Ring, 1991 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1991-04-02 / 9. szám

1991/9. ÁPRILIS 2. A közelmúltban töltötte be hetvenedik életévét tollas tibor költő, a nemzetőr felelős szerkesztője és kiadója. Ebből az alkalomból a bajor fővárosban ünnepséget rendeztek, amelyen Kresznárik Pál müncheni magyar főkonzul fölolvasta Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság elnökének Tollas Tiborhoz intézett levelét, lezsák Sándor író pedig személyesen tolmácsolta Antall József miniszterelnök üdvözletét. Levelet küldött Horváth Balázs tárca nélküli miniszter is, a Politikai Foglyok Szövetségének üdvözletét pedig Jónay JENŐ tolmácsolta az Ünnepeltnek. A kétszáz főnyi közönség előtt Juhász László, a Szabad Európa Rádió szerkesztője méltatta Tollas Tibor elkötelezettségét a magyar haza Iránt. Az ünnepség után Balogh elemér, Münchenben élő magyar újságíró, több hazai lap, köztük a Ring tudósítója beszélgetett Tollas Tiborral. „Történelmi elégtételt kaptunk” Beszélgetés Tollas Tiborral, a Münchenben megjelenő Nemzetőr című havilap felelős szerkesztőjével BALOGH ELEMÉR: - Het­ven év önmagában is mérföld­kő egy ember életében. Mégin­­kább egy olyan embernél, aki életének legnagyobb részét a közéleti problémáknak szentel­te. Az életed felét külföldön töl­tötted. Különös módon ez az ünnep­ség - születésnapod - egybee­sik a hazai változásokkal, ame­lyek vértelen átalakulással hoz­ták el a demokratikus rendszert hazánkba. Mennyiben eredményez ez változásokat lapod, a Nemzetőr irányvonalában és hangnemé­ben. TOLLAS TIBOR: - Amíg diktatúra volt, addig mi ellenzé­ki lap voltunk, amely a rendszer jogtalanságait bírálta magyar és idegennyelvű kiadásaiban. Most, hogy demokratikus rend­szer alakult ki hazánkban, tár­gyilagosan kívánjuk tájékoz­tatni erről a külföldön, elsősor­ban Nyugaton élő magyarságot. Ugyanakkor a Magyaror­szágra és a kisebbségi terüle­tekre beküldött négyezer pél­dányban tájékoztatjuk a „nyol­cadik törzs”, a nyugati világban élő mintegy másfél milliós ma­gyarság életéről és tevékenysé­géről olvasóinkat, így összekö­tő kapocs lehetünk a tizenhat milliós magyarság között. A lehetőséget keressük, mi­képpen segíthet a szabad világ­ban élő magyarság az otthon­nak politikailag és gazdasági­lag. Ilyen nagy létszámú emig­rációja még nem volt a magyar­ságnak a történelemben. Emel­lett fenntartjuk a bírálat jogát az otthoni eseményekkel kapcso­latban, a nyugati tapasztalatok alapján. A magyar történelem­ben - sajnos - még nem volt példa, hogy egy emigráció azoknak az eszméknek diada­lát, beteljesedését megérhette volna, amelyekért zászlót bon­tott. Történelmi elégtételt kap­tunk, amelyet sokszor nehe­zebb elviselni, mint a kudarcot. Hozzá voltunk szokva a bal­sorshoz, és most egyszerre kitá­rult népünk előtt a szabadság kapuja, és hirtelen bizonytala­nok vagyunk. Hogy mit, és mi­képpen tegyünk, hogy a lehető­séget népünk javára kihasznál­juk. - Kikhez kötődtek az otthoni irányzatok közül? - Elsősorban azokhoz a La­kitelken összegyűlt, akkor még zömmel fiatalokhoz, akik éle­sen bírálták a fennállott rend­szert, a nemzet és a történelmi tudat elsikkasztásáért, a határo­kon túl élő kisebbségi sorsban szenvedő magyarság iránti nemtörődömségért, végül a múlt, elsősorban az 1956-os forradalom és szabadságharc meghamisításáért. Ugyanakkor az urbánus el­lenzék álláspontját is ismertet­tük szamizdat írásaink gyűjte­ményében, amelyet Független Fórum címen adtunk ki, ide­­gennyelvűen is. - Mi az álláspontotok a kor­mánnyal, illetve az ellenzékkel kapcsolatban? Most ugyanis vannak kormánypártiak és el­lenzéki pártok... - Minthogy a lakitelki össze­jövetelen megalakult MDF, a mai vezető kormánypárt, így az áll hozzánk a legközelebb. Azonban mint pártok felett álló újság, a bírálat jogával élünk. Tehát szükség esetén bíráljuk a kormány intézkedéseit, ame­lyekről úgy érezzük, hogy nem előnyösek a magyar nép számá­ra. Az otthoni ellenzéket akkor bíráljuk leginkább, amikor kül­földi fórumokon az egész ma­gyarságot sértő nyilatkozatokat tesznek közzé, amelyek - úgy érezzük - a magyarság érdekeit nem szolgálják. - Miben látod a volt emigrá­ció, a külföldi magyarság, a nyugaton élő magyarság szere­pét a jelenlegi új helyzetben? - Az új helyzetben is meg­van az emigráció feladata ab­ban, hogy kapcsolataival, nyelvtudásával, a nyugati vi­lágban szerzett ismereteivel po­­litikailag és gazdaságilag segít­se hazánkat ott és ahol tudja. Nyerjen meg minél több külföl­dit, hogy Magyarország elfog­lalhassa újból méltó helyét Eu­rópában, azt, amelyet tehetsé­gével és a szabadságért hozott áldozataival méltán megérde­mel. Végül hangsúlyozni kívá­nom, hogy nagyon fontos a tü­relem egymás iránt. Balogh Elemér :

Next