Ring, 1992 (4. évfolyam, 26-50. szám)
1992-07-29 / 30. szám
RING - FÜGGETLEN KÖZÉLETI HETILAP KÖZÉLETI DIAGNÓZISOK Szakemberek és művelt emberek A középkor óta a reneszánsz, a barokk, a felvilágosodás és a 2. technikai tudományos forradalom korának ideálja változatlanul a „homo universalis”. Kivételek persze voltak és vannak, ilyen kivétel pl. Ramón Y Cahal (Santiago, 1852-1934), aki az idegrendszer finomabb szerkezetének kutatásáért 1906-ban Golgi-val közösen Nobel-díjat kapott. Egy tudományelméleti munkájában (amelyet Tudományos kutatásra vezérlő kalauz címen magyarra is lefordítottak) kifejtette, hogy a tudósnak le kell mondania minden más kulturális érdeklődésről, érdeklődését csak kutatási területére szabad koncentrálni. Én ennek az ellenkezőjét vallom. Ahhoz, hogy az ember napjainkban, akár még alacsony szinten is, tájékozódni tudjon, számos és sokirányú ismeretre van szüksége. Az elmúlt fél évszázad alatt a tudósok általában művelt emberek is voltak, és most is azok. Az elmúlt fél évezred óta a legnagyobb tudósok filozófusok is voltak. Báró Korányi Sándor és Haynal Imre Nem véletlen ezért, hogy ilyen lelki habitusú volt báró Korányi Sándor professzor is, a XX. század legnagyobb magyar belgyógyásza. Korányi maga a belgyógyászatot alkalmazott élettannak tekintette, máskor pedig úgy nyilatkozott meg, hogy a belgyógyászat filozofikus szakma. Korányi úgy vélte, hogy a belgyógyászat egy általános, összefogó, szintetizáló disciplina. A belgyógyász, az orvos maga az orvostudományon, a természettudományon kívül a humán tudományokkal, így a filozófiával, a pszichológiával, a művészetekkel is jó, ha foglalkozik. A belgyógyász, egyáltalán az orvos, így válik igazában művelt emberré, így lesz igazában jó orvos. A tudomány és művészet terrénuma, működési területe más és más. Egymást kiegészítik. A tudomány és a művészet eszméi pedig azért hajlanak össze, mert a lélek mélyén azonos forrásokból táplálkoznak. A közös forrás a tudat alatti világunk, ahol az intuíció is lakozik. Nem véletlen, hogy Lánczos Kornél magyar származású elméleti fizikus, Einstein volt munkatársa, a tudományról mint a művészet egyik formájáról ír. „Sohasem jutottak tudományos felfedezésekre tisztán logikai alapon. A tudományos inspiráció képzeletgazdag, nem pedig logikus gondolkodáson alapul. A tudományos eredmények megállapításához és azok érvényességének bebizonyításához szükség van logikára, de nem a logika a legfontosabb.” Ezzel a megállapítással én egészében egyetértek, hiszen a művészet szellemi élmények érzékített szimbolikus kifejezése. A tudományban is és a művészetben is közös tehát a szellemi élmény, az alkotás közös forrása, ami adott esetben tudományos, más esetben művészeti alkotásban nyilvánul meg. Én az orvostudományt mint élményt fogom fel, melyben a tudományos kutatás, a gyógyítás és az oktatás érzékét realizál. Erre tanított engem a Korányiiskola és ennek az iskolának nagy reprezentánsa, Haynal Imre pro fesszor úr személyesen, akinek 10 évet töltöttem el a klinikáján. Annak idején a Haynal-klinika vállalta a Korányi-örökség egy részét, és ebben a vállalásban Haynal professzornak kimagasló szerepre volt. Felmentés azonnali hatállyal ismeretes, hogy 1958 elején egy viharos kari ülésen Haynal Imre meggyőződését kimondani kényszerült, ami röviden abban summázható, hogy 1956-ban nem ellenforradalom, hanem forradalom zajlott le Magyarországon. Haynal Imre ezen egyértelmű állásfoglalásának súlyos következményei lettek. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar Tanártestülete 1958. február 17-én összeült, és ezen ún. rendkívüli tanácsülés Haynal Imre ügyében határozatot hozott. A tanácsülésen felvett jegyzőkönyv első sorai a következőképpen hangzanak: „Dékán (Dr. Babics Antal egyetemi tanár) a rendkívüli kari tanácsülést megnyitja, üdvözli a megjelenteket. Jelentik, hogy az ülés egyetlen napirendi pontja: elnöki bejelentés A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormány 1958. február 13-án tartott ülésén hozott határozata alapján dr. Haynal Imre egyetemi tanárt a Budapesti Orvostudományi Egyetemen viselt tanári állása alól azonnali hatállyal felmentette.” Fél évre rá Haynal Imre és Kádár János levelet váltottak. Kádár János leveléből egyetlen mondatot idézek: „De ha Ön ebben a rendszerben oktatói tisztséget vállalt, nem volt joga ahhoz, hogy tanítványai lelkét mérgezze, akik ennek az államnak serdülő polgárai." Haynal Imre is olyasféle eszmékkel „mérgezte meg” az ifjúságot, mint annak idején Szókratész, aki vizsgálódásait kifejezetten az etikára korlátozta. Nem véletlen ezért, hogy jellegzetes szim bóluma a „daimonion”, a lelkiis meret volt, amely távol tartotta őt a rossztól és a jó felé irányította. Élete végén azzal vádolták, hogy nem tiszteli az isteneket és hogy megrontja az ifjúságot. Bevádoltatásának valódi oka azonban az volt, hogy mindent és mindenkit bírált, így végül teljesen magára maradt. Haynal Imre 1958-as igazságát ma már egy egész nemzet teszi magáévá. Az igazságot ki kell mondani. A kimondott igazságnak már önmagéban is társadalomra ható, közösséget formáló hatása van. Haynal Imre kimondta ezt az igazságot. Nem kétséges, hogy ennek a kimondott igazságnak is társadalomra ható, közösséget formáló hatása volt és van ma is. Az oktatók pedig semmilyen rendszerben nem engedhetik meg maguknak azt, hogy tanítványaik lelkét megmérgezzék. De hangsúlyozni szeretném azt, hogy az istentelen kommunizmus mérgezte ifjúságunkat, és nem az az erkölcsi világrend, amelynek Haynal Imre szolgálatába állott és másokat is erre a szolgálatra biztatott! Ez a szellemiség és ez az erkölcsi magaslat is a Haynal-klinika, és ez tartozik talán legsajátosabban és legáthatóbban Haynal-klinikai emlékeim közé. Egységes kép a világról A sors kitüntetettjének tekintem magam, mivel életem során nagy emberek vonzásába kerül- Dr. Anglóny Zoltán