Pick-up, 1982. március-szeptember (4-6. szám)

1982-03-01 / 4. szám

PICKUP Verkli a discóban Megtartotta az első idei megbeszélését a Popzenei Tanácsadó Bizottság. Mint ismeretes, a tanácsban az MHV zenészeket és a műfajjal foglalkozó szak­embereket hívott meg, hogy észrevételeikkel segít­sék a vállalat tevékenységét. Kevésbé hivatalosan felhívják a figyelmünket olyan előadókra, illetve együttesekre, amelyek nem szerepelnek valami­lyen okból kiadási tervünkben. Az első ülés ered­ménye: Bródy János javaslata alapján megkezdte nagylemezének felvételeit a Verkli. Az új csoport a külföldön kedvelt módszer - Stars on 45 - alapján Szörényi-Bródy sikereket dolgoz fel disco stílus­ban. Az egyveleg nagylemez Start márka jelzéssel a nyár elején jelenik meg. MHMHBBS Merész váltás Piramis Plusz lesz a címe a Piramis új nagy­lemezének. Kedves fricska, hiszen az együtteshez a mí­nusz illett volna logikailag jobban, lévén, hogy tavaly ötről négyre csökkent a lét­szám. A zenészek viszont úgy gondolják, hogy a cím nem erre vonatkozik, hanem a produkció egészére. A fel­vételek a napokban fejeződ­nek be a Mafilm zenetermé­ben, és annyi máris bizo­nyos, hogy ilyen mértékű (és talán minőségű) merész váltásra nem igen akadt még példa a műfaj hazai törté­netében. Változott a zene, a szöveg, az egész felfogás, és a korábbi rockképletekhez képest bizarr és szikár lett a Piramis új stílusa, sok te­kintetben a Bauhausi művé­szeti iskola példáját követi. Némi érzékeltetésül pár dal címe: Nikkelpók,P.V.E.C.B angyal, Woland II. bálja, A húsevő virág. Az új törté­net érdekessége, hogy a ze­ne hangulatát nemcsak a mondandó, hanem a szín­padkép is erőteljesen hang­súlyozza. Bacmann Gábor látványtervező ötletei nyo­mán különleges környezet­ben lép majd színpadra a kvartett, amely - ahogy a stúdióban - élőben is ven­­dégmuzsikusokkal bővül. A Piramis Plusz című nagy­lemez, ha minden jól megy, április 30-án jelenik meg - ezen a napon lép fel a zene­kar, a Budai Ifjúsági Park nyitányaként és az április 9-én induló országos turné záróakkordjaként, a fővá­rosban. wm Billentyűs varázslók Fehér foltnak számított eddig a hazai lemezpiacon a hazai szintetizátor zene. A mondat azért van múlt­időben, mert idén egyszerre két ilyen nagylemez jelenik meg Presser Gábor, illetve Benkő László munkájaként. Presser Gábort eredetileg az Állami Operaház kérte fel egy balettzene megkomponá­­lására, ám a felvételek közben Pici úgy érezte, hogy érdemes rockénekeseket is meghívnia. A nagyle­mez a balett bemutatójával egyidőben (május) jelenik meg, és noha a lemezen az Operaház nagy­zenekara is közreműködik, elsősorban a rockzene kedvelőinek ígér különleges csemegét. Benkő László ugyancsak elkészítette önálló szinte­tizátor lemezét. Ezen az érdekes, nagy műgonddal összeállított felvételen is hallunk majd énekeseket. A zenei anyaggal élőben is megismerkedhetünk, ugyanis szervesen beépül az Omega szeptemberi koncertsorozatának programjába a Budapest Sport­­csarnokban. Sztárcsinálók Nagyszámú szereplőgárdá­val fogott hozzá a Sztárcsi­nálók stábja a rockopera részleteinek lemezrögzítésé­hez. A produkció, amely az Evita után másodszor is be­bizonyította a rockszínház társulatának nemcsak élet­­képességét, hanem hozzá­értését is - nagy sikert ara­tott tavaly nyáron. Már akkor megfogalma­zódott az ötlet, hogy a szín­padi bemutatót lemez köves­se, ám az opera teljes felvé­telére ezúttal nincs mód, így a szerzők - Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor - a felvételhez a rockopera legjellemzőbb részleteit válogatták össze oly módon, hogy az is teljes képet kap a történetről, aki a művel majd a lemezen ismerkedik meg. Negyvennyolc énekes és zenész költözött be feb­ruár közepén a Rottenbiller utcai stúdióba, és így sem­mi akadálya nem lesz annak, hogy a lemez nyáron - mikor a Sztárcsinálókat újra bemu­tatják Budapesten és az or­szágban - megjelenjék. MUZSIKÁS Március 26-án tartja új nagylemezének premierjét a Muzsikás a Fővárosi Mű­velődési Házban. Az együt­tes a Nem úgy van most, mint volt régen című leme­zen izgalmas kísérletet mu­tat be: a tradicionális folk zenét a rock stílusjegyeivel párosítja. Elképzeléseikben rangos segítőtársat találtak: Szörényi Levente - aki szó­lólemezén hasonló felfogá­sú kompozíciókat játszott - zenei rendezőként, illetve basszusgitárosként és do­bosként is közreműködik. Néhány cím a lemezről: Fél­re gatya, pendely, Vonat (duda improvizáció), Hullja­tok levelek, Mezőségi tánc. P. MOBIL A KATLANBAN Nagyszerűen sikerült koncertet tartott a P. Mobil a Budapest Sport­­csarnokban , pontosabban a Popkatlanban. Az előadásra 12 ezren voltak kiváncsiak, a program túlnyomórészt a Mobilizmo című nagy­lemez szerzeményeiből állt. Hasonlóan nagy tetszést aratott a kana­dai Saga is - az együttes egyébként a koncert utáni sajtófogadáson vehette át Aranylemez díját. A díj Kanadában 50 ezer eladott pél­dány után jár. Szóljon hangosan az ének - nagylemezen A tavalyi táncdalfesztivál legeredményesebb résztvevője (három fődíjjal és egy külön díjjal) Soltész Rezső volt, aki februárban további babé­rokat gyűjtött. A boldogságból sosem elég című dallal megnyerte a rádió Tessék választani! dalfesztiválját. A látványosan berobbant énekes most jó hírt közölhet kedvelőivel: nemrégiben fejezte be első hazai nagylemezének felvételeit a rádió nyolcas stúdiójában. A már ismert két szerzemény mellett további szerzemények szere­pelnek a programban. Mellettük Rezső Bernie Paul sikerét (Oh, nem, nem), illetve az NDK- beli Holger Riege Jóbarát című dalát dolgozta fel. Külön érdekesség, hogy a hatvanas évek egyik emlékezetes Echo slágere, a Gondolj néha rám felfrissített hangszerelésben szólal meg. A nagy keresletre számító nagylemez megjele-­­ nése (május) után a népszerű énekes júniusban­­ országos turnéra indul, amelyen csak énekes-­ nők lesznek a vendégek. Hajrá magyarok! ESPANA 82 A magyar labdarúgó válogatott ausztráliai portyája előtt Nyila­si Tibor és Törőcsik András kissé megilletődötten nyilatkozta a sajtónak: lemezfelvételre kérték fel őket. Nos, arról van szó, hogy a világbajnokság tiszteletére és a magyar csapat buzdítá­sára pop-induló jelenik meg kislemezen a két labdarúgó éneké­vel. A Pepita a dalra pályázatot írt ki, amelyre rangos rockzené­szek jelentkeztek szerzeményeikkel. Hogy ki győzött, az marad­jon titok a májusi megjelenésig. Az ének minőségével egyéb­ként nem lehet semmi baj - Nyilasi Tibor ugyanis jó pár évvel ezelőtt basszusgitározott. Szálloda a csarnokban Épül a Hotel Menthol Átadás: március 27-én Március 27-én a Sportcsarnok a Hungáriáé. A zenekarnak ez lesz az első budapesti fellépése a Hotel Menthol megjelenése óta, a lemez egyébként pár hónap alatt elérte a 200 ezer pél­dányt. Fenyő Miklósék természetesen nem vol­tak hajlandók részleteket elárulni a szuperkon­cert részleteiről, de az mégis kiszivárgott, hogy egy hatalmas szálloda, a Hotel Menthol épül fel a színpadon.

Next