Rockinform, 1997 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1997-09-01 / 7. szám

Nemes Nagy Péter rovata Megjelent: 1997 elején, 3 Cipreses 0630 17818 2, Magyarországon forgalmazza a Warner Music Hungary. Címek: Body Shock, Illegally, Havana Getaway, Chill Out (Sácalo), Blues For My Baby, Back Alley Blues, Gipsy Boogie, Scratch Me Back, A Real Mother For Ya, Born Under A Bad Sign, I Need "Your Love So Bad, Blues Hondo. Közreműködők: Javier Vargas (gitárok, akusztikus gitár), Larry Graham (ének- 2/basszus-2), David Allen (ének-2, 10, 11), David Montes (ének-4), Larry McCray (ének-5, 9), Lonnie Brooks (ének-6), Bobby Alexander (ének-7), Little Jimmy King (ének- 8), Chester Thomson (dob-1, 5), Manuel de Lucena (ütőhangszerek/dob-1, 2, 3, 6, 8), Greg Morrow (dob-9-12), Juan Carlos Mendoza (basszus-2, 3, 4, 6), Dave Smith (basszus-5, 10, 11, 12), Ernest Williamson (Hammond B-3 orgona/zongora), La Chonei (vokál/taps-2, 7), Raimundo Amador (flamenco gitár-4, 6), Carlos Benavent (basz­­szus szóló-2, 7) és még többen. Lejátszási idő: 52 perc 08 mp. Javier Vargas 1991 -ben alakította zeneka­rát és még abban az évben bemutatkoztak az ,,All Around Blues” albummal, amit köve­tett '92-ben a „Madrid-Memphis”, ‘94-ben a „Blues Latino", majd 1995 végén a „Texas Tangó". Van tehát muníció, ötlet stb. Ven­dégzenészek különösen gyakoriak Vargasnál, az eddigi lemezeken Carey Bell, Louisiana Red, Chris Rea, Junior Wells, a Double Trouble legénysége szűk, de velős ízelítő gyanánt. A lemezről, ill. a mellékelt sajtó­anyagból nem is derült ki, kik alkotják a Vargas Blues Band-et. A saját bluesokat ma­ga Vargas jegyzi Jeff Espinoza társaságában. Ezek mellé került néhány blues-klasszikus, itt a „Rossz jel", a Fleetwood Mac által köz­­tudatba dobott „Need Your Love...", vagy épp Johnny Guitar Watson „Real Mother"­­ja. Úgy tűnik, inkább egyes dalokhoz szer­ződtetik a muzsikusokat, akik közül Raimundo Amador, Carlos Benavent és La Chonei flamenco muzsikusok, David Montes kubai énekes - ő írta az album egyetlen spanyol szövegét Hooker és Santana dalára­­ emelhető ki, mint műfaji kakukktojás. Javier Vargas úgy vegyíti a mé­lyebb bluest az izgató flamencóval, a lüktető funkyval vagy a bárok hugijával, hogy nem szakad el a műfaji gyökerektől, kísérletező kedve nem válik erőltetetté. Vargas munkás­sága nem egyszeri flörtölés holmi divattren­­dek irányában, személyében a spanyol blues egy markáns képviselőjével ismerkedhetünk meg. A sok vendégénekes meghívása, a spa­nyolul megszólalás egy számra történő kor­látozása egy régóta foglalkoztató (alap) kérdést vet föl bennem. De a választ nem ennek a lemeznek alapján szeretném megta­lálni. Annál uti. sokkal jobb a zenei produk­ció. Bizonyságul szolgáljon a producer, Jim Gaines személyre, aki többek mellett Luther Allison három utolsó amerikai albumát gon­dozta. Ez az év az ötössel kapcsolatos jubileumok jegyében telik. Előbb az 50. lapszám, aztán 5 évesek lettünk, most meg ez a rovat is betöltötte az ötödik életévét. Pedig csak 12-15 résszel kalkuláltam az induláskor. Eleinte voltak a klasszikusok, aztán egyre tágult a kör. Mostanában egyre inkább az újdonságok sorából igyekszem válogatni. Szerencsére akad miből­­ világszerte jó a felhozatal a blueslemezekből. Annak ellenére, hogy idehaz temetik a műfajt. A rovatban bemutatott lemezek előbb vagy utóbb a Petőfi-rádióban kéthetente jelentkező „Blues” műsorban hangosításra kerülnek/-tek. Ezúttal a múlt idő, mert az alábbiak már szerepeltek augusztus folyamán. Megjelent: 1997, Verve Gitanes 537 141- 2, Magyarországon forgalmazza a PolyGram. Címek: Low Down Dirty Blues, First Degree, Mile-Hi Club, Fix Our Love, Every Girl I See, Cold And Evil Night, Hop On It, Nighttime, Sugar, In God's Hands, High Blood Pressure. Közreműködők: Joe Louis Walker (ének, gitár, slide-gitár, ütőhangszerek), The Bosstalkers, Mike Eppley (orgona, zongora, háttér vokál), Tom Rose (gitár, háttér vokál), Joe Thomas (basszusgitár, háttér vokál), Curtis Nutall (dob), The Tower of Power Horns (a 2. és 6. felvételen), The Johnny Nocturne Horns (a 3. felvételen), és a „Great Guitars": Bonnie Raitt (slide és ének- 1 ), Ike Turner (gitár, billentyűk, tamburin és basszusgitár-2), Scotty Moore, Little Charlie Baty, Steve Cropper és Clarence Gatemouth Brown (szólók a 3. felvételen), Otis Rush (gitár-4), Buddy Guy (gitár-5), Otis Grand (lap steel és ritmusgitár-7), Matt „Guitar" Murphy (gitár-8), Taj Mahal (National Steel és rocket gitár, lábdobogás- 10), Robert Lockwood Jr. (12 húros elekt­romos gitár) és még néhányan. Lejátszási idő: 58 perc 44 mp. Kész, ennyi. Mit lehet még egy ilyen blue­­sista-parádéhoz hozzátenni? Egy tény: JLW nem másodgitáros,­­ hogy stílszerű le­gyek! - hanem főszereplő a lemezen. Már régóta szerettem volna bemutatni őt olvasó­imnak, mert egyre nagyobb szerepet tölt be a bluesban. Talán a jövő század Willie Dixonját tisztelhetjük személyében? Muzsi­kus, énekes, dalszerző, producer... Tavaly „csak" olyan lemezen működött közre, mint James Cotton: Deep In The Blues , Grammy + Handy-díjak. A 48. életévében járó San Franciscó-i JLW ugyan a hippy-korszak kellős közepé­be nőtt bele, de a blues iránt kötelezte el magát. Saját neve alatt 1986-tól publikál al­bumokat, a Verve cégnél 1993 óta ez a ne­gyedik. A lemez tíz saját és egy Willie Dixon kompozíciót tartalmaz. Walker énekhangja igazi „low down dirty”, olyan „niggeres”, amitől az egykori rabszolgatartók utódai akár fegyverrel is óv­ták ivadékaikat. (No, nem a csemetébe, ha­nem az előadóba eresztve némi ólmot.) Az amerikai showbiz-be tavaly visszatért Ike Turner szereplése nem akkora meglepetés számomra, mint Scotty Moore-é, Elvis Presley egykori gitárosáé. A rangidős azon­ban Robert Lockwood Jr., Robert Johnson nevelt fia. Méltán elmondható, a bluestörténet, továbbá a rock, a soul (Steve Cropper személyében) egyaránt képviselve van. Walker és Taj Mahal duettje pedig a gospel irányába mutat. Változatosságában is egységes lemez, ha rajtam múlik, a jövő évi Grammy- és Handy-díjak egyik esélyese. 28

Next