Rockinform, 1997 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1997-09-01 / 7. szám
Nemes Nagy Péter rovata Megjelent: 1997 elején, 3 Cipreses 0630 17818 2, Magyarországon forgalmazza a Warner Music Hungary. Címek: Body Shock, Illegally, Havana Getaway, Chill Out (Sácalo), Blues For My Baby, Back Alley Blues, Gipsy Boogie, Scratch Me Back, A Real Mother For Ya, Born Under A Bad Sign, I Need "Your Love So Bad, Blues Hondo. Közreműködők: Javier Vargas (gitárok, akusztikus gitár), Larry Graham (ének- 2/basszus-2), David Allen (ének-2, 10, 11), David Montes (ének-4), Larry McCray (ének-5, 9), Lonnie Brooks (ének-6), Bobby Alexander (ének-7), Little Jimmy King (ének- 8), Chester Thomson (dob-1, 5), Manuel de Lucena (ütőhangszerek/dob-1, 2, 3, 6, 8), Greg Morrow (dob-9-12), Juan Carlos Mendoza (basszus-2, 3, 4, 6), Dave Smith (basszus-5, 10, 11, 12), Ernest Williamson (Hammond B-3 orgona/zongora), La Chonei (vokál/taps-2, 7), Raimundo Amador (flamenco gitár-4, 6), Carlos Benavent (baszszus szóló-2, 7) és még többen. Lejátszási idő: 52 perc 08 mp. Javier Vargas 1991 -ben alakította zenekarát és még abban az évben bemutatkoztak az ,,All Around Blues” albummal, amit követett '92-ben a „Madrid-Memphis”, ‘94-ben a „Blues Latino", majd 1995 végén a „Texas Tangó". Van tehát muníció, ötlet stb. Vendégzenészek különösen gyakoriak Vargasnál, az eddigi lemezeken Carey Bell, Louisiana Red, Chris Rea, Junior Wells, a Double Trouble legénysége szűk, de velős ízelítő gyanánt. A lemezről, ill. a mellékelt sajtóanyagból nem is derült ki, kik alkotják a Vargas Blues Band-et. A saját bluesokat maga Vargas jegyzi Jeff Espinoza társaságában. Ezek mellé került néhány blues-klasszikus, itt a „Rossz jel", a Fleetwood Mac által köztudatba dobott „Need Your Love...", vagy épp Johnny Guitar Watson „Real Mother"ja. Úgy tűnik, inkább egyes dalokhoz szerződtetik a muzsikusokat, akik közül Raimundo Amador, Carlos Benavent és La Chonei flamenco muzsikusok, David Montes kubai énekes - ő írta az album egyetlen spanyol szövegét Hooker és Santana dalára emelhető ki, mint műfaji kakukktojás. Javier Vargas úgy vegyíti a mélyebb bluest az izgató flamencóval, a lüktető funkyval vagy a bárok hugijával, hogy nem szakad el a műfaji gyökerektől, kísérletező kedve nem válik erőltetetté. Vargas munkássága nem egyszeri flörtölés holmi divattrendek irányában, személyében a spanyol blues egy markáns képviselőjével ismerkedhetünk meg. A sok vendégénekes meghívása, a spanyolul megszólalás egy számra történő korlátozása egy régóta foglalkoztató (alap) kérdést vet föl bennem. De a választ nem ennek a lemeznek alapján szeretném megtalálni. Annál uti. sokkal jobb a zenei produkció. Bizonyságul szolgáljon a producer, Jim Gaines személyre, aki többek mellett Luther Allison három utolsó amerikai albumát gondozta. Ez az év az ötössel kapcsolatos jubileumok jegyében telik. Előbb az 50. lapszám, aztán 5 évesek lettünk, most meg ez a rovat is betöltötte az ötödik életévét. Pedig csak 12-15 résszel kalkuláltam az induláskor. Eleinte voltak a klasszikusok, aztán egyre tágult a kör. Mostanában egyre inkább az újdonságok sorából igyekszem válogatni. Szerencsére akad miből világszerte jó a felhozatal a blueslemezekből. Annak ellenére, hogy idehaz temetik a műfajt. A rovatban bemutatott lemezek előbb vagy utóbb a Petőfi-rádióban kéthetente jelentkező „Blues” műsorban hangosításra kerülnek/-tek. Ezúttal a múlt idő, mert az alábbiak már szerepeltek augusztus folyamán. Megjelent: 1997, Verve Gitanes 537 141- 2, Magyarországon forgalmazza a PolyGram. Címek: Low Down Dirty Blues, First Degree, Mile-Hi Club, Fix Our Love, Every Girl I See, Cold And Evil Night, Hop On It, Nighttime, Sugar, In God's Hands, High Blood Pressure. Közreműködők: Joe Louis Walker (ének, gitár, slide-gitár, ütőhangszerek), The Bosstalkers, Mike Eppley (orgona, zongora, háttér vokál), Tom Rose (gitár, háttér vokál), Joe Thomas (basszusgitár, háttér vokál), Curtis Nutall (dob), The Tower of Power Horns (a 2. és 6. felvételen), The Johnny Nocturne Horns (a 3. felvételen), és a „Great Guitars": Bonnie Raitt (slide és ének- 1 ), Ike Turner (gitár, billentyűk, tamburin és basszusgitár-2), Scotty Moore, Little Charlie Baty, Steve Cropper és Clarence Gatemouth Brown (szólók a 3. felvételen), Otis Rush (gitár-4), Buddy Guy (gitár-5), Otis Grand (lap steel és ritmusgitár-7), Matt „Guitar" Murphy (gitár-8), Taj Mahal (National Steel és rocket gitár, lábdobogás- 10), Robert Lockwood Jr. (12 húros elektromos gitár) és még néhányan. Lejátszási idő: 58 perc 44 mp. Kész, ennyi. Mit lehet még egy ilyen bluesista-parádéhoz hozzátenni? Egy tény: JLW nem másodgitáros, hogy stílszerű legyek! - hanem főszereplő a lemezen. Már régóta szerettem volna bemutatni őt olvasóimnak, mert egyre nagyobb szerepet tölt be a bluesban. Talán a jövő század Willie Dixonját tisztelhetjük személyében? Muzsikus, énekes, dalszerző, producer... Tavaly „csak" olyan lemezen működött közre, mint James Cotton: Deep In The Blues , Grammy + Handy-díjak. A 48. életévében járó San Franciscó-i JLW ugyan a hippy-korszak kellős közepébe nőtt bele, de a blues iránt kötelezte el magát. Saját neve alatt 1986-tól publikál albumokat, a Verve cégnél 1993 óta ez a negyedik. A lemez tíz saját és egy Willie Dixon kompozíciót tartalmaz. Walker énekhangja igazi „low down dirty”, olyan „niggeres”, amitől az egykori rabszolgatartók utódai akár fegyverrel is óvták ivadékaikat. (No, nem a csemetébe, hanem az előadóba eresztve némi ólmot.) Az amerikai showbiz-be tavaly visszatért Ike Turner szereplése nem akkora meglepetés számomra, mint Scotty Moore-é, Elvis Presley egykori gitárosáé. A rangidős azonban Robert Lockwood Jr., Robert Johnson nevelt fia. Méltán elmondható, a bluestörténet, továbbá a rock, a soul (Steve Cropper személyében) egyaránt képviselve van. Walker és Taj Mahal duettje pedig a gospel irányába mutat. Változatosságában is egységes lemez, ha rajtam múlik, a jövő évi Grammy- és Handy-díjak egyik esélyese. 28