Rockinform, 1998 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1998-10-01 / 8. szám
koncé Folyton változik ez az elcseszett világ, benne a Sziget is. Nem előnyére, naná, bár minden relatív ugye, meg nézőpont kérdése. Saját szemszögből nézve úgy fest az ábra, hogy a Sziget lassan, de biztosan elveszíti értékhordozó, értékmegőrző funkcióját, amit a kezdet kezdetén önként felvállalt. A ritkuló kivételek közül való a progresszivitásba hajló, inkább a Makámhoz, mint régi önmagához hasonlító legenda, a Kolindka meglehetősen kényelmes újrakezdése hazai pályán. Kétséges, hogy ezzel a hozzáállással vissza tudják szerezni a közönségüket. Ez legyen az ő gondjuk, de mégis: kár lenne, ha megint eltűnnének vagy húsz évre. A másik: mindenki?) el van ájulva a Trans- Global Underground-tól, hogy milyen ügyesen vegyítik a technot az etnóval. Nagy dolog, bizony! Ennek a fényében talán nem árt egy röpke pillantást vetni a Szigetspecialista Heavy Métára. Azért Sziget-specialisták, mert egyeztetési problémák miatt jóformán csak itt tud fellépni az alkalmi formáció. Amit csinálnak, az sok mindennek nevezhető, csak tucatárunak nem. Leginkább autentikus folkzene, amit rock (és persze minden más) gitáros (Sipeki Zoltán), blues-énekes (Takáts Tamás) és dobos (Molnár Gábor) bevonásával “turbóztak". Az öt évvel ezelőtt megjelent egyetlen kazettájukon a herflis-hegedűs Ferenczi Gyuri is szerepel, akinek távozásával kétségkívül egy érdekes színfoltja tűnt el az együttesnek. Ennek ellenére - a népzenei alapokat teljes mértékben megőrizve - továbbra is ők a legsíkosabb rockcsapat. A magyar népzene és a blues szintetizálásával pedig rajtuk kívül senki sem foglalkozik. Aki azt gondolja, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz, annak azt javaslom, hogy hallgassa meg a Somogyban fellelt betyárballadát blues-gitárral és dobbal! Két valódi (nem műanyag, hanem évszázados hagyományokkal bíró) zenekultúra, ami több száz kilométer és az óceán távolsága ellenére is találkozni tud, de csakis itt, a Szigeten! Amíg ez a találkozás létrejöhet, addig értelme van a Szigetre járni! Vannak együttesek, akik valami oknál fogva nem futották ki magukat. A Barbaro mindenképpen közéjük tartozik. Az utóbbi két évben jóformán csak a saját klubjuk keretei között működtek. Pianissimo. Képességük, tudásuk szerint a magyar rock meghatározó csapata lehetnének, ha... És itt annyi "ha"-val kezdődő mondat következhetne, amennyivel megtelne az újság. Az ilyen mondatoknak pedig, ahogyan a sportban, úgy a zenei tárgyú fejtegetésekben sincs értelmük. A jelen, a Barbaro Sziget koncertje viszont jóval több volt, mint biztató jel: a zenekar minimum harmadvirágzásának a kezdete. Az első két lemezről elnyomott egy-egy szám után megjöttek a várva várt jó hírek: még az idén új anyagot adnak ki, ugyanúgy, mint a másodikat: magánkiadásban. A bizonyosság: a több mint négy számos új blokk igen meggyőző erővel hatott. A páratlan ritmusokkal megbolondított foltos alap a régi, ám a lendület és a játékkedv (utóbbi különösen Czíránál) felfokozott. A Barbaro zenei csápjai új irányokban tapogatóznak. Egyik a pszichedelia (a lemez munkacíme: “Pszichológust akarok!", a másik pedig végre Georgios is törlesztett valamit a régi adósságából. Nevezetesen, hogy a görög zenét ne csak elemeiben, hanem minimum egy teljes szám erejéig dobja be a közösbe. A jelek szerint az új lemez - most már talán ki győzzük várni - keményebb lesz, mint az eddigiek. A koncertprogramban az új szerzemények vérátömlesztés-szerűen hatottak. A régi nótákkal együtt szerves egységet alkottak, amelyből mindenképp ki kell emelni Cziránka elementáris gitárszólóját. Az övék volt a legjobb "babazsúr" a Szigeten (délután 3-kor kezdtek), de ami ennél is jobb és fontosabb: a Barbaro újjászületett! Hogy ne csak a folk-rock (blues) határeseteket említsem: szintén az "Értékmentés" feliratú skatulyában van a helye egy kelet-európai bandának, az orosz NOM- nak is. A szociális érzékkel, nagy orosz lélekkel és még annál is nagyobb temperamentummal megáldott-megvert bandától a Bahia kiadott egy 1989 és 1994 között készült felvételekből álló válogatást. Telt-múlt az idő, ami a techno térhódítását hozta, így aztán bolondok lettek volna Kagagyejevék, ha ehhez az anyaghoz képest nem tesznek rá egy lapáttal a szintetizátorra. Fia innen nézzük, akár divatzenekarnak is elkönyvelhetnénk őket, akik történetesen orosz nyelven énekelnek, ám ennél sokkal többről van szó. A zenéjük a régi maradt, ahogyan az elsöprő erejű színpadi baromkodás (konszolidáltabban körülírva: komédiázás) is. A szimpatikus orosz medvék továbbra is az underground kátyúba ragadt szekerét rángatják. Hol van már az átkos múlt és ami vele jár? Ki bánja, oroszul húzzák a nótánkat, csak táncolunk, ahogyan ők, a Nemhivatalos Ifjúsági Szerveződés, vagyis a NOM akarja. 1998-at írunk. Végre eljött az ő idejük. A jó öreg Ted Miltonnak nagyon nem tetszett a kontroll vagy valami a Blurt-koncert elején. Aki ismeri őt, tudja: ha ez van, nem sok jóra számíthat. Más ilyenkor megőrül: dúl-fúl a színpadon. Milton azonban jókedvében ilyen, rosszkedvében pedig éppenséggel visszafogott. Egyébként is, kicserélte a dobosát, az újtól pedig nem kapott elég inspirációt, de hadd ne keressek helyette kifogást. Tény, hogy a korábbi Sziget-koncertekhez képest langyos volt a műsor első fele, az is a Java _C III_ 'C Cziránka S./ Barbaro 44 Pepsi Sziget '9 '98 október 8. II.rész