Rockinform, 1998 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1998-10-01 / 8. szám

k­oncé Folyton változik ez az elcseszett világ, benne a Szi­get is. Nem előnyére, naná, bár minden rela­tív ugye, meg nézőpont kérdése. Saját szemszögből nézve úgy fest az ábra, hogy a Sziget lassan, de biztosan elve­szíti értékhordozó, értékmegőrző funkci­óját, amit a kezdet kezdetén önként fel­vállalt. A ritkuló kivételek közül való a progresszivitásba hajló, inkább a Makám­hoz, mint régi önmagához hasonlító legenda, a Kolindka meglehetősen kényelmes újrakezdése ha­zai pályán. Kétséges, hogy ezzel a hozzáállással vissza tudják szerezni a közönségüket. Ez legyen az ő gond­juk, de mégis: kár lenne, ha megint eltűnnének vagy húsz évre. A másik: mindenki­?) el van ájulva a Trans- Global Underground-tól, hogy milyen ügyesen vegyítik a technot az etnóval. Nagy dolog, bizony! Ennek a fé­nyében talán nem árt egy röpke pillantást vetni a Sziget­specialista Heavy Métára. Azért Sziget-specialisták, mert egyeztetési problémák miatt jóformán csak itt tud fellépni az alkalmi formáció. Amit csinálnak, az sok min­dennek nevezhető, csak tucatárunak nem. Leginkább autentikus folkzene, amit rock (és persze minden más) gitáros (Sipeki Zoltán), blues-énekes (Takáts Tamás) és dobos (Molnár Gábor) bevonásával “turbóztak". Az öt évvel ezelőtt megjelent egyetlen kazettájukon a herf­­lis-hegedűs Ferenczi Gyuri is szerepel, akinek távozá­sával kétségkívül egy érdekes színfoltja tűnt el az együttesnek. Ennek ellenére - a népzenei alapokat tel­jes mértékben megőrizve - továbbra is ők a legsíko­sabb rockcsapat. A magyar népzene és a blues szinte­tizálásával pedig rajtuk kívül senki sem foglalkozik. Aki azt gondolja, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz, annak azt javaslom, hogy hallgassa meg a Somogyban fellelt betyárballadát blues-gitárral és dobbal! Két való­di (nem műanyag, hanem évszázados hagyományokkal bíró) zenekultúra, ami több száz kilométer és az óceán távolsága ellenére is találkozni tud, de csakis itt, a Szi­geten! Amíg ez a találkozás létrejöhet, addig értelme van a Szigetre járni! Vannak együttesek, akik valami oknál fogva nem futot­ták ki magukat. A Barbaro mindenképpen közéjük tartozik. Az utóbbi két évben jóformán csak a saját klubjuk keretei között működtek. Pianissimo. Képessé­gük, tudásuk szerint a magyar rock meghatározó csa­pata lehetnének, ha... És itt annyi "ha"-val kezdődő mondat következhetne, amennyivel megtelne az újság. Az ilyen mondatoknak pedig, ahogyan a sportban, úgy a zenei tárgyú fejtegetésekben sincs értelmük. A jelen, a Barbaro Sziget­ koncertje viszont jóval több volt, mint biztató jel: a zenekar minimum harmad­virágzásának a kezdete. Az első két lemezről elnyomott egy-egy szám után megjöttek a várva várt jó hírek: még az idén új anyagot adnak ki, ugyanúgy, mint a másodikat: ma­gánkiadásban. A bizonyosság: a több mint négy szá­mos új blokk igen meggyőző erővel hatott. A páratlan ritmusokkal megbolondított foltos alap a régi, ám a lendület és a játékkedv (utóbbi különösen Czíránál) felfokozott. A Barbaro zenei csápjai új irányokban tapo­gatóznak. Egyik a pszichedelia (a lemez munkacíme: “Pszichológust akarok!", a másik pedig­ végre Georgios is törlesztett valamit a régi adósságából. Nevezetesen, hogy a görög zenét ne csak elemeiben, hanem mini­mum egy teljes szám erejéig dobja be a közösbe. A je­lek szerint az új lemez - most már talán ki győzzük vár­ni - keményebb lesz, mint az eddigiek. A koncertprog­ramban az új szerzemények vérátömlesztés-szerűen hatottak. A régi nótákkal együtt szerves egységet al­kottak, amelyből mindenképp ki kell emelni Cziránka elementáris gitárszólóját. Az övék volt a legjobb "baba­zsúr" a Szigeten (délután 3-kor kezdtek), de ami ennél is jobb és fontosabb: a Barbaro újjászületett! Hogy ne csak a folk-rock (­blues) határeseteket említ­sem: szintén az "Értékmentés" feliratú skatulyában van a helye egy kelet-európai bandának, az orosz NOM- nak is. A szociális érzékkel, nagy orosz lélekkel és még annál is nagyobb temperamentummal megáldott-meg­­vert bandától a Bahia kiadott egy 1989 és 1994 között készült felvételekből álló válogatást. Telt-múlt az idő, ami a techno térhódítását hozta, így aztán bolondok lettek volna Kagagyejevék, ha ehhez az anyaghoz ké­pest nem tesznek rá egy lapáttal a szintetizátorra. Fia innen nézzük, akár divatzenekarnak is elkönyvelhet­nénk őket, akik történetesen orosz nyelven énekelnek, ám ennél sokkal többről van szó. A zenéjük a régi ma­radt, ahogyan az elsöprő erejű színpadi baromkodás (konszolidáltabban körülírva: komédiázás) is. A szimpa­tikus orosz medvék továbbra is az underground kátyú­ba ragadt szekerét rángatják. Hol van már az átkos múlt és ami vele jár? Ki bánja, oroszul húzzák a nótán­kat, csak táncolunk, ahogyan ők, a Nemhivatalos Ifjú­sági Szerveződés, vagyis a NOM akarja. 1998-at írunk. Végre eljött az ő idejük. A jó öreg Ted Miltonnak nagyon nem tetszett a kont­roll vagy valami a Blurt-koncert elején. Aki ismeri őt, tudja: ha ez van, nem sok jóra számíthat. Más ilyenkor megőrül: dúl-fúl a színpadon. Milton azonban jókedvé­ben ilyen, rosszkedvében pedig éppenséggel visszafo­gott. Egyébként is, kicserélte a dobosát, az újtól pedig nem kapott elég inspirációt, de hadd ne keressek he­lyette kifogást. Tény, hogy a korábbi Sziget-koncertek­hez képest langyos volt a műsor első fele, az is a Java­ _C I­­II_ 'C Cziránka S./ Barbaro 44 Pepsi Sziget '9 '98 október 8. II.rész

Next