Rockinform, 2002 (11. évfolyam, 1-10. szám)
2002-08-01 / 6. szám
Mielőtt belemennénk a részletekbe, néhány bosszúságra szeretnék kitérni. Nem először kellett úgy interjút készítenem egy külföldi sztárral, hogy előtte a Rockinform nem kapta meg új lemezét. Márpedig minden zenész az aktualitásról beszél a legszívesebben. A második észrevétel, hogy egy ilyen világsztárt jóformán meg sem hirdettek. A harmadik tragédia, hogy az interjút éppen a legkevésbé kompetens emberrel kellett lefolytatnom (Don fáradtságra hivatkozva felmentést kért), aki csupán alig néhány hónapja pendlizik a csapattal. A zenekarról Dokkentől és a szintén eredeti Mick Browntól, egyebekben pedig John Norumtól lett volna mit kérdezni, az egyébként roppant szimpatikus Barry Sparks nem igazán volt a mi emberünk. Az sparks *’• elmondottak miatt a beszélgetés innen, inkább a zenei élet és a rock általa .** meretlen adosságaira terelődött... szakmában, éve *.. . • * két töltött Michael Schenker, Yngwie Malmsteen és Uli Roth zenekarában, de megfordult John Norum környezetében is. Sőt, utóbbi ajánlotta Dokken figyelmébe a basszusgitárost, amikor Jeff Pilsont ezernyi elfoglaltsága elszólította a csapatból. Sparks számára nem jelentett gondot a repertoár betanulása, hiszen jól ismerte a régebbi nótákat, az újabban meg közreműködött és elmondása szerint az említett zenekarok irányultsága - ismerték is egymást - különben sem állott távol jelenlegi feladatától. Idegen szóval kompatibilisek egymással. Pontosan az önmagát szétszakító Pilson nyomán tudakoltam barátunktól, hogy milyen a zenészek megélhetési lehetősége a nagy sós vízen túl. A válasz saját példáját tartalmazta, mely szerint mindig is állandó társulatban gondolkodott, de az élet úgy hozta, hogy főnökei folyamatosan cserélgették a legénységet. Amikor például úgy nézett ► Abban egyetértettünk, hogy a jó gitárosokon túl jó dallamok és nóták is kellenek, mert igazából arra fognak emlékezni a zenebarátok. Ezt követően mindketten mosolyogva nosztalgiáztunk a '80-as években divatos, melírozott és festett hajú, mesterségesen toldozott-foldozott farmert viselő, kisminkelt "kemény rockereken", amelyek közé egykoron a Dokkon is tartozott. "Csak divat, aminek semmi köze a zenéhez és a szemlélethez” -legyintett a basszusgitáros. Ezzel kapcsolatban emlékeztettem Ritchie Blackmore egyik nyilatkozatára, mely szerint nem is az egyes zenei műfajok népszerűek egy adott korban, hanem a divat, amelyet megfelelő intenzitással átpasszírozva a médián előbb-utóbb a többség magáévá tesz. Ennyiben maradtunk. Ezek után azt tudakoltam, miként látja ő az új albumot. "Egyet bizton állíthatok, megszólalásában tipikus Dokkon lemez született, amelyet mindenki azonnal felismer, noha természetesen különbözik a korábbiaktól, és Don sem úgy komponál, ahogyan a '80-as években tette" - hangzott az önkritika. Na, és hogy állunk a szövegekkel - vetettem közbe - mennyire vehetők komolyan? Vagy csak a zene számít? Arra hivatkoztam, hogy a Kiss Of Death, pl. az AIDS veszélyességére hívta fel a figyelmet. Sparks úgy látja, hogy egy-két kivételtől eltekintve ebben a műfajban elsősorban a dallam dominál, arra figyelnek az emberek, még ha súlyosabb mondanivalót hordoznak is a szövegek. Vajon, ha most lenne fiatal(abb), * újra ezt a pályát választaná, hiszen már Eric Burdon is azt énekelte a House IP* Of The Rising Sun-ban, hogy - szabad fordításban -: "Óh anyák, mondjátok V, • meg a gyerkőcöknek, ne töltsék az életüket egy rock and roll bandában!" * Sparks jót mulatott ezen és átoknak nevezte, ha valaki imádja a zenét és nem tud tőle szabadulni. Persze ma már annyi csodája van az elektronikának, a számítógépeknek, hogy elsősorban nem az élő zene köti le a srácok figyelmét. ► Végezetül arra voltam kíváncsi, hogy egy világhírű, ám jobb napokat látott zenekar tagjakánt hogyan ítéli meg azt az Amerikában kibontakozott mozgalmat, amely a kiadók mindenhatósága ellen küzd. Köztudott, hogy Ozzy Osbourne, az Eagles, a Journey, a Van Halen és még tucatnyi világnagyság egy közös koncerten akar hangot adni a számukra megalázó szerződésekkel szembeni felháborodásuknak. Sparks válasza tömören hangzott: Mindenki felejtse el a lojalitást. Nem számít, hogy valaki csupán egyetlen hónapig, vagy évekig hajtott anyagi hasznot a kiadónak. Ha veszít a népszerűségéből, máris veheti a kalapját (lásd az előző havi Rockinformban a Joe Cocker interjút). Amikor idáig jutottunk a beszélgetéssel, ő is vette - persze csak jelképesen az övé, és udvariasan, hangbeállásra hivatkozva kezet nyújtott és egy közös fotózás után búcsút vettünk egymástól. ► A kedvezőtlen előjelek után végül is a jól sikerült interjút kövesse a koncertbeszámoló, azonban a konkrét zenei eseményt ismét csak nem kitérővel kell kezdenünk. Az ember változik és ez így van rendjén, főleg akkor, ha tapasztalatival gazdagodva szemléli a világ dolgait. Fordítsuk le ezt az elméletet a rock nyelvére! Bizonyára másokkal is előfordult, hogy idealizált hőseire máskort tekint a nagy sokára bekövetkezett találkozás alkalmával. Valami hasonlót éltem át, amikor az E-klub színpadán megjelent Don Dokken és éppen aktuális kísérőinek triója. ki, hogy Schenkerrel hosszabb távú lesz az együttműködés, a gitáros egyik napról a másikra ismét életre keltette az UFO-t. Következésképp Barrynek váltania kellett, ekkor jött a képbe Uli Roth. ► Arra a kérdésre, hogy miként tudott kijönni ezekkel a nem igazán "könnyű" emberekkel, csak annyit válaszolt, hogy egy profinak ez nem okoz nehézséget, márpedig magát annak tartja. Az említettekkel mind a mai napig jó barátság köti össze, személyi összetűzéseik nem voltak. Annak különösen örül, hogy zeneileg nem kötötték meg a kezét, hagyták saját elképzeléseit érvényesíteni a dalszerkezeten belül, még basszusszólóra is lehetőséget kapott. Megkerülhetetlen volt az amerikai rock helyzetének megvitatása is. Belátja, hogy a jelenlegi tizenévesek ugyanúgy saját korosztályukból választanak példaképet, annak lemezeit hallgatják, ahogyan annak idején ő is tette a Led Zeppelinnel, majd az Iron Maidennel. Csak remélni lehet, hogy a rock említett aranykora egyszer még visszatér, ahogyan azt is - tette hozzá -, hogy a fiatalok körében a régi nagyokhoz hasonló gitárosok fejlődnek ki. 52 2002. 1/2JÚLIUS - AUGUSZTUS