Rockinform, 2002 (11. évfolyam, 1-10. szám)

2002-08-01 / 6. szám

­ Mie­­­­lőtt belemennénk a­­ részletekbe, néhány bosszúságra szeretnék kitérni. Nem először kellett úgy interjút készítenem egy külföldi sztárral, hogy előtte a Rockinform nem kapta meg új le­mezét. Márpedig minden zenész az aktualitásról beszél a legszívesebben. A második észrevétel, hogy egy ilyen világsztárt jóformán meg sem hirdettek. A harmadik tragédia, hogy az interjút éppen a legkevésbé kompetens emberrel kellett lefolytatnom (Don fáradt­ságra hivatkozva felmentést kért), aki csupán alig né­hány hónapja pendlizik a csapattal. A zenekarról Dokkentől és a szintén eredeti Mick Browntól, egye­bekben pedig John Norumtól lett volna mit kérdez­ni, az egyébként roppant szimpatikus Barry Sparks nem igazán volt a mi emberünk. Az sparks *’• elmondottak miatt a beszélgetés in­nen, in­kább a zenei élet és a rock általa­ .** meretlen a­dosságaira terelődött... szakmában, éve­ *.. . • * két töltött Michael Schenker, Yngwie Malmsteen és Uli Roth zenekarában, de megfordult John Norum környezetében is. Sőt, utóbbi ajánlotta Dokken figyelmébe a basszusgitárost, amikor Jeff Pilsont ezernyi elfoglalt­sága elszólította a csapatból. Sparks számára nem jelentett gondot a repertoár beta­nulása, hiszen jól ismerte a régebbi nótákat, az újabban meg közreműködött és el­mondása szerint az említett zenekarok irányultsága - ismerték is egymást - különben sem állott távol jelenlegi feladatától. Idegen szóval kompatibilisek egymással. Pon­tosan az önmagát szétszakító Pilson nyomán tudakoltam barátunktól, hogy milyen a zenészek megélhetési lehetősége a nagy sós vízen túl. A válasz saját példáját tartal­mazta, mely szerint mindig is állandó társulatban gondolkodott, de az élet úgy hoz­ta, hogy főnökei folyamatosan cserélgették a legénységet. Amikor például úgy nézett ► Abban egyetértettünk, hogy a jó gitárosokon túl jó dalla­mok és nóták is kellenek, mert igazából arra fognak emlé­kezni a zenebarátok. Ezt követően mindketten mosolyogva nosztalgiáztunk a '80-as években divatos, melírozott és fes­tett hajú, mesterségesen toldozott-foldozott farmert viselő, kisminkelt "kemény rockereken", amelyek közé egykoron a Dokkon is tartozott. "Csak divat, aminek semmi köze a zenéhez és a szemlélethez” -legyintett a basszusgitáros. Ezzel kapcsolat­ban emlékeztettem Ritchie Blackmore egyik nyilatkozatára, mely szerint nem is az egyes zenei műfajok népszerűek egy adott korban, hanem a divat, amelyet megfelelő intenzi­tással átpasszírozva a médián előbb-utóbb a többség magáévá tesz. Ennyiben marad­tunk. Ezek után azt tudakoltam, miként látja ő az új albumot. "Egyet bizton állíthatok, megszólalásában tipikus Dokkon lemez született, amelyet mindenki azonnal felismer, noha természetesen különbö­zik a korábbiaktól, és Don sem úgy kom­ponál, ahogyan a '80-as években tette" - hangzott az önkritika. Na, és hogy állunk a szövegekkel - vetettem közbe - mennyire vehe­tők komolyan? Vagy csak a zene számít? Arra hivat­koztam, hogy a Kiss Of Death, pl. az AIDS veszélyességére hívta fel a figyel­met. Sparks úgy látja, hogy egy-két kivételtől eltekintve ebben a műfajban elsősorban a dallam dominál, arra figyelnek az emberek, még ha súlyosabb mondanivalót hordoznak is a szövegek. Vajon, ha most lenne fiatal(abb), * újra ezt a pályát választaná, hiszen már Eric Burdon is azt énekelte a House IP* Of The Rising Sun-ban, hogy - szabad fordításban -: "Óh anyák, mondjátok V, • meg a gyerkőcöknek, ne töltsék az életüket egy rock and roll bandában!"­­ * Sparks jót mulatott ezen és átoknak nevezte, ha valaki imádja a zenét és nem tud tőle szabadulni. Persze ma már annyi csodája van az elektronikának, a számítógépeknek, hogy elsősorban nem az élő zene köti le a srácok figyelmét. ► Végezetül arra voltam kíváncsi, hogy egy világhírű, ám jobb napokat látott zene­kar tagjakánt hogyan ítéli meg azt az Amerikában kibontakozott mozgalmat, amely a kiadók mindenhatósága ellen küzd. Köztudott, hogy Ozzy Osbourne, az Eagles, a Journey, a Van Halen és még tucatnyi világnagyság egy közös koncerten akar hangot adni a számukra megalázó szerződésekkel szembeni felháborodásuk­nak. Sparks válasza tömören hangzott: Mindenki felejtse el a lojalitást. Nem számít, hogy valaki csupán egyetlen hónapig, vagy évekig hajtott anyagi hasznot a kiadó­nak. Ha veszít a népszerűségéből, máris veheti a kalapját (lásd az előző havi Rockinformban a Joe Cocker interjút). Amikor idáig jutottunk a beszélgetéssel, ő is vette - persze csak jelképesen­­ az övé, és udvariasan, hangbeállásra hivatkozva ke­zet nyújtott és egy közös fotózás után búcsút vettünk egymástól. ► A kedvezőtlen előjelek után végül is a jól sikerült interjút kövesse a koncertbeszá­moló, azonban a konkrét zenei eseményt ism­ét csak nem­ kitérővel kell kezdenünk. Az ember változik és ez így van rendjén, főleg akkor, ha tapasztalatival gazdagodva szemléli a világ dolgait. Fordítsuk le ezt az elméletet a rock nyelvére! Bizonyára má­sokkal is előfordult, hogy idealizált hőseire máskort tekint a nagy sokára bekövetke­zett találkozás alkalmával. Valami hasonlót éltem át, amikor az E-klub színpadán megjelent Don Dokken és éppen aktuális kísérőinek triója. ki, hogy Schenkerrel hosszabb távú lesz az együttműködés, a gitáros egyik napról a másikra ismét életre keltette az UFO-t. Következésképp Barrynek váltania kellett, ekkor jött a képbe Uli Roth. ► Arra a kérdésre, hogy miként tudott kijönni ezekkel a nem igazán "könnyű" emberekkel, csak annyit válaszolt, hogy egy profinak ez nem okoz nehézséget, márpedig magát annak tartja. Az emlí­tettekkel mind a mai napig jó barátság köti össze, személyi összetűzéseik nem voltak. Annak különösen örül, hogy zenei­leg nem kötötték meg a kezét, hagyták saját elképzeléseit ér­vényesíteni a dalszerkezeten belül, még basszusszólóra is le­hetőséget kapott.­­ Megkerülhetetlen volt az amerikai rock helyzetének megvi­tatása is. Belátja, hogy a jelenlegi tizenévesek ugyanúgy saját korosztályukból választanak példaképet, annak le­mezeit hallgatják, ahogyan annak idején ő is tette a Led Zeppelinnel, majd az Iron Maidennel. Csak remélni lehet, hogy a rock említett aranykora egyszer még visszatér, ahogyan azt is - tette hozzá -, hogy a fiatalok körében a ré­gi nagyokhoz hasonló gitárosok fejlődnek ki. 52 2002. 1/2JÚLIUS - AUGUSZTUS

Next