Rockinform, 2006 (15. évfolyam, 1-10. szám)
2006-04-01 / 3. szám
Egyszerűen emberibbé, szerethetőbbé és - üzleti szempontból nem mellékesen - sokkal fogyaszthatóbbá váltak és amikor átalakultak, már mindent megengedhettek maguknak. A You-val indítanak és az ember máris felkaphatja a fejét. Ilyen lett volna a Radiohead hangzása 10 évvel ezelőtt? Elkoptatott közhely, de mégis: félelmetesen együtt vannak és igen tetszetős az is, hogy az első perctől az utolsóig úgy játszanak, mintha az életük múlna a koncerten. Lehet, hogy ez az egyik magyarázata annak, hogy miért most jött ki az anyag? Igaz, még a The Bends lemez megjelenése előtt vagyunk, de Johnny Greenwoodék már megelőlegezik nekünk a később számtalanszor hallott slágereket (Creep, Fake Plastic Trees, The Bends), majd a ráadásban szerencsétlenkednek egyet a Pop is Dead-del, ami meglehetősen kilóg a sorból és amivel azóta sem dicsekednek túl sokat. Hiába, rájöttek, a szoros kapcsolat ápolása a sajtóval szinte kötelesség és már célszerű az MTV-t sem szidalmazni egy olyan helyzetben, amikor inog a palló. A DVD-n a szó szoros értelmében a koncertet láthatjuk. (Mi most?) Minimális a tartalom, mert kiválaszthatjuk a számokat, de extrák, feliratok, a készítők méltatása éppúgy hiányzik, mint a hangbeállítások közötti választás lehetősége. Sztereó és kész. Gyorsfotó, egy perccel a világhír előtt. 6700" Radiosta White:STTcTKI DVD Live...In The Still □f The [Might Dragonshead Music lnc./HMP Amikor néhány évvel ezelőtt David Coverdale előbújt maga választotta száműzetéséből, nem sokan fogadtak volna a sikerére. Annál is inkább, mert a Whitesnake egykori tagságából összeállt Company Of Snakes erősen ráhajtott, hogy túlnőjön egykori főnökén. Coverdale, 'a sas nem fog legyeket' mondással élve rájuk sem hederített. Amint a COS lemezeiről annak idején a Rockinformban megírtam (jósoltam), a társulat eredetiség és egyéniség híján csupán a 'futottak még' csoportba került. Velük ellentétben David jött, látott és győzött, aminek ékes bizonyítéka ez a 2004-ben, a londoni Flammersmith Apollo-ban felvett, 100 perces DVD. Bár nem szokás más lapokból idézni, most mégis megteszem, hogy a film jövendőbeli nézői érezzék, milyen jellemtelen tud lenni a sajtó azzal, akit nem szeret. A brit Classic Rock 2005. januári számában olvastam egy meglehetősen ledorongoló értékelést erről koncertről. "Gyenge és elavult megszólalású rock gépezet...az énekes hangja nem olyan mint fiatal éveiben... a Whitesnake viszonylag jellegtelen egy személyes zenekar". Ilyen jellemzés alapján még elhivatott barátai is messze elkerülnék a Fehérkígyót. Ezzel szemben mit mutat a film? Azt, hogy egyetlen unalmas perc nélkül, fiatalos lendülettel, tökéletes profizmussal, ellenállhatatlan energiával, a hangszerkezelés iskolapéldáival, a klasszikus rock időkre emlékeztető karcsú alakkal nézett farkasszemet közönségével az énekes mellett Tommy Aldridge dobos, Doug Aldrich és Reb Beach gitáros, Marco Mendoza basszista, valamint Timothy Drury billentyűs 18 örökzöld nótával, ha az egyveleget is felbontom, akkor 20-szal. Coverdale azért nyerhette meg ezt az ütközetet, mert a Burn, Stormbringer, Don't Break My Heart Again, Take Me With You őrületes irama mellett képes volt csodálatos finomsággal megénekelni az Is This Love, Give Me All Your Love Tonight, Here I Go Again tételeket is. A kárálók nyugodtan összevethetik a zenekar 1978-ban és 1980-ban felvett, dupla Live... In The Heart Of The City albumával ezt a mestermüvet. Coverdale hangja nem hogy nem fakult meg, színpadi mozgása nem fáradt el, hanem előbb, mint valaha. És ez - ellentétben a COS műveletével - az egyéniségéből fakad. Ha soha többé nem lépne színre, és nem készítene újabb lemezt, ezzel a dobásával akkor is beírta magát a rock halhatatlanok könyvébe. Ebben segítette a hihetetlenül felkészült forgató személyzet, amely a rengeteg képvágással még a valóságnál is mozgalmasabbá, izgalmasabbá tette a filmet. Hála legyen mindazoknak, akik zenei és műszaki szakértelmükkel ilyen alkotást nyújtottak át a rock híveinek. Szaki [mma NETm] www.gitarthangtechnika.hu Az alábbi sorokban egy 2006 március 1-től működő honlapot mutatunk be. A www.gitarhangtechnika.hu az alapító Szabó Sándor írott szavaival élve: "az első internetes lap Magyarországon, amely a kereskedelemben kapható hangszerekről ad részletes információt, elsősorban tesztek formájában". Felépítését az egyszerűség jellemzi, amely során inkább a tartalom irányába mozdul a lap, mintsem interaktív grafikákkal agyonvágná a lassabb kapcsolattal rendelkező "elsőbálozók” szórakozását... A menü a Nyitólap; Bemutatkozás; Hangszertesztek; Stúdiótechnika; Apróhirdetések; Fizetett hirdetések; Akciók; Koncertek, események; Hírek, újdonságok, írások, sorozatok; Tech-labor; Érdekességek és a Kapcsolatok pontokra építkezik. Már magán a menü felépítésén, illetve a menüpontok elnevezésén is látható, hogy kifejezetten szakmai lapként indult a www.gitarhangtechnika.hu. Persze az odatévedt "bámészkodó" is csemegézhet, legfeljebb szülinapjára már nem egy rekesz almabort, vagy egy Barbie készletet kér, hanem egy gitár árának első részletét. Az oldalon található cikkek döntő többségében Szabó Sándor munkái. Reméljük lesz még külső támasza, mert így iszonyatos munka lesz a tartalom naprakész bővítése... A folyamatosan építkező, terebélyesedő lapnak sajnos megvan az a hátránya, hogy egyes menüpontok még nem feltöltöttek - egészen pontosan kettő, az Akciók, illetve a Hangszerteszteken belül az Effektek-kiegészítők. Viszont aki nem csak az új infók, tesztek és egyéb olvasmányok végett keresi fel a lapot, hanem keres vagy kínál, az már nyugodtan igénybe veheti az Apróhirdetések rovat szolgáltatásait. A keresőmotorral is ellátott állapot böngészve érhető el a cél, de aki a bogarászást kedveli, az is megtalálja számítását. Összegzésként elmondható, hogy könnyen navigálható, informatív a lap, amely a végső tartalmi és grafikai formáját elnyerve biztosan bejön mind a szakmai, mind a csak vizslató látogató számára. T. Bob Dylan: Krónikák - első kötet Park könyvkiadó Barna Imre 1986-ban megjelent Dylan életrajza után két évtizeddel, és a főhős két budapesti fellépése (1991,2003) után itt van az eredetiben 2004-ben kiadott Krónikák első kötetének viszonylag gyorsan kiadott magyar fordítása, kiadása. És akkor még nem is említettem a Magyar Rádió különböző tematikus műsorait, köztük a 80-as évekbeli 8 részes Bob Dylan-sorozatát. Úgy vagyok most tehát, mint annak idején a Ki Mit Tud?-ok nehéz helyzetben lévő zsűrije: mire a kezembe került a kötet, addigra szinte minden létező sajtótermék elemezte, bemutatta Dylan három részesre tervezett önéletrajzi vallomásának első részét. Természetesen "lelőve" azokat a dolgokat, melyekre magam is felfigyeltem. Dylan hihetetlenül érdekes figura, lehet szeretni vagy utálni. Lehet zenei tehetségét megkérdőjelezni, csak egyet nem lehet. El nem ismerni, hogy rendkívüli jó költő, jó dalszerző, írásművészetben való jártassága páratlan. Ez visszaköszön a Révbíró Tamás fordította magyar kiadásban is. (Sajnos az eredeti művet nem volt szerencsém kézbe venni.) A kötet rendkívül olvasmányos és regényes, a szerző önmaga krónikásaként vall magáról, az őt ért élményekről. Bob Dylan mindig is igyekezett maga körül valamiféle titokzatosságot teremteni. Önvallomásai gyakran ellentmondásosak. Ezért vettem érdeklődéssel kézbe ezt a könyvet. Leginkább az érdekelt, amikor az őt ért zenei hatásokról, az őt befolyásoló pályatársairól írt 1961-es New Yorkba érkezésével kezdte az írást, majd 1971 és 1987 között tett egy ugrást. Időben gyakran kalandozott, de nem zavart, hiszen a Dylan lemezekhez sem időrendi sorrendben jutottam hozzá. Végre egy olyan könyv a rock (?) zene környékéről, amikor a szerző tudott/tud is írni! (268 oldal) eA/e/VP- 49 2006. április