Rockinform, 2010 (18. évfolyam, 170-179. szám)
2010-02-01 / 170. szám
LEMEZTELENÍTÉS www.rockinform.hu MADINA LAKE Attics To Eden Warner Egy kedves ismerős kegyetlenül ajánlgatta a cikk írójának eme matériát. A recenzió megírója végül a szerkesztőségben összefutott az anyaggal és hazavitte, majd rövid utánanézegetést követően betolta a lejátszóba. A chicagói arcok alig 4 éve alapították meg ezt a zenekart, amely Amerikában elég gyorsan el is kezdte tarolni a listákat. Aztán a brit Kerrangs is bevégzett rajtuk mindenféle agyonajnározást, amit csak kellett-lehetett. Mindezek ellenére a cikk írója nem ért egyet a dicsérő szavakkal, meg azzal sem, hogy ez a zene screamo vagy post-hardcore lenne, pedig ezt a műfaji megjelölést látta. Az író sokkal inkább úgy véli, hogy a Madina Lake pár pózer hirtelen ötlete egy kis őszintétlen zenélgetéshez, meg különböző átnyúlások megvalósításához. Igen, ezen van a hangsúly: őszintétlen és átnyúlás. Persze ki hivatott arra, hogy megítélje, mennyire jön szívből egy adott produkció? Demo szinten ez még könynyebben kibogozható, de a Madina Lake-nek ez már a második stúdiómunkája, és jó sokat kaptak már a sztárságból is. Egy remekül hangmérnökölt nagyalbum az Attics To Eden, de nincs rajta egy olyan nóta sem, amire nem lehet fejcsóválva azt mondani, hogy ezt már hallottuk! A szerző hallott pár sablonos emo nyivákolást és riffnyúlást - itt is meg amott is-, aztán látott külcsíni pompázást, de valahogy egy darab alkotást sem tudna kiemelni a lemezről. Konklúziója végül az, hogy mivel ő maga tökéletesen tisztában van azzal, hogy a zenei hovatartozás szubjektív meggyőződések halmazát eszközöli, ezért mindenki - aki fogékony erre - szerezze meg, és tolja bele valamibe. Eme karakterek legépelője egy kenyérpirítóba fogja... Alex, Payának ajánlja JAMIE WINCHESTER The Cracks Are Showing Zene360/EMI Jamie Winchester és... nincs és. Milyen fur csa ezt leírni, annyi együtt töltött év után. Merthogy itt a gitáros első szólóalbumával állunk szemben - immáron Hrutka Róbert nélkül. A páros megkerülhetetlen tényező lett a magyar könnyűzenei életben, most azonban a duó előbbi tagja úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy önállóan is megmutassa magát. Úgy hiszem, nevezett úriembert nem kell különösebben bemutatni senkinek, hiszen rengeteg produkcióban tűnt fel az évek során, Ákossal is zenélt egy jó darabig, de saját szerzeményeivel is kivívta az elismerést magának. Akad széles-e hazában olyan ember, akinek a Take Me Home hallatán ne gyulladna ki a szemében a felismerés tüze? Na ugye... A lemez producere a Neóból ismerős Moldvai Márk volt, s mivel a borító arról is árulkodik, hogy ő felelt az összes programozásért, ezért az a furcsa prekoncepció is megrohanhatja az embert, hogy Jamie az elektronikus zenék felségterületén próbálgatja a szárnyait. Ez csak részben igaz, szóval Kontroll filmzenealbum il-re ne számítson senki. Egyfelől adva van Jamie sajátos zenei világa, amely főként az akusztikus gitárra épül, és ettől hallhatóan nem is akart elszakadni. Ezeket a jegyeket viseli magán a Burning Beds, a Broken Line vagy a szomorkás Black Day. Ugyanakkor nem véletlenül invitálta meg az ex-Neo tag Moldvait a keverőpult mögé, mivel néhány tételen érződik az ő hatása. Ettől azért még nem lett Jamie Winchesterből Massive Attack, bár a Glory Be-t vagy a Stay and Talk-ot a triphop mesterei is minden szabadkozás nélkül elfogadnák. A dobos/ütőhangszeres Kottler Ákos többször is felhívja magára a figyelmet: a Maze egyenesen az ő ütemeire épül, de a nyitó, és amúgy emlékezetes refrénnel ellátott Ego Toaster-ben is ügyes dolgokat művel. A jelenleg igencsak futó britpop/indie vonal is megihlette főhősünket: az Utilise szénné torzított gitárjával és minimál elektro felütéseivel a Muse modern dolgait idézi fel; a The Kings Must Fair zongorás balladája pedig az Oasis irányába mutat. Meglehetősen színesre sikerült tehát Jamie Winchester első, önálló anyaga, legalább anynyira, mint az aluljárókban árult esernyők. Talán a 13 track egy csöppet sok, de ettől függetlenül ez az esernyő nagy segítségünkre lehet a barátságtalan, esős, ködös napokon. Felfogja a hideget és megőrzi a szoba melegét. JENNIFER'S BODY Music From The Motion Picture Warner HÓD Megan Fox mellé nemigen kell sem más szereplő, sem túl nagy effektek, se jó forgatókönyv és talán még zenei aláfestés sem, ahhoz, hogy dögös idomaival elvigyen egy egész filmet. Ennek ellenére Karyn Kusama rendező ezt nem így látta és a haverokkal gyorsan tele is csapatták Jennifer's Body névre elkeresztelt fekete komédiájukat napjaink legmenőbb, Fueled By Ramen által futtatott zenekaraival. Azt, hogy ez mennyire illik a filmhez, nem tudnám eldönteni, mivel a csacskaságok sosem érdekeltek, pusztán az előadók miatt szereztem meg a lemezt. (Ez nem jelenti, hogy Fox kisasszony nem annyira csábító, hogy esetleg mégis kivételt tegyek és végigüljem a mozit is). Panic at the Disco, Cute is What We Aim For, Hayley Williams, Cobra Starship, All Time Low stb. Ennek ellenére mégsem mondanám azt, hogy élveztem a korongot, ugyanis a filmes arcoknak valahogy igen nagy érzékkel sikerült kiválogatniuk a zenekarok tipikus töltelékzenéit. (Most megköveztek?) A filmhez elképzelhetően passzolt, de ezek a zenekarok sokkal-sokkal jobbat is tudnak! Tessék vásárolgatni... vagy pénz hiányában Youtube-olni! Alex, Megan 3 HRUTKA RÓBERT Szabadság vírus EMI Meglepetés volt, ugyanakkor sejthető is, hogy Hrutka Róbert és Jamie Winchester nem fog a végtelenségig együtt dolgozni. Jó néhányan sajnáltuk a szétválást, hiszen pazar zenét produkáltak együtt. Várakozással figyeltem, melyikük fog először lépni. Robinak sikerült, bemutatkozó új lemeze meghallgatása után megnyugodtam, sőt kijelenthető: a Szabadság vírus csúcsmuzsika. Eddig is tudtam, hogy Robi univerzális művész és új lemezén majd ismét bizonyít. Amellett, hogy gitározik, énekel, a lemezen hallható tucatnyi dalnak ő a zeneszerzője, szövegírója, sőt, a hangszerelést sem bízta másra. Elöljáróban, aki kedveli a régi, tehát a klasszikus és a mai modern technikás rocksound érdekes, egyéni ötvözetét, szerezze be ezt a korongot, üljön be kedvenc VÁGTÁZÓ ÉLETERŐ Vágtázó Halottkémek Idéző - Forgószél! Szerzői kiadás/Perifericíme, a VHK - Vágtázó Életerő- matek megoldó képlete: Vágtázó Életerő - VHK + Szabó Kristóf (dob) - Ipacs László (dob). A patinás zenekar utolsó, igazi felállásában megmaradt, alapító tag nélküli VHK-ról beszélünk tehát. De micsoda VHK-ról! Arról, amelyik nyolc év pihenő után éledt újjá, hogy jobb legyen, mint valaha! Mert az idő nem múlt el nyomtalanul. Bebizonyosodott, hogy Grandpierre Attila nem mondhat le lételeméről, a színpadról! Létrehozta hát (2005-ben) a Vágtázó Csodaszarvast (harmadik lemezük élő felvétele április 9-én lesz az A38-on), amely a hihetetlen energiákat mozgósító koncertjei közepette egyre tökéletesebb, érettebb produkcióval rukkol elő. Nos, a VHK is eget-földet rengető erővel bír, csakhogy nem a világzenében! És mégis. Akarva vagy akaratlan, a Csodaszarvas fegyelméből Attila valamit átörökített! Éppen a fegyelem erejével emeli a Vágtázó Életerőt pár centivel a VHK fölé! Átvette a VCsSz lemezkészítésének metódusát is. Élő felvételeket hallhatunk: erőteljes új számokat, és alaposan átgyúrt régebbi dalokat. Ugyanakkor (ellentmondásosnak tűnik, de csak látszólag az), a Vágtázó Életerő mit sem vesztett a VHK spontaneitásából! Ezt a jól ismert VHK-számok átdolgozásai hivatottak igazolni, amelyek közül az Élő Világegyetem tizenöt, a Hunok csatája tíz percben teljesedett ki. A lemez a címadó dallal kezdődik. A Forgószél felkap, és a magasba emel. Nem ejt el, mi több: szárnyakat ad! A VHK egykori táborának mindenképp, és azoknak a fiataloknak is, akik képesek ráérezni arra a varázserőre, amit a Vágtázó Életerő pszichedelikusan pörgő rockzenéje nyújt. Több mint egy óra a repülés ideje ebben az ismerős-ismeretlen közegben. Amikor Grandpierre Attilával és régi-új csapatával együtt szállsz, semmi és senki nem számít. A VHK-idéző Forgószél az óév mágikus, emberfeletti csodája. Sandro [ ROCK INFORM /170.12010. FEBRUAR ] 25