Wanted - Wan2, 2002 (8. évfolyam, 1-5. - 1-7. szám)
2002-04-01 / 4. szám
SIKERÉVEK A tomboló rap-metal láz (RATM, Korn, Limp Bizkit) arra sarkallta az Atlantic kiadó bevállalósabb irányítóit, hogy kiadjanak egy Kid Rock-lemezt. „Itt van ez a lelkes Kalók, már régóta próbálkozik, annyira nem is rossz, nagyot nem bukhatunk vele.” Hát nem. Az 1998 augusztusában megjelent, továbbra is önállóan rögzített Devil Without a Cause (Ok nélkül gonosz, utalás James Dean klasszikusára, az Ok nélkül lázadóra) már 10 millió fölött jár eladott példányszámban, igaz, amikor ráhangolódtak a Bawhtdaba című második kislemezre a rádiók és annak klipjére az MTV, egy jelentős promóciós kampány is hátszelesítette a lemezboltok pénztárkattogását, ám ez semmit nem von le a lemez értékeiből. Azok ugyanis vannak neki, még ha a másik pólus, az üres semmitmondás és sablonpatron pufogtatás is képviselteti magát. Egyfelől tehát megy a keménykedés, metálriffek, hatalmas svunggal elővezetett rappelés - hatásvadász és már avíttas trükkök ezek. Másfelől viszont van egy szerethető harmada is a korongnak, egy laza hangulatú country-blues-hiphop megvalósulás - Everlast a pályatárs analógia. E két hangulat között még hagyományos(abb) rock és rap felvételek is helyet kaptak, csak hogy színesebb legyen a kép. Ami szövegileg csak az éppen elegendő szintjén mozog. Lokálpatriotizmus, önfényezés, piálás, mulatozás, hogy mégsem teljes a hedonizmus, azt némi önirónia és viccelődés ellenpontozza. A lemez egyik vendége a befutás előtt álló Eminem, a viszonzás a ’99-es The Slim Shady LP-n hallható. De ebben az évben még a nagy előkép a Run DMC is featolni hívja Rockot, elismerés a köbön. Az év további részét újabb kislemezek (Cowboy, Only God Knows Why), film betétdal felkérések (South Park, Any Given Sunday), woodstocki fellépés, és az egyessel kezdődő évtizedet lezáró, Metallicával közös New York-i szilveszteri koncert tette ki. Mindenki tudott Kid előéletéről, de senki nem hallotta azt. Szükséges lett volna újra kiadni a korai lemezeket, de a ’93-asnak például nem találták a mesterszalagjait, no meg önérzet is van a világon. Rock tudta, hogy azok a dolgai is jól sikerültek, nem hagyhatja kárba veszni őket. A 2000-es The History Of Rock történelemóra újravett, átkevert verziókkal, ki nem adott régi és új számokkal. Főképp The Polyfuse Method és az Early Mornin’ Stoned Pimp java hallható, no meg az első próbálkozás ’85- ből, egy nagyszerű kiadatlan hiphop-blues ’94-ből (Abortion), az előző évi Any Given Sunday-betétdal (Fuck That), és a Metallicával való haverkodás eredménye, a Sad But True riffjeire épülő ez évi sláger, az American Bad Ass. Eddig 3 millió példányban kelt el. Ja, és ezekben az években gabalyodott össze élete a kétes múltú színésznővel, Pamela Andersonnal, aki Tommy Lee-vel tartó viharos kapcsolatával már túl van egy zűrös zenészen (és aki Kid Rock mellett megszelídülni látszik). PIMASZKÓLÓK „Pillanatnyilag a zenei élet egy nagy ködben van, senki nem biztos benne, hogy merre tart, de én szeretném hinni, hogy a legjobb ködlámpákkal rendelkezem”. Kid Rock nem ködösít, az új lemezén tudatosítja, hogy ő a southern rock, a hiphop, úgy általában a nagy nemzeti amerikai zene (bluegrass, country blues stb.) és önmaga híve. A Joe C-nek dedikált Cocky már egy új stúdióban készült, a Rokker dicséretes vállalkozó, bevételeit visszaforgatja a zenéjébe, jelen esetben egy hiperszuperül berendezett, de analóg felszerelésű stúdióba (Clarston Chaphouse névre hallgat), ahol természetesen ismét ő ült a produceri székben is. Európa meghódítása volt a cél, ez olyannyira sikerült, hogy a vezető német rockmagazin, a Musikexpress már tavaly az év legjobb lemezei közé választotta a korongot, pedig akkor még csak Amerikában jelent meg. A korábbi paneleket minden eddiginél jobban alkalmazó új lemez tényleg Kid eddigi csúcsteljesítménye, bár a korábbi megaslágerek ezúttal talán hiányoznak (az első kislemez, a Forever azért viszi majd valamire), viszont kevésbé eklektikus, jobban fókuszált a Lynyrd Skynyrd, az Allmann Brothers Band, és a Led Zeppelin esszenciáját hiphoppal keverő, kiérlelt, ötödik főzet. Uncle Kracker a lemez felén társszerzője a daloknak, a What I Learned Out On The Road leugorhatott volna Double Wide-ra is, ő maga viszont alig szerepel a felvételekben, mert éppen a saját lemezét turnéztatta. Sztárvendégnek meg Sheryl Crow és Snoop Dogg is megteszi. A lényeg azonban az életérzés, nagyokat dzsemmelni, csak úgy a zenészhaverokkal (az Aerosmithszel, a countrys Hank Williams Jr-ral, Tim McGraw-val), aztán jól bekajálni és berúgni: „...mindenki tudja, hogy ez nagyszerű időtöltés, jó zenék, jó kaják. Erről szól az egész”. Ő már csak tudja. A BANDA - JOE C., UNCLE KRACKER A Twisted Brown Trucker tagsága Detroit környéki zenészekből verbuválódott, olyanok ők, mint Bob Seger (egy másik példakép) Silver Bullet Bandje, legrégebben - a kilencvenes évek eleje óta - a nagy haver Uncle Kräcker (sz.: Matt Shafer) van Kid Rock mellett, de Joe C. (sz.: Joseph Calleja) is már ’94 óta vendégrappel a főnökkel. A zenekar további tagjai: Kenny Olson és Jason Krause gitárosok, Jimmy Bones billentyűs, aki egy személyben a basszusért is felelős, Stefanie Eulinberg nagydarab csajszi dobos, valamint Misty Love és Shirly Hayden vokalisták. Joe C. könnyen felismerhető törpe figurája volt a kompániának, sajnos már csak múlt időben szerepelhet, ugyanis betegsége következtében a születési rendellenesség 2000. november 17-én 26 éves korában elhunyt. Legkedvesebb strófája sokáig emlékezetes marad: „egy méter tíz vagyok, de a farkam három méteres". Uncle Kracker alapvetően a dj a zenekarban, de az alapok, sőt gyakran a dalok összeállításában is ügyeskedik, neki viszont Kid segédkezett, amikor 2000 júniusában önálló nagylemezzel állt a nyilvánosság elé. A Double Wide egy lazább, funkosabb hangulatú lemez Kracker ügyes, néha a Fun Lovin’ Criminalst, néha Everlastot idéző dalaival és a Follow Me című 2001-ben befutott hatalmas slágerrel, mely segített platinává nemesíteni a dj énekhangban is helytálló bemutatkozó bakelitjét.