Wanted - Wan2, 2002 (8. évfolyam, 1-5. - 1-7. szám)

2002-04-01 / 4. szám

SIKERÉVEK A tomboló rap-metal láz (RATM, Korn, Limp Bizkit) arra sarkallta az Atlantic kiadó bevállalósabb irányí­tóit, hogy kiadjanak egy Kid Rock-lemezt. „Itt van ez a lelkes Kalók, már régóta próbálkozik, annyira nem is rossz, nagyot nem bukhatunk vele.” Hát nem. Az 1998 augusztusában megjelent, továbbra is önálló­an rögzített Devil Without a Cause (Ok nélkül go­nosz, utalás James Dean klasszikusára, az Ok nélkül lázadóra) már 10 millió fölött jár eladott példány­számban, igaz, amikor ráhangolódtak a Bawhtdaba című második kislemezre a rádiók és annak klipjére az MTV, egy jelentős promóciós kampány is hátsze­­lesítette a lemezboltok pénztárkattogását, ám ez semmit nem von le a lemez értékeiből. Azok ugya­nis vannak neki, még ha a másik pólus, az üres sem­mitmondás és sablonpatron pufogtatás is képvisel­teti magát. Egyfelől tehát megy a keménykedés, metálrif­­fek, hatalmas svunggal elővezetett rappelés - ha­tásvadász és már avíttas trükkök ezek. Másfelől vi­szont van egy szerethető harmada is a korongnak, egy laza hangulatú country-blues-hiphop megvaló­sulás - Everlast a pályatárs analógia. E két hangulat között még hagyományos(abb) rock és rap felvéte­lek is helyet kaptak, csak hogy színesebb legyen a kép. Ami szövegileg csak az éppen elegendő szint­jén mozog. Lokálpatriotizmus, önfényezés, piálás, mulatozás, hogy mégsem teljes a hedonizmus, azt némi önirónia és viccelődés ellenpontozza. A lemez egyik vendége a befutás előtt álló Emi­nem, a viszonzás a ’99-es The Slim Shady LP-n hall­ható. De ebben az évben még a nagy előkép a Run DMC is featolni hívja Rockot, elismerés a köbön. Az év további részét újabb kislemezek (Cowboy, Only God Knows Why), film betétdal felkérések (South Park, Any Given Sunday), woodstocki fellépés, és az egyessel kezdődő évtizedet lezáró, Metallicával kö­zös New York-i szilveszteri koncert tette ki. Mindenki tudott Kid előéletéről, de senki nem hallotta azt. Szükséges lett volna újra kiadni a ko­rai lemezeket, de a ’93-asnak például nem találták a mesterszalagjait, no meg önérzet is van a világon. Rock tudta, hogy azok a dolgai is jól sikerültek, nem hagyhatja kárba veszni őket. A 2000-es The History Of Rock történelemóra újravett, átkevert ver­ziókkal, ki nem adott régi és új számokkal. Főképp The Polyfuse Method és az Early Mornin’ Stoned Pimp java hallható, no meg az első próbálkozás ’85- ből, egy nagyszerű kiadatlan hiphop-blues ’94-ből (Abortion), az előző évi Any Given Sunday-betétdal (Fuck That), és a Metallicával való haverkodás ered­ménye, a Sad But True riffjeire épülő ez évi sláger, az American Bad Ass. Eddig 3 millió példányban kelt el. Ja, és ezekben az években gabalyodott össze éle­te a kétes múltú színésznővel, Pamela Andersonnal, aki Tommy Lee-vel tartó viharos kapcsolatával már túl van egy zűrös zenészen (és aki Kid Rock mellett megszelídülni látszik). PIMASZ­KÓLÓK „Pillanatnyilag a zenei élet egy nagy ködben van, senki nem biztos benne, hogy merre tart, de én szeretném hinni, hogy a legjobb ködlámpákkal rendelkezem”. Kid Rock nem ködösít, az új leme­zén tudatosítja, hogy ő a southern rock, a hiphop, úgy általában a nagy nemzeti amerikai zene (blue­­grass, country blues stb.) és önmaga híve. A Joe C-nek dedikált Cocky már egy új stúdió­ban készült, a Rokker dicséretes vállalkozó, bevéte­leit visszaforgatja a zenéjébe, jelen esetben egy hi­­perszuperül berendezett, de analóg felszerelésű stúdióba (Clarston Chaphouse névre hallgat), ahol természetesen ismét ő ült a produceri székben is. Európa meghódítása volt a cél, ez olyannyira si­került, hogy a vezető német rockmagazin, a Musik­express már tavaly az év legjobb lemezei közé vá­lasztotta a korongot, pedig akkor még csak Ameriká­ban jelent meg. A korábbi paneleket minden eddiginél jobban alkalmazó új lemez tényleg Kid eddigi csúcsteljesít­ménye, bár a korábbi megaslágerek ezúttal talán hi­ányoznak (az első kislemez, a Forever azért viszi majd valamire), viszont kevésbé eklektikus, jobban fókuszált a Lynyrd Skynyrd, az Allmann Brothers Band, és a Led Zeppelin esszenciáját hiphoppal ke­verő, kiérlelt, ötödik főzet. Uncle Kracker a lemez felén társszerzője a da­loknak, a What I Learned Out On The Road leugor­­hatott volna Double Wide-ra­ is, ő maga viszont alig szerepel a felvételekben, mert éppen a saját leme­zét turnéztatta. Sztárvendégnek meg Sheryl Crow és Snoop Dogg is megteszi. A lényeg azonban az életérzés, nagyokat dzsemmelni, csak úgy a zenészhaverokkal (az Ae­­rosmithszel, a countrys Hank Williams Jr-ral, Tim McGraw-val), aztán jól bekajálni és berúgni: „...min­denki tudja, hogy ez nagyszerű időtöltés, jó zenék, jó kaják. Erről szól az egész”. Ő már csak tudja. A BANDA - JOE C., UNCLE KRACKER A Twisted Brown Trucker tagsága Detroit környéki zenészekből verbuválódott, olyanok ők, mint Bob Seger (egy másik példakép) Silver Bullet Bandje, legrégebben - a kilencvenes évek eleje óta - a nagy haver Uncle Kräcker (sz.: Matt Shafer) van Kid Rock mellett, de Joe C. (sz.: Joseph Calleja) is már ’94 óta vendégrappel a főnökkel. A zenekar to­vábbi tagjai: Kenny Olson és Jason Krause gitáro­sok, Jimmy Bones billentyűs, aki egy személyben a basszusért is felelős, Stefanie Eulinberg nagyda­rab csajszi dobos, valamint Misty Love és Shirly Hayden vokalisták. Joe C. könnyen felismerhető­­ törpe­­ figurája volt a kompániának, sajnos már csak múlt időben szerepelhet, ugyanis betegsége következtében a születési rendellenesség­ 2000. no­vember 17-én 26 éves korában elhunyt. Legkedve­sebb strófája sokáig emlékezetes marad: „egy mé­ter tíz vagyok, de a farkam három méteres". Uncle Kracker alapvetően a dj a zenekarban, de az alapok, sőt gyakran a dalok összeállításában is ügyeskedik, neki viszont Kid segédkezett, amikor 2000 júniusá­ban önálló nagylemezzel állt a nyilvánosság elé. A Double Wide egy lazább, funkosabb hangulatú le­mez Kracker ügyes, néha a Fun Lovin’ Criminalst, né­ha Everlastot idéző dalaival és a Follow Me című 2001-ben befutott hatalmas slágerrel, mely segített platinává nemesíteni a dj énekhangban is helytálló bemutatkozó bakelitjét.

Next