Értesítő, 1999 (6. évfolyam, 49-54. szám)

1999-01-01 / 49. szám

ÉRTESÍTŐ VI. évfolyam, 49. szám •FÓRUM Tisztelt Elnök Úr! Kedves Barátom, Hugó! Nyílt levél Úgy ítélem meg, hogy­ legfőbb ideje szervezetten megbeszélni a szakma idáig úri közönnyel mellőzött dolgait. Nem világos előttem, hogy milyen etikai normarend mérlegeli cselekedeteinket, s hogy egyáltalán van ilyen az Egyesületben, de egyre több jelét látom, hallom, tapasztalom annak, hogy ha volna is, az új módi nem erre a mérlegre tesz. Pedig ebben a szakmában, ahol már régen nem az előfizető tartja el a szerkesztőt, naiv véleményem szerint, csak a Tóra fenyegetésével lehet valamelyest a normát közelítő rendet tenni. Konkrétan: az Erdélyi Napló bo­szorkányüldöző írássorozatának a közlése ébresztett rá erre a tízéves mu­lasztásra. Nem kívánom az írást kom­mentálni, a szerkesztő, helyesebben a szerkesztőt fizető, eltartó laptulajdonos lelke rajta, hogy mit, kinek a tollából és hogyan közöl egy lap Mindenki a piacra termel. Van viszont egy határ, ahol kényszerhelyzetben a szerkesztő veszi a kalapját és másnap föliratkozik az ingyenkonyhára, de nem vállalja a cinkosságot. A Napló esetében ez nem áll, nincs aki vegye a kalapját. Meg­értem a helyzetet, de nem tudom elfo­gadni. Ismétlem: nem a szöveg (amit külön­ben nem olvastam) a helyzetben az érdekes, hanem a közlés körülményei. Ezt kell esetenként mérlegre tenni, kiváltképp, ha olyan dolgokról van szó a szövegben, amik összetéveszthetet­lenül tényszerűek mindenki számára, aki belerokkant lelkileg, vagy legkevesebb, hogy felnőtt fejjel élnie kellett abban az erősen meggyötört Romániában, amit sokan, akárhogyan, de el akarnak felej­teni. Persze piszok nehéz helyzetben van a szerkesztő ilyenkor, mert valóban nincs egyetlen jó döntése sem. Ha életformája viszont ez a mesterség, akkor sok fehér éjszakája van (lesz), mert elviselhetetlen a döntésének a felelőssége. Mert amiről szól a történet és amire úgy tetszik, hogy minden négy évben, kormányváltások előtt és után vevőt keres az éppen legitimációs zavarban lévő politikai érdekközösség, másképp nem kerülhet a könyvtárba, csak akkor, ha mindenki kiteríti a lapjait. Az legalább akkora sztori lesz, mint a ko­rábbi pszichodrámáknak (hova tűnt az RMDSZ-nek szánt pénztámogatás? Tőkés, Bárányi és a Napló szerkesztője szerint aláírt szerződés nélkül is Cse­kélységem?). Hát ezekről­­ a szerkesztő felelős­ségéről, a szakma etikájáról, egyszóval: a mesterségről­­ kellene elbeszélget­nünk felelős környezetben és a nyil­vánosság előtt, mert másképp semmi értelme nincs. A kérésem tehát: elnöki szóval bízd meg a MARE etikai bizottságát azzal, hogy záros határidőre — tegyük fel, hogy március idusáig, mert ez egy jó dátum —: 1. kérje be a mi és az előttünk járó korosztály felelős (mindenféle szer­kesztő, kiadó, rovatvezető) kollégáitól kollaborációs (szekuritáté, rendőrség, ha pártfunkcionárius volt, netán politikai elítélt, akkor azt is!) életrajzát pontos, ellenőrizhető helyzetekkel, tanúkkal, ahogy azt a nagykönyv írja; először nyilván az etikai bizottság tagjai; 2. ezek birtokában az etikai bizottság saját hatáskörében döntse el, hogy me­lyik kolléga ellen kíván vizsgálatot elren­delni, vizsgálja ki annak rendje és módja szerint, fogalmazza meg megalapozva­ véleményét, azt hozza a pajtás tudo­mására és a lezárt vizsgálat eredményét aztán listázva tegye közzé. Elég csak a nevek és a lap nevének a felsorolása. Talán addig a román parlament is elfogadja a dossziék hozzáférhetősé­gének a szabályrendjét és a kettő összevetéséből végérvényesen le lehet zárni ezt a témát, különben elkerülhetet­lenül visszatér. Peddig annyi más dol­gunk van, amivel ugyanezért nem foglal­kozunk. Adalékként még annyit, hogy Frunda György szenátor barátom, emlékezetem nem csal, akkor a törvény bizottsági első olvasatakor kezdemé­nyezte ugyanezt, nevezetesen, hogy a felelős újságírók dossziéi is kapjanak kötelezően nyilvánosságot, ami vala­hogy kihullt a közemlékezetből. Pró­báltam nagyobb nyilvánosságú lap­jainkban utánalapozni, de sehol nem találtam a hírét. Kezdjük el tehát magunk ezt ennyire módszeresen előkészíteni, kedves ba­rátom! Bízom benne, hogy kérésem jogos­sága számodra is egyértelmű. Barátsággal ölellek, Koszta István ir

Next