Értesítő, 1999 (6. évfolyam, 49-54. szám)
1999-01-01 / 49. szám
ÉRTESÍTŐ VI. évfolyam, 49. szám •FÓRUM Tisztelt Elnök Úr! Kedves Barátom, Hugó! Nyílt levél Úgy ítélem meg, hogy legfőbb ideje szervezetten megbeszélni a szakma idáig úri közönnyel mellőzött dolgait. Nem világos előttem, hogy milyen etikai normarend mérlegeli cselekedeteinket, s hogy egyáltalán van ilyen az Egyesületben, de egyre több jelét látom, hallom, tapasztalom annak, hogy ha volna is, az új módi nem erre a mérlegre tesz. Pedig ebben a szakmában, ahol már régen nem az előfizető tartja el a szerkesztőt, naiv véleményem szerint, csak a Tóra fenyegetésével lehet valamelyest a normát közelítő rendet tenni. Konkrétan: az Erdélyi Napló boszorkányüldöző írássorozatának a közlése ébresztett rá erre a tízéves mulasztásra. Nem kívánom az írást kommentálni, a szerkesztő, helyesebben a szerkesztőt fizető, eltartó laptulajdonos lelke rajta, hogy mit, kinek a tollából és hogyan közöl egy lap Mindenki a piacra termel. Van viszont egy határ, ahol kényszerhelyzetben a szerkesztő veszi a kalapját és másnap föliratkozik az ingyenkonyhára, de nem vállalja a cinkosságot. A Napló esetében ez nem áll, nincs aki vegye a kalapját. Megértem a helyzetet, de nem tudom elfogadni. Ismétlem: nem a szöveg (amit különben nem olvastam) a helyzetben az érdekes, hanem a közlés körülményei. Ezt kell esetenként mérlegre tenni, kiváltképp, ha olyan dolgokról van szó a szövegben, amik összetéveszthetetlenül tényszerűek mindenki számára, aki belerokkant lelkileg, vagy legkevesebb, hogy felnőtt fejjel élnie kellett abban az erősen meggyötört Romániában, amit sokan, akárhogyan, de el akarnak felejteni. Persze piszok nehéz helyzetben van a szerkesztő ilyenkor, mert valóban nincs egyetlen jó döntése sem. Ha életformája viszont ez a mesterség, akkor sok fehér éjszakája van (lesz), mert elviselhetetlen a döntésének a felelőssége. Mert amiről szól a történet és amire úgy tetszik, hogy minden négy évben, kormányváltások előtt és után vevőt keres az éppen legitimációs zavarban lévő politikai érdekközösség, másképp nem kerülhet a könyvtárba, csak akkor, ha mindenki kiteríti a lapjait. Az legalább akkora sztori lesz, mint a korábbi pszichodrámáknak (hova tűnt az RMDSZ-nek szánt pénztámogatás? Tőkés, Bárányi és a Napló szerkesztője szerint aláírt szerződés nélkül is Csekélységem?). Hát ezekről a szerkesztő felelősségéről, a szakma etikájáról, egyszóval: a mesterségről kellene elbeszélgetnünk felelős környezetben és a nyilvánosság előtt, mert másképp semmi értelme nincs. A kérésem tehát: elnöki szóval bízd meg a MARE etikai bizottságát azzal, hogy záros határidőre — tegyük fel, hogy március idusáig, mert ez egy jó dátum —: 1. kérje be a mi és az előttünk járó korosztály felelős (mindenféle szerkesztő, kiadó, rovatvezető) kollégáitól kollaborációs (szekuritáté, rendőrség, ha pártfunkcionárius volt, netán politikai elítélt, akkor azt is!) életrajzát pontos, ellenőrizhető helyzetekkel, tanúkkal, ahogy azt a nagykönyv írja; először nyilván az etikai bizottság tagjai; 2. ezek birtokában az etikai bizottság saját hatáskörében döntse el, hogy melyik kolléga ellen kíván vizsgálatot elrendelni, vizsgálja ki annak rendje és módja szerint, fogalmazza meg megalapozva véleményét, azt hozza a pajtás tudomására és a lezárt vizsgálat eredményét aztán listázva tegye közzé. Elég csak a nevek és a lap nevének a felsorolása. Talán addig a román parlament is elfogadja a dossziék hozzáférhetőségének a szabályrendjét és a kettő összevetéséből végérvényesen le lehet zárni ezt a témát, különben elkerülhetetlenül visszatér. Peddig annyi más dolgunk van, amivel ugyanezért nem foglalkozunk. Adalékként még annyit, hogy Frunda György szenátor barátom, emlékezetem nem csal, akkor a törvény bizottsági első olvasatakor kezdeményezte ugyanezt, nevezetesen, hogy a felelős újságírók dossziéi is kapjanak kötelezően nyilvánosságot, ami valahogy kihullt a közemlékezetből. Próbáltam nagyobb nyilvánosságú lapjainkban utánalapozni, de sehol nem találtam a hírét. Kezdjük el tehát magunk ezt ennyire módszeresen előkészíteni, kedves barátom! Bízom benne, hogy kérésem jogossága számodra is egyértelmű. Barátsággal ölellek, Koszta István ir