Romániai Magyar Szó, 1948. május (2. évfolyam, 199-222. szám)

1948-05-30 / 221. szám

Somán!'! Magyar Síi Helyszíni riport a száz évvel ezelőtti Nagyváradról Â czéhekről és az akadémiáról Már idelátszik a Négy Központi város (Nagyvárad). Egy fél óra alatt már ott lettünk volna, ha ki nem szalad postakocsink alól a kerék. Most itt a szalontai után rostokolunk, amíg helyreigazítják. Leheveredem olvasni. Csatári Ottó utazási emléklapjait olvasom. Éppen itt tartott ő is 1844 ben, Bihariegyében: „Váradról ,mindenütt a Kőrös futása ellenében iparkodva, sebesen haladunk Kolozsvár felé. Gyorskocsink nevére érdemes volt. Utazásunk összeismerkedés után igen vidám volt. Nő útitársaink panaszkodjak, hogy Debrecenből jővet egy budai ur elég gyöngédtelen volt velök belső helyen civódni. Nem fő* városi modor ! Utunk egymást váltogató magyar s román helységeken — melyek a gr. Batthyányi család birtokan (ez birja szinte az egész Körösvölgyét) — vezetett át. Szeretném száraszerint tudni, hány magyar uradalmi jobbágy ismeri személy szerint földesurát. Bizony átkozott kevés lehet’ Hej! pedig sokat emlegetik azt az atyáskodó urihatósúgot! Ezzel is több az üres, csalóka szó termeinkben“. Most 1848-ban biztosan más helyzet Majd meglátom és járom. A só és szál hivatalnál szálunk le. Az ellenőrködő mázsamester Budai Károly úr — amikor megtudja, hogy mi járatban vagyunk — szives örömest kalauzol el a mázsáiéhoz, ahol letessem a csomagokat, amíg szállás után néznek, úti társaim egy része a SASBA, mások a ZÖLD FÁBA mennek. ■ > * Az előbbiekkel tartok. Szerencsémre szobám a Várad Olaszi-i Egyesült Asztalos, lakatos és üveges ezék herbergája mellett van, így könnyen tudomást szerezhetek mindarról, ami velük történhetik és mint később meglátjuk sok értékes adat birtokába jutok, hiszen ahogyan mindnyájan tudjuk a herbergában a vándorlegények vannak elkovártélyozva. Mit mond az „Inasoknak Regulások" Amikor a Herbergába először elmentem csak egy legény volt ott, aki éppen lábadozó betegen nyomta az ágyat. Olvasott: Sztáncsics Mihál nevezetű írónak egy könyvét. — Takács legény volt ez a Sztáncsics — feleló kérdésünkre. — És amikor Pesten kitört a szabadság, márciusban, börtönben volt. Onnan hozta ki a nép. Biztosan ez volt az a Sztáncsica akit akkor szabadoztak ki Budáról amikor Murgu Eftimiut. Politikus ember lehetett. Elmondja élete sorát. 14 órát dolgozott naponta, de a tímár Czehhez jött állítólag valamilyen miniszteri rendelet, hogy ezután csak 11 órát lehet dolgoztatni napjában. Ezt már az uj miniszter rendelte, de amíg leér hozzánk elkallódik úgyhogy erről senki sem tud. ő is csak úgy hallotta a többi legényektől, amikor egy vasárnap KeMost éppen maródi egy kicsit órát kell dolgozni csak 11-et. Meg az öccsét akarja valamely mester úrhoz elhelyezni, de nem tudja, hova adja, nehéz a munka s elibem teszi a Czéhlik inasainak „reguláját" 1. Legnagyobb fenyíték alatt kötelességébe tetetik akámely religión lévő s mesterséget tanuló inasnak, hogy minden reggel imádságát elmondani tartozik, és azután a legényeket felkölteni, hogy pontban 5 órakor már munkába legyenek. 2. ünnep és vasárnap minden inas tartózik a szerszámokról gondoskodni a műhelyt kitakarítani és tisztán tartani, kérddzetlen hazulról soha semmi üdőre el nem menni, ha kéredzve ment is el bizonyos ideig a maga dolga után látni tartozik, nem pedig kortsmákba járni s ott átseregni, borozni és tántorolni mert a kire az ki tudatik, kemény büntetését veend... Ilyen pontok vannak a regulákban. Valóban nehéz. — Igazok van a kontároknak (akik nem tagjai a Czéhnek, hanem törvényen kívül űznek ipart) azok azt csinálják amit akarnak, azoknál a tanuló sem dolgozik olyan sokat. Ott nem egyik másik Mester Ur parancsolgat, mint a Czéhben. De az uj kormány biztosan változtat tyeliné csárdájában iddegált, már ezen is, ahogy már nem 14 Az akadémián Másik érdekes beszélgetésünk az akadémián volt, bizonyos Földy János profeszorral, ő volt az első, aki az előadás nyelvében a latint magyarral cserélte fel Amikor meglátogattuk az akadémiát, éppen Mikussay Jánossal a Zágrábból jött bölcsészettudorral, a természettan tanárával vitatkozott. — Mindazok a kolegák tévednek, akik azt hiszik, hogy a tanuló ifjúságnak nem kell önművelő egylet. Igaz, hogy a mi próbálkozásaink nem sikerültek, de csak azért, mert bárminemű összegyülekezés úgy az akadémiában, mint annak épületén kívül meg volt tiltva. Az igazgató minden félévben összegyűjtötte az ifjúságot és felolvasta az iskola törvényeit. — Ha ismét megindul a tanítás, akkor majd meglátja, minden jobban megy. Most pedig megyek uj pecsétet csinálni. A nép minisztériuma elrendelte, hogy minden iskola az eddigi latin helyet magyar pecsétet használjon. Megyek a régiségek közé vinni a ,Juigillum Acadaemiae Regiae Magnovaradinensist" (Nagyváradi Királyi Akadémia Pecsétjét). Ezzel elsietett. Mi ott maradtunk Mikussay tanár úrral, aki volt szives végig kisérni bennünket az akadémián. Megmutatta a szép könyvtárt, melyet szintén Földy János profestor szedett rendbe, a múzeumi készleteket a tanulók protokolumá: is, melyben sok mostani képviselő és más forradalmi ember is szerepel Fáradtan megyek haza a Sasba. Már kezd esteledni. A város is kezd csendesedni, csak távolról hallatszik valami legény kurjongatós, meg nóta. Közelednek. Amikor a Szent László temploma mellé érek, ők akkor fordulnak ki a Nagyteleki utcából. Hangosan éneklik, hogy Ezemyócszáz negyvennyócba El ke menni háborúba Ha úgy vagyon cédulázva Hogy elesek a csatába. A bánatos hang nem illik a fiatal jókedvű legényekhez, mégis úgy énekelnek. Úgy dukál ehhez a dalhoz, Mikula István tímár mester inasa az aki katonának jelentkezett és most végig dalolja a várost. Julius elsején kellett volna, szabaduljon, de ő nem várta ki, beállott június 5-én tanárnak. És nem csak ő, Kis Mihály áll így, hanem többen. Mennek védeni a hont, ne meg mennek verekedni azért, hogy az uj kormány még emberségesebb törvényeket hozhasson, hiszen szabadság van, demokratikus eszméket, hirdetnék. Már rég tovatűnt a dalolók csoportja, már a szálló lépcsői nyikorognak alattam, amikor még hallom őket. A lépcsőn lefelé igyekvő gazda zökkent ki gondolataimból — Uram, most kezdődik a forradalom. Márciusban csak a szele jutott el hozzánk. Hankovits György, Központi Szolga Bíró uram mondotta, hogy az Alkotmányi Minisztériumtól felszólították a várost, hogy tőle telhető segedelmet nyújtson. Gazdag élményekkel térekk meg lakásomra. Tulajdonképem célomat, a falu népe helyzetének tanulmányozását máskorra halasztom és ígérem, híven beszámolok róla VOJNOVSZKI KÁZMÉR SCHULMANN MIKSA domborműve a FLACARA kiállításán (Fotó: Bauch) G. Riklin: *IP " ”| * |»|| *&as ®»a»y Iba ® 8 © @i$il — Miss Carolina Meaber, lépjen közelebb. — Igenis, Sir. — Szóval elismeri, hogy Carolina Meabernek hívják? — Igenis, Sir. De családi körben egyszerűen Carry nővérnek hívnak Erről értesültünk. Szóval Carry nővér, ön nem tagadja, hogy hősnője Theodor Dreiser hasonló című regényének? ! — Igen, Sir.■ •— Önt, Miss azzal vádolják, hogy nem lojális. — Semmit se értek. Hol vagyok tulajdonképpen? — Amerikában, Miss, Amerikában. Ideje tisztáiba jönni ezzel. De hová hoztak engem egy hangversenyterembe, egy operetthez? — ön, Miss, a Szövetségi Bíróság előtt áll Azzal vádolják, hogy Amerika-ellenes tevékenyégl fm ki, miért vádolnak engem ezzel és miért nem vádolják más irodalmi művek hőseit? — Valamennyit elővesszük, Miss, valamennyit! — De soha semmi közöm nem volt semmiféle vöröshöz. Ellenkezőleg. Annak idején igen sok kritikus azt mondta rólam, hogy szürke és üres kislány vagyok. Mégis, ön igen gyakran veszélyes gondolatokat táplált és veszélyes hangulatok alatt állott. De miért vesznek éppen most elő engem?... És miért nem tették szóvá annak idején ezeket a dolgokat? — Annak idején... annak idején... Ez, látja, újabb bizonyítéka nem lojális magatartásának. összehasonlítás — szigorúan tilos. Kezdem már érteni. — No látja... Mint t közmondás mondja:. UUJ_ idők —új elnökök, új elnökök — új dalok“. Igen, mondja meg kérem nekem, kit akart a maga szerzője az alábbi jelenetbe megrajzolni: Te láttad tegnap Harryt? Nem. Jaj, ha láttad volna az új nyakkendőjével. Ah, micsoda érdekes jelenség!“ Miss Meather: — Nekem úgy iszik, hogy részt vettem ennél beszélgetésnél. Lám! Nem modhatná meg nekünk, hogy milyen Harryról volt itt szó? Nem vett ez valak milyen támadásféle... egy bizonyos... előkelőség ellen? _ Ugyan?! Ki tételezhette volna fel, hogy Harry előkelőség legyen? Css! Igen. Magának igaza van. Ezt senki se tételezhette volna fel... Na, elég ebből a fecsegésből. — De tulajdonképpen mivel vádolnak engem? — Dreiser könyve után ítélve ön állandóan elégedetlen, morog és ilyesmiket mond: „Carry folyton fölháborodott“, „arckifejezése tisztán arra mutatott, hogy elfáradt és csalódott“, „Carry meg volt rendülve, — az emberi hazugság és alattomosság e tünetei alaposan megijesztettél?". Mi ez a maga véleménye szerint ? Ez a nem hazugság és az alattomosság! Ez pedig, lényegében támadás az amerikai sajtó szabadsága ellen. De engedje meg... Semmit se engedek meg ! Csend! Nálunk gondolatszabadság van és nekem jogom van elmondani mindazami önről gondolok. A regény egy helyér, ön odáig ment, hogy panaszkodott alacsony keresete miatt. Ez micsoda, mi? Hallgasson! A villamoskalauzok sztrájkja alkalmával pedig, amikor az ön barátja, Hearstwood sztrájktörővé akart válni, ön megkísérelte hogy lebeszélje erről a hazafias lépéséről. — Én egyszerűen attól féltem, hogy a sztrájkolók elverik. — Eszerint elismeri, hogy a sztrájkolók érdekében járt el Ez — nyílt állásfoglalás a Taft Hartley törvény ellen. — De, Sir, akkor még híre sem volt ilyen törvénynek. — Miss, másodszor figyelmeztetem: összehasonlítás — szigorúan tilos. Igenis, Sir. Van a regényben egy ilyen rész: Maga Chicagóba utazik a nővéréhez. Este kimegy az utcára, hogy friss levegőt szívjon. A továbbiakban ezt írja Dreiser: „Carry megdöbbent, mert egy jólöltözött, harminc év körüli férfiú, elmenőben figyelmesen ránézett, meglassította lép*