Romániai Magyar Szó, 1948. augusztus (2. évfolyam, 274-299. szám)
1948-08-01 / 274. szám
Romániai Magyar Szó is Vasárnap, augusztus . RWMaMHMMMMMHBMBBBBHWiMMHMMilQ ' 11,ulTM A konspiráció 1848-ban Amikor meglátogatjuk a Bánáti Múzeum történésze Marius Moga tanár azt a hatalmas anyagot válogatja, rendszerents, amelyet az 1848-49-es évek emlékeként őriznek a múzeumban és amely a cenenáriumi év alkalmával külön kiállításra kerül Temesváron. A fringiák és hátultöltő puskák, a lobogók és egyenruhák, a pecsétes levelek és császári rendeletek forgatagában, így ahogy a múzeumi dolgozószobában sorakoznak, tájékozatlan maradna a szemlélő, a történész vezetése nélkül. A megfelelő magyarázat után is belső hitellenkedéssel nézi a parókát, amely Bem tábornok tarkoponyáját fedte, a fekete bojtos török fezt, amellyel a kopaszságát leplező parókát megszilárdította. Furcsa érzés a fémhegyű lúdtollat látni, amellyel Kossuth Lajos lemondása után, aug. 14-ről 1-re virradó éjjel utolsó intézkedéseit vetette papírra az arad mgyei Radna községben, mielőtt a száműzetésbe indult. Vagy Damjanics ezredes hatalmas borostyán cigaretta szipkáját, amely száz év távlstából is megőrizte a kemény katona szarkefogainak nyomát. A múzeum azonban nemcsak a relikviákat, hanem azoknak hitelességét igazoló bizonyítékokat is birtokolja, így a hitetlenség helyet a tisztelet fénye költözik a szemekbe. Olyan emberek emlékeit idézik ezek a tárgyak, akik a történelem szolgálatába szegődve az elnyomatás ellen, a haladásért harcoltak. A nehéz harc emlékei Nehéz harc volt ez, amely már 948 március 11-e előtt jóval megkezdődött és 49-ben a forradalom elnyomása után is folytatódott. Talán a forradalmat megelőző és azt követő korszakra vonatkozó dokumentumok,amely a nép és vezetői harcát az „Illegalitásban“ tükrözi, a legérdekesebb része a múzeumi anyagnak. A leplezett formára, melyben a levelezés a forradalom szervezői között folyt, jellegzetes Széchenyi István levele, melyet az ugyancsak nemzeti feudalista érdekeket képviselő Vukovics táblabírónak, a debreceni kormány későbbi igazságügyi miniszterének irt, nem egész két hónappal a forradalom előtt. „Tisztelt barátom, Ugyan fél-e ön a vörös himlőtől. Ilyentől pedig a legnagyobb vitéznek is szabad félni. Ha igen akkor kerüljön még egy darabig, amíg egészen kitisztulok Ha pedig nem, akkor keressen fel mielőbb és ha lehet 4 és é közt, amikor magánosan szoktam lenni. Fölötte sok mondani és kérni valóm volna, őszinte tisztelettel ! Széchenyi István.* Ezzel a levéllel Széchenyi hitvallásra akarta kényszeriteni Vukovicsot. Tudni akarta, hogy csatlakozik-e az osztrák uralom megdöntését tervező magyar főurak csoportjához. Forradalmi anyag országhatárokon át Azonban ezek a titkos szálak amelyek az osztrák abszolutizmus jólszervezett rendőrségét kerülték meg, egész Európát behálózták. Az ötlirás pénzdarab, amely rendkívüli finomságú csavarmenettel van ellátva és ily módon kettéválasztható, hogy a pénz belsejében a forradalmi anyagot országhatárokon által lehessen csempészni, az olaszországi forradalmárok értesítéseinek továbbítására szolgált. Minden arra mutat, hogy az 1849-es magyarországi sikerek után, az Olaszországban elnyomott forradalmiról ilyen és hasonló módon tartották a kapcsolatot, élesztették a magyar szabadságharcot, tanácsaikkal, értesítéseikkel. A népi megmozdulások és nem tudják elnyomni A konspiráció, a széles népi tömegek között a forradalom bukása után folytatódik. Haynau 1849 szeptember 12-én kelt kiáltványában várfogsággal fenyegeti, a „a pánglikás és kokárdás kalapok viselőit“. De mindez nem használt. A nép tovább ápolta a szabadság gondolását, amely, ha két világháború tüzén keresztül és száz év múltán, de most végre valósággá érett. D. I. Széchenyi István levele Vukovics táblabiróhoz A csavarmentes ötlirás FOLYÓIRATSZEMLE A Contemporanul 95. számában önbírálatot gyakorol eddigi tevékenységéről, a Scanteia „Több egyszerűséget a művészet és irodalom kérdéseinek tárgyalásában“ című cikke kapcsán. A lap magáévá teszi a Scanteia bírálatát, elmélyíti és továbbviszi azt, a Contemporanul hiányosságainak őszinte feltárásával. A Contemporanul gyakra az események után kullog, így a márciusi választási hadjáratból a lap csaknem teljesen kimaradt Alig vette ki részét a felvilágosító munkából. Másik gyengesége ott mutatkozott, hogy a centenáriumi évben nem tudott kielégítő mennyiségben megfelelő irodalmi anyagot közölni. Külpoltikai kérdésekben is hézagosan tájékoztatott. A Fracerti legutóbbi száma „Tanulmányozzuk és dologzzuk fel a Párt által gyakorolt kritikát“ című cikkét szintén a marxista önbírálat példájának lehet tekinteni. „A Scanteia“ cikke — írja a Flacara — felbecsülhetetlen segítség, melyet a Párt nyújt a művészeknek és íróknak“. Azokat a súlyos hibákat amelyekért Scante is elmulasztaná a MIUSZ folyóiratát — a munkásmozgalom és a demokrácia központi kérdéseitől való elszakadás, a Párt vonalától való eltérés stb . a lap konkrét példákon mutatja be az önbírálatában és hangsúlyozza, hogy e hibák elkövetésére úgy kerülhetett sor, hogy a lap szerkesztői nem tanulmányozták kellő elmélyülését, a Párt dokumentumait a K.B. második plenáris ülése és a Tájékoztató Iroda határozatait. A lap a Párt útmutatásai alapján meg is kezdte a szerkesztőség és a munka átszervezését. A fordulat máris mutatkozik. A lap többé nem szentel kizárólagos figyelmet az önkéntes munkatelepeknek, az ipari központok, a többtermelési versenybe fogódzott üzemek felé irányítja a művészek és írók figyelmét. Az Utunk 53. száma a Bumbesti-livezeni önkéntes munkatelepre érkezett írók és művészek versenykihívását közi, amelyben a 16 író és művész az ország másik két munkatelepén tartózkodó írókat munkaversenyre hívja. Tamás Gáspár a Szolyva-viső brigád munkájáról irt színes képet. Ebben az írásban sem jelentkezik az a kritikai hang amit Dán Desiiu hiányol,a katonai szellem megnyilvánulásai mellett: — „a valceaiak közül valaki vezényel“ „és feszes vigyázállásban“ stb. szó nélkül megy el a cikkíró) Csehi Gyula vezércikke a két nagyjelentőségű pártdokumentumot dolgozza fel. Kár, hogy akár ez a cikk akár másik, nem vonja le a dokumentumokból a tanulságokat, az irodalom és művészet terén. Nem utal arra, hogyan alkalmazzák munkájukban a művészek és írók a történelmi dokumentumok útmutatásait. A szám szépirodalmi anyagából kiemelkednek Horváth István versei, azonban szerkesztési hibának kell tekintenünk, hogy egyetlen számban két teljesen jelentéktelen vers mellett egyedül Horváth István képviselje mai költészetünket 3 verssel, 1 versfordítással (s ezenfelül H. I. egy prózai írással is szerepel). Az Utunk 53. számát számos könyvismertetés, novellák és értekező cikkek egészítik ki, Petőfi a Szovjetunióban A háború előtti évek egyik nyarán, a krimi Gurzov utcajára sétálok, amikor megszállt egy 12—13 éves kisdiák. Hallotta, hogy magyar vagyok és nem bírta megállani, hogy ne közölje velem: ismeri ,,Petőfi’‘ élettörténetét, sőt egyik versét is tudja kivüdről. Meg sem várta válaszomat s rögtön elkezdte szavalni a „Falu végén kurta korcs. ma’c. A gyerek mongolos arca megmagyarázta idegenszerű oroszos kiejtését. Volt valami mélyen megható abban, ahogy a tatár kisdiák orosz nyelven a nagy magyar költő versét szavalta. Mellettünk morajlott a tenger s oly fenséges volt, mint a mandulaszemü kis tatár fiú lelki izgalma, amellyel a „Falu végén kurta korcsma’* halhatatlan szavait pergette. Petőfi nem ismeretlen a Szovjetunióban, sőt azt mondhatjuk, hogy az utolsó pár év alatt megkezdte diadalútját a 200 milliós szovjet nép lelkéhez Idestova több mint három emberöltő telt el azóta, hogy Mihajlov a kiváló orosz költő Petőfit oroszul megszólaltatta. Ámde néhány Petőfi versfordítása, magas művészi színvonalával, inkább csal arra jó, hogy megmutassa, milyen zseniálisan tolmácsol hátta volna Mihajlov Petőfit az oroszoknak. Hogy is lehetett volna azonban szó e terv megvalósításáról a cárizmus sötét világában, amely Petőfi ekongeniális fordítóját a távoli Ural-melléki zord éghajlatú Orenburgba száműzte, ahol a költő szívében saját és a világirodalom sok nagyságának melódiáival, fiatalon elpusztult. A Bolsevik Párt és a szovjet kormány Petőfi, nagy tisztelőjének, Maxim Gorkijnak a szellemében cselekszik akkor, amidőn a nagy magyar költőt és szabadságharcost a Szovjetunió népeinek közkincsévé teszi. Nem szólva azokról az elég nagyszámú Petőfi- versekről és Petőfi-monográfiákról, amelyek a folyóiratokban szétszórva megjelentek, a szovjet kormány három évvel ezelőtt kulturprogrammjába Petőfi összes műveinek orosz nyelven való kiadását is befoglalta. E nagyszabású munkán egész bizottság dolgozik, amelynek tagjai közt ott vannak a legkiválóbb szovjet költők és szovjet műfordítók. E bizottságban helyett foglal a Moszkvában élő Hidas Antal is, aki Petőfi verseit prózában fordítja le oroszra. E fordítás alapján készülnek aztán a versfordítások. A nagyszabású munka első kötete a múlt évben jelent meg és bátran elmondható, hogy ez jelentős eseménye nemcsak a szovjet irodalomnak, hanem a haladó világirodalomnak is. A fordítások, amelyek az eredetinek nemcsak a formáját, hanem a levegőjét is magas művészi színvonalon adják vissza, méltók a nagy magyar költő és szabadságharcos emlékéhez. Csakis a szovjetisók mély szeretete Petőfi iránt, párosulva a forma kérdésében önmaguk iránt támasztott szigorú követelményekkel, teremthette meg ezeket az orosz Petőfi-fordításokat Szerzőik közt ott látjuk Paszternák, Tvardovszkij, Vére Inber, Levin, stb., neveit. A 48-as magyar forradalom évfordulóján a szovjet nép ezt az orosz Petőfi-kötetet küldte ajándékba a magyarságnak Fenségesebb szimbólumát a népek testvériségének nehezen tudnánk elképzelni. N. AZ ÚJJÁ SZÜLETETT KOLHOZ Kiev közelében fekszik a mi községünk, Nyikolszkaja Borscsagovka. Ott születtem, ott nőttem fel, ott élt az apám és a nagyapám is. Hosszú éveken át görnyedve szolgálták a földesurakat és a kulálkokat, az ő javukra dolgoztak. De nem csupán ők éltek így, hanem a többiek is a falunkban. Az Októberi Forradalom előtt 350 kis parasztgazdaság volt a községben, mindet kizákmányolták a helyi gazdagok Jött a szovjet hatalom és életünk megváltozott. Földet kaptunk, majd később kolhozgazdaságban egyesültünk. A kolhoz évről évre jobban gyarapodott, nagy része volt ebben az állam által nyújtott segítségnek. A hozzánk küldött agromómusok és állattenyésztési szakértők támogatásával lényegesen növelni tudtuk a föld termelőképességét és állatállományunkat. Traktorokat kaptunk és erőteljesen kiterjesztettük a megművelésre kerülő földek területét Amikor pedig beért a gabona, jöttek a kombájnok és segítettek nekünk a termés betakarításában Volt 25 állattenyésztő farmunk is Új magtárakat, iskolát és klubt építettünk. A kolhozrendszer egészen megváltoztatta a mi paraszti életünket Apáink zsuppfedeles, rozzant falu földes padlóju kunyhói helyére «5 kolhoz segítségével uj, jól megépített házakat emeltünk. Nekem a belső telkén kisegítő gazdaságom is volt, mindig tele voltak a gabonásládáim Mikor a németek betörtek Ukrajnába, én és a falubeli társaim még többre értékeltük a kolhozt, mint azelőtt. A fronton súlyosan megsebesültem. Mikor Kiev környéke felszabadult, visszatértem szülőfalumba, összeszorult a fádalomtól a szívem, amikor a házak helyett csak kéményeket és szanaszét heverő égett gerendáikat találtam. A németek elpusztitottak és kiraboltak mindent. Mennnyi év munkája vált itt hamumvá. Mennyi időbe kerül, amig újra megindul itt az élet! Ne busulj Jakov, — mondta nekem a kolhoz elnöke — az állam segít nekünk, hogy újra talpra állhassunk és segítenek a többi köztársaság kolhozmunkásai is. A kormány törvény útján elrendelte a megszállástól szenvedett vidékek támogatását. Kaptunk szarvasmarhát, vetőmagot és faanyagot az építkezéshez. A kolhoz állami támogatással tucatnyi házat épített kolhozmunkások családjai számára. Az én egyéni gazdaságomban is sok változás történt. Vettem egy jó fajtájú tehenet, baromfit kezdtem tenyészteni, helyreállítottam a házamat és a gazdaságomban építettem evet-mást. A kolhozban uj marha. és lóistállókat meg juhakiokat építettünk. Rendbehoztuk a gazzal sűrűn benőtt földeket. A vetésterület évről évre nagyobb és nagyobb lesz. A folyó év első tíz hónapja alatt két lányommal együtt dolgoztam öthez ban és családom teljesen e van látva élelmiszerekkkl. Én meg néhány ezer rubelt is kaptam. De ez csak előleg. A mezőgazdasági év végén megejtik az elszámolást és a kolhoz mindenkinek kiadja pénzben és termékben a jövedelem ráeső részét. A két kisebbik fiam és a lányon a hétosztályos iskolában tanul. A másik Lányom folytatja a háború idejében abbamaradt tanulmányait a felnőttek részére felállított esti iskolában. A legidősebb fiam, Iván, az esztergályos iskolában tanult, ösztöndíjat kapott az államtól. Most már mint képzett esztergályos dolgozik a gyárban A hamuból és a romokból újjáépült a mi községünk. De ez az újjászületés elképzelhetetlen lenne, ha a falu többszáz gazdasága külön-külön dolgozna, ha nem szoktunk volna már ahhoz, hogy mindent közös erővel együttesen végezzük el. A háború pusztulást jelentett volna a sok egyéni parasztgazdaság számára. Nyomorúság lett volna az osztályrészük. A szovjet állam és a szovjet emberek ereje nemcsak a háborúban mutatkozott meg, hanem most is az ujjáépités nehéz munkája idején. A kollektiv munka mindent legyőz. Az ukrajnai kolhozmunkások élete néhány év múlva szebb és jobb lesz mint a háború előtt volt JAKOV KORNYIJENKO