Romániai Magyar Szó, 1948. augusztus (2. évfolyam, 274-299. szám)

1948-08-01 / 274. szám

Romániai Magyar Szó is Vasárnap, augusztus . RWMaMHMMMMMHBMBBBBHWiMMHMMilQ ' 1­1,ulTM A konspiráció 1848-ban Amikor meglátogatjuk a Bánáti Múzeum történésze Marius Moga tanár azt a hatalmas anyagot válogatja, rendszeren­ts, a­melyet az 1848-49-es évek emlé­keként őriznek a múzeumban és amely a cenenáriumi év alkalmá­val külön kiállításra kerül Temes­váron. A fringiák és hátultöltő puskák, a lobogók és egyenruhák, a pecsé­tes levelek és császári rendeletek forgatagában, így ahogy a mú­zeumi dolgozószobában sorakoz­nak, tájékozatlan maradna a szem­lélő, a történész vezetése nélkül. A megfelelő magyarázat után is belső hitellenkedéssel nézi a paró­kát, amely Bem tábornok tarko­ponyáját fedte, a fekete bojtos tö­rök fezt, amellyel a kopaszságát leplező parókát megszilárdította. Furcsa érzés a fémhegyű lúdtollat látni, amellyel Kossuth Lajos le­mondása után, aug. 14-ről 1-­­re virradó éjjel utolsó intézkedé­seit vetette papírra az arad mgyei Radna községben, mielőtt a szám­űzetésbe indult. Vagy Damjanics ezredes hatalmas borostyán ciga­retta szipkáját, amely száz év táv­lstából is megőrizte a kemény ka­tona szarke­fogainak nyomát. A múzeum azonban nemcsak a relikviákat, hanem azoknak hite­lességét igazoló bizonyítékokat is birtokolja, így a hitetlenség helyet a tisztelet fénye költözik a sze­mekbe. Olyan emberek emlékeit idézik ezek a tárgyak, akik a tör­ténelem szolgálatába szegődve az elnyomatás ellen, a haladásért harcoltak. A nehéz harc emlékei Nehéz harc volt ez, amely már 948 március 11-e előtt jóval meg­kezdődött és 49-ben a forrada­lom elnyomása után is folytató­dott. Talán a forradalmat meg­előző és azt követő korszakra vo­natkozó dokumentumok,amely a nép és vezetői harcát az „Illega­litásban“ tükrözi, a legérdekesebb része a múzeumi anyagnak. A leplezett formára, melyben a levelezés a forradalom szervezői között folyt, jellegzetes Széchenyi István levele, melyet az ugyan­csak nemzeti feudalista érdekeket képviselő Vukovics táblabírónak, a debreceni kormány későbbi igazságügyi miniszterének irt, nem egész két hónappal a forradalom előtt. „Tisztelt barátom, Ugyan fél-e ön a vörös himlőtől. Ilyentől pedig a legnagyobb vi­téznek is szabad félni. Ha igen akkor kerüljön még egy dara­big, amíg egészen kitisztulok Ha pedig nem, akkor keressen fel mielőbb és ha lehet 4 és é közt, amikor magánosan szok­tam lenni. Fölötte sok mondani és kérni valóm volna, őszinte tisztelettel ! Széchenyi István.* Ezzel a levéllel Széchenyi hit­vallásra akarta kényszeri­teni Vu­kovicsot. Tudni akarta, hogy csatlakozik-e az osztrák uralom megdöntését tervező magyar fő­urak csoportjához. Forradalmi anyag országhatárokon át Azonban ezek a titkos szálak amelyek az osztrák abszolutiz­mus jólszervezett rendőrségét ke­rülték meg, egész Európát behá­lózták. Az ötlirás pénzdarab, a­mely rendkívüli finomságú csa­varmenettel van ellátva és ily mó­don kettéválasztható, hogy a pénz belsejében a forradalmi anyagot országhatárokon által lehessen csempészni, az olaszországi forra­dalmárok értesítéseinek továbbí­tására szolgált. Minden arra mu­tat, hogy az 1849-es magyaror­szági sikerek után, az Olaszor­szágban elnyomott forradalmiról ilyen és hasonló módon tartották a kapcsolatot, élesztették a ma­gyar szabadságharcot, tanácsaik­kal, értesítéseikkel. A népi megmozdulások és­ nem tudják elnyomni A konspiráció, a széles népi tö­megek között a forradalom buká­sa után folytatódik. Haynau 1849 szeptember 12-én kelt kiáltványában várfogsággal fenyegeti, a „a pánglikás és kokár­­dás kalapok viselőit“. De mindez nem használt. A nép tovább ápolta a szabadság gondolását, amely, ha két világ­háború tüzén keresztül és száz év múltán, de most végre valóság­gá érett. D. I. Széchenyi István levele Vukovics táblabiróhoz A csavarmentes ötlirás FOLY­ÓIRATSZEMLE A Contemporanul 95. számában önbírálatot gyakorol eddigi tevékenységéről, a Scanteia „Több egyszerűséget a művészet és irodalom kérdéseinek tárgyalásá­ban“ című cikke kapcsán. A lap magáévá teszi a Scanteia bírálatát, elmélyíti és továbbviszi azt, a Con­temporanul hiányosságainak őszin­­te feltárásával. A Contemporanul gyakra az események után kullog, így a márciusi választási hadjárat­ból a l­ap csaknem teljesen kimaradt Alig vette ki részét a felvilágosító munkából. Másik gyengesége ott mutatkozott, hogy a centenáriumi évben nem tudott kielégítő men­­­nyiségben megfelelő irodalmi anya­got közölni. Külpo­ltikai kérdések­ben is hézagosan tájékoztatott. A Fracerti legutóbbi száma „Tanulmányozzuk és dologzzuk fel a Párt által gyako­rolt kritikát“ című cikkét szintén a marxista önbírálat példájának le­het tekinteni. „A Scanteia“ cikke — írja a Flacara — felbecsülhetet­len segítség, melyet a Párt nyújt a művészeknek és íróknak“. Azokat a súlyos hibákat amelyekért Scan­te­ is elmulasztaná a MIUSZ folyóira­tát — a munkásmozgalom és a de­mokrácia központi kérdéseitől való elszakadás, a Párt vonalától való eltérés stb . a lap konkrét példá­kon mutatja be az önbírálat­ában és hangsúlyozza, hogy e hibák elköve­­tésére úgy kerülhetett sor, hogy a lap szerkesztői nem tanulmányozták kellő elmélyülés­ét, a Párt dokumen­tumait a K.B. második plenáris ülé­se és a Tájékoztató Iroda határo­zatait. A lap a Párt útmutatásai al­apján meg is kezdte a szerkesz­tőség és a munka átszervezését. A fordulat máris mutatkozik. A lap többé nem szentel kizárólagos fi­­gyelmet az önkéntes munkatelepek­nek, az ipari központok, a többter­­m­elési versenybe fogódzott üze­mek felé irányítja a művészek és írók figyelmét. Az Utunk­ 53. száma a Bumbesti-livezeni ön­kéntes munkatelepre érkezett írók és művészek verseny­kihívását közi, amelyben a 16 író és művész az or­szág másik két munkatelepén tar­tózkodó írókat munkaversenyre hív­ja. Tamás Gáspár a Szolyva-viső brigád munkájáról irt színes képet. Ebben az írásban sem jelentkezik az a kritikai hang amit Dán Desiiu hiányol,­­a katonai szellem megnyil­­vánulásai mellett: — „a valceaiak közül valaki vezényel“ „és feszes vigyázállásban“ stb. szó nélkül megy el a cikkíró) Csehi Gyula vezércikke a két nagyjelentőségű pártdokumentumot dolgozza fel. Kár, hogy akár ez a cikk akár másik, nem vonja le a dokumentumokból a tanulságokat, az irodalom és művészet terén. Nem utal arra, hogyan alkalmaz­zák munkájukban a művészek és írók a történelmi dokumentumok útmutatásait. A szám szépirodalmi anyagából kiemelkednek Horváth István versei, azonban szerkesztési hibának kell tekintenünk, hogy egyetlen számban két teljesen jelentéktelen vers mellett egyedül Horváth István képviselje mai köl­tészetünket 3 verssel, 1 versfordí­­tással (s ezenfelül H. I. egy prózai írással is szerepel). Az Utunk 53. számát számos könyvismertetés, no­vellák és értekező cikkek egészítik ki, Petőfi a Szovjetunióban A háború előtti évek egyik nyarán, a krimi Gurzov utca­­jára sétálok, amikor megszá­­llt egy 12—13 éves kisdiák. Hallotta, hogy magyar va­gyok és nem bírta megáll­ani, hogy ne közölje velem: isme­ri ,,Petőfi’‘ élettörténetét, sőt egyik versét is tudja kivüd­ről. Meg sem várta válaszo­­mat s rögtön elkezdte szaval­ni a „Falu végén kurta korcs. ma’c. A gyerek mongolos arca megmagyarázta idegenszerű oroszos kiejtését. Volt valami mélyen megható abban, a­­hogy a tatár kisdiák orosz nyelven a nagy magyar költő versét szavalta. Mellettünk morajlott a ten­ger s oly fenséges volt, mint a mandulaszemü kis tatár fiú lelki izgalma, amellyel a „Falu végén kurta korcsma’* halha­tatlan szavait pergette. Petőfi nem ismeretlen a Szovjetunióban, sőt azt mond­hatjuk, hogy az utolsó pár év alatt megkezdte diadalút­­ját a 200 milliós szovjet nép lelkéhez Idestova több mint három emberöltő telt el azóta, hogy Mihajlov a kiváló orosz köl­tő Petőfit oroszul megszólal­­tatta. Ámde néhány Petőfi vers­fordítása, magas művé­szi színvonalával, inkább csal arra jó, hogy megmutassa, milyen zseniálisan tolmácsol­ hátta volna Mihajlov Petőfit az oroszoknak. Hogy is lehe­tett volna azonban szó e terv megvalósításáról a cárizmus sötét világában, amely Petőfi e­kongeniális fordítóját a tá­voli Ural-melléki zord éghaj­­latú Orenburgba száműzte, ahol a költő szívében saját és a világirodalom sok nagysá­gának melódiáival, fiatalon elpusztult. A Bolsevik Párt és a szov­jet kormány Petőfi, nagy tisz­telőjének, Maxim Gorkijnak a szellemében cselekszik ak­kor, amidőn a nagy magyar költőt és szabadságharcost a Szovjetunió népeinek közkin­csévé teszi. Nem szólva azok­ról az elég nagyszámú Petőfi- versekről és Petőfi-monográ­­fiákról, amelyek a folyóiratok­ban szétszórva megjelentek, a szovjet kormány három év­vel ezelőtt kultur­pro­gramm­jába Petőfi összes műveinek orosz nyelven való kiadását is befoglalta. E nagyszabású munkán egész bizottság dol­gozik, amelynek tagjai közt ott vannak a legkiválóbb szov­jet költők és szovjet­ műfordí­tók. E bizottságban helyett foglal a Moszkvában élő Hi­das Antal is, aki Petőfi ver­seit prózában fordítja le o­­roszra. E fordítás alapján készülnek aztán a versfordí­tások. A nagyszabású munka első kötete a múlt évben je­lent meg és bátran elmond­ható, hogy ez jelentős ese­ménye nemcsak a szovjet iro­­dalomnak, hanem a­ haladó világirodalomnak is. A­ fordí­tások, amelyek az eredetinek nemcsak a formáját, hanem a levegőjét is magas művészi színvonalon adják vissza, méltók a nagy magyar költő és szabadságharcos emléké­hez. Csakis a szovjetisók mély szeretete Petőfi iránt, párosulva a forma kérdésé­ben önmaguk iránt támasz­tott szigorú követelmén­yek­­kel, teremthette meg ezeket az orosz Petőfi-f­ordításokat Szerzőik közt ott látjuk Pasz­ternák, Tvardovszkij, Vére Inber, Levin, stb., neveit. A 48-as magyar forrada­lom évfordulóján a szovjet­ nép ezt az orosz Petőfi-k­öte­­tet küldte ajándékba a ma­gyarságnak Fenségesebb szimbólumát a népek testvéri­­ségének nehezen tudnánk el­képzelni. N. AZ ÚJJÁ SZÜLETETT KOLHOZ Kiev közelében fekszik a mi köz­ségünk, Nyikolszkaja Borscsagovka. Ott születtem, ott nőttem fel, ott élt az apám és a nagyapám is. Hosszú éveken át görnyedve szolgálták a földesu­rakat és a kulálkokat, az ő javukra dolgoztak. De nem csupán ők éltek így, hanem a többiek is a falunkban. Az Októberi Forradalom előtt 350 kis parasztgazdaság volt a községben, mindet kizákmányoltá­k a helyi gazdagok Jött a szovjet hatalom és életünk megváltozott. Földet kaptunk, majd később kolhozgazdaságban egyesül­tünk. A kolhoz évről évre jobban gya­rapodott, nagy része volt ebben az állam által nyújtott segítségnek. A hozzánk küldött agromómusok és ál­lattenyésztési szakértők támogatá­sával lényegesen növelni tudtuk a föld termelőképességét és állatállo­­mányunkat. Traktorokat kaptunk és erőteljesen kiterjesztettük a meg­művelésre kerülő földek területét Amikor pedig beért a gabona, jöt­tek a kombájnok és segítettek ne­künk a termés betakarításában Volt 25 állattenyésztő farmunk is Új magtárakat, iskolát és klubt építettünk. A kolhozrendszer egészen megvál­toztatta a mi paraszti életünket Apáink zsuppfedeles, rozzant falu földes padlóju kunyhói helyére «5 kolhoz segítségével uj, jól megépí­­tett házakat emeltünk. Nekem a belső telkén kisegítő gazdaságom is volt, mindig tele voltak a gabonás­ládáim Mikor a németek betörtek Ukraj­nába, én és a falubeli társaim még többre értékeltük a kolhozt, mint azelőtt. A fronton súlyosan megsebesül­tem. Mikor Kiev környéke felszaba­dult, visszatértem szülőfalumba, összeszorult a fádalomtól a szívem, amikor a házak helyett csak kémé­nyeket és szanaszét heverő égett gerendáikat találtam. A németek el­­pusztitottak és kiraboltak mindent. Mennnyi év munkája vált itt ha­mumvá. Mennyi időbe kerül, amig újra megindul itt az élet! Ne busulj Jakov, — mondta ne­kem a kolhoz elnöke — az állam segít nekünk, hogy újra talpra áll­­hassun­k és segítenek a többi köz­társaság kolhozmunkásai is. A kormány törvény útján elrendel­te a megszállástól szenvedett vidé­kek támogatását. Kaptunk szarvas­marhát, vetőmagot és faanyagot az építkezéshez. A kolhoz állami tá­mogatással tucatnyi házat épített kolhozmunkások családjai számá­ra. Az én egyéni gazdaságomban is sok változás történt. Vettem egy jó­ fajtájú tehenet, baromfit kezdtem tenyészteni, helyreállítottam a há­zamat és a gazdaságomban építettem evet-mást. A kolhozban uj marha. és lóistállókat meg juhakiokat építet­tünk. Rendbehoztuk a gazzal sűrűn benőtt földeket. A vetésterület év­­ről­ évre nagyobb és nagyobb lesz. A folyó év első tíz hónapja alatt két lányommal együtt dolgoztam­­­­ öthez ban és családom teljesen e van látva élelmiszerekkkl. Én meg néhány ezer rubelt is kaptam. De ez csak előleg. A mezőgazdasági év végén megejtik az elszámolást és a kolhoz mindenkinek kiadja pénz­ben és termékben a jövedelem rá­eső részét. A két kisebbik fiam és a lányon a hétosztál­yos iskolában tanul. A másik Lányom folytatja a háború idejében abbamaradt tanulmányait a felnőttek részére felállított esti is­kolában. A legidősebb fiam, Iván, az esztergályos iskolában tanult, ösz­töndíjat kapott az államtól. Most már mint képzett esztergályos dolgo­zik a gyárban A hamuból és a romokból újjáé­pült a mi községünk. De ez az újjá­születés elképzelhetetlen lenne, ha a falu többszáz gazdasága kül­ön-kü­lön dolgozna, ha nem szoktunk vol­na már ahhoz, hogy mindent közös erővel együttesen végezzük el. A háború pusztulást jelentett volna a sok egyéni parasztgazdaság számá­ra. Nyomorúság lett volna az osz­tályrészük. A szovjet állam és a szovjet em­berek ereje nemcsak a háborúban mutatkozott meg, hanem most is az ujjáépités nehéz munkája idején. A kollektiv munka mindent legyőz. Az ukrajnai kolhozmunkások élete né­hány év múlva szebb és jobb lesz mint a háború előtt volt JAKOV KORNYIJENKO

Next