Romániai Magyar Szó, 1949. április (3. évfolyam, 475-499. szám)

1949-04-01 / 475. szám

ROMÁNIAI 1949. április 1. péntek III. évfolyam 475. szám ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP Mra 4 lei Taxa po;tatS plätltä In numera* conl. aprobäri) Dir. Gen- P.T.T. Nr. 265 092/947 Az értelmiségi kongresszus második napjának üléseit Traian Savulescu, az Akadémia elnöke vezette le. Zaharia Stancu ,„Az imperializmus a béke, a kultú­ra és a nemzeti függetlenség halálos ellensége“ címmel tartott előadást. Ezután az elnök felolvasta Howard Fastnak és Paul Riebessonnak a kongresz­­szushoz intézett leveleit. Szünet után Iosif Chisinevschi, a Román Munkáspárt Központi Vezetőségé­nek titkára tartotta meg előadását „A kultúra fejlődése a RNK­-ban, jelentős hozzájárulás a béke megvédéséhez“ címmel. A délutáni ülésen megkezdődtek a hozzászólások, amelyek az egész délutáni programot kitöltötték. Este fél kilenc órakor a „Harap Alb“ balett díszb­emutatója zárta le a máso­dik nap műsorát. TRAIAN SAVULESCU előadása ,,A békéért való harc és az értelmiség szerepe“­? 31 A kongresszus első napjának délutánján tartotta meg Traian Savulescu a Román Népköztársa­­ság Akadémiájának elnöke érde­kes előadását. Az előadásból közöljük az aláb­biakat : Az 1948-as év és az 1949-es év első negyedének eseményei­­ hozzájárultak ahhoz, hogy a világ közvéleményét, az egyes országok kormányait a béke kérdésében ál­lásfoglalásra kényszerítse. Az an­golszász imperialisták semmiféle eszköztől sem riadnak vissza, csak azért, hogy a népek békéjét veszélyeztessék. Az új háborúra uszl­ók elleni harc élén, az antiimperielista béke­­táb­or élén a Szovjetunió áll. Eb­ben a táborban sorakoznak fel a földkerekség dolgozói és a haladó­szellemű értelmiség. Miután Traian Savulescu rámu­tatott a Szovjetunió szerepére a háború elhárításáért folyó küzde­lemben, vázolta az imperialisták szovjetellenes céljait.­­ Az angol-amerikai kormányok nemcsak az együttműködést de a Szovjetunióval való tárgyalások m­egkezdését is elutasítják, ami azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió számukra nagy akadály a népek f­üggetlensége megsemmisítésének világuralmuk megszerzésének út­jában Az imperialisták lábbal tiporják a népek szuverenitását. Élesztge­tik a militarizmust és a fasizmust Nyugatnémetországban. De a Szovjetunió ereje tudatában nem hagyja befolyásolni magát ezektől a mesterkedésektől, következetesen békepolitik­át foly­at, ennek a két­politikának mélységes különböző­sége a haladó értelmiséget meg­győzte a helyes utó­. Arról hogy nem elég békére vágyni, hanem harcolni is kell eléréséért. A kultúra kérdései — A Román Népköztársaságban minden előfeltételét megterem­tették a nép valóságaiból és szük­ségleteiből kiinduló kultúra kibon­takozása számára, amelynek az a hivatása, hogy öntudatos, a szo­cialista társadalom felépít­séhez szükséges embereket neveljen. Traian Savulescu a továbbiak­ban ismertette a közoktatásügyi reformot és ennek során hangsú­lyozta, hogy az ország életében először történt meg, hogy az együt­télő nemzetiségek saját anyanyelvükön irt tankönyvekből számukra­­élesített nemzetségi iskolákban tanulhatnak. A közok­tatásügyi reformmal egyidejűleg intézkedések történtek arra, hogy a kultúrst a legszélesebb népréte­­gek körében terjesszék. A könyv­kiadók tevékenységére utalva töb­bek között ezeke­t dolta : — Eredményeinket a nép ellen­ségei ellen viselt kemény harcban szereztük meg. Abban a harcban, amelyet azok ellen folytattunk, a­kik évszázadokon keresztül orszá­gunkat rabságban és kulurális sötétségben tartották. A népi de­mokratikus rendszer e harcok kö­zepette biztosítani tudta a realista és haladó szellemű a nép számára a kötött és a nép szolgálatába ál­lított kultúra fejlődését és ennek érdekében semmiféle erőfeszítést vagy áldozatot nem kímért. Megemlékezett róla, hogy a kor­mány messzemenő támogatásban részesíti az Akadémiát és az aka­démikusokat.­­ A tudomány, az irodalom és a művészetek fejlesztésére a Ro­mán Népköztárs­­­ságban megte­­remtett feltételeknek tulajdonítha­tó, hogy máris fokozott és emel­kedő irányzatú tevékenység, új irányzat észlelhető a kulturális élet minden síkján. Erősödő irány­zat elsősorban a harcos szellemű alkotások felé, mintegy természe­tes következményeként a szocia­­l­izmus építéséért folytatott küzde­lemnek. — Uj életképes őszín­e iroda­lom, uj képzőművészet és új zene bontakozott ki. Uj tehetségek e­­melkedtek ki maguknak a munká­soknak és a parasztoknak köréből akiknek sikerült ér ékes művészi együtteseket alkotni vagy sikerült nekik tehetségüket ut rezgésü al­kotásokba kiönteniök, élettel teli prózába, festményekbe, zenébe.­­ A Román Népköztársaság tudósai írói és művészei a béke szolgálatába állottak és állást fog­laltak a háború és a háborút ki­robbantó okok ellen. A szovjet értelmiségiekkel az élen, a világ haladó szellemű értelmiségeivel egy­ vonalban, a Román Népköztársa­ság értelmiségei szorosabbra von­ják soraikat a béke és a kultúra megvédésére. Az értelmiségiek előtt világosan kell állania, hogy a proletariátus felszabadítja a vi­lágot a kizsákmányolás és a há­ború rémének fenyegetése alól.­­ Visszaverve a hanyatló koz­­mopoltizmust, amely olyannyira jellemző a tőkés országok polgári értelmiségeire, megsemmisítve ösz­­szetűzéseket és üldözéseket kirob­bantó polgári nacionalizmust és" hűségesen kitartva a proletár nemzetköziség elvei mellett, az értelmiségiek így válnak jó haza­fiakká. Mély hazafiasságuk így vezérli el majd őket a világ összes hazafiainak védelmére, azoknak vé­delmére, akik fellázadnak és fel­áldozzák magukat a reakció, a terror, a fasizmus, az obskurantiz­­mus, az ember ember általi kizsák­mányolás az imperialista háború elleni harcban a haladó szellmii kultúra és a tartós béke diadalra áltatá­sa érdekében, — fejezte be ►eszédét Traien Sl­ avulescu: A kongresszus második napja Elhangzottak a jelentések és megkezdődött az általános vita Traian Savulescu Az ifjúmunkás a lenini-sztálini A lenini-sztálini Komszomol XI. kongresszusa alkalmából a főváros ifjúsága az Ifjúmunkás Szövetség kezdeményezésére ha­talmas népgyűlésen fejezte ki ra­gaszkodását a szovjet ifjúság iránt. A népgyűlés résztvevői nagy lelkesedéssel az alábbi táviratot fogadták és küldték el a Kom­szomol XI. kongresszusának Moszkvába:­­Mi, a RNK­ fővárosának ifjú­sága, 1949. március 29-én a „Fi­­limon Sârbu“ teremben népes gyűlést tartottunk, amelyről forró üdvözletünket küldjük a Nagy Bolsevik Párt szeretett neveltjé­nek, a lenini-sztálini Komszo­­molnak, XI. Kongresszusa al­kalmából és neki sikert kívá­nunk.“ A Komszomol XI. kongresszusa Népköztársaságunk ifjúságának, akárcsak az egész világ ifjúságá­nak nagy ünnepe. Harmincegyéves munkája és har­ca során a Nagy Bolsevik Párt vezetésével és irányításával a le­nini-sztálini Komszomol törté­netének lapjaira a szocializmus és a kommunizmus építéséért folytatott küzdelem hőstetteinek sorozatát írta be. A lenini-sztálini Komszomol­­nak 31. évi fennállása idején el­ért nagyszerű eredményei magasz­tos példamutatás számunkra ab­ban a munkában és harcban, a­­m­elyet országunkban a Román Munkáspárt vezetésével a szo­cializmus megteremtéséért foly­tatunk. A­ DIVSz-be tömörülve, a világi egész demokrata ifjúságával váll­vetve, az élen a dicsőséges lenini­sztálini Komszomollal, tűrhetetle­nül ha­rcolunk a háborúra uszító imperialisták ellen, a békéért és a szocializmusért. Pártunk atyai vezetésével és irányításával a dicsőséges szovjet ifjúság magasztos példáját követ­ve és a dicsőséges lenini-sztálini Komszomol által az Ifjúmunkás Szövetségnek ajándékozott Vörös Zászló alatt még nagyobb szor­galommal dolgozunk azoknak a feladatoknak a teljesítéséért, a­­melyeket az 1949. évi gazdasági terv ránk hárít. Szorgalommal elsajátítjuk a magasfokú marxi­leumai tanokat és a haladott tech­nikát, hogy Pártunk követelésé­nek eleget téve, az első soraiban álljunk azoknak, akik a falvakon és városokban a szocializmust épí­tik országunkban. Éljen a lenini-sztálini Kom­szomol XI. kongresszusa! Éljen Lenin és Sztálin dicsősé­ges Kom­szomolja, a világ de­mokrata ifjúságának élcsapata! Éljen Joszif Visszárionovics Sztálin, a dolgozók lángelméjű irányítója és vezetője, a világ dolgozó ifjúságának nagy barát­ja! Szövetség üdvözlő fav­rasa Komszomol Rt. kongresszusához Értelmiségiet ! Hasznosítsátok károkban a szovjet kultúra, a világ leghaladottabb kultúrájának tapasztalatait! ff. Popasco-coreami szystem­i tanár előadása a szovjet kulturásiak a béke védelmében betöltött szerepéről tabb kultúrájának, a szocialista kul­túrának. Az előadó ezután ismerteti a szovjet kultúra sajátos vonásait és hangsúlyozza, hogy a Szovje­unió­ban a kultúra nemcsak a néphez tartozik. Itt a kultúrát a nép sajá­títja el és alkotja A szovjet tudomány azzá a tu­dománnyá lett, amely — a nagy Sztálin szavait idézve — ,.nem tá­volodik el a néptől, nem áll a népen kívül, hanem kész mindenkor eljut­tatni a népnek a tudomány összes vívmányait. Ez a tudomány nem kényszerből, hanem önszántából és örömmel szolgálja a népet.“ Ezen az úton haladva Micsurin, Pavlov, Liszenko és a többi világ­hírű szov­jet tudósok fényes sikereket értek el és a szovjet tudományt a világ leghaladottabb tudományává avatták. A néppel szorosan egybefonódott szovjet Icukva, ame­let a nép a haladó emberiség nagy lángelméjé­nek, Lenin és Sztálin vezetése alat teremtett meg és fejlesztett nag­­­gyá a békés alkotó munka eszköze, új embereket teremtő erő és világí­tó fáklya. A szovjet kultúra a leg­mélyebben emberi és a legszorosab­ban hozzákapcsolódott a béke esz­méjéhez. A szovjet kultúra az em­beriség kultúrája. A szovjet ember egész társadal­mi tevékenységével és életével a béke művét építi; az ő fejlődése a béke fejlődését jelenti. N. Popescu-Doreanu ezután rész­­letevem boncolgatja a tőkés álla­mokban uralkodó viszonyokat és te­lepesei az imperialista monopoloké. A kongresszus kedd délutáni ülé­sén N. Popescu-Dorearaj egyetemi tanár „A szovjet kultúra a béke vé­dekkjének tényezője“ címmel nagy­­vonalú előadást tartott. — A békéért folyó harc élén a Szovjetunió áll — kezdte előadását Popescu-Doreanu egyetemi tanár. — Nincs mit csodálkoznunk tehát azon, hogy a szovjet értelmiségiek első soraiban állnak annak a harc­nak, amelyet a világ haladó értelmi­ségei folytatnak a békéért és a kul­túráért. Ez következménye a szov­jet kultúra magasabbrendűségének a világ legfejlettebb l­egelőrehaladott

Next