Előre, 1953. november (7. évfolyam, 1886-1909. szám)
1953-11-01 / 1886. szám
2 A faleszállítás eredményei és hiányosságai Gyergyószentmiklós rajonban . A Maros mentén haladó vonatokról jól láthatók a völgyben láncszerűen fekvő fűrészüzemek. Mindenütt élénk munka folyik. Az ipar vasúti kocsikról és szekerekről éjjel nappal rakják le a fát. Máris tele vannak a rönkterek. A gázterek szünet nélkül zugnak s az állomásokról egymás után indulnak ki a deszkával, épületfával, barakkokkal és bányafával megrakott szerelvények az ország minden tája felé. Az, hogy a rönkterek tele vannak, nagyrészt annak köszönhető, hogy Gyergyószetymiklós rajonban az utóbbi időben jelentősen fokozódott a faleszállítás üteme. Az élen Gyergyószentmiklós halad 178 százalékos teljesítménnyel. Utána Vasláb következik, ahol már október 15 óta novemberre dolgoznak, majd Gyergyócsomafalva. Gyergyószentmiklós utcáin a nap minden szakában rönkökkel megrakott szekérsorok haladnak. Már számos fuvaros teljesítette túl jelentősen egész havi feladatát. Bakos Józsefre és Dezső Istvánra például egyenként 25 köbméter fa leszállítása hárult a havi tervből. Ezzel szemben Dezső István 67,56, Bakos József 62,04 köbmétert szállított le október 22-ig. Az elért eredményekben nagy része van a városi faleszállítási állandó bizottságnak, amelynek elnöke, Ferenci István néptanácsi titkár körültekintően irányítja a fafuvarozást. Hetenként összeülnek megvitatni az eredményeket és hiányosságokat, s így idejében felszámolhatják a fogyatékosságokat Nagy súlyt fektetnek a legjobb fuvarosok népszerűsítésére. Az élenjárókat nemcsak a kulturotthonban, hanem a helyi rádiósítási állomás hangszóróin keresztül is népszerűsítik. A kullogókat is hangszórón keresztül serkentik jobb munkára. A faliújságot is e cél szolgálatába állították. De a fuvarosok mozgósítását legjobban az állandó és rendszeres ellenőrzés biztosítja. Pontos nyilvántartást vezetnek minden egyes fuvaros napi teljesítményéről. Ennek alapján a bizottság tagjai személyesen látogatják meg azokat a dolgozó parasztokat, akik lemaradtak, ösztönzésükre számos fuvaros hozta be hátralékait. Ugyanez a helyzet Vaslábon is, ahol Moldovan Ion, a néptanács elnöke személyesen irányítja a fafuvarozást. Az állandó bizottság munkájába bekapcsolódnak maguk a fuvarosok is. Itt is, mint a tartomány legtöbb községében, brigádokat alakítottak. A brigádfelelősök pedig rendszeresen részt vesznek a bizottság ülésein. Ily módon a néptanácsnak állandó és közvetlen kapcsolata van a tömegekkel, azokkal, akiktől a terv teljesítése elsősorban függ. Az eredmények mellett számos hiányosság is van, így míg az ipari fa leszállításának tervét jelentősen túlhaladták október első felében, addig a közelítési terv teljesítésében komoly lemaradás mutatkozik. Ez azt bizonyítja, hogy sem a rajoni faleszállítási bizottság, sem pedig a rajoni néptanács végrehajtó bizottsága nem végzi elég előrelátóan és kellő körültekintéssel munkáját. A rajoni faleszállítási bizottság heti gyűléseket irányzott elő munkatervében. Elég azonban egyetlen bizottsági tag távolmaradása és a gyűlést már nem tartják meg, így történt ez szeptember 26-án. De ha megtartják a gyűléseket, akkor is megelégednek azzal, hogy meghallgatják egyes községi néptanácsi titkárok jelentéseit és felületes határozatokat hoznak. Az október 5-i gyűlésen például Barna István, a rajoni néptanács titkára, a bizottság elnöke hasznos javaslatokat terjesztett elő Hazafias versenyek szervezését, a politikai munka megerősítését, a brigádok újjászervezését egyes községekben. Hogy mindez ne maradjon üres szólam, a rajoni bizottság konkrét útmutatással kellett volna segítségére siessen a jelenlevő községi néptanácsi titkároknak. De nemcsak útmutatással. A rajoni szervező osztály instruktorai tevékenyen is részt kellene vegyenek a brigádok újjászervezésében, a hazafias versenyek ösztönzésében és nyilvántartásának beindításában. De a szervezőosztály mindezt elmulasztja, mert főnöke, maga Jánosi elvtárs sem ismeri eléggé az ezzel kapcsolatos feladatait. A rajoni végrehajtó bizottság rendszeresen foglalkozik ülésein a faleszállítással. Munkája azonban sokkal eredményesebb lenne, ha technikusokat, szakértőket, képviselőket is bevonna tevékenységébe, akik a faleszállítás kérdésének mély elemzése, tanulmányozása után jelentősen hozzájárulhatnának olyan fontos problémák megoldásához, mint az erdei utak megjavítása, a kutatás további gépesítése, stb. Mindezek gyakorlatba ültetése az elért eredmények állandósítását, valamint fokozását biztosítja és azt, hogy Gyergyószentmiklós rajon, amely a faleszállítás szempontjából a Magyar Autonóm Tartomány egyik legfontosabb rajonja, még eredményesebben járuljon hozzá a faipari vállalatok tervének teljesítéséhez és túlteljesítéséhez. Télen sem szünetel az építkezés Az építők az ország minden építőtelepén előkészületeket tesznek a téli munkára. A szovjet építőmunkások tapasztalatai alapján megszüntetjük az építőmunka idényjellegét. Az állami műépítészeti és építkezési bizottság kidolgozta a hideg időben végzett építkezések kísérleti normatíváját. Ennek alapján számos építőtelepen idejéy ben elkészítették a munkálatok szervezési terveit, amelyek magukban foglalják a szükséges terveket, az intézkedések megokolását és a hőtechnikai számításokat. Az építőtelepeken megkezdték az elkészített alapozások feltöltését és fagy ellen védik a még el nem készülteket. A felületi víz eltávolítására lefolyó csatornákat, vízgyűjtőgödröket, védőfalakat építenek. Az építőtelepeken folyó munka zavartalanságának biztosítására megkezdték a hideg időben végzett munkálatokhoz szükséges vezetékek lerakását és szigetelését, valamint kazánok felszerelését a betonkészítésre szolgáló gépcsoportok melegítésére. Előkészítették a védőfalakat és a hó eltakarítására szolgáló hóekéket és falapátokat. A beton jó minőségének biztosítására védett helyen gyűjtik össze a szükséges homokot és kavicsot. Kiegészítik a világító berendezést, a fagy ellen pedig ideiglenes falakkal védekeznek, amelyeknek belsejében kályhákat helyeznek el. Különös figyelmet fordítanak arra, hogy idejekorán az építőtelepekre szállítsák a szükséges gépeket. A téli előkészületek során szép eredményt értek el a zsilvölgyi 7 sz. tröszt építőtelepein. A habarcs- és betonkészítő központok, a cementsilók, a gépcsoportok melegítésére szolgáló kazánok és vezetékek, továbbá a szovjet mintára megvalósított egyéb berendezések biztosítják a munkálatok folyamatosságát a következő hónapokban. Előrehaladtak a téli előkészületek a technikai cikkeket gyártó „Zorile” üzem munkatelepén is. Itt is gondoskodtak a megfelelő berendezésről és megtették a szükséges intézkedéseket arra, hogy a hideg évszakban is megszakítás nélkül folyhassanak a munkálatok. (Agerpres.). ELŐRE Végezzük el az őszrégi munkákat a gyümölcsösökben Népi demokratikus rendszerünk nagy gondot fordít a gyümölcstermesztés fejlesztésére. A szövetkezeteken keresztül gépeket, szerszámokat kölcsönöz a gyümölcstermesztő dolgozó parasztoknak. A gyümölcsfák betegségeinek, kártevőinek megelőzésére és leküzdésére szükséges szereket pedig ingyen juttatja az állam. Gyümölcstermesztésünk fejlesztésének egyik követelménye a szakképzett káderek nevelése. Országunkban — felszabadulásunk óta — két főiskola, öt középfokú iskola és hat szakiskola létesült kertészek számára. A kollektív gazdaságok és az állami gazdaságok gyümölcstermesztő brigádjai részére pedig szakképző tanfolyamokat szerveznek. Szakképzett emberek látják el őket tanácsokkal, hogy minél több és jobb minőségű gyümölcs termesztésével járuljanak hozzá dolgozó népünk életszínvonalának emeléséhez. Gyümölcsfáink terméshozamának szempontjából nagyon fontos, hogy idejében, kellő gonddal végezzük el a védekezési munkákat a rovarok és növénykártevők ellen. A most soron lévő védekezési munkák a fák tisztogatása és a gyümölcsösök talajának megművelése. A fatisztogatás, a gyümölcsfavédelem alapja, amellyel nemcsak hogy elpusztítjuk a fán telelő kártevők egy részét, hanem a következő permetezés eredményességét is elősegítjük. A gyümölcsfák koronája idővel elsűrüsödik és a korona belsejét elzárja a napfénytől. Ennek következtében a gombák, s a különböző kártevők elszaporodnak. Ilyenkor, ősszel az elszáradt, egymást keresztező vagy szurágta ágakat le kell vágni és el kell tüzelni. (A teljesen kiszáradt fákat is ilyenkor kell kiásni.) A faágak nyesésekor okozott sebeket éles késsel simára kell vágni, mert a simafelületű sebek, hamarabb Hegednek be. A simára vágott sebeket, — hogy a növényi és állati élősködők megtelepedését elkerüljük, — légmentesen fasebkátránnyal vagy olajfestékkel kell bekenni. (A fasebkátrányt, a kőszénkátránynak körülbelül egy órai lassú főzése után nyerjük. A kőszénkátrány ilyenkor kenőcssírűségű lesz.) A lombhullás után, a fákon maradó száraz levélcsomókat, — amelyekben a legveszedelmesebb lombkártevők telelnek át, — valamint az összeaszott gyümölcsöket — amelyek a vánkospenész csiráitól vannak megfertőzve, — a metszéssel párhuzamosan, azonnal le kell szedni és elégetni. Az egyik legveszedelmesebb lombrágó ellenség — a gyapjaspillangó, — már a nyárvégi napokban lerakja tojásait a vastagabb ágak alsó felére. Ezeket a csomócskákat tompaélű késsel kell eltávolítani. Az idősebb fák rücskös kérge, valamint a zuzmók és mohák alatt sok rovar bújik meg a tél viszontagságai, valamint a permetezőanyagok elől. Ezeket a menedékhelyeket le kell kaparni a fák kérgéről. A tél folyamán, a gyümölcsösökben nagy károkat okoznak a nyulak. A nyulak ellen már ősszel tüskés gallyal, náddal vagy kátránypapírral kell bevonni a fák törzsét, mellmagasságig. Óvakodjunk a szalma vagy kukoricaszár használatától, mert ez biztos menedéket nyújt a mezei pocoknak. A gyümölcsös talajának megmunkálását, trágyázását, a gyümölcsfák tisztítása után kell elvégezni. Fontos feladat ebben az időben a gyümölcsösök talajának trágyázása. A jól megérett istállótrágyát egyenletesen szórjuk szét, hektáronként 250-300 mázsát számítva. Igen alkalmas trágya a fahamu is. A fahamuval trágyázott gyümölcsfák virágzása erőteljesebb, gyorsabb a megtermékenyülésük folyamata, gyümölcsük keményebb, ízletesebb, nehezebben hull le a fáról. Ezek a gyümölcsök könnyebben szállíthatók és több ideig tartanak el. Trágyázás után azonnal szántsunk, mégpedig hantosan, hogy omlósabb, rögmentesebb talajhoz jussunk. A gyümölcs igen fontos tápanyagokat tartalmaz. Igyekezzünk tehát gondosan, lelkiismeretesen elvégezni az őszi teendőket a gyümölcsösökben, hogy jövőre több és jobb gyümölcs kerüljön a dolgozók asztalára. L. T. A Bánsági Fémipar A temesvári Bánsági Fémipar faliújságjának szerkesztősége a közelmúltban „Kis Csalán“ névvel szatirikus faliújságot készített. A „Kis Csalán“-t munkaidő előtt és után számos dolgozó böngészi. A faliújság a humor és szatíra fegyverével támadja a gyárban észlelhető hiányosságokat, viszszásságokat. Általában öt-hat rajz tarkítja a hetenként megjelenő számot. Esetenként villámrajz is jelenik meg. Az első rajz a gyár kulturegyüttesét mutatja be Kórházi ágyon fekszik a kulturegyüttest ábrázoló bebugyolált alak. Az ágy fejénél lázgrafikon, amely 50 fok felé halad. A beteg lábánál áll az orvos, a „Kis Csalán" egyik szerkesztője. A diagnózis súlyos. A beteg négy hónap óta agóniában fekszik. A „Kis Csalán“ hatalmas fecskendővel szúrja meg, hogy kóros állapotából mielőbb kigyógyuljon. Az „Önellátás" című rajz az 1. számú öntödében dolgozó Bozán mestert ábrázolja. A munkások tűvé teszik az üzemet, míg végre mégis sikerül felfedezniük az ócskavasak között turkáló mestert. ötletes a gyár kerékpáros versenyzőit támadó rajz is Egyikük lerepül a gépről. A felírás a következő: „Igaz, nem én vagyok az első, de legalább szabadságot kapok.“ it A „Kis Csalán“ faliújság jelentős fordulatot vitt az üzem belső életébe. Minden rajznak megvolt a hatása, így, az üzemi bizottság azonnal újjászervezte a kulturegyüttes kollektíváját. Az üzemben fellendült a kulturmunka: a kórust újjászervezték, s a tagok részére hatvan formaruhát készítettek, az üzemi zenekar szatirikus faliújságja részére több hangszert hozattak és új tagokat szerveztek be. Az öntödében is megváltozott a helyzet. Bozán mester megjavította munkáját. Nem végez már mindent egyedül, hanem az egyes munkák elvégzésére munkaközösséget szervez. A faliújság 2-ik száma újabb hibákat tárt fel. Ez a szám teljes egészében a kantinnal foglalkozik. Az első rajz Branbura Máriát, a gyár kantin felelősét ábrázolja, amint egy dolgozó kérdésére, hogy „Miért romlik a koszt?" — kezét tördelve válaszolja: „Hát mit csináljak, ha a szakácsnők nem hallgatnak rám!“ A második rajz két ebédelő munkást ábrázol. Előttük egy-egy tányér sárgarépafőzelék gőzölög. A kérdés: „ Hol van ebben a főzelékben 3000 kalória?" A válasz: — „Kalória ugyan nincs elég, de van benne „B“ (Branbura) vitamin." Az üzemi bizottság a rajzok megjelenése után azonnal összeült. A dolgozók panaszainak meghallgatása, valamint a kantinban tett vizsgálat után megállapították, hogy Branbura Mária valóban mindinkább leromló kosztot nyújtott a dolgozóknak. Branbura ugyanis „elfelejtene“ átvenni a dolgozók étkezéséhez kiutalt 70 kiló olajmennyiséget. A felelőtlen kantinvezetőnőt haladéktalanul leváltották s ennek nyomán a helyzet gyökeresen megváltozott. A gyár munkásai naponta megkapják a szükséges kalóriát, ízletesen elkészített meleg étel alakjában. A „Kis Csalán" faliújság szerkesztősége eredményesen végzi munkáját és jelentős mértékben hozzájárul az üzemben felmerült hibák felszámolásához. Egy nagy szovjet művésszel a kolozsvári és marosvásárhelyi színészek között Próba van a Székely Színházban. De nem akármilyen próba, hiszen vendég ül a nézőtéren. És ha vendég van, a második emlékpróbán a színésznek bizony lámpaláza van. Pedig a vendég egy szóval, egy rosszaló szemöldökrándítással sem zavarja meg a munkát; s ha a színpadról bele lehetne látni a nézőtér homályába, ha a díszletet jelképező székek és deszkarakások közül a fiatal színészek megfigyelhetnék az élénk, ezergyertyafényű szemek tekintetét, hogy micsoda szomjas kíváncsisággal, mekkora szeretettel milyen meghitt, nyugalmas szinte anyai megértéssel tapad minden rezdülésükre, sóhajukra — akkor menten lehullanának a zsibbadt szavakról, mozdulatokról a lámpaláz koloncai... De nem látnak odáig, s a színész az színész, a lámpaláz pedig az azt kiváltó vendég személyétől függetlenül működő keserves reflex A különös szempár meg csak néz, figyel, tágul és villan, mélyül mérlegel, mosolyog , sokkal többet lát mintsem ott fönn a színpadon gondolnák. Nem hiába rendező szeme! Látja, hogy míg az egyik színésznek már béklyót jelent a túl aprólékos irányítás, addig a két fiatal színésznő tanácstalanul áll szemközt szerepével Az idegennyelvű beszéd s a színészek roppant fegyelmezett viselkedése ellenére is éles szemmel észreveszi az annyira jól ismert lámpalázt és jókedvűen, simogatóan elmosolyodik. Már nem is vendégitthon van a kongó, sötét délelőtti nézőtéren s az enyvszagú, zűrös, hevenyészett színpadon, a hatszori újraismétlések, a rendezői vezényszavak, a lámpaláz s az alkotás, a színpadi verejték s a színpadi csodák között hiszen ez kisérte végig egész életét, hiszen ő maga is színész. Szófia Vlagyimirovna Gracintova, az OSZSZSZK Sztálin-díjas, érdemes művésze, hazai színházaink ünnepi vendége. Amikor először megpillantja az ember, azt fürkészi, hogy hol is találja meg az „Eskü“ fenséges és magasztos sztálingrádi munkásasszonyát, Varvára Mihajlovnát ebben a mozgékony, közvetlen és valahogy kedélyesen egyszerű színésznőben. Hétköznapiság mögé rejtőzött benne Varvára Mihajlovna. Egy valamit azonban nem lehet elrejteni s arról rögvest ráismerhetünk: a szeméről, a tekintetéről .. Olyan ez a szempár, hogy színét nem látni, csak a fényét — de fénye világít és bűvöl, mert a körülötte állókkal — legyenek csak páran vagy egy egész színháznyi közönség — mindig megláttatja azt, amit ő maga lát Felgyújtja a lelket, magával sodorja a képzeletet tekintetének a fénye Színésznek a szeme S a színe? Az ember azt hinné, hogy minden szerepben más évtizedekkel ezelőtt a „Kék madár“ mesebeli kislányának, Mystylnek szerepében tán még kék is lehetett, Lope de Vega „Valenciai özvegyében“ bársonyos fekete, Lenin anyjának szerepében harmatosan csillogó aranybarna, Varvara Mihailovnában csak sugárzás, ami életrekelti a szürke mozivásznat ... „Csodatevő“ szem, színész szeme. Olyan nagy, megelevenítő művészé, akinek mindent, de mindent elhisztink nem hiába magától Sztaniszlavszkijtól tanulta az ábrázolás igazságának törvényeit. S amikor beszélni kezd, hát akkor minden izével, minden csepp vérével beszél, átél és azonnal ábrázol is már — és egyszeriben kibontakozik a hétköznapi burokból, mint a pávaszem pillangó, nemcsak Varvara Mihajlovna de ezer meg ezer szerep színe, lelke, élete, nagysága, szépsége. Mennyit beszélnek színházainknál a pszichofizikai cselekvésről, a beszédről, mint verbális cselekvésről, de sokszor, igen sokszor nem tudják áthágni az elmélet, a puszta szó határát De lám, itt van Szófia Vlagyimirovna: nincs a színpadon csak beszélget, csak magyaráz — de látszik akkor is öntudatlanul, de ábrázol, tükröz, elevenen éli minden szavát. Színész — s már ez a természete. Az „Ármány és szerelem" próbáján a kolozsvári nemzeti színházban a Luiset játszó fiatal színésznő játékát elemzi, azt mondja: „Luise érzelme sugárzó, üde érzés, ártatlan, csodálkozó első szerelem. Nem mai fiatal lány, hanem másfélszáz év előtti: a mozgása már az akkori ruhák miatt sem lehet ilyen lendületes, de kislányosabb, tartózkodóbb ..." S ülőhelyéből el sem mozdulva, derekának, vállának egy leheletkönnyű, lányos mozdulatával levegőbe lendülő keze ringó ritmusával, egy főhajtással, egy ajkrezdüléssel már fel is rajzolta, nem, önönmaga megmintázta Luiset. Illata és muzsikája volt. („uszálya", ahogyan ő maga mondotta egy, a Székely Színházban látott klasszikus előadásról.) Luise kolozsvári alakítójával, Maria Comsával együtt valamennyien csodálkozva figyeltük: egyszerű, sötét ruhájával, jegyzetfüzetével és ceruzájával együtt egy pillanatra sudár, tavaszi Luise lett a 18 századból És Maria Comsa egy önkénytelen mozdulattal végigsimított arcán, haján, mintha eddig eléggé lényegesen meg nem értett szerepéről a sallangokat törölte volna le: a világos magyarázatnál sokkal mélyebben megfejdítette neki ez a pillanat a típust, a kort, az atmoszférát ... Amikor Sztaniszlavszkijról mesél, szeme szinte kamaszos rajongással ragyog, amikor kimondja a nevét, úgy, bizalmaskodó tiszteletteljesen, ahogyan csak oroszul lehet valakit megszólítani: Konsztantyin Szergejevics ... Mert Szófia Vlagyimirovna Gjacintova, a színész és rendező, aki most egy gazdag művészetét tapasztalatát osztja meg hazai művészeinkkel — Sztaniszlavszkij személyes tanítványa, személyes neveltje. Tagja volt a moszkvai Művész Színház első Stúdiójának, annak a fiatal csoportnak, amelynek nevelése során Sztaniszlavszkij híres rendszerét kidolgozta Gracintova elbeszélése nyomán életrekelnek a realista színjátszás tudományos módszerének megalapozásáért vívott küzdelem forró napjai, a lelkes fiatal gárda, amely az egész napi munka után nem restellt éjszakákon át titokban próbálni, s a ma már világhírességgé nőtt egykori ifjú kezdők között a „Nap" (S maga nevezi így), akinek fényébe alig-alig mertek beletekinteni Konsztantyin Szergejevics Sztaniszlavszkij. Tizenhatévesen került a Művész Színház Stúdiójába, szininövendéknek, s egy reggel, a színház folyosóján, életében először, szembetalálkozott Sztaniszlavszkijjal. A „mester" hozzálépett és megkérdezte: „Tud ön halkan járni? Ha nem, akkor tanulja meg, hogy színházban mindig halkan kell járni, így!“ S a tiszteletet parancsoló magas, elegáns férfi, ezüst sörényével, lakkcipőben — lábujjhegyre állt a bámuló tizenhatéves kislány előtt és ujját figyelmeztetőn ajkára téve, lábujjhegyen elléptetett előtte. Ez volt az első lecke Gracintova számára a színház, a színművészet áhítatából. És ma, évtizedek múltán, amikor tulajdonképpen egész élete választja már el ettől az első, különös találkozástól, Szófia Vlagyimirovna ugyanolyan halkan és ünnepélyesen megy végig a kolozsvári Állami Magyar Színház, vagy a marosvásárhelyi Székely Színház folyosóján, ahogy nálunk még kevés ember teszi, s ahogy ő pályája kezdetén, első leckeként, Sztaniszlav- szkijtól tanulta. S most itt járja végig a mi színházainkat, próbát, előadást néz, sokszor kettős tolmácsolás segítségével — de Kolozsváron, Vásárhelyen egyformán mélyen érti a lényeget: az útkereső, forrongó fiatal színészi lelkeket, amelyek a maguk módján, a maguk eszközeivel szintén az emberi és művészi tökéletesedésért küzdenek s amelyeknek szárnyakat adhat a Sztaniszlavszkij-tanítvány élő tapasztalata. Milyen finom hallása van az igazi rendezőnek! Idegen nyelven is meghallja, mikor beszél a színész a levegőbe és mikor éli át valóban a szerepét, mikor van szerves egységben a szava a cselekedetével és mikor tesz valamit azért, mert a rendező utasítása így szól, de ő maga nem érti meg s csupán engedelmeskedik! Tolmács nélkül is megérti a színészet nyelvét, az ábrázolást és felfogja, mikor botlik ez a nyelv,vagy mikor beszél folyékonyan, passzióval. És minden szavával arra törekszik, hogy megértesse a mi rendezőinkkel, színészeinkkel: a Sztaniszlavszkij rendszer nem hot tőke, hanem fejlődő élet Nem szabad nyűggé, gyeplővé válnia a színész számára, hanem fel kell szabadítania benne az alkotás örömét. A „fizikai cselekvés" pedig nem öncélú mozgolódás a színpadon, nem egyszerűen gesztus, hanem maga a cselekvés logikája, az érzés, az átélés felidézésének belső törvényszerűsége, s hogy általa az apró részletcselekvés igazságából a helyesen kifejezett eszmei tartalom nagy igazsága kell hogy fakadjon. S micsoda finom tapintatra! figyelmezteti Graevitova a színészeket a rendszer alkalmazásában elkövetett botlásaikra, a játékukban olykor felötlő hitelességhiány okára! Több is ez, mint egyszerű tapintat. Ez a színész megértése, a színész szeretete és az őszinte lelkesedés, munkája iránti tisztelet. Így magyarázta Maria Comsának Luiset: „hiszem Luise szerelmét általában, de legyen színesebb, korhűbb, konkrétebb ahhoz, hogy igazán, mélyen hiteles legyen." így idézte nem egy régi iskolán felnőtt színésznek Sztaniszlavszkij szavait: „Ne forrj magadban, mint a szamovár, hanem figyelj erősen a partneredre, mert ő az élet tulajdonképpeni forrása! ” Ha a temperamentum nem a körülményekből a cselekményből s a cselekvésekből, hanem kizárólag a színész saját belsejéből fakad, akkor hamar kiég." S így bírálta meg, színészi és rendezői elismerése fenntartásával, de mégis határozottan és mélyen a „Mai emberek" kitűnő marosvásárhelyi rendezőjét: „Ön helytálló megjegyzésekkel s a kellő időben segíti a színészt, de mégis úgy gondolom, hagyja egy kicsit szabadjára. Hagyja, hogy a színész azt dolgozza ki a szerepből, ami őt vonzza. A mi művészetünk a szenvedély művészete, s ha a színész unja, terhesnek érzi a munkát, akkor nem születik meg a színpadi csoda. A színész ura magának, a saját lelkének s a rendező sok szeretettel, csinján kell hogy bánjon ezzel a lélekkel, hogy szét ne törje. Meg kell találni minden egyes színészegyéniség számára azt a sajátos feladatot, amely megérteti vele a szerep igazságát, de aztán hagyni kell, hogy magától tegye, amit tesz. Vezessük a színészt — de ne pórázon! A két fiatal színésznő például a tegnapi próbán még nem találta meg a figuráját Nem elég nekik logikus feladatot adni, hanem meg kell találni a kulcsot, amely megindítja bennük a szenvedélyt, az alkotó emóciót. A színész öröme és vonzalma nélkül a mi művészetünk nem kell a közönségnek, s a rendező dolga az, hogy elvezesse a színészt az alkotás öröméhez!" Érdekes, izgalmas beszélgetés volt ez- Szabó Ernő s a szovjet vendég egyenlő hévvel melegedtek bele a vitába, s a vendég részéről elhangzott bírálat is olyan volt, hogy nem akárkinek jár ki, csak olyasvalakinek, aki mester a mesterségében. Közben az asztal másik oldalán mohón, tágra nyílt szemmel figyeltek a fiatalok: Csorba András, Erdős Irma, Tanai Bella. Gjacintova szavai elvezették őket ahhoz, amit a tegnapi próbán még hiába kerestek. S a két fiatal színésznő, akikben Gjacintova szeme tegnap a bénító lámpaláz ellenére is meglátta a lappangó lényeget: a tettvággyal teli eleven színészegyéniséget — most egyszeriben kiszínesedik, kibomlik, mint a virág. Itt, a baráti beszélgetés asztalánál végre felébred bennük az alkotó emóció, születni kezd a forrón óhajtott „színpadi csoda". A mi színházainknál sokmindenkit meglepett Szófia Vlagyimirovna üde fogékonysága, ahogy a zsúfolt esti nézőtéren, szakember létére közönség tud lenni. Okos, figyelmes szeme abbahagyta az örök vizsgálódást, érintetlen hamva várakozással tapad a színpadra s nézőként hiszi és élvezi, végigkönnyezi, vagy végigkacagja az előadást. Az „Ukrajna mezőin“ a kolozsvári magyar színháznak valóban szép, fiatalos lendülettel teli az előadása, de a társulat tagjai mégis meglepődtek Gracintova elragadtatott dicséretétől, s megkérdezték, hogy várjon udvariasságból mond-e ennyi szépet. Gjacintova meghökkent és önérzetes mozdulattal így szólt: „De kérem. Én szovjet ember vagyok." Valóban, ebből a nagy művésznőből, aki élményszerű játékával és rendezésével tízezrek könnyeit és kacagását váltja ki évtizedek óta, teljesen hiányzik a szkepticizmus, a kákán-csomót kereső, lekicsinylő bírálgatás, ami minálunk még koránt sem veszett ki a színházi szellemből, sőt a színikritikából. Gjacintova áhitatos művész és nemcsak szakmai tekintetben, de emberi magatartás szempontjából is van mit tanulnunk tőle. S épp ezért büszkék lehetnek művészeink a dicséretére. Így beszélt Móricz Zsigmond „Úri-muri“-jának immár híressé vált marosvásárhelyi előadásánról: „Nem adhatok tanácsokat olyan nagy művészeknek, akikről nem tudom, hogy tudatosamé, de mindenképpen helyesen, s így tehát Sztaniszlavszkij rendszere szerint játszottak. A kifejezetten epikus jellegű első felvonásban a színészek mély realista emberábrázolása meg tudta mutatni a szereplők belső életét ,a kort, az atmoszférát, típusokat teremtettek s nem csupán magát a szinpadi figurát játszották meg, hanem úgy, ahogyan Sztaniszlavszkij követeli, a figurán keresztül, általa az eszmei mondanivalót. Az ilyen előadást tolmács nélkül is úgy értem, mintha az anyanyelvemen szólna. Kívánok a Székely Színháznak további sok sikert. Az ilyen lelkesítő elismerés s a beszélgetések során kapott értékes tanácsok nagy segítséget jelentenek a színművésznek, de sokmindenre kötelezik is. A kolozsvári Állami Magyar Színház és "a marosvásárhelyi Székely Színház művészei most már minden próbához úgy kell hogy hozzáfogjanak, mintha Giacintova is látná és ki akarnák érdemelni az ő dicséretét. HALASZ ANNA 1953. november 1., vasárnap A Román-Szovjet Barátság Hónapja Orosz klasszikus írók művei új, román kiadásban Könyvkiadóink nagy szolgálatot tesznek népünknek azzal, hogy egyre több klaszszikus orosz író műveit juttatják el a dolgozókhoz. Erre ad újabb alkalmat a Román- Szovjet Barátság Hónapja is. A múltban vagy egyáltalán ki sem adták román nyelven az orosz klasszikusok könyveit, vagy pedig angol, francia vagy más nyugati fordításokból ültették át hazai nyelvre őket. Orosz eredetiből csak ritkán fordítottak, mert hasznosabbnak látták átvenni ezeknek a nyugati fordításoknak, a nyugati kiadók szájize, politikai és üzleti szempontjai szerint átgyűrt változatait, így tehát vagy egyáltalán nem jelentek meg ezek a művek, vagy pedig meghamisítottan kapta őket kezébe a hazai olvasó. Ma, amikor hazánkban százezres példányokban jelennek meg a szovjet irodalom termékei, könyvkiadóinknak arra is lehetőségük van, hogy az orosz klasszikus írók halhatatlan remekeit eljuttassák az olvasókhoz, akik egyre inkább megszeretik őket. A Román-Szovjet Barátsági Hónap alkalmával többek között a következő művek jelentek meg : A. S. PUSKIN: „MESÉK“ — Az „Orosz Könyv“ kiadása — „Puskin volt az első író, aki felfigyelt a népi alkotásra és bevitte az irodalomba — mondotta Gorkij. Ellentétben az udvari költők képmutató törekvéseivel, Puskin csillogó mezbe öltöztette a népi dalokat és meséket, de nem változtatott értelmükön és erejükön“. A most megjelent kötet Puskin legismertebb hat meséjét tartalmazza. Ezek a következők: „A pap és szolgája, Blada“; „Az anyamedve meséje“; „Mese Szaltan cárról“; „Gordon fiáról, a vitéz vajdáról és a szép királynőről, Lebedáról“; „A halász és a halacska meséje“, „Mese az alvó úrnőről és a hét vitézről“ és „Az aranykakas meséje.“ A nagy költő e remekművel tele vannak képzelő erővel s a nép ellenségei elleni metsző gúnnyal. Ugyanakkor nagyszerűen éreztetik a nép Igazság- Szomját, eszességét, törhetetlen optimizmusát. Az igazság győzelmének eszméje s az írónak az orosz nép és az orosz folklór szépsége és ereje iránti lángoló szeretet jut kifejezésre ezekben a mesékben. I. SZ. TURGENYEV: A FALUSI BÍRÓ A „Lectura“ sorozatban jelent meg I. Sz. Turgenyev elbeszélése, az „Egy vadász feljegyzései“ című novella- gyűjteményéből. Az elbeszélés az orosz jobbágyfalu életének egy epizódját vetíti elénk. A szerző a bomlásban levő földesúri osztályt Penocsikin „demokrata“ földesúr személyében ábrázolja, míg a feltörő falusi burzsoáziát a kapzsi és képmutató „bíró“, a bojár és a biró által elnyomott és kizsákmányolt jobbágyságot pedig Antip és fia képviselik. Turgenyev elbeszélésében egy panasz tárgyalását írja le. A panaszt két paraszt emeli a „demokrata“ földesurnál a bíró ellen. A tárgyalás és az ítélet rávilágít a földesúr valódi „demokráciájára.“ Az elnyomott és jogfosztott parasztok maguk kerülnek ki bűnösökként, a biró viszont továbbra is háborítatlanul kénye-kedve szerint nyomja el őket. A „Falusi biró“ Mihai Sadoveanu mester művészi fordításában kerül a román olvasók elé. A. N. OSZTROVSZKIJ : ERDŐ — Az „Orosz Könyv“ kiadása — Egyetlen orosz drámaíró sem ábrázolta olyan sokrétűen és annyi művészi tökéllyel a múlt század utolsó évtizedeinek orosz társadalmi életét, mint A. N. Osztrovszkij. I. A. Goncsarov szavai szerint: „Osztrovszkij befejezte azt az építményt, amelynek alapjait Fonoszin, Gribojedov és Gogoly rakták le. Ennélfogva méltán nevezhetjük őt az orosz klasszikus színműirodalom legkimagaslóbb alakjának.“ Az „Erdő“ a nagy orosz drámaíró egyik legismertebb műve. Osztrovszkij ebben a színdarabjában páratlan valósághűséggel mutatja be egy öreg romlott és fösvény földbirtokosnő életét, amelyen keresztül tulajdonképpen a haldokló földbirtokos-nemesség rothad erkölcsvilága és pusztulásraitéltsége fejeződik ki. A színmű az orosz társadalmi élet fejlődésének azt a mozzanatát ragadja meg, amikor a múlt század vége felé, a már önmagát túlélt földbirtokos nemesség lába alól kicsúszófélben van a talaj és helyét az új, élelmes és kizsákmányolásra éhes polgárság veszi át. Teljes sikerrel ért véget a „Szovjet Könyv Hete" Az október 21—28. között lezajlott „Szovjet Könyv Hete“ újabb alkalom volt arra, hogy dolgozóink megismerkedhessenek a szovjet irodalmi és technikai könyvekkel s hogy merítsenek a bennük rejlő gazdag tanulságokból. Kiadóink derekas munkát végeztek az orosz és szovjet irodalom és technika széleskörű ismertetésében, számos könyvet jelentettek meg nagy példányszámban. Az Orosz Könyv Kiadóvállalat a „Szovjet Könyv Hete“ alkalmából 29 különböző könyvet adott ki magyar, román és német nyelven, összesen 535.200 példányban. A fővárosban, a tartományi központokban, rajonokban és falvakban megbeszéléseket, szimpózionokat, könyvismertetéseket, irodalmi estéket és szovjet könyvbemutatókat rendeztek. Ezeken számos író vett részt, köztük E. Jebeleanu, Al. Jar, M. Davidoglu, Petre Iosif, Al. Philippide, Nina Cassian. A bukaresti Román-Szovjet Barátság Házában október 21-én irodalmi estet tartottak, amelyen csaknem 800 dolgozó jelent meg. Az est keretében Mihai Beniuc, Demostene Botez, Nina Cassian és más írók beszéltek. A Szovjet Könyv Hete alkalmából minden tartományi központban és a nagyobb városokban szovjet könyvbazárokat rendeztek.Bukarestben a szovjet könyvbazárt az „Orosz Könyv“ helyiségében és 5 más könyvkereskedésben tartották meg. Az utcákon, a vállalatokban könyvsátrakat állítottak fel és a kultúrotthonaikban könyvkiálltásokat rendeztek. A „Szovjet Könyv Hete“ keretében egy napot a szovjet ifjúsági könyvnek szenteltek. Ez alkalommal megbeszéléseket tartottak és szovjet ifjúsági könyveket ismertettek, az „Augusztus 23“ üzemekben, a „December 21“ üzemekben, a „Donca Simo“ gyárban, az ITB műhelyekben, az elektrotechnika- ipariműszaki iskolában, a Gyógyszerészeti Főiskolán s a főváros és az ország sok másvállalatában, intézetében és iskolájában. (Agerpres.). Újítások a sepsiszentgyörgyi Dózsa György-textilgyárban A sepsiszentgyörgyi Dózsa György-textilgyár technikai rzabinetje a Román-Szovjet Barátság Hónapja keretében „újítók hetet“ rendezett a gyárban. Ebből az alkalomból az MTTE-kör tagjai több előadásit tartottak a szovjet technikáról s kiállítást rendeztek a gyárban alkalmazott újítások és észszerűsítések bemutatására. A kiállítás egyik legnagyobb érdeklődést keltő tárgya az a berendezés, amellyel sikerült jelentősen megjavítani a vállalat áram-kihasználását. Az újítás alkalmazása folytán évi 1.800.000 lej megtakarítást tettek lehetővé. „Az újítók hetek folyamán a Dózsa Györgygyár munkásai, mérnökei és technikusai 40 újítási és észszer ürítési javaslatot nyújtottak be a technikai kabinethez. Ezek közül többet már sikerrel alkalmaznak. A gyűrűsfonóknál alkalmazott váltószerkezet 15—30 százalékkal fokozta a fonógépek termelékenységét. Imre Sándor és Kelemen Lajos fonómesterek a hengerrendszert egyszerűsítve 30—40 százalékkal növelték a munka termelékenységét. Dakó Lajos és Szabó Lajos munkások kitűnő tűzoltókészüléket találtak fel. (Agerpres.).