Előre, 1957. december (11. évfolyam, 3143-3169. szám)
1957-12-15 / 3155. szám
2 Híradás két készülő antológiáról Nyomdakész kéziratköteget lapozgatok. Sajátos varázsuk van ezeknek a papírlapoknak. Rajtuk már a szerkesztő pennájának utolsó vonása, de a nyomdász még nem ütötte le szedőgépén az első billentyűt, a gondolatok még nem öltötték magukra az ólombetűk köntösét, melyben bebarangolhatják a világ négy fáját. Nem könyv ez még, de már kész mű. Betűkedvelő embert — ha éppen hozzájut — minden kéziratnál megejtheti ez a varázs. De ezek az egyszerű gépelt betűk nem csupán a közeli új könyvet ígérik, többet, jóval többet annál: románok, magyarok újabb testvéri kézszorítását. « Késhetik-e erről a kortárs krónikás híradása? Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó nagy és nemes vállalkozásának szülötte a kezemben tartott kéziratköteg, ez a nyolcszáz gépelt oldal. H holnap-holnapután a szedőgépek kis asztalkába kerül, jövő év tavaszára pedig az olvasóhoz. És követik sorra a többiek. A román irodalom kistükrének mind az öt kötete. A szemelvények ki vannak válogatva, a fordítók talán most csiszolják át az utolsó verssorokat, novellák mondatait. Ezzel párhuzamosan — jelképnek is megragadó ! — készülőben a másik nagy antológia, a magyar irodalom öt kötetes kistükre — románul. Korunkhoz, a román és magyar nép végleges egymásratalálásának korához méltó vállalkozás ! $ milyen mélyen, kitéphetetlenül gyökerezik mind a két nép irodalmának százados múltjában, legjobb nemzeti hagyományaiban. Szorgos kutatók az elmúlt esztendőkben mélyre leástak a román-magyar irodalmi kapcsolatok történetébe s amit felhoztak, drága kincs számunkra. (Tavaly tavaszával Jancsó Elemér csillantott fel néhányat közülük aztűni-hon.) Hiszen lehet-e elfogultság és lelkesedés nélkül olvasni arról, hogy a román és magyar tép igazi alkotóművészei száz-kétszáz esztendővel ezelőtt mennyire ismerték, becsülték és szerették egymás műveit? Bod Péter magyar Athenasa — 17ókban — számba veszi az Erdélyben élő román írókat is s ugyanő írja meg máig is kiadatlan művét az erdélyi románság történetéről, művelődési törekvéseiről. Kazinczy Ferenc, a magyar nyelv ujjáteremtője, nagy tisztelője volt a román népköltészetnek s amit bizony kevesen tudnak róla, maga is irt egy román nyelvű dalt. Az erdélyi származású testőr-írók kivétel nélkül tudtak románul. Barcsai Ábrahám költeményt is szentelt a román népélet szépségeinek. Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály művei eljutottak a román olvasókhoz is. A Ludas Matyi — Ion Barac átültetésében — a román jobbágy parasztot is lázadásra tüzelte a földesurak ellen, a román jobbágy szívében is ápolta az elnyomottak igazának tudatát, szabadulási vágyát. Baracon kívül Cesar Bolliac, Balcescu s Barisiu álltak baráti kapcsolatban magyar írókkal, tudósokkal. Hogy a román irodalmi élet akkori vezéralakjai mennyire ismerték a magyar irodalom alkotásait, helyzetét, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a nekrológ, amellyel Toldy Ferenc halálakor Cesar Bolliac a Trompeta Carpatilor-ban búcsút vesz Kazinczy nagy harcostársától, a nyelvújítás egyik vezéralakjától. S érdemes volna folytatni a sort, Medgyes Lajos és Bolyai Farkas írásaival, a két nép barátsága mellett hitet tevő műveivel, azzal, hogy a kolozsvári magyar színészek a múlt század első felében románul játszottak Brassóban, hogy 1858-ban Ács Károly magyar nyelvű antológiát adott ki Budapesten, Virágok a román népköltészet mezejéről címmel. A 48-as szabadságharc leverése után, a minden szabad gondolatot és román-magyar közeledést sorvasztó önkény idején is akadtak írók, művészek, mégpedig szép számmal, mind a két nép soraiban, akik bátor szószólói voltak az együttélő, egy sorsot hordozó magyar és román nép barátságának, kulturális javaik kölcsönös megismerésének. Korántsem a teljesség igényével s minden sorrend nélkül hadd említsek meg néhányat közülük: Iosif Vulcant meg Orbán Balázst, Zilahy Károlyt meg Nicolae Filimont, Miron Pompiliut meg Mikó Imrét... S noha századunk elején és első felében a nacionalista szemfényvesztés igyekezett elhomályosítani a százados egymásrautaltság már-már derengő tudatát, a két irodalom kölcsönös ismerkedésének kezdeti eredményeit, a román és magyar nép közös bánatának és közös reménységének eszméje újra meg újra felparázslott a legjobbak műveiben. Műfordítók is akadtak e fojtó, nehéz légkörben, kik a mellőzöttség vagy éppen üldözés veszélyével szembenézve, a hivatalos politika és hivatalos „kultúra “ mérgező ámítására, konkolyhintésére egymás igaz értékeinek felmutatásával válaszoltak. A példák itt már ismertebbek. Bartók Béla fáradhatatlanul járta Erdélyt, a Bánságot és gyűjtötte a román népdalkincseket. Időben még felötte Stefan O. Josif Petőfit fordította. Coșbuc paraszti haragja, lázadása magyarul is hangot kapott olyan költő mesteri tolmácsolásában, mint József Attila volt. Octavian Goga pedig jó néhány Ady verset és Madách Imre Ember tragédiáját ültette át anyanyelvére. A felejthetetlen erdélyi proletárköltő, Salamon Ernő egy kötetre való román verset fordított le, Szemlér Ferenc válogatásában és tolmácsolásában pedig a második világégés előestéjén jelent meg a „Mai román költők“ antológiája. Kívülük még költők, írók, műfordítók egész sorát említheti a krónikás, Áprily Lajostól Bardócz Árpádig és Kibédi Sándorig, kik a bizalmatlanság légkörében is lelkesen tolmácsolták a román írás értékeit. A határkő a két nép irodalmának kölcsönös megismerése útján is, mint egész történelmünkben, 1944 ősze volt, a felszabadító szovjet katona megjelenése tájainkon. A szocializmus, a néphatalom eszményének győzelme teremtette meg a páratlan történelmi lehetőséget a román és magyar dolgozók barátságának kivirágzásához. Az állampolitikává avatott nemzeti egyenjogúság szilárd fundamentumává vált az Irodalomban, művelődési életben is a testvéri egymásratalálásnak A román és magyar irodalom nagy alkotói becsülést és szeretetet vívnak ki mindkét nép szívében. A krónikásnak aránylag könnyű a dolga ma, puszta számokkal bebizonyíthatja, hogy századokon át nem történt, nem történhetett annyi egymás kulturális kincseinek megismertetésében, mint éppen e tizenhárom év alatt. De itt a számoknál többet mondanak az olyan lények, mint például az idei Ady-ünnepségek hazánkban. Ezeknek az ünnepségeknek a kapcsán írta a minap Gellért Oszkár, Ady kortársa a budapesti Népszabadságban az alábbi Sokatmondó, őszinte sorokat: „Hadd köszöntsem a kortársak nevében, akik még emlékeztünk Ady Endrére s mindenekelőtt a magyar közvélemény nevében meghatottan és megrendülten a baráti Romániát, ahol valóságos ünnepségsorozattá, a megbecsülés és szeretet ünnepévé vált a költő születésének 80. évfordulója“. Igen, a mi hazánkban „magyarnak, románnak, szlávnak“ ünnepe volt Ady évfordulója, miként közös hittel és egyforma szeretettel emlékezünk Balcescura, Eminescura, Cosbucra. Barátságunkat, közös országépítésünket szolgálják ezek a visszaemlékezések és ugyanígy ezt szolgálja a kulturális kincsek kölcsönös megismertetése is. Hiszen csak egymást megismerve juthatunk el a testvéri megbecsülésig és szeretésig. S egy nép életét, jellemét, szokásait legalaposabban éppen irodalmán, művészetén át ismerhetjük meg. Azoknak az alkotóknak a művein át, akik kiléphetetlenül benne élnek a nép közösségében s azt hozzák elénk, ami arra a népre jellemző, általános, ami az emberi arcokban az egész nép sajátos vonásait villantja fel. (Mennyire magától értetődő, hogy a Korunkban ketten is követelték az idén, Szemlér Ferenc, majd Vigh Károly, éppen a román-magyar barátság elmélyítése érdekében, a kölcsönös irodalmi antológiákat). Első kötete e nagy munkának itt van már, ha kéziratban is. Forgatom a gépelt lapokat. Népdalok, balladák, csujogatók, aztán Petru Cerceltől Hasdeuig negyvennél is több író, költő legjellegzetesebb alkotása. Vannak köztük jól ismertek, mint Balcescu és Alecsandri s vannak olyanok is, akiknek műve inkább irodalomtörténeti értékű. De ezek az ismeretlen írók is ismertebbé teszik egy egy vonással népüket, a románság küzdelmes életét, eszményeit, harcait és reménységeit a moldvai krónikások korában éppúgy, mint a múlt századi nagy forradalmi mozgalmak, a Tudor-féle felkelés és 1848 idején. A második kötetbe a múlt század nagy klasszikusai kerülnek: Eminescu, Cosbuc, Creanga, Caragiale, Slavici. A harmadik kötetet a századforduló íróinak, költőinek szánták. Ennek tartalomjegyzékében a magyar olvasó számára eleddig szinte ismeretlenek a nevek: Macedonski, Traian Demetrescu, Dimitrie Anghel, Matei Caragiale. (A nagy drámairó fia, korának jeles regényírója és költője.) A negyedik kötet a két világháború közötti román irodalom legjava termését öleli fel, az ötödik egész anyagát pedig a felszabadulás utáni román költészet, próza és drámairás szemelvényei teszik ki. Az ötödik kötet végéhez egy igen jelentős kultúrtörténeti értékű jegyzéket csatolnak majd: az elmúlt száz év román műfordításainak bibliográfiáját, Domokos Sámuel budapesti , egyetemi tanár összeállításában. A magyar irodalom antológiájának tervét ily részletesen még nem vázolták fel. Nagyvonalakban valószínűleg követni fogja A román irodalom kistükrének beosztását. Az eddigi elgondolások és tervek szerint népköltészeti szemelvényekkel kezdődik az is, majd sorra következik a legrégibb magyar irodalomtól mostanáig az alkotók hosszú sora. (Ezt az antológiát is bibliográfiai jegyzetek egészítik ki.) A szerkesztőknek az a céljuk, hogy a román olvasó, aki eddig Petőfi, Jókai, Ady, József Attila, Móricz Zsigmond műveit ismerte valamelyest, képet kapjon az egész magyar irgalomról, a magyar nép múltjáról és jelenéről. Ehhez a hatalmas munkához a mű fordítók egész gárdájára van szükség Az antológiák szerkesztői persze támaszkodnak itt az eddigi fordításokra, gyűjteményes kiadásokra is. Gazdag örökségünk van románul is, magyarul is egymás irodalmi értékeinek tolmácsolásában. Külön érdekessége például a román antológia első kötetének, hogy egyik Vadászkolindáját Bartók Béla gyűjtötte és fordította. Ez a román népdal ihlette a zeneköltőt a Cantata Profanának, a szabadságvágy e megrázó erejű zenei remekének megalkotására. A román antológia fordítói között ott van a hazai magyar irodalom mai művelőinek jó része. Részt vállaltak a nagy munkából kiváló, régi műfordítók és a fiatalabb fordítónemzedék egyaránt. A magyar irodalom eddigi tolmácsolói közül az antológia szerkesztői sokat felhasználnak Eugen Jebeleanu, Emil Giurgiuca, Ion Chinezu, Veronica Porumbacu, Costa Corei, Teodor Muraseanu és mások fordításaiból. (Jebeleanu Adyt, Veronica Porumbacu pedig József Attila után most Vörösmartyt, Kosztolányit és Tóth Árpádot fordítja.) Az antológiák összeállításáról keveset írtak eddig az újságok. Egy-két hír és cikk jelezte csak a nagy vállalkozás megindulását. Mégis, két ország irodalmi közvéleménye figyeli máris érdeklődéssel az előkészületeket. Lőrinczi László író és műfordítótól, az antológiák ügyének egyik kezdeményezőjétől és fáradhatatlan istápolójától tudom, hogy a múltkoriban vaskos borítékot kapott Budapestről, Takács Tibortól, a fiatal költőtől. Mintegy száz műfordítás volt benne az antológia számára. Alecsandri, Cosbuc, Beniuc, Bacovia és mások versei. Takács Tibor tavaly itt járt hazánkban, megtanult valamelyest románul s annyira megszerette a román költészetet, hogy lelkes tolmácsolójává vált. Egy téglával bár, hozzá akar járulni ő is a készülő műhöz. Ha egy téglával is: ez a szándék fűti a fordítókat, kik alkotó alázattal hajolnak százados vagy mai szövegek fölé, a szerkesztőket, kik a legjobbat, a legjellemzőbbet akarják mindkét nép irodalmi terméséből felmutatni. A híradás csak úgy lehet hű, ha róluk sem feledkezik meg. A román irodalom kistükrének válogatását Radu Albala, Romulus Vulpescu és Sorin Arghir végezte. A kötetek szerkesztői: Lörinczi Iászló és Szász Béla. A magyar irodalmi szemelvények válogatására a kiadó Jancsó Elemér, Csehi Gyula és Szigeti József kolozsvári egyetemi tanárokat kérte fel. Ezt a sorozatot Haralambie Gramescu, az ismert költő és műfordító szerkeszti (legutóbb egy kötetre való Arany-verset ültetett át románra), Lőrinczi Lászlóval együtt. Eddig a híradás. S végezetül hadd jegyezze fel a krónikás: Tíz kötet, öszszesen négyezer oldal. Terjedelemre is hatalmas munka. Nemcsak mint fordításgyűjtemények tarthatnak számot jogos érdeklődésre e sorozatok. Ilyen átfogó, gazdag antológiák még a művek eredeti nyelvén sem jelentek meg eddig. Mint forditásgyüjtemények meg egyenesen páratlanok. Tágas kaput vágnak a két nép irodalmi közeledése előtt s újabb tízezrek szivében forrósodhatik egymás tisztelete és megbecsülése meghitt szeretetté. " BEKE GYÖRGY A TRAKTOROS Nutu Gheorghe lerakta a katonaruhát, civilbe öltözött s elhatározta, hogy traktoros lesz. Még pedig a cobadini gép és traktorállomáson. Megszántja az apja földjét, amúgyis öregek és gyengék azok a lovak, meg segít a szomszédoknak is. Sőt. Úgy hírlik, hogy a gazdák, falujában kollektív gazdaságot akarnak alakítani. Ha ez igaz, akkor Gheorghe felszántja az egész határt. Traktorral. Miközben gondolatban eddig eljutott, belenézett a tükörbe s egy egészen idegen arcot pillantott meg. Olyat, akin gyűrött volt a nadrág, festett a bakancs, mig ő katonáskodott otthon az öccse hordta, hétköznap nem, csak ünnepnapokon, mégis hogy elnyűtte, de a kalap az egészen jól állt a fején. Még pávatoll is van benne. Aztán fogta a lábát, elköszönt a katona pajtásoktól, felült a vonatra, ott ismét gondolkodóba esett , hogy valóban traktoros legyen-e? A fene egye meg. Az ember alig várja, hogy leszereljen, s lám amikor már kezében a leszerelő levél, akkor ismét van min törni a kobakot. Így érj haza, reggelre s nehéz volt dönteni, hogy traktoros legyen-e vagy maradjon meg földművesnek? Dehát van a világon tanácsadó elég. Otthon is. Ott vannak a barátok s elsősorban az apja. Tapasztalt ember az öreg, akire lehet hallgatni. Az idősebb Nutu pedig azt tanácsolta a fiatalabbiknak, hogy legjobb mesterség mégis csak a traktorosság. Itt van a gép és traktorállomás a faluban s ha megbecsüli magát még sokra viheti. S a barátok? Hát egyikük azt mondta így, a másikuk pedig úgy. Nutu végülis egy heti komótos szabadságolás után apja tanácsát és korábbi elhatározását követve beállított a gépállomásra. Nagy dolog egy ilyen gépállomás. Különösen annak, aki csak messziről látott traktort vagy kombájnt. De mi ez ahhoz képest, amikor az ember legalább negyvenet lát egy rakáson s kezet fog egy traktorossal, akinek láb vagy kézmozdulatára egyszeriben engedelmes jószág lesz ez az erős masina. Szemlélődés közben valahogy így iI. érezte magát Nutu is. Két lépésre állt meg a traktortól s onnan nézte a motorfejet, kapcsolót, gyertyákat s még azait egy traktoron látni lehet. S aztán két nap alatt megbarátkozott a gépekkel is, meg az emberekkel is. Csak az öreg mesterrel nem tudott kibékülni, aki különben jó ember volt s főként a szakmájukhoz értett nagyon, de őt mindig borzosnak nevezte. Hát miért lenne ő éppen borzos? Mert most szerelt le és meg rövid a haja. Mindegy. Ha a mesternek ez a megszólítás esett jól, ő lenyelte. És tanult tőle. Egyre nagyobb szorgalommal egyre nagyobb hozzáértéssel. Sietni kellett ezzel a traktorossággal, mert a faluban megalakult a kollektíva s a mezsgyék eltüntetésében részt akart venni ő is.... Egy vasárnap délután aztán táncra kérte P. Nicolaenak a lányát Anutát. Este hazakisérte s egy heti kitartó udvarlás után már kezdett közöttük komolyra fordulni a dolog. Hanem a leendő apósnak nem nagyon tetszett ez a szerelem. Még hogy az ő lánya traktoroshoz menjen, olyanhoz, akinek ráadásként még az apja is kollektivista? Azt nem. Amíg P. Nicolae bírja a két kezét s mutogatta is — addig nem. Bezzeg nagyot nézett, amikor Nutu leánykérés helyett egyszer azzal állított be hozzá, hogy: Nyikoláj bátya, mi lenne, ha maga is belépne a kollektívbe. — Bátyád neked nagyapád, igy mérgesen az öreg s úgy feldühödött a legény megszólításán, hogy majd ki dobta. Elhajítottam egy kissé a sulykot, állapította meg később Nutu. Másképp kell megközelíteni az öreget. Mert míg belőle kollektivista nem lesz, addig esküvő sem lesz. S elment hozzá másodszor is. Most már előrelátóbban. Azzal kezdte, hogy látta-e a sógorát mennyi gabonát, pontosabban mennyi búzát vitt haza? — Úgysem az övé, — így az öreg. Csak mutogatta magát, s a gabonáját a faluban. — Márpedig övé az mind egy szemig, nézze meg a munkakönyvét, vagy menjen és nézze meg otthon nála, érvelt tovább Nutu. — A fenét, buggyant ki a szó az öregből. Hiszen annak annyi gabonája nem volt soha s én sem ültem a nyáron karba tett kezekkel. Úgy belemelegedtek a vitába, hogy Nemet Ibram és Adi Sucuri. Mindketten basarabi lakosok. Itt születtek s amióta a kezüket bírják, fuvaroznak. A falu határából hordják a követ a közeli gyárba. Mesterségnek mesterség ez is, de nem valami fényes. Különösen, ha az eszközök is primitívek. De ők megszokták s az csak természetes, hogy erről a megszokott életmódról nem igen akartak lemondani. Pedig már csak néhányan maradtak olyanok, akik még mindig kívül álltak a kollektíván. Egy este Nemet Ibramot felkereste a szomszédja. Megvárta, míg ez előbbi kifogja a lovait, beköti, majd enni ad nekik s aztán elkezdte: — Nézd meg pajtás, mégis csak jobb volna neked a kollektívában... Ibram ránéz és hallgat. Zavarban van, keresi a gyufáját, sehol sem találja, pedig tíz perccel ezelőtt még itt volt a nadrágzsebében, hallotta, hogy zörög, s na, nézz oda, most nincs sehol. Ismét ránéz a szomszédra, de szólni most sem szólt semmit, csak bólogatott, húzta a vállát, mintha azt akarná mondani, hogy az ilyesmit alaposan meg kell gondolni. Mikor a szomszéd végre magára hagyta, bement, vacsorázott a reggelig meggondolta maszinte észre sem vették, hogy nyakukon az éjfél. Ezen az estén valamivel barátságosabb volt Nyikoláj bátya de engedni még sem akart. Hogy még gondolkodik aztán meglátja. De reggel csak elment a sógorhoz. Hadd lássa, igaza volt-e a traktorosnak. Úgy ment oda, hogy na most megleplek, most biztos nem lesz nálatok a búza. De ott Volt. Egy utolsó szemig. Az asszony éppen dagasztott. Kenyeret akart sütni, ifjat, így aztán az öreg csak az egészség felöl érdeklődött s hazament. Ha már felsült legalább mások ne tudjanak róla. Hanem a kollektíva első osztása az nagyon gondolkodóba ejtette ... . .. Nutu Gheorghe ma a cobadini gépállomás éltraktorosa. Azt mondja, hogy jó munkát végezni a földeken minden traktoros elsőrendű kötelessége, de ennyi még nem elég. Hiszen a traktor csak nagy kiterjedésű területeken végezhet igazán jó munkát s ezért a traktorosok érdeke is, hogy a határban mihamarabb eltűnjenek a mezsgyék. Mint ahogyan eltűntek az ő falujában is. S P. Nicolae, aki akkortájt még emberszámba se vette, most mint após egyenesen fiának szólítja. Hogy megérdemli-e? De még mennyire gát. Befogta a lovakat és elment fuvarozni, anenki az már másféle-fajta ember volt. Taktikusaid). Ha valaki elment hozzá, rögtön a kollektívára terelte a szót s nem győzte eléggé hangsúlyozni, hogy ő bizony csak a hét elteltét várja s már állítja is ki a kérvényt. Azaz, hogy ki is van az már állítva, csak éppen be kell vinni. Elrendezi ezeket a kutya dögöket — ezalatt a lovait értette —, olyan cudarok, hogy más még enni se adna nekik, és megy. Ám amilyen hamar kimondotta a döntést, olyan hamar meg is feledkezett róla. Hát így,ez a két ember. Alapjában véve becsületesek, szeretik, becsülik őket a falutársak, mert, ha kell, hát meg tudják fogni a dolog végét. Csak éppen viszolyogtak az úttól. Hagyják őket a régi úton járni ? Ezt vitatják a végrehajtó bizottság ülésén. S a vélemények nagyon megoszlanak. Egyesek azt vallják, hagyni kell, majd bejönnek ők maguktól is. Mások meg, hogy ez mégsem helyes, beszélni kell velük még egynéhányszor. Ez volt a véleménye Mutulescu Emil tanítónak is. .. .A tanító immár húsz esztendeje róla ennek a falunak az utcák. És tanít. Délelőtt az iskolában, délután a kulturotthonban. Az előbbiben természetrajzot * második tagozaton — az utóbbiban agrotechnikát. Megmagyarázza a kollektivistáknak, hogy miért kell* ősszel mélyen szántani a földet. Hozzáértéssel. De ami még ennél is fontosabb, szívvel lélekkel. Szavait idézve: tanítói hivatásához mérten. S most újabb feladatot vállalt. Hogy meggyőzi a két fuvarost, s két hét múlva ezek az emberek kollektivisták voltak. — Hogyan ? — Beszéltem velük, meggyőztem őket, — hangzik a rövid válasz. — De mégis hogyan ? — Az ember nem szívesen beszél a maga munkájáról. Különben is mit lehet egy tanító falun ? S egy nagyot hallgat. Mintha erre a kérdésre mitőlünk várná a választ. S amikor beszélni kezd, akkor is példálózik. — Beszéltem kollegákkal. Olyanokkal is, akik panaszkodtak. Hogy a néptanács, meg a falusi kommunisták nem segédkeznek nekik abban, hogy a falu „központi alakjaivá“ váljanak. Szóval, szerintük főzni kell a vizet, s míg a nyúl az erdőn. Aki mástól várja a maga tekintélyének a megerősítését, azelőtt sohasem emelnek kalapot az emberek. .. Aztán elmeséli, hogy a faluban miként szervezte meg az agrotechnikai kört, hogyan vonja be a fuvarosokat, hogy kereste fel őket a lakásukon egyszer, kétszer, tízszer. — Elég ennyi ? És mosolyog. ■ — Nem — Szinte gondoltam. Mások is érdeklődtek munkámról s amikor a két fuvarosra terelődött a szó, mindig valami különöset, valami rendkívülit vártak. Én pedig semmi ilyent nem tettem, tehát ilyesmiről nem is beszélhetek. Legfennebb a fentiekhez annyit még hozzátehetek, hogy a faluban jól ismerem az embereket. Az egyéniségükét is. Pontosabban: tudom, hogy kivel hogyan lehet és kell is beszélni. S ez az utóbbi mégis nagy dolog. Mert ezt nem lehet egy fél nap alatt megtanulni. Mint ahogyan nem lehet egy fél nap alatt megtanulni azt sem, hogy a kollektív gazdaságban kik dolgoznak jól, kik gyengébben, hogy az idén milyen eredménnyel zárták az évet, ki mennyit kapott stb. így ismerini a kollektívát, így ismerni az embereket, csak nagy türelem és sok munka árán lehet. De egy ember csak így mondhatja el magáról igazán, hogy tanító. Mint Mutulescu Emil A TANÍTÓ HEGEDŰS MIHÁLY KOLOZSI MÁRTON Mutulescu Emil, ez Itt az én falum.. Mpiji mi in i ~n 1 r~....~i ELŐRE Szervezzék meg alaposabban a munkát az apai gépállomáson A termelés növelésében s a mezőgazdaság szövetkezetesítési alapokra való helyezésében egyaránt nagy szerepet játszanak a gépállomások. Hisz a traktorosok helytállásán is döntő mértékben múlik: bőkezűbben fizet-e a föld, milyen mértékben terjed el a közös gazdálkodás az illető rajonban, községben. Az apai gépállomás tevékenysége foghíjas e tekintetben. Nem egy mezőgazdasági munkaszakaszban hibákkal tarkítva dolgoztak traktorosai. Bizony, néhány éve Nagybánya tartomány gépállomásainak ranglétráján az utolsók között „rajtolt" az apai. Igaz, a ne,héz terepviszonyok (a GTA 3 rajont: Szatmárt, Nagysomkutot és Avast szolgál ki) is nem kis akadályokat göri hizeneg munkája elé. Ráadásul az itteni kollektívák és társulások zömének nem a legnagyobb a birtoka Emiatt a traktorosbrigádok nomálhektárjai sem gyűlnek oly szaporán. Sok idő, erő elforgácsolódik az üres tankolásokkal. Az apai gépállomás nem éppen eredményes munkáját azonban korántsem lehet csak az objektív nehézségekkel magyarázni. Hanem elsősorban a gyenge ellenőrzéssel, munkaszervezéssel, a tetemes gépállásokkal, a motorok teljesítőképessége ki nem használásával és így tovább. Szóljunk hát az alábbiakban ezekről KEVÉS SZERZŐDÉST KÖTÖTTEK Hajnalban érkeztem Apára. A portásfülkében húzódtam meg virradatig a míg bejönnek a gépállomásbeliek — a csikorgó hideg elöl. S egy óra múlva már Bozintan Aurél főmérnökkel beszélgettem, a gépállomás idei munkájáról. — Sajnos — kezdi — lemaradtunk. Tervünket idén sem teljesítjük Az évi globálissal 70, az őszi kampányéval pedig csak 00 százalékra állunk. Bizony, nem hízelgőek a teljesítmények. S e számadatok ebben a hónapban a mélyszántással már csak egykét százalékkal korrigálódnak. És mint a főmérnöktől megtudtam, a tervnemteljesítés egyik legfőbb oka az, hogy a GTA vezetősége kevés gépi munkára kötött szerződést az idén. Mindössze 5700 normálhektárra. S ez kevés. Hiszen ilyenformán egy-egy konvencionális traktornak (s ebből a gépállomásnak 55 van) alig 104 normálhektárnyi teljesítményt biztosítottak egész esztendőre. Mindamellett, hogy a termelési tervben 235-öt irányoztak elő egy-egy masinára. Persze, maga a tervszerűssítés sem sok. (Az ország nem egy gépállomásán 1000 normálhektárt is dolgoznak egyes traktorosok). És e előirányzottnál is átlagosan 55 normálhektárral kevesebbet teljesítettek az apai traktorosok. Dehát kevés munkaterületet biztosítottak számukra. Az őszi kampányra is csak 50 százalékra kötöttek szerződést. A kevés szerződéskötés megbosszulta magát. Döntő mértékben gátolta a gépállomást jobbarányú terv teljesítésében. SOK MUNKAÓRA VESZETT KARBA GÉPHIBÁBÓL Több gép elégtelen kijavítása és méginkább rossz karbantartása is léptennyomon bajt okozott a gépállomáson. Szó se róla, néhány traktoros lelkiismeretesen vigyázott masinájára s jól kihasználta annak teljesítőképességét, így például a Halmiban dolgozó Borca Aurel, aki gépjavítás nélkül túlszárnyalta évi tervét s mintegy 2500 lej értékű cserealkatrészt takarított meg. Hasonlóképpen Mecer György (a második brigádból) aki ugyancsak ráduplázott néhány tucat normálhektárral termelési tervére és 1000 lejnyi megtakarítást ért el. Ám, igen sok traktorista hanyagul gondozta gépét, nem egy tönkre is tette azt. S ezzel nemcsak értékes munkanapokat, heteket vesztett el a legnagyobb dologidőben, hanem pénzben is többezer lejes károkat okozott a gépállomásnak. Sofronics Dumitrunak például (Halmiban dolgozott) 300-na is több munkaórát vesztegelt, a barázdában traktora és háromszor szorult általános javításra az idén. S hanyagságát Sofronici csak tetőzte azzal, hogy a motor blokkját is tönkretette A Szenérváralján dolgozó Precup Artehiu traktorai is kétszer kellett általánosan rendbehozni. Csordás János is (az első brigádból) csaknem annyit állott, mint dolgozott traktorával Tamian Nicolaenak (az ötödik brigádból) csak a tavaszi kampányban vagy 191 munkaórát „pihent" a gépe., E hibák nem utolsó sorban azért fordulhattak elő, mert a GTA vezetősége nem állt hivatása magaslatán. Gyengén ellenőrizte a traktorosbrigádokat. A diszpécser-szolgálatot is csak bevezették a tavaszon, de gyakorlati alkalmazásának nem szereztek érvényt. Így aztán hamarosan kátyúba is esett ez a hasznos, fontos ellenőrzési forma. Kár. Mert, ha a diszpécser-szolgálat rendesen működik, minden bizonnyal nem álltak volna üzemanyaghiány miatt is pár száz órát a traktorok. TANULSÁGOK A hiányosságok mellett nem hallgathatjuk el az apaink eredményeit sem. Mindenekelőtt azt, hogy — a múlt évektől eltérően — jó traktormunkát végeztek a kollektíváknak és társulásoknak. Bizonyítja ezt az is, hogy mindenik közös gazdaság átvette a GTA-tól a szántást, vetést stb. S abban például, hogy az újvárosi kollektivistáknak hektáronként 1700 kiló búzájuk termett (ami nagy szó itten) oroszlánrésze volt a gépállomásnak. Tavaly ugyanis a traktoristák kiváló nyári és őszi szántással jól előkészítették a magágyat s a nyár elején pedig mind a húsz hektár búzaföldön kiirtották vegyszerrel a gyomot. Vitathatatlan, hogy az apai gépállomás többre, sokkal többre lett volna képes az idén. S ha munkáját nem tarkítják oly alapvető hibák, egészen más eredményeket ér el. A vezetőségnek és a traktoristáknak egyaránt komoly lecke volt ez az év, melyből a keserű tanulságokat le kell vonniuk jövőre. Mert a szerződések megkötése, a kifogástalan javítások, a lelkiismeretes gépgondozások, a traktorrongálások elkerülése, a diszpécser-szolgálat életrekeltése, a folyamatos anyagellátás, a traktoros-és a kollektívák meccs brigádjai közötti szoros együttműködés (ez eléggé sántított az idén Apán), stb. mind elengedhetetlen feltételei a sikeres munkának, tervteljesítésnek. DEME JANOS Az MTTE ÉS A KŐOLAJ- ÉS VEGYIPARI Minisztérium meghívására december 9-én országunkba érkezett dr. Frits Madsen, angol cellulóze- és papíripari szakember. Az angol vendég négy napig tartózkodott országunkban, felkereste szakintézeteinket és találkozott szakembereinkkel. December 11-én dr. Madsen előadást tartott az MTTA keretében „A papírgyári gépek korszerűsítése’“ címmel. December 13-án dr. Frits Madsen Jugoszláviába utazott. A HELSINKI „KANSANKULTUURF’ KIADÁSÁBAN finn nyelven megjelent Zaharia Stancu ,Mezítláb“ című regénye, Elvi Sinervo finn írónő fordításában. DECEMBER 13-ÁN BÉCSBE utazott a Román Népköztársaság egy küldöttsége, amely részt vesz a Nemzeetközi Atomerő Hivatal kormányzói tanácsának 2. ülésszakán. A küldöttség vezetője V. Novacu elvtárs, a Román Népköztársaság Akadémiájának levelező tagja , az RNK képviselője a kormányzói tanácsban. Az „ELECTRECORD“’ ZENEKARA három hetes csehszlovákiai hangverseny körútja után, tegnap visszaérkezett Bukarestbe. AZ RNK FOGYASZTÁSI szövetkezeteinek képviseletében szombaton szövetkezeti küldöttség utazott Budapestre, hogy résztvegyen a Magyar NK Szövetkezeti Kongresszusának munkálatain. A küldöttség tagjai Czápos Ferenc, a CENTROCOOP alelnöke és Irimia Stefan a Hunyad tartományi fogyasztási szövetkezetek szövetségének elnöke. Épül a gyermekváros a fővárosi Köztársasági téren ★ * * Hétfőn, dec. 16-án d.u. 6 órakor BÁNYAI LÁSZLÓ egyetemi tanár, az Oktatás és Művelődésügyi Minisztérium főigazgatója előadást tart A NEMZETISÉGI OKTATÁS FEJLŐDÉSÉRŐL NÉPI DEMOKRATIKUS RENDSZERÜNKBEN a Központi Egyetemi könyvtár aulájában (Bukarest, Calea Victoriei 88) A marosvásárhelyi ezüstróka-tenyészetben ezeket is nevelnek. 1957. december 15., vasárnap. Megjelent az 1957 december 12-i 40. száma A lap tartalmából : | CIKKEK, RIPORTOK, JEGYZETEK | Hold bébi — holt bébi Aradi notesz Több figybuzgalommal a fiatalok] szakképesítéséért Jókor jött a választás | SZERESD A KÖNYVET | Az ifjúság irodalomnépszerűsíté ] | versenyének programja | SPORT T A rakéta ütő I 180 perc után is eldöntetlen A tavaszra gondol Vladimir Kucr az év legjobb atlétája. t ■ 4 m m ■ »ti «<«■