Előre, 1957. december (11. évfolyam, 3143-3169. szám)
1957-12-22 / 3161. szám
Cd Közös úton — szoros barátságban Mint ismeretet, december 14 és 24 között a Kultura Hónapjának keretében tartjuk az együttélő nemzetiségek kultúrájának tíznapos ünnepét. Ismét tapasztalhatjuk ez alkalommal, milyen virágzóvá lett az együttélő nemzetiségeknek formájában nemzeti — tartalmában szocialista kultúrája, a párt és a kormány politikája által biztosított jogegyenlőség folytán. Ezt a politikát egyaránt becsülik mind országunk dolgozói, mind a baráti szocialista országok népei. Beszédes bizonyíték erre az alább ismertetett cikk, amely a budapesti Népszabadságban jelent meg a fenti címmel a román-magyar kulturális egyezmény aláírásának tizedik évfordulója alkalmából. „Tíz éve — írja a Népszabadság —, hogy a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság képviselői aláírták a magyar-román kulturális egyezményt. Az azóta eltelt tíz esztendő alatt évről évre megújult és gazdagodott ez a dokumentum és baráti szövetkezésünk egymás kulturális értékeinek kicserélésére ma már olyan gyümölcsöket termett, amelyek páratlanok a két ország kapcsolatainak történetében. A két nép, amely közé a gyűlölködés és ellenségeskedés sötét és rideg válaszfalait rakták hosszú évtizedeken át a magyar urak és a román bojárok, végre a közös célok és közös eszmények jegyében megtalálta egymás kezét, megtanulta felismerni és megbecsülni egymás szellemi kincseit. A cikk rámutat, hogy „a magyar és román sovinizmus annak idején gondosan ügyelt arra, hogy a két nép történetéből kiirtsa a múlt közös összekovácsoló harcait és élményeit, elhallgassa, vagy eltorzítsa a másik nép történelmét, kulturális értékeit.“ Majd így folytatja: „A burzsoázia kiszorult a hatalomból, Magyarországon is, Romániában is a munkások és a parasztok vették kezükbe sorsuk irányítását“. A dolgozók pedig jól tudják, hogy győzelmük akkor teljes, ha összefognak testvéreikkel, bármily nyelven beszéljenek is azok, bármilyen nemzetiséghez is tartozzanak, akik tudják, hogy új, szocialista kultúrájukat is csak erre az összefogásra építhetik, közkinccsé változtatva mindazokat az értékeket, amelyeket különböző nemzetiségű, de egy és ugyanazon törekvéstől, teremtő szándéktól hajtott gondolkodók és művészek megfogalmaztak. A felfedezésnek és az érdeklődésnek ebben az őszinte megmozdulásában van valami megindító, lelkesítő. A magyar munkás, akinek annak idején azelemi iskolai tankönyvek megváltoztathatatlanul sötétnek rágalmazták a román népet, elolvassa Sadoveanu könyveit, s a művészien megformált figurákban felismeri a társait, ugyanazokkal a gondolatokkal és érzésekkel, amelyek egykor őt magát is gyötörték, kínozták. És fordítva, a művészet előítéleteket eloszlató áramában a zilahi, nagyváradi román munkások és parasztok előtt is felcsendülnek Ady Endre versei; a szívükig és az értelmükig hatol, hogy egy nagy költő eszmélt és alkotott a falaik közt, költő, akit a velük együtt élő, velük közös sorsba forrt magyarok adtak a világnak s nekik is személy szerint“ — hangzik tovább a cikk. A hosszú évtizedeken át szított nacionalizmus és sovinizmus elleni harc leghatásosabb fegyvere a lenini nemzetiségi politika következetes érvényesítése. „A Román Népköztársaság eredményesen, következetesen alkalmazza ezt a politikát“ — hangsúlyozza a Népszabadság cikke. A továbbiak során a cikk rámutat, hogy a magyar népi demokrácia is biztosítja a nemzetiségek teljes egyenjogúságát, így például „a délszláv, román és szlovák általános iskolák száma ma az 1938—39-es tanévhez viszonyítva majdnem megkétszereződött. A lenini nemzetiségi politika megvalósulása során tanítóképzőt és gimnáziumot, továbbá sok új általános iskolát kapott hazánk román nemzetiségű kisebbsége is. Gyulán román diákotthont létesítettünk, amely lehetővé teszi, hogy anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat az olyan községek diákjai is, ahol a román lakosság alacsony száma miatt nem lenne mód arra, hogy külön iskolát létesítsenek számukra. Az eddig kiadott csaknem 300 nemzetiségi tankönyv közül mintegy 60 könyv román. A szegedi Pedagógiai Főiskola nemzetiségi tanszékén és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Román Intézetében is megvalósítottuk a nemzetiségi oktatást, illetőleg pedagógusképzést. A magyarországi románok közt gondosan szervezett munka indult a már-már feledésbe ment ősi dalok, táncok, népszokások felkutatására, megmentésére“ — mondja a cikk. Tíz év telt el a román-magyar kulturális egyezmény aláírása óta. Ezt a tíz évet a két, egyazon célokért küzdő nép kultúrájának és művészetének összeforrasztó testvérisége jellemzi. „...Amit eddig tettünk ezért a barátságért, abban gazdagabb ez a tíz év, mint a múltba tűnt évszázadok“ — fejezi be figyelemre méltó cikkét a budapesti Népszabadság. ■ Több könyv (Folytatás az 1. oldalról) ban az utóbbi hetek alatt, a KultúraHónapja keretében. A szerkesztőség vezetője arról tájékoztatott, hogy most jelent meg egy Ady-cikkgyűjtemény (Vallomás a patriotizmusról), Bányai László „Együtt élünk" című kötete (cikkek és tanulmányok), Létay Lajos, Kányádi Sándor, Horváth Imre, Bartalis János és Székely János egy-egy verseskötete, Kós Károly, Budai Nagy Antal, című történelmi drámája, Szilágyi András riportkönyve (Pista és ujf), TaD£iy vera novelláskötete, Látó Anna angliai élményeiről szóló könyve. De általánosabban — mivel a könyvek megjelenésének időpontja nemcsak a szerkesztőségen múlik — vázolni lehetne legalább nagy kategóriákban az egész évi termést. Mint már előbb említettük, az indulás évében összesen 7 könyvet adott ki a szerkesztőség — ezek között egy-egy eredeti prózai és verses mű, egy s prózafordítás, egy magyar klasszikus és egy folklór kiadvány szerepelt mindössze. Az idén már 17 hazai szerző eredeti munkáját, 10 klasszikus magyar művet és 6 román író könyvének magyar fordítását jelentette meg. Három művet szerepel az idei termésben a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom is. — Vessünk egy pillantást jövő évi terveinkre — folytatta Kacsó Sándor. A kolozsvári szerkesztőség 61 könyveimet irányzott elő, 650 ív terjedelemben. A tervbe vett hazai magyar művek között említsük itt meg Szentimrei Jenő valamint Tabéry Géza önéletrajzi regényét, Szabó Gyula Gondos atyafiságának II. kötetét, Sőni Pál regényét, Asztalos István és Huszár Sándor novellásköteteit. A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom terméséből Molter Károly, Szemlér Ferenc, Józsa Béla és Aprily Lajos műveinek egy-egy kötetét irányoztuk elő. A klasszikus magyar irodalom alkotásaiból Az ember tragédiáját, a Bánk bánt. Orbán Balázs: „A székelyföld leirása" több részletét, Vajda Jánostól és Eötvös Károlytól egy-egy kötetet jelentetünk meg. A klasszikus és kortárs román irodalomból 12 könyveimet irányoztunk elő, ugyanennyit a Kincses könyvtár sorozatunkban is. E kétségtelenül gazdag és sokoldalú könyvkiadói tevékenység ellenére sem állítható, hogy a könyvkiadás és terjesztés berkeiben minden a legtökéletesebb rendben, zökkenésmentesen folyna. Amint azt az ESPLA kolozsvári szerkesztőségének vezetője hangsúlyozta, a könyvtermelésben és elosztásban adódtak elkerülhető és a jövőben elkerülendő balfogások is. Ilyen volt (különösen az első években) némely kötet túl magas példányszáma, más könyvek rovására. Nem mérték fel eléggé átgondoltan az igénylést, a kelendőséget, ami azzal a következménnyel járt, hogy egyes művekből (különösen verses kötetekből) sokáig eladatlan készletek maradtak. Ezen már a jövő évben segíteni szándékszik a kiadó, a szükségletekhez mért, racionálisabb példányszámokkal. Nem egy esetben az elosztó szervek követnek el baklövést. Volt rá eset, hogy keresett s az üzletekből kifogyott művekből tartottak raktáron számottevő készleteket. Gyakori nehézséget okoz a könyvkiadásban a nyomdák túlzsúfoltsága is — különösen nyáron, a tankönyvek nyomása idején. Emiatt kiesések majd torlódások állnak elő. Nagyrészt kijavítható, fokozatosan megszűnő bajok ezek. Nem homályosíthatják el azt az alapvető, örvendetes tényt, hogy napjainkban tömegek igénylik a sok és jó olvasmányt, s a megsokszorozódott könyvkiadás termékei, számos kiépített csatornán keresztül, el is jutnak hozzájuk. (o. I.) mérhetetlenül több olvasó Az irodalom szerény krónikásának illőbb talán a személytelen tárgyilagosság mögé rejtőznie. Mégis ez a tartózkodó és bűvös objektivitás sokszor nehezünkre esnék, mert úgy érezzük, hogy különös, egészen közvetlen és bensőséges kapcsolatunk van a művel, amelyről szólni akarunk. Mint amikor kedves és közeli jó ismerőst köszönthetünk, úgy veszem kézbe Szemlér Ferenc legújabb verseskötetét, a Dúdolót.*) Több éves kiadói lektorkodásom alatt a költő és prózaíró Szemlér Ferencnek nem egy kötetét szerkeszthettem és lektora voltam a Dúdolónak is. S amíg a készülő válogatások néha több száz oldalas kéziratait olvasgattam, amig szemtől szembe ültem a költővel és személyes magyarázatait, felvilágosításait vagy érvelését hallgattam, amig újra és újra átlapoztam a nyomdába induló kötetet, hetek, hónapok, évek során úgy ismertem meg Szemlér Ferenc költészetét, akárcsak Toldit negyedikes gimnazista koromban, amikor egy kerek esztendeig nem is tanultunk egyebet a magyar irodalomból. Pedig ez az ismeretség nem is olyan régi: tiz-tizenkét évvel ezelőtt olvastam először Szemlér Ferenc verseit, amelyekkel már a megváltozott, új világot köszöntötte. Régebbi, 1944 előtti költészetét akkor még sokan nem ismertük, akik éppen a felszabadulás utáni években értünk felnőtt versolvasókká, de a híte azért eljutott hozzánk. S ha tudtuk azt, hogy Szemlér Ferenc a „régi“ költőnemzedék egyik legnevesebb poétája, csakhamar megtanultuk azt is, hogy ugyanakkor új költészetünk egyik kimagasló alakját tiszteljük benne. (Csak szavalok ajkán hányszor csendült fel akkoriban a Köztársasági dal, vagy a Békerapszódia!) Terjedelmében is impozáns költészet Szemlér Ferenc eddigi költői oeuvre-je: tíz kötetnyi vers, (1930, az első kötet megjelenése óta), amelyből hat az utolsó tíz esztendőre esik. És alig jelent meg a Dúdoló, máris készül a marosvásárhelyi Állami Kiadó gondozásában az újabb, tizenegyedik (illetve hetedik) Szemlér-kötet. *) Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest. Csak most készül, de hire kelt, hogy Szemlér Ferenc egész eddigi költészetének a csúcsát jelzi majd ez a legújabb versgyűjtemény. És ezt nyugodtan el is hihetjük, ha nyomon kísértük az Utunk és az Igaz Szó ez évi számait, amelyekben egymásután jelentek meg kitűnő Szemlér-versek. De elhihetjük már a legutolsó kötet, a Dúdoló alapján is. A kötetnek sok olyan verse van, amely arról beszél, hogy Szemlér Ferenc költészete most teljesedik ki igazán. Olyan értékelése ez, amelyben némi elmarasztalás is rejlik a Szemlér eddigi költészetére nézve? Bizonyos értelemben kétségtelenül. De ha az őszinte vallomás hangján szóltam eddig, akkor nem hallgathatok arról sem, amit gyakran éreztünk évekkel ezelőtt: hogy a költő egy-egy verse hatás nélkül pereg le rólunk. Természetesen egy olyan nagy kiterjedésű költészet, mint a Szemlér Ferencé, nem találhat minden darabjával egyforma visszhangra. De a kellő rezonancia hiánya Szemlér Ferenc költészetének is egy bizonyos korszakára jellemző. Az elmúlt években nem egyszer találkoztunk olyan dogmatikus esztétikai elvekkel, amelyek a költészet fogalmát egyrészt leszűkítették, másrészt kitágították — egyaránt túlzott mértékben. Leszűkítették, mert igyekeztek kirekeszteni a versből a költői lélek bensőbb rezdüléseit és kitágították egy olyanfajta „aktuális“ költészetté, amely sokszor már a publicisztika területén kalandozott. Ez a kettősség pontosan lemérhető Szemlér Ferenc 1956-os válogatott verseinek egy részén s egy kevéssé kisért még a Dúdoló egyes (nagyrészt régebbi keletű) verseiben is. Nem fér kétség IRODALMI KRÓNIKA] ahhoz, hogy ezeken is — és Szemlér bármelyik korábbi versén — mindig ott van az igazi költő kezenyoma: képeinek plaszticitásában, hangulatteremtő erejében, verssorainak költői szárnyalásában. És hogy Szemlérnek évekkel ezelőtt (1952-ben vagy 53-ban) sem kellett keresgélnie az eszközöket akár legbensőbb lelki rezdüléseinek tökéletes költői kifejezéséhez, arra ékes példa a kötet kezdő versei közül a Nagy betegen, vagy a címadó Dúdoló. Kár azonban, hogy a lírai élmény ilyen tökéletes kifejezése, inkább ezekben a határozottan introvertált szemléletű versekben valósult meg (hangsúlyozom: a kötet kezdő, régebbi keltezésű verseiről beszélek!). Szemlél versművészetének egyik legértékesebb vonása, hogy a környező világot, mai valóságunkat, amelyben olyan otthonosan érzi magát, verseiben is otthonossá és meleggé, ugyanakkor pedig költőivé és jelképessé tudja tenni. Verset ír „puliszka-főző szokásról“, s a hangulat bámulatosan otthonos, amikor asztalra kerül a melegen párolgó puliszka. De vajon miért érezte szükségét a költő, hogy a vers közepén hirtelen hangot váltson és témaválasztását mintegy megindokolja, ilyenképpen. ....mert az újság cikke szintén / kukoricáról beszél — mint én.“ S hogy végül igy fejezze be versét. ..Mit más négyzetes ültetéssel: / én próbálom betűvetéssel. / Hátha belőle is csak támad / több törökbuza a hazának!" A vers befejezése jellemzően illusztrálja azt, amit fentebb mondottam a költészet fogalmának túlzott kitágításáról. Ilyen publicisztikai vonások (kénytelen vagyok így nevezni) itt-ott fellelhetők még a Dúdoló egyes verseiben. De a versek időrendi sorrendjét követve is észrevehetjük, hogy ezek mindinkább eltűnnek. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy Szemlér Ferenc költészetének valóságos reneszánszát jelzi már az 1955-ös, de főleg az 56-os versek közül jónéhány. Mintha a költő most találna legigazibb önmagára és mintha most találna igazán visszhangra benne a körülöttünk zajló történelem, napjaink történelme is. Ez zug, ez dübörög fel, valóban egy orgona hangjaival, a kötet egyik legszebb versében, az Orgona-ban. Igen, itt érezzük, hogy „az ember szava zeng“ a költő szavában, de úgy, mint az orgona, amely egy egész nép hangját zúgja vissza ebben a versben: „Mintha a milliók szavát s egy hanggá gyűjtenék / s igy hallgatná saját magát / az óriási nép.” Vagy milyen lenyűgöző hatású a Kacsák című vers költői képe (a szabadságszeretet remek szimbólumai): a kövek között, szik földön született kacsahad, amely vizet sohasem ismert, ha eső esik, úgy szállja meg a tócsákat, mint igazi honát: „Egy másik sors: igazi éltet agyában feldereng / Tavat, tengert érez a réce, / sejti a végtelent.“ A költői képek plaszticitása, amelyet eddig is sokszor csodáltunk Szemlér Ferenc költészetében, mintha most érne el igazán a versművészetnek arra a magas fokára, ahol a vers egyetlen meggyőző erejű költői képe nem több és nem kevesebb. Mint például a Juhar. A költői tenniakarás és lankadatlan alkotókedv felemelő jelképe itt az évről évre dús lombot hajtó óriás juharfa, s a vers egyben a költő remekbe készült önarcképe. Ide is kell iktatnom legalább gyönyörű utolsó szakaszát. Egy korhadt ága sincsen még... Derűt reményt a szívben ez szít elevenre. Görcsös, inas testében mindenütt mintha az én konok erőm is lenne. Lehet, hogy majd elaggok egyszer, de míg ily koronát növeszt fel ily véghetetlenül, miért is jusson még eszembe, hogy a fa is kidül...? Egy író vagy költő érett alkotásaiban mint szintézisben vannak együtt azok az értékek, am enekkel művészete évek során át gazdagodott. Az ötvenéves Szemlér Ferenc lírája is hasonló ahhoz a téli almához, amelyről így beszél egyik legutóbbi versében: „Hosszú időn át érlelt friss zamatja / az élet izét dúsan visszaadja...“ Ennek az érett férfi-költészetnek a körvonalai bontakoznak ki előttünk a Dúdoló legszebb darabjaiban. Olyan mélytüzű színek ragyognak fel itt, amilyeneket valóban csak egy gazdag nyár heve érlelhet. Szemlér felszabadulás utáni költészete — nyugodtan mondhatjuk — páratlan gazdagságával, évről évre gyűjtötte a „Tüzet, Napot, Fényt“, hogy most azután fellobogtassa újabb és újabb verseiben. Úgy, ahogyan a költő kedves virágainak csokráról sugárzanak ezek a telt, érett s mégis olyan friss színek. Felém közeleghet immár öreg estém, minden virágomon csillog a vörös fény, tüzelnek a rózsák, gyújtanak a szegfűk, ahogy reggel a nap keresztülsüt köztük. Ezekkel a versekkel lépi át az ötvenéves költő a második félévszázad küszöbét. Mert a Dúdoló sok verse is már azokat a csúcsokat jelzi, amelyek magasba, valahová messze nyúlnak... KACSIR MÁRIA ELŐRE Eépy Nagy Albert kép alá Már az első ránézésre van valami meghökkentően merész Nagy Albert libás festményén. Csak így nevezem, mert a címét elfelejtettem megnézni. A képek alá írt címet rendszerint akkor nézi meg mindjárt az elején az ember, ha a képen nincs más látnivaló. Olykor pedig teljesen fölösleges is, mert a festmény keltette élményáradatnak úgy sem tudna címet adni a szemlélő .. Valahogy így jártam én is a ,,libás" képpel. Megálltam előtte, s néhány perc múlva tovább mentem ugyan, de attól kezdve úgy néztem végig a kolozsvári őszi tárlaton a sok új munkát, hogy ... (bocsássanak meg érte a kiállító művészek és a szakértők) hogy közben szomjas kíváncsisággal folyton azon járt az eszem: mi lehet a kép vonzónyugtalanító-gondolatébresztő hatásának a titka. Úgy érzem magam, mint ha izgalmasan szép könyvet hagytam volna félbe éppen a legjobb lapon ... Muszáj volt visszatérni hozzá. Újra átfogtam pillantásommal, és „tovább olvastam”. Ott ahol abbahagytam. Néztem, talán a színei... Nem. Hiszen nincsenek is megszokott „festő” színei. Nagyalbertesen szürke. Szürkék rajta a feketék a fehérek és a pirosak is. Hosszú évek fárasztó munkája és tépelődése nyomán tudatosan letompított sajátos színház mániájával szinte hamupipőkésen húzódott meg a kiállítás ünnepi színpompájában. Szürke és mégis ragyog ! Valami megfoghatatlan ragyogás árad belőle, amit a ravasz letompítottság még csak fokoz. Villódzó, villamossággal teli ragyogás ez. De mégsem ez a titok nyitja ... Lássuk csak: talán az egyszerű hétköznapi téma. De hiszen olyan a festmény, hogy szinte szavakkal is fel lehet vázolni: megrongálódott, nedvesen csillogó deszkakerítés előtt libacsapat áll az utcán, lábuk alatt apró tócsák, az imént eredhetett meg az eső, s a libák égretartott csőrrel, boldog áhítattal fogadják a szomjatoltó friss cseppeket .. .. Ez így banális is lehetne... csakhogy. Nem az. Mert ezen a festményen csodálatos egységbe forrt a mondanivaló és a forma. A gondolat, az eredeti, meghökkentő, maradéktalanul és minden izében művészien kifejezett gondolat, a szürkeség ragyogásából szűrődik, sugárzik a szemlélő felé. Ez a „libás” kép hatásának a titka: a gondolat a maga legszerencsésebb formájában. Sok mindenről lehet vitatkozni Nagy Alberttel kapcsolatban, egyet azonban nem lehet elvitatni tőle: sajátos művészetének lenyűgöző erejét, megújuló frisseségét. Ez a festménye is szomjúságot csillapító és Ugyanakkor szomjúságot keltő, kétségtelenül új fejezet a kiteljesedő nagyalberti művészetben, amely egyre közelebb kerül új életünkhöz és amelynek fáradhatatlanul türelmes alkotója jól tudja, hogy a szomjúságot oltani kell... m PANEK ZOLTÁN Kitüntették a Dózsa György textilgyár több dolgozóját (Tudósítónktól). Lezárultak a sepsiszentgyörgyi Dózsa György textilgyár 75 éves fennállásának ünnepségei. Az utolsó ünnepi gyűlésen részt vettek a könnyűipari alminisztérium képviselői, a tartományi pártbizottság, a rajoni pártbizottság és a néptanács küldöttei, a város üzemeinek és intézményeinek vezetői, a gyár élmunkásai és veteránjai. A szónokok beszéltek az üzem történetéről, fejlődéséről és jelenéről. Köszöntötték a jubiláló dolgozókat abból az alkalomból is, hogy december 30 tiszteletére két héttel ezelőtt idő előtt teljesítették évi tervüket és vállalták, hogy év végéig négy és fél millió lej értékű árut gyártanak terven felül. A gyár 75. éves évfordulója alkalmából öt dolgozót a Munkaérdemrend III. fokozatával, huszonegyet pedig Munkaéremmel tüntettek ki. Több mint kétszázan pénzjutalomban részesültek. Falusi filmfesztivál Néhány napja megnyílt Nagybánya tartományban a falusi filmfesztivál. A filmhetet a tartomány 49 falusi filmszínházában rendezik meg. Az ünnepségeket kiegészítik és széleskörűvé teszik a mozikaravánok műsorai. A fesztivál során a karavánok eljutnak a legeldugottabb falvakba is. A filmfesztivál január 15-ig tartó első szakaszában szovjet és hazai filmek, a testvéri demokráciák legjobb alkotásai és haladó nyugati filmek kerülnek vetítésre. A vetítéseket mindenütt mezőgazdasági ismereteket terjesztő tudományos és híradó filmekkel kötik össze. Sok munkásember lakásproblémája oldódott meg ezekben az új blokkokban, amelyek Marosvásárhely mellett a medgyesfalvi téglagyárnál épültek. Az utóbbi időben 40 téglagyári munkáscsalád és 88 nőtlen munkás kapott itt lakást. A tervek szerint a jövő évben tovább folytatják az építkezéseket. 1957. december 22., vasárnap Újra a fővárosban a Székely Színház Mától kezdve egész héten a főváros vendége a marosvásárhelyi Állami Székely Színház. A nemzetiségek kultúrájának tíz napos ünnepe ezzel a vendégjátékkal zárul. A társulat évek során át rendszeres sikereket aratott a fővárosban kiváló műsordarabjaival: Gorkij „Kispolgárok“ című drámájával, Móricz „Úri muri‘‘-jával, a „Fáklyaláng“-gal, a „Tanítónő“-vel, a „Mandragorá“-val. Most egy darab kivételével egészen új műsort mutat be a főváros közönségének a Székely Színház. Szabó Lajos drámája a „Menekülés", az elmúlt évad végső bemutatója volt. A „Vassza Zseleznová"-t Gorkijtól a román—szovjet barátsági hónapban, az Októberi Forradalom negyvenedik évfordulója tiszteletére mutatták be. A „Néma levente" a mostani vendégjátékon az egyetlen olyan darabjuk, amelyet három éve játszanak változatlan sikerrel. A vendégjáték negyedik száma a színház legutóbbi bemutatója, Kovács György, az RNK népének művésze és Eugen Mirea közös darabja, „Az utolsó vonat". A fővárosi magyar közönség, a román szakkörökkel együtt, nagy várakozással tekint a Székely Színház újabb vendégjátéka elé, amely minden bizonnyal a nemzetiségek kultúrája tíz napjának nem csupán befejezése, hanem betetőzése lesz. * * * Nagysikerű színmű, született Híradás „Az utolsó vonat“ ősbemutatójáról (Tudósítónktól.) Mint ahogy a szeizmográf sem várja meg, hogy a tudósok értekezéseket írjanak, hanem azonnal jelzi, ha megmozdul a föld, úgy én sem várhatom meg a kritikusok értekezéseit, hanem most rögtön hírül adom, hogy nagyszerű színmű született; jelzem, hogy napjaink drámairodalmának ritkán hullámzó állóvizébe nagy követ dobtak. Megmozdult a víz, s az első hullámgyűrű — amit az ősbemutató keltett — szokatlanul nagy volt. Hazai, s mai témájú darabbal régóta nem aratott ilyen sikert a marosvásárhelyi Székely Színház, mint most Eugen Mirea és Kovács György „Az utolsó vonat“ című művével. Régóta nem hallottunk ennyi tapsot — s főleg nyikszini tapsot —, mint ezen a bemutatón. A közönségből minduntalan kitört az őszinte lelkesedés és elismerés. Ebben a forró hangulatban, megfoghatatlanul bár, de érezni lehetett a színpad és a nézőtér közötti rezonanciát. Igen, mert akiben csak egy szemernyi emberség is van, az lehetetlen, hogy ne reagáljon legbensőbb érzéseiben a színpadon látottakra, a faji gyűlölködésben dúló embertelenségre, s a különböző nemzetiségűek egymásra találásának mély humanizmusára. Ez a mű a románokhoz s magyarokhoz egyformán szól. A bűnös büszkeségű magyar nacionalizmust épp úgy leleplezi és megszégyeníti, mint a román sovinizmust és álhazafiságot. Az egymásratalálásban pedig románnak s magyarnak egyformán öröme telik. Különböző nemzetiségű, de együvé tartozó emberséges emberek kínos vergődése az egymásratalálásig: Így lehetne talán röviden, a teljesség igénye nélkül megfogalmazni azt a mondanivalót, amit a darab hősei hordoznak magukban és fejeznek ki. Már ebből is kiviláglik, mennyire jellegzetesen erdélyi problémáról, románok és magyarok múltbeli viszontagságos civódásairól , ennek örömteljes megszűnéséről van szó. Arról, hogy minket, akik itt élünk e közös szülőföldön, sem uszítással, sem hazugsággal, sem álhazafisággal, sem bécsi döntésekkel nem lehetett véglegesen elválasztani egymástól, a jövőben pedig sohasem lehet szembeállítani egymással, mert már egyszer s mindenkorra összetalálkoztunk. A színműben egy magyar Romeo és egy román Julia boldogsága ellen ármánykodik a gyűlölködés (akárcsak az igazi Romeo és Julia esetében, ahol a két család, a szülők közötti gyűlölet és civakodás kergeti halálba a szerelmeseket). Csakhogy itt nem halállal, hanem élettel, az igazi, sokat ígérő élet kezdetével végződik a cselekmény. A színészek — Kovács György, Erdős Irma, Kőszeghy Margit, Sarlai Imre, Csorba András és a többiek — kimagasló művészi teljesítményt nyújtottak. Bátran elmondhatjuk, hogy „Az utolsó vonat“ megírása és színrehozatala jelentősen hozzájárul napjaink emberségének további elmélyítéséhez. A színműnek erről a célkitűzéséről maga Kovács György is így nyilatkozik: „Mindannyian, akik tántoríthatatlanul hiszünk abban, hogy napjaink számára ezen a földön ez az egyedül járható út, őrködünk és dolgozunk azért, hogy ezt a nehezen kiharcolt emberséget soha semmi se zavarhassa meg.“ T. L. TÁVIRAT Behar Shtylla, az Albán NK külügyminisztere táviratilag köszönetet mondott Ion Gh. Maurer-nek, a Román NK külügyminiszterének, Albánia felszabadulási évfordulója alkalmából küldött jókívánságaiért. Eredeti bemutató a bukaresti Zsidó Színházban A bukaresti Állami Zsidó Színház hétfőn este bemutatja Bruckstein Lajos ,,Sivatagi nemzedék” című drámáját, amely a magasabb, közösségi erkölcs küzdelmét ábrázolja a kapzsisággal, egy család életén belül. Ez a színdarab a szerző immár ötödik műve. Darabjait játszotta a kolozsvári Állami Magyar Színház, a nagybányai román színház is. A ,,Sivatagi nemzedék”et Rapaport Ottó, a Marosvásárhelyi Állami Székely Színház rendezője rendezte. A főszerepeket Isaak Dawis, Dina König Sekler, Sevilla, Pastor érdemes művészek, Lia König, Hermann Stolper és mások alakítják. Ez a bemutató a nemzetiségek kultúrája tíz napjának műsorába tartozik. ----------A NÉMET-FRANCIA KÖZÖS PRODUKCIÓT, a „Nyomorultak" új filmváltozatát, Jean Gabinnel a főszerepben, befejezték a Német Demokratikus Köztársaságban. MUSKÁTLI elnevezésű új expreszszót adott át a forgalomnak az elmúlt napokban a marosvásárhelyi közélelmezési tröszt. Az expresszóban különleges hideg ételeket, italokat és cukrászsüteményeket szolgálnak fel. Az expresszó nagy látogatottságnak örvend. (Ries Albert levelező) ÉRDEKES KIÁLLÍTÁS NYÍLT A NAPOKBAN NAGYSZEBENBEN. A kiállítás a könyvnyomdaipart és könyvkiadást mutatja be a XV. századtól napjainkig. Látható többek között az 1473-ban Nürnbergben kiadott Boetius „De Consultatione Philosophiae" című munkájának egyik példánya, továbbá Luther 1534-ben kiadott német nyelvű bibliája, ezenkívül a XVI. és XVII. században Nagyszebenben, Kolozsváron, Gyulafehérváron nyomtatott könyvritkaságok PIONÍR ÉS DIÁKTABOROKAT Állítanak fel január 2 és 12 között Szinaia, Poiana Țapului, Busteni, Predeal, Szováta, Borszék, Tusnád, Gyilkos-tó üdülőhelyeken. Mintegy 3500 középiskolai diákot és pionírt küldenek ezekbe a táborokba. ÚJABB JELENTŐS MENNYISÉGŰ déligyümölcs-szállítmány érkezett a napokban Görögországból a konstancai kikötőbe. SZATMÁRON NYÍLT MEG az ország egyik legszebb vasúti jegyirodája. A diófa-farnirral borított, művészi ízléssel megtervezett faburkolatot és bútort a Tudor Vladimirescu helyiipari vállalat készítette. DECEMBER KÖZEPÉIG 210 VAGON CUKROT gyártottak terven felül az aradi cukorgyárban. DÍSZBE ÖLTÖZVE RAGYOGNAK a szatmári játéküzletek kirakatai és még állandóan jönnek a játékokkal megrakott teherautók. Hintalovakat, babákat, gumiállatokat és más ilyen, a gyermekeknek örömet okozó holmit raknak le. Nem hiányzik sem a csillagszóró, sem a karácsonyfadísz. Az Aprozárnál, a piacon és a Duna vendéglő kerthelyiségében a fenyvesek illatát magukkal hozó szép szál fenyőcskéket árulnak. Eddig öt és fél vagonnal fogyott el belőlük. A díszítésekre szükséges szaloncukorból pedig 8 tonna.A szaloncukor nagy részét a szatmári Május 1 helyi ipari vállalat készítette. A MARKOSFALVI (Kézdivásárhely rajon) November 7 kollektív gazdaságban az elmúlt napokban kezdődött meg a téli mezőgazdasági tanfolyam. Az első előadáson mintegy 50 kollektivista vett részt. (Erzse László levelező) MOZIJEGY ÜZÉRKEDÉSÉRT két évi fogházra ítélte a bukaresti törvényszék Zaharia Diaconu fiatalembert, aki fővárosi mozik jegyeit felárral árusította. Leleplezése alkalmával nagyobb mennyiségű mozijegyet találtak nála. JELENTŐS FELFEDEZÉSRŐL AD HÍRT a „Presse Médicale” című francia orvosi szaklap legutóbbi száma. A közlemény szerint megtalálták a lepra ellenszerét. Francia orvosok lepratelepeken sikeres kísérleteket folytattak a Dicycloserme nevű új antibiotikummal. A kísérletre önként jelentkező leprabetegeket hosszabb kezelésnek vetették alá. Az eredmény: a leprásoknál hivatalos orvosi vizsgálattal megállapították, hogy szervezetükben az új antibiotikum hatására a Hansen-bacilusok teljesen elpusztultak, sőt a betegség során elroncsolt bőrfelület és a szövetek regenerálódásnak indultak. Ünnepség a petrozsényi színházban A TKTT az írószövetséggel és az Oktatás- és Művelődésügyi Minisz-tériummal karöltve szerdán délután irodalmi estet rendezett a petrozsényi Állami Színházban a Könyvhét alkalmával. Eusebiu Camilar, A. G. Vaida és Irimie Straut írók felolvastak művyveikből. Az ünnepség után a helyi szinház együttese előadta Tudor Soimaru „Kalmárok" című színdarabját. — • —. Időjárás A Meteorológiai Intézet közli szomabaton este. Hideg, ködös idő várható. Erdélyeben és a Bánátban változó felhőzet, elvétve csapadék, az ország többi részén jobbára borús idő. Némileg emelkedő hőmérséklet, nappal 0 és plusz 10 fok, éjjel 0 és mínusz 10 fok között.