Előre, 1964. augusztus (18. évfolyam, 5208-5234. szám)
1964-08-20 / 5224. szám
2 Ezekben a napokban, hazánk felszabadulásának 20. évfordulója küszöbén, amikor a sajtó hasábjain a fegyveres felkelés előkészítésének legjellegzetesebb mozzanatait ismertetik, úgy gondolom, helyénvaló lenne felidézni egy epizódot, amelynek nagyon fontos szerepe volt a párt által foganatosított intézkedések összességében — Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak és más elvtársaknak a Tg. Jiu-i lágerből való szökéséről van szó. Már 1942 végén, amikor Emil Bodnár és elvtárs a karánsebesi börtönből kiszabadult, feladatul kapta Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárstól, hogy fogjon hozzá a börtönökben és lágerekben lévő vezető pártkáderek szökésének előkészítéséhez. 1943 augusztusában a Tg. Jiu-i kórházban, Gheorghe Gheorghiu-Dej és Emil Bodnáros elvtársak, konspiratív módon, találkoztak, amikor is lefektették a fasiszta diktatúra megdöntésére kidolgozott általános terv akcióinak szervezési módját és sorrendjét, amelyet ugyanazon év nyarán a párt börtönökben, gyűjtőtáborokban és kintlévő alapkáderei dolgoztak ki Gheorghe Gheorghiu- Dej elvtárs közvetlen vezetésével. A terv a következő célkitűzéseket irányozta elő: a párt vezetőségébe befurakodott áruló csoport eltávolítása; a párt egész tevékenységének átszervezése a háborús viszonyoknak megfelelően ; a munkásosztály akcióegységének megvalósítása ; az ország minden haladó erejének koalícióban való egyesítése ; az együttműködés fejlesztése mindazokkal a pártokkal és csoportokkal, amelyek valamilyen okból kifolyólag a háborúból való kilépés mellett foglaltak állást; a hazafias harci alakulatok megszervezése a párt vezetésével; a hadsereg megnyerése a felkelő erők számára, a párt vezető kádereinek kiszabadítása a gyűjtőtáborokból; a katonai-fasiszta diktatúra megdöntése fegyveres felkelés útján ; az országnak a szovjetellenes háborúból való kivonása és a fegyvereknek a hitlerista Németország elleni fordítása ; olyan kormány megalakítása, amelyben az összes antifasiszta erők képviselve legyenek-A fasiszta diktatúra és a háború feltételei között a szökés megszervezése rendkívül bajos és veszélyes volt. A nehézségeket még az a tény is súlyosbította, hogy a párt vezetőségébe ellenséges ügynökök furakodtak be. Az árulók közreműködésével — akiknek élén Foris állott — a fasiszta diktatúra megtorló apparátusa tudomást szerzett azokról az előkészületekről, amelyeket a párt vezető kádereinek a lágerekből való szökése érdekében tettek. A csendőrfőfelügyelőség keretében működő Állambiztonsági Igazgatóság a gorji csendőrszárnyhoz intézett, 1944 január 28-i parancsában rámutat, hogy a kommunista párt, meg akarván könnyíteni Gheorghiu-Dej és Chivu Stoica kommunista vezetőknek a Tg- Jiu-i kórházból való szökését, embereket küldött, akik tanulmányozták a szökés lehetőségét, felkészített e célból egy párttag sofőrt, gondoskodott az elrejtésükhöz szükséges konspiratív házakról és hamis személyazonossági igazolványokról. A rendelet az őrizet megerősítését kérte. Bár az elnyomó szervek tájékoztatva voltak és a rendeletet kísérő átiratra Bogdán hadnagy a II. csoport parancsnoka ráírta, hogy tudomást szerzett a lágerparancsnok utasításairól, mely szerint azok, akikről megtudták, hogy szökést kísérelnek, éjjel-nappal legyenek felügyelet alatt, s a párt kezdeményezte akciót nem tudták meghiúsítani. 1944 tavaszán az ellenséges csoportot — Forissal az élén — eltávolították. A párt ereje, a néptömegek antifasiszta mozgalmának lendülete folyton nőtt, a szovjet hadseregnek a fasiszta Németországra mért megsemmisítő csapásai pedig egyre jobban elmélyítették a fasiszta diktatúra politikai válságát. A Tg. Jiu-i lágerben lévő pártaktívának a fogságból való kiragadása lényeges előfeltétele volt annak a széleskörű politikai és katonai akció kiteljesítésének, amelyet a párt a fegyveres felkelés kirobbantása érdekében szervezett. A lágerben a pártszervezet, amelynek vezetőségében Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs mellett Chivu Stoica, Gh. Apostol, N. Ceaușescu, és Al. Draghici elvtársak is tevékenykedtek, •■ fokozta a már jóval ezelőtt megkezdett akció előkészületeit. . Itt nem egyszerűen, a fogházból való „szökésről“ volt szó, hanem annál sokkal fontosabbról, éspedig azoknak a feltételeknek megteremtéséről, amelyek közepette a legedzettebb és legharcosabb káderek ne a börtönből, hanem kint vegyenek részt a párt harcában. A lágerben lévő elvtársak tisztában voltak a politikai és katonai események alakulásával. Rejtjeles levelezés és titkos találkozások útján, amelyeket az ellenségnek nem sikerült megakadályoznia, állandó kapcsolatban voltak az illegalitásban tevékenykedő pártkáderekkel. Az egyik szoba padlózata alatt egy rádió volt, amelynek alkatrészeit szappandarabokba rejtve vitték be a lágerbe. Még májusban kidolgozták azt a részletes tervet, amelynek alapján a közel 1000 antifasiszta internáltat, a kommunistákkal az élen, harci alakulatokba sorolták. Megállapították a lágerben lévő párt alapkáderek szökésének sorrendjét. Ezek a káderek a párt aranyalapját képezték. A lágerből való kiszabadulásuk után ezeknek a kádereknek át kellett venniük a pártszervezetek vezetését, az ország fontosabb központjaiban, meg kellett szervezniük a partizáncsoportokat és a hazafias harci alakulatokat. Mi, a párt illegális harcosai, é akik jól ismertükazt a fordulatot, amelye« „az» 1033 írta: MIHA februári hősi harcok hoztak az _ egész pártéletben, valamint a párt börtönben lévő alapkádereinek* és elsősorban Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak a hozzájárulását a pártaktivisták politikaiideológiai edzéséhez, — egész tevékenységünk során éreztük annak az irányvonalnak helyességét, amelyet Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs a párttevékenység számára kijelölt. Éppen ezért mindennél jobban óhajtottuk, hogy ezekben, a nép és az ország sorsára nézve annyira döntő napokban, közöttünk legyen. íme, miért voltam annyira meghatódva, amikor 1944 júniusában, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Bukarestbe hívatott és Emil Bodnárék és Iosif Ranghel elvtársak tudtomra adták, hogy a párt, a Román Kommunista Párt Olténia tartományi bizottságának titkári minőségében nagy felelősséggel járó feladatot bíz rám: segítsek Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak a Tg. Jiu-i lágerből való szökésének megszervezésében, majd azután, csoportonként a többi elvtársak szökésének megszervezésében is. Arra kértek, hogy ennek érdekében használjak fel minden eszközt, amellyel a tartományi pártbizottság rendelkezik. Haladéktalanul megkezdtem az előkészületeket. Egy ilyen akció végrehajtásában a nyilvánvaló nehézségeket még az a tény is súlyosbította, hogy a hitlerista Németország vereségeit látván, a fasiszta diktatúra egy sor fontos közintézményt Olténiába költöztetett, aminek folytán a tartományban megerősítették az őrségeket. Első dolgom az volt, hogy a főbb közlekedési útvonalaktól távol, minél eldugottabb helyeken jelöljem ki a konspírációs házakat. Ilyen biztos rejtekhelyeket rendeztünk be Gorj és Vilcea megye északi falvaiban. Ugyanakkor vezetőket és őröket képeztünk ki, akikkel részletesen ismertettük Tg, Jiutól a rejtekhelyekig vezető utat, amely védett helyeken vezetett, mellékutak és erdei ösvények mentén. Júliusban Bukarestbe mentem, hogy jelentést tegyek a Központi Bizottságnak a foganatosított intézkedésekről. Ez alkalommal tudomásomra hozták, hogy Ion Gheorghe Maurer elvtárs Craiovába érkezik. S ott az RKP KB meghatalmazottjaként átveszi az egész akció vezetését, amelynek a párt rendkívül nagy fontosságot tulajdonított. E célból Maurer elvtárs titkos rejtjelkulcsot kapott, hogy rejtjeles írás útján érintkezésbe léphessen a lágerben lévő elvtársakkal, valamint a párt ideiglenes vezetőségével. Már kezdetben leszögezték, hogy az egész előkészítési akciót Gheorghiu-Dej elvtárssal szoros kapcsolatban és az ő útmutatásai alapján kell lebonyolítani. Mihelyt visszatértünk Craiovára, első dolgunk volt kapcsolatba lépni a táborban lévő elvtársakkal, hogy együttesen dolgozzák ki a szökés gyakorlati módozatait. A kapcsolatot egy olyan elvtárs útján tartották, aki — mint a politikai foglyok készítette dolgok bazárjának felelőse —, kijárhatott a táborból. Július 26-án Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs levelet küldött Maurer elvtársnak, s ebben tudatta vele, hogy milyen lépések történtek a táborban, a „lakodalom“ (szökés — szerk. megj.) előkészítésére : a harmincnyolc „nászvendéget“ „hét asztalhoz” osztották be, minden asztalhoz „a legjobb táncosokból kiválasztott, táncra kész vőfélyek“ (a szökésre előkészített csoportok vezetői — szerk megj.) kerültek. A levél pontos útmutatásokat tartalmazott a szökés megszervezésére : „Cselekedjünk határozottan, és meg vagyok róla győződve, hogy minden jól fog menni. Aprólékosan tanulmányozni kell gyermekeit (azok az elvtársak, akiknek kívülről kellett részt venniük a szökés előkészítésében, — szerit, megj.) és Varvara tanti gyermekei (a sziguranca ügynökei — szerk. megj.) állapotát. A ti és a gyermekeitek egészségén (arról van szó, hogy milyen mértékben biztosították a szökés előkészítőinek konspírációs voltát ( szerk. megj.) múlik a boldog családi élet biztosítása. Most pedig néhány előírás az esküvő előkészítésére. A ceremóniát két szakaszban ----- kell lebonyolítani. Először Fiera- IL ROSIANU TM (Gheorghiu-Dej elvtárs konspiratív neve — szerk. megj.) valamint három-négy leggazdagabb rokona. Miután őket jól elhelyeztük, együtt foglalkozunk majd a többiek helyzetének megoldásával... A bennünket illető rész, a legnehezebb, a menyasszonyszöktetés (a megszökött elvtársak fogadása — szerk. megj.) a legkönnyebb művelet, de azt a leveledben közölt összes feltételek betartásával kell végrehajtani, s úgy, hogy ne nehezítse meg a többi asztalok megvendégelését (a többi csoport szökése — szerk. megj.)... Sokkal helyesebb, ha nem ijesztünk rá egyből a lányra (azaz nem riasztják a láger parancsnokságát — szerk. megj.) hanem lassacskán vesszük elő, nehogy elveszítsük a hozományt (a táborban maradt pártaktívát — szerk. megj.). Hozománya az egész család (a párt — szerk. megj.) vagyonává kell váljék. Ha egyetértést velem, határozzuk meg a mulatság tervét is... Közvetlenül fel kell vennünk a kapcsolatot egymással“ Maurer elvtárs már másnap válaszlevelet küldött, amelyben rámutatott : „Az országutakon, helyenként, ellenőrző őrhelyek működnek. A szállítást személyazonossági okmányok nélkül nem lehet biztosítani. Fieraru számára ez a probléma megoldódott. A gazdag rokonoknak katonai okmányokat fogok adni. Fieraru velem jön az autóban.és ha a körülmények engedik, tovább megy a közelben lévő lakásnál, egészen az út végcéljáig... A lány hozománya a legfontosabb a család számára, Fieraru jelenléte pedig a családban úgyszintén. Fieraru csak akkor áll meg az úton, ha másképp nem tehetünk“. Az akciót részletesen meg kellett vitatni. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs találkozót tűzött ki számunkra július 31-én 10 órára, a Tg. Jiu-i St. Treime utcán, egy építőtelepen, ahova őrizettel kísérték át villanyt szerelni. Maurer elvtárssal jöttem Tg. Jiuba, de minthogy ő egy időben a tábor foglya volt, abban állapodtunk meg, hogy én megyek el a kijelölt találkozóra, nehogy felkeltsük a sziguranca gyanúját. Az én jelenlétemet a városban ugyanis tanerői kötelezettségeim folytán könynyebben lehetett indokolni. A kijelölt napon, felhasználva az őr pillanatnyi figyelmetlenségét, belopóztam az épülő ház udvarára, ahol a többi ott dolgozó elvtársunk oltalmában elbeszélgettünk. Addig nem volt alkalmam személyesen megismerni Gheorghiu-Dej elvtársat; nagy hatást tett rám azzal, hogy milyen mélyrehatóan elemezte a politikai-katonai helyzetet; nagy hatást tett rám tisztánlátása, amellyel az események további alakulását megítélte, amit egyébként az élet maradéktalanul igazolt. Megértettem, hogy az ellenség hiába igyekezett elszigetelni őt a párttól. A lágerben jelölték ki irányvonalként, hogy a fegyveres felkelés megszervezése a fasiszta diktatúra megdöntésének egyedüli eszköze ; itt kezdeményezték a pártvezetőségbe befurakodott áruló ügynökség félreállítását; innen adtak útmutatást a Munkásegységfront, később pedig a Nemzeti Demokrata Blokk megalakítására. A megbeszélés során Gheorghiu-Dej elvtárs rámutatott, hogy a lágerben előkészületek történtek annak a 40 elvtársnak a megszökésére, akit a tismanai, nevaci-i és curbupesti-i építőtelepekre kellett hogy kiküldjenek munkára. Maurer elvtárs augusztus 2-án a következő jelentést küldte a Központi Bizottságnak: „Sikerült kapcsolatba lépnem Fieraruval. Választ kaptam levelemre. Ezenkívül Andreinek (M. Roniamni — szerk. megj.) sikerült személyesen is beszélnie vele. Még Fieraru válaszának megérkezése előtt előkészítő intézkedéseket tettem, kettős céllal: egyrészt, hogy egybehangoljam munkámat a tartományi bizottság munkájával, másrészt pedig, hogy kialakíthassuk a kedvező biztonsági körülményeket munkánkhoz. Azonnal hozzáláttunk egy közbeeső kisegítő állomás konkrét megszervezéséhez, hogy menedéket nyújtsunk Fierarunak... Csak nagynehezen tudtunk saját közlekedési eszközt szerezni... Úgy gondoltuk, hogy Fieraruval együtt jöhetnek más rokonok is, anélkül, hogy bevárnák, amíg személyazonossági okmányaik elkészülnek ... Biztosítottuk a helyi közlekedési eszközöket és személyazonossági okmányok beszerzését. Ezeket az előkészítő intézkedéseket a dolgok alakulásától és Fieraru hozzájárulásától függően véglegesítettük“. Megállapodtunk abban, hogy az erőfeszítéseket Gheorghe Gheorghiu- Dej elvtárs szökésének biztosítására összpontosítjuk, a többi csoport pedig utána következzék. Azonnal hozzáláttunk azoknak a csoportoknak megszervezéséhez, amelyeknek el kellett kísérniük a három kijelölt ponton megszökő elvtársakat. Minthogy Gh. Gheorghiu-Dej elvtársat politikai foglyok egy csoportjával a Tismana kolostorba küldték munkára, igyekeztünk módját ejteni, hogy ide bejussunk. Ez távolról sem ment könnyen. A kolostorban és környékén ugyanis nyüzsögtek a csendőrök, rendőrök, szigurancaügynökök, mert itt őrizték a Nemzeti Bank kincstárát. Ennek ellenére elkészült a szökés részletes terve, pontosan, feltüntette az útvonalat egészen a menedékül szolgáló hegyvidéki házakig. Két nappal később azonban a láger parancsnoksága megtiltotta, hogy Gheorghiu- Dej elvtársat beosszák a külső munkára küldött csoportokba. Mindent előbről kellett kezdenünk. Nem maradt más megoldás, mint a táborból szervezni meg a szökést. A foglyok úgynevezett „mulatságokat“ — kulturális esteket szerveztek, késő estig népdalokat énekeltek, hogy a lágerparancsnokság ne tartson az antifasiszta csoport szándékaitól. A szökést megelőző hetekben gyakrabban került sor ilyen „mulatságokra“, hogy az őrségben a nyugalom légkörét keltsék. Ion Pripasu kapta azt a feladatot, hogy a lágerből kiszökő elvtársakat elkalauzolja a rájuk várakozó autóhoz, s tovább az első konspiratív házhoz. Ion Pripasu őr volt, katonai raktárat őrzött, amely Tg. Jiuban több helyre volt szétosztva. A tábor környékén, a katonai őrség alatt álló objektumok közelében nyugodtan járhatott-kelhetett anélkül, hogy gyanút keltett volna. Vele együtt jónéhányszor körüljártuk a tábort, amíg megtaláltuk a legjobb helyet tervünk kivitelére : a temetőre esett választásunk, amelyet kukoricás választott el a tábor drótkerítésétől. Az akciót augusztus 12-ről 13- ra virradó éjszakára* tűzték ki 21—23 óra között. Ugyanaznap délután Maurer elvtárs és én, katonai egyenruhában, Craiovából Tg. Jiuba indultunk egy hasznavehetetlennek minősített ócska Citroënnel, amelyet a craiovai 3. számú repülőegység néhány mechanikusa (Victor Tudosiu, Mihai Musealu, Mihail Dugoesescu) titokban kijavított, Manóle Bodnáros elvtárs ellenőrzése alatt, akit, mint altisztet, ide behívtak, s aki a város hazafias alakulatai száméra szükséges fegyverek megszerzéséért felelt. Útközben, talán éppen azért mert annyira siettünk, minden pár kilométer után gumi defektet kaptunk. Adott pillanat* Egyes anyagokban augusztus lelére virradó éjszaka szerepelt a szökés időpontjaként. Pontos ideje azonban a fenti cikkben szereplő időpont (szerk. megj.) ban aztán nem tudtunk tovább jutni. Elkeseredett helyzetben voltunk. Kudarc fenyegette a tervet, amelyet annyi erőfeszítés árán a legapróbb részletekig kidolgoztunk. Tg. Jiuban a szökés kétségtelenül megtörtént: vártak ránk, a késés szerencsétlenséget okozhatott, mi pedig tehetetlenül álldogáltunk az országút mentén. Megoldást kellett találnunk bármi áron. Sofőrünk, M. Duguesescu valóban meg is állított egy Craiova felé igyekvő autót, s elindult, hogy a föld alól is gumikat kerítsen. Végül visszatért, felfújtuk a gumiabroncsokat, s a legnagyobb sebességgel útnak indultunk. De még így is néhány órát késtünk. Fél kettőre érkeztünk Tg. Jiuba, s a találkozó helyén már senki sem volt... Időközben a szökés a terv szerint megtörtént. Elválás előtt Gheorghiu- Dej elvtárs megadta az utolsó útmutatásokat Chivu Stoica elvtársnak, aki a láger pártszervezetének élén maradt. A kijelölt időpontban, (21 óra előtt öt perccel), őrségváltás idején, a temetővel szemben a szögesdrótkerítés alatt átbújt két ember. Elsőnek Ion Vidrascu elvtárs, akire a láger pártszervezete azt a feladatot bízta, hogy őrködjék Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs élete fölött, amíg elérkezik „a család körébe“. Teleholdas éjszaka volt, s Gheorghiu-Dej elvtársnak, amint később elmesélte, a lese luha dintr-un nor című dal jutott eszébe. „Milyen jó lenne, ha elbújna a felhők mögé“ — gondolta magában. Szerencséjére tényleg így is történt: a felhők a holdat egy időre eltakarták... Már előzőleg úgy állapodtak meg, hogy ha a szökevényeket rajtakapják, néhány elvtárs megtámadja az őrséget, hogy elterelje a figyelmet a szökésről. Erre azonban nem került sor. Mindketten túljutottak a több sor szögesdróton. Pripasu várta őket, elhangzottak a megállapított jelszavak, utána valamenynyien kimentek a temető hátsó kerítésének vaskapuján, amelyet idejekorán kiemeltek sarkából, s csak úgy visszaakasztottak a helyére. Először hallották a takaródót a lágeren kívül. Elhaladtak a temető, majd a katonai sütöde előtt álló őr mellett. — Állj, ki vagy ? — hangzott el a felszólítás. — A rendőrség — válaszolta nyugodtan Pripasu, és tovább haladt, maga előtt a két elvtárssal, mintha két foglyot kísért volna. Átmentek az úton, beérkeztek a parkba, Bripcusi Végtelen oszlopa mellé, ahová az autónak kellett volna jönnie. Várakoztak egy órát, utána még egy félórát... Végül Gheorghiu-Dej elvtárs megkérte Pripasut, mutassa meg, hogyan juthatnak ki a városból, valószínűleg előre nem látott dolog történt, az autóra nem várhattak tovább. De más megoldást találtak : az elvtársak egyelőre rejtőzzenek el abban a katonai raktárban, amelyet Pripasunak kellett őriznie, mert ide rajta kívül senki sem mehetett be. Késő éjjel együtt indultak el a város központja felé, s rövidesen benn voltak a raktár épületében. Amikor láttuk, hogy a találkozó helyén senki sincs, mi is a Pripasu őrizte raktárhoz indultunk. Valamennyiüket itt találtuk, s leírhatatlan örömünkre minden jól végződött. De ez tulajdonképpen csak a kezdet volt. Miután az elvtársak katonai egyenruhát öltöttek és ... a párt által kibocsátott személyazonossági igazolványokat kaptak, felhasználtuk a légi riadót és elhagytuk rejtekhelyünket. Autóval indultunk a Tg. Jiutól 60 kilométernyire levő első menedékül szolgáló házhoz. Jól emlékszem, milyen megindultan mondotta Gheorghiu-Dej elvtárs amikor útnak indultunk : — Derék dolog! Tizenkét évet tölt az ember bezárva, de egy pillanatra sem rendül meg hite a párt harcának győzelmében, s íme, nem a burzsoá földesúri hatalom jóvoltából, hanem a párt segítségével szabadul ki ! Valamennyien boldogok voltunk, a párt vezetője körünkben tartózkodott. Hajnalban célhoz értünk, elérkeztünk Milostea községbe, a Tárna-parti berekbe, Constantin Tundrea malomgépész házába. Nem éreztünk fáradságot, noha éjszakákat nem aludtunk. Megtanácskoztuk a dolgokat. Gheorghiu-Dej elvtárs azt kérte tőlem, hogy míg ki nem derül, hogy eltűnt a lágerből, egyetlen órát sem veszítve, szervezzem meg azoknak az elvtársaknak a szökését, akiket a corbynesti-i közigazgatási palota építéséhez küldtek ki munkára. Milostea községből Ione. Barbulescu tanító kalauzolta el az elvtársakat éjszaka, különböző ösvényeken Vaideeni községig. A községi temetőben, amelynek magas kerítése az országútra nézett, Ion Simionescu, egy másik kalauz várta őket, akivel szintén rejtett után Rimesti községbe jutottak. Itt állott a gyümölcsös közepén, magas kukoricavetés szomszédságában, háttal a Mágurilor erdőnek, Maria Ionescu tanítónő háza. A bátorszívű asszony napokig bujtatta az elvtársakat. Időközben megszervezték 15 politikai fogoly szökését Carbunestiről, élen Gh. Apostol és Al. Draghici elvtársakkal — három, előre összeállított, öttagú csoportban. A lágerparancsnokság, a sziguranca, a csendőrség csak augusztus 17-én jött rá, hogy Gheorghiu-Dej elvtárs eltűnt. Riadót fújtak, megkezdődött az üldözés az országutakon, az erdőben. De már késő volt. Néhány nap múlva Rimesti-be jöttem egy autóval, amelyre felszállt Gheorghiu-Dej elvtárs, Maurer elvtárs, akire a párt azt a feladatot bízta, hogy elkísérje, amíg minden veszélyen túl van. Vidrascu elvtárs és én, pihenőt tartottunk néhány előre kijelölt házban : Petre Iliescu ügyvéd barbotesti-i lakásán (tőle kaptuk az autót), utána pedig a Rm. Vilcea-i papilakban, Ion Marina lelkész lakásán. Ezután az elvtársak Bukarestbe indultak. Olyan események voltak készülőben, amelyek megváltoztatták az ország sorsát, s a nép tudatában örökre egybekapcsolódtak augusztus 23-mal, a kommunista párt szervezte és vezette hazafias erők hősies harcával. A párt vezetője hosszas börtönévek után kiszabadult, elindult az ország fővárosa, a fegyveres felkelés központja felé. A Romínia Libera egyik első, legális számában a következőket írta: „Gh. Gheorghiu-Dej, a román munkásság elszánt és rettenthetetlen harcosa tizenkét évi börtön után szabad. Kitépték a román hitleristák karmaiból, a Tg. Jiu-i internáló táborból. Gheorghiu-Dejt, a vasúti munkásság vezetőjét, az 1933 évi grivicai sztrájkot követő per után vetették börtönbe. De azóta mindmáig, állandó kapcsolatban a munkásság és a széles néptömegek antifasiszta harcával, Gheorghiu-Dej alakja azonosult a nép legmélyebb nemzeti, politikai és szociális szabadságtörekvéseivel ... A Rominia Libera a szabadságért küzdő összes hazafiak és munkások nevében köszönti Gheorghiu-Dejt, a kommunista párt vezetőjét“. Hazánk felszabadulásának 20. évfordulóját olyan körülmények között köszöntjük, amikor a szemünk láttára válnak valóra a nép, az 1944 augusztusi fegyveres felkelés győzelméért küzdő harcosok törekvései a szabadságra, a függetlenségre és a boldog életre. Romániában a szocializmus teljes mértékben és végérvényesen győzedelmeskedett városon és falun egyaránt. Az azóta elért sikerek maradéktalanul igazolják a nép létérdekeinek szolgálatába állított pártpolitika helyességét. Népünk feltartóztathatatlan hazafias lendülettel, minden erejével valóra váltja a szocialista építés kiteljesítésének ragyogó programját, amelyet az RMP III. kongresszusa fogadott el. HOGYAN SZERVEZTÉK MEG GHEORGHE GHEORGHIU-DEJ ELVTÁRS SZÖKÉSÉT A TG. JIU-I LÁGERBŐL 1944 AUGUSZTUSÁBAN Írta: MIHAIL ROBIANU A Tg. Jiu-i gyűjtőtábor bejárata A csendőrfőfelügyelőség rendeletének és a rendelethez mellékelt átiratnak fakszimiléje ELŐRE 1964. augusztus 20., csütörtök Filmeseink külföldi elismerése A nemrégiben lezajlott gijoni (Spanyolország) nemzetközi gyermekfilm- és televíziófilm-fesztivál zsűrije Pelajo de Oro-val (aranyéremmel) tüntette ki a Náha és különjutalomban részesítette a Cearta című román filmet. Ugyanezen a fesztiválon az ifjúsági filmek zsűrije a nagydíjat ítélte oda a Náha című filmnek és díszoklevéllel tüntette ki a Contrapunct in alb című filmet. A román filmesek díjat kaptak a bemutatott filmek legjobb összeválogatásáért. (Agerpres) HÍREK ARLUS KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT MOSZKVÁBA A Szovjet-Román Baráti Társaság meghívására szerda délben Moszkvába utazott az ARLUS Főtanácsának küldöttsége, élen Gheorghe Mihoc akadémikussal, a bukaresti egyetem rektorával. A küldöttségben részt vesz Ion Cirie, a Romínia Libera helyettes főszerkesztője, Petru Despot, az SZKT gazdasági bizottságának első helyettes vezetője, Stefan Tripla, a Szocialista Munka Hőse, Alexandra Roman, a galaci színház helyettes igazgatója, Sütő András író. A küldöttséget Marin Florea Ionescu, az ARLUS alelnöke és az ARLUS vezetőségének több más tagja kísérte ki a repülőtérre. Jelen voltak a Szovjetunió bukaresti nagykövetségének képviselői. A küldöttség ugyanaznap megérkezett Moszkvába. A Seremetyevo repülőtéren EI- Afanaszenko, az OSZSZSZK oktatásügyi minisztere, a Szovjet-Román Baráti Társaság elnöke, A. V. Rjabinyin, a moszkvai városi szovjet alelnöke és V. I. Grebnyev, a Szovjet-Román Baráti Társaság alelnökei fogadták a vendégeket. (Agerpres) ROMÁN ÍRÓKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT A SZOVJETUNIÓBA Szerdán a Szovjet Írók Szövetségének meghívására román íróküldöttség utazott a Szovjetunióba, hogy augusztus 20 és 30 között részt vegyen a Román,, Kultúra Napjain, amelyeket hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából rendeznek meg a Szovjetunióban. A küldöttség tagjai Eugen Barbu, Dan Desliu és Tiberiu Utam Velük együtt utazott el dr. Alexandra Bálács professzor és Ilie Zaharia egyetemi előadótanár, akik több előadást tartanak a Szovjetunióban. A küldöttségeket a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság és az írószövetség képviselői kísérték ki a repülőtérre. Jelen voltak a Szovjetunió bukaresti nagykövetségének képviselői. HIVATÁS ÉS SZENVEDÉLY (Folytatás az 1. oldalról.) Jos lép elém a tájból. Szinte jelkép ez így, együtt nőtt a gyár és a diákváros, és ilyen diákvárosokat látni Iasiban, Temesváron, Craiován, Bukarestben Arányaiban szerényebben nő az iskola a falvakon, kisvárosokban. De mindenütt új épületek emelkednek, tantermeket készítenek, üssük fel az újságokat, szinte egyikből sem hiányzik most, az iskolakezdés előtti napokban az új iskolák építéséről szóló híradás. Mindez szemmel látható bizonysága annak, hogy a népi állam milyen anyagi gondoskodással biztosítja az oktatás zavartalanságát, jó körülményeit. Forduljak a számokhoz? Az utóbbi húsz esztendőben csupán Bukarestben több mint kétezer új tanterem épült A szám úgy válik igazán érzékletessé, ha a múlthoz mérjük. Stefan Balán akadémikus, oktatásügyi miniszter mondotta el az idei tanítónapon, hogy 1837 és 1944 között Bukarestben az iskolák legtöbb 1318 tanteremmel működtek. Tessék összevetni a két számot: ez utóbbi több mint száz esztendőre, az előbbi húszra vonatkozik. De ez a húsz minden eddiginél minőségileg más az oktatás történetében is: a szocializmus építésének időszaka. Abban a száz évben — a tőke uralma idején — a flaminzi-i gyermekeknek nem jutott egy talpalatnyi hely iskola számára. Ebben a húsz esztendőben, ezt is az oktatásügyi miniszter mondta el, a tanuló ifjak számát tekintve — az ország lakosságához viszonyítva—, valamint az oktatás céljaira fordított összegeket tekintve hazánk a világ első országai között foglalt helyet. És az új iskolaépület, jól felszerelt laboratórium csak külső jegye a népi állam gondoskodásának. Menjünk be a tantermekbe: a nyolc osztályos iskolákban ingyenes a tankönyv, minden iskolakezdéskor vadonatúj könyvet tesznek le minden tanuló elé. Emlékeznek-e még a ronggyá forgatott régi könyvekre, amelyek négy-öt nemzedéket szolgáltak ki, mert a diáknak nem volt pénze új könyvre ? Ne felejtsük el ! és ne felejtsük el az állástalan tanítók, tanárok sorsát sem. Most, amikor iskoláinkban 170 000 óvónő, tanító és tanár oktat és nevel. A megtett út felmérése mindig új tettvágyra, bizakodásra ösztönöz. Különösen, ha ilyen történelmi utat mérhetünk fel közoktatásunkban ! E megtett út munkásai — a tanítók, tanárok. Az idősebbek közülük — mondjuk másfél évtizeddel ezelőtt — délelőtt az iskolában, délután meg este a betűvető tanfolyamon tanítottak. Könnyű munka volt? Nagybátyám jut eszembe, Pajor Árpád tanító Zajzonból, akit elkísértem egyszer a hegyi településre, betűvető tanfolyamra. A faluban mindenki ismerte a betűt, de azon a telepen még voltak analfabéták. S ő házról-házra járt utánuk, ha egy is elmaradozott, fáradtan, betegen, de belső tűzzel hajtva ment. S hányan mások, fel sem lehetne sorolni őket! Ebben a két évtizedben a tanító vagy tanár soha sem volt csupán a kisdiákok nevelője. Előadás a kulturotthonban, könyvtári szolgálat, agrozootechnikai kör — mindenre jutott az idejükből. Múltkoriban egy külföldi szakember beszélt elismeréssel a román iparról, a munkások tudásáról, a mérnökök felkészültségéről. A tanítókról és tanárokról is beszélt. Ez az ő avatásuk is. El lehetne-e választani az elemi iskolát az egyetemtől, az első betűt az első mérnöki rajztól? Minden új román traktorba, gépbe belesűrűsödik, benne munkál a százhetvenezer tanító, tanár mindennapi szorgos, nehéz, de szép nevelő, oktató munkája. Mert művelt, felvilágosult, nagy tettekre képes embereket adtak és adnak az országnak, a társadalomnak. Társadalmunk becsüli munkájukat, az ország elismerése az övék. „A tanerők áldozatos és odaadó munkája, az a szeretet és komolyság, amellyel betöltik nemes hivatásukat, kiérdemli a párt és a kormány, az összes dolgozók nagyrabecsülését– mondotta Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs a bukaresti pártszervezet idei konferenciáján. E nagyrabecsülés testesül meg a tanároknak adományozott megtisztelő kitüntetésekben, címekben. Érdemes tanár és érdemes tanító — de szép és meleg cím, rang ez: a munka rangja. Ilyen rang jár ki a legjobb gyári dolgozóknak, kollektivistáknak, és kijár azoknak, akiknek sorsa, munkája múltban, jelenben összeforrt a dolgozókéval, a pedagógusoknak. S a megtiszteltetést a népi állam anyagi gondoskodása kíséri. A Román Munkáspárt Központi Bizottsága júniusi bővített plenáris ülésén elhatározott fizetésemelésből elsők között részesülnek, mégpedig a tanerők átlag 10 százalékkal, a tanítók fizetése átlag 13 százalékkal növekszik, s ez a fizetésemelés jelentősebb lesz azoknál, akiknek nagyobb a szolgálati idejük a közoktatásban. Tanítók, tanárok válasza, hogy megmaradnak tatainak. Lényegében ezt ígérik, amikor odaadóbb tanításról és önképzésről szólnak. A kitüntetések átnyújtásakor mondta az egyik idősebb, negyven esztendeje szolgáló tanító, hogy eredményeinek nyitja: nem volt ideje belefáradni a munkába. Nem engedték a tanítványai Mert jó pedagógus csak az lehet, aki szenvedélyesen hisz a jövőben a tanítványaiban. Nevelők örök vágya volt ez a fiatalosság, soha nem roskadó élet, lelki frisseség, melynek forrása a győzedelmes szocializmus talajából fakad.