Előre, 1971. április (25. évfolyam, 7276-7301. szám)

1971-04-08 / 7282. szám

ELŐRE 2. oldal KÖZÖS ESZMÉNY JEGYÉBEN A nemrég múzeummá avatott nagyváradi barokk palota megnyi­totta időszaki kiállítástermét. A Román Kommunista Párt ötvenedik évfordulóját köszönti az itt tálalt grafikai anyag, mely összességé­ben meggyőzően szemlélteti, hogy a grafika valóban a képzőművé­szetek legmilitánsabb ágazata, csak a társadalmi haladás szolgá­latában érlelődhet és érlelődik, nem szakadhat el annak a társa­dalomnak az eszményeitől, melyben születik. S noha kötődése a mához tervényszerű, mégsem a pillanat n­űvészete. A Nagyváradon kiállító művészek lakhelye Konstancától Bánátig ter­jed, s nem ritka itt a tizenöt, húsz évvel ezelőtt készült munka. Válto­zatos tematikán belül vallanak a kiállító művészek az elmúlt félév­század társadalmi törekvéseiről s bizonyítják, hogy a művészetben a formanyelv különbözősége nem mond ellent az eszmei törekvés egységének. Másként vall az ille­galitás éveiről a sztrájkharcokra kubista kompozícióban emlékező Traian Vasas, s másként ugyaner­ről Bardócz Lajos, aki egy csillén áthajló női test finom rajzából költői metaforát teremt. Gy. Szabó Béla Dózsát idézi meg - immár klasszikus, általánosan ismert Dózsa-portréjával - történelmi pél­dának. Elena Cerbu józsefattilás hangulatot keltő színes monotí­­piákat állít ki hajdani mosókony­hák szappanszagú gőzeire, s a mo­sónők álmaira emlékezvén, míg Kazár László fiatal nők egészség­től duzzadó testét ábrázolva lát­tatja a munka, a teremtés örömét. Számos grafikájával szerepel a ki­­á'IV.ácon Marcel Chirnoagá, aki­nek munkássága külön is bizony­ság amellett, hogy a politikai töltetű gondolat fegyver a művész kezében. Igen, a stílusok sokféleségét egy­­ségbe fogja a közös eszmény ; a gondolat, mely a társadalmi hala­dásunkat irányító pártot dicséri, de azt is mondhatnánk, az embert, ak­i tervez, remél és harcol leg­szebb emberi elhivatottsága szerint Döröni Sándor MŰVELŐDÉS HÉTLOVAS BETYÁRJAI Az első tavaszi napokkal be­köszöntött az új hazai betyárfilm sorozat. A román film vitathatat­lanul sikeres termékei ezek az öt­letekben, is kifogyhatatlan kardos­köpenyes filmek, amelyekben sze­rencsésen talált egymásra Eugen Barbu, a tehetséges, fantáziagaz­dag elbeszélő és Dinu Cocea ren­dező. A betyárfilmek állandó sze­replői : az örökifjú betyárkapi­­tányné, Anita (Marga Barbu), a kiugrott pap (Toma Caragiu), a cigány Parpanghel pitoreszk figu­rája (Jean Constantin), az egy­ügyű Belivace bojár (Nicolae Gardescu) és természetesen a filmről filmre törvényszerűen vál­tozó betyárkapitányok sora (Ion Besoiu, Emanoil Petrus, Florin, Pier­­sic). A cserélődés előrelátható­lag folytatódik, hiszen Eugen Bar­bu mesélőkedve kifogyhatatlan, és a hősszínész-termés nemkülön­ben. A pajzán, Anita asszonyt, ha minden jól megy, még a teenager­­sztár Dan Nuțu és Ion Caramitru is elörökölheti férfias elődeitől... Látványosságban, couleur loca­­le-ban ezúttal sincs hiány, sőt. A Hétlovas-film egyik ötletes megol­dása, hogy Anita, mint fogadósné, Maria Tenase hangján énekel. Já­ték, szájmozgás, belső feszültség és az immár klasszikus hang szinkronja remekül sikerült. A ro­mán táj és folklór szépségei megint funkcionálisan és hatáso­san épülnek bele a cselekménybe, az idegenforgalmi reklámszakem­berek tanulhatnának egy kis rek­lámszellemet a betyárgyártóktól. Néhány remekbe sikerült drámai helyzettel és alakítással is ked­veskedik nézőinek a film. Minde­nekelőtt a lelkiismereti válsággal küzdő poroszló (Colea Routu) szerepére és az alakításra gon­dolunk. No meg Florin Piersic-re, ÚJ ROMÁN FILM aki eszményi megformálója az ilyen kardos-köpenyes mesehős­nek, épp azért, mert különb szí­nész a szerepkörnél. Még az ifjú Jean Marais-val összehasonlítva is neki ítélném a pálmát. Női szereplők tekintetében azonban inflációs jegyeket mutat az új sorozat, ha arra gondo­lunk, hogy az első és a második­harmadik részben Olga Tudora­­chenak milyen drámai sodrú sze­repe volt, hogy új, érdekes arc, sokrétű egyéniség mutatkozott be Elisabeta Jár személyében. Aimée Iacobescu, aki az eddigi részek­ben is fel-feltűnt párszavas, vagy szótlan, ám mindig csábossá de­koltált szerepben, ezúttal megszó­lal. Bár ne tette volna. A törté­nelemből iskola és színházalapí­tóként Ralu Caragea íróilag is felületesen megformált figurájá­ból közönséges libát alakít, nemcsak a közismert kultúrtörté­neti szerepet, de még a forgató­­könyv alpári szituációit sem tudja elhitetni. A Hétlovas betyárjai még egy tekintetben szegi meg a hagyo­mányt : egy-egy részlet eddig ön­álló kerek egész volt, mint a Megvesztegethetetlenek folytatá­sai a tévében. Mindegyiket meg­nézhettük külön is, de jobb, érde­kesebb volt együtt. Az új film azonban úgy szakad félbe, mint a régi tárcaregények : ...a bakó felemelte pallosát és­­ folytatása a következő számban. Izgalmas cselekményszálak maradtak füg­gőben, Florin Piersic, a Hétlovas társai nélkül, a sóbánya mélyén oszlophoz kötözve maradt, a sas­madár állóképben mered meg odafönn a magas égen, s most várjuk, hogy mi lesz ? Mire a bonyodalom felvázolódott, véget ért a film. Bármilyen értékelés csak viszonylagos lehet, ezért el is tekintünk tőle. Folytatása a követ­kező számban... Halász Anna ANYANYELVÜNK SZÓRENDI KÉRDÉSEK Nem mondok újat senkinek azzal, hogy a mondat értelmét kisebb-nagyobb mértékben mó­dosítom, ha megváltoztatom egyik-másik szerkezeti tagnak, szerkezeti egységnek a sorrend­jét. Az Oda menj ! és a Menj oda! felszólításnak éppen úgy más-más az előzménye, mint a Ne menj el és El ne menj !­­nek vagy a Kimenj a kapun és a Menj ki a kapun kijelentés­nek. S mivel az előzmények má­sak, természetes, hogy a megvál­tozott sorrendű szerkezet sem hordozhat teljesen azonos tartal­mat. A szerkezeti egységek sorrend­jének a módosulása szorosan ösz­­szefügg a hangsúly alakulásával. Például az Oda menj : felszólí­tásban a mondat első szótagján van erős nyomaték, a Menj oda ! szerkezetben viszont a menj kap erős hangsúlyt, de az oda első szótagjára is esik vala­melyes nyomaték. Ugyanígy sor­ra vehetjük a többi példát. De ne beszéljünk iskolás pél­dák alapján a jelenségről, idéz­zünk nyomtatott szöveget. Az ilyen példák meggyőzőbbek le­hetnek. „Tetten érték... a fiatal­embereket, amikor szomszédjuk tyúkketrecét akarták kifosztani.“ Szórendi észrevételeink megtéte­le előtt iktassuk ide ezt az átala­kított változatot: Tetten érték... a fiatalembereket, amikor szom­szédjuk tyúkketrecét ki akarták fosztani. Mit mond az első mon­dat, ami a másodikban nincs benne ? Mivel a szomszédjuk tyúkketrecét mondatrész az a­­karták állítmány előtt áll, két lehetőség képzelhető el: vagy a szomszédjuk tagot hangsúlyozzuk erőteljesen, és ebben az esetben ellentétpárként oda tehető, nem a más tyúkketrecét; vagy pedig mindkét tagra kerül nyomaték, de valamivel erőteljesebben hangsúlyozzuk a tyúkketrecet első szótagját. Ennek az ellen­tétpárja vagy folytatása komikus hatásúvá teszi a­­ szöveget: nem a lakását, hanem a tyúkketrecét akarták kifosztani. Bizonyára nagyobb megnyugvással vette tudomásul a tulajdonos, hogy csak a tyúkjaitól akarták meg­fosztani. Bár — ha valaki brancsbeli — némiképpen meg­alázó lehet számára, ha „tyúktol­­vaj“-nak minősítik. Az átalakí­tott forma azonban magát a lo­pás tényét emeli ki. Ebben a mondatban ugyanis a fő hang­súly a ki igekötőre esik, ez vi­szont a kifoszt tartalom kiemelé­sét jelenti. A milíciától szárma­zó hír nyilvánvalóan a kifosztás, a lopás tényét hivatott elriasztó példaként tudtul adni, nem azt, hogy éppen a tyúkketrecet vagy a szomszéd tyúkketrecét fosztot­ták ki. Nem mondom, nagyobb szégyen, ha valaki éppen a szomszédjának a tyúkjait hur­colja el, de a nagyobb baj mé­giscsak a fosztogatás. — Fogal­mazás közben legyünk körülte­kintők, mert a szórend megtré­fálhatja az embert. Következő példánk talán még tanulságosabb. Megtudjuk be­lőle, hogy egyik gyermekkórhá­zunkban két új gépet helyeznek üzembe. „Már működik a csí­­rátlanító berendezés, az elkövet­kező napokban pedig szakembe­rek szerelik fel az új altatófel­szerelést". Állítsuk ezúttal is szembe a kiemelt résszel a kö­vetkező szórendi változtatással létrehozott formát: ...a­z elkö­vetkező hetekben a szakemberek felszerelik az új a­ltatókészüléke­ket (altatófelszerelést). Az ere­deti fogalmazás kissé „humoros­nak" tűnik. Mintha azt akarná kiemelni, hogy nálunk nagy rit­kaság számba megy, ha egy ilyen berendezést szakemberek szerelnek fel. Ez abból adódik, hogy a fél igekötőt az ige mögé teszi, és a szakemberek kerül az állítmány elé erős hangsúly­­lyal. A mi megfogalmazásunk pedig azt sugallja : mivel a be­rendezés elkészült, a szakembe­rek felszerelhetik, átadhatják a használatnak. Úgy vélem, a hír megszerkesz­­tője ugyanezt akarta mondani. De nem számolt a szórend és a vele összefüggő hangsúly szere­pével. A hangsúly és a szórend ki­emelő szerepének helyességét könnyűszerrel megállapíthatjuk. Olvassuk el a szöveget „fenn­hangon“, hangosan. Nyomban megérezzük : az a szerkezeti tag kapja-e a nyomatékot, amelyre a tartalom szabatos kifejezéséhez szükség van, vagy nem, így kü­lönösebb „elméletieskedés“ nél­kül is elkerülhetjük az ilyensze­rű „botlásokat". Gálffy Mózes AZ IRODALOM VALÓSÁGALAPJA (Folytatás az 1. oldalról) haladtam előre a modern tudomá­nyos gondolkodásban, míg eljutot­tam a történelmi butaságig. Úgy jártam, mint az egyszeri ember az anekdotában, akihez a kalauz fel­világosítandó fordult, hogy bácsi, ez a vonat nem Váradra megy, hanem Bukarestbe, mire az megkérdezte : és mondja, kalauz úr, ezt a mozdony­­vezető tudja ? Vajon a szerkesztő tudja, hogy rossz vonatra szálltam fel ? Mert az istennek sem tudok megérkezni oda, ahová igyekszem. A valóságra es­küdtem s annak pont az ellenkezője sült ki. Már pedig ezzel is csak úgy vagyunk, mint Váraddal, mert lehet, hogy az ellenkező irányba haladok, de attól Várad még a helyén marad. Menjünk hát vissza Bethlen Miklós­hoz, akit én imádok, s reggeltől estig olvasnám. Nehéz lenne megmonda­nom, miért. Talán a naiv őszintesé­géért. De legalább annyira a ravasz okosságáért. Nem, nem történelmi bálvány : nevetek is rajta, azon, hogy büsz­kén bevallja : nem szokott mos­dani, nemes ember, tiszta. Meg azon is, amikor gyerekfejjel meg akarja erőszakolni a budában a „francim mert", s utána hálát ad az istennek, hogy nem hagyta bűnözni. Bárhol la­pozzak bele, szeretem,­­ akárhá­­nyadszor újra tudom olvasni, olyan, mint a megelevenedett történelem. Megállás ! Történelem ez esetben annyi, mint valóság ; megelevene­dett annyi, mint élt, megélt, átélt valóság. Az irodalom valósága lopja, tehát az igazság valahol az ember körül keresendő. Gustav Flaubert azt írta : a művé­szetnek „a tudomány pontosságát és a törvény fenségét" kell elérnie, és közben kijelentette, hogy a Madame Bovaryban saját magát írta meg. Egy művet, amit kritikai realistának mondásnak, abban a szerző önmagát írja... És Petrarca? Aki csodálatos szonettekben emlékezik meg meg­közelíthetetlen Laurájáról miközben feleségek és gyerekek szegélyezik életútját. Költészete tiszta idealizmu­sának valóságos alapja egy hazug, fondorlatokban, önpropagandában, nem egyszer zsarnokok szolgálatá­ban leélt élet. Valóság és mű viszonya tehát to­vább bonyolódik. Még ha tekintetbe is vesszük, hogy vannak irodalomtör­téneti korok, amikor a mű nem val­lomás, és van, amikor erősen az, és újabb zavart kelthetnénk az írói szán­dék és a megvalósult mű mondani­valójának irodalomtörténeti példák sokaságával alátámasztható ellent­mondásaival. Balzac esete közismert: magánemberi hitvallása lényegesen különbözik a műben megvalósult po­litikai mondanivalóitól. Az ügy eddig csak bonyolódott (távolról sem olyan mértékben, ahogy azt az irodalomtörténet számon tart­ja, mert 1. a szerző nem irodalom­­történész , és 2. az olvasó sem az). Bonyolódott, de a valóság mint ki­indulópont­­ maradt. Ám mit te­gyünk azokkal a modern irodalmi művekkel, amelyek tagadják, sőt „megsemmisítik” a valóságot ? Kaf­káról írja Lukács György Az avant­­gardizmus világnézeti alapjai című tanulmányában : „Kafka, aki részle­teiben mindig rendkívül magával ra­­gadóan reális, valamennyi művészi eszközét arra összpon­tosítja, hogy a világ lényegéről kialakított szorongá­sos vízióját, mint »a« valóságot fe­jezze ki, vagyis a maga módján szintén felszámolja a valóságot“. Most mi lesz ? Mondjuk ki, hogy Kafka, és a XX. századi irodalom azon ága, amely belőle ered — nem irodalom ? Vagy talán a Nobel díjas (tehát világszer­te elismert) Beckett mem író ? Ám ha igén, és a valóság a kiindulópont, akkor milyen valóságot tükröz a Godot-ra várva című (és sok más hasonló) mű ? Ha már ennyi viszontagság után idáig eljutottunk és bebizonyítottam, hogy az irodalom sem a közvetlen valóságból nő ki, hadd jelentem be: mindenféle irodalom, még a világ­tól legelrugaszkodottabb is, egy adott kor valóságtalajából táplálko­zik. Csak egy dolgot kell figyelembe venni, hogy az irodalom nem tükre egy kornak, hanem reakciója társa­dalmi, emberi, erkölcsi stb. viszo­nyoknak. Visszahatás. Az irodalom tehát — mint egyébként minden mű­vészet — a világról és a világnak szól, és ann­ál inkább teszi ezt, minél kevésbé vonatkozik kizárólag tör­ténelmileg szűkre szabott korokra, és ezért lehet látszólag — és egy sandán felvett mechanikus álláspont­ról — tagadni a közvetlen valóság­alapot. Mert több, mint egy adott történelmi-társadalmi formáció tük­re. Az irodalom — mint egyébként a művészetek általában — emberi viszonyulás egy kor valóságához, melynek döntő eleme a változtatás szándéka, nagy humánus célok érde­kében. _ Engels azt írta A természet filozó­fiájában, hogy az emberrel a termé­szet öntudatra ébredt. Az irodalom, a művészet en­nek az öntudatnak, az ember önmegismerésének folyamata és módszere. Egyik folyamata és egyik módszere. A tudományos igaz­ságokkal egyenrangú eredményekhez vezető módszer. Akkor is, ha néha ellentmondás van közöttük. Nem csak látszólagos, reális. Antigoné huma­nizmusa Kreon történelmi igazságá­val szemben az adott korban, nem­csak összeütközik, — de ismét csak az adott helyzetben —, a történel­mi igazság mérlegén, kisebbnek is bizonyul. Kreon, a zsarnok, a köz­ponti államhatalmat erősítve, törté­nelmileg helyes és fontos célt szol­gál, de Antigoné humanizmusát, az emberség efelé törekvését nem sem­misítheti meg, ellenkezőleg, Kreon csak Antigoné perspektívájában iga­zolódhat. Kétszer kettő mindig négy. A ma­tematikában. De ha az emberek ezt mindig készpénznek veszik, nincs hit, eszme, forradalom, nem jutunk el oda, ahová eljutottunk. A tudo­mány, mint tudat, nem lehet meg az öntudat nélkül, ami a művészet. Az irodalom alapja a valóság, de a va­lóságnak, mint az, emberi fejlődés folyamatának alapja az a törekvés, hit, lázadás meg minden egyéb, ami a művészet éltető eleme. Nem véletlen, hogy minden nagy emberi eszme, szellemi vagy társa­dalmi forradalom első számú sza­badcsapata a művészet. A kommu­nizmusé is. 1971. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK A NÉPI FORRADALOM ÉLÉN (Folytatás az 1. oldalról) új körülményeknek, a legalitás körül­ményeinek megfelelően. Az illegali­tás nehéz éveiben tevékenykedett párttagok és szimpatizánsok segítsé­gével az RKP-nak sikerült rövid idő alatt megszerveznie erőit a főbb iparvállalatokban, a falvakban, a kulturális­ és oktatási intézmények­ben, az ország valamennyi központ­jában. A kommunista párt tagjainak száma a forradalom gyors kibonta­kozásával egyidőben rohamosan e­­melkedett : 1944 októberében az RKP-nek 5­6000, 1945 februárjában már 32 000, áprilisban több mint 42 000, 1945 októberében pedig már közel 260 000 tagja volt. A kommu­nista párt a Szociál-Demokrata Párt­tal karöltve a népi forradalom első hónapjaiban megszervezi az Egy­séges Szakszervezeteket, az ifjúsági szervezeteket, mindent elkövetett a Munkás Egységfront megszilárdítá­sáért és szüntelen fejlesztéséért, a munkásosztály politikai és szerve­zeti egységének létrehozásáért. A munkásegység kérdése a népi for­radalom alapvető kérdése volt, hi­szen a munkásosztály csakis egysé­gesen tölthette be vezető szerepét. A Munkás Egységfront megszilárdí­tása sok helyen nehézségekbe ütkö­zött, de az RKP-nek a Szociál-De­mokrata Párt becsületes, a munkás­­osztály ügyét odaadóan szolgáló tagjaival és vezetőivel együtt sike­rült legyőzniük a nehézségeket. A Munkás Egységfront az összes de­mokratikus erők tömörítésének ge­rincét alkotta. Az RKP ugyanakkor bővítette e­­gyüttműködését más demokratikus szervezetekkel, és 1944 októberében létrehozta a demokratikus erők szer­vezeti keretét, az Országos Demok­rata Arcvonalat, amely „széles koa­lícióját képviselte mindazoknak az erőknek, amelyek érdekelve voltak az ország reális demokratizálásá­ban, a román társadalom fejlődé­sének szükségletei által megköve­telt gazdasági és társadalmi refor­mok megvalósításában" (Nicolae Ceausescu). A kommunista párt vezetésével a dolgozók óriási tömegei keltek el­szánt harcra a reakció erői ellen. A néptömegek forradalmi ereje viharos gyorsasággal növekedett és elsodort minden akadályt a népi forradalom kibontakozásának útjából. Az ODÁ- ba tömörült pártokat és szervezete­ket követő tömegek elkergették a reakciós prefektusokat és polgármes­tereket, megszervezték a gyári mun­kás-ellenőrzést, hozzáláttak a föld­birtokok kisajátításához és a föld szétosztásához a parasztok között, ténylegesen megvalósítva a földre­formot, részt vettek a közélet demok-­r rajzolásáért vívott harcban. Ugyan­akkor a kijelölt ODA-kormánykép­­viselők a reakciós többségű kormá­nyokon belül harcoltak a reakció megdöntéséért. E politikai, gazda­sági és társadalmi csaták tüzében iktatták be 1945 március 6-án a dr. Petru Groza, a kimagasló hazafi, a jeles politikus és államférfi vezette forradalmi-demokratikus kormányt, amelyben a vezető szerep, Románia történelmében először, a munkásosz­tályé volt. Ez a romániai forradal­mi harc nagy győzelmét jelentette, biztosítva társadalmunk demokra­tikus és haladó fejlődését. A népi forradalom kibontakozásának folya­matában hatalomra jutott széles demokratikus tömörülésű kormány, amelyben még a burzsoázia egyes csoportjainak képviselői is részt vet­tek, történelmi hivatása abban állt, hogy: 1. megszilárdítsa a dolgozó nép addig kivívott eredményeit ; 2. biztosítsa az összes feudális marad­ványok maradéktalan felszámo­lását; 3. megvalósítsa az ország demokratizálását; 4. előkészítse a ta­lajt a népi forradalom szocialista szakasza számára. Románia első forradalmi-demokra­tikus kormányának gyors és erélyes intézkedései (az antihitlerista front erőteljes támogatása, a földreform törvény, a háborús bűnösök letar­tóztatása, a spekuláció és szabotázs elleni kíméletlen harc, a zilált gazda­sági helyzet rendezése stb.) csak­hamar komoly sikereket eredmé­nyeztek. A polgári-demokratikus for­radalom kiteljesítése feltartóztatha­tatlanul haladt előre. Vezetőereje a munkásosztály, élén a kommunista párttal. A népi forradalom fejlődésének ebben a szakaszában a kommunista párt és a demokratikus kormány leg­fontosabb feladata az antihitlerista front minden erővel való támogatá­sa és a nemzetgazdaság talpraállí­­tása volt. A munkásosztály, a pa­rasztság, a széles néptömegek áldo­zatkészen válaszoltak az RKP már korábban kiadott felhívására: „Min­dent a frontért, mindent a győzele­mért!" 1943 augusztus 23-tól az európai háború befejezéséig Romá­nia több mint félmillió katonát vetett harcba a fasiszta csapatok ellen, s e harcok folyamán 170 000 román katona áldozta életét a népek sza­badságáért. Hazánk gazdasági hoz­zájárulása a hitleri Németország el­leni háborúhoz — hozzávetőleges becslések szerint — meghaladja az egymilliárd dollárt (1938-as valutá­ban számítva) ; ez az összeg az 1937—1938-as román állami költség­­vetés több mint négyszerese. A fa­sizmus felett aratott világtörténelmi jelentőségű győzelem biztosította Románia függetlenségének és szuve­rén­ításá­nak megszi­lárd­ítását. A második világháború követ­keztében az ország rendkívül súlyos gazdasági helyzetbe került ; az ipa­ri termelés a háború előttinek mint­egy a felére csökkent, a hitlerista fosztogatástól és rekvirálásoktól ki­merült mezőgazdaság pedig a há­ború előtti átlagos gabonatermés­nek csak egyharmadát nyújtotta. A két egymást követő aszályos év méginkább súlyosbította a helyzetet. Ilyen körülmények között az RKP 1945 októberi Országos Konferen­ciájának kivételes fontossága volt az ország életében. A pártkonfe­rencia kidolgozta a kommunista párt akcióprogramját a népi for­radalom továbbfejlesztésére, az ösz­­szes demokratikus erők egységé­nek megszilárdítására, valamint a nemzetgazdaság újjászervezésére és fejlesztésére. „Az ország helyreállí­tásának és újjáépítésének akciója — hangsúlyozta Gheorghe Gheorghiu- Dej a Központi Bizottság jelentésében —­ a nehézipar helyreállításán és fej­lesztésén kell hogy alapuljon", u­­gyanis „országunk haladása egye­nes és közvetlen kapcsolatban áll az ország iparosításának előrehaladá­sával" és „nagymértékben az ország ipari erejétől függ államunk függet­­lensége is". Az RKP Országos Kon-, ferenciája tehát nemcsak azonnali akcióprogramot terjesztett a párt, az egész ország elé, hanem felvázolta a fejlődés távlati célkitűzéseit is. A kommunista párt Románia új történelmi szakaszában ismételten be­bizonyította, hogy az egyetlen poli­tikai erő, amely képes megszervez­ni és győzelemre vezetni a dolgozó tömegek forradalmi harcát. Az 1946- os parlamenti választások, a reakció minden mesterkedése ellenére, a De­mokratikus Pártok Blokkjának elsöp­rő győzelmével értek véget. Ebben az időszakban lényeges változások állnak be a társadalom erőviszonyai­ban : megszilárdulnak a munkásosz­tály pozíciói a politikai és társadal­mi életben, megerősödik a munkás­­paraszt szövetség, fejlődik az ösz­­szes demokratikus és haladó erők egysége. A népi forradalom első szakaszá­ban, a polgári­ demokratikus forra­dalom kiteljesítésével kapcsolatos kérdések megoldásával egyidejű­leg több olyan fontos intézkedésre került sor, amelyek megerősítették a népi demokratikus állam gazdasági szerepét és korlátozták a tőkés ki­zsákmányolást. Ezek keretében, töb­bek között, államosították a Nem­zeti Bankot, létrehozták az ipari hivatalokat és megerősítették a mun­kásellenőrzést az üzemekben. Ugyan­akkor az RKP 1947 június­­ 14-én a Minisztertanács elé terjeszti az ország gazdasági és pénzügyi helyzetének megjavítására irányuló nagyfontos­ságú javaslatait. A pártnak ezek, az ország akkori helyzetének reális fel­méréséből fakadó javaslatai komplex intézkedéseket irányoztak elő az ipari és mezőgazdasági termelés növelésére, a pénzügyi és költség­vetési­­ helyzet megjavítására, a pénzreform­ végrehajtására, az ál­lam gazdasági irányító szerepének növelésére, valamint a reakciós bur­zsoázia szabotázs és spekulatív ak­cióinak megakadályozására. Az ország demokratizálásának to­vábbfejlesztése, a haladás útjának meggyorsítása azonban a kizsákmá­nyoló osztályok pártjainak, a ki­rálynak és kamerillájának ellenállá­sába ütközött. Ilyenformán az RKP vezette demokratikus erők előtt az a történelmi feladat állt, hogy az államhatalom gyakorlásában még részt vett liberális burzsoáziát ki­­rekesszék a hatalomból és meg­­döntsék az ország fejlődésének, a társadalmi haladásnak útját álló monarchiát. A népi forradalom fej­lődésének folyamatában megizmoso­dott Román Kommunista Párt a Szo­­ciál-Demokrata Párttal és a többi de­mokratikus szervezetekkel szoros egy-­­ ségben ennek a szükségszerű törté­nelmi követelménynek is eleget tett. 1947 második felében a burzsoázia utolsó képviselői is letűntek hazánk politikai életének színteréről, s de­cember 30-án a reakció utolsó bás­tyája, a monarchia is megbukott. A köztársaság kikiáltásával meg­­szű­nt az ellentmondás az államhata­lom tartalma és formája között,­­ teljesen szabaddá vált a népi for­radalom második szakaszának, a szocialista forradalomnak az útja. Ezzel a Román Kommunista Párt, amely akkor már több mint 17 000 alapszervezettel rendelkezett, tagjai­nak száma pedig meghaladta a 700 arét, új, sokrétűbb történelmi fel­adatok megoldása elé került. Pár­­tunk azonban, mint félévszázados­örténelme folyamán minden feiada­­■ot, ezt is népünk érdekeinek meg­­elelően oldotta meg. Vezetésével győzedelmeskedett a szocializmus hazánkban és ma a sokoldalúan fejl­ett, modern szocialista Romániát építjük. 1921 1971 SZÁMŰZÖTT HYGEIA „A tisztaság fél egészség" ál­lapítja meg egy ismert közmon­dás, lehet, hogy éppen ebből a sarkigazságból indultak ki az em­berek, amikor az ókori mitoló­giából vett Hygeia — Egészség — istennőjének nevét a tiszta­sággal is összekapcsolták, így válhatott mindennapossá a köz­nyelvben a higiénia, a tisztaság fogalma. Fölösleges hangsúlyoz­nunk, hogy mennyire fontos az említett istennő szimbolikus, de a higiénia konkrét jelenléte ott, ahol sokezer ember közétkezte­téséről, vendéglátásáról gondos­kodnak. Államunk törvényei megkövetelik a vendéglátóipar­tól, hogy tartsa tiszteletben a higiéniai szabályokat, óvja az emberek egészségét. Nos, ennek ellenére a Kolozs megyei Bánffy­­hunyadon a fogyasztási szövet­kezetek vendéglátóipari egysé­geinek mindegyikéből követke­zetesen száműzték Hygeiát. A vendéglő, a bárnak nevezett büfé éppúgy, mint a lepény sütödének nevezett kocsma és a nemrég vendéglőből átalakított büfé összképe siralmas. Mindenütt szemét, ápolatlanság, az elemi kereskedelmi és higiéniai nor­mák teljes mértékű figyelmen kí­vül hagyása. Megbotránkoztató ez annál is inkább, mert a fo­gyasztási szövetkezetek korszerű , komplexumot építettek itt, ép­pen a civilizált vendéglátás a­­nyagi alapjának megteremtésére. De mit ér a korszerű helyiség, ha az rossz gazdák kezére ke­rül ? S ha már rossz a gazda, akkor miért kell ebek harmincadjára engedniük a vendéglátást a fe­lettes szerveknek , a helyi Progresus szövetkezet vezetősé­gének, nem is szólva a Kolozs megyei egészségügyi felügyelő­ség ellenőrző szerveiről. Hiszen ha másképp nem megy, legalább az állandósított ellenőrzéssel, büntetések kirovásával kellene figyelmeztetniük az itteni mun­kaközösséget, hogy megengedhe­tetlen gondatlansággal végzi munkáját. Mert például, hogyha csupán március 25-én, az említett ellen­őrző szervek betekintettek volna Bánffyhunyad vendéglátóipará­nak kulissza­titkaiba, a követ­kező kihágásokat jegyezhették volna fel: — a komplexum vendéglőjé­ben reggel, nyitás előtt, nem JEGYZET ...... szellőztették ki a helyiséget, fe­lületesen takarítottak, az asztal­terítők rongyosak, rég ki kellett volna selejtezni őket — ezt a ki­hágást a 2003-as Minisztertaná­csi Határozat 4. cikkelyének ér­telmében 100-tól 200 lejig terje­dő büntetéssel sújtják,­­ a Vendéglő és a cukrászda közös bejárata egybenyílik a mellékhelyiség bejáratával. Nem részletezzük az itteni állapoto­kat, csupán annyit írunk ide : a 2006-os Minisztertanácsi Határo­zat 13. cikkelyének a) pontja ér­telmében ezekért az állapotokért 250-től 500 lejig terjedő bünte­tés jár,­­ ugyancsak a komplexum­ban, mint említettük, mű­ködik egy bárnak nevezett kocs­ma is: mindenütt cigarettavé­gek, szemét, szanaszét ládák he­vernek, nincs ki elhordja őket, hiszen a báros a vendégek­kel együtt sörözik, ezenkí­vül utcai ruhába öltözött egyének ki-bejárnak a bár és a vendéglői konyha közös aj­taján, a vendéglői konyhába kü­be, fü­lönben csak az nem megy aki nem akar, reklamáló­gyasztók és alkalmi vásárlásokra betérő járókelők téblábolnak a főzőedények között. Az említett 2506-os MTH 32. cikkelyének b) pontja 250—500 lejig terjedő büntetéssel sújtja az idegenek korántsem higiénikus jelenlétét a konyhában. — a lepénysütödének nevezett kocsmában rég nem látott tisztí­tószert sem a helyiség, sem a konyha. Az edények és a kály­ha látványát jóérzésből nem ír­juk le, a lepény­masszával teli edény hol a földön, hol az asz­talon hever stb. Nem folytatjuk a helyzetkép további leírását, tény az, hogy a 2506-os MTH 16-os cikkelyének b) pontja ér­telmében 250—500 lej büntetés jár ezért a hanyagságért. Mindezt csak mint laikusok jegyeztük le, valószínű, hogy a kereskedelmi felügyelő s főként az egészségügyi felügyelő, ha vé­letlenül éppen erre jár sokkal több kihágást állapít meg. Saj­nos, az állapotok azt igazolják, hogy ritkán és rendszertelenül figyelmeztetik a bánffyhunyadi vendéglátó gazdákat, hogy tör­vénybe ütközik Hygeia önké­nyes száműzése. Ezek szerint, ami a konkrét, „anyagi figyelmeztetést" illeti mindenesetre szerencséje van a bánffyhunyadi közélelmezésnek, hogy március 25-én csak az új­ságírót botránkoztatta meg és neki nincs joga büntetéseket ki­róni. De az már kötelessége, hogy figyelmeztesse a felelős té­nyezőket : a higiéniai szabályok betartásának ellenőrzése jelentős szolgálati feladatai közé tartozik. Lázár Edit

Next