Előre, 1971. április (25. évfolyam, 7276-7301. szám)

1971-04-08 / 7282. szám

971. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁGI SZEMLE • GAZDASÁGI SZEMLE • GAZDASÁGI SZEMLE • GAZDASÁGI KÉT BRASSÓI NAGYÜZEM ÖNTÖDÉJÉBEN: A régi cipőt kinőtték, az új egyelőre szorít Az idei tervfeladatokról beszélgettünk a brassói traktorgyár vas­­öntödéjében, amikor IULIAN CAZACU főmérnök azt mondta: „Az öntödében gyártott selejt a múlt esztendőben mennyiségben és ér­tékben a részleg egyhónapi term­elését teszi ki. Ha jól utána gondo­lunk, emberekre átszámítva ez a veszteség annyi, mintha egy hó­napig mindenki kereset nélkül dolgozott volna, hiszen a selejtet senkinek sem fizették." Ennek ellenére, ez év januá­rjában, a múlt évi havi átlaghoz ké­pest, még 22 százalékkal nőtt a selejt az öntödében, igaz, február­ban valamennyit esett, még mindig megtartotta növekvő tenden­ciáját. AMIT A TERMELÉSBEN ELFELEJTÜNK A traktorgyárnak öntödéje 20 es­endővel ezelőtt még az ország leg­modernebb ilyen részlege volt, a munka teljesen gépesített, a szállí­­ás futószalagon történt. Az embe­­ek szívesen dolgoztak ilyen körül­­mények között, a munka szerve­­zett, jól áttekinthető volt Az ön­ödé, melyet annak idején évi­­5 000 tonna öntvény előállítására érveztek, egy-egy kisebb gép vagy egyszerűbb beruházás nyomán egy­­re növelte termelését és tavaly már 48 000 tonna öntvényt állított elő. Hatalmas mennyiség ez az adott termelőképességhez viszonyít­va. De emellett a traktorgyári vitők a termékek komplexitása tekintetében is vezetnek az ország­ban. 20 évvel ezelőtt csupán egy­két trakt­ortípust gyártottak, ma pedig 7—8 különböző rendeltetésű, tulajdonságú traktor viseli a bras­sói védjegyet. Egy részük ezeknek külföldre kerül, amikor egyébként neves nagymúltú cégek versenge­nek egymással a gépek teljesítőké­pességének növeléséért, súlyának csökkentéséért. Ez elsősorban az öntőktől kíván külön erőfeszítést, vékonyfalú üreges öntött alkatré­szeket. Persze, ezekhez egyre több úgynevezett magra van szükség. A traktorgyári öntők ma egy tonna öntvény előállításaihoz 1,1 tonna magot használnak fel, míg az or­szág legtöbb öntödéjében ennek alig a felét. Márpedig ez az a mu­tatószám, amely az öntvények ma­gas komplexitás­ fokát igazolja. Nagy termelés, magas komplexi­tás. De az ilyen ütemű fejlődésnek nem mindig maradhat el a fényt kísérő árnyékjelensége sem. A be­rendezés maximális kihasználással dolgozik, sokszor a megfelelő kar­bantartásra sem futja az időből, a termelő felület zsúfoltsága a ter­melők ellen fordult: a gépek nem félnek egymástól, a formák emele­tesen tornyosulnak, a levegő por­ral, gázokkal telítődött. (Most szük­­ségmegoldásként egy ventillációs berendezés készül és bővítik a csar­nokot). Az ilyen körülmények erős munkaerőhullámzást idéztek elő. Az öntödékből amúgyis létezik egy­faj­ta vándorlás a megmunkáló rész­legek felé, aminek az a magyará­zata, hogy a megmunkálókban jobb körülmények között dolgozik a szakmunkás és a keresete sem gyengébb. A traktorgyári öntödébe tavaly 550 új embert vettek fel és 450-en álltak tovább. Sofőrnek, lakatosnak vagy esztergályosnak mentek, eset­leg az építőtelepeken helyezkedtek el . Az öntödében pedig, az említett okok miatt, nő a selejt. Egy alapos elemzés sok okos dolgot mutathatna ki: azt például, hogy az időleges munka­hiány, az igazolatlan hiány­zások, és a selejt okozta károk érté­kének végeredményben csak kis há­nyadával stabilizálni lehetne a munkaerőt a részlegen. Úgy, hogy az öntől — legyen az munkás, mér­nök vagy mester — a megmunkáló­ban dolgozó szakembernél ösz­tönzőbben javadalmazzuk, vagyis akárcsak a kohászt, tegyük érde­keltté a nehezebb termelési körül­mények vállalásában. Ezzel különben egyetért az öntöde vezetősége és az üzem főko­hásza is. Csakhogy a tervteljesítés mindennapi harcában nem fordítot­tak elég gondot a fejlődés útjának tanulmányozására, a keletkező aka­dályok végleges felszámolására. AKADNAK MÉG ZSÁKBA­MACSKÁK Sok szó esett az idén a másik brassói nagyüzem, a tehergépkocsi­gyár vadonatúj öntödéjében is a se­­lejtről. S itt sem véletlenül. Tavaly össztermelésük 10,74 százaléka ke­rült a selejtbe, az idei év első hó­napjában ez a veszteség 12,13 szá­zalékra emelkedett. Megépítették a tehergépkocsi­gyárban Európa egyik legkorsze­rűbb hét nyelven beszélő (ez esetben hét termelési vonalon gyártó) öntö­déjét. Minden vonala más-más súlyú, anyagösszetételű, komplexi­tású öntvények gyártására alkal­mas, elektronikus olvasztókemencé­jét, központi ellenőrző és szabály­zóberendezés irányítja. Jól felsze­relt laboratóriumában, a spektrográf kemence segítségével, két perc alatt pontos képet nyer az ember az anyag 12 eleméről, telei­mprimétor­ra rögzítve és csőpostán, „házhoz*" szállítva. A formázó anyagot auto­mata berendezés készíti elő a kért minőségben és nedvességben (ha a szükséges anyagokat is beleteszik), magkészítő berendezése a világvi­szonylatban is új, meleg formában való magkészítés technológiájára épült. A formázó vonalak nagy pre­cizitást, kis tűrést biztosítanak és nagy mennyiségű fém megtakarítá­sát ígérik. Nézem ezeket a termelési vonala­kat (egyelőre három működik közüü­­­ük), s egy régi öntő jut eszembe­, aki mellett még újságíróskodásom legelején kíváncsiskodtam egy szat­mári üzem öntödéjében. Gyalult, fes­tett modellel dolgozott, lapáttal hány­ta a homokot a formába, rúddal dön­gette, lábbal taposta. Amikor a for­­maszekrényt jól lezárta, folyékony vassal teleöntötte, kioktatott, most pedig várni kell, türelemmel s a legrosszabbra is felkészülten, mert az ember tudja, mit adott hozzá, de a­bban már sohasem biztos, hogy mit vesz ki belőle. Jó öntvényt, vagy csak hólyagos selejtet. A le­zárt forma zsákbamacska ! Ehhez a brassói csodaberendezés­hez sehogy sem talál ez a szó. Nem is hallottam, hogy zsákbamacskát emlegetett volna valaki. Itt így fo­galmaznak : „még nem kísérleteztük ki kellőképpen a technológiát" vagy „még nem uraljuk eléggé a gyártási eljárást“. Én pedig úgy érzem, hogy itt nem egyetlen, hanem egész sor zsákbamacskának izgulhatok. S ab­ban a régi formaszekrényben még volt annyi „családias érzés", hogy elnézett egyet-mást az embernek, mint ahogy az ember is a formá­nak, mivel már jól ismerték egy­mást De ez az új varázsszemes, ve­­zérlőtáblás, „gépistenség“ sehogy­­sem bocsátja meg az öntőknek azt, hogy a gépsorokat nem indították be teljes egészében (a pupolóban ka­lapáccsal verik le az öntvényt az öntőcsatornák vasáról, mint abban a hajdani öntödében tették), mert vállalták, hogy idő előtt megkezdik a termelést Ugyanaz a helyzetiek­kor, amikor a formázó anyaghoz nem a recept előírta minőséget ada­golják. Az új gyártási eljárásnál nélkülözhetetlen szénpor — mivel a szénöltő berendezés még nem ké­szült el — a legtöbbször hiányzik. Az új berendezéssel, a modern technikával vigyázni kell. Ha az magasfokon szolgálja megteremtő­jét, az embert, ugyanolyan együtt­működést vár tőle: nagyobb tudást frissebb tájékozódást, jobb szer­vezést Az öntöde fiatal munkakö­zössége most több erőfeszítéssel, na­gyobb munkával próbálja behozni azt, amit korábban elmulasztottak hogy a maga teljességében indítsák be a termelési­­ vonalakat, hogy az előírt anyagféléket biztosítsák, hogy az új technológiát ne kísérletezzék, hanem uralják. AZ ÜZEM ALAPRÉSZLEGEI MARGARITESCU ALEXANDRU mérnökkel, gépipari miniszterhe­lyettessel is elbeszélgettünk a két nagyüzem öntödéjéről. Azt­ mondta : „Az öntödék általában alaprészle­gei az üzemnek, hiszen innen indul ki a termelés, az öntvények minő­ségétől függ elsősorban a gép minő­sége. Sajnos, az üzemek vezetőségei­nek csak egy részleget jelentenek a többi szekció között. Az üzemi ön­tödék bizonyos fákig korlátokat is szabnak a világszerte forradalma­sodó öntési eljárások alkalmazásá­nak. A jövőben, mint azt pártunk vezetői is hangsúlyozták, csak kü­lönválasztott, nagy szakosított öntő­üzemek tudnak majd eleget tenni az előttük álló feladatoknak. 1972-ben még egy új öntödét kell átadnunk a termelésnek Brassóban, s már en­nek elhelyezésénél az az elgondolás érvényesül, hogy az ottani nagy­üzemek öntödéit egyesítve, önálló öntőüzemet hozzunk létre". Ez azonban újabb követelménye­ket állít a káderképzés elé is. Az állandóan fejlődő új technológia, a felszerelt korszerű berendezések, er­kölcsi kopásnak vetik alá nemcsak a régebbi gépeket, a klasszikus gyártási eljárásokat, de az ezekhez fűződő szakmai tudásmennyiség egy részét is. Ezt ismerte fel pártunk vezetősége, amikor a szakmai tudás felfrissítésének országos mozgalmat elindította. Az idevonatkozó törvé­nyeink alkalmazása, reméljük, oda vezet majd, hogy az ilyen nagy ön­tőüzem előtt álló termelési felada­tokat is megfelelő szakmai felké­szültséggel igyekszik teljesíteni a munkaközösség Kovács N. Erzsébet Az elektronikus számító­berendezések egyre széle­sebb körű alkalmazása, az ország gazdasági életének számos területén, megfelelő szakemberek kiképzését és továbbképzését követeli meg. Hogy a berendezések használata már kezdettől gazdaságos legyen, jól fel­készült rendszerelemzőkre, analizálókra, programozók­ra, adatbetáplálókra, ope­ratőrökre és karbantartók­ra van szükség. Ezek kikép­zése, átképzése és tovább­képzése igen nagy feladat nemzetgazdaságunk számá­ra. Már az első elektronikus számítógépek alkalmazása elindított próbálkozásokat, voltak központi és helyi tanfolyamok. Eredményessé­gükhöz nem fér kétség, kü­lönösen a központilag szer­vezett kurzusokéhoz. A múlt év sok újat hozott az elektronikus számítógé­ped alkalmazásában. Meg­jelent nálunk is az IRIS—50 közepes kapacitású elektro­nikus számítógép, elkészült a FÉLIX C—256-os közepes kapacitású hazai elektroni­kus számítógép. Ilyen kö­rülmények között a közpon­tilag szervezett tanfolya­mok nem elégítik ki az igé­nyeket, mivel a CEPECA- nál, amely ezeket szervezte, az IBM változatra alapoz­zák a kiképzést. A kurzu­sok átszervezése IRIS—50- es, vagy FELIX C—256­00 berendezésekre, ilyen szá­mítógép jelenlétét feltéte­lezné az otopeni-i központ­ban. A Minisztertanács mellett működő kormánybizottság, hogy segítsen a helyzeten, még a tavaly szorgalmazta a lektorok kiképzését. Ez az intézkedés szervesen be­leilleszkedik a szocialista egységek dolgozóinak szak­mai továbbképzését meg­határozó nemrégen hozott törvényes rendelkezés elő­írásaiba. A törvény első fe­jezetében számos, igen fon­tos szabályzókat találunk, amelyek a kádertovábbkép­ző központok működésének alapfeltételeit szögezik le. A múlt év decemberében beindult hát az első tanfo­lyam. Most, amikor a rész­vevők első csoportja el­hagyja a kiképzőközpontot, érdemes mérlegelni egyfe­lől a kiképzés minőségét, másfelől a tanfolyamot végzettek szakpotenciá­lját. Az említett kormánybizott­ság majdnem 120 részvevő képzését és továbbképzését valósította meg az elmúlt négy hónap alatt. A tanfo­lyamok fő célja a progra­mozás elsajátítása volt. Kezdjük mindjárt az ele­jén. A tanfolyamra azok jutottak be, akiknek sike­rült az úgynevezett képesség­i (teszt-) vizsga. Az első árom hét előadásait csak a kezdők látogatták, hogy megismerkedjenek az alap­fogalmakkal. A bevezető előadások a bináris al­gebra, valamint a különféle számrendszerek, a nyolcas, a tizenhatos áttekintését szolgálták, az EBCDIC jel­rendszert, valamint az elektronikus számítóberen­dezések működésének­­alap­feltételeit tárgyalták. Az előkészítő tanfolyamon 75- en vettek részt, ez a lét­szám az összes részvevők kétharmadát teszi ki. A tanfolyam programja változatosnak tűnt, mert célul tűzte ki a HARDWARE és a SOFTWARE bemutatá­sokat, az ASSIRIS és a COBOL meg a FORTRAN programozási nyelvezetek, valamint az SGF elsajátí­tását. Az oktatás általában a kurzusok- és szemináriu­mok­ formáját követte és alkalmat nyújtott a konzul­tációk megszervezésére is. A megírt­ programok nyelv­tani kiigazításához és ezek logikai kipróbálásá­hoz egy IRIS—50-es állt a részvevők rendelkezésére. Ennyit a feltételekről. Még mielőtt bővebben szól­nánk a tanfolyam haszná­ról, szögezzük le, hogy az előadók és részvevők nagy­­része felelősséget érzett­­ a tanfolyamon eltöltött idő hatékonyságáért. Ha mégis voltak hézagok — mert voltak — ezekből a tanul­ságot közösen kell levon­nunk. Először is befolyá­solta a kurzusok színvona­lát a részvevők egymástól igen, eltérő előképzettsége. Mérnököt, közgazdászt, mű­szaki és gazdasági techni­kust vett egy kalap alá a tanfolyam. Nem vált sze­rencsés dolog a kezdők és a haladók összehozása sem. Nem használt ez a kezdőknek, mert a gyorsabb ütem miatt nem tudták ala­posan elsajátítani az anya­got, a haladók viszont ke­vés újdonsághoz jutottak, néha unták az előadásokat, hiányoztak vagy vitáztak a lektorokkal (ami a nagy több­ségre nézve hátrányos volt), a felvetődött új prob­lémákat pedig kizárólag ők oldották meg. A sokszorosított tananyag hiánya nagy nehézségeket okozott, a tanfolyam sok­­szor egyszerűen diletandia­­órává vált. Az IRIS—50-es kollektívájának termelési programja volt és a tanuló programokat csak a holt­időkben vehettük igénybe, ami sok türelmetlenséget okozott a ténylegesen ta­nulni akaró részvevőknek és jó kibúvót a tanfolyam­kerülőknek. Nem egészséges megol­dás az sem, hogy a területi számítóközpontban dolgo­zók kiképzése a vállala­tiakkal együtt történjék. A számítóközpontoknak jó szakemberekre van szüksé­gük, a vállalatiak egy része viszont hol eljár, hol nem az előadásokra és várja, hogy az idő teljen. Hibáz­nak azzal is a vállalatok és intézmények, hogy a „nél­­külözhetőknek“ tartott al­kalmazottakat küldik a tan­folyamra. Érthető, hogy az eredmény sem lesz más. Mivel az anyag elsajátí­tása mindig friss agyat feltételez, nem helyes az, hogy a négy különböző szakanyagot megszakítás nékül próbálják megértetni a részvevőkkel. Szükséges, egy-két anyag leadása után, a tíz napos megsza­kítás, mialatt a részvevő konkrét programokat dol­gozhatna ki. A CEPECA jól oldotta meg a tanfolyam­nak ezt a részét. Minden anyag leadása, elméleti el­sajátítása után, gyakorlati időt vezetett be, a progra­mok megírására és a bejá­ratásra, ami egyben a ki­­kapcsolódást és a leadott anyag szisztematikus gya­korlati megismerését is szol­gálja. Mivel a részvevők nagy része nem ismeri a francia nyelvet, szükséges lenne a szakanyag lefordí­tása, így lehetővé válna a leadott anyag kibővítése és elmélyítése az egyéni ta­nulás órái alatt. Nem árta­na egy jól szervezett könyv­tár és a gyakorlati példák feltevését és megoldását tartalmazó demonstráló­­anyagtár sem. A tanfolyam után pedig "nyíljék lehetősé­ge a végzettnek a mester­ség gyakorlására, mert je­lenleg az történik, hogy so­kan, mire komputerhez ke­rülnek, azt is elfelejtik, amit megtanultak. A hibák egy része a kez­det nehézségeinek tudható be. A közeljövőben viszont beindul a második tanfo­lyam. „Programozzuk" be legalább olyan pontosan a kiképzést, ahogy az IRIS— 50-es vagy a FELIX C—256- os megválaszol kérdéseink­re. Takács Gyula közgazdász, a kolozsvári területi számí­tóközpont munkatársa AZ IRIS ÉS A FELIX CSAK FELKÉSZÜLT PROGRAMOZÓKNAK ENGEDELMESKEDIK l dolgozni csele pontosan, szépen ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.* Nálunk Anti bácsi a főcsoma­goló. Ha újságot, könyvet, bár­mit küldeni akar valaki vala­merre, csak hozzáfordul. Való­ban nagyszerűen ért az öreg a csomagoláshoz. Bármilyen ter­mészetű, formájú, alakú is le­gyen az a tárgy, amit csomagolni kell, ő megnézegeti, s aztán per­cek alatt olyan ötletesen becso­magolja, hogy mindig sértetlenül jut el a címzetthez. Sokszor elgondoltam, milyen jól fogna egy ilyen Anti bácsi némelyik vállalatban, ahol a cso­magolás még a mai napig is a levegőben lóg. Holott köztudott, hogy exporttermékeink értékelé­sét néha nem maga az áru, ha­nem a nem megfelelő csomago­lás rontja le. Manapság egyre­­nagyobb probléma az ötletes, ízléses, cél­szerű és modern csomagolás, mégsem foglalkozunk vele ele­get. Pedig a legtöbb esetben hazai, olcsó forrásból, korszerű csomagolóanyagok is a vállala­­latok rendelkezésére állanak. Csakhogy nem használják fel megfelelően azokat. Valószínű nincs egy Anti bácsijuk, nem a­­kad senki, aki esetleg közvetlen hatáskörén túl is szívügyének te­kintené ezt a kérdést. Ezért szál­lítják továbbra is a készruhát, a bútort, egyes élelmiszeripari ter­mékeket lehetetlen körülmények között. Pedig őszintén be kell valla­nom — és azt hiszem, ilyen töre­delmes vallomást nagyon sokan tehetnének még —, hogy vásá­roltam már zöldségüzletben al­mát, sőt répát is, csupán azért, mert ízlésesen csomagolták, nem is beszélve arról, hányszor vet­tem mustárt, citromlevet a cso­magolás csábítására. Miért nem csomagolunk hát gondosabban, ízlésesebben ? A bosszantó az a dologban,­­hogy költeni költünk eleget a csomagolásra, a bútoroknál pél­dául néha az előállítási ár 7—8 százaléka is rámegy. Az üzle­tekből a vásárlókhoz kerülő bú­torok mégis nagyon sokszor megrongálódnak, megkarcolód­nak, szélük letöredezik. Hej, de ajánlanám a gondos és figyelmes Anti bácsit! Hallani, persze, jó híreket is a csomagolás perspektíváiról. A fővárosi ipari esztétikával fog­lalkozó komisszió például, közö­sen a Könnyűipari Minisztérium­mal, pályázatot hirdetett a cipő­ipari termékek csomagolásának tökéletesítésére. Igaz, a legke­vésbé éreztem a csomagolás megjavításának szükségességét a cipők esetében. Hiszen az ember elég jó körülmények között, el­lenálló és a továbbiakban is fel­használható (például a felgyűlt családi fényképek kellő elrak­tározására) kartondobozokban kapta kézhez a vásárolt lábbelit. Ifa nem az olcsóbbik fajta nyerte meg a tetszését, a topánka még külön vékony papírba is becso­magolva került a dobozba. Ha pedig az elárusítóval kedvesen beszélt, a dobozt is becsomagol­ták az üzlet hivatalos csomagoló papírjába. Dehát ha még ennél is jobban lehet, miért ne ? Csakhogy próbálkozniuk kel­lene más iparágaknak is. Mert mind hangoztatjuk: a termelő vállalatoknak ne csak az legyen a gondjuk, hogy előállítsák az árut, el is kell adni azt. Ne fe­ledkezzünk meg hát arról sem, hogy gondosan, szépen, ízlésesen csomagolva hamarabb vevőre akad. Illés József CSOMAGOLÁS ELŐRE 5L oldd GAZDASÁGI KISSZÓTÁR A rohamosan fejlődő élet ál­landóan újabb és újabb gazda­sági fogalmakat tár elénk. Ezek megismerése, jelentésének he­lyes tudatosítása nemcsak ál­talános tájékozottságunkat se­gíti, hanem mindennapi mun­kánkban is hasznos eligazítónk. Ezért szeretnénk egyes gazda­sági vonatkozású szakkifejezé­sek értelmét röviden megma­gyarázni. Olyan fogalmakat, kifejezéseket ismertetünk, a­­melyek a gazdasági téren dol­gozóknak, de olvasóink széle­­­­sebb körének érdeklődésére is számot tarthatnak. Örömmel vesszük, ha olvasó­ink közük velünk, milyen új kifejezések, fogalmak tisztázá­sára tartanak igényt . VAGYONKEZELŐ (gestionar) — az 1969. évi 22-es számú törvény szerint egy szocialista szervezetnek az az al­kalmazottja, akinek fő szolgálati kö­telezettsége a szervezetnek akár át­meneti kezelésében, használatában, vagy birtokában levő javak átvétele, megőrzése és kiadása. A rendelkezé­sek hatálya alá eső javaknak tekin­tendők egyaránt az anyagi javak, pénzeszközök s általában mindenféle értékek. Ilyen módon, a régebbi ren­delkezésektől eltérően, felelősséggel tartozó vagyonkezelőknek tekintendők mind az anyagkezelők, mind az egyéb értékek kezelői. FAJLAGOS ANYAGFELHASZNÁ­LÁS — az anyagfelhasználás elem­zéséhez használt mutató, amely azt fejezi ki, hogy valamely termék egy­ségének előállítására az adott anyag­­féleségből mennyit használtak fel. NEMCSAK A KÖZVAGYON ÜGYE, TERMELÉSI KÉRDÉS IS AZ ELNÖK BÚCSÚZÁSKOR nyomaté­kosan megkért: odahaza kapcsoljam be majd a televíziót Kedvezőbb benyomást kaphatok Galambfalváról, a gazdaságról. Mit válaszolhat erre az újságíró? Néha jól jön az utókép ... Szívesen megnézem tehát — ha műsorra tűzik — a galamb­falvi tévériportot. Talán a farmot is „szebbnek“ látom viszont. Ezúttal és elsősorban azonban az előz­mények érdekeltek Galambfalván. Az, hogy egy szép tervekkel induló farm ho­gyan jutott abba a helyzetbe, amit már nehezen örökíthetnénk meg csak felve­vőgéppel. Számokkal annál inkább. Ho­gyan lehet hogy miközben a megye szö­vetkezeteinek átlagában éppen az állat­tartás bizonyított egy mintafarm kritikán aluli „eredményt“ ért el. A tervezett 2 millió 218 ezer lejes zootechnikai bevé­telből csak 1 millió 300 ezer lej realizá­lódott. Az össztermelési mutató szintén beragadt az ötven százaléknál... Első számú előzmény: a váll­­veregetés. Galambfalván sokszor megállt egy autó. A látogató — az exportvállalat képviselője — so­sem ment el üres kézzel. Az is­tállókban mindig akadt legalább 20 olyan borjú, amely ütötte a legmagasabb exportigényeket is. Nem természetes-e tehát, hogy amikor napirendre került a farm­szervezés, Galambfalva mellett döntöttek? A sok dicséret után viszont valami megváltozott, új­ból jöttek az autók, a szakembe­rek szétnéztek az istállókban és... tovább mentek. De maradjunk még az indulásnál. Rö­viddel azután, hogy létrejött a szakosí­tott farm, az üszőborjak „fölöslegek“ let­tek. Szét is nézett egy helyi bizottság az istállókban. Ha kerül rá gazda, eladják ! Került. Furcsamód, éppen az a bizottság, amely selejtezett, vásárolt is. Vagyis az üszők nem jók már a gazdaságnak, annál inkább viszont a tagságnak. Így történt, hogy a vezetőség, az elnök, a brigádosok gyorsan fizettek és... tulajdonosok let­tek. Ne törjünk pálcát elhamarkodottan a döntés fölött. Elvileg ugyanis a szövet­kezet brigádosa éppen úgy vásárolhat a gazdaságtól mint bármely más tag. Az elnök szintén. Csakhogy van e vásárlá­sokban valami, ami zavar. Az egyik az, hogy a vezetőségi tagok által kiválasztott egyedek kivétel nélkül a selejtek selejt­­jei voltak. Erre utalnak legalább is az eladási árak. A vezetőség által kiválasz­tott borjak átlagban 1300—1700 lejt ér­tek, a tagok egyedenként 2100—2500 lejt fizettek. Hogy mindez furcsa ? Valóban. De ellenőrizni utólagosan nem lehet! A vásárlásnál ugyanis eltűntek a fülszá­mok, sőt még a leltárszámok is ! Hogy miért ? Véletlen ... Egy esetben sikerült viszont az azonosítás. Nos, kiderült, hogy a növendék születési évei alapján már rég tehén volt. Vagy rossz volt a leltár­szám ? Röviddel a vásár után, szinte egy na­pon, a tulajdonosok szerződést kötöttek az IRIC-el. Tenyésznövendékállat eladá­sára. A szerződés után megkapták, ami jár, és két-két és fél hónap múlva tenyész­állatokat szállítottak. Az IRIC átvette az állatokat és eladta a szövetkezeteknek. A kör tehát lezárult. EGY SZÖVETKEZET kiselejtezi a bor­jakat, azokat a vezetés körül lévő sze­mélyek megveszik, leszerződik, s a vál­lalat közvetítésével tenyészállatként érté­kesítik. S a két hónap alatt az 1400 lejes borjú 4000 lejre növekedett. Ezt lehet a tényekből következtetni. A valóságot nem vizsgálta ki senki. Az illetékes bankszer­vek sorozatos kérése ellenére, sem az ügyészség, sem a milícia szervei nem vizsgálták ki minden esetben, hogy a megvásárolt borjak kerültek-e az IRIC- hez. Mert ha így történt, az már bűn­tény ! A szövetkezet vagyonának elher­dálását pedig nem szabad elnézni... Egy dolog viszont tény: az egyik „selejt­­borjú“ vemhesen került az új gazdá­hoz ... A folytatás egy újabb vásár. Ez­úttal már a gazdaságnak. Az el­adott borjak értékéből a szövet­kezet vezetői bikaborjakat vettek. Hizlalásra. Ezért létesült a farm. Csakhát valami itt is balul ütött ki. Az egyik ünnep előtt, kapóra jött egy kényszervágás. A vásárolt borjúnak nem használt a gyógyszer. A farmvezető állat­orvos kifejezett tiltakozása ellenére le­vágták. A hetven kilós állat hústermése 26 kiló volt! Értékesítették, maguk kö­zött. Újból az elnök, a brigádosok, a nép­tanács elnöke a vásárló. Személyenként hat, nyolc kiló húst vettek ! Persze, fizet­tek is. Egy eset, amely, bár szabálytalan­ság-sorozatok között történt, talán figyel­met érdemelne. De követte további ti­zenöt ! A közös vonás a kényszervágásoknál­­ az állatorvos és a szövetkezet főmérnö­kének tudta nélkül, illetve beleegyezése nélkül hajtották végre. Nos, ha nem tu­dott erről az állatorvos, nyilván nem is hagyta jóvá. Pecsét nélkül pedig az ilyen kényszervágásokat nem lehet elszámolni. S nem csak a pecsét hiányzik az igazo­láshoz, hanem a vezetőtanácsi utólagos jóváhagyás is. Az idevonatkozó törvényes rendelkezések egyetlen feltételét sem tel­jesítették. Ez a tény. Fizetni viszont sen­ki sem fizet! A bankszervek ellenőrzése nyomán meghatározott összegeket — fel­lebbezés után — ugyanis elengedte a helyi döntőbizottság. Nem kommentáljuk a döntést. Egy kérdés viszont fölmerül. Ki képviselte e tárgyaláson a szövetkezet érdekeit ? S miért nem fellebbezték meg a döntést ? Avagy a törvényesség csak a tagok, illetve ez esetben egyes tagok szempontjából lényeges ? A tagság érde­keinek védelme megkövetelte volna a döntés elleni fellebbezést. Az előzmények után újból a kö­vetkezményekről, a farm statiszti­kájáról. Nem állítjuk, hogy a ve­zetőség tudatosan kárt okozott a közvagyonban. A vezetés mulasz­tása viszont egy jól induló üzem­ágat fékezett le. Nem a konkrét ügyért, de az igazság kedvéért egy kicsit a probléma megyei összefüggéseiről is beszélni kell. A gépies vezetési gyakorlat kártételeiről. Mert valóban szabálytalan feltételek között tör­téntek a kényszervágások. Talán eseten­ként meggondolatlanul is. Az érem má­sik oldala azonban az, hogy sokszor már beteg borjakat kapnak a gazdaságok. Ezért is sok a kényszervágás. Galamb­falván mondták: a megye által kiutalt állatokat a szövetkezeteknek mind meg kell venniük. A jól fejlett borjakat vi­szont csak úgy adják, ha viszik a félig pusztulásra ítélt egyedeket is. Miért ? A segítség címén ? Régi igény a szakosítás. Jó az, hogy a Gyergyó vidéki gazdaságok végre a tej­termelésre szakosodtak, hiszen ott a tej­porgyár. Jó az, hogy néhány gazdaságot borjúhízlalásra specializáltak. Ami nem jó, az a végrehajtás módja. Ha farmot létesítettünk, akkor azt segíteni kell. S nem a fenti módszerekkel. Mert lám, mi is történt Galambfalván. Jól ment a hiz­lalás, a szövetkezet export­képes állato­kat nevelt. Létrehoztuk a farmot, ami még kedvezőbb feltételeket teremtett. De a kellő ellenőrzés, a támogatás hiánya kö­vetkeztében fordított lett a helyzet. „Az olasz igényes lett“ — így a vezetőség. Nem a szakvezetés lett igénytelen ? Lám, így lett a zootechnikából közvagyonügy. Selejtezés ide, selejtezés oda és egy jól menő gazdaság összement. Egy tapasztalt elnök sorozatos szabálytalanságok szem­lélője, résztvevője... És főképpen káros az, hogy egymillió lej egyszerűen elve­szett. Hiányzik ez a tagoknak is, a nem­zetgazdaság számára pedig nem közöm­bös a hústermelés. Jó lenne tehát, ha ezután a gazdaság döntené el, hogy mit vesz meg. Ha nem kényszerítenék a már eleve legyengült egyedek megvásárlását is, akkor nem kockáztatnák a farm sike­rét. S nem mentegetőzhetnének a gondo­zók azzal, hogy a legyengült állattal nem volt mit kezdeni. Nem lenne talaja a spekulációk, a való és kevésbé jogo­sult kényszervágásoknak. A bögözi községi pártbizottság székházában — ide tartozik Ga­lambfalva — beszélgettünk el a probléma tanulságairól. Ott volt Sándor Sámuel, a szövetkezet el­nöke is. Ha még nem is világo­san, de kezdi felismerni : a veze­tés tisztasága nem egyeztethető össze ilyen közreműködésekkel. AZ UTÓKÉP A JELEN. Kár, hogy így történt Galambfalvával. Kár a vezetők szempontjából, kár, hogy az illetékes szervek nem tisztázták, kinek tiszta a keze és ki az, aki a borjúvásárlásoknál esetleg nem járt el becsületesen. E vég­leges aktazárásra nagy szükség van. A pártos munkamódszer szellemében, a szövetkezeti demokrácia követelményei­nek megfelelően tájékoztatni kell őszin­tén a tagságot is. A közgyűlésen ezt el­mulasztották. Az a körülmény, hogy Sándor Sámuelt beválasztották a termelő­­szövetkezetek megyei szövetségének vég­rehajtó bürójába, azt jelenti, hogy sze­mélyében bíznak a megyei vezetők. De e bizalomra szükség van a tagság­ részé­ről is ... Flóra Gábor AMIRŐL NEM ESETT SZÓ A GALAMBFALVI KÖZGYŰLÉSEN

Next