Előre, 1973. február (27. évfolyam, 7848-7871. szám)
1973-02-17 / 7862. szám
ELŐRE 2. oldal KÖNYVEK • KÖNYVEK • KÖNYVEK A KORSZERŰ NÖVÉNYÉLETTAN SZINTÉZISE A nemrég megjelent növényélettani egyetemi tankönyv jelentős eseménye tudományos éz létünknek, főleg azok számára, akik a növényélettant és a növényi biokémiát művelik, tanítják vagy tanulják. A nagyon sokat hangoztatott és már mindenki által tapasztalt gyorsütemű haladás és az ezzel együttjáró félelmetesen gyülemlő ismeretanyag az emberi tevékenység minden területén, ma már nem csupán diadala az alkotó embernek, hanem aggodalmak és feszültségek forrása is. Nemcsak az eredmények kétértékűségénél fogva nem tiszta az öröm hanem az ismeretek elsajátíthatósága miatt is. Szerte a világon ezért keltenek nagy érdeklődést azok a művek, amelyek egy szaktudományi teljes igényű, modern szintézisét adják. Ilyen mű Péterfi István és Nicolae Salageanu növényélettana. *) A könyv elkészítését mindenekelőtt, az új ismeretek rendszerbe foglalása tette szükségessé. Az ezelőtt hét évvel közreadott növényélettani egyetemi tankönyv ugyanis rég elfogyott. A szerzők széles körű biológiai tudása, hatalmas szakismerete szerencsésen párosult e könyv megírásában a sok évtizedes pedagógiai tapasztalattal és a szerkesztésben való jártassággal. Éppen négy évtizede annak, hogy a szerzők egyike megírta a száz éves Kolozsvári Tudományegyetem első összefoglaló növényélettani tankönyvét (St Péterfi, E. Reimesch : Elemente de fiziologie vegetala, Cluj, 1933). A könyv szerkezete és felépítése megfelel a hazai növényélettani hagyományoknak és a jelenleg érvényes oktatási tervnek. Nagyjában ehhez igazodik az egyes részek közötti arány is. Fejezetei felölelik a növényélettan minden ágát. Az alábbiakban eltekintünk a fejezetenkénti ismertetéstől, de feltétlenül ki kell emelnünk néhány olyan részt, amely fontosságával, tárgyalási módjával és szemléletével magára vonja a figyelmet, s ugyanakkor jellemezheti az egész munkát. Felfogásának újszerűségével, akárcsak az összefoglalás csaknem teljességével és alaposságával ragad meg az első két fejezet, amely a sejttant tárgyalja tömören, világos közérthetőséggel a mai ismereteink szerinti legkisebb alkotó egységektől, a molekuláktól, a klasszikus értelemben vett sejtrészekig (sejthártyák, sejtmag, szinteszecskék, mitokondriumok, sejtszervek). Bár az életfolyamatok szempontjából az egész élettan sejtélettan is egyúttal, az anyag elsajátítása és egységes szemlélete szempontjából igen fontos, hogy a sejt mégis megmaradt mint morfofunkcionális egység és ebbe, mint szerkezeti egységbe vannak összefogva a legalapvetőbb ismeretek. Igen részletesen és, egy tankönyv arányaihoz képest, talán kissé túl terjedelmesen is (238-333. old.) tárgyalja a könyv a fotoszintézist. Ha azonban arra gondolunk, hogy ez az egyetlen önálló szervesanyag termelő folyamat a földön, és hogy a zöld növények kivételével, minden élő- lény, közvetlenül vagy közvetve, ennek a folyamatnak az élősködője, , akkor teljesen igazoltnak és szükségesnek tűnik egyes részeinek talán még mélyrehatóbb vizsgálata is. A fejezet világosan és egyszerűen foglalja össze azokat a fontosabb kísérleti módszereket és elméleteket, amelyek a kétszáz éve felfedezett fotoszintézis (J. Priestley, 1772) tanulmányozásáról napvilágot láttak, s amelyek megkönnyítik a folyamat megértését és elsajátítását. Végül a könyv eljut a ma általánosan elfogadott elméletig, a fénykvantumok által gerjesztett elektronok szerepéig. Nem mellőzi, sőt igen részlete*) $T. PETERFI, N. SALAGEANU : Fiziológia plantelor. Editura Didactica $i Pedagogics, 1972. sen kifejti a fotoszintézis és a termelékenység kapcsolatát. A folyamatnak ezt a gyakorlati vonatkozását kézzelfoghatóbbá teszi a fejezet szerzőjének saját, hazai vonatkozású nagyszámú adata is. A légzés tárgyalásában ugyancsak a felfogás újszerűsége és a lényeg megragadása az, ami elsősorban megkapja az olvasót Kevés tankönyv van még eddig, amelyben külön fejezetet szenteltek volna a fitokrómnak, ennek a csodálatos hatású növényi színanyagnak. Ez az 1950-es években felfedezett anyag, a gombák kivételével, az egész növényvilágban előfordul és már eddig bebizonyították számos élettani folyamatban való részvételét. A rávonatkozó kísérleti adatok alapján sikerült pontosabb magyarázatát adni sok növényélettani jelenségnek. Nem véletlen, hogy ez a fejezet a növények nyugalmi időszaka, a magvak csírázása, a növekedés és fejlődés fejezetei elé van helyezve, mert éppen ezeket valósággal át- meg átszövi és egységbe foglalja a fitokrón, az általa irányított, serkentett vagy gátolt folyamatok révén. A tárgyalt jelenségek és folyamatok megértését nagymértékben elősegíti a gazdag és gondosan megválogatott, szép kivitelezésű és pontosan elhelyezett ábraanyag. . . Nagy kár, hogy a könyvnek nincs tárgymutatója. A soknyelvű világirodalom legújabb adatait az idegen nyelvekben kevésbé jártas egyetemi hallgatóság, de a szaktanárok részére is hozzáférhetővé. t®zi. Angol nyelvű tartalomjegyzéke az ország határain kívüli ismertetését célozza és ugyanakkor azt sugallja, hogy nem volna eredménytelen magyar nyelvű kiadása sem, annál is inkább mert csaknem 20 éve már annak, hogy hasonló könyv utoljára megjelent. Nagy-Tóth Ferenc Az erdélyi magyar színjátszás kezdete nem olyan téma, nem olyan fehér folt a hazai kultúrtörténetben, amelyhez egy kutató új, meghökkentő filológiai felfedezések reményével nyúlhat. Úgy tűnt, hogy a kortárs Káli Nagy Lázár után,Jakab Elek (A kolozsvári Nemzeti Színház története), Bayer József (A nemzeti játékszín története), Ferenczi Zoltán (A kolozsvári színészet és színház története) alapvető művei, majd később Jancsó Elemér színháztörténeti tanulmányai (Az erdélyi magyar színészet hőskora stb.), Janovics Jenő (A Farkas utcai színház), Szentimrei Jenő (Harc az állandó színház megalakulásáért Marosvásárhelyt) munkái — hogy csak a jelentősebbeket említsük — filológiailag és eszmeileg már mindent elvégeztek, s már csak egy marxista alapozású hazai színháztörténeti szintézis megalkotására van szükség. És íme, Enyedi Sándor-----a Kriterion dicséretére és jóvoltából — olyan új adalékokkal gazdagította az eddigi eredményeket könyvében*, hogy számos — eddig helyesnek és megalapozottnak tűnő — megállapítás felülvizsgálatra szorul, egy egész korszak kultúrtörténeti képe — nem lényegtelen vonásokban — módosul. Az már személyi és tudományos alkat kérdése, hogy az új adatok birtokában az új elvi általánosításokat, a színháztörténeti szintézist Enyedi Sándor alkotja-e meg vagy sem. Az erdélyi magyar színjátszás kezdetei mindenesetre olyan tudományos tett, olyan filológiai eredmény, melyet nem győzhetünk kellőképpen értékelni — sem színháztörténeti vonatkozásban, sem pedig kutató tevékenységünk strukturális átrétegződése szempontjából. Ezen kívül, Enyedi Sándor műve áttekinthető vázlatát nyújtja az erdélyi magyar színjátszás első negyedszázadának, amelyet a szakembereken kívül haszonnal forgathatnak mindazok (a nagy színháztörténeti munkák általában nehezen hozzáférhetők), akik ismerni akarják kulturális örökségünket, akik mélyíteni szándékoznak nemzetinemzetiségi önismeretüket Az Enyedi mű első könyve a Thalia szekerén Jelképes címet viseli. Ebben a könyvben az erdélyi magyar színészet küzdelmes útját vázolja fel a szerző a fejedelmi-, főúri- és diákszíni átázástól 1821-ig, a kolozsvári Farkas utcai kőszínház megnyitásáig. E könyv hármas időrendi tagolású. A hármas korszakelhatárolást mindig valamilyen eszmei vagy szervezeti változás határozza meg, amely az erdélyi magyar színészet életében bekövetkezett, amely az események további alakulására döntő jelentőségű volt. Az első szakaszban a hivatásos színjátszás XVI-XVIII. századi előzményeiről ad hírt Enyedi. A kolostori, fejedelmi (Báthory Zsigmond, Bethlen Gábor) előzmények után, jelentőségének megfelelő súllyal szerepel az iskolai színjátszás (Kolozsvár, Enyed, Csíksomlyó stb.) s Felvinczi Györgynek az a kísérlete, hogy az első hivatásos magyar színtársulatot megalakítsa (1696). A következő mérföldkő : 1792. A felvilágosítók kulturális-enciklopedikus törekvései szerencsésen találkoznak a lipóti és ferenci reakció idején megerősödő nemesi-nemzeti mozgalommal, s a kolozsvári Rhédeyház báltermében Kótsi Patkó János szavai az állandó, hivatásos magyar nyelvű színjátszás kezdetét jelzik Erdélyben. A megalakulást követő korszakban, a „színészköztársaság“ évei után, az idős Wesselényi Miklós áldozatos anyagi támogatása, szellemi és szervezeti irányítása mellett megerősödött társulat rendszeres kolozsvári fellépései, vidéki, és magyarországi vendégjátékai nagy reményekre jogosító folytatást ígérnek. Wesselényi halála után azonban (1809), a nagy mecénás támogató-irányító segítségét nélkülözve, a napóleoni háborúk következtében előnytelenül változott gazdasági-politikai körülmények között nehéz évek következnek a társulatra. Az állandó színházépület befejezése is évekig húzódik. A reformkor kezdetével meginduló , új szellemikulturális vérkeringés hozza majd el egy küzdelmes negyedszázad betetőzését, a Farkas utcai kőszínház megnyitását, 1821-ben. Enyedi művének második könyve a Játékrend. Ez évek szerint közli a kolozsvári és vidéki előadásokat, a színészek nevét, a darabok címét, szerzőjét, fordítóját, hogy csak a lényegesebb adatokat említsük. S végül néhány szót Enyedi új eredményeiről... A társulat első éveire vonatkozó kutatásai (1793- ból például Ferenczi mindössze tíz darab címet ismer, Enyedi harmincnyolcat) azt bizonyítják, „hogy a kolozsvári színjátszás kezdete óta állandó színi tevékenység folyt Kolozsváron, hogy a kezdő előadást, a Kölesérit, nem követte hoszszabb szünet, mint ahogy ezt eddig feltételezték“ —- állapítja meg a szerző. Ezen kívül, az új címek ismeretében, véleményünk szerint, egész sor eszme- és drámatörténeti, fordításirodalmi korrekcióra lesz majd szükség. Úgyszintén jelentősnek érezzük a hazai Shakespearekultuszról alkotott kép módosulását illetően, Enyedinek azt az új adatát, hogy Hamletet nem 1794- ben, hanem már 1793 novemberében játszották Kolozsváron, Schröder után Kazinczy fordításában. A Hamlettel 1807-ben Désen is fellép a társulat, 1812-ben viszont Erdővidék közönsége láthatja a Macbeth-et, a Lear királyt és a Hamletet. A Kolozsváron kívüli színházalapítási kísérletekre vonatkozólag is tud újat mondani Enyedi Sándor könyve. Szatmáron Móricz György már 1790-ben, tehát a magyarországi Kelemen Lászlóféle társulat előtt kezdi meg színjátszói működését, 1796-ban pedig Nagybányán „a gyakorlati megvalósítás szakaszáig jut“ Nagy Jánosnak egy állandó színésztársaság létesítésére vonatkozó terve... íme, néhány értékes adat Enyedi új eredményeiből, újabb kutatások, esetleges átértékelések, egy marxista alapozású színháztörténeti szintézis kiindulópontja. Bernád Ágoston THÁLIA SZEKERÉN • ENYEDI SÁNDOR : Az erdélyi magyar színjátszás kezdetei. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973. KÉSŐI, DE NEM ELKÉSETT Forgatom, ízlelgetem Dános Miklósnak az Eminescu Kiadónál megjelent Hibaigazítás című regényét. A hátsó fedőlapról a szerző kissé nyugtalan arckifejezéssel hunyorog szemüvege mögül az olvasóra, akivel tulajdonképpen idestova 27 esztendeje folytat párbeszédet. Elsősorban, mint riporter. S miközben a fénykép alá tördelt önéletrajzkivonatot böngészem, eszembe jut egy történet, amely sokkal többet mond el Dánosról, mint töredelmes önvallomása. Januárban beutalták a marosvásárhelyi klinikára kivizsgálásra. Magas a vérnyomása, s a szíve rendetlenkedik. Újságírók és riporterek igen gyakori szakmai betegsége. A neves professzornak nem tűnt fel, hogy a vizsgált alany szüntelenül beszél és kérdezősködik. Tapasztalatból tudja, hogy a betegekben a vizsgálat szorongást kelt, s azt ösztönösen igyekeznek valamiképpen levezetni. Dános tehát nyilvánvalóan a szüntelen beszéddel akarja saját figyelmét önmagáról elvonni. Aztán hazaküldtek egy papírral, amelyen az érthetetlen latin nyelvű kifejezések szabad fordításban az orvosok gondterhelt fejcsóválását jelentik. És erősen ajánlották a feltétlen nyugalmat, pihenést. Néhány héttel később a vásárhelyi klinika orvosai riportot olvashattak A Hét-ben az intézmény életbevágó problémáiról. Miközben az elektrokardiogram huzalaival kapcsolták a kísértetiesen villogó, az élet vagy a halál jegyeit grafikonba rögzítő masinához, ez alatt, mondanom, Dános. .. riportanyagot gyűjtött. Bolond ember az ilyen, nem vitás. Hál’istennek! Mert ugyan mire mennénk csupán a jól kiszámított ésszerűséggel? Mivé lenne a világ az örökké nyüzsgő, mindig kíváncsi, néha idegesítően, de értelmesen minden lében kanál emberek nélkül ? S főleg mivé lenne az újságírás — sőt az irodalom is ? Dános mindig arról beszél és arról ír, amit látott. Ujjal kell érintenie, körül kell tapogatnia az életanyagot, hogy aztán, türelmetlenül, néha éppen elhamarkodottan, de mindig a maga belső feszültségétől fűtötten felmérje, átértékelje és gyorsan belekiabálja a világba. Egyszóval hamisítatlan riporteralkat. Regényei is ezt tanúsítják. A Hibaigazítás különösen. Bartha Árpád, a regény főhőse, immár másodszor kerül, igaz, ezúttal álnéven, a Dános-kötetbe. A szerző első, 1952-ben megjelent könyvében a valóságos hős Balogh Árpád, mint országos híresség viseli, székelyes virtussal, legényesen félrecsapott glóriáját. Ebben a könyvben az élenjáró esztergályos úgy tűnik, soha el nem múló dicsőség alapjait veti meg, valóban nagyszerű szakmai képességeivel, kétségtelenül kiemelkedő egyéniségével. Dános szerint mindaz, amit akkor megírt, igaz volt. Igaz volt a figura és igaz a korszellem, amelyben élt, s amely felemelte. De abból a könyvből a teljes igazságnak csak egy része olvasható ki. Ezért kerül sor a 20 esztendővel később fogamzott regény, a Hibaigazítás megjelentetésére. A könyv első fejezete a Balogh Árpád sorsából ihletődött, immár fiktív regényhős, Bartha Árpád temetésével indult . Idézek : „Csak négyen jöttünk el a temetésre. Ebből a négyből is, ha már itt tartunk, bevallom az egyik, azaz pontosabban Kiss Béla, tiszta véletlenül keveredett közénk, mert azt hitte, hogy a cukorgyári Bartha halt meg, és mivel évek óta tartozott neki 325 lejjel, a lelkiismeret furdalás fellángolt benne, és kibicegett a Kálvária útra — megadni a végtisztességet. Legalább ennyit.“ Elvágtathat-e egy ember mellett a kor, amelynek ő egy adott pillanatban jelképe volt? Elszáguldhat-e mellette úgy, hogy vissza se tekintsen rá? A Hibaigazításban Dános igennel válaszol. Ismét idézet: „ ... egy alakuló, fejlődő világnak vagyunk a hasonmásai, erényeinkkel és hibáinkkal együtt. Valamenynyi cselekedetünk kivetülése a kornak, amiben élünk, gyengeségeink a kor gyengeségei, történéseink a kor történései, változásaink a kor változásai és épp a mi munkánk nyomán — különb lesz, akkor mi is különbek leszünk.“. Idáig az idézet, amely lényegében éppen az ellenkezőjére akarja felhívni a figyelmet, aki lemarad a változó időtől, aki nemcsak elősegíteni nem tudja többé a haladást, de lépést tartani sem tud, még életében emlékké válik. Aranykeretes, naponta hivatalból leporolt emlékké Vagy egyszerűen elfelejtett, csak néha-néha felvillanó ködös látomássá. Amikor az újszülöttet felmutató atyák meghatott büszkeségével átnyújtotta a Hibaigazítás egyik példányát, Dános figyelmeztetett, hogy nem valami vidám könyvet ajándékoz. Nincs igaza. Az álmaink rendszerint valóban nem teljesednek be szó szerint. De ezért nem kell búsulni, mert az álmaink tudatunk szerint alakulnak és mindig épp oly tökéletlenek, mint tudatunk a meghatározott fejlődési szakaszban. Az életet az ébrenlétben töltött óráinkhoz kell mérnünk: minél józanabbak vagyunk, annál szebbet annál megvalósíthatóbbat álmodhatunk. Tabák László HEBAIGAZITÁS LEVELEK A SÓLYÁRÓL A lágy felhőrétegekbe bugyolált nap, mint bepókhálósodott higanycsepp bágyadozik az égen, ilyenkor az ember bizony laposakat pislant a világba, lankadtan tesz-vesz, s alig várja, hogy a természet selejtje — ez a félresikeredett, mogorva 24 óra — lekerüljön már az idő futószalagáról, s derűsebbnek adja át a helyét. De a hajóépítő udvarán , a villanytargoncán viháncolva tovarobogó két 16—17 év körüli srácra, úgy látszik, nem hat a „felhőnyomás“, vidáman száguldanak a sólya irányába, hólevet fröcscsentve szerteszét. A fiataloké ez az üzem, 28 év itt az átlagéletkor, de vannak műhelyek, ahol a 21-et sem éri el. Mint a szerszámlakatosok műhelyében, ahol a mester, Duda Emil is nemrég vett búcsút a 30-tól. S a munkapadok mellett egész fiatal fiúk állnak. Pedig, amint Duda Emil mondja: — A szerszámlakatos munkáját a szobrászéhoz lehet leginkább hasonlítani, ugyanolyan kézügyességet, hozzáértést igényel, s emellett egészen más fajta precizitást. Egy jól sikerült matrica van olyan szép számomra, mint egy szobor. — Ahogy nézem, ezeknek a fiúknak a legnagyobb része falusi környezetből került ide. Van bennük elég technikai érzék ezt a nehéz mesterséget elsajátítani? — Falun is rég megváltozott a helyzet. Hiszen mindenütt van már traktor, cséplőgép. Ezek a fáik már otthon hozzászagoltak a gépekhez, éppen ezért is jöttek ide ipari tanulónak, hogy továbbfejleszthessék technikai tudásukat, s egy jó szakmát kapjanak a kezükbe. Legnagyobb részüknek, egy-két bátyja már hamarabb valami ipari üzemben dolgozott, s többnyire ezek rábeszélésére jönnek a városba szakmát tanulni. Próbaképpen meg is szólítok egy vékony, olajbarna arcú fiút. Sever Anatolie, 16 éves, a Galati megyei Namoloasa községből került ide, valóban van egy bátyja az itteni mechanikai üzemben, ő hívta szakmát tanulni. Bár nincs még egy éve, hogy itt dolgozik, már elvégez minden munkát, amit a mester megkövetel tőle, nemcsak mennyiségi, de minőségi szempontból is. Egyszer ugyan meggyűlt a baja valami rozsdamentes csavarokkal, de aztán a többiek segítségével sikerült elkészítenie azokat is. Az öntödében találkoztam egy másik fiatal munkással, alá korát meghazudtoló rátermettséggel végzi a rézolvasztás és öntés bonyolult munkáját. Cazan Nelunak hívják, 19 éves, és csak néhány hónapja fejezte be a munkahelyi kiképzési periódust. Mindjárt az első hónapban két és félezer lejt keresett, s néha felmegy 2800- ra is. Felvillanó piros, zöld lámpácskákkal kirakott vezérlőasztal, rajta heliográffal másolt technikai rajz, melynek erős villanykörtével megvilágított vonalain fotocellás szem halad végig, századmilliméter pontossággal letapogatva a rajz formáját, s megfelelő méretre kinagyítva négy karhoz továbbítja, melynek alsó felén kékes oxi-acetilénláng sziszeg. A lángocskák pontosan a „szabásmintának“ megfelelő darabokat vágják ki az alattuk gördülő acéllemezből. Ennél a bonyolult gépnél dolgozik a szintén 19 éves Lupu Neculae, már másfél éve, bár még nincs három esztendeje, hogy a hajóépítő telepre került a Slobozia-Conache nevű faluból. Már kamaszkorában hozzá-hozzápiszkált a faluja földjét szántó traktorhoz, első gyakorlati technikai ismeretei onnan származnak. Most ezen az optikai vágógépen dolgozik, s szabad idejében kézilabda edzésekre jár, benne van a hajóüzem csapatában. — S a faluban, otthon, mikor járt utoljára? — Jó néhány hete megvan, mikor az öregek levágták a disznót. Már csak értük megyek néha haza, a fiatalság mind eljött ide a városra, otthon csak az idősek maradtak. — S akkor a gazdaságban ki maradt, a földet ki műveli? — Az öregek. Gépesítve van ott már minden, el tudják végezni a munkát. — Ha nyugdíjba mennek, ki marad a földeken? — Akkor ersze már csak a gépek — mondja nevetve. Ez a telep nemcsak hajókat gyárt, hanem szakembereket is képez — mondta Duda Emil, s igaza volt. Havonta 100—200 fiatalt alkalmaznak itt munkahelyi kiképzésre, s ugyanannyi el is hagyja az üzemet, ha a papírt kézhez kapta. Ez állandó fejfájást okoz a vezetésnek, sosincs elég jól képzett emberük, de ugyanakkor haszon is van belőle. Mert az innen kirajzó lakatosokat, hegesztőket, villanyszerelőket, az iparosodó Moldova friss gyárai szívják fel ,melyeknek nagy szükségük van rájuk. Nemes László Galați — 1973 február 13. A SZAKEMBER MINT .MELLÉKTERMÉK“ Előregyártott hajóelem a darun (Folytatás az 1. oldalról) polgári fegyelemnek, a szocialista demokráciának. Minden törvény, ha egyszer megszavazták, kötelező a társadalom valamennyi tagja számára. Ebből sokan még ma is azt az egyéni következtetést vonják le, hogy a törvényekből csak annyi vonatkozik rájuk, amennyi személyes életükben érinti őket. A közös törvényalkotás, amelynek gyakorlatát a párt oly szívósan igyekszik meghanosítani, közös felelősséget ró reánk minden törvény minden előírásának betartásáért. Például felelőssé tesz valamennyiünket a törvények rangjáért, tekintélyéért. Volt olyan időszak is a kilencedik pártkongresszus előtt — ma már nyíltan szembenézünk vele —, amikor a törvények helyét szubjektív döntések vették át, amikor a törvényesség nem a szocialista eszmények jegyében érvényesült, s amikor ennek sok keserű tapasztalat lett az ára. Ezért kell még inkább becsülnünk a párt és állam következetességét a jogok és kötelességek törvényekbe iktatásában és e törvényeknek a nép elé bocsátásában, vagyis a közös felelősség kialakításában. Ha a törvényekért valamennyien külön-külön és együttesen felelősséget érzünk, mert a magunkénak tartjuk őket, akkor a törvényességnek rangja, hitele és erélye van. Törvények rangját legjobban az adja meg, ha szigorú pontossággal alkalmazzák őket. Tehát sem a közösség, sem az egyén jogos érdekeit senki nem sértheti meg. Ez a kétoldalúság nem szólam, valóban csak ez alapozhatja meg igazán bármilyen törvény rangját. Hiszen a törvény egyén és szocialista társadalom kölcsönösen előnyös, mindkettő méltóságát erősítő „társadalmi szerződés". A törvények ismerete és a törvények betartása az egyénnek joga is, de mindenképpen kötelessége. Még akkor is kötelessége, ha a törvényt nem ismeri. (Ami immár feltétlenül egyéni közönyt vagy hanyagságot jelezhet csak.) A szocialista állam és az állam szervei, vállalatai jogosan követelik meg minden honpolgártól a törvények pontos, szigorú betartását. Mindehhez minden erkölcsi joguk megvan, amíg ezek a szervek, vállalatok is éppoly pontosan betartják a maguk kötelességeit a szocialista állam polgáraival szemben. Ha nem ezt teszik, a törvényeink erkölcsi alapját áshatják alá. Megesik, sajnos, hogy ugyanannak a törvénynek az előírásait másként alkalmazzák egy vállalat és másként az egyének esetében. Vagyis az állami, szövetkezeti és más szervek a maguk részére nem tartják kötelezőnek azt, amit a velük törvényes kapcsolatba kerülő egyénektől minden további nélkül és igen helyesen megkövetelnek. Vagyis hatalmi helyzetükből kiindulva önkényesen értelmezik a törvények betűjét és szellemét. Vajon milyen erkölcsi alapon kérhetik akkor az állampolgároktól, hogy ők viszont lelkiismeretes és pontos megtartói legyenek az előírásoknak? A szocialista törvényesség erősítésében e vonatkozásban jócskán van még megérteni és megértetni való. Vagyis a nyilvánosság előtt is megtárgyalandó, elintézendő dolgunk. Ne értsük félre: amikor egy állami vagy szövetkezeti szerv nem törvényes úton jár el, akkor nem az állam vagy maga a szövetkezet szegi meg a törvényt, hanem annak egyik vagy másik tisztviselője, kisebb vagy nagyobb rangú képviselője. Tehát nem az elvont állam hibázik, hanem annak nagyon is élő, gyakorlatilag jelenlevő képviselője, akinek törvénytiszteletre nevelése is beletartozik a törvényekért vállalt közös, össznépi felelősségünkbe. És bizonyos az is, hogy az állam elvont fogalomból éppen akkor kerül „emberközelbe", ha az ilyen képviselői fölött is ellenőrzést gyakorol a törvények jogos ura, a nép. A szocialista demokrácia jogot és mindinkább lehetőséget, keretet is biztosít erre a népi, közösségi ellenőrzésre és törvényfelügyeletre. De csak azért vállalhatjuk a felelősséget és csak afölött őrködhetünk, amit alaposan ismerünk. A törvények megvitatása — tervezet alakjukban — és megismerése később ezért egyik sarkalatos feltétele állampolgári jogaink gyakorlásának. Mi, romániai magyar dolgozók anyanyelvünkön is ismerhetjük Románia minden törvényét. A Hivatalos Közlöny magyarul is megjelenik, napilapjaink teljes egészében leadják a vitára kerülő törvénytervezeteket. Népszerű rovattá vált sok magyar nyelvű újságban a jogi tanácsadó, amelyben szakemberek magyarázzák a törvények előírásait. Ezek a törvényismertetők nagyrészt konkrét, egyedi esetekből indulnak ki, de kétségtelen, hogy a közvetlenül nem érintettek széles körében is érdeklődést váltanak ki, közösségi nevelő hatásuk igen erőteljes. Agitálnak a törvények előírásai, de még inkább a szocialista törvényalkotás szelleme mellett. Mint ahogy a törvénykönyvek, jogszabályok magyar nyelven szólva, konkrét tárgyakon túl a nemzeti egyenjogúság érvényesüléséről is beszélnek. Minden újabban alkotott törvénybe tételesen is belefoglalják a nemzetiségek egyenjogúságának elvi és gyakorlati vonatkozásait. Törvényes előírás az anyanyelv szabad használata az államigazgatásban, az oktatásban, a művelődésben, az élet minden területeit. Nemzetiségi életünk is benne tükröződik a szocialista jogalkotásban, magától értetődő, hogy helye és szerepe ehhez mért a joggyakorlatban. Ismerni a törvényeket, tisztelni a törvényeket, őrködni betartásuk fölött, tehát közhangulatot alakítani értük, a dolgozók érdeke szerint való, a dolgozók szívesen vállalt feladata. Hiszen, a költő hasonlata szerint, végre mi lettünk „hű meghallói a törvényeknek". A szocialista demokrácia a törvények „meghallását” időszerű kötelességeink közé iktatta, a közös előrehaladás, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom gyorsabb építése, valamennyiünk emberi minőségének tökéletesítése érdekében. És éppen, mert ez is emberi jellemünkhöz, szocialista erkölcsi vonásaink közé tartozik, méltán ilik bele a nép erkölcsi és etikai tartásának nagy kódexébe. TÖRVÉNY TISZTELET SPORT SPORT • SPORT SPORT TELEX • TELEX • TELEX TELEX A férfi kosárlabda BEK-torna negyeddöntőjében, visszavágó mérkőzésen, a Bukaresti Dinamo 100:64 arányú győzelmet aratott a Prágai Slavia együttese felett, s ezzel csoportjában, bár nem jutott tovább, megszerezte a harmadik helyet. Bajnokcsapatunk legjobbja Popa volt, aki 27 pontot szerzett Moszkvában, a férfi kézilabda BEK-torna negyeddöntőjében, a helyi MAI és a Steaua együttesei mérték össze erejüket. Az első találkozón a szovjet bajnok került ki győztesen, a visszavágón a katonacsapat helyzete teljesen reménytelen volt. Mégis, a Steaua nagy akarással játszott és 18:17 arányban felülmúlta ellenfelét. Nagy formában volt Birtalan, aki 12 gólt dobott Wilson kapujába . A Malagában folyó „Costa Del Sol“ nemzetközi férfi sakktornán, öt forduló után, az argentin Quinteros és Florin Gheorghiu állnak az élen — 3,5—3,5 ponttal. Legutóbb nagymesterünk Medinát győzte le és döntetlent harcolt ki a Quinteros elleni függőjátszmában • Törökország — Románia 0:1 — barátságos ifjúsági labdarúgó mérkőzés Adabasariban. 1973. FEBRUÁR 17., SZOMBAT SPORT SPORT • SPORT CSOPORTELSŐ AZ AGRONOMIA A kolozsvári Györgyfalvi negyedi műjégpályán véget értek a küzdelmek a jégkorong bajnokság B- csoportjában is. Az utolsó napon a hagyományoknak megfelelően, a sorsdöntő összecsapásokra került sor, köztük az első helyet eldöntő Agronomia — IPGG találkozóra. Eredetileg ezt rangadónak tekintették, de a pályán, a várakozással ellentétben, elmaradt az egyaránt csoportelsőségre pályázók rendszerint izgalmas, egyenrangú harca. A kolozsvári agronómusok, élve a hazai pálya biztosította előnyökkel, JÉGKORONG már a második negyedben bebiztosították nagygólarányú győzelmüket és a csoportelsőséget. . De lássuk, mi történt az utolsó napon. Székelyudvarhelyi Tirnava — Gyergyói Avíntus 6:5 (1:3, 1:1, 4:1). Végig nagy harc, kemény csata jellemezte a két Hargita megyei együttes külön rangadóját. Bár a mérkőzés már nem befolyásolhatta a két sereghajtó végső helyezését, mindkét gárda presztízs kérdésnek tekintette búcsúzását az idénytől. Amint a részeredmények is igazolják, a gyergyóiak kezdtek jobban és még az utolsó harmad elején is ők vezettek 5:3-ra. A hajrában azonban felülkerekedett az udvarhelyi csapat és megfordította a mérkőzés sorsát. Kolozsvári Agronomia—IPGG 12:2 (2:1, 8:1, 2:0). Az Agronomia nagy kedvvel vetette magát a küzdelembe és kiegyensúlyozott első 20 perc után imponáló győzelemmel szerzett magának még több hívet Kolozsváron. Maradjunk hát ennél a gondolatnál. Kolozsváron nagy csatát nyert a jégkorong. Míg Bukarest, Csíkszereda, Galati, vagy akár SzékelyA rangsor udvarhely és Gyergyó esetében ez nem mond sokat, ott ugyanis évek óta rendszeresek a vetélkedők, és e sportág nemcsak a kimondott téli hónapokban, hanem — természetesen, itt elsősorban a műjégpályás városokra gondolunk — az esztendő más részében is népszerű. De Kolozsváron, ahol hajdan a „nagyok“, majd később a teativita az ország legjobbjai között is rendre helytállt (ne feledjük, 1954-ben a Stivita nyerte az A-osztályú bajnokságot!), most remény van arra, hogy a jégkorong újból visszanyeri egykori táborát, hajdani jogait. — Ami nekünk annak idején olyannyira hiányzott, az a mai fiataloknak végre valósággá vált — jelentette ki Kovács Vilmos, a Stivnta volt bajnokcsapatának sokszoros válogatott csatára. Most már csak az szükséges, hogy a helyi iskolák és üzemek ifjaiból minél többen kapjanak kedvet a jégkoronghoz, hogy biztosítsanak számukra felszerelést és akkor remény lehet arra, hogy a kolozsvári jégkorongozók ismét méltó vetélytársai lehetnek a legjobbaknak. Persze, ehhez sok munkára, sok kemény edzésre van szükség. Csak:" osztozhatunk a megkérdezett véleményével és reméljük, sokszor tájékoztathatjuk még olvasóinkat a kolozsvári jégkorong kiemelkedő eseményeiről. , László Ferenc Agronomia IPGG Tirnava Avintul 15 10 1 4 15 7 4 4 15 6 2 7 15 3 1 11 114: 44 21 73: 55 18 59: 82 14 37:102 7