Előre, 1973. február (27. évfolyam, 7848-7871. szám)

1973-02-17 / 7862. szám

ELŐRE 2. oldal KÖNYVEK • KÖNYVEK • KÖNYVEK A KORSZERŰ NÖVÉNYÉLETTAN SZINTÉZISE A nemrég megjelent növényélet­tani egyetemi tankönyv jelen­tős eseménye tudományos éz létünknek, főleg azok számára, akik a növényélettant és a növényi bio­kémiát művelik, tanítják vagy ta­nulják. A nagyon sokat hangoztatott és már mindenki által tapasztalt gyors­ütemű haladás és az ezzel együttjá­ró félelmetesen gyülemlő ismereta­nyag az emberi tevékenység minden területén, ma már nem csupán dia­dala az alkotó embernek, hanem aggodalmak és feszültségek forrása is. Nemcsak az eredmények kétérté­­kűségénél fogva nem tiszta az öröm hanem az ismeretek elsajátíthatósá­ga miatt is. Szerte a világon ezért keltenek nagy érdeklődést azok a művek, amelyek egy szaktudományi teljes igényű, modern szintézisét ad­ják. Ilyen mű Péterfi István és Ni­­colae Salageanu növényélettana. *) A könyv elkészítését mindeneke­lőtt, az új ismeretek rendszerbe fog­lalása tette szükségessé. Az ez­előtt hét évvel közreadott növényélettani egyetemi tankönyv ugyanis rég el­fogyott. A szerzők széles körű bio­lógiai tudása, hatalmas szakismere­te szerencsésen párosult e könyv megírásában a sok évtizedes peda­gógiai tapasztalattal és a szerkesz­tésben való jártassággal. Éppen négy évtizede annak, hogy a szerzők e­­gyike megírta a száz éves Kolozs­vári Tudományegyetem első össze­foglaló növényélettani tankönyvét (St Péterfi, E. Reimesch : Elemen­te de fiziologie vegetala, Cluj, 1933). A könyv szerkezete és felépítése megfelel a hazai növényélettani ha­gyományoknak és a jelenleg érvé­nyes oktatási tervnek. Nagyjában ehhez igazodik az egyes részek kö­zötti arány is. Fejezetei felölelik a növényélettan minden ágát. Az aláb­biakban eltekintünk a fejezetenkénti ismertetéstől, de­ feltétlenül ki kell emelnünk néhány olyan részt, amely fontosságával, tárgyalási módjával és szemléletével magára vonja a fi­gyelmet, s ugyanakkor jellemezhe­ti az egész munkát. Felfogásának újszerűségével, akár­csak az összefoglalás csaknem teljes­ségével és alaposságával ragad meg az első két fejezet, amely a sejttant tárgyalja tömören, világos közért­hetőséggel a mai ismereteink sze­rinti legkisebb alkotó egységektől, a molekuláktól, a klasszikus értelem­ben vett sejtrészekig (sejthártyák, sejtmag, szinteszecskék, mitokondri­­umok, sejtszervek). Bár az életfolya­matok szempontjából az egész élet­tan sejtélettan is egyúttal, az anyag elsajátítása és egységes szemlélete szempontjából igen fontos, hogy a sejt mégis megmaradt mint morfo­­funkcionális egység és­ ebbe, mint szerkezeti egységbe vannak össze­fogva a legalapvetőbb ismeretek. Igen részletesen és, egy tankönyv arányaihoz képest, talán kissé túl terjedelmesen is (238-333. old.) tár­gyalja a könyv a fotoszintézist. Ha azonban arra gondolunk, hogy ez az egyetlen önálló szervesanyag termelő folyamat a földön, és hogy a zöld növények kivételével, minden élő-­ lény, közvetlenül vagy közvetve, en­nek a folyamatnak az élősködője,­ , akkor teljesen igazoltnak és szüksé­gesnek­ tűnik egyes részeinek talán még mélyrehatóbb vizsgálata is. A fejezet világosan és egyszerűen fog­lalja össze azokat a fontosabb kí­sérleti módszereket és elméleteket, amelyek a kétszáz éve felfedezett fotoszintézis (J. Priestley, 1772) ta­nulmányozásáról napvilágot láttak, s amelyek megkönnyítik a folyamat megértését és elsajátítását. Végül a könyv eljut a ma általánosan elfo­gadott elméletig, a fénykvantumok által gerjesztett elektronok szerepé­ig. Nem mellőzi, sőt igen részlete­*) $T. PETERFI, N. SALAGEA­­NU : Fiziológia plantelor. Edi­­tura Didactica $i Pedagogics, 1972. sen kifejti a fotoszintézis és a ter­melékenység kapcsolatát. A folya­matnak ezt a gyakorlati vonatkozá­sát kézzelfoghatóbbá teszi a fejezet szerzőjének saját, hazai vonatkozá­sú nagyszámú adata is. A légzés tárgyalásában ugyancsak a felfogás újszerűsége és a lényeg megragadása az, ami elsősorban megkapja az olvasót Kevés tankönyv van még eddig, amelyben külön fejezetet szenteltek volna a fitokrómnak, ennek a cso­dálatos hatású növényi színanyag­nak. Ez az 1950-es években felfede­zett anyag, a gombák kivételével, az egész növényvilágban előfordul és már eddig bebizonyították szá­mos élettani folyamatban való rész­vételét. A rávonatkozó kísérleti a­­datok alapján sikerült pontosabb magyarázatát adni sok növényélet­tani jelenségnek. Nem véletlen, hogy ez a fejezet a növények nyu­galmi időszaka, a magvak csírázása, a növekedés és fejlődés fejezetei elé van helyezve, mert éppen ezeket va­lósággal át- meg átszövi és egy­ségbe foglalja a fitokrón, az általa irányított, serkentett vagy gátolt fo­lyamatok révén. A tárgyalt jelenségek és folyama­tok megértését nagymértékben elő­segíti a gazdag és gondosan megvá­logatott, szép kivitelezésű és pon­tosan elhelyezett ábraanyag. . . Nagy kár, hogy a könyvnek nincs tárgymutatója. A soknyelvű világ­­irodalom legújabb adatait az idegen nyelvekben kevésbé jártas egyetemi hallgatóság, de a szaktanárok részé­re is hozzáférhetővé. t®zi. Angol nyelvű tartalomjegyzéke az ország határain kívüli ismertetését célozza és ugyanakkor azt sugallja, hogy nem volna eredménytelen magyar nyelvű kiadása sem, annál is inkább mert csaknem 20 éve már annak, hogy hasonló könyv utoljára meg­jelent. Nagy-Tóth Ferenc A­z erdélyi magyar színjátszás kezdete nem olyan téma, nem olyan fehér folt a hazai kultúrtörténetben, amelyhez egy kutató új, meghökkentő filológiai felfedezések reményével nyúlhat. Úgy tűnt, hogy a kortárs Káli Nagy Lázár után,­­Jakab Elek (A kolozsvári Nemzeti Színház törté­nete), Bayer József (A nemzeti já­tékszín története), Ferenczi Zoltán (A kolozsvári színészet és színház története) alapvető művei, majd később Jancsó Elemér színháztör­téneti tanulmányai (Az erdélyi ma­gyar színészet hőskora stb.), Jano­­vics Jenő (A Farkas utcai színház), Szentimrei Jenő (Harc az állandó színház megalakulásáért Marosvá­sárhelyt) munkái — hogy csak a jelentősebbeket említsük — filológi­­ailag és eszmeileg már mindent el­végeztek, s már csak egy marxista alapozású hazai színháztörténeti szintézis megalkotására van szük­ség. És íme, Enyedi Sándor-----a Kriterion dicséretére és jóvoltából — olyan új adalékokkal gazdagítot­ta az eddigi eredményeket köny­vében*, hogy számos — eddig helyesnek és megalapozottnak tű­nő — megállapítás felülvizsgálatra szorul, egy egész korszak kultúr­történeti képe — nem lényegtelen vonásokban — módosul. Az már személyi és tudományos alkat kér­dése, hogy az új adatok birtoká­ban az új elvi általánosításokat, a színháztörténeti szintézist Enyedi Sándor alkotja-e meg vagy sem. Az erdélyi magyar színjátszás kez­detei mindenesetre olyan tudomá­nyos tett, olyan filológiai ered­mény, melyet nem győzhetünk kel­lőképpen értékelni — sem színház­­történeti vonatkozásban, sem pedig kutató tevékenységünk strukturális átrétegződése szempontjából. Ezen kívül, Enyedi Sándor műve átte­kinthető vázlatát nyújtja az erdé­lyi magyar színjátszás első negyed­­századának, amelyet a szakembe­reken kívül haszonnal forgathat­nak mindazok (a nagy színháztör­téneti munkák általában nehezen hozzáférhetők), akik ismerni akar­ják kulturális örökségünket, akik mélyíteni szándékoznak nemzeti­nemzetiségi önismeretüket Az Enyedi mű első könyve a Thalia szekerén Jelképes címet viseli. Ebben a könyvben az erdé­lyi magyar színészet küzdelmes útját vázolja fel a szerző a feje­delmi-, főúri- és diákszíni átázástól 1821-ig, a kolozsvári Farkas utcai kőszínház megnyitásáig. E könyv hármas időrendi tagolású. A hár­mas korszakelhatárolást mindig valamilyen eszmei vagy szervezeti változás határozza meg, amely az erdélyi magyar színészet életében bekövetkezett, amely az események további alakulására döntő jelentő­ségű volt. Az első szakaszban a hivatásos színjátszás XVI-XVIII. századi előzményeiről ad hírt Enyedi. A kolostori, fejedelmi (Báthory Zsigmond, Bethlen Gábor) előzmények után, jelentőségének megfelelő súllyal szerepel az isko­lai színjátszás (Kolozsvár, Enyed, Csíksomlyó stb.) s Felvinczi Györgynek az a kísérlete, hogy az első hivatásos magyar színtársula­tot megalakítsa (1696). A következő mérföldkő : 1792. A felvilágosítók kulturális-enciklopedikus törekvé­sei szerencsésen találkoznak a lipóti és ferenci reakció idején megerősödő nemesi-nemzeti moz­galommal, s a kolozsvári Rhédey­­ház báltermében Kótsi Patkó János szavai az állandó, hivatásos ma­gyar nyelvű színjátszás kezdetét jelzik Erdélyben. A megalakulást követő korszakban, a „színészköz­társaság“ évei után, az idős Wesse­lényi Miklós áldozatos anyagi tá­mogatása, szellemi és szervezeti irányítása mellett megerősödött társulat rendszeres kolozsvári fel­lépései, vidéki, és magyarországi vendégjátékai nagy reményekre jogosító folytatást ígérnek. Wesse­lényi halála után azonban (1809), a nagy mecénás támogató-irányító segítségét nélkülözve, a napóleoni háborúk következtében előnytele­nül változott gazdasági-politikai körülmények között nehéz évek következnek a társulatra. Az ál­landó színházépület befejezése is évekig húzódik. A reformkor kez­detével meginduló , új szellemi­kulturális vérkeringés hozza majd el egy küzdelmes negyedszázad betetőzését, a Farkas utcai kőszín­ház megnyitását, 1821-ben. Enyedi művének második könyve a Játékrend. Ez évek szerint közli a kolozsvári és vidéki előadásokat, a színészek nevét, a darabok cí­mét, szerzőjét, fordítóját, hogy csak a lényegesebb adatokat em­lítsük. S végül néhány szót Enyedi új eredményeiről... A társulat első éveire vonatkozó kutatásai (1793- ból például Ferenczi mindössze tíz darab címet ismer, Enyedi har­mincnyolcat) azt bizonyítják, „hogy a kolozsvári színjátszás kezdete óta állandó s­zíni tevékenység folyt Kolozsváron, hogy a kezdő előa­dást, a Kölesérit, nem követte hosz­­szabb szünet, mint ahogy ezt eddig feltételezték“ —- állapítja meg a szerző. Ezen kívül, az új címek ismeretében, véleményünk szerint, egész sor eszme- és drámatörténeti, fordításirodalmi korrekcióra lesz majd szükség. Úgyszintén jelentős­nek érezzük a hazai Shakespeare­­kultuszról alkotott kép módosulá­sát illetően, Enyedinek azt az új adatát, hogy Hamletet nem 1794- ben, hanem már 1793 novemberé­ben játszották Kolozsváron, Schrö­der után Kazinczy fordításában. A Hamlettel 1807-ben Désen is fellép a társulat, 1812-ben viszont Erdővidék közönsége láthatja a Macbeth-et, a Lear királyt és a Hamletet. A Kolozsváron kívüli színházalapítási kísérletekre vonat­kozólag is tud újat mondani Enyedi Sándor könyve. Szatmáron Móricz György már 1790-ben, tehát a magyarországi Kelemen László­­féle társulat előtt kezdi meg szín­játszói működését, 1796-ban pedig Nagybányán „a gyakorlati megva­lósítás szakaszáig jut“ Nagy János­nak egy állandó színésztársaság létesítésére vonatkozó terve... íme, néhány értékes adat Enyedi új eredményeiből, újabb kutatások, esetleges átértékelések, egy mar­xista alapozású színháztörténeti szintézis kiindulópontja. Bernád Ágoston THÁLIA SZEKERÉN • ENYEDI SÁNDOR : Az er­délyi magyar színjátszás kez­detei. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973. KÉSŐI, DE NEM ELKÉSETT F­orgatom, ízlelgetem Dános Miklósnak az Eminescu Kia­dónál megjelent Hibaigazítás című regényét. A hátsó fedőlapról a szerző kissé nyugtalan arckifejezés­­sel hunyorog szemüvege mögül az olvasóra, akivel tulajdonképpen idestova 27 esztendeje folytat pár­beszédet. Elsősorban, mint riporter. S miközben a fénykép alá tördelt önéletrajzkivonatot böngészem, e­­szembe jut egy történet, amely sokkal többet mond el Dánosról, mint töredelmes önvallomása. Ja­nuárban beutalták a marosvásárhe­lyi klinikára kivizsgálásra. Ma­gas a vérnyomása, s a szíve ren­detlenkedik. Újságírók és riporterek igen gyakori szakmai betegsége. A neves professzornak nem tűnt fel, hogy a vizsgált alany szüntelenül beszél és kérdezősködik. Tapaszta­latból tudja, hogy a betegekben a vizsgálat szorongást kelt, s azt­ ösztönösen igyekeznek valamikép­pen levezetni. Dános tehát nyilván­valóan a szüntelen beszéddel akar­ja saját figyelmét önmagáról elvon­ni. Aztán hazaküldtek egy papír­ral, amelyen az érthetetlen latin nyelvű kifejezések szabad fordítás­ban az orvosok gondterhelt fejcsó­­válását jelentik. És erősen aján­­lották a feltétlen nyugalmat, pihe­nést. Néhány héttel később a vásárhelyi klinika orvosai riportot olvashattak A Hét-ben az intézmény életbevágó problémáiról. Miközben az elektro­­kardiogram huzalaival kapcsolták a kísértetiesen villogó, az élet vagy a halál jegyeit grafikonba rögzítő masinához, ez alatt, mondanom, Dá­nos. .. riportanyagot gyűjtött. Bolond ember az ilyen, nem vi­tás. Hál’istennek! Mert ugyan mire mennénk csupán a jól kiszámított ésszerűséggel? Mivé lenne a világ az örökké nyüzsgő, mindig kíváncsi, néha idegesítően, de értelmesen minden lében­ kanál emberek nél­kül ? S főleg mivé lenne az újság­írás — sőt az irodalom is ? Dános mindig arról beszél és ar­ról ír, amit látott. Ujjal kell érin­tenie, körül kell tapogatnia az életanyagot, hogy aztán, türelmet­lenül, néha éppen elhamarkodottan, de mindig a maga belső feszültségé­től fűtötten felmérje, átértékelje és gyorsan belekiabálja a világba. Egyszóval hamisítatlan riporter­­alkat. Regényei is ezt tanúsítják. A Hi­baigazítás különösen. Bartha Árpád, a regény főhőse, immár másodszor kerül, igaz, ezúttal álnéven, a Dá­nos-kötetbe. A szerző első, 1952-ben megjelent könyvében a valóságos hős Balogh Árpád, mint országos híresség viseli, székelyes virtussal, legényesen félrecsapott glóriáját. Ebben a könyvben az élenjáró esz­tergályos úgy tűnik, soha el nem múló dicsőség alapjait veti meg, valóban nagyszerű szakmai képes­ségeivel, kétségtelenül kiemelkedő egyéniségével. Dános szerint mind­az, amit akkor megírt, igaz volt. Igaz volt a figura és igaz a korszel­lem, amelyben élt, s amely fel­emelte. De abból a könyvből a tel­jes igazságnak csak egy része ol­vasható ki. Ezért kerül sor a 20 esztendővel később fogamzott re­gény, a Hibaigazítás megjelenteté­sére. A könyv első fejezete a Ba­logh Árpád sorsából ihletődött, immár fiktív regényhős, Bartha Árpád temetésével indult . Idézek : „Csak négyen jöttünk el a teme­tésre. Ebből a négyből is, ha már itt tartunk, bevallom az egyik, azaz pontosabban Kiss Béla, tiszta véletlenül keveredett közénk, mert azt hitte, hogy a cukorgyári Bartha halt meg, és mivel évek óta tar­tozott neki 325 lejjel, a lelkiismeret furdalás fellángolt benne, és kibice­gett a Kálvária útra — megadni a végtisztességet. Legalább ennyit.­“ Elvágtathat-e egy ember mellett a kor, amelynek ő egy adott pilla­natban jelképe volt? Elszáguldhat-e mellette úgy, hogy vissza se tekint­sen rá? A Hibaigazításban Dános igennel válaszol. Ismét idézet: „ ... egy alakuló, fejlődő világnak vagyunk a hasonmásai, erényeink­kel és hibáinkkal együtt. Valameny­­nyi cselekedetünk kivetülése a kor­nak, amiben élünk, gyengeségeink a kor gyengeségei, történéseink a kor történései, változásaink a kor változásai és épp a mi munkánk nyomán — különb lesz, akkor mi is különbek leszünk.“. Idáig az idézet, amely lényegé­ben éppen az ellenkezőjére akarja felhívni a figyelmet­, aki lemarad a változó időtől, aki nemcsak elő­segíteni nem tudja többé a­ haladást, de lépést tartani sem tud, még életében emlékké­ válik. Aranykere­tes, naponta hivatalból leporolt emlékké Vagy egyszerűen elfelejtett, csak néha-néha felvillanó ködös látomássá. Amikor az újszülöttet felmutató atyák­ meghatott büszkeségével át­nyújtotta a Hibaigazítás egyik pél­dányát, Dános figyelmeztetett, hogy nem valami vidám könyvet ajándé­koz. Nincs igaza. Az álmaink rend­szerint valóban nem teljesednek be szó szerint. De ezért nem kell bú­sulni, mert az álmaink tudatunk szerint alakulnak és mindig épp oly tökéletlenek, mint tudatunk a meghatározott fejlődési szakaszban. Az életet az ébrenlétben töltött óráinkhoz kell mérnünk: minél jó­zanabbak vagyunk,­­ annál szebbet annál megvalósíthatóbbat álmodha­tunk. Tabák László HEBAIGAZITÁS LEVELEK A SÓLYÁRÓL A lágy felhőrétegekbe bugyolált nap, mint bepókhálósodott hi­­ganycsepp bágyadozik az égen, ilyenkor az ember bizony laposa­kat pislant a világba, lankadtan tesz-vesz, s alig várja, hogy a természet selejtje — ez a félresi­keredett, mogorva­ 24 óra — le­kerüljön már az idő futószalagá­ról, s derűsebbnek adja át a he­lyét. De a hajóépítő udvarán , a villanytargoncán viháncolva tova­robogó két 16—17 év körüli srác­ra, úgy látszik, nem hat a „felhő­nyomás“, vidáman száguldanak a sólya irányába, hólevet fröcs­­csentve szerteszét. A fiataloké ez az üzem, 28 év itt az átlagélet­kor, de vannak műhelyek, ahol a 21-et sem éri el. Mint a szer­számlakatosok műhelyében, ahol a mester, Duda Emil is nemrég vett­ búcsút a 30-tól. S a munkapadok mellett egész fiatal fiúk állnak. Pedig, amint Dud­a Emil mondja: — A szerszámlakatos munkáját a szobrászéhoz lehet leginkább hasonlítani, ugyanolyan kézügyes­séget, hozzáértést igényel, s emel­lett egészen más fajta precizitást. Egy jól sikerült matrica van olyan szép számomra, mint egy szobor. — Ahogy nézem, ezeknek a fiúknak a legnagyobb része falu­si környezetből került ide. Van bennük elég technikai érzék ezt a nehéz mesterséget elsajátítani? — Falun is rég megváltozott a helyzet. Hiszen mindenütt van már traktor, cséplőgép. Ezek a fáik már otthon hozzászagoltak a gépekhez, éppen ezért is jöttek ide ipari tanulónak, hogy tovább­fejleszthessék technikai tudásu­kat­, s egy jó szakmát kapjanak a kezükbe. Legnagyobb részüknek, egy-két bátyja már hamarabb va­lami ipari üzemben dolgozott, s többnyire ezek rábeszélésére jön­nek a váro­sba szakmát tanulni. Próbaképpen meg is szólítok egy vékony, olajbarna arcú fiút. Sever Anatolie, 16 éves, a Galati megyei Namoloasa községből ke­rült ide, valóban van egy bátyja az itteni mechanikai üzemben, ő hívta szakmát tanulni. Bár nincs még egy éve, hogy itt dolgozik, már elvégez minden munkát, amit a mester megkövetel tőle, nemcsak mennyiségi, de minőségi szempontból is. Egyszer ugyan meggyűlt a baja valami rozsda­­mentes csavarokkal, de aztán a­ többiek segítségével sikerült elké­szítenie azokat is. Az öntödében találkoztam egy másik fiatal munkással, alá korát meghazudtoló rátermettséggel végzi a rézolvasztás és öntés bo­nyolult munkáját. Cazan Nelunak hívják, 19 éves, és csak néhány hónapja fejezte be a munkahelyi kiképzési periódust. Mindjárt az első hónapban két és félezer lejt keresett, s néha felmegy 2800- ra is. Felvillanó piros, zöld lámpács­­kákkal kirakott vezérlőasztal, raj­ta heliográffal másolt technikai rajz, melynek erős villanykörté­vel megvilágított vonalain foto­­cellás szem halad végig, század­­milliméter pontossággal letapo­gatva a rajz formáját, s megfele­lő méretre kinagyítva négy kar­hoz továbbítja, melynek alsó fe­lén kékes oxi-acetilénláng szi­szeg. A lángocskák pontosan a „szabásmintának“ megfelelő da­rabokat vágják ki az alattuk gör­dülő acéllemezből. Ennél a bo­nyolult gépnél dolgozik a szin­tén 19 éves Lupu Neculae, már másfél éve, bár még nincs há­­ro­m­ esztendeje, hogy a hajóépítő telepre került a Slobozia-Conache nevű faluból. Már kamaszkorá­ban hozzá-hozzápiszkált a faluja földjét szántó traktorhoz, első gyakorlati technikai ismeretei on­nan származnak. Most ezen az optikai vágógépen dolgozik, s sza­bad idejében kézilabda edzésekre jár, benne van a hajóüzem csa­patában. — S a faluban, otthon, mikor járt utoljára? — Jó néhány hete megvan, mi­kor az öregek levágták a disznót. Már csak értük megyek néha ha­za, a fiatalság mind eljött ide a városra, otthon csak az idősek maradtak. — S akkor a gazdaságban ki maradt, a földet ki műveli? — Az öregek. Gépesítve van ott már minden, el tudják végez­ni a munkát. — Ha nyugdíjba mennek, ki marad a földeken? — Akkor ersze már csak a gé­pek — mondja nevetve. Ez a telep nemcsak hajókat gyárt, hanem szakembereket is képez — mondta Duda Emil, s igaza volt. Havonta 100—200 fia­talt alkalmaznak itt munkahelyi kiképzésre, s ugyanannyi el is hagyja az üzemet, ha a papírt kézhez kapta. Ez állandó fejfájást okoz a vezetésnek, sosincs elég jól képzett emberük, de ugyanak­kor haszon is van belőle. Mert az innen kirajzó lakatosokat, hegesz­tőket, villanyszerelőket, az ipa­rosodó Moldova friss gyárai szív­ják fel ,melyeknek nagy szüksé­gük van rájuk. Nemes László Galați — 1973 február 13. A SZAKEMBER MINT .MELLÉKTERMÉK“ Előregyártott hajóelem a darun (Folytatás az 1. oldalról) polgári fegyelemnek, a szocialista demokráciának. Minden törvény, ha egyszer meg­szavazták, kötelező a társadalom valamennyi tagja számára. Ebből sokan még ma is azt az egyéni következtetést vonják le, hogy a törvényekből csak annyi vonatko­zik rájuk, amennyi személyes éle­tükben érinti őket. A közös tör­vényalkotás, amelynek gyakorlatát a párt oly szívósan igyekszik meg­­hanosítani, közös felelősséget ró reánk minden törvény minden elő­írásának betartásáért. Például fe­lelőssé tesz valamennyiünket a tör­vények rangjáért, tekintélyéért. Volt olyan időszak is a kilencedik párt­­kongresszus előtt — ma már nyíl­tan szembenézünk vele —, amikor a törvények helyét szubjektív dön­tések vették át, amikor a törvé­nyesség nem a szocialista eszmé­nyek jegyében érvényesült, s ami­kor ennek sok keserű tapasztalat lett az ára. Ezért kell még inkább becsülnünk a párt és állam követ­kezetességét a jogok és kötelessé­gek törvényekbe iktatásában és e törvényeknek a nép elé bocsátásá­ban, vagyis a közös felelősség ki­alakításában. Ha a törvényekért valamennyien külön-külön és e­­gyüttesen felelősséget érzünk, mert a magunkénak tartjuk őket, akkor a törvényességnek rangja, hitele és erélye van. Törvények rangját legjobban az adja meg, ha szigorú pontossággal alkalmazzák őket. Tehát sem a közösség, sem az egyén jogos ér­dekeit senki nem sértheti meg. Ez a kétoldalúság nem szólam, való­ban csak ez alapozhatja meg iga­zán bármilyen törvény rangját. Hi­szen a törvény egyén és szocialis­ta társadalom kölcsönösen előnyös, mindkettő méltóságát erősítő „társa­dalmi szerződés". A törvények is­merete és a törvények betartása az egyénnek joga is, de mindenképpen kötelessége. Még akkor is kötelessé­ge, ha a törvényt nem ismeri. (Ami immár feltétlenül egyéni közönyt vagy hanyagságot jelezhet csak.) A szocialista állam és az állam szervei, vállalatai jogosan követelik meg minden honpolgártól a törvények pontos, szigorú­ betartását. Mindeh­hez minden erkölcsi joguk megvan, amíg ezek a szervek, vállalatok is éppoly pontosan betartják a ma­guk kötelességeit a szocialista ál­lam polgáraival szemben. Ha nem ezt teszik, a törvényeink erkölcsi alapját áshatják alá. Megesik, saj­nos, hogy ugyanannak a törvény­nek az előírásait másként alkal­mazzák egy vállalat és másként az egyének esetében. Vagyis az ál­lami, szövetkezeti és más szervek a maguk részére nem tartják köte­lezőnek azt, amit a velük törvényes kapcsolatba kerülő egyénektől min­den további nélkül és igen helye­sen megkövetelnek. Vagyis ha­talmi helyzetükből kiindulva ön­kényesen értelmezik a törvények betűjét és szellemét. Vajon milyen erkölcsi alapon kérhetik akkor az állampolgároktól, hogy ők viszont lelkiismeretes és pontos megtartói legyenek az előírásoknak? A szo­cialista törvényesség erősítésében e vonatkozásban jócskán van még megérteni és megértetni való. Vagy­is a nyilvánosság előtt is megtár­gyalandó, elintézendő dolgunk. Ne értsük félre: amikor egy állami vagy szövetkezeti szerv nem törvé­nyes úton jár el, akkor nem az ál­lam vagy maga a szövetkezet sze­gi meg a törvényt, hanem annak e­­gyik vagy másik tisztviselője, ki­sebb vagy nagyobb rangú képvi­selője. Tehát nem az elvont ál­lam hibázik, hanem annak nagyon is élő, gyakorlatilag jelenlevő kép­viselője, akinek törvénytiszteletre nevelése is beletartozik a törvé­nyekért vállalt közös, össznépi fe­lelősségünkbe. És bizonyos az is, hogy az állam elvont fogalomból éppen akkor kerül „emberközelbe", ha az ilyen képviselői fölött is el­lenőrzést gyakorol a törvények jo­gos ura, a nép. A szocialista de­mokrácia jogot és mindinkább le­hetőséget, keretet is biztosít erre a népi, közösségi ellenőrzésre és tör­vényfelügyeletre. De csak azért vállalhatjuk a fe­lelősséget és csak afölött őrköd­hetünk, amit alaposan ismerünk. A törvények megvitatása — terve­zet­ alakjukban — és megismerése később ezért egyik sarkalatos felté­tele állampolgári jogaink gyakorlá­sának. Mi, romániai magyar dolgo­zók anyanyelvünkön is ismerhet­jük Románia minden törvényét. A Hivatalos Közlöny magyarul is meg­jelenik, napilapjaink teljes egészé­ben leadják a vitára kerülő törvény­­tervezeteket. Népszerű rovattá vált sok magyar nyelvű újságban a jogi tanácsadó, amelyben szakemberek magyarázzák a törvények előírá­sait. Ezek a törvényismertetők nagyrészt konkrét, egyedi esetekből indulnak ki, de kétségtelen, hogy a közvetlenül nem érintettek széles körében is érdeklődést váltanak ki, közösségi nevelő hatásuk igen erő­teljes. Agitálnak a törvények elő­írásai, de még inkább a szocialista törvényalkotás szelleme mellett. Mint ahogy a törvénykönyvek, jogszabá­lyok magyar nyelven szólva, konk­rét tárgyakon túl a nemzeti egyen­jogúság érvényesüléséről is beszél­nek. Minden újabban alkotott tör­vénybe tételesen is belefoglalják a nemzetiségek egyenjogúságának elvi és gyakorlati vonatkozásait. Törvényes előírás az anyanyelv szabad használata az államigazga­tásban, az oktatásban, a művelő­désben, az élet minden területeit. Nemzetiségi életünk is benne tük­röződik a szocialista jogalkotásban, magától értetődő, hogy helye és sze­repe ehhez mért a joggyakorlat­ban. Ismerni a törvényeket, tisztelni a törvényeket, őrködni betartásuk fö­lött, tehát közhangulatot alakítani értük, a dolgozók érdeke szerint való, a dolgozók szívesen vállalt feladata. Hiszen, a költő hasonlata szerint, végre mi lettünk „hű meg­­hallói a törvényeknek". A szocia­lista demokrácia a törvények „meg­­hallását” időszerű kötelességeink közé iktatta, a közös előrehaladás, a sokoldalúan fejlett szocialista tár­sadalom gyorsabb építése, vala­mennyiünk emberi minőségének tö­kéletesítése érdekében. És éppen, mert ez is emberi jellemünkhöz, szocialista erkölcsi vonásaink közé tartozik, méltán i­lik bele a nép er­kölcsi és etikai tartásának nagy kódexébe. TÖRVÉNY TISZTELET SPORT SPORT • SPORT SPORT TELEX • TELEX • TELEX TELEX­ ­ A férfi kosárlabda BEK-torna negyeddöntőjében, visszavágó mérkő­zésen, a Bukaresti Dinamo 100:64 arányú győzelmet aratott a Prágai Slavia együttese felett, s ezzel cso­portjában, bár nem jutott tovább, megszerezte a harmadik helyet. Baj­nokcsapatunk legjobbja Popa volt, aki 27 pontot szerzett­­ Moszkvában, a férfi kézilabda BEK-torna negyed­döntőjében, a helyi MAI és a Steaua együttesei mérték össze erejüket. Az első találkozón a szovjet bajnok ke­rült ki győztesen, a visszavágón a katonacsapat helyzete teljesen re­ménytelen volt. Mégis, a Steaua nagy akarással játszott és 18:17 arányban felülmúlta ellenfelét. Nagy formá­ban volt Birtalan, aki 12 gólt dobott Wilson kapujába . A Malagában folyó „Costa Del Sol“ nemzetközi férfi sakktornán, öt forduló után, az ar­gentin Quinteros és Florin Gheor­­ghiu állnak az élen — 3,5—3,5 pont­tal. Legutóbb nagymesterünk Medi­nát győzte le és döntetlent harcolt ki a Quinteros elleni függőjátszmában • Törökország — Románia 0:1 — barátságos ifjúsági labdarúgó mér­kőzés Adabasariban. 1973. FEBRUÁR 17., SZOMBAT SPORT SPORT • SPORT CSOPORTELSŐ AZ AGRONOMIA A kolozsvári Györgyfalvi negye­­di műjégpályán véget értek a küz­delmek a jégkorong bajnokság B- csoportjában is. Az utolsó napon a hagyományoknak megfelelően, a sorsdöntő összecsapásokra került sor, köztük az első helyet eldöntő Agronomia — IPGG találkozóra. Eredetileg ezt rangadónak tekintet­ték, de a pályán, a várakozással el­lentétben, elmaradt az egyaránt csoportelsőségre pályázók rendsze­rint izgalmas, egyenrangú harca. A kolozsvári agronómusok, élve a hazai pálya biztosította előnyökkel, JÉGKORONG már a második negyedben bebizto­sították nagygólarányú győzelmü­ket és a csoportelsőséget. . De lássuk, mi történt az utolsó napon. Székelyudvarhelyi Tirnava — Gyergyói Avíntus 6:5 (1:3, 1:1, 4:1). Végig nagy harc, kemény csata jellemezte a két Hargita megyei együttes külön rangadóját. Bár a mérkőzés már nem befolyásolhatta a két sereghajtó végső helyezését, mindkét gárda presztízs kérdésnek tekintette búcsúzását az idénytől. Amint a részeredmények is igazol­ják, a gyergyóiak kezdtek jobban és még az utolsó harmad elején is ők vezettek 5:3-ra. A hajrában azonban felülkerekedett az udvar­helyi csapat és megfordította a mérkőzés sorsát. Kolozsvári Agronomia—IPGG 12:2 (2:1, 8:1, 2:0). Az Agronomia nagy kedvvel vetette magát a küz­delembe és kiegyensúlyozott első 20 perc után imponáló győzelemmel szerzett magának még több hívet Kolozsváron. Maradjunk hát ennél a gondolat­nál. Kolozsváron nagy csatát nyert a jégkorong. Míg Bukarest, Csík­szereda, Galati, vagy akár Székely­A rangsor­ udvarhely és Gyergyó esetében ez nem mond sokat, ott ugyanis évek óta rendszeresek a vetélkedők, és e sportág nemcsak a kimondott téli hónapokban, hanem — természete­sen, itt elsősorban a műjégpályás városokra gondolunk — az eszten­dő más részében is népszerű. De Kolozsváron, ahol hajdan a „nagyok“, majd később a teativita az ország legjobbjai között is rendre helyt­állt (ne feledjük, 1954-ben a Stivita nyerte az A-osztályú bajnokságot!), most remény van arra, hogy a­ jégkorong újból visszanyeri egykori táborát, hajdani jogait. — Ami nekünk annak idején olyannyira hiányzott, az a mai fia­taloknak végre valósággá vált — jelentette ki Kovács Vilmos, a Sti­­vnta volt bajnokcsapatának sokszo­ros válogatott csatára. Most már csak az szükséges, hogy a helyi iskolák és üzemek ifjaiból minél többen kapjanak kedvet a jégko­ronghoz, hogy biztosítsanak szá­mukra felszerelést és akkor remény lehet arra, hogy a kolozsvári jég­­korongozók ismét méltó vetélytársai lehetnek a legjobbaknak. Persze, ehhez sok munkára, sok kemény edzésre van szükség. Csak:" osztozhatunk a megkér­dezett véleményével és remél­jük, sokszor tájékoztathatjuk még olvasóinkat a kolozsvári jégkorong kiemelkedő eseményeiről. , László Ferenc Agronomia IPGG Tirnava Avintul 15 10 1 4 15 7 4 4 15 6 2 7 15 3 1 11 114: 44 21 73: 55 18 59: 82 14 37:102 7

Next