Előre, 1982. november (36. évfolyam, 10865-10889. szám)
1982-11-26 / 10886. szám
4. ELMÉLKEDÉS AZ ÚJ EMBERRŐL • MINDENKORI ÚJKERESÉSÜNK Az ember, úgy vélem, mindenkor szinte megszállottja volt az új keresésének, tehát nem mai keletű gyötrődés ez. Mindenkor áhította az újat, valami új felé törekedett. Egy új ruha, egy új élet, egy új világ felé. A földműves, mikor begyűjtötte az eső vagy a korai fagy folytán megritkult termését, megadással sóhajtott, de már az újra gondolt, amely még nem létezik, de jönnie kell, s ismét felcsillant benne a reménysugár. A szerelmes leány szép ékszerre vágyik, hogy csillogása addig nem sejtett új ragyogást adjon neki. A vegyész kísérleteinek megismétlésétől azt reméli, hogy végül hozzájut az áhított új anyaghoz. Az író minden újabb elbeszélés után izgatottan várja az olvasók és a kritika friss értékelését. Életünk minden pillanatában fogva tart az, ami volt és ami van, s mi mégis mindig valami új felé törekszünk, ami még soha sem volt. Vajon a szünet nélküli útkeresés csak az emberi állhatatlanság reflexe lenne, az unalomé azzal szemben, ami van? Valamiféle ösztönszerű vágyakozás lenne, hogy szakítsunk a múlttal, mindazzal, ami ismert és szerves része mindennapi életünknek? Elszakadhat-e az ember önnön múltjától, amint Peter Schlemil megszabadult a saját árnyékától? Vajon e szakadatlan hajsza az új és az újdonság felé annak a jele volna, hogy az ember képtelen huzamosabb ideig önmaga maradni, s talán az az oktalan vágy hajtja, hogy mindenáron másnak tűnjék, mint amilyen addig volt, hogy lelkiismeretfurdalás és önigazolás nélkül elszakadjon a saját múltjától? Az egyik varázslatos gyermekmesében a hős, hogy megszabaduljon a sárkányok öreganyjától, mindenféle bűvös tárgyat dobált maga mögé, amelyek nem gyanított tulajdonságokat vettek fel: egy fésűt, mely áthatolhatatlan, sűrű erdővé változott, egy tükröt, mely mélyvízzé alakult át... Vajon az áhított új örömök e bűvös tárgyak lennének, amelyek végképpen elválasztanának bennünket mindattól, ami mögöttünk maradt? Vajon mi emberek csak a jövőben élünk? Egyetlen irányba fordítanánk az orcánkat? A múltat, a jelent és a jövőt valamiféle szakadék választaná el egymástól? Nem, nem hiszem, hogy ily egysíkúak lennénk, vagy amint Marcuse mondaná, egydimenziójúak. Úgy vélem, hogy a természetes újra törekvés nem egyenértékű az állhatatlansággal, az új meg új élményeket kergető értelmetlen hajszával, mely egyebet sem akar, mint elszakadni a múlttól, miként a gyermekmese hőse teszi bűvös fésűjével vagy tükrével, hogy megmeneküljön a sárkány öreganyjától. Nem fér hozzá kétség, ilyen emberek is vannak, akiknél az új hajszolása a felületesség és a komolytalanság megnyilvánulása, annak jele, hogy képtelenek másként mint felületesen élni, felületesen felfogni az életet; akik átsiklanak az életen, ahogy a szán siklik a síma havon, kizárólag élményt s gyönyört hajszolva. Ez esetben olyan valaminek a hajszolása, ami azért „új", mert „más, mint ami addig volt", rögeszmévé válik, egyenértékű lesz az új fogalmának szomorú, sőt tragikus meg nem értésével, mintha az „új" csak felületi, látszólagos valami lenne, és ellentétben állna mindazzal, ami a lényeg, aminek köszönhetően az ember, az élet bonyolultsága ellenére megmarad annak, aki volt, megmásíthatatlan szépségében, mindazokkal az erényeivel, amelyek belopták szívünkbe, kedvessé és tiszteletreméltóvá tették. Az új iránti természetes vonzódás, mely kisebb-nagyobb mértékben valamennyiünk közös vonása — úgy vélem —, ellenpólusa a rögeszmének, de az egysíkúságnak is. A pénzsóvár egyre többet szeretne harácsolni, mégis örök egyhangúságban él. A gyűjtés szenvedélye nem egyéb, mint a pénzszerzés örömének túlzott felfokozása. Az „újdonság" élménye elsikkad, elnyeli a pénzsóvárság változatlan, ám kielégíthetetlen szomja. Don Juan és Casanova erkölcse úgyszintén a mennyiség, nem pedig a minőség morálja. Az ember féktelen vonzódása a novum iránt korántsem jelenti azt, hogy elveti, elutasítja mindazt, ami régi. A jó bor többnyire óbor. Mona Lisa mosolya évszázadok óta változatlan. Mögötte pedig egy még régebbi talány rejtőzik: a nő ironikusan pajkos mosolyának titka ... Az idő azonban nem kezdte ki frisseségét, megfoghatatlan titokzatosságát. Jó kétezer esztendővel ezelőtt fogalmazta meg Arisztotelész az APA tételét, és mégis mindig a novum erejével hat. Mai gondolkodásunk, bármennyire is új, nemcsak hogy nem térhet el a mindenkori logikai gondolkodásnak ettől az elemi, de alapvető elvétől, hanem szigorúan tiszteletben kell tartania. Eminescu, akárhányszor újraolvasom, mindig újnak tűnik, meglepően friss olvasmány. Ellentmondás valójában nem az új és a régi, hanem az új és az elavult között támad. De ha az újra törekvés nem jelenti a múlttal való szakítást, az állhatatlansággal, a felületességgel sem azonosul. Ellen- AZ ÚJ EMBER ÚJ TUDATOT JELENT Mi nemcsak azt emeljük ki, hogy az ember természetszerűleg törekszik az újra, az új életminőségre, hanem azt is, hogy új ember van kialakulóban. Mit értünk az új ember kifejezésen? Mindenekelőtt: szóba kerülhet-e egy ilyen ember kialakításának kérdése? Nem egyformák-e az emberek, amióta a világ világ? „Csak nem akarod azt mondani — replikázott egyik barátom —, hogy a nagyapa, az apa és a fia között lennének ilyen eltérések? Ki azúj ember közülük? A fiú, mert fiatalabb?" — „Nem — válaszoltam neki —, az újszerűség nem az életkoron múlik, de nem is az öregség ellenpontján helyezkedik el. Nem egyszer előfordul, hogy a nagyapa sokkal inkább «új» mint a fia, sőt akár az unokája is!" Az újszerűség tehát nem téveszthető össze a fiatalság fogalmával, de az öregségével sem. Az újszerűség nem életkor, hanem állapot, az ember egyik létezési módja. Az emberi tudat állapota, kifejezési módja. Mit értünk tehát azon, hogy új embert teremtünk? A polgári ideológusok minden erejükkel bizonyítani próbálják, hogy új emberről nem beszélhetünk, hisz biológiai — morfológiai-szomatikus — vonatkozásban évezredek óta viszonylag változatlan az ember. De nem kell megfeledkezni arról, hogy ami megkülönbözteti az embert az állatvilágtól, fölébe emeli és létének sajátos jegyeivel ruházza fel, az nem a morfológiai-szomatikus alkat, hanem a tudata, amely az anyagi világ adott fejlettségi fokán az ember társadalmi életének keretében jelenik meg. Az ember — Marx szerint — a társadalmi viszonyok összességének terméke. Az új embert semmi lényeges nem különbözteti meg a régitől — szomatikus vonatkozásban: csak a tudata új, tudatának tartalma. „Felfogásunkban — mutatott rá Nicolae Ceaușescu elvtárs — a szocializmust és a kommunizmust építő új embernek uralnia kell a tudomány, az emberi megismerés minden vívmányát; kiváló politikai és erkölcsi erények kell hogy jellemezzék, a munka és az alkotás szenvedélye, gondolkodási és cselekvési bátorság, az új érvényesítése az egész társadalmi életben, a határozottság az igazságért és az igazságosságért, a szocialista etika ,és méltányosság elveinek érvényesítéséért folytatott harcban, az odaadás és vitézség a forradalmi vívmányok, a haza integritása és szuverenitása, a kommunizmus ügyének eltökélt védelmezésében hazánkban". Ha ilyennek próbáljuk felfogni az új embert, kiderül, hogy amennyire hosszadalmas, épp annyira bonyolult e belső „építés" és „önépítés" folyamata. Új embernek lenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy tudatosítod magadban: mindenben, amit teszel, önmagadat adod, messzemenően felelős vagy mindazért, amit teszel, világod — amelyben élsz és melynek szerves része vagy —, anyagi és szellemi értékei nem maguktól léteznek, hanem a te munkád, a te alkotó tevékenységed gyümölcsei. És természetesen, embertársaid munkájáé. Más szóval egy új, jobb és igazabb világ felépítése összefügg azzal, hogy te magad miként veszel részt felépítésében, s a többiek oldalán és velük együtt miként járulsz hozzá e világ felemelkedéséhez. Egy emberi világ felépítése annyit jelent, mint olyan létfeltételeket létrehozni, amelyek számodra és a többiek számára biztosítják a személyiség korlátlan kibontakozását, érvényesülését a teljes társadalmi és nemzeti egyenjogúság feltételei között. Az évezredes kizsákmányolás és jogfosztottság után, s az abból fakadó elidegenedés után, hogy semmi sem a tied abból, amit létrehoztál, a szocialista forradalom a kizsákmányolás felszámolásával természetszerűen megteremtette az emberi méltóság és személyiség fejlesztésének objektív feltételeit. E méltóság maradéktalani kivívása és érvényesítése elképzelhetetlen anélkül, hogy az emberi tudatot meg ne tisztítanánk a kizsákmányolt ember helyzetéből fakadó mindennemű ballaszttól és romboló hatástól, így tehát, ha nem hiszed őszintén és mélyen, hogy a boldogsághoz, melyre igényt tartasz, éppúgy joguk van embertársaidnak fajra, nemzetiségre, életkorra és nemre való tekintet nélkül, hisz velük együtt munkálkodsz a közös eszmény megvalósításáért — nem tekintheted magad új embernek. A nacionalizmus, a rasszizmus, a nemzedékek közötti alaptalan konfliktusok megannyi ártalmas visszahúzó erőt jelentenek, megannyi akadályként tornyosulnak önnön személyiséged felszabadításának útjában. Marx mondotta, hogy nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom. Ezt parafrazálva elmondhatjuk, hogy nem lehet szabad az az ember, aki más embert elnyom, tehát nem tekinthető új embernek az, akinek a tudatát megfertőzik a múlt koloncai, a misztikus, obskúrus, faji vagy nacionalista előítéletek. Az új, szocialista tudat csakis úgy alakulhat ki, ha életelvekre és életviteli normákra is kiterjed, ha a méltányosság, és emberi egyenlőség, a szabadság eszményének megfelelő erkölcsi elvekre, embertársaink tiszteletére épül; nem képzelhető el a társadalom összes tagjai anyagi és szellemi életkörülményeinek javítására tett közös és egységes erőfeszítés nélkül. Egy példával kívánom az elmondottakat illusztrálni. Szívből szeretem a nyelvet, amelyen megtanultam ezt a szót: anyám, amelyen anyám megtanított a körülöttem levő dolgokra, arra, hogy felfogjam és megnevezzem azokat, becézzem vagy elutasítsam őket. Anyanyelvemen gondolkodom, ezen a nyelven fogalmazom meg ismereteimet a világról, a mezőről, a csillagos égről és az emberek benső univerzumáról, ez köti csokorba a szavakat, amelyek érzelmeimet, örömömet és bánatomat fejezik ki, ebben rakátozódik el mindaz, ami emberi mivoltomat jelenti. Szeretni és kezőleg, olyan képesség, amelyben a legmagasabb fokon nyilvánul meg a komolyság, az alapos megismerés és a cselekvés szándéka. Ismert dolgok új vetületeinek megvilágítása, tudásunk új módon való hasznosítása, az eddiginél hatékonyabb cselekvés, nézetem szerint, korántsem állhatatlanság vagy komolytalanság jele, hanem az alaposságé, mely az alkotó munka lendületében ölt testet. Csakis az az ember képes a hiteles, a valódi újat érzékelni (nem pedig a látszólagost, a felületit), aki szilárdan áll a lábán, aki állhatatos és ezer szállal kötődik múltjához. Az új igenlése nemcsak hogy nem téveszthető össze a jelen állapot metafizikus tagadásával, hanem éppen ellenkezőleg, dialektikusan tagad, hogy állíthasson; az új — amint Hegel mondja — nem egyszerű megszüntetése a múltnak, hanem egyszersmind megőrzését és túlhaladását is jelenti. Az új igenlése tehát — más kifejezéssel élve — az embernek a tökélyre való törekvését jelzi, azt a megingathatatlan óhaját, hogy jobbá, szebbé tegye a világot, igazabbá és szabadabbá. Annak az emberi vágynak a megnyilvánulása ez, hogy olyanná legyen a világ, amilyennek lennie kell. Az új folyamatos és állandó érvényesítésével ily módon teljes megszűntéig csökken a reális és az eszményi közötti távolság. Az ember természete és ellenállhatatlan erejű vonzódása az újhoz tehát, demiurgoszi rendeltetésének, anyagi és szellemi értékeket teremtő sorsának szerves tartozéka.. Ha ezt elfogadjuk, jobban meg fogjuk érteni, miért sarkköve a jelenlegi ötéves tervidőszaknak, hogy egész tevékenységünk emelkedjék az új minőség szintjére, tisztelni a nyelvet, amelyen beszélek — ezt mindenkor elsődleges kötelességemnek tartottam, alapvető és kétségbevonhatatlan kötelességemnek. Éppen emberi mivoltomra való tekintettel kötelességem szeretni és tisztelni e nyelvet, megőrizni és ápolni e képességemet, amely kizárólagosan és kifejezetten az emberé! Következésképpen elvárom mindenkitől, kiváltképpen azoktól, akik szeretnek, hogy tiszteljék anyanyelvemet, tekintsék emberi létem és lényem érzékeny húrjának. Akkor hogy is tekinthetném magam embernek — hát még új embernek — ha azt, amit a magam szempontjából természetesnek tartok és elvárok, másokra vonatkoztatva nem tartanék természetesnek? Ha azt akarod, hogy az emberek tiszteljenek, magadnak is tisztelned kell azokat, akiktől tiszteletet vársz. Természetes és emberi dolog, hogy az ember a világ legszebb nyelvének tekintse saját anyanyelvét. De éppen ennyire természetellenes és groteszk azt képzelni, hogy ez az elv csak rád nézve érvényes, nem pedig azokra is, akik körülötted élnek. Az új ember csakis racionálisan gondolkodó lény lehet, akiben erős az egyenjogúság és az igazságosság érzete! Nem szeretném, ha az elmondottakat bárki is úgy értelmezné, mintha az új ember amorf, közömbös egyén volna, akinek nincs véleménye, álláspontja, aki félrehúzódik, és minden körülmények között minden fölött szemet huny. Nagy tévedés lenne ezt hinni. Az egyenjogúság, az igazságosság, a szabadság elvei nem férnek össze és nem azonosulnak a korlátlan toleranciával. Elevenen ható elvek ezek. Érvényesítésükért egész lényünkkel küzdenünk kell. Ott, ahol az egyenlőtlenség és a méltánytalanság felüti fejét, a leghatározottabban fel kell lépni az igazságtalanság megfékezéséért. Új embernek lenni annyit jelent, mint harcolni az eszményekért, melyeknek lényed legjavát áldoztad. Új embernek lenni — egyszóval annyit jelent, mint forradalmárnak lenni. Dumitru Ghise ELŐRE — 1982. november 26. KORUNK ALAPVETŐ ÉRDEKE - AZ ENERGIATAKARÉKOSSÁG EREDMÉNYES MÓDSZEREK AZ ARADI TEXTILÜZEMBEN Pártunk gazdaságpolitikai útmutatásai következetesen hangsúlyozzák, hogy energiaforrásaink magas fokú hasznosítása korunk alapvető érdeke. Az RKP KB folyó év október 20—21-i plenáris ülésén elhangzott beszédében Nicolae Ceaușescu elvtárs e feladatot nemzetgazdasági fejlődésünk egyik potenciális kérdéseként értékelte, s ismételten kidomborította, hogy az új típusú energiagazdálkodással összefüggő állampolgári és műszaki-szakmai kötelezettségeknek közvéleményformáló, mind hatékonyabb gyakorlati megoldásokat sürgető erővé kell válniuk. Mint ismeretes, az ország energetikai politikájában döntő fordulatot hozott az 1973- ban megjelent 620-as számú törvényerejű rendelet, melynek későbbi módosításai, kiegészítő cikkelyei s a nyomában kibocsátott újabb törvények pontosan meghatározzák tennivalóinkat. Nem egyszerű megvalósításokra szorítkozó, hanem minőségi, evolúciós tennivalókról van szó, ami azt jelenti, hogy megtakarításaink, akármilyen nagyságrendűek, sosem tekinthetők véglegesnek; újabb és újabb lehetőségeket kell felkutatnunk, kidolgoznunk a hatékonyság növelése s a fogyasztás csökkentése érdekében. Vagyis le kell térnünk a kitaposott utakról, a megelégedés ösvényeiről, forradalmasítanunk kell gondolkodásunkat, csak így alkalmazkodhatunk az új világgazdasági körülményekhez, csak így tudunk új eredményeket felmutatni. Bár a könnyűipari vállalatok nem tartoznak a kimondottan nagy energiafogyasztók közé, a fajlagos fogyasztás ütemes lefaragásában kivívott eredményeik s a még rendelkezésükre álló tartalékaik mégis tetemesek. E megállapítás fokozott mértékben érvényes vállalatunkra, a négy egységből álló aradi Textilüzemre, mely a könynyűiparon belül az ország legnagyobb fogyasztói közé sorolható. Sajátos helyzetű vállalat ez, hiszen két egységében üzemelő áramfejlesztő turbináival egyrészt energiát termel, másfelől tetemes mennyiségű áramot és hőt vesz fel a központi energetikai hálózatból. Ilyenformán a vállalat energetikai központja dolgozóinak kettős feladatuk van. Hatékonyan kell termelniük, ugyanakkor a megtermelt és beáramló energiát a lehető leggazdaságosabban kell értékesíteniük. Az utóbbi években jelentősen fejlődött üzemünk. Sok régi gépet helyettesítettünk újakkal, új technológiákat vezettünk be. Ezek az automatizált vonalak általában magasabb hőfokon működnek, tehát energiaigényünk nagyobb, így a beépített új géppark teljesítménye mintegy 1500 kilowattórával nőtt meg. A termelési folyamatok mintegy 60 százalékát érintve a korábbi 4 atmoszféra gőznyomásról a 7 atmoszférás gőznyomás biztosítására tértünk át, mivel a technológiai folyamatok többsége ma már a 150—160 Celsius fokos hőmérsékletet követeli meg. A fenti adatok látszólag ellentmondanak az energiatakarékosság célkitűzéseinek, ám nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az új technológiai eljárások a termelékenység jelentős növekedését tették lehetővé. Elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a párhuzamos, kölcsönösen feltételezett növekedésnek abban a dialektikus viszonyában, mely jelen esetben a termelés és energiafogyasztás terén fennáll, elég szemléletes eredményeket sikerült megvalósítanunk az energiafelhasználás terén, így az áramfogyasztás 2, a tüzelőanyag-fogyasztás 8 százalékkal csökkent a tíz évvel korábbi effektív fogyasztásokhoz képest, míg a csúcsfogyasztásokat 5 százalékkal sikerült lefaragnunk. Felvetődik a kérdés: hogyan valósítottuk meg a vázolt eredményeket, s milyen törekvésekre kell koncentrálnunk figyelmünket a jövőben? Mivel az energiahordozók árai és az energiatermelés költségei egyre gyorsabban növekednek, nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy egyrészt gazdaságosan termeljük meg az energiát, másrészt a lehető leghatékonyabban használjuk ki. Az aradi Textilüzem energetikai központjának munkatársai is e két utat követik. Igen nagy mennyiségben áll rendelkezésünkre a manapság „hulladéknak“ nevezett, valójában újrahasznosítható hő. Mindenekelőtt ennek felhasználási módozatait kutatjuk. Első lépésként a kazánok hatásfokát igyekeztünk növelni. Mivel tápvizünk nem volt megfelelő, vízlágyító berendezéseinket egy új lépcső beiktatásával átterveztük. Ezáltal kazánonként mintegy 3 százalékos hatásfokjavulást értünk el, ami több mint 600 tonna évi megtakarítást eredményezett. Jelentős eredménynek bizonyult a rendszerek gőzfűtésről forró vízfűtésre való átszervezése. Ez lehetővé tette megoldások kidolgozását. Nagy problémát jelentett számunkra a kondenzedények minősége. Tartósságuk, megbízhatóságuk jórészt még ma is vitatható. Viszont konkrét sikernek bizonyult a gőzelosztó rendszerek szisztematizálása, ami lefokozta az energiafelhasználásban jelentkező szubjektív tényezők szerepét. Ugyanis műszereket szereltünk az elmenetelekre, a túlfűtés veszélyeinek elkerülését s a fűtésszabályozást kondenzáló alállomásokat létesítettünk, ahol megoldottuk a részlegekből visszatérő gőz- és vízkeverék szétválasztását. Ennek eredményeként jelenleg csupán a „hulladékhő“ felhasználásával 60—70 köbméter és 60—70 Celsius-fok hőmérsékletű vizet állítunk elő óránként a technológiai folyamatok részére és több mint 60 köbméter melegvíz áll még rendelkezésünkre váltásonként, a fürdők ellátására. Megjegyezném, hogy elég sok nehézségbe ütközünk a szigetelőanyagok, valamint a gőzelzáró szelepek gyenge minősége miatt. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondhatok: jó lenne, ha e termékek gyártói is elsajátítanák, tisztelnék aranyszabályunkat, sokkal gazdaságosabb az energiát nem megtermelni, mint a megtermelt energiából keletkező veszteséget visszanyerni. Következetesen kutatjuk a kazánokban keletkező forró levegő felhasználhatóságának módozatait. Méréseink ezen a téren is bíztató eredménynyel folynak s reméljük, hogy egyes gépcsoportjaink működtetésében 10—15 százalékos hatásfok-emelkedést fogunk általa elérni. Sajnos, kénytelenek vagyunk néha azt tapasztalni, hogy a gépgyártó vállalatok nem tanúsítanak kellő figyelmet a különböző berendezéseket üzemeltető egységek energetikusainak problémái, kezdeményezései iránt. Példa erre az egyik nagy fogyasztó gépünk, melynek módosítását javasoltuk, a medgyesi Textilüzemben végzett kísérletek alapján. Bár a módosítás gazdaságos és könnyen végrehajtható, a gyártó cég, a kolozsvár-napocai Metalul Roșu hónapok óta késik javaslataink jóváhagyásával. A közeljövőben megoldásra váró feladataink közé tartozik a gépek melegfogyasztásának automatizálása a működés függvényében, a meleg szennyvizek hőtartalmának visszanyerése hőszivattyú alkalmazásával, s végül az elhasznált forró levegő további hasznosítása. Mindezek előzetes számításaink szerint 1000—1200 tonna konvencionális tüzelőanyag megtakarítását hozhatják. A villamos energia megtakarítása terén is jók az eredményeink, bár a technikai megoldások ezen a téren nem olyan látványosak. Mivel a gépek adottak, a fajlagos fogyasztás csökkentése itt elsősorban szervezési kérdés. Igyekeztünk az üresjáratokat kiküszöbölni, a karbantartás szintjét megemelni. A jó kenőanyag és szakszerű kenés kiváló eredményeket ad, ami mérésekkel is igazolható. A világítás az áram felhasználásának legrégibb módja, ezért az energiatakarékosság főbb irányait sokan elsősorban erre korlátozzák. Hangsúlyozom: a megtakarítás ezen a téren rendkívül fontos, de a megoldásokat körültekintően kell kidolgozni. Az alapproblémát ugyanis a hatásfok javítása jelenti. Csupán a világítótestek ésszerűbb elhelyezésével és tisztaságuk biztosításával eddig közel 25 százalékos megtakarítást valósítottunk meg üzemünkben. Más kérdés, hogy sok új gép fajlagos fogyasztása nagyobb, mint a régi, kiselejtezett gépeké, s ezt nem minden esetben indokolja a magasabb termelékenység biztosítása. Egyaránt vannak olyan bel- és külföldi gépeink, melyeknek fajlagos fogyasztása 50—60 százalékkal nagyobb. Ezek jelentősen rontják statisztikánkat. Tanulságos megfigyeléseket gyűjtünk energiamérlegeink elkészítése során. Jobban megismerjük a gépeket, könnyebben felfedezzük, melyek a belső tartalékok, mit tehetünk még a jobb energiagazdálkodás érdekében. Befejezésül a legjelentősebb tényezőről, a gépek és berendezések kezelőjéről szólok. Ha egy vállalatnak nincs emberközpontú energetikai politikája, a jó eredmények elérésére sincs sok reménye. A műszaki megoldások nagyon fontosak, a tökéletesebb technológiák elengedhetetlenek, de mindennél fontosabb, hogy javaslataink életbe ültetéséhez, az átalakítások és automatizálások terén végzett tevékenységeink értékesítéséhez megnyerjük magunknak a kiszolgáló személyzetet. Tudatosítanunk kell dolgozóinkban, hogy fő gazdaságpolitikai célunk végrehajtása, energetikai függetlenségünk megteremtése milliók odaadó munkálkodását, hozzájárulását feltételezi. Kovács László mérnök, az aradi Textilüzem főenergetikusa DOLGOZÓK HONPOLGÁROK! Tíz százalékkal csökkentve az áramfogyasztást, az esztendőből hátra maradt időszakban több mint 800 millió kilowattóra villamos energiát takaríthatunk meg, hozzávetőleg annyit, amennyi a dévai és nagyváradi hőerőművek 40 napi termelése. Munkahelyünkön és a háztartásban az áramfogyasztás csökkentésére számtalan lehetőség van — éljünk azokkal! Egy pillanatra se feledjük: legfőbb energiaforrás a takarékosság! ENERGETIKUSOK SZÉNBÁNYÁSZOK! Mindent kövessetek el az erőmű-berendezések főjavításának és korszerűsítésének meggyorsításáért, a felújítási munkálatok minél gyorsabb elvégzéséért , az erőmű-aggregátok tervezett kapacitáson történő üzemeltetéséért # a téli időszakra szükséges szénkészletek gyarapításáért MŰHELYBE VONULTAK A GÉPESÍTŐK Az elmúlt hetekben Kovászna megyében is a barázdák aláforgatása kötötte le az erőket, követelt — olykor átlagon felüli — erőfeszítéseket a gépesítőktől. Azóta már ezen a vidéken is elcsendesedett a határ, s az év végéhez közeledve, elégtétellel adhatunk számot arról, hogy az idei biztató hektárhozamok mellett a kifogástalan minőségi szántással a holnapi előrelépést is megalapoztuk. Természetesen manapság már a mezőgépészeknek sem jelent tétlenséget a tél. A hideg évszaknak is megvan a jól körülhatárolt menetrendje, olykor éppen a kampányokra jellemző munkacsúcsok gondjain kell felülkerekednünk. Most éppen a javítási munkálatok beindulásának megkésése okozta hátrány behozásán kell fáradoznunk, a tervek szerint ugyanis már november elsejével hozzá kellett volna kezdenünk a traktorok és gépek javításához. De mert elhúzódot az őszi szántás, az érdembeli műhelymunkák csak a hónap derekán indulhattak be. A felkészülési szint és a szervezés viszont feltételeket nyújt arra, hogy már december folyamán pótoljuk a viszonylagos lemaradást, s a tervezett határidőre üzemképes legyen minden gép. Az igyekezet, az üzem tartása közepette kiemelt figyelmet fordítunk a minőségre, mert az idei esztendő gyakorlata is beigazolta, hogy a javítások minősége messzemenően meghatározza a szezonteendők időbeni teljesítését, végső soron hozambefolyásoló tényező. A kézdiszentléleki, martonfalvi, csernátoni szép terméseredmények, sokszor éppen rekordhozamok a műhelymunkások szakértelmét, felkészültségét is dicsérik. De ugyanígy említhetnénk a bodoki gépállomás példáját, ahol a műszaki hibából eredő kiesések, gépleállások alászorításával elsők között végezhettek az őszi munkálatokkal. Az idei traktor- és gépjavítási program összeállításánál sajátos feladatot jelentett a kombájnok karbantartásának megoldása. A korábbi években ugyanis a megye ilyen irányú feladatával viszonylag könnyen megbirkózhattunk, hiszen kisszámú arató-cséplő gép volt gépállomásaink birtokában, az aratási feladatok nagyobbik részét pedig kaláka alapon kapott kombájnokkal oldottuk meg. Az utóbbi időben, de különösen az idén lényegesen bővült a park, csupán Teleorman megyéből 150 kombájnt kaptunk, következésképpen gabonatermelő megye szinten — rangon — kell biztosítanunk az aratócséplő gépek javítását! Méghozzá úgy, hogy a betakarítás folyamán minimális legyen a veszteség és a lehető legalacsonyabb a kiesés. Számolva az új helyzetből adódó követelményekkel, minden gépállomásunkon a legfelkészültebb és a legjobban ellátott, berendezett műhelyeket jelöltük ki a kombájnok javítására. S az már természetes, hogy a legfelkészültebb szakemberek végzik a javításokat, a karbantartást. A tervek szerint egy aratócséplő gép javítására 300 óra munkaráfordítás szükséges, s e tények figyelembe vételével állapítottuk meg a szakosított műhelyek létszámát. Az a körülmény, hogy a kombájn javításnál bevezettük a globális akkord javadalmazási formát, várhatóan hozzájárul a munkaintenzitás növeléséhez. Tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy már december folyamán megfelelő ütemet kell elérnünk ahhoz, hogy megelőzzük a tél végi hajrát, kapkodást, azt, hogy a határidő lejárta felületes munkához, szakmai engedékenységhez vezessen. Hasonló körültekintéssel szervezzük meg továbbá a traktorok javítását, az előző évek tapasztalata alapján ezt is összevont műhelyekben, kellő szakosítással végezzük. A módszer előnye, hogy így a karbantartásban legjáratosabb műhelymunkások végezhetik a javításokat, de az alkatrészek biztosítása is könnyebb. A megye közismerten jelenős burgonyatermelő övezet,gy hát természetes, hogy a téli javítások során messzemenő figyelemmel követjük nyomon a burgonyaültető gépek javítását. Különösen a növénysűrűséget biztosító-garantáló berendezések gondos karbantartására helyezünk nagy figyelmet, hiszen a hozamok alakulása szempontjából meghatározó lehet az, hogy miként működnek e berendezések. S azt ma már aligha kell hangsúlyozni, hogy a kifogástalan minőségű munka követelményeinek érvényesítése közepette a téli javítási-karbantartási teendőinket is meghatározza a takarékosság. Egyrészt arra törekszünk, hogy a traktorok javítása nyomán az üzemanyag-fogyasztást mérsékeljük, másrészt, hogy az alkatrészek felújítása és újrafelhasználása ugyancsak megtakarításokhoz vezessen. Hogy ezen a téren sokat tehetünk, bizonyítja az a tény, hogy tíz hónap alatt csupán az alkatrészek felújítása révén mintegy 12 millió lejt takarítottunk meg, nem beszélve arról, hogy sok esetben éppen a felújítás biztosította a géppark üzemeltetését, mivel nem rendelkeztünk elegendő mennyiségű pótalkatrésszel. Az érdembeli megtakarításokra további lehetőséget nyújt a tél. S mert a szükséges alkatrészek egyik-másikát most is nehéz beszerezni, arra törekedünk, hogy szakosított munkakollektívák létrehozásával növeljük a felújítási arányt, így módot nyújtunk arra, hogy a próbapadokon alkatrészhiány következtében ne legyen leállás. A téli javítások megszervezése, ezen belül a pótalkatrész-gyártás, vagy felújítás és újrafelhasználás természetesen igényli a szakismeretek állandó bővítését. Ami nyilván nem csupán téli feladat, ám tagadhatatlan, hogy mégis a téli hónapok nyújtanak nagyobb lehetőséget a szakképzésre. Ezért körültekintően állítottuk össze a képzést segítő programunkat. Nyilván, nem elégedhetünk meg azzal, hogy a beinduló tanfolyamok révén csak a műszaki ismeretek gyarapítását szolgáljuk. Erre is szükség van, hisz az ipar új gépeket, berendezéseket bocsát rendelkezésünkre, amelyeket ismerni kell, de legalább ilyen fontos az alkalmazásra kerülő technológiák ismerete. Ezért a tél folyamán hangsúlyozottan nyomon követjük mezőgépészeink agrotechnikai ismereteinek gyarapítását. Végső soron a gépesítőknek a szövetkezeti tagokkal együtt kell tanulniok! S nemcsak azért mert ténylegesen tagjai a szövetkezeteknek, hanem azért is, mert szakismereteik, felkészültségük meghatározó szerepet játszik a hozamemelésben. Márpedig megyénkben az idei szép teljesítményeket is meghaladó hozamokat kívánunk elérni. Hatházi János mérnök, a gépállomások Kovászna megyei trösztjének igazgatója Megkezdődött a gépek javítása a gyergyóditrói mezőgépészeti állomáson (Mihail Teodorescu felvétele)