Romániai Magyar Szó, 1994. május (6. évfolyam, 1325-1348. szám)
1994-05-04 / 1325. szám
Romániai Magyar Szó 2 • A NAGYVILÁG HÍREI • ★ Ma írják alá az autonómia alkalmazási megállapodását Ma írják alá Kairóban az izraeli—palesztin megállapodást a gázai és jerikói autonómia-egyezmény alkalmazásáról. A dokumentumot ünnepélyes külsőségek között, 2500 külföldi vendég jelenlétében Jichák Rabin izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője látja el kézjegyével. A földkerekség 40 országából érkező meghívottak egyike Teodor Melescanu román külügyminiszter. Románia ugyanis tevőlegesen hozzájárult a békefolyamathoz. A megállapodás aláírása után megkezdődik és előirányzat szerint három hétig tart az izraeli csapatok kivonása, az izraeli fél azonban megígérte, hogy két hét alatt lebonyolítja a műveletet. Egyes támaszpontokról már tegnap megkezdődött a kivonulás. Bár a tárgyalások és a dokumentum kidolgozása már záró szakaszba lépett, hétfőn is történt incidens: a Hamasz terroristái négy izraeli katonát sebesítettek meg — emlékeztettek a mai eseményről előzetesen hírt adó médiák. Izrael, a PFSZ, Norvégia, Dánia és Olaszország képviselői hétfőn Koppenhágában aláírták a megállapodást a hebroni nemzetközi katonai megfigyelők mandátumáról. Az egyezmény értelmében 160 főnyi nemzetközi — 90 norvég, 35—35 dán, illetve olasz —, fegyvertelen megfigyelőből álló csoport utazik csütörtökön a Jordán folyó nyugati partján fekvő Hebronba. Az AFP szerint a megfigyelő csoport küldetése május 8-án kezdődik, és három hónapig tart, amely időtartam meghosszabbítható. Az izraeli—szíriai tárgyalások új, a lényeget érintő fázisban jutottak — jelentette ki Warren Christopher amerikai külügyminiszter, miután hétfő délelőtt tolmácsolta Jichák Rabin kormányfőnek az izraeli ajánlatra tett damaszkuszi ellenjavaslatot, ám sem ő, sem a találkozón jelen levő Simon Peresz külügyminiszter nem volt hajlandó bővebben nyilatkozni. A France Presse mindenesetre megjegyzi, hogy Damaszkusz elutasítja a szakaszos megbékélés gondolatát és a megszállt területek teljes kiürítését szorgalmazza. A Gáza-Jerikó autonómia-megállapodás tervezett aláírása előtt két nappal Jászszer Arafat, a PFSZ elnöke hétfőn Stuttgartban a legnagyobb német konszernnél, a Daimler-Benznél érdeklődött a gazdasági együttműködés lehetőségei iránt. Arafat, mint a Deutschlandfunk közölte, 38 évvel ezelőtt fiatal mérnökként gyakorlaton vett részt a Daimler-Benznél. Eduard Reuter, a konszern elnöke bejelentette, hogy a Daimler-Benz egyik leányvállalata ingyen, ajándékként elkészíti a Palesztinai infrastruktúra és közlekedés fejlesztésének tervét, és óvodát létesít Palesztinában. Mandela és az ANC a dél-afrikai, választások győztesei (Folytatás az 1. oldalról) ANC támogatása nélkül, úgy a jövőben egyetlen párt sem tudja majd hatékonyan irányítani az országot az általam képviselt emberek és intézmények segítsége nélkül — hangsúlyozta de Klerk elnök. Hozzátette: türelmetlenül várja, hogy együttműködjék Mandelával a nemzeti egységkormányban, az utóbbi évek tapasztalata ugyanis bebizonyította, hogy a két politikus képes az együttes munkára. Nelson Mandela az ANC johannesburgi székházában tartott győzelmi beszédet. A színes bőrű politikus gratulált a de Klerk elnök által elért eredményekhez, majd kijelentette: — Itt az ideje, hogy felépítsük az új Dél-Afrikát. A választásokon győztes ANC vezetőjét május 10-én iktatják be az államelnöki tisztségbe. BRCSKO - A KÖVETKEZŐ CSATATÉR? Éleződött a feszültség hétfőn Észak- Boszniában, miután a muzulmán és a szerb hírközlő eszközök egyaránt arról számoltak be, hogy nagyarányú csapatösszevonások vannak folyamatban a hadászati szempontból létfontosságú Brcsko térségében. A szarajevói rádió jelentése szerint a szerb erők felszerelést és katonákat szállítanak a gorazsdci frontról Brcskóhoz, és a háború kezdete óta a legnagyobb hadipotenciált összpontosítják a a térségben. A boszniai szerbek rádiója, egyidejűleg arról számolt be, hogy muzulmán alakulatokat vonnak össze a Brcskótól mintegy 50 kilométerre lévő Tuzla mellett A csapatösszevonásokról szóló híreket megerősítette Eric Chaperon, az UNPROFOR szarajevói szóvivője is. Alain Juppé francia külügyminiszter javasolta, hogy az ENSZ terjessze ki Brcsko városára is azt a védelmet, amelyet jelenleg hat védett övezetnek nyújt Boszniában, megóvandó a várost attól, hogy a délszláv háború következő csataterévé váljon. Michael Rose tábornok, a boszniai ENSZ-erők főparancsnoka szerint a világszervezetnek több katonára lenne szüksége, ha Brcskóra is ki akarná terjeszteni biztonsági garanciáit. Radovan Karadzsics boszniai szerb vezető hétfőn figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy a boszniai szerbek nem fogadják el Brcsko város státusának semmiféle megváltoztatását. Az észak-boszniai várost, ahol a háború előtt a lakosság 44 százaléka muzulmán, 25 százaléka pedig horvát volt, két éve foglalták el a szerbek. Körzetében azonban több övezet muzulmán csapatok ellenőrzése alatt áll. Ez a horvátországi szerb területet Nyugat-Bosznián át Szerbiával összekötő folyosó legszűkebb szakasza. A boszniai szerb hírügynökségnek adott interjúban Karadzsics kijelentette, hogy a szerbek nem fognak támadni Breskónál, hiszen a város az ő kezükben van. Nem tért ki azonban azokra a vádakra, hogy a folyosót ki akarják szélesíteni a bosnyák körzetek elleni támadással. Madeleine Albright amerikai ENSZ- nagykövet egy atlantai tanácskozáson óva intett attól, hogy az Egyesült Államok az ENSZ korábbi döntése ellenére egyoldalúan feloldja a boszniai fegyverszállítási tilalmat- Albright asszony szerint az Egyesült Államok ilyen döntése aláásná egyebek között az Irakkal és Líbiával szemben meghirdetett ENSZ-szankciókat is. A Szenátus várhatóan a héten szavaz arról a törvényjavaslatról, amely kötelezné az elnököt, hogy Amerika számára oldja fel a boszniai fegyverszállítási tilalmat. Az indítványt Bob Dole, a Szenátus republikánus csoportjának a vezetője terjesztette be, de mindkét pártból akadnak erős támogatói. A szerb csapatok az észak-boszniai Tuzla közelében heves tüzérségi és rakétatámadást indítottak az ENSZ-békefenntartókra, akik viszonozták a tüzet — közölte vasárnap Zágrábban az ENSZ-erők szarajevói szóvivője. Az ENSZ északi zászlóaljának egyik egységét a Tuzlától keletre fekvő Kulesijánál lévő megfigyelőpontnál támadta meg pénteken éjfél előtt a szerb tüzérség. A zászlóalj parancsnoka ekkor erősítést kért még nyolc dán, Leopard típusú harckocsi érkezett a megfigyelőponthoz. A szerb tüzérség ezeket a páncélosokat is célba vette, és tankelhárító rakétákat is bevetett. A tűzpárbaj szombat kora reggelig tartott. A boszniai szerb hadsereg közlése szerint az ENSZ északi zászlóaljának katonái kilenc szerb katonát megöltek, négyet megsebesítettek az összecsapásban. Az ENSZ katonai illetékesei közölték: nincs tudomásuk a szerb áldozatokról, a békefenntartók közül pedig senki sem sérült meg. A boszniai szerb hadsereg parancsnoksága azzal vádolta meg az ENSZ-erőket, hogy a muzulmán erők oldalára álltak a boszniai szerb hadsereg állásai ellen intézett első szárazföldi támadásukban. LEVÉL A PRUTON TÚLRÓL „A bajtársak kötelesek helyreállítani az igazságot az orosz emberek számára hatalmukkal és fegyverükkel, kihagyva mindenféle jogi és más instanciákat.“ Imigyen kezdi az Argumenti i fakti népszerű orosz hetilap az „Orosz Nemzeti Egység“ mozgalom becsületkódexének ismertetését. Az Alekszandr Barkasov nevével fémjelzett orosz „hazafias“ mozgalom tagjait a tőlük csak kissé balrább állók is egyszerűen náciknak nevezik. Barkasov, aki a cikk alapján nemcsak a hazafiságban, hanem a nyelvtudományban is otthonosan nyilatkozgat, nem tagadja, hogy „náci“, és kifejti, hogy ebben semmi rossz sincs, hiszen a szó maga (oroszul: náciszt) a „nacionalizmus“ és a „szocializmus“ szavak egybefonódott lerövidülése (?). Vagyis a „nácik“ a nemzeti újjászületés igenlése melett a szociális igazságosságért harcolnak. Ahogy Barkasov erősítgette: ők azért a két elvért állnak ki, amelyek ellen a kommunisták és az úgynevezett demokraták minden erejükkel harcolnak. A kommunista (és fasiszta) pártokhoz hasonlóan jól szervezett mozgalomban a tagok egymást bajtársnak („szprotnyik“) nevezik, Barkasovot pedig Főbajtársnak. A „szervezeti szabályzat“ és pártprogram szerepét egyaránt betöltő Becsületkódex szerint a bajtársak csak a Főbajtársnak tartoznak engedelmességgel, semmiféle törvénynek nem vetik alá magukat. A kódex kimondja: „A bajtársaknak állandóan tudatában kell lenniök: Oroszországnak NINCS barátja. Aki erről elfeledkezik, az áruló.“ Egy passzussal odébb: „az árulást halállal kell büntetni“. Egy „magyarázó“ cikkely szerint: „A bajtársaknak erkölcsi kötelessége üldözni az Orosz Nemzet belső és külső ellenségeit, akármilyen távol is vannak az orosz határoktól.“ Aki erkölcsi kötelességét nem teljesíti, az egy másik pont szerint gyalázatos. „A gyalázatot a bajtárs csak vérrel tudja lemosni magáról.*' Arról nem szól a téma, hogy kinek a vérével ... Barkasov azonban az interjúban megmagyarázza: akire rákenődött a gyalázat, az például kérhet egy kamikaze-küldetést az orosz emberek érdekeinek védelmében, de elképzelhető más megoldás is a negyvenéves pártführer szerint. A vezér egy új (legalábbis szerinte Oroszországban még nem eléggé kipróbált) társadalmi formulát ajánl a választópolgároknak, akik előtt 1996-ban szeretne elnökjelöltként is megjelenni. Barkasov egy népi, ugyanakkor tekintélyelvű hatalmat kínál, valamiféle népieseti totalitariánizmust. Hát, ilyent, lehet hogy még nem ismert meg az a sokat látott orosz muzsik ... A barkasovi modellben a főszerep a Főbajtársé meg a többi bajtársé, de jut kis hatalomszelet a szimpatizánsoknak is, a hasonszőrűeken túl. A nem hasonszőrűek és nem szimpatizánsok is megmaradhatnak a tiszta orosz emberek között, de ha megpróbálnak ellenükre tenni bármit is, könyörtelenül leszámolnak velük, a demokratikus tekintélyuralom keretein belül. („...Akkor nem leszen itt számukra hely“— mondja a pártvezér a nem oroszokról és egyéb ottani bozgorokról.) Megnyugtatásul azt is kibökte a leginkább terepszínű kommandósruhában parádézó politikus, hogy persze alkotmány is lesz a barkasovi Oroszországban, de azt bizony nem fogják minden semmiháziak állandóan a maguk szája íze szerint módosítgatni, mint azt például most októberben tették. Az egy vaskemény alkotmány lesz. Alkotmányosan megszabatnak majdan a kötelességek. Joga talán csak a Bajtársaknak lesz... SIKLÓSI NÁNDOR Patrióták, nacionalisták Oroszországban 1994. május 4. Annak reményében szentelünk ekkora teret az ügynek, hogy olvasóinkat is a legmesszebbmenően érdekelni fogják azok a problémák, amelyek Tőkés László püspöknek a magyarországi politikai pártokhoz intézett nyílt levelében fogalmazódtak meg, mint ahogy azok is, amelyeket Horn Gyulának, a Magyar Szocialista Párt elnökének válasza, valamint a Népszabadság ezzel kapcsolatos kommentárja tartalmaz. A fentebb jelzett anyagok a NÉPSZABADSÁG április 28-i számában jelentek meg. NYÍLT LEVÉL MAGYARORSZÁG VÁLASZTÁS ELŐTT ÁLLÓ PÁRTJAIHOZ Erdélyi és a többi utódállamokban élő, kisebbségbe szakadt magyar nemzetközösségeink, közös eredetük, történelmük, nyelvük, hitük, kultúrájuk és hagyományaik alapján — természetszerűleg — az egyetemes magyarság szerves, elidegeníthetetlen részének tekintik magukat. Reprezentatív érdekvédelmi és képviseleti szervezeteink (RMDSZ, VMDK, Együttélés, KMKSZ stb.) — ennek értelmében — az összmagyarság kereteiben gondolkoznak, és nemzetpolitikai irányvonalat követnek. Ezen körülmények és kiindulás messzemenően meghatározzák az anyaországhoz való viszonyunkat, és aligha hagyhatott figyelmen kívül a magyarországi pártok részéről. A kisebbségi magyarság számára az ideológiai alapú pártpolitika szempontjai mondhatni eltörpülnek: a mi megközelítéseink és szempontjaink elsődlegesen nemzetpolitikaiak. Nézetünk szerint az a (párt)politika hiteles, jó és elfogadható, mely a határok valamennyi oldalán élő, egyetemes magyar nemzetközösség javát és érdekeit — egyszerre — szolgálja. Országaink lojális polgáraiként és azok többségi lakosságának társnemzeteként tehát maradéktalanul elismerjük a jelenleg érvényben lévő határviszonyokat, nemzetben gondolkodó politikánk viszont meghaladja a határokat. Nos, az a mondottakkal magyarázható a határon túli magyarság osztatlan egyetértése néhai Antall József 15 millió magyarra vonatkozó, programértékű kijelentésével, másfelől pedig ugyanennek tulajdonítható — jogos — megütközésünk az antalli mondást elutasító vagy éppen a tisztán látó miniszterelnökünket ócsárló kijelentéseken. Háromnegyed évszázada magára maradt vagy éppen sorsára hagyott, elnyomói kényére-kedvére kiszolgáltatott, a ..történelem országútjának szélére vetett“, sorvadó kisebbségi magyarságunk igenis elvárja, hogy végre valódi gyámolítójára találjon az anyaországban és annak kormányában, mely felvállalja és képviseli sorskérdéseit és érdekeit, hiszen a hosszan tartó kisebbségi kivetettség már-már elviselhetetlen állapotából szeretne újból az egyenjogú ésrangú, teljes értékű nemzeti lét státusába és méltóságába emelkedni. Következésképpen értetlenül nyugtáztuk legutóbb is Horn Gyula pártelnöknek a kádári nemzeti ignoranciára emlékeztető, az idézett Antall József-kijelentésre vonatkozó azon válaszát, mely szerint: „tartózkodni fog az olyan megnyilatkozásoktól, melyek irritálják a szomszédokat“. (Magyar Nemzet 1994. IV. 15.) Eljött az ideje eleddig kényszerűségből, opportunizmusból, gyávaságból, öncélú taktikázásból vagy éppen nemzetietlenségből elhallgatott igazságaink és — egyébiránt senki ellen nem irányuló — nemzeti és politikai fájdalmaink és céljaink kimondásának. Miközben neves egykori külügyminiszterünk még bár „irritálni“ sem kívánja az abszurd túlérzékenységgel manipuláló többségi hatalma(ka)t, ezzel szemben kiszolgáltatott kisebbségi magyarságunkat nap mint nap „halálra sebzik“ — mondhatjuk egy kis nemes pátosszal. Horn Gyula szavait pedig kiforgatva, elégtétellel tudósít még aznap a román rádió és televízió, hogy — néhai politikai ellenfelével, Antall Józseffel szemben — ő lélekben sem tartaná magát 15 millió magyar miniszterelnökének, amennyiben pártja nyerné a választásokon. Hálásak vagyunk a magyarországi pártoknak, hogy kisebb-nagyobb mértékben érdeklődnek irántunk és törődnek velünk, és az utóbbi időszakban — magas szinten — szinte valamennyien rendre felkerestek bennünket, egyházainkat is és az RMDSZ-t. Csak helyeselhetjük, hogy ha a mi szándékainkkal is egybeeső „történelmi megbékélésről“, „bizalomépítő lépésekről“, „maradéktalanul és széles körben biztosított kisebbségi jogokról“ (stb.) nyilatkoznak. Másfelől viszont az anyaországi pártok romániai látogatásai és egyes megnyilvánulásai nemegyszer aggodalommal töltenek el bennünket. A kisebbségi magyarságra káros vagy legalábbis kétes értékű megnyilatkozásokra gondolok, melyek tévedések vagy másodrendű meggondolások, vagy éppen önös érdekek oltárán áldozzák fel vagy hagyják figyelmen kívül a kisebbségi magyarság érdekeit, a „testvéri“ RMDSZ irányvonalát vagy — általában — az egészséges nemzetpolitikai érdekeket, illetve szempontokat. Vegyünk sorra néhány kézenfekvő példát. Igen, mi is csak egyetérthetünk a „történelmi megbékélés“ főbenjáró igényével, sőt talán nincs Magyarhonban olyan valamirevaló párt, mely ne mondta volna ki valamilyen formában ugyanezt. Nem érthetünk viszont egyet a nemzet és histórikum iránt érzéketlen proletár internacionalizmusra emlékeztető azon véleménnyel, mely szerint: „A történelmi sérelmek felhánytorgatása a politikában csak indokolatlan feszültségeket okozhat“; „ez nem aktuálpolitikai kérdés, hanem a történészek feladata“ (kiemelések tőlem — Tőkés László; Magyar Hírlap, 1994. ápr. 15. MTI, 1994. ápr. 19.) Ideje már tudomásul venni, hogy Romániában és Szlovákiában, a történelmi folytonosság jegyében, egészen „aktuálisak“ a magyarság ellen irányuló sérelmek. Sajnos, még egészen távol állunk attól, hogy — példának okáért — meghurcolt zetelaki, oroszhegyi és marosvásárhelyi testvéreink tragédiáját „békévé oldja“ a szenvtelen politikai „bölcsességet“ nemző „megszépítő messzeség“. És kivel béküljünk meg „történelmileg“? Az 1989-es tömeggyilkosságok felelőseivel és elkövetőivel — akiknek utolsó csoportját éppen székely—magyar áldozataikkal együtt bocsátották szabadon a minap? Vagy a marosvásárhelyi vérengzés kiprovokálóival — akik az előbbi kategóriával együtt a politikai élet hangadóihoz tartoznak? Oliviu Gherman elnök úrral, akinek hatalmon levő pártja közvetve vagy közvetlenül részese a történtekben, fedezetet nyújt a bűnösöknek, és kommunista „professzionalizmussal“ irányítja az uralkodóvá vált visszarendeződést? Horn Gyula, a volt külügyminiszter — „korunk hőse" — ne tudná, 1989 decemberi bukaresti látogatása nyomán, hogy kik a Romániai Szociális Demokrácia Pártjává „átkeresztelkedett“ Nemzeti Megmentési Front tagjai, és hogy mennyit ér a szavuk?! Hiszen egyszer már — velünk együtt — őt is csúfosan rászedték. Rendkívül veszélyes dolog egy ilyen pártot egy előretörő magyar párt hitelével és egy népszerű politikus hírnevével legitimizálni. A szegedi találkozás után nemigen tudhatjuk, hogy melyik a másik. Egyet azonban biztosan tudunk, éspedig azt, hogy: Oliviu Gherman pártja, maga az átvedlett Front — tehát a múlt gyászos örökségét tovább folytató kommunista utódpárt. És mellesleg: a romániai magyarságot változott eszközökkel, jogaitól változatlanul megfosztó hatalom birtokosa. E párt elnöke Iliescu államelnökkel versengve hangoztatja, hogy: „a román alkotmány a kisebbségi jogokat tökéletesen biztosítja“ (aláhúzás tőlem — Tőkés László; Magyar Hírlap, 1994. ápr. 15.) Más. Az hírlik Szegedről, hogy a felek „mielőbb készek volnának megkötni a román—magyar alapszerződést. A feltételekről ez alkalommal hadd ne szóljak. Viszont a Front-utódpárt közreműködésével keltett hamis látszattal ellentétben szeretném leszögezni, hogy az alapszerződés eddigi meghiúsulása egyértelműen a román hatalom politikai akaratának a hiányán múlott — miként a mi helyzetünk megoldatlansága is. Továbbá e helyen is kiköthetjük, hogy a szerződés — gyakorlatilag — három fél politikai egyeztetését igényli. A harmadik maga az RMDSZ. Megengedhetetlen volna, hogy rólunk újból nélkülünk döntsenek, akárcsak Kádár korában. Szomorúan olvassuk azon híradásokat és nyilatkozatokat, melyek sematikus szimmetriába állítják a romániai és magyarországi viszonyokat. Udvariaskodó csúsztatás, a homlokegyenest különböző helyzetek összemosása „a két országban megnyilvánuló különböző szélsőséges megnyilvánulásokról“ azonos értelemben beszélni. Amit Magyarországon „szélsőséges nacionalizmusnak“ szokás nevezni , az Romániában legfeljebb szelíd leányduzzogásnak számít. Nem engedhetik meg maguknak egyes anyaországi pártok vagy személyek, hogy egymás szimmetrikusaiként kezeljék a román és a magyar „szélsőnacionalizmust“. Ez egyébként a „bűnös nemzet“ pszichózisát tovább éltető román manipulációk és praktikák célja is. A jóhiszemű — és sok esetben jogos — magyar bírálatok ezáltal nemegyszer akarva-akaratlanul ellenünk dolgoznak, fogalmi és mértékbeli tisztázatlanságaikkal és nacionalizmusellenes túlbuzgóságukkal ellenfeleink malmára hajtva a vizet. Román és magyar viszonylatban a valósághoz való hűség megköveteli, hogy disztingváljunk a helyzetek között, és pontosan, személyre — és esetekre — szólóan állapítsuk meg a felelősséget vagy alakítsuk ki az adekvát képet. A példák sorát azzal a bejelentéssel zárom, mely szerint Horn Gyula meg akarja szüntetni a Határon Túli Magyarok Hivatalát. Amennyiben szem előtt tartaná a határon túli magyarság érdekeit, az anyaország irántunk hordozott felelősségét, valamint a nemzetpolitika szempontjait — legfeljebb a hivatal munkájának jobbítására irányuló átszervezésről, vagy annak egy jobb alternatívájáról beszélne. Úgy látszik azonban, hogy sorsunk nem ér meg egy „hivatalt“ vagy valamely más szervezeti formát. Miért nem kérdez meg előbb bennünket némely magyarországi párt vagy politikus, mielőtt hasonló kérdésekről nyilatkozna? Deklarált jóindulatuk és támogatásuk ezáltal igen kérdésessé válik. Ebben a tekintetben is a nemzeti konszenzus kellene irányadó legyen. Kedves Magyarországi Testvéreim! Félrevezetőnek tűnhet az, hogy példáimat egyetlen forrásból merítettem. Valójában azonban az egyes példákban megnyilvánuló magatartások, hibák, félreértések, csúsztatások, téves megközelítések nem egyetlen pártra vagy politikára jellemzőek, hanem tipikusak és általánosíthatóak. Arra kívánnak rámutatni, azt hivatottak szemléltetni, hogy miként szenved csorbát vagy hajótörést a nemzetpolitikai gondolat az anyaországban, illetve — másfelől — hogy mi, utódállambeli kisebbségi magyarok mit tartunk elfogadhatatlannak, illetve lényegesnek politikájukban, és mit várnánk el a magyarországi politikai erőktől, a pártoktól és magától az országtól. Az előbbiekben azt írtam, hogy számunkra a nemzetpolitika mellett eltörpül a pártpolitika. Árnyalva a kijelentésemet, pontosabban azt kell mondanom, hogy a mi szemszögünkből, az egész nemzetre nézve — véleményem szerint — az a jó és bizalomra méltó párt, mely megfelel a vázolt követelményeknek, másfelől mentes a bemutatott hibáktól. A választások előtt egyetemes magyarságunk érdekeinek és jövőjének ezen kisebbség- és nemzetpolitikai szempontjait ajánlom a figyelmükbe, azzal a kéréssel fordulva Önökhöz, hogy a széles nyilvánosság előtt tisztázzák ezen kérdéseket, és a választók feladatának megkönnyítése, az egész nemzet érdekében fejtsék ki egyértelmű álláspontjukat. Éppen a bemutatott elvek és események — nemzeti együvé tartozásunk — jegyében nagyon remélem, hogy levelemet nem ♦ártják a „belügyeikbe való beavatkozásnak". Romániai látogatásaik és testvéri megnyilatkozásaik legalábbis ezt engedik feltételeznem. _ Nagyvárad, 1994. április 21. TŐKÉS LÁSZLÓ püspök az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Tőkés László püspök nyit leveléről kikértük az MSZP elnökének véleményét. Horn Gyula munkatársunknak elmondta: változatlanul nagyon tiszteli Tőkés Lászlót azért a tevékenységéért, amelyet a Ceausescu-diktatúra megdöntésében vállalt, s bármit is mondana a püspök a jövőben, az MSZP elnökének e tisztelete nem változik meg. Horn a levélben foglaltakkal kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte, hogy utoljára 1992 őszén Nagyváradon találkozott Tőkés Lászlóval. A püspök úr akkor megígérte, hogy nem avatkozik bele a magyarországi belpolitikai eseményekbe, illetve, ha valamiben állást kíván foglalni, akkor előtte tájékozódik. Ezért Horn most sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Tőkés a levél megírása előtt nem ismerkedett meg az általa felvetett problémák kezelésére vonatkozó szocialista javaslatokkal. Az MSZP elnöke emlékeztetett arra is, hogy a párt frakciója a magyar—román államközi alapszerződés parlamenti vitájában kifejtette álláspontját a szomszédos országokhoz fűződő viszonyról, a határok sérthetetlenségéről és a határon túl élő magyarság jogainak maradéktalan érvényesítéséről. A szocialisták meggyőződése, hogy a határon túl élő magyarság helyzetén csak akkor lehet javítani, ha normális, feszültségektől mentes kapcsolatokat alakítanak ki a szomszéd országok politikai erőivel — mondta a pártelnök. Ezt a célt szolgálta legutóbb a Szociális Demokrácia Pártjának (Románia) vezetőivel folytatott szegedi megbeszélés is. A tárgyalásokon Horn részletesen kifejtette a romániai magyarság helyzetét súlyosan nehezítő gondokat: szükség lenne a román alkotmány módosítására; meg kell alkotni a nemzetiségi törvényt; helyre kell állítani a kolozsvári magyar egyetemet; a magyar anyanyelvű oktatáshoz nem ad kellő garanciákat az új román oktatási törvény tervezete; továbbá a magyarság hátrányos helyzetben van amiatt is, hogy nem engedik közel a privatizációs döntésekhez; mindezek következtében tovább folytatódik az ottani magyarság elvándorlása. Ezért a tárgyalásokon hangsúlyoztuk — mondta Horn —, hogy Romániának kötelessége érvényesítenie azokat a normákat, amelyeket az Európa Tanácsban és más nemzetközi szervezetekben magára nézve kötelezően vállalt. Az MSZP elnöke azt is elmondta, hogy ugyanilyen szellemben tárgyaltak a Szlovák Demokratikus Baloldal Pártjával és Moravcík miniszterelnök úrral is. Természetesnek tartják ugyanakkor azt az igényt, hogy az államközi alapszerződések és más nagy fontosságú megállapodások előtt kikérjék a határon túl élő magyar szervezetek véleményét is. Ezzel együtt a szocialisták tisztában vannak azzal, hogy az ilyen nagy fontosságú szerződések előkészítése hosszú időt vesz igénybe, és nagyfokú körültekintés szükséges a megállapodások végleges elfogadásához. Horn a püspöki levéllel kapcsolatban kifejtette: bármikor kész Tőkés Lászlóval személyesen megvitatni mindazt, amit a püspök kifogásolt. Az MSZP elnöke ugyanakkor megjegyezte: az a tény, hogy Romániában is erőteljesen jelen vannak a nacionalista, kisebbségellenes politikai irányzatok, nem jelenthet békülékeny magatartást, elnézést a magyarországi irredenta nacionalista törekvésekkel szemben. Mindkét ország józan politikai erőinek a kötelessége, hogy fellépjenek ezekkel az irányzatokkal szemben, hiszen ezt kívánják tőlünk és tőlük is az európai integrációs szervezetek — szögezte le az MSZP elnöke. Horn nyilatkozatában reagált azokra a durva támadásokra is, amelyek a választási kampányban, s főleg a közszolgálati televízióban hangzottak el személyével kapcsolatban. A pártelnök szerint a szocialisták egyre nagyobb erősödéséről, társadalmi támogatásáról tanúskodó közvélemény-kutatási eredmények teszik mind idegesebbé az MDF vezette koalíciót és kormányt. Ezért mindent elkövetnek annak érdekében — főleg az általuk irányított Magyar Televízióban —, hogy összpontosított támadást intézzenek az MSZP és azon keresztül a pártelnök ellen. Horn szerint ezekhez a durva támadásokhoz csatlakozott a köztudottan kormánypárti Pesti Hírlap főszerkesztője, az MDF-es képviselőjelölt Bencsik András is. — őt bármelyik bíróság elmarasztalná, hiszen nyilatkozata durván sértette a személyiségi és a jó hírnévhez fűződő jogaimat — mondta a pártelnök, hozzátéve: s akkor még nem említette a jó ízlést, amelyet a törvény nem szankcionál, vagy nem beszél a választási-etikai kódexről... Horn kifejtette: „rólam köztudott, hogy még senkit nem jelentettem fel és nem pereltem be. Nem akarok a Bencsikék színvonalára süllyedni“ — mondta. Az MSZP elnöke számára ugyanis az a mérvadó, hogy az emberek nagy többsége elutasítja az ilyen nyilatkozatokat, és együttérzéséről, támogatásáról biztosította, biztosítja őt. Erről tanúskodik az a rengeteg telefon is, amelyet a tévé kedd esti adása után kaptam — mondta Horn. KRI J. TIBOR AZ MSZP ELNÖKÉNEK VÁLASZA Meglehetősen különös körülmények között, kizárólagos közlési joggal felruházva bennünket , került a szerkesztőségbe Tőkés László püspöknek a magyarországi pártokhoz intézett nyílt levele a küszöbönálló választások kapcsán. A feltételek akár gyanakvást is ébreszthetnének bennünk: valaki itt közléspolitikai szempontból zavarba akar bennünket ejteni. De hát mi szemernyi zavart sem érzünk — az írást, teljes terjedelmében, lapunk más helyén közöljük, hiszen megítélésünk szerint érdemi információértéke — sőt: üzenete — van. Zavarra tehát a publikálás ténye miatt igazán nincs ok, ilyet legfeljebb az olvasó érezhet a mű tartalma miatt. Már a téma megközelítése, a szerző attitűdje kérdéseket vet föl. Milyen közönséghez akar szólni, s valójában kinek nevében beszél? Tőkés püspököt láthatólag az össznemzeti megközelítés szándéka vezérli — felfogása szerint a magyarországi szavazás tizenötmillió magyar ügye, ő maga pedig ugyanekkora publikum szócsöve jelen esetben. De tényleg így van-e? Valóban össznemzeti, megfellebbezhetetlen ítéletű személyiségnek tekinthető-e ma Tőkés László? Megvallom, jómagam nehezen tudom őt annak látni bizonyos nyilatkozatai, a masszívan kormánypárti, „kereszténynemzeti“ rendezvényeken való irányzatos fellépései óta. Ami pedig a magyarországi választásokat illeti, az érvényes alkotmány értelmében a felnőtt ír magyar állampolgárok joga annak eldöntése, kik kormányozzák a következő négy évben az ország hajóját. Ezért aztán — hangozzék ez netán bármily brutálisan is számára — mostani levele a jog szerint akkor is beavatkozás egy más ország belügyeibe, ha ő ezt nem éri annak. Nyilvánvaló, persze, hogy a határon túli magyarság számára sem lehet közömbös, kik nyerik el a magyarországi választópolgárok bizalmát. Pedig nekik tulajdonképpen az lenne az ideális, ha ez mindegy lehetne az ő szempontjukból, vagyis, ha biztosak lehetnének benne, hogy bárki mellé szegődik is a politikai szerencse, az a kisebbségi érdekek képviseletét magától értetődően vállalja magára. Elősegíti-e ennek a kívánatos helyzetnek az elérését a Tőkés-levél? Szerintem nem. Ez ugyanis nem nemzeti konszenzust erősít, hanem törésvonalakat hoz létre; egyeseknek hízeleg, másokat viszont megsért, nem köt, hanem old. De hát más nem is várható el egy politikai röpirattól. Merthogy ez a levél valójában az: politikai pamflet — választási agitáció adott eszmeiség diadalra juttatása céljából. S mint ilyen, szinte semmi köze nincs például a magyar egyházak mértéktartó választási állásfoglalásaihoz. Pamfletről lévén szó, Tőkés püspöknek bizony vállalnia kell, ha a magyarországi közvélemény ennek megfelelően fogja kezelni írásművét. Ezért is kell leszögezni, hogy a nyílt levélnek több rétege van; egyik problematikusabb, mint a másik. Túl azon, hogy a mű nyílt és elfogult választási propagandát fejt ki, durván támad Magyarországon legitimnek és tömegesen támogatottnak tekinthető eszméket, pártokat és minálunk széles körben tiszteletnek örvendő személyeket — ráadásul még nem kívánt nemzetközi bonyodalmakat is előidézhet. Hiszen az írásos magyar—román viszony alapkérdéseiről nyilvánít véleményt — de oly módon, mintha ez volna az egyedül üdvözítő és követendő irányvonal a magyar külpolitika számára. Ám vajon elősegítik-e felvetései a magyar — bármilyen színezetű — külpolitikai törekvések megvalósítását? Tényleg összhangban vannak-e ezek az elképzelések a budapesti kormány szándékaival? Ugyanígy nem kerülhető meg az a kérdés sem, mennyiben képviseli a püspök a romániai magyarság egészét, s láthatólag úgy érzi: képviseli. Én viszont úgy gondolom, hogy Tőkés László egy meghatározott politikai irányzat megtestesítője, amely fontos ugyan, de nem élvez kizárólagosságot a romániai magyarság körében. (Erre utal egyebek között Szász János ismert erdélyi publicistának tegnapi lapszámunkban ismertetett vitacikke.) Végül ennek az ügynek van még egy rendkívül szomorú vonatkozása. A magyarországi kampányfinishez érve láthatólag szaporodnak a határon túli magyarok bizonyos képviselőinek nyílt szerepvállalásai. Ezek a politikusok szinte kivétel nélkül a mostani koalíció melett teszik le a garast. A kisebbségi kérdés e fellépések révén is visszavonhatatlanul részévé válik a korteshadjáratnak s ezen az ügy súlyos bel- és külpolitikai vonzatai miatt különösebben nem is lehet csodálkozni. A dolog nem önmagában véve szerencsétlen. Duray Miklós, Tőkés László és mások mostani korteskedése valójában az MDF kisebbségi politikájának válságára világít rá nagy erővel. Most ezekben a hetekben derül ki fehéren-feketén a nagyközönség számára, hogy ennek a politikának vannak kedvezményezettjei és ugyanakkor kárvallottjai is. E politika klienseket és megbántottakat teremtett a kisebbségi közegben azzal, hogy a határokon túli magyarok támogatására elkülönített közpénzeket alapvetően pártérdekek szerint osztogatta. Nem utolsósorban a Tőkés püspök által olyannyira védelmezett Határon Túli Magyarok Hivatala közreműködésével (amelynek ténykedéséről egyébként, talán nem véletlenül, alig tud többet a közvélemény, mint például a Nemzetbiztonsági Hivatalról). Aligha puszta kajánkodás most arra gondolni, hogy a választási küzdelem csúcspontján az MDF elvárja tőlük a viszonzást a sok jóért cserébe. Csakhogy a valódi kérdés nem ez. Hanem az, mennyiben tehető egyenlőségjelaz Együttélés és a szlovákiai magyarság. Födő Sándor és a kárpátaljai magyarok vagy éppen Tőkés László és az erdélyi magyarság érdekei közé? Ki állíthatja nyugodt szívvel, hogy az elmúlt négy évben a határon túli magyarok egésze éppúgy megkapta te anyaországtól mindazt, amire szüksége volt, mint a kormányunkhoz közeli szervezeteik és vezetőik? A májusi választásokon a kormány kisebbségi politikájáról is véleményt mondanak majd a szavazók. Álláspontjuk kialakításához kétségkívül fontos adalék lehet Tőkés püspök nyílt levele — kinek ezért, kinek azért. De nyilván kevesek számára lesz ez te egyedüli mérce és fogódzó a megfontolt döntéshez. KIS TIBOR Oldás és kötés