Romániai Magyar Szó, 1999. március (11. évfolyam, 2989-3019. szám)
1999-03-30 / 3018. szám
1999. március 30. (Folytatás az I. oldalról) századok diktálták, tesztelték. A modernizációs hullámból épp ezek a tesztelt, kiforrott elemek hiányoznak. Nagyon sokszor a modernizáció fogalmát vulgarizálják, az eredeti helyett nagyobbat, csicsásabbat építenek. Megjelenítésben, kivitelezésben látom főként eme ízlésficamokat. A globalizáció is rányomja a bélyegét ezekre a házakra, a Coca cola és a Mc’Donalds kultúra formájában. Ugyanakkor az is kiderült itt, hogy nemcsak a néprajztudománynak, de az építészetnek is óriási a felelőssége. Megdöbbentem, amikor az egyik előadáson azt hallottam: a kockaházak azt fejezik ki, hogy már-már megszűnt a hagyományos falusi gazdálkodás, és nem volt szükség már a házak oldalra rendezésére. Szerintem igen komoly politikaiideológiai megfontolásai voltak e házaknak, akárcsak a panellházak építésének... A népi építészet nem attól működött eddig annyira jól, mert kitaláltak 500 vagy 1000 évvel ezelőtt egy formát és azután végig azt használták. Az épület ugyanolyan, mint az ember, folyamatosan fejlődik, változik, reagál azokra a követelményekre, funkcionális kihívásokra, amivel vele szemben az idő folyamán felléptek. Nekünk a legértékesebb formákat kell továbbvinni, de nem egy hamburgeres kultúra szellemében. Erdély a nyugati kultúra keleti határa Dr. Szabó Bálint a tusnádi szakmai értekezlet főszervezője így vélekedett lapunk kérdéseire válaszolva: - Számunkra, tusnádfürdői szervezőknek nagyon fontos az erdélyi magyar identitást úgy őrizni meg, hogy az egyértelműen az európai kultúra része maradjon. Kedvenc vesszőparipám szerint Erdély a nyugati kultúra keleti határa - ez egy nagyon lényeges elem. Ami Európában zajlik 1000-2000 esztendeje, az tulajdonképpen Erdélyben gyűrűzött be. Ezért aztán Európában már régóta csak „kitömött” épületek léteznek, Erdélyben viszont a népi építészet még él. Tehenek vannak még az istállókban, kakasok kapirgálnak az udvarokon, akár csak 100-200 évvel ezelőtt Európa többi részében. A 18- 19. századi mezőgazdasági kultúrát az irodalomban az amerikaiktól az oroszokig mindenki elsiratta már. Ahol a nyugati kultúra e formája még él, az Erdély. Tőlünk keletre még vannak ilyen pontok, de az már egy más világ. Torockó Énlaka követendő példája Furu Árpádot arról kérdeztük: gyakorlatilag mi valósult meg az elmúlt három évben? Torockón 138, míg Énlakán 60 ingatlan tulajdonosa részesül karbantartási támogatásban, amennyiben épületének értékes építészeti és utcaképi elemeit megtartja és elvégzi a megfelelő karbantartási munkálatokat. A program révén Torockón a házak 85%-án, Énlakán 35-45%-án sikerült elvégezni a javításokat. A második támogatási keretből pályázati rendszeren keresztül részesülnek ingatlanok, mindkét településről. Torockón egy 1749-ben épült bányászház zsindelyezése 1400 dolláros munka volt, amit 1997-ben végeztünk el. Az ott lakó 92 éves néninek csak azt kellett elszenvednie, hogy tíz nap alatt háza tetőszerkezetét felújítsuk. Mecénásoké a szó Molnár József a budapesti mecénásokat képviseli - Szerencsés helyzetben vagyunk, mert Román András, aki az előző ciklusban is polgármester volt, felkarolta a Torockó-Éjlaka programot. Szakmai háttérrel elkezdődhetett az a program, aminek ma már jól látható eredménye van. Budapest V. kerületének önkormányzata ez évben is támogatja e programot a költségvetésből, mert bízunk abban, hogy azt a kedvezőtlen folyamatot, ami ott beindult, sikerül megállítani. Szeretnénk, ha összefogásunk eredményeként a világörökség részévé lehetne tenni Torockót. Az ott élő emberek is megértették, hogy mi e program lényege. Enlaka esetében már sokkal pesszimistább vagyok. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 1998- ban a polgármestert újraválasztották, és ő, mint építész, elkötelezett híve e programnak. - Miként fogadták a házak tulajdonosai, hogy külföldi támogatással házaikat rendbehozhatják, ugyanakkor viszont arra kérik őket, ne változtassák meg azok külsőit, eredeti rendeltetését? - Kedvezően fogadták. Megértették, hogy ez egy olyan kitörési pont, amivel mindenképpen élni kell. - Torockón és Énlakán kívül szeretnének-e más településeket is bevonni e tervbe? Találnak ehhez támogatókat? - A szakmában mindenki szeretné, ha más településeket is be lehetne vonni, de ennek fő feltétele az anyagi háttér. Nem rajtunk, szakmabelieken múlik tehát az, hogy lesz-e ilyen jellegű program máshol is, vagy sem. - Magyarországon léteznek-e hasonló jellegű programok? - Én legalábbis nem tudok róla. Ez mondhatni egyedülálló és példaértékű, s remélem, követendő példa is lesz. Torockó igen jó példa. A bánya gazdagsága éltette több évszázadon keresztül ezt a közösséget, tette gazdaggá, emelte az átlagon fölüli szintre. Amikor kifogyott a vasérc, egyik napról a másikra kiürültek e települések. A torockói ház ma is lehet élő, annyira jól meg volt csinálva. Mit jelent ma a skanzen? Skanzenek. Egyesek nem is akarnak hallani erről, szerintük a népi építészet átmentésének e formája nem jelent műemlékvédelmet. Dr. Cseri Miklósnak ellenvéleménye van. - 1996-ban Székelykeresztúron áttelepítettünk néhány épületet a Nyikó mentéről, hogy a helybeli múzeumban komplex módon mutathassák be a vidék építészetét. A 70-es években lezajlott már egy nagy vita, ám manapság fogalmazódott meg: a két irányzatnak nem egymás ellen kell harcolnia, hanem ahol lehetőség van erre, az intézményesített keret a jobb megőrzést támogatja. Minden épületet, valamennyi szituációban nem lehet az eredeti helyszínen megőrizni, egy-egy mintát viszont nagyobb közeg számára igenis hasznos bemutatni. Magyarországon van körülbelül 230 tájház, illetve hat régió, ahol tájházakat védünk, amiket a látogatóknak csak nagyon kis töredéke nézhet meg. A skanzenben viszont, hét hónap alatt akár negyedmillió látogató is eljön. Jelszavunk az, hogy mi vagyunk a történelmi Magyarország kicsiben, mert az egész nyelvterület népi kultúráját be tudjuk mutatni Szentendrén. A skanzenek fontossága: kompromisszum, de szükségszerű Szabó Bálint így vélekedik: - 1918-ban mi összehasonlíthatatlanul szegényebb világba cseppentünk, ami később nem tudott az 1918 előtti szintnél magasabbra emelkedni. Az erdélyi népi építészet ezek után nem változtatta meg a régi értékeket, mert nem volt rá pénze. Ehhez Ceausescu természetesen hozzájárult, még jobban elszegényítette ezt a világot. Én mindig optimista ember voltam. Akármilyen világ is legyen ma Romániában, 10-15 év alatt megindul egy fellendülés és akkor befellegzett ennek az építészetnek. Ez lesz a halála, mert akkor az erdélyi ember is gazdagabb lesz, mint ezelőtt 100 évvel. A 21. században a családi mezőgazdaság is már rég túlhaladott lesz. Mivel azt szeretnénk, hogy a múlt értékeit majd az unokáink unokái is láthassák, mindezt át kell menteni. Ez viszont kompromisszummal jár. Mindegy, hogy ez miről szól, de az értékek megőrzésére szükség van. Ezen túl mindenfajta vita fölösleges. Megőrizni mindent, ami érték honi valóság , honi valóság Szokatlan vállalkozás (Folytatás az I. oldalról) eknek (az ortodoxoknak) és a görög katolikusoknak egy-egy ilyen már van, s a római katolikusoknak is volt Kolozsvár főterén, amíg meg nem szűnt. Ezért gondoltam, hogy jó volna, ha a magyar római katolikusoknak is volna egy ilyen üzletük. ■ Mi okból szűnt meg a Szent Mihály kft., amely a központban volt, s amely - ha jól emlékszem - jól is ment? Ezt nem tudnám megmondani... ■ Milyen vágya valósult meg Önnek, h°gy így színes-lélekkel „beugrott” ebbe, egy ilyen jellegű vállalkozásba, amely jövedelmet szinte nem is hoz, s jórészt kuriózum is azok számára, akik nem sokat sejtenek erről a világról? A bolt megléte, véleményem szerint, ugyanakkor misszió is, mivel nagyon hasznos például azon emberek számára, akik nap mint nap ezzel foglalkoznak, s a jó ígéretét hintik bele állandóan a hívó emberek lelkébe... - Édesanyám itt dolgozik a templomban, hat testvérem van, s a vágyam tényleg az volt, hogy egy üzletet létesítsek én is itt, ahol mindannyian együtt vagyunk, csak egy kissé nagy fába vágtam a fejszét, de megérte, mert nagyon sokan betértek ide, és sokan csodálkoznak azon, hogy milyen szép üzlet lett itt, és hogy milyen sok minden kapható benne... Az árut országon kívülről is felvásárolom, viszont az áraink nagyon alacsonyak. ■ Igen, meglepően gazdag a kínálat, s ez a hívő emberek számára is újat mond. Itt már 1500 lejért gyönyörű képeket lehet találni, ami sokak számára - s itt megint csak a hívőkre gondolok - mindennapi igény, vagyis ezeknek a szemlélése, az állandó ottléte. S hasonlóan van ez a könyvekkel is. Hogyan jött létre ez a meglepő változatosság, bőség? S kik segítettek ebben Önnek? — Ezt szinte csak magamtól létesítettem, ami kevés segítséget kaptam, az Teréz nővértől jött Bukarestből, aki a beszerzés szempontjából segített, de az üzlet revonulását is magam végeztem, s a beszerzést is, mind a mai napig, magam végzem. ■ Gratulálok! De megkérdezném még azt, hogy a mai üzletcentrikus világban, hogyan lehet egy ilyen - helyes értelemben vett! - „szélsőséges” ízlésnek híveket szerezni? Egy olyan világban, ahol hatalmas tere van a „rossz” csábításának, s oly nehezen lehet az embereket mozgósítani az ilyen extrém ügy s mégis misszió esetében? Melyek voltak a nehézségek, s melyek ma? — Sajnos, ami engem meglepett s rossz benyomást tett rám, az volt, hogy a magyar könyvek nem nagyon kelendőek. Megpróbáltam Szegedről is hozni magyar könyveket, de a román könyvek jobban elkelnek. Nem tudom, hogy ennek mi az oka. Pedig a templomban is ki volt hirdetve, hogy bolt nyílt, s felvettem a Glória kiadóvállalat igazgatóságával is a kapcsolatot, de így is csak azt tudom mondani, hogy a magyar könyvek nem nagyon mennek. Inkább csak az „apróságok”, a kis tárgyak, emléktárgyak és egyebek. Pedig magyar nyelvű, katolikus vonatkozású könyvek a városban más helyen - egyelőre - nem nagyon kaphatók. ■ Voltak-e kellemes meglepetések? — Voltak,... tavaly decemberben például minden jól ment. Azonkívül piaca van az emlékjellegű kis tárgyaknak is. Ez azt jelenti, hogy megélt ez az üzlet. S meglepetés volt az is, hogy nagyon sok ortodox és görög katolikus is betért hozzánk vásárolni. Fénykép és környéke ! Beszélgetés fotósoknál. | Címnek? Alcímnek? Mindig egy. Annál fontosabb, hogy most a kolozsvári Szentegy- I ház utcai galériában beszélgetünk Márkos Tündével, az egyik alapítóval. A Román Fotográfiáért Alapítványról, légy vizualitásában-képanya- Igában-szerkesztésében euró- Ipai szakfolyóiratról, végül pedig a márciusi tárlatról, amelynek címe: Egy másik világ... | - Elég furcsa, hogy a másolóik emeleten rendezkedtek be. |A galériába általában a slassz- I térről nyit be a nem mindig ké- Inyelmes műpártoló. | - Valóban, a második emelet I magasságában rendezkedtünk I be. S hogy még bizarrabb legyen ez az egész: a galéria elő- I traktusa tulajdonképpen egy kávézó. Régiesen, körülményes| kedve: vendéglátóipari egység. | - Hol van Romániában a fo-Itográfia? | - Fotográfia van Romániában, a szövetség nincs sehol. | Azért hoztuk létre ezt a többlépcsős gyakorlati modellt. A fénykép technikai műveletsorától az | elméleti fórumig minden egy | helyen. Említettem, hárman vagyunk: Lőrincz Gyula, Paula |Dan és én. A külmunkatársak, a | mesterek és tanítványok sora | természetesen népesebb. Sokatsegítettek főiskolai tanáraim: Feleki Károly és Dorel Gaina. A galéria múlt esztendő májusá-ban nyílt meg, ez ideig tizen- négy kiállítás színhelye volt -s hazai meg külföldi fotóművésszek mutatták be mukáikat. - És a szaklap? - Felmértük a piacot, és az eredmények alapján negyedéves jelenésre állítottuk a folyóiratot. - Március végétől a fehér-fekete lap is elkészül, havonta piacra kerül. Az már üzletszerűbb lesz, s országos szórású ingyenes reklámújság. - S a másik világ? - Hát igen, a tárlat, amely rá- nézésre egy nem feltétlenül csekély létszámú művésztelep teljesítménye. Diákok fotóztak, képzőművészek. Volt tanárom, Dorel Gaina provokálta őket, s az csak természetes, hogy ők válaszoltak a kihívásra. - A tábor legújabbkori műszóval - divatszóval - virtuális volt? Mindenki járta a maga út- ját s a végén összejött a generá- ciós vagy szemléleti rokonság f okán az Egy másik világ? - A tábor a lehető legvaló-1 dibb volt, Torockón szerveztük. Idén egyenesen kettőt indítunk: s a diákok plusz fiatalok az első- ben, a második már nemzetközi lesz, fizetéses. A diákoknak a téma: Románia a vonatból. A témának megfelelően tíznapos turnét szervezünk július végére. A másik tábort augusztusra idő- zítjük. Szilágybagos a gyakorló- terep. A református parókiától kaptunk meghívást, amit illő köszönettel elfogadtunk. OLÁH ISTVÁN „A magyar vállalkozók nem ijedtek be!” (Folytatás az I. oldalról) Enek ajánlásai minden reggel ott vannak az asztalán, másokért viszont sokat kell járni, sőt kilincselni. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a legnagyobb érdeklődéssel követett előadás a Halász Jánosé volt, amit az is magyaráz, hogy a hazaiak mellett a környező országokból (Szlovákiából, Ukrajnából, Csehországból) sok magyar vállalkozó jött el, akiket közelről is érint a román-magyar gazdasági együttműködés alakulása. Megtudtuk, hogy a két ország kereskedelmi forgalma soha nem észlelt ütemben fejlődik, s értéke a múlt esztendőben már meghaladta a 750 millió dollárt. Igaz, hogy ebből 300 millió dollár a magyar többlet, ami viszont csak 10 százaléka Románia múlt évi kereskedelmi deficitjének. Az egyensúly helyreállításának útja napjainkban nem lehet a behozatal korlátozása, hisz az ilyesmi mindig negatívan hat vissza az adott országra. Halász János elmondta, hogy Magyarország segít Romániának, hogy már ebben az évben mintegy 50 millió dollárral javítsa külkereskedelmi mérlegét a két ország viszonylatában. Mindenekelőtt segítik romániai áruk, termékek magyarországi piacra jutását. Példának említette a sepsiszentgyörgyi Dunapack vállalatot, mely az idén termékeinek felét Magyarországon értékesíti. Ugyanakkor az Unilever több termékének gyártását áttelepíti Magyarországról Romániába, ami szintén javít a mérlegen... - A magyar vállalkozók nem ijedtek meg azoktól a riogatásoktól, melyek az év eleji események kapcsán nyugaton elhangzottak Romániával kapcsolatban. Nagy az érdeklődés a román piac, a romániai privatizáció iránt - jelentette ki Halász János, majd számos példát adott optimizmusának igazolására. Többek között azt, hogy az idei romániai nemzetközi vásárokra még a múlt évinél is jóval nagyobb a magyar cégek és üzletemberek érdeklődése. A tavaszi bukaresti Tibco vásáron és a májusi kolozsvári nemzetközi kiállításon igen sok magyar cég képviselteti magát. A nagy érdeklődésre való tekintetre rendezik meg az említett bukaresti vásár keretében a Magyar Napokat. Szabó Attila, a nyíregyházi Primom vállalkozásélénkítő alapítvány igazgatója gyümölcsöző szatmári kapcsolataikról szólt többek között. Nagy jelentőségűnek tartja, hogy ebben a régióban, románmagyar viszonylatban Szatmárnémeti lesz az övezet marketingközpontja, amit ők is támogatnak. Galik Imre, a nyíregyházi Expo-East igazgatója elmondta: a határok tágabbra nyitása tovább segítené a két ország, különösen a határövezetben levő vállalkozók és üzletemberek együttműködését... A fórum második részében külön asztalokhoz ülve tárgyaltak egymással a hat ország üzletemberei, vállalkozói. Hírek szerint több megállapodás született köztük.