Romániai Magyar Szó, 2000. augusztus (12. évfolyam, 3493-3523. szám)

2000-08-17 / 3509. szám

2000. augusztus 17. postafiók , postafiók A Postafiók az olvasók nyílt közlésfóruma. A szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet a kö­zölt levelek tartalmával, és fenntartja magának a jogot, hogy helyszűke esetén a bekül­dött leveleket szemelvényesen, rövidítve közölje, esetleg csak ismertesse. Célunk az, hogy mi­nél több levélíró minél gyorsab­ban nyomdatérhez jusson. A le­velekben foglaltakért kizárólag a szerző felel. Ezért csak kellő­en megcímzett (pontos név, lak­hely, lakcím, telefonszám), ellá­tott küldeményeket veszünk fi­gyelembe; névtelen, hiányosan címzett küldeményekkel nem foglalkozunk! Nem hagyhatjuk szó nélkül Az egyházi javak visszakö­vetelésénél szó volt minden értékről ugyan, de kifejezetten az anyakönyveinkről nem emlékez­nek meg, pedig ezek is pótolhatat­lan értékek. Mivel akkor a lelki­pásztori teendőkben, nevezetesen a hitoktatásban igyekeztem részt venni, az anyakönyvek beadásáról csak fél füllel hallottam. Viszont a székelyudvarhelyi plébánián az anyakönyvek ott sorjáztak egy állványon. 1953 nyarán megjelent egy belügyi megbízott, és megkér­dezte, miért nem adtuk be az anyakönyveket? Miért van vona­kodás a rendszerrel szemben? Mert egy rendszernek sem jutott eszébe az anyakönyveinket el­venni, válaszoltam. Az egyház féltéssel őrizte azokat, nehéz idők esetén nem az egyéb értékeket mentette, hanem az anyaköny­veket. Ha elpusztulnak kelyheink, szentségtartóink, ingatlanaink, azokat az egyház újra meg tudja szerezni, ha szüksége van rá, de új anyakönyveket nem tud szerezni. S ha kb. 150 pap­ előd vezette azokat, miért ne fájna, ha meg­fosztanak tőlük? A kiküldött egy igazolást muta­tott, amin az állt, hogy szigorúan bizalmas (strict confidential). Elárulta, hogy a székelyudvarhelyi plébániának van a legrégibb anyakönyvelése 1689-ből, utána következik a marosvásárhelyi reformátusoké 1695-ből. Meg­hagyta, hogy egy hónapon belül az anyakönyvek legyenek a városi néptanácsnál. Elment a könyves­állványhoz, kiválasztotta az 1895-ig vezetett anyakönyv­ieteket (tízet) és külön tette őket. Ezek nemsokára lekerültek a néptanácshoz, hogy milyen előz­mények után, nem tudtam meg, csak annyit árult el a plébánia személyzete, hogy Leitner Jánost - nagyon ügyes és kedvelt káplán volt - levitték a „szigurancára”, és egy másik hajnalon olyan össze­vert talpakkal tették le a Jézus Szíve szobornál, hogy lábra állni képtelen volt. Aránylag rövid időn belül el is hunyt. JAKAB LÁSZLÓ Csíkszeredá­ nak keresztelte át a Békás-szorost, a szűk völgyet kitöltő, levegőnek éppen nem nevezhető gázelegy alapján.) A vizek állapota sem sokban különbözik a levegőétől: még a hargitai patakok is műanyag flakonokkal vannak tele, nem is beszélve a Békás-patakról, amely felelőtlen turisták ezreinek szemetét utaztatja a hátán. A korábban híres fürdőhelynek számító tusnádfürdői Csukás­tóban ma már tilos a fürdés a víz minősége miatt, de a hozzá közeli Szent Anna-tó partján is szennyes habot és mindenféle szemetet láthat a kiránduló. A lakosság egy része szemmel láthatóan oda önti le szemetét, ahová éri. Az utakat kísérő árkok­ba honnan kerül a sok szemét, akkor derült ki, amikor egy romániai busszal tettünk kirándu­lást. A járműben nem volt szeme­tesvödör, ezért kíváncsian vártam, hogy az egész úton az orrunk alá pöfékelő pilóta mit csinál majd a kiürült cigarettásdobozzal. Hát nem sokat vívódott: kihajította az ablakon. A Hargitán, a Görgényi-hava­­sokban és másutt szinte lépten­­nyomon barbár tarvágások nyo­mait szemlélhettük: mintha a mohó haszonszerzés vágyától űzve az erdőket kímélő szálaló vágásról mindenki megfeledkezett volna. A kapzsiság, a könnyű pénzszerzési lehetőség reménye, a szegénység, illetve a meggon­dolatlanság más módon is a természet kirablásához, tönkreté­teléhez vezet: a jelentősebb ide­genforgalmú helyeken csokorszámmal árusítják a védett növényeket (pl. havasi gyopárt), de hóbortos turisták maguk is szívesen letép­nek bármiféle mutatósabb virágot. Nem egyedi eset az sem, hogy a Tusnádfürdőhöz közeli Mohos-tó jégkorszakbeli reliktumfajokban gazdag, igen értékes, de nagyon sérülékeny jel lapján helybeliek vezetésével gázolnak át a külföldi turisták. Végül álljon itt figyelmeztetésül egy, az Észak-Amerikát gyarma­tosító fehérekkel tárgyaló bölcs indián mondása: „Miután az utolsó fát is kivág­tátok, miután az utolsó folyót is meg­mérgeztétek, miután az utolsó halat is kifog­tátok, akkor jöttök rá, hogy a pénz nem ehető.” ZÁMBÓ ZOLTÁN - gimnáziumi tanár Kővágóörs, Magyarország Nyílt levél a Szocialista Demokrácia Romániai Pártja elnökéhez, Ion Iliescu úrhoz Miután hétvégi elnöksége ideje alatt hazánk gazdaságpolitikai, szociális és erkölcsi nívója olyan mélyre süllyedt, hogy Románia nemzetközi tekintélyét súlyosan csorbította, most, szégyenérzet és lelkiismeret-furdalás nélkül ismét porondra lépett, hogy az ország elnöki tisztségét újból megka­parintsa, és a „szociáldemokrácia” égisze alatt a neokommunista gorbacsovizmust fenntartsa, illetve folytassa. Mint Románia szabad állam­polgára, az Emberi Jogok Egyete­mes Nyilatkozata 19. szakaszának megfelelően véleményt nyilvánít­va kijelentem, hogy önt nem tartom méltónak az államelnöki tisztség betöltésére, de nem a forradalom előtti politikai néze­teiért - melyeket tiszteletben tartok -, hanem az elnöksége idején az ön védnöksége alatt elkövetett alábbi súlyos emberjogi sértések, valamint a személyesen önt terhelő vétségek miatt. Kommunista konspiráció foly­tán kisajátította és az összees­küvők szolgálatába állította az ifjúság áldozatával és vérével kivívott decemberi forradalmat, azon cél érdekében, hogy az összeesküvő klikk hatalmát fenntartsa. Az ország társadalmi rétegeit összeuszította, és személyesen felelősség terheli a neokom­munista hatalom megszilárdu­lására megszervezett marosvásár­­helyi tragikus etnikai konflik­tusért, valamint a véres bányász­hadjáratokért, amelyek hazánkra nézve kedvezőtlen nemzetközi visszhangot keltettek. Hallgatóla­gosan olyan szélsőséges álhazafi szervezetek megalakulását és működését támogatta - szövet­séget is kötve velük -, amelyek élére a totalitárius rendszer leg­hűségesebb szolgái és talpnyalói tolták fel magukat, s akik a „hazafiság” leple alatt még ma is a ceausescui nemzeti kommuniz­mus eszméit ápolják, sovén és xenofób tanokat propagálnak, sőt, egyesek börtönökkel és golyó általi kivégzésekkel fenyegetőz­nek... Felháborító, hogy ezek a gyászfigurák az ön „elnöki mosolya” mögött nyilvánosan kijelentették, hogy ‘89 decem­berében „ellenforradalom” volt, a forradalomban életüket vesztett hősök „huligánok” voltak, míg a forradalmárok „hazaárulók”, a­ki­­ket meg kell büntetni...! Csupán arra nem tértek ki a „hazafias” elvtársak, hogy ön, elnök úr, vádló vagy vádlott lesz?! Megakadályozta a „kommuniz­mus pere” elindítását, s így az elkövetett gyilkosságokért és az ország tönkretevéséért felelős - tegnapi és mai - tetteseket felelősségre vonni nem lehet. Hét éven át akadályozta, majd 1996 után pártjával szabotálta a reformokat, a demokratikus kibontakozást, valamint létrehozta a maffiota államot, amellyel súlyos csapást mért a bankrend­szerre, és a nemzetgazdaság kifosztásával klientúrája meg­gazdagodott, míg a román nép koldusbotra jutott. A Kreml-Cotroceni szerződés aláírásával a román nemzet érde­keit elárulta, és súlyos károkat okozott a besszarábiai románok­nak. Kétkulacsos politikájának bizonyítéka ama „vörös vonal”, amin át kezet fogott az oroszok­kal, és ez megnyilvánult akkor is, amikor NATO-partnerségünk mellett a jugoszláviai embargót az ön tudtával megszegték, és a Milosevic diktatúrája mellett kardoskodott. A kőolaj és a választási plakátok csempész­akció világosan bizonyítja, hogy Románia törvényeit és alkot­mányát súlyosan megsértette. A fentiek figyelembevételével, és mert ebben a válságos időben, amikor Romániára nézve döntő fontosságú események előtt állunk, KÉREM, VONULJON VISSZA ÁLLAMELNÖKI JE­LÖLÉSÉTŐL. Kövesse kiváló politikai személyiségek példáját, akik hazájuk érdekében meg­felelően döntöttek, mint a lengyel Jaruzelsky tábornok, akinek volt bátorsága visszavonulni, és az elnöksége alatt történtekért vállalni a felelősséget. Vagy kövesse Emil Constantinescu példáját, aki értékesebbnek tartja elveit, mint a kiváltságokat, és akinek volt erkölcsi tartása, hogy visszalépjen az elnöki jelöltségtől. SIPOS JÁNOS Marosvásárhely alfalvi plébános és Fehér Márton ditrói plébános. Közreműködött a Ditrói Vegyes Kar Bakos Ferenc kántor vezetésével. A mise befejeztével a Ditróba érkezett énekkaristák kiváltak a hívek közül, és egy hatalmas énekkarba tömörültek. A műsor végére az egész gyülekezet bekapcsolódott az éneklésbe, ami az együvé tartozás nemes érzését erősítette a lelkekben. Szép, felemelő élmény volt. Ha ezt gyakrabban át lehetne élni, nem volnának ilyen fásultak az emberek. Kikből is állt ez az énekkar? Magyarországról három kórus érkezett: a törökbálinti Lendvai Károly Férfikar, a soproni Liszt Ferenc Pedagógus Vegyeskar, a Simontornyai Daloskar. A romániai énekkarok közül 11 jött el. Marosvásárhelyről volt: a Gecse utcai ref. gyülekezet kó­rusa, a Bernády György Kamara­kórus, a Szabadság utcai ref. gyülekezet Hozsánna vegyeskara, az Alsóvárosi ref. gyülekezet kórusa, a Cserealja ref. gyülekezet kórusa, a Musica Humana Kama­rakórus. Eljött továbbá a nyá­­rádszeredai Bocskai István Női Kórus, a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria Vegyeskar, a székely­udvarhelyi Székely Dalegylet Férfikara, valamint gyergyószent­­miklósról az Ipartestület Férfikara és a Domokos Pál Péter Női Kar. Végül szólnunk kell két ditrói személy üdvözlő és köszöntő beszédéről: az egyiket Bardócz Ferenc polgármester, a másikat Petres Lajos karnagy mondotta. A nemzeti hagyományok megbecsü­lésére serkentettek, és megkö­szönték mindenkinek a fárado­zását. De akik a legtöbbet tették, azok igyekeznek leginkább meg­húzódni a háttérben. Ezúton is köszönetet mondunk nekik. GERGELY GÉZA Ditró Morfondírozás a jogállamról Vegyes érzelmekkel olvastam Nagy Ágnes Drága „pihenj”-ben állás volt... című írását (RMSZ július 25.). Hát igen, volt nem is olyan régen valaki, aki ha azt mondta, X-et be kell zárni, akkor bezárták, ha azt mondta, Y falut el kell tüntetni, megkezdték annak felszámolását. Ma is van olyan polgárőr, aki akár ártatlanul is megbírságolhat valakit. Nem vagyok jogász, de meg­nyugtathatom a kedves olvasót, ilyen esetekre van jogorvoslat. Számomra az a megdöbbentő, hogy az emberek többsége meg van győződve az ellenkezőjéről. Sietnek kifizetni a büntetést, mert „ez a legokosabb, amit tehetnek”. Véleményem szerint ez az egyik magyarázata az egyre romló választási részvételeknek is. Ha most azt állítanám, hogy a negyvenes évek elején Magyar­­ország „jogállam” volt, alapos rendreutasításban, kioktatásban lenne részem. Ezért, csak egy emlékemet mondom el: íinok voltam a nagysomkúti főszolgabíróságon, a kihágási ügyek kezelésével foglalkoztam. A kihágásokat akkor a csendőrség állapította meg, és esetenként feljelentést küldött a főszol­gabírónak, mint elsőfokú rendőri büntetőbírónak. Az vagy tárgya­lásra idézte be vagy büntető­parancsot küldött a vétkesnek, aki 15 napon belül fellebezhetett. 1942 tavaszán a nagynyíresi csendőrség 130 feljelentést küldött be azzal a váddal, hogy bár ki volt hirdetve, a feljelen­tettek március 15-én elmulasztot­ták kitenni a magyar zászlót. Ezért fejenként 50­0 pénzbün­tetést kaptak. A következő napok­ban mindannyian fellebeztek azzal az indokkal, hogy nem tudtak olyan törvényről, amelyik előírná a zászlókitűzés kötelezett­ségét. Senki sem tagadta meg tőlük a fellebezés jogát. Azokat én beiktattam, és felterjesztetem az alspani hivatalnak, ahonnan rövidesen válasz érkezett: az alispán a megalapozatlanul kirótt büntetéseket törölte! BENEDEK GYULA Szatmárnémeti Holokauszt Romániában! Az utolsó nagy európai háborúban 10 millió ember veszett oda. Hirosima és Nagasaki borzalmas pusztulását is a háború okozta, ami arról szól, hogy el kell pusztítani az ellenséget. Auschwitz gázkamráiban 6 millió zsidó esett áldozatul a háború értelmetlen logikájának. Ezek ártatlan emberek voltak. Tudom, mert a borzalmakat én is átéltem a Gulág lágereiben, ahol sok ezer bajtársam veszett el a mostoha körülmények miatt, ahol az élet helyébe a halál költözött. Május 2-án, a Holokauszt napján, a zsidó néppel szolidarizálva osztoztam fájdalmában és emlékeztem. A világ népei közül a Holokausztban vétkesek a zsidó nép bocsánatáért esedeztek. A jelképes Siratófaltól Románia hiányzott! A román népet vezetőik még mindig nem merik szembesíteni az igazsággal, azzal, hogy Ausch­witz gázkamráinak borzalmas működéséig Romániában 400 ezer zsidót gyilkoltak meg. Ebből több, mint 250 ezer Antonescu tábornok lelkét terheli. A zsidók elleni gyűlölet szításában a papoknak és tanítóknak is jelentős szerepük volt. Szószékről és katedráról hirdették azt a gyűlöletet, amely később a véres mészárlásokhoz vezetett. „Románia régi zsidóüldöző hagyományokra tekinthet vissza. Vezére, Ion Antonescu, a ”Con­­ducator”, dicséretet kapott Hit­lertől: a zsidó kérdésben ő még radikálisabb, mint maguk a németek. Mi több, alighogy beléptek a Szovjetunió elleni háborúba, a románok a világhá­ború egyik legnagyobb mészár­lását vitték véghez. Odessza környékén 60 ezer zsidót lőttek agyon. (...) 1942. szeptember 11- től aztán megváltozott a románok magatartása. Akkor már nem reménykedtek többé a győzelem­ben, és takarodót fújtak. Elsőként csatlakoztak annak idején - 1941. június 22-től - a zsidóellenes hadjárathoz, elsőnek szakadtak le róla, de akkor már nem élt 400 ezer zsidó, vagyis a zsidó lakos­ság fele.” (G. Hausner: ítélet Jeruzsálemben) „Magyarországon a zsidók viszonylag biztonságban éltek 1944. március 19-ig. A magyar zsidók ellen akkor kezdődött el a nagy, átfogó akció, amikor a németek megszállták az országot. Romániát sohasem szállták meg a nácik, az akkori Románia terü­letén elkövetett bűnökért elsősor­ban a szuverén román állam a felelős.” (G. Hausner: ítélet Jeruzsálemben) A Szovjetunió elleni háború első hetében követték el Iasiban az emberiség jelenkori történel­mének eddig ismert legirtóza­tosabb pogromját. A rendőrkapi­tányság udvarán szánalom nélkül lőttek a fájdalomtól és rémülettől őrjöngő védtelen emberekre. Ezért Iasinak az üldözés, a rablás és a vérfürdő szörnyűséges szim­bólumának nincs párja; leg­­fennebb Katin, Maidanek, Ausch­witz, Belsen. A iasi-i pogrom gyökereit - akárcsak az 1990 márciusáig tartó bűntettek, rab­lások és szenvedések okait - abban a távoli múltban kell keresni, amely lehetővé tette - és teszi a mai napig (lásd Tuca­­show) - a teljes szabadsággal gyakorolt ellenséges propagandát. Csak a bűneivel való szem­besülés mutathat utat a román népnek a büntetlenebb jövő felé. Bizonyára erre gondolt Matatias Carp is, mikor „vérrel és könnyel” megírta a „vérnek és könnynek a könyvét”, amit 1946-48 között adott ki Bukarestben, címe: Fekete könyv, romániai zsidók 1940- 1944 közötti szenvedései. Ebből idézek: „Nem gondolok semmi­féle bosszúra. A kultúra s a könyv népének fia vagyok, aki büszke arra, hogy az a civilizáció, amelyet mi adtunk az emberi­ségnek, s amely Mózes, a pró­féták, Krisztus, Spinoza, Einstein és annyi sok híresség bölcsőjét ringatta, sok alantas érzést kiűzött belőlünk. Elsősorban a bosszú­vágyat.” Az eredetmítoszból építkező román hatalmi politika mindent elkövet, hogy népe ne szembesül­hessen valódi múltjával, történel­mével. Pedig meg kell egyszer tennie, hiszen­­ Cornel Nistorescu író szavait idézve: „...iszonyatos bűnöket takargattunk és takar­gatunk. Ha továbbra is hallgatunk, ha nem ismerjük be nyilvánosan bűneinket, ha nem leszünk képesek arra, hogy bocsánatot kérve megtisztuljunk önmagunk s az eltűntek emlékezete előtt, akkor nemcsak hogy nem tudunk tovább lépni, de egy erkölcsi szakadékba is belezuhanunk.” ERCSEY GYULA Nagyenyed Falutábla • TRIF JÓZSEF / Marosvásárhely Környezetszennyezés és természetrombolás Erdélyben Ez év júliusának közepén több, mint tíz napot töltöttem Erdély­ben, ahol sok helyet bejártam, és sokkoló élményként hatott rám a kétségbeejtő méreteket öltő kör­nyezetszennyezés és természetrom­­bolás az ország számos részén. Amit az ember egy nagyobb településre beérve azonnal érzé­kel, az a roppant rossz szagú, fojtogató levegő. Az okokat nem kell sokáig kutatni: a hagyo­mányos nehézipar korszerűtlen üzemei, gyárai okádják a port, a kormot és a mérges gázakat, az elavult 20-30 éves autómatuzsále­mek pedig olyan füstcsóvát húz­nak maguk után, mint a Halley­­üstökös. (Útitársaim egy része találó módon „Békás-szmogos”­ Ünnepi hangverseny Ditróban Ritka, emlékezetes zenei ese­ménynek volt színtere a ditrói nagytemplom 2000. augusztus 26- án. A Seprődi János Kórusszö­vetség Millenniumi Kórusa ünnepi hangversenyt tartott a magyar államalapítás és a kereszténység felvételének 1000. évfordulója alkalmából. Az ünnepi misét Hajdó István főesperes végezte, koncelebrált Orbán László gyergyóremetei pápai prelátus, Vakaria Béla Tisztelt Katona Aranka Csíkszeredából! Az RMSZ 3502. számában megjelent „ Szomorú nyugdíjtör­vény” című levelére válaszolok. Bizonyára azért fogalmaz ilyen szemrehányóan, mert nem látta, hallotta vagy olvasta azokat a sajtótermékeket, amelyekben elmondtam felháborodásomat a 18-as cikkely törlésével kapcso­latosan. E cikkely arról szól, hogy azok az édesanyák, akiknek három vagy annál több gyerekük van, kedvezménnyel mehetnek nyug­­d­íjba. Mi több, mikor az új nyugdíjtervezetet összehasonlítot­tam az 1977-ből származó 3-as törvénnyel, írásban javasoltam ennek a cikkelynek a visszatérését az új törvénybe. Sajnos, az akkori munkaügyi miniszter azt válaszol­ta, hogy ez ellentmond a törvény egyik alapelvének: „az egyen­lőség” elvének. Megnyugtatom mindazokat, akiket érint ez a cikkely, hogy nem tettem le ennek a már kivívott jognak az érvényesítéséről, és szeptemberben ismét megpróbá­lom - egy módosító javaslattal - bevinni az új törvénybe. Maradok tisztelettel: BŐN­DI GYÖNGYIKE, Máramaros megyei parlamenti képviselő

Next