Romániai Magyar Szó, 2002. július (14. évfolyam, 4170-4200. szám)
2002-07-31 / 4200. szám
Kelet-európai történet Viski Jóskát nem adták ki (Folytatás tegnapi számunkból) ...Ha keményedett a tél, lehúzódott (az előző részből már megismert Viski Jóska - sz. m.) a faluba. A kerteken át, a kazlak közt bujkálva jelent meg valamelyik jó embere udvarán, fát vágott, szerszámnyelet faragott, trágyát hányt, kukoricát fejtett, bármit csinált, csak tegye hasznossá magát, szolgálja meg az ebédet, vacsorát, meg a nagydarab szalonnát és kenyeret, amit akkor kapott, amikor továbbállt. Ami azt jelenti, hogy ismét a hegyi házakban vagy éppen az erdőn kellett bujkálnia, de fölötte vigyázott, ne hagyja el Remetét, mert itt érezte magát a legnagyobb biztonságban. Akik azokban a félelmekkel teli időkben éltek, ma is visszafogottan beszélnek az akkori dolgokról, mintha ma is tartaniuk kellene a szekutól. A magam korábbi, több helyről, így az apámtól szerzett információimat ellenőrizve, először a ma 68 éves F. Menyhértet kérdem, mire emlékszik? - Például arra, hogy egyszer tőletek jöttek át hozzánk nagy dühösen a hekusok. A nyomozást vezető főnök magyar volt, mint később hallottam, a szatmári Unió vasgyár egyik munkását kenték fel valami tanfolyamon. Meg voltak győződve, hogy nálunk kapják el Viski Jóskát, hisz én még serdülő legényke voltam, apám korábbi halála miatt nem volt a házban férfi, a föld és a jószág viszont sok, nagyon kellett a munkás kéz. A kéményben is keresték, de semmit nem találtak, még dühösebben távoztak, mint ahogy jöttek. - Na és az előzményekről, a bujdosás okáról? - Úgy tudom, ahogy Viski Jóska maga mesélte. Sokat jártam abban az időben András nagyapámhoz, aki a hiányzó apámat helyettesítette. Viski Jóska egy ideig, amíg nem kezdték keresni, ott húzódott meg. Már korábban ismerte András papot. Ha jól emlékszem októberben, de mindenképpen 1944 őszén történt, amikor Viskre bevonultak a szovjet csapatok. Jóska bácsihoz, aki módosabb ember volt, egy rangosabb tisztet szállásoltak be. Az ezredes úr érdeklődését az első pillanattól felkeltette a ház szemefénye, a szépséges Erzsiké. Az apa ezt hamar észrevette és figyelte, meg figyelmeztette is a tisztet, aki egy számára kedvező pillanatban mégis mohón rávetette magát a lányra és megerőszakolta. Az ordítozásra előkerülő apa sebzett oroszlánként tört az ezredesre, kiütötte kezéből fegyverét és birkóztak. Dulakodás közben Viski Jóska megfojtotta az oroszt. Olyan erős volt, hogy egyszer csak azon vette észre, a másik megnyivadt. Kivárta az estét és a kerten át a Tiszába dobta a hullát, majd elbúcsúzott családjától és a megszerzett fegyverrel a hegyen át Remetére futott. Több barátja volt itt, jól ismerte a helyi viszonyokat, szerette a falut, tudta, hogy itt sokáig bujdoshat, a remeteiek nem adják ki. Nagyon tudott mulatni, csodálatosan énekelt. Kedvenc nótája volt ,,A kanyargós Tisza mentén", néha sírt hozzá, mikor énekelte. Megértettük, hogy oka van rá. Általa jött divatba Remetén olyan nóta, mint a Gyere Bodri kutyám, vedd a sátorfádat. Mindezt honnan tudom ilyen pontosan? Legénykeként is többször mulattam vele, pontosabban abban a társaságban. Míg a háború után nem szilárdult meg kellően a hatalom, félelem nélkül eljárt többfelé. Egyszer Rákos István barátom születésnapján hajnalig mulattunk együtt. A 80 éves D. Annus néni egy évvel a tragédia után jött férjhez Viskről Kőszegremetére. Bár 1945-ben még elég bizonytalan volt a helyzet errefelé, külön megemlíti, hogy a hozományba kapott tehenet láncon vezették keresztül az Avason. - Én akkor 23 éves voltam. Nálunk, Visken csak nagyon kevesen tudhattak a történtekről, magam nem is hallottam, bár közelben laktunk. Azt tudtuk, hogy az orosz tiszt meg Viski Jóska, azaz rendes ottani nevén Mandrik Jóska is eltűnt, de az okokat nem illett firtatni azokban az időkben. A tisztről azt híresztelték ott maradt társai, hogy áthelyezték, ami hihető volt. Én már csak Remetén tudtam meg, hogy valójában mi történt. Nem sokra rá, hogy ide kerültem, két orosz tiszt jött hozzánk. Jancsi öcsémet is hozták, ő mutatta az utat. Sokáig faggattak, mindent kérdeztek, legfőbbképpen az érdekelte őket, hogy hol van Mandrik Jóska. De én nem tudtam semmit, hiába fenyegettek ezzel is, még azzal is. Nem tudtam a fenét! Persze, hogy tudtam, más is tudta Remetén, csak nem mondta, mert itt az emberek tudják, mi a tisztesség. Mi egy orosz tiszt halála, annak a sok tízezer magyar katonának a halálához, akik az orosz hómezőn pusztultak? Amit csinált, amúgy is főbenjáró bűn minden keresztény országban. Különben Viski Jóska abban az időben, amikor engem kérdezgettek, éppen Maák Rózáéknál itatta a jószágot. De gyorsan hírül kapta, hogy büdös a levegő, és a kerti gyümölcsösön át irány a hegy! Nyolc vagy talán kilenc esztendőt húzott le Kőszegremetén Viski Jóska. Nem volt ez számára börtön, hisz megannyi barát ügyelt rá, de üdülés sem. A sok bujkálás, nélkülözés, az örök szorongás az ő keménységét is felőrölte. A 75 éves S. Gyuri bácsi úgy emlékszik, hogy 1952 vagy 53 tavaszán, de mindenképpen cseresznyeéréskor halt meg. - Nem tudom, mi volt a baja, csak azt, hogy az utóbbi időben nagyon elgyengült. Nagy Pista akkori tanító hozogatott neki orvosságot. Nekem az öreg Cseh Lajos szólt, már jó este, hogy menjünk a Henter Lenke istállójába, mert meghalt Viski Jóska és gyorsan el kell temetnünk! Szaladtam is, s velem már heten voltunk, ott volt a tekeri nagybátyád, meg Oláh Sándor is. Mindenki hozott magával ásót, kapát és amit ilyenkor kell. Pokrócba tekerve a kert végébe vittük és megtanácskoztuk, hogy hova temessük. A lehetőségekhez mérten tisztességesen szerettük volna örök nyugvóhelyére tenni, de csakhamar rájöttünk, ez nehéz lesz. A temető közelében lévő Nyíres patakához vittük. Egy szárazabb helyen kezdtünk ásni, ám egyszer csak megdörrent az ég és nagyot villámlott, majd még egyszer, aztán többször és mind erősebben. Mintha az ég jelezni akarta volna, hogy nagyon haragszik erre a cudar világra és mindazokra, akik ennyi szenvedést okoznak az embereknek. Jó, ha félig kiástuk a sírgödröt és bele kellett tegyük szegény Viski Jóskát, mert olyan vihar tört ki, hogy söpört el bennünket. Mikor bedobtam egy rögöt, arra gondoltam: hej, Jóska, Jóska, nem látod többé a te kedves Tiszádat, s nem énekled többé velünk, hogy Ma este indulunk a frontra, búcsúzni jöttem kis Kató... Gyorsan elföldeltük, s a hantra gallyakat raktunk. A Mi atyánkat már csak úgy futtában mondtuk, mert máris bőrig áztunk. Éjfélre értünk haza. Az izgalomtól és a félelemtől alig aludtam valamit. Úgy két hét múlva jött a szeku, összeszedtek bennünket és elvittek a sírhoz. Majd Avasfelsőfaluba szállítottak a rendőrségre. Nyolc napig ott tartottak, mindenfélét kérdeztek, kosztot hazulról kellett hozassunk. Nagyon féltünk, mert azt mondták akár tizenöt-húsz évet is kaphatunk. Aztán hirtelen elengedtek, közölték, hogy amnesztiában részesültünk! Pár hónap múlva kihantolták Viski Jóskát, átvitték a temetőbe, s a faluban azt beszélték (bár ezt senki nem állította biztosan), hogy lánya is meglátogatta sírját. Ám, hogy Erzsikével mi történt a drámai eset után, erről csak a rendszerváltás utáni években értesülhettünk. A Kossuth Rádió egyik vasárnapi adásában, a sokak által kedvelt Vasárnapi Újságban maga mesélte el a folytatást, amit az olvasó könnyen elképzelhet, ha ismeri a szovjet kommunizmus természetét. Persze, hogy Szibéria következett! De fia nélkül, fiából szovjet janicsárt akartak nevelni, ezért mindjárt születése után elszakították anyjától és Lembergbe, a Hajdani Galícia központjába vitték. Csak a gorbacsovi peresztrojka adta meg a viszontlátás lehetőségét. Nemrég alkalmam volt találkozni Gortvai Erzsébettel, az ungvári egyetem határon túl is ismert tanárnőjével. Tőle tudom, hogy Viski Jóska lánya néhány esztendeje Beregszászon lakó fia családjával él. Mandrik Erzsébet A pokol bugyraiban címmel könyvben is megjelentette a vele történteket. A könyv kapcsán figyelt fel jobban a közvélemény sorsára, mellyel nem is csak a maga és családjának magyarságát szenvedte meg. Mert annyi megalázás után a Szibériában töltött három évtized sem tudta eltántorítani nyelvétől és nemzetétől. Alkalmasint ezt ismerte el Göncz Árpád is, amikor 2000- ben Beregszászon járva, konok hűségéért kitüntette Mandrik Erzsébetet. A kőszegremetei temetőben nyugvó apja hűségét azzal jutalmazzák a helybeliek, hogy minden virágvasárnap (a kis avasi magyar faluban, sajátos szokásként, ekkor emlékeznek eltávozott szeretteikre) friss virágkoszorút tesznek fejfájára. Legutóbb felvetődött, hogy íjgyártó nagykövet úr támogatásával emléktáblát állítanának Viski Jóskának, s az ünnepségre a viskieket is meghívnák, hátha ismét egymásra talál a két település határokkal és golyószórókkal elválasztott magyar lakossága. Talán egyszer a kőszegremeteiek hűsége is táblát kaphat. Ennek szövegét alighanem nehezebb lesz megfogalmazni, ha nem tudjuk elég pontosan annak okát, miért rejtegette és védte olyan elszántan az egész falu lakossága Viski Jóskát egy olyan időben, amikor az emberek amúgy is állandó félelemben éltek, amikor kulákot és osztályellenséget keresve hetente átfésültek minden települést. Lehet, hogy az 1848-as szabadságharc leverésében az osztrákoknak nyújtott segítségért, vagy 1956 vérbefojtásáért akartak egy kicsit törleszteni az oroszoknak? Netán azért a 40 remetei magyar katonáért, akiknek javarésze orosz frontokon halt hősi halált az első és második világháborúban, köztük Vincze Sándor református lelkipásztor. De leginkább Trianonért, közelebbről Visk elkapcsolásáért szorították össze a fogukat a remeteiek mindannyiszor, ahányszor a kopók Viski Jóskát keresték és azt mondták: csak azért sem! SIKE LAJOS Lapunk munkatársa Viskikő jeligével beküldött írásával a Simándi Böszörményi Zoltán riportverseny Szántó Györgyről elnevezett különdíját kapta. A riport első részét tegnapi számunkban közöltük. Az oldalon RMSZ-fotókat közlünk a bukaresti Falumúzeumból honi valósági hírek 2002. július 31. Névnap: Oszkár. Egyéb névnapok: Bató, Fábiusz, Germán, SZERDA Heléna, Ignác, Ignácia, Ilona, Kázmér. Az Oszkár név eredete vitás. Egyes feltevések szerint északi germán eredetű, ebben az esetben jelentése: jó dárda. Mások szerint ír-kelta származék, jelentése: szarvast kedvelő. Ignác a latin Ignatius rövidülése, ez a latin ignis, azaz tűz szó származéka. A név leghíresebb viselője Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság alapítója. Egy 1667-ből való kassai feljegyzés szerint Ignác az egri törökök közt is csodát tett, akik ezért képét tiszteletben tartották, és török módon díszítették. A 18. században ereklyéit, amelyekből Magyarországra is jutott, szülési fájdalmak csillapítására használták, a vajúdó nők mellére tették. Beteg gyermekek számára pedig úgy kérték Ignác pártfogását, hogy a jezsuita viselethez hasonló kis ruhába öltöztették őket. Katolikus naptár: Loyolai Szt. Ignác áldozópap emléknapja. Református naptár: Oszkár napja. Evangélikus naptár: Oszkár napja. Unitárius naptár: Oszkár napja. Görög katolikus naptár: Eudokim atya napja. Zsidó naptár: A hónap 22. Jó vicc! . Két székely karcobázik. Kérdezi az egyik: - Fogalom? Két hét szünet. — Igen. Újabb néhány hét... •— Rákérdezek. Empiriokriticizmus? - Honnan tudtad? . — Volt időm gondolkozni. (Kedd, 2002 / 5. szám) Petőfi emlékünnepség Fehéregyházán (Fehéregyház) • Július 28-án, vasárnap Fehéregyházán a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a segesvári RMDSZ szervezésében Magyar Ház felavatásával kötötték egybe az idei Petőfi-ünnepséget. Az emlékünnepségen részt vett Markó Béla szövetségi elnök is, aki emlékező beszédében elmondta: „Mindmáig nem hihetjük el, hogy Petőfi Sándor halott. Mindmáig nem hihetjük el - és joggal -, hogy Petőfi Sándor nincsen közöttünk. Hisz ha Petőfi Sándor közöttünk van, akkor nincsen okunk a gyászra, okunk van az ünnepre. Okunk van arra, hogy kimondjuk azokat az igazságokat, amelyeket mindannyian ismerünk, és amelyeket mégis újból és újból ki kell mondani. Ki kell mondanunk azt, hogy 1848-1849 a magyar nemzet történelmében semmihez nem hasonlítható, ami azelőtt történt, és semmihez nem hasonlítható, ami azután következett be. Ki kell mondanunk azt is, hogy Petőfi Sándor a magyar nemzet életében senkihez nem hasonlítható, aki azelőtt a mi számunkra fontos volt, és senkihez nem hasonlítható, aki azután a mi számunkra fontossá vált. Miért? A kérdést évről évre újra és újra meg kell fogalmazni. Azért, mert 1848-1849 - a magyar szabadságharc - olyan fordulópontot jelentett a magyar nemzet életében, amely mindmáig meghatározza a mi egy ittlétünket. Mindmáig meghatározza azt, hogy mit jelent a magyar nemzet. Mit jelent számunkra az, hogy nemzet. És 1848-1849 óta már nem azt jelenti számunkra a magyar nemzet, mint amit azelőtt jelentett. És nem árt ezt ma, 2002- ben, nem árt ezt ma, a XX. század, egy új évezred elején megfogalmazni. Hiszen 1848-1849 tette olyanná a magyar nemzetet, amilyennek tagjaiként ma is vagyunk, és amilyeneknek ma is és a jövőben is lennünk kell” - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. (RMDSZ-tájékoztató) Pillanatkép a fehéregyházi Petőfi-megemlékezésről • __________________RMDSZ-fotó________________ Kedves vendégek Nagyváradon (Nagyvárad / Kálla) • Osztatlan sikert aratott Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vendégeként a szentegyházi Gyermekfilharmónia. A Hargita megyei hatezres kisvárosból érkező 140 ifjú zenészt számláló, Európában egyedi s világszerte elhíresült gyermekfilharmónia a nagyváradi püspöki palota dísztermében lépett föl nemrég. Közel másfél évtizede jártak utoljára Bihar megye székvárosában, akkor is sikerrel szerepeltek. Haáz Sándor karnagy vezetésével komoly zenei műveket és magyar népdalokat is megszólaltattak. Bach Parasztkantátájának részlete, Händel győzelmi kórusa, Brahms altatódala mind helyet kapott a repertoárban, akár a magyar énekek vagy a Klapka induló. A nagyváradi zenekritikusok is elismerően szóltak a közönség által vastapssal jutalmazott produkcióról, a gyermekek tiszta, pontos muzsikája magával ragadta a közönséget. Gazdanap (Sepsiszentgyörgy éltes) • A július 25-i Gazdanapot a sepsiszentgyörgyi köztisztaságiak 26-án ülték meg. Ezúttal a már néhány éve megszokott bográcsos krumpligulyást, a rossz idő miatt nem a zöldben készítették, ám valószínűleg örültek a jórészt roma származású, mindenképpen szegény sorban élő alkalmazottak a cég által ajándékozott, élelmiszercsomagoknak. Gyógybogarak (Canberra / MTI-Panoráma) • Ausztrál tudósolj szerint a rovarok szervezete - amely rengeteg fehérjét és enzimet termel - kiváló alapanyagot szolgáltathat bizonyos gyógyszerekhez. Miközben a kutatók évek óta kísérleteznek azon, hogyan nyerjenek gyógyszeralapanyagokat a világ mintegy 250 ezer növényfajból, a több mint 4 millió rovarfaj, mint lehetséges beszerzési forrás eddig elkerülte a figyelmüket. „A hagyományos kínai gyógyászatban évszázadok óta használnak rovarokat a betegségek elleni küzdelemben, de az ízeltlábúak gyógyszerforrásként való hatékony felhasználását csak a modern technológiai eljárások teszik lehetővé" - mondta Stephen Trowell, az Entocosm ausztrál cég kutatója. A kísérletek 1997-ben kezdődtek: a tudósok öt év alatt ezernyi rovarfajt gyűjtöttek össze a tesztekhez. Megfigyelhették: teafilterhez hasonlóan leforrázott rovarok némelyikében bizonyos molekulák képesek antibiotikumot termelni és felvenni a küzdelmet a rákos sejtek ellen. Az Entocosm munkatársainak első kísérleteik során az a céljuk, hogy olyan új antibiotikumokat nyerjenek, amelyek képesek elpusztítani a jelenlegi antibiotikumoknak már ellenállni tudó baktériumokat. Ugyancsak a fő célok között szerepel különféle gombás fertőzések elleni antibiotikumok előállítása, továbbá rákos megbetegedések kezelése rovarokból nyert gyógyszerekkel.