Romániai Magyar Szó, 2004. május (16. évfolyam, 4821-4851. szám)
2004-05-22 / 4842-4843. szám
3. OLDAL 2004. MÁJUS 22-23., SZOMBAT-VASÁRNAP Filmtett-teszt A Filmtett havilap most töltötte négyéves születésnapját. Amint Zágoni Balázs szerkesztőtől megtudhattuk, megjelenésük kezdetén, nem jósoltak nagy jövőt egy mozgóképes havilapnak. Nem így alakult. Valószínű ezek a jósok, nem voltak azzal tisztában, hogy Erdély szellemi fővárosában, Kolozsváron van múltja a filmművészetnek, a filmművészetet tükröző irodalomnak. Amikor Janovics Jenő vezette a Corvina filmvállalatot, akkor Kolozsváron létezett színházzal és filmmel foglalkozó lap. Most Kolozsváron nincs reprezentatív filmgyár, van egy nemzetközi filmszemle, amely az idén harmadszor gyűjti össze a filmes világot Kolozsvárra. Zágoni Balázs szerkesztőtől a folyóirat születéséről érdeklődtünk. - A lap egy filmklubból nőtt ki - mondta -, melyet majdnem tíz évvel ezelőtt Margitházi Béla és Kelemen Attila, a Transindex főszerkesztője alapított. Ez volt az Ödipus-kvartett filmklub, ebből nőtt ki ezelőtt négy évvel a Filmtett folyóirat, mely ezer példányban jelenik meg. Terjesztjük Erdély nagyobb és kisebb városaiban, Magyarországon, Budapesten és Debrecenben is kapható. Azon dolgozunk, hogy Magyarországon majdnem minden egyetemi központba eljusson. Kételkedő hangok kísérték a folyóirat születését, de úgy tűnik, van igény arra, hogy filmről olvassanak az emberek. Nemcsak a mozikban vetített filmekről, hanem arról is, hogy mit jelent az egész filmgyártás mechanizmusa, hogyan működik a mozi világa. Mondjam azt, hogy filmtörténetből nullák vagyunk itt Erdélyben? Még opcionális tantárgyként is alig-alig tanítják. Magyarországon van tankönyv, az általános iskolában tanítják. Erdélyben, de egész Romániában nem foglalkoznak vele. A filmtörténet, a médiatörténet nem iskolai tantárgy. Csak egyetemen tanítják. Ezért indítottuk az Iskola-rovatot, amely most szünetel, de hamarosan újra fog indulni, és a filmkészítés állomásait veszi sorra. Hármas alapon nyugszik az egész lap. Van egy magazinjellege, ami az aktuális románmagyar filmes mozgásokat képezi le. Van egy kritikai része, amely a mozikban, adott esetben fesztiválokon látható filmeket elemzi. A harmadik pillér a filmes képzés-oktatás, amennyire lehet, gyakorlati, elméleti és filmtörténeti irányban. Ez az igény hívta életre a lapot, és ilyen struktúrában működtetjük. - Olvasóközönségük összetételét fel tudták mérni? - Nagyrészt egyetemistákból, felső tagozatos gimnazistákból áll, és van egy egészen komoly réteg fiatal értelmiségiekből, akik szívesen veszik a lapot. - Végeztek piackutatást? - A mi esetünkben ez egyszerűbb. Mivel viszonylag alacsonyabb példányszámú lapról van szó, viszonyítva a napilapokhoz. Az ezres példányszám szakfolyóiratnál, azért nem olyan rossz. Mi pontosan tudjuk, hova jutnak el a Filmtett példányai. Nagyon sok folyóiratot, nem utcai standon árulunk, hanem könyvesboltokban, iskolákban, egyetemeken. Ebből lehet következtetni, kik vásárolják meg. A cikkek is úgy íródnak, hogy az olvasók igényeihez minél közelebb, legyenek? Ezzel, ha rejtetten is bepróbálják a jövendőbeli olvasótábort kiépíteni? - Mi nem szeretnénk feladni azokat az elveket, amiért a lap indult. Ha figyelembe is vesszük lapolvasóink igényét, a filmtörténeti rovatról nem mondanánk le. Azt is el kell mondanom, ennek a rovatnak a visszhangja is pozitív. A Filmtett négy éve működik. Ez alatt öt román filmes folyóirat indult el, és mindenik megszűnt ez alatt, a négy év alatt. Egyik sem ért meg három számnál többet. - Mi az a stratégia, amit annak érdekében követnek, hogy folyóiratuk ne szűnjön meg? - Az egyik fő célunk, hogy mindenik lapszámnak legyen aktualitása. Nem könnyű elérni, mert aránylag szűk körnek készül. A legutóbbi lapszámunk, a Filmtett 42., 2004. májusi száma a filmarchívumokról, a filmek konzerválásáról szól. Erre azt mondhatja az olvasó, mit lehet újat mondani ilyen téren, amikor minimum, 70-80 éves filmekről beszélünk. Azt, ami tényleg szenzáció, és a mi lapunkban jelent meg először Erdélyben. Találtak még egy Janovics Jenő által készített, eddig kallódó néma játékfilmet Berlinben. A Bundesarchiv gyűjteményében megtalálták Az utolsó éjszaka című filmet, melyet 1917. november 30-án mutattak be Kolozsváron, Janovics Jenő rendezte. A forgatókönyvet Sas Ede drámája alapján Janovics Jenő írta. Operatőr: Fekete László. Szereplők: Berky Lili, Nagy Adorján, Lengyel Vilmos, Fekete Mihály, Szakács Andor, Hetényi Elemér, Újvári Ferenc, Réthelyi Ödön. Gyártó: a Transsylvania cég. A nagyon rossz állapotban levő filmet a Magyar Archívum felújította, de még nem mutatta be. Különböző restaurálási konferenciákon vesz részt. Azt az írást közöljük, amelyet Balogh Gyöngyi írt, aki a restaurációs munkát vezette. Tervezzük, hogy az idén, november 30-án, a film bemutatásának 87. évfordulóján, újra közönség elé vigyük Kolozsváron. Most folynak a tárgyalások a Magyar Nemzeti Filmarchívummal, így lehet aktualitást hozni egy ilyen témában is. A Filmtett köré több minden szerveződik. Továbbra is megmaradt a filmklub. Van egy évente jelentkező fesztiválunk, melyre most fog sor kerülni május 12-16. között. A múlt év októbere óta elkezdtünk magyar játékfilmeket forgalmazni a romániai piacon. Eddig három filmet mutattunk be. A következő film, amit bemutatunk, Enyedi Ildikónak a sokszorosan díjazott Simon mágus című filmje. Minden nyáron működtetünk egy alkotó tábort, a Budapesti Duna-műhellyel együtt. Ekkor a fiatalok kipróbálhatják azt, hogy mit jelent filmet rendezni, forgatni, filmet vágni. Megismerhetik a digitális technikát, animációs filmet készíthetnek, sőt hangmérnöki csoport is van. Van producercsoport is. Az elméleti csoportból gyakorlatilag az újságunk utánpótlását próbáljuk kinevelni. Az idén összesen 70 jelentkező van. A 40 helyre, ezért komoly válogatásra lehet számítani. - A szelekció hogyan történik? - Minden esetben az adott csoport leendő vezetőjével konzultálunk. A döntés nagyobb része rá hárul. Én csak akkor szólok bele, amikor úgy gondolom, hogy esetleg valami tévedés történik. Ez eddig még nem fordult elő. Általában kettős mércével kell mérni. Esélyt kell adnom annak, akinek az életrajzából, munkásságából látszik, komolyan foglalkozik filmmel. Azaz, azzal a szelettel, amivel a táborban is akar foglalkozni. Ugyanakkor esélyt kell adni annak, akinek eddig nem volt esélye. Ez utóbbit nehezebb felmérni. Ki, az aki tehetséges, ügyes, de nem volt esélye. Általában azok esnek ki, akikről kiderül, hogy beküldtek valamit, de nincs semmi elképzelésük. Próbálkoznak, hátha bejön valami. A jövő évi terv kétlépcsős. Lesz keresztelő: Filmes Nyári Egyetem. Ezt indokolja a sok tagozat. Külön lesznek a kezdők, és külön a haladók, így több embernek tudunk lehetőséget biztosítani. Ellenben fennáll az az eset is, ha valaki készített két jó filmet, akkor már kinőtte a tábort, jelentkezhet stúdióknál az ötleteivel, akkor már megkapta azt az első lökést, amit tőlünk kellett kapnia. Kérdezett: CSOMAFÁY FERENC Pompeji A kisszínház környékén sétáltam, az eső lába a levegőben lógott, aztán esni kezdett, majd megállt. Bemenekültem a lupanariumba, a bordélyszépségek mind házon kívül voltak, a félhomályos szobák kongtak az ürességtől. Arra gondoltam, hogy ha egyetlen pillanattal hamarabb jövök, az ajtóban találkozunk - amint ők épp kilépni, én meg belépni készülök, s ha nem is történik több, legalább intünk egymásnak, mint két gyorsvonat ablakában. Az egyik begördül az állomásra, a másik meg kifelé igyekszik. Még nem gyorsult fel, a szemközti ablakokban állók még felismerhetők így, ismeretlenül is, a következő s a következőre következő pillanatban már a senki és a semmi néz egymással farkasszemet. Pedig jó a lupanariumban találkozni, ha már bekergetett az eső, s a falakról a testiség hűvösödő és aztán kicsapódó párái csöpögnek alá. Ez volt, ami még egy pillanatig (az utolsó pillanatban?) még megfogott Pompejiben. A lávából kiásott város legszélén négy vagy öt mozgóvécét állítottak fel a látványmenedzserek. Hogy ne tessék leszarni a múltat, kedves vendég. Mindegyik budi az alkalmazott kibernetika csodája a használati utasítással. Gombot megnyomni. Nyílik. Belépni. Csukódik. Ráülni. Ventilláció indul. Nyomni. Víz öblít. Fertőtlenítés. Szagtalanítás. Illatosítás. Ajtó nyílik. Kilépni. Három perc szünet. Folyadékkristályos kiírás. Szabad. E tökéletesen működő üzemrendszer egyik fülkéje elromlott. Az illető bement és nem tudott kijönni. Az Apollo-kabinból egyre furcsább zajok szivárogtak ki, erősödő és szapora kopogás, ami perc múlva dübörgésnek tűnt. A kabin falai berezegtek az ajtó zárva maradt, s a folyadékkristályos kijelzés ott a budiajtón úgy működött, mint az amerikai űrhajózási központ vezénylőasztalain a visszaszámláló a Hold-expedíció indulása előtti pillanatokban. Mintha kiáltott volna valaki az ajtó túlsó oldalán, ami belátom, képtelenség - a fülke ajtaja légmentesen zárul, ezen az ajtón nincs hogyan áthallatsszék a férfi kétségbeesett kiáltása. A visszaszámláló már 3-at, 2-őt, 1-et mutat, s a pompeji formatervezett budi, vagy amit annak hittem, a fények és vakító felhők gomolygásából fölemelkedett, a következő pillanatban már a Vezúv magasságában volt, egy darabig még néztük a távolodó piros pontot. OLÁH ISTVÁN Honlapavató Brassóban Május 19-én került sor a Brassó megyei RMDSZ gazdasági osztálya portáljának a www.gazdasag.ro honoldalnak avatására a Baiulescu házban. Az avatót Kovács Attila megyei elnök, Brassó város polgármesterjelöltje nyitotta meg, mondva, „Örülünk annak, hogy ilyen szép számban megjelentek az avatáson. A kezdeményezés fontos, mert a vállalkozók érzik, hogy az RMDSZ valamilyen módon segíti őket, ez a honoldal pedig konkrét segítség.” Sánta Nándor, a Brassó megyei RMDSZ gazdasági ügyvezető alelnöke részletesen ismertette a portál szerkezetét, célkitűzéseit. Elmondta, hogy a gazdasag.ro egy gazdasági információs portál, amelynek fő célja egy bizonyos vállalkozói közösség érdekeinek a támogatása. Hasonló, már bevált portálok is léteznek, a www.portfolio.hu, www. infoworld.hu vagy a www.origo.hu. A gazdaság.ro portál célkitűzései közt szerepel a brassói magyar cégek felkutatása és bemutatása, a cégek közötti kapcsolatok elősegítése, a gazdasági információk ismertetése, az RMDSZ-szel való kapcsolattartás megerősítése, a magyar cégek szükségleteinek felmérése, ugyanakkor továbbképzések, tréningek, fórumok megszervezése, pályázatok ismertetése és megírása, gazdasági publikációk, szakkönyvek, rendezvények közlése, véleményezése. A honoldal állandó rovata az Állásbörze. Rövid távú fejlesztési tervek közt szerepel a honlap romániai szintre fejlesztése, azért hogy más megyék adataival is bővüljön az adatbázis. Társulás hasonló portálokkal, hogy a bejelentkezők kérhessék az adataik automatikus átküldését ezeknek a portáloknak az adatbázisaiba. Hosszú távú fejlesztési tervek lennének az ingyenes XYZ(cvga.dasag.ro email cím biztosítása a tagoknak, valamint ingyenes bemutatkozó honlapok tárolási lehetősége a bejelentkezett cégeknek Következtetésképp Sánta Nándor városi tanácsosjelölt, ügyvezető alelnök leszögezte: „Az RMDSZ aktívan óhajtja támogatni a brassói magyar üzletembereket, ugyanis egy közösség jóléte és fejlődése szorosan összefügg a gazdasági háttérrel.” TÓÁSÓ ÁRON ZOLTÁN Névnap: Júlia, Rita. Egyéb névnap: Boáz, Bogárka, C 7 Q M R /VT Emánuel, Emil, Fiametta, Julianna, Juliánusz, Renáta, w 11 M 1 Román, Romána, Ugrón, Uljána. Júlia a Julius római nemzetségnév női alakja, jelentése: ragyogó, vagy Jupiternek szentelt. Shakespeare tragikus sorsú szerelmespárja: Rómeó és Júlia. A Grimm testvérek horrormeséjének szereplője a két testvér, Jancsi és Juliska, akiket a gonosz boszorkány meg akart sütni és enni. Katolikus naptár: Szt. Rita, Szt. Júlia, Szt. Emil. Református naptár: Júlia. Evangélikus naptár: Júlia, Rita. Unitárius naptár: Júlia, Rita. Zsidó naptár: Szívás hónap 2. napja. VASARNAP Vilma, Vilmos, Viola. _ _ _ _ _ _ __ Névnap: Dezső. Egyéb névnap: Dézi, Emil, Dezső latin eredetű, a Desideriusból alakult, jelentése: óhajtott, vágyott gyermek. A közelmúltban elhunyt Lemhényi Dezső vízilabdázó az 1952-es helsinki olimpiai, valamint több magyar bajnokságot nyert csapat tagja volt. Gyarmati Dezső vízilabdázó ugyancsak ennek az aranycsapatnak a játékosa volt, 1964-ben nyertek a tokiói olimpián. A magyar válogatott edzőjeként is olimpiai, világ- és Európa-bajnoki győzelemre segítette sportolóit. Katolikus naptár: Boldog Apor Vilmos, Szt. Dezső, Szt. Renáta. Református naptár: Dezső Evangélikus naptár: Dezső. Unitárius naptár: Dezső Zsidó naptár: Szíván hónap 3. napja: BALOGH JÓZSEF bökverse Halottlátó Forró volt a golyó, levegőnk hideg. Tüdőgyulladásban halt meg a beteg. Jó vicc! Nyírják a birkákat. Két kos izgatottam nézi. - Most figyelj, öregem! - mondja az egyik. - Micsoda sztriptíz lesz itt mindjárt! (tvr-hét) Székelyhídon Könyvvásár (Nagyvárad / bállá) • Ünnepélyes ceremónia keretében ma válik várossá a Bihar megyei Székelyhíd nagyközség. Az erről szóló kormányhatározat hónapokkal ezelőtt megszületett Pető István RMDSZ-es szenátor és Székely Ervin parlamenti képviselő előterjesztésére. Ezzel immár hivatalosan is Éri Mihályfalva, Margitta, Nagyszalonta, Élesd, Belényes és Vaskohsziklás mellett a bihari városok közé sorolódik. Szombaton Székelyhíd déli bejáratánál fogadják vendégeiket 10.30 órakor, majd felavatják Székelyhíd új helységnévtábláját. Ünnepi tanácsülésre kerül sor a városházán, 12.30-kor lesz a városavató ünnepség a Polgármesteri Hivatal előtti főtéren, délután pedig kulturális műsorral kedveskednek a nembelieknek és vendégeiknek Székelyhídon. ____________eMel,—______ Vesztett a felperes hivatal (Zilah / fejér) • Táblabírósági határozattal, Zilahon az Ifjúsági Klub (TClub) az 1990-ben létesült Szilágy Megyei Ifjúsági Alapítvány (IA) tulajdonában marad. Az 1970-es évek elején épített többszintes városközponti ingatlant az akkori megyei tanács. 1972- ben utalta át a volt kommunista ifjúsági szervezet tulajdonába, amelyet az IA ügy kezelt mindmáig különféle határozatok ellenére. A Zilahi Polgármesteri Hivatal a birtokába óhajtotta venni az ingatlant, kilakoltatást kezdeményezett, valamint pert is indított. A helyi bíróságon és a megyei törvényszéken a polgármester javára határoztak. A Kolozsvári Táblabíróság elfogadta az alperes fellebbezését, és a 230/B/ 2004. számú határozata alapján véglegesen döntött: az ingatlan az alapítvány tulajdona. A klubban előadóterem, internet-kávézó, edzőterem van. Vasile Ianchis igazgató szerint önfinanszírozásból tartják fenn az intézményt. ■Mi Memóriaegységes taxióra kötelező (Bukarest / rmsz) • Július 1-től számlázó pénztárgéppel is kell rendelkezzenek, azaz számlakibocsátó, memóriaegységes taxióra lesz kötelező. A számlázó taxiórák hiányát július elseje után 80 millió lejtől 400 millió lejig terjedő bírsággal sújthatja az adóhatóság. Ugyanennyi a pénzbüntetés, ha a járművezető nem adja át a pénztárszámlát az utasnak, vagy ha azon nincsy teljes költség feltüntetve. A taxizó járművek megkülönböztető taxilámpával, továbbá adó-vevő rádiókészülékkel kell rendelkezzenek. Ezeknek a kellékeknek az ára teljes mértékben költségként leírható abból a havi jövedelemből, amely hónapban a szóban forgó kellékeket vásárolták, feltéve ha már abban a hónapban fel is szerelték őket, illetve a számlázó pénztárgépet sorszámoztatták a megyei adóügyi igazgatóságon. Városavató ünnep Bukaresti Nemzetközi (Bukarest / rmsz) • A nevezetes erdélyi magyar kiadók - a Csíkszeredai Pro-print, a kolozsvári Kriterion és a marosvásárhelyi Mentor - az idén is jelen lesznek a Bukaresti Nemzetközi Könyvvásáron a 4.2.05 számú standon, ahol az élő erdélyi magyar szépirodalom, a történetírás, a néprajz, a képzőművészet, a filozófia és társadalomtudomány, valamint a gyermekirodalom könyvvé minősült termékeivel várják az érdeklődő könyvbarátokat. _____Jfe____ Kányádi Sándor-est Bukarestben (Bukarest / rmsz) • 2004. május 24-én, hétfő délután 6 órakor, a fővárosi Petőfi Házban köszöntjük születésének 75. évfordulója alkalmából, a kortárs magyar irodalom jeles alakját, a számos irodalmi díjjal kitüntetett erdélyi költőt, Kányádi Sándort. Méltatja Bíró Noémi. Közreműködik Kökényesek Katalin és Kováts László. Mindenkit szeretettel vár az ingyenes előadásra a bukaresti Petőfi Ház. —__________Jfe—_________ Unikornis diákkonferencia (Gyergyószentmiklós / gál) • Az idén is, a helyi Unikornis diákkör május 22-én 10 órai kezdettel tartja a II. Unikornis diákkonferenciát a Gépgyártóipari Iskolaközpontban, melynek témája: Gyergyó a második világháború korában. A konferencián a diákok saját kutatásaik alapján készített dolgozataikat mutatják be. tervezett előadások: Kozma Levente: A második világháború kezdete; Nagy Norbert: A IL Bécsi Döntés; Kovács István: A háború erdélyi eseményei; Máthé Péter: Gyergyóiak a háborúban; Salamon Levente: A gyergyói közélet a háború idején; Bicsak Péter- Madarász Zsolt: Az erdélyi kérdés a versaillesi konferencián; Benkes Árpád Lukács Endre: Magyarország uniós csatlakozása az erdélyi sajtó tükrében. A Román Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai 2004. május 21-ére Devizanem Árfolyam 1 egységre, lejben 1 ausztráliai dollár 23590 1 kanadai dollár 24677 1 svájci frank 26416 1 cseh korona 1273 1 dán korona 5456 1 egyiptomi líra 5480 1 euró 40597 1 angol font 60121 1 magyar forint 161 100 japán yen 29995 1 moldovai lej 2851 1 norvég korona 4912 1 lengyel zloty 8656 1 svéd korona 721 000 török líra 22 1 USA dollár 34011 1 g arany 416167 1 DST 49091 A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai 2004. május 21-én: 1 euró / 252,83; 1 USA dollár = 211,93 HUF.