Romániai Magyar Szó, 2004. május (16. évfolyam, 4821-4851. szám)

2004-05-22 / 4842-4843. szám

2004. MÁJUS 22-23. A. OLDAL A József Attila-kutatás fehér foltjai Tverdota György egyetemi tanár, József Attila életművének kutatója, a köl­tő nevével fémjelzett társaság elnöke. Több kötete vár megjelenésre, miközben a társaság készül József Attila századik születésnapjának megünneplésére. - Milyen programokkal készülnek a centenáriumra? - kérdeztük a kutatót. - Fő feladatunknak tartjuk a magyar közönség felkészítését a 2005-ös József Attila-évre, a századik születésnap méltó megünneplésére. Eddig is, ezután is szá­mos rendezvényt bonyolítunk le, melyek­kel az a célunk, hogy felkeltsük az érdek­lődést, illetve fokozzuk a költő művei iránti érzékenységet, és­ vannak már olyan programjaink, amelyeket egyes jövő évi rendezvények főpróbájának szá­nunk. Ilyen volt például egy junior konfe­rencia egyetemi hallgatóknak Fiatal életek indulója címmel. Jövőre ugyanezt gazdagabb tartalommal, jobban kikere­kítve szeretnénk megtartani. - Nyilván több kötet is megjelenik az emlékévre... - Természetesen. Tőlem is kértek még egy életrajzi monográfiát és egy olyan kötetet, amely József Attilát elhelyezi ko­rában. De más munka - többek között egy új József Attila-tanulmánykötet, s a versek kritikai kiadása­­ is készül, a Petőfi Irodalmi Múzeum pedig József Attila teljes levelezését tervezi közreadni. - Milyen fehér foltokat jelez még az irodalomtörténet József Attiláról? - A ’80-as évek második felében és a ’90-es években kerültek elő igen nagy számban olyan, József Attilától származó prózai kéziratok - fogalmazványok, töre­dékek, meg nem jelent írások -, amelyek komoly feladatot adnak a kutatásnak. Ha ezeket feldolgozzák, igen jelentős mér­tékben átrajzolódik a gondolkodó és per­sze a költő József Attiláról alkotott ké­pünk is. Ugyanez mondható el a pszicho­analitikus iratokról is, amelyek most let­tek publikálhatók. - Baleset vagy öngyilkosság történt 67 évvel ezelőtt a szárszói síneken? - Teljesen biztos vagyok abban, hogy öngyilkosság történt. Egy mozzanat van ugyan, ami elgondolkoztató: nem volt szabályos öngyilkosság, hiszen a költő nem egy robogó vonat elé vetette magát. Szárszón egy éppen mozgásba lendülő te­hervonat kerekei alá feküdt, ezért vélhe­tik sokan úgy, hogy nem volt öngyilkos­ság. Számos más tény azonban - többek között a búcsúlevelek sora is - azt mutatja, hogy nem lehet másról szó, csak öngyil­kosságról. (Lőrincz Sándor / MTI-Press) Két szovátai képzőművész - Sánta Csaba szobrász és Siklódi Zsolt grafikus állított ki a Csíkszeredai Székely széd sorozat keretében. A szervezők folytatást ígérnek, a mellékletünkben közölt képanyag a remek kivitelű, sorfüzetből származik. Fotó: Ádám Gyula Madonna • Siklódi Zsolt képsora Múzeumban a most indult Párbe- Szatmári László szerkesztette mű­ JÓKAI MÓR ÚTI TÁSKÁMBÓL• A szamosújvári fegyenctelep Kolozsvárról elindulva, táviratilag kértem engedélyt a kormánytól a sza­mosújvári fegyház megtekinthetésére, s bár beismert rossz geográfusságomnál fogva nem az illetékes miniszterhez in­téztem a kérelmet, mégis ott volt már a táviratilag megküldött engedély, mikor délelőtt tíz órakor Teleki Sándor bará­tommal Szamosújvárra megérkeztünk. Az igazgató távollétében Nuricsán József ellenőr úr fogadott bennünket a vár bejáratánál, és ő vezetett körül a helyiségekben, kitűnő szakértelemmel magyarázva meg a látottakat. A szamosújvári fegyintézet hajdan kolostor volt, később alárendelt jelentő­ségű várkastély, míg jelenleg fogházzá van átalakítva. Két öl széles falai, erős, kettős vasrácsokkal ellátott ablakai van­nak, a lépcsőfeljáratokat mindenütt ket­tős vasrácsajtók őrzik, s azonkívül min­den kijárás úgy van alkalmazva, hogy kitörés esetén azon keresztül csak egy újabb zárt udvarba jutna a szökevény, melyben a jól megrakott őrházat találná maga előtt. Jelenleg hétszázhatvan elítélt lakója van a szamosújvári várkastélynak. Rettenetes gondolat: hétszázhatvan go­nosztevő egy közös házban! Egy világ­tárlat válogatott bűnök példányaiból. Hanem aztán, mikor végigjártunk e szo­morú „kristálypalotában”, ekkor azzal az emelkedett érzéssel távoztunk el on­nan, hogy az emberiség óriási léptekkel halad a tökély felé. Ez a börtön nem a bosszúállásnak, hanem az expiatiónak a háza már. A hajdani földalatti emberkínzó ver­mek sehol sincsenek már, legalább nem emberi lények befogadására vannak használva. Itt minden ember dolgozik. A fogház egy gyártelep, minden börtön egy műhely. S az elítéltek igen jó mun­kások. Vannak közöttük, akik havon­ként nyolcvan forintot megkeresnek; a legkisebb kereset havonként tizenhat fo­rint. Annak kétharmadát az állam kapja a fegyencek ellátása fejében, egyharma­­dát félreteszik a fegyenc számára, s mi­kor fogsága véget ér, kezébe adják, és ezenkívül kezébe adtak egy kézműves­séget, amivel a kenyerét becsülettel meg­keresheti jövőre kint a nagyvilágban. A földszinti termeket (itt minden szoba teremnagyságú) nagyobbrészt az asztalosműhelyek foglalják el: itt búto­rokat készítenek, kézi munkával és gép­pel. A látogató belépésekor a jelen levő őr kiált: „Vigyázz!” S arra megszűnik minden munka; a fegyencek felállnak helyeikről s felelnek a hozzájuk intézett kérdésekre. Az emeleten vannak a hálótermek: tágas, szellőztetett, tisztán tartott helyi­ségek, a fekhelyek igazán kényelmesek­nek mondhatók, mindenik fejénél felír­va az oda tartozó fegyenc neve és élet­kora (elhagyva: a bűn minősége, melyért elítélték, amit régebben szokás volt kitenni, de rossz eredménye lett). A másik szárnyon van a kórház, ahol a betegápolók is fegyencek. Ezzel összeköttetésben a gyógyszertár és la­boratórium. A korodában akkor éppen Sánta Csaba: Ló 20. szám nem voltak súlyos betegek. A második emelet nyújtja a legtanul­ságosabb képet. Itt van a pokrócgyár, itt a szalmafonó-, szabó- és csizmadiamű­helyek. Ezekben mind megrendelésre dolgoznak. Láttam ott oly finom hölgy­topánokat elkészítve, melyek bármely fővárosi gyártmánnyal kiállják a ver­senyt. Amelyik a fegyencek közül leg­jobban érti a kézművet, az a mester, aki a többi közt a munkát felosztja. Ha an­nak letelik a börtönideje, az után a legtu­­dósabb lép a mester hivatásába. Milyen érdekes tanulmány: ennyi különböző arc gyűjteménye, melyeken az indulat kifejezést a fegyelem egyen­­­lősítette. Hanem ez a tanulmány nagyon csalóka. Azt tanácsolom regény- és drá­maírónak, hogy Pitavalt ne olvassa, mert a bűnvádi pörök csak a lélektan szörnykinövéseit mutatják be s tévútra vezetik a lélekbúvárt. A szabóműhelyben két varrógép előtt láttam dolgozni két ifjú alakot, akiknek az arckifejezése megkapó volt. Az egyik egy fiatal gyermek, alig lehet húszéves, szelíd szemekkel, bánatos ajkakkal. Azon kérdésemre, hogy mit vétett, azt felelé: bankjegyet hamisítottam, fo­tográfia segélyével; csak egyet: az sem került forgalomba.” - „Mennyi időre van elítélve?” - „Öt évre”. - A könny szemébe szökött. A mellette álló alak pedig egy délceg, huszonnégy éves férfi volt; gyönyörű arc és termet, ami nőnek csak regényhőst festettek valaha; nyílt homlok, nagy fekete szemek, szép fe­kete bajusz, életpiros, tojásdad arc és magas déli alak. - Mi vétekért van elítélve? - kérde­zem. - Gyilkosságért. (Ezt vártam tőle. Ilyen alakkal nem lehet valaki közönséges bűnös.) - Kit gyilkolt ön meg? - Egy szép asszonynak a férjét. (Hisz ez nem is lehet másképp.) - S mennyi időre van elítélve? - Húsz esztendőre. (Megütődtem: nem volt-e túl szigorú a bíró a büntetés kiszabásában? Bizo­nyosan szerelemből lett gyilkossá a fér­fi, s azt nemcsak a költők, de a bírák is enyhítő körülményül szokták beszámí­tani.) - S miért ölte ön meg azt az embert? - kérdezem tovább.­­ Öt forint vérdíjért­­ volt rá az őszinte felelet. (Itt mindenkinek meg kell mondani az igazat. Az elítéltek nem hazudnak.) Tehát nem az ő szeretője volt az asszony, hanem egy harmadiké, s ő csak öt forint vérdíjért (!) gyilkolt meg egy embert. Arcismém ezúttal nagyon megcsalt. A bíró igazságosan ítélt. Ez a legaláva­lóbb gonosztevő. - Most nézzen ön szét a teremben - szólt vezetőnk -, ha ráismer-e Rózsa Sándorra? Valamikor láttam ezt az embert, de akkor a szabadsághős nimbusa vette kö­rül, amit ő aztán a vasútfelszaggatással, az árvíz közé szorult Návay-család agyonkínzásával s más aljas gonosztet­tekkel egészen lekoptatott magáról, ne­héz volt most ráismernem. E teremben csupán szabók voltak. Rózsa Sándor is (Folytatása a d. oldalon) SZAPPANOS SZENGA Csöpp-madárkák Miért nem számolom a kincseket? Erő, szépség, szeretet Forrása van, s körülötte zöld világ És tündöklő, iramló szép világ. Koldussá teszem bánatommal magam Fölöttem röpült az ég és láza van. Engem szeret és nagyon szeretek Ölembe hullnak csillagok, vizek. A föld tengelyét körbetáncolom, Örömöm az, mint csodaszarvast, Könnyeimet tenyerembe fogom: Csöpp-madárkák - s a földön szétszórom A Szerkeszti: SZONDA SZABOLCS

Next