Katolikus főgimnázium, Rózsahegy, 1887
4 — Önkényt merül most föl a kérdés : mi a nevelésnek tiszte és jelentősége ? Az, hogy az embert tulajdonképeni hivatásának, egész kiterjedésében, betöltésére képesítse. — Ezt pedig nem egyedül elméletileg, hanem még inkább gyakorlatilag s ideje korán kezdett fegyelem és szoktatással, mely az ember legnemesebb tehetségének , kedély és akaratának fejlesztésére kimondhatatlan befolyású, lehet s kell elérnie. Másrészt azonban rendeltetése főleg az erkölcsi tökély örök kútfejével, az Istennel való egyesülés és az ezáltal föltétezett boldogság. Lehetetlen itten nem jeleznünk azt, hogy már a hajdani pogány bölcselet jobbjai is magasabb szempontból elemezik vala az ember rendeltetését, így Platon, korának e legnagyobb genieje, nemesebb természetének sugalmát követve, nem földi, hanem égi szeretetben helyezte az ember tökélyét.1) A szó hatalmával kiváló római, Cicero is a földnél valami nagyobbra utalta az embert,.2) A mély elméjű Seneca, kinek lelkét az eszmény annyira megihlette s gondolkodását fölemelte, a mulandóknak kizárólagos hajhászását határozottan elitéli.3) Plinius pedig korjelenségként bélyegzi meg a magánérdekeknek a közjónál többre becsülését.4) Még Latium kitűnő dalosainak egyike, Ovidius is, oly lényül énekli meg az embert, kinek nem lehet hivatása az oktalan állatokéhoz hasonló tétlen s érzéki életet élnie.5 6)— Mi következik ebből? Az, hogy a nevelés, melynél az ókori bölcselő, Plutarch szerint is lélekbe járóbb munka egy sincsen, ha azon előkelő föladatát szem elöl téveszti, nem fölemel, hanem lealacsonyít, nem gyarapít, hanem pusztít, nem épít, hanem ront, nem boldogít, hanem boldogtalanná teszen. Ha tehát már a művelődéstörténelenmek tanúságra szerint, az emberiség előtt mindig lebegett egy fensőbb, magasabb czél, melyet Jézus Krisztus, a megtestesült Isten, egyenesen az isteni tökély követésében®) tűz elénk, igazán fölösleges, sőt észellemnek látszhatnék azt kérdezni, vajon : kell-e a gyermeket jókor az Istennek, kinek hatalmából, vagy miként az egyházi költészet 1) V. ö. Protagoras. C 30. -) „Sunt enim m terra homines, non ut incolae atque habitatores, sed quasi spectatores supernarum rerum'* (De natura deorum 1. II.) 3) V ö. 0 quam contemta res est homo, nisi supra humana se erexerit. Qnaest. natura I. 41.) 4) V. ii. .Oportet mortalibus utilitatibus aeternas anteferre“. (L. VII. ep 18.) 5) .Pronaque quum spectent, animantia cetera terram, Os homini sublime dedit, coelumque tueri .Jussit, et etectos ad sidera tollere vultus“. (Metam. I. 184.) 6 ..Legyetek tökélyesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökélyes'*. (Máté 5, 48.)