Ruházati Munkás, 1948 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1948-01-01 / 1. szám

2 Pár szó a felebaráti szeretetről Már a második karácsonyt értük meg a tejszavayulás óta. Meg kell állapítanunk, hogy a közel két év alat, ha lényegesen emelkedett is a dolgozók éle­tszín­vonala, még mindig nehéz gazdasági viszony­ok­ között élünk. Az árak és bérek kö­zött mutatkozó nagy különbség mel­lett van még egy komoly gondunk: a munkanélüliek helyzetének meg­javítása. A demokrácia gondoskodott a dolgozók karácsonyi segélyéről, de a munkanélküliek segélyezésével is törődnünk kell. Az ehhez szükséges anyagi eszközökkel sem a kor­mányzat, sem a szakszervezetek nem rendelkeztek, tehát haladék­­a­­lmal hozzá kellett látni ezek előte­remtéséhez. A demokratikus társa­dalmi szervek, a szakszervezeteik, a két munkáspárt, MNDSz­, Nemzeti Segély azonnal munkához láttak. A szervezett dolgozók felajánlották egyórai keresetüket, az utóbbiak pedig gyűjtéssel, műsoros estek rendezésével járultak hozzá a mun­­kanélküliek és ínségesek megsegíté­séhez. Egyedül az Actio Catholica nem vette ki részét ebből a szép és ép­pen a katolikus egyház székeméhez leginkább közelálló munkához. Már az akció megindításánál is ellene szavazott, ami emberbaráti szem­­pon­ból vizsgálva, nemcsak érthe­tetlen, hanem egyenesen elítélendő. Vajjon mi lehetett az oka ennek a visszahúzódásnak? Az elmúlt rendszerben, az elegáns megjelenésű Horthyné felolvasta szokásos felszólítását, amelyben a társadalom segítségét kérte ahhoz a tessék- üssék karácsonyi akcióhoz, amelyben elegáns, semmittevő és szereplésre vágyó hölgyek vitték a főszerepet, az Actio Catholica na­gyon serény volt a segítségben. Per­sze, most más a helyzet. Ma már nincsenek az egyháznak birtokai, amiknek jövedelméből adhatna, de vannak még buz­gó katolikusok, akik szívesen áldoznak jótékony célra, ha erre egyházi köröktől felhívást kap­nak. De félünk, hogy nem a föld­birtok és vagyon hiánya volt a visszautasítás indítóoka. Bizonyára úgy lát­ák , az illetékes szervek: nem jó politika az ő szempontjuk­ból, ha a baloldali irányítás alatt működő szakszervezetekkel együtt dolgoznak. De ha a krisztusi tanítás szellemé­ben gondolkodunk, a fenti szempon­tok mind helytelenek. Mert meg van írva: Szeresd felebarátodat, mint ten magad­at! Valjon az a dol­gozó, aki hónapok óta munka nél­kül van, vagy az a gyermek, aki­nek édesanya még mindig nem tért haza hadifogságból, nem feleba­rátja az Actio Catholica vezető urainak? De az is meg van írva: Oszd szét minden vagyonodat a szegények között s jöjj és kövess engem. A vagyon egy részének szét­osztása már megtört­ént, ha­ nem is a tulajdonosok jószántából, de még mindig vannak k­arév­esek, akiknek­ irányában lehetne követni ezt a szén tanítást. És ha már az evangéliumi idéze­teknél tartunk, fel kell hívnunk egy fontos kérdésre az illetékes egyházi vezetők figyelmét. Mi fon­tosabb: a földi hatalem, vagy a mennyei üdvösség? Mert mit ér az embernek- ha az egész világot, meg­nyeri is, ha lelke elkárhozik? Úgy látszik, az égbe való jutás ki­érdem­lése ma már eltörpül a földi hata­lomért folytatott harc mellett. Ha­­a szakszervezetek és demokra­tikus társadalmi szervek vezetői nem is minden esetben buzgó ke­resztények, mégis sokkal jobban meghallják az ínségesek segélyt kérő szavát és minden egyéni szempon­tot félretéve sietnek a rászorulók s­egítségére. És ha vannak is olya­nok, akik nem a nemes céit tartják szem előtt, mégis el fémük érni, szem előtt, mégis elértük, háto, legalább a szeretet ünnepén jutott egy jobb falat és meleg ruha a leg­­jobban rászorultaknak. Mi kemény harcot folytatunk, de nem a múló dicsőségért, hanem, hogy elérjük azt a célt ami minden érző ember vágya: Békesség földön az embernek! RUHÁZATI MUNKÁS Szakszervezetek szerepe a mattban és jelenben Amikor elődeink megalapították a szkszervezetet, rögtön felismer­ték annak szükségességét, hogy gaz­dasági harcaink mellett milyen fontos szerepe van a nevelés, az ok­tatás kérdésének. Eredményeket el érni csak jól felkészült, szakszer­­vezetileg­­ jól képzett harcosokkal lehet. Ezért gazdasági harcainkkal a szakszervezeti felvilágosító neve­lésnek párhuzamosan kell haladni. A szakszervezet nem folytathat egyoldalúan csak gazdasági harcot, törődni kell a tagok felvilágosítá­sával is. Miart különben veszé­lyeztetve van az eredmény, ame­lyet a szakszervezet nehéz harcok és áldozatok árán elért a dolgozók javára. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy csak a jól képzett munkás tu­dott a múltban is és a jelenben is egyaránit siker­ült szembeszállni a tőkések támadásaival, olyan aki osztályhelyzetét tisztán látó, öntu­datos szocialista volt. Szakszervezetünk több évtizedes múltja igazolja, hogy gazdasági eredményeken túl olyan szellemi erőt is juttatott tagjainak- amely mindenkor a tisztánlátást biztosí­totta számainkra. Ezért lett a szak­­szervezet a dolgozók legerősebb vá­ra a tőkésekkel folytatott harcban. Természetesen ez nem ment aka­dálymentesen. A különböző címen megtartott összejöveteleken rendőri asszisztencia ellenére végezték az előadók a felvilágosító munkát. Ma már a helyik­ megváltozott. Az akadályok megszűntek. Tanítani és tanulni a­kik,­­ lehet, amikor aka­runk. Nincsen szükség arra, hogy félve és leplezetten végezzük az ok­tatás munkáját. Szakszervezetünk is megváltozott. A szakszervezet szerepe megnőtt és megsokszorozódott. A szakszervezet vezetőségeiben most már ott vannak mind a két munkáspárthoz tartozó szaktársnőink és szaktársain­k, akik ma már nyugodtan kifejezhetik minden, kérdésben álláspontjaikat és részt vehetnek a szervezkedés minden ágazatában. Komoly feladat fog hárulni a ve­zetőségben résztvevő­­szaktársnőink­­re, akiknek a műhelymunka útjáin fennmaradó szabadidejüket a szer­vezésnek áldozzák fel. Ez az áldozat akkor lesz hasznos, hogyha a sokféle félre ne­velés he­lyett a szocializmus tanaival is­mertetjük meg tagjainkat. Ezt megismerve lássák, hogy a közöm­bösségnek milyen nagy veszélye fe­nyegeti a demokráciában élő mun­káitokat, és mindazt amit a mun­kásosztály a demokrákciától kapott. Igyekezzen tehát minden szak­társ és szaktársnő tudásait gyara­pítani, mert még­ nem érkeztünk el a végcélhoz. A tőkés termelő rend­szer nem adja fel egykönnyen az eddigi hatalmát. Még súlyos har­cok előtt állunk, amelyet csak ak­­kor tudunk eredményesen megvív­ni, ha értelmes szocialistákká­­ vá­lunk. Szeiff Károly Egy szaktársunk pályafutása »A köztársasági elnök kinevezte Péter Gábor szaktársunkat rendőr­­alk­ábo­rnaggyá.«­­Egy­s­zerű VnunkiárSCBandból szár­mazik, az édesapja szabómester volt. 1906-ban született Ujfehértón- a szabómesterséget tanulta, 1923-ban szabadult és utána rögtön beirat­kozott a szabómunkások szakszer­vezetébe. 1930-ba­n beiratkozott a Szociálde­mokrata Pártba és 1931 óta a Ma­gyar Kommunista Pártnak is a tagja. A napi munka után, esti előadá­­sokat tart a szakszervezetben és szervezi az illegális harcot. Az első letartóztatása 1932-ben történt, amikor Salla­i és Fürst elvtársak sírjához búcsúzarándok­­lást szervezett. Ettől az időtől állandó üldözés­nek van kitéve. Sokat éhezik és nyomorog, ami­nek a következménye, hogy kap egy tüdővérzésit- de a m­umikásmon­­­gialm­at nem hagyja cserbe. 1940-ben együtt voltunk az alagi csendőr­ségen letartóztatásban, ahol heteken át verték, hogy az eszmé­letét is elveszítette és nem­­sok re­ményünk volt, hogy élve kiszaba­dul. Ekkor igértették meg vele a csendőrnyomozók, hogy kiszabadu­lása után megkapja az útlevelét és hagyja el az országot Meg is ígér­te Péter, viszont, amikor kiszaba­­­dult, rögtön illegalitásba ment és beállt a Magyar Függetlenségi har­cosok sorába, ho­gy továbbra is harcolhasson a fasiszta Horthy­­rendszer ellen. Az édesanyja és testvérei még az 1930-a­s években kivándoroltak Ame­rikába és nem egy esetben küldtek hajójegyet, hogy utazzon ő is ki. De ő inkább vállalta az éhezést és üldözést, de a magyar munkás­mozgalmat, nem hagyta el, amelybe tulajdonképpen, belenőtt és ami szo­ros életcélja lett. Lebukások alkalmával nem egy­szer említette, hogy lassan kitanul­­ja a rendőrségi szakmát, — igaz, hogy a tanulóévek sokkal nehezeb­bek, mert a legtöbb a verés, — de ha egyszer megéri a felszabadulást, akkor rendőr lesz, mert ő a szabad­ságo­t akarja védeni a dolgozók ré­szére. 1945 januárjában, amikor Buda­pesten a Körúton folynak még a harcok, ő már a rendőrséget szer­vezi, hogy a fosztogatásoknak ele­jét lehessen venni. Az Andrássy­ út 60. számú házat választja ki az államvédelmi osz­tály központjává, amit legelőször kitakarítanak- mert a pincében em­beri hullák, a falak tele vérfoltok­­kal, a nyilasok által kivégzett áldo­zatok véreivel. Megszervezi a politikai rendőrsé­get és evvel elmondhatja, hogy a vágya teljesült, rendőr lett. Megszületett az alkalom Gábor, s amit a múltban n fent egyszer el­mondtál merően, hogy mi szeretnél lenni, most valóra vált: rendőr let­tél. Mi, régi szaktárcáid üzenjük ne­ked, hogy védd a magyar demo­kráciát olyan szívósan, mint ami­lyen szívósan végezted a sztrájk­szervezést,­­ a röpiratok megírását és elosztását és amilyen szívósan tartottad magad a rendőrségi kín­zókamrában és nem árultál el az elvtársak közül senkit. Sok szerencsét kívánunk neked továbbra is- hogy jól tudjad védeni a demokr­áciát. Túri István Magas kitüntetést kaptak .A jugoszláviai partizánharcokban részt vettek közül nyolc szaktársun­kat tüntették ki la. zászló és a­ harci érdemrenddel. A kitüntetett szabóm­unkások a következők: Vas Gitta, Vas Jolán, Tipold Katica, Poll Klárit Berán Iván, Fehér Sándor, Hegedűs Pált a nyolcadik Klein Ilona, aki hősi halált halt és Jugoszlávia szabad földjében alussza örök álmát. Klein szakácsnő kitüntetését Túli -szaktárs vette át, akihez Mras­­zovics követ a következő szavakat intézte: méltó, hogy a szakszerve­zet őrizze a jugoszláv nép megem­­lékezésének jelét, amely Klein Ilona szabómu­­kásnőt nevelte és adta­ a munkásmozgalomnak és a népek szabadságharcának. 1948 január—február A mi háromhónapos tervünk Szakszervezetünk ifj. csoportja megtette az első lépéseket a terv­szerű munka felépítésére. Bpesti szaksz. ifj. a SzIT-tel karöltve ki­dolgozt­a az első komoly három­hónapos tervet, mely a szakszer­vezeti életbe tervszerűséget és len­­díletet hoz. Mi, szakszervezeti ifjúmunkások szintén kidolgoz­tunk egy háromhónapos munka­tervet. Hogy a terv ne csak­­terv maradjon, lendületes munkát kell végeznünk a szakszervezetünkben. A háromhónapos tervünkből csak egyes pontokat emelek ki, még­pedig a legfontosabbakat. A tanonciskolás SzIT csoport megalakításért. Az igazgatói és ta­nári ankét megrendezése. Szak­szervezetünkön belüli oktatás. A rendszeres szeminárium megtar­tása, állandó hallgatókkal. A kó­rus erősítése állandó résztvevők­kel. Van még nagyon sok pont, ami hozzájárul szakszervezeti 01e tank fejlődéséhez. Hogy az ifjúsági mozgalmunk minél erősebb legyen és a munka­­tervet, amit felállítottunk, keresz­tül vihessük, ehhez kérjük a fel­nőtt szaktársak támogatását, a szakszervezetben és a műhelyek­ben. Fel ke­l ismerni a SzIT-moz­galmunk jelentőségét. A szaktár­sak segítségére van szükség, hogy a tanoncifjúság problémáit meg­oldhassuk. Nekünk, szervezett munkásoknak nem mindegy, hogy a tanoncnak milyen fejlődési lehe­tőségei vannak. Hogy jó és meg­­felelő vonalon haladjon, az a mi kötelességünk. A háromhónapos tervben nem szerepel a szabó tanoncotthon létrehozása. De mi törekszünk arra, hogy ez is minél előbb megvalósulon. Ne kelljen e tanoncnak a szabóasztalon aludni. Bpesten mos­t épül a világ legna­gyobb tanoncvárosa, ahol 3000 ta­­nonc talál otthonra. 3000 olyan tanonc, akik ma a leglehetetle­nebb helyzetben vannak. Nem is kell mondanom, hogy ezekkel a tervekkel hozzájárulunk a három­éves terv megvalósításához, amely az egész dolgozó társadalom lét­színvonalának emelését és a szo­­cia­lzmus mielőbbi megvalósítását jel­enti. Felhívás! Az üzemi bizottságokhoz és bizalmi testületekhez A Szakszervezeti Tanácsnak tu­domására jutott, hogy többhelyütt­­az üzemi bizottságok vagy a bi­zalmi testület kezdeményezésére bér­­túllépés történik, azaz a kollektív szerződést nem tartják b­e. Minthogy már kollektív szerződés betartása nemcsak a munkáltatók­ra, de a munkavállalókra is tör­vényerővel kötelező és betet nem tar­tása súlyosan veszélyezteti az or­szág gazdasági érdekeit, nyomaté­­k­orsal felhívjuk az üzemi bizottsá­gok és bizalmiak figyelmét, hogy teljes erejükből hassanak oda, hogy­­ a kollektív szerződésiek pontosan be­­láttassanak. Figyelmeztetésünket annál is in­kább vegyék figyelembe az üzemi bizottságok és bizalmiak, mert a hatóságok minden üzem ellen­­ el­járnak, ahol jogosulatlan tóvúllé­­pés történik és nem szeretnénk, ha a munkáltatók, a tőkések a bértúl­­lépésért a felelősséget az üzemi bi­zottságra, vagy a biza­l­mi testületre tudnák áthárítani. Kisházi Ödön é. k. Kossa István t.­­ elnök főtitkár.

Next