Ruházati Munkás, 1964 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
ELNÖKSÉG UNUtvvíi^^c^e Eredményes volt az üdültetés Elnökségünk legutóbbi ülésén írásos jelentés alapján foglalkozott az 1963-as év üdülési munkájával. A SZOT határozata értelmében a ruházati ipar 1963-ban 1851 db beutalójegyet kapott. Ezek között szerepel 1325 db belföldi üdülés, 170 családos, 175 szanatóriumi, 60 belföldi, 80 külföldi hajóüdülés, 18 külföldi csereüdülés és 23 turistaüdülés Az éves keretre biztosított beutalójegyeken kívül 454 db beutaló jegyet kaptunk. E pótkeretből elégítettük ki a nyugdíjas elvtársak igényét is. Ez évben 36 idős dolgozót tudtunk üdültetni, főleg az első és a IV. negyedévben. A rendes és a pótkerettel együtt szervezett dolgozóinknak 9,05 százaléka üdült 1963-ban. Szakszervezetünk 68 000 forinttal járult hozzá a dolgozók és azok gyermekeinek üdüléséhez. Az üdülőjegyek, kiadásánál érvényesült a bizalmiak véleménye. Javaslata. A gyakorlatiban bevált az a pár év óta meghonosodott elosztási elv, mely szerint a műhelybizottttságok— vagy, ahol bizalmi rendszer van, a főbizalmi — a létszámnak megfelelően megkapják az adott részleg keretszámát. Azoknál a vállalatoknál, ahol ez a szervezési forma nincsen meg, ott a bizalmiak bevonásával, azok jóváhagyásával történik a beutaló jegyek kiadása. A beutalójegyek felhasználása a budapesti vállalatoknál zavartalanabb, min a vidéki üzemeinknél. Ez évben is kéréssel fordultak hozzánk vidéki vállalataink, hogy a főszezonon kívül kapott, beutalójegyek kiadásában nyújtsunk segítséget. Évek óta visszatérő probléma, a szabadságolási ütemterv, és a beutalójegyek indulási időpontja közötti eltérés. Ebben a kérdésben némi javulás mutatkozik ugyan — mert egy csoporton belül nincs az a nagy indulási szóródás — azonban véglegesen ez évben sem sikerült a teljes összhangot megteremteni, örvendetes az a jelenség — melyet a Vörös Október Férfi rúnagyár dunaújvárosi telephelyén és több vállalatunknál is alkalmaznak —, hogy a vállalat vezetősége kéri a szakszervezeti bizottságot, hogy a beutalójegyek birtokában közölje negyedéven belül, hogy melyik az a legmegfelelőbb időpont, melyen a szalagok szabadságra mehetnek. Ezzel a módszerrel elejét veszik annak, hogy a rendelkezésre álló beutalójegyeket — éppen annak érdekében, hogy a szabadságolási ütemtervhez igazodjanak — elcserélik. Ilyen cserék egyébként a főszezonon kívül szinte rendszeressé váltak. Meg kell jegyeznünk, hogy az éves kereten túl a SZOT által felajánlott pótben falójegyeket maradéktalanul felhasználtuk. E pótbelitalójegyek arányos felosztása, igyekezetünk ellenére — sem sikerült. Ennek főleg az volt az akadálya, hogy az üzemekből még ma sem engedik el szívesen a dolgozókat akkor, amikor a szalag dolgozik. De maguk az elvtársak sem vállalják szívesen, mert amíg a szalagjuk szabadságon van — és nekik már nincs szabadságuk — őket különböző munkahelyekre teszik, sok esetben keresetük lényegesen csökken. Az 1963-as évi üdültetés a dolgozók véleménye alapján jónak mondható. Az étkezéssel minőségileg és mennyiségileg meg voltak elégedve. Megelégedéssel vették tudomásul, hogy emelkedett a házaspárt beutaló jegyek száma. Szakszervezeti bizottságaink részéről a legtöbb kérés éppen a családi beutalójegyekkel kapcsolatban hangzott el. A nyári idényben az iskolai szünidő alatt ez a legkeresettebb üdülési torna, melyet csak kis százalékban tudunk kielégíteni. Előnyös helyzetben vannak a saját üdülővel rendelkező vállalatok, ahol önköltséges alapon családos üdülést bonyolíthatnak le. Szakszervezeti bizottságaink a beutalójegyek felhasználásánál állandóan szem előtt tartják az üdülésben részt vevők megfelelő arányát. Igazolja ezt az a tény, hogy a rendelkezésre álló statisztika szerint a fizikai dolgozók aránya 74 százalék, a műszaki dolgozóké 9,5 százalék, az egyéb területeken dolgozóké 16,5 százalék. Ez az arány azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy szakszervezetünk központjának, és üzemi szakszervezeti szerveinknek nagyobb figyelmet kell fordítani a műszaki dolgozók megfelelő üdültetésére. A fenti adatok a budapesti üzemekre vonatkoznak 1963. I. félévére. A III. negyedévi adatok egykét vállalatnál hasonlóak. A Május I Ruhagyárban a fizikai dolgozók aránya 73 százalék, a műszaki dolgozóké 8,5 százalék, az egyéb területein dolgozóké 16,5 százalék. A Vörös Október Férfiruhagyár dolgozói közül a fizikai dolgozók 77 százaléka, a műszaki dolgozók 8 százaléka, az egyéb területen dolgozók 16 százaléka vett részt szervezett üdültetésben. Évről évre nagyobb az érdeklődé® a külföldi beutalójegyek iránt. Legkedvezőbb a csereüdültetés. Az elmúlt évekhez viszonyítva csökkent az érdeklődés a bratislavai hajójegyek iránt. Ez annak tudható be, hogy már sokan voltak IBUSZ útján Csehszlovákiában, és így az érdeklődés más külföldi országok iránt jelentkezik. Nagy az igény az aldunai hajóútra, amelyből 1963-ben mindössze 5 dtv-ot kaptunk A belföldi és külföldi üdülésen túl ifjúságunk részére Nógrádverőcén van üdülési lehetőség. Iparágunkban dolgozók közül 65 fő részesült ebben az üdülésben. Az előző évekhez viszonyítva ez az üdültetés színvonalban emelkedett. Az eddigi sátrakat szép vikkendházak váltották fel, a fiatalok szórakozásáról, szervezettebb, kulturáltabb formában gondoskodtak. A felnőtt üdülésen túl a gyermeküdülést is megszerveztük. A budapesti üzemekből a nyári időszakban 180 fő, a tavaszi és az őszi időszakban 35 gyermek üdült. A nyári gyermeküdültetések többsége a Balaton mellett volt. Az iskolai tanítás alatt az üdültetés gyógyjellegű. Azok a gyermekek vesznek benne részt, amelyeknek egészségi állapota ezt megkívánja. Szakszervezetünk szervezésében ez évben először Bonyhádon üdültettünk gyermekeket. Ezt közösen a HVDSZ és a Bőripari Szakszervezettel szerveztük. A bonyhádi üdülést jónak értékeljük, a gyermekek ellátása, a velük való foglalkozás sokkal szervezettebb volt, mint az elmúlt években az iregszemecsi üdülés. A gyermekek felügyeletét szakképzett vezetők látták el. A vállalatok saját kezelésű gyermeküdülőikben 1963-ban 500 gyermek üdült. Összegezve az 1963. év üdültetésének munkáját, meg kell állapítanunk, hogy eredményes volt. Szakszervezeti bizottságaink különös gondot fordítottak az üdülési alapszabály betartására, és gondoskodtak arról, hogy a dolgozók zavartalanul tölthessék megérdemelt pihenőjüket. Különösen ki kell emelni a Május 1 Ruhagyár, a Szegedi Ruhagyár és a Női Fehérneműgyár üdülési munkáját, ahol a lehetőségeket felhasználva a műszaki vezetők segítségével fel tudtak használni minden üdülőjegyet. Elnökségi ülésünkön az elvtársak között felszólalt a SZOT képpviselője is. Többek között hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek között az üdülési munkában a ruházati szakszervezet az első helyen áll. Jelentős eredmény, hogy a felsőbb szervektől kapott beutalókat maradéktalanul felhasználták, és ellenőrzéseik során a ruházati üzemekben és a központban sem találtak szabálytalan beutaló kiadást. Elnökségünk dicséretben részesítette azokat az elvtársakat, akik ezen a területen jó munkát végeztek. AZ ÉN BRIGÁDOM 1983. júniusában a szerkesztőség kérte, hogy írjak munkámról. Bizony ez már régen volt, késésemnek két oka van. Bizalmi munkám — melyet már tíz éve végzek — rendben megy. Tagságom régi, jól dolgozókból, pontos fizetőkből, munkaszerető elvtársakból áll. Aprócseprő problémáikat a szakszervezeti bizottság segítségével igyekszünk elintézni. Hosszú hallgatásom oka a következő. Tízévis munkásmozgalmi munkám után jelöltek a párt soraiba. Tagjelölt lettem 1963. júliusában. Ezt örömmel írom meg. Régen érzem, hogy ott a helyem, hiszen én a pártnak nagyon sokat köszönhetek. Eddig is igyekeztem jól dolgozni. Szeretnék sókat tanulni, hogy még jobban megálllhassam a helyemet, hogy közvetlen munkatársaimat fel tudjam világosítani, hogy ők is megtalálják a helyes utat. A másik oka hallgatásomnak az, hogy levelemben jobb eredményről akartam beszámolni- Ugyanis 1963. május 3-án a 21- es szalag brigádot szervezett. Megbeszéltük a közös feladatokat, és megválasztottuk a brigádvezetőket. Szalagunkon 4 brigádvezető lett, az egyik én tettem, örömmel vállltam, ez azonban nem soká tartott. Szalagunkat átszervezték, krét részre lettünk szakítva 21-es és 23-as szalagra. Mi brigádvezetők megbeszéltük, hogy azért együtt dolgozunk továbbira is. Ez könnyű lesz, hiszen a két szalag egy teremben maradt, és nem is szólva arról, hogy a brigádoknak célja is azonos. Répgyűlést tartottam az egész terem dolgozótíjnik, és arról beszéltem, hogy, milyen szép munkát végezne a brigádunk például akkor,ha a kelléskeikkel jobban takarékoskodnánk. A földön heverő gombokat nyakléceket, mellkartonokat felszednénk. Én összegyűjtöm, a hónap végén értékeljük, ki mennyit takarított meg , és visszaadjuk az illetékeseknek. A brigád tagjai elfogadták javaslatomat. Első hónap eredménye 600 darab gomb. Több nyarkléc, mellkarton volt. Akikor újra javaslattal álltam a brigád elé. Varrjuk el a maradék cérnát, és az üres spulnikat gyűjtsük össze. Már egész zsák üres, hibátlan spulnink volt Nagy tervem volt ezzel is. Egyik alkalommal, amikor vállalatunk vezérigazgatója, Pálf elvtárs feljött szalagunkra, azzal a kéréssel fordultam hozzá, hogy próbálja elintézni a cérnagyárral, hogy vegyék vissza az üres spulnnkat. Pálfi elvtársnak tetszett az ötlet. Gondoltam, ha csak 10 fillért fizetnek is vissza 100 darabért egy évben, ez is sokat fog jelenteni üzemünknek, és talán növelné nyereségrészesedésünket is. Sajnos nem sikerült, pedig jó lett volna. Elment a kedvünk. Úgy láttam, már sikertelen a mi igyekezetünk. De új ötletet kaptam. Szakszervezeti bizottságunk összehívta a brigádvezetőket. Elmondották az elvtársak — többek között — hogy a X. kerületi Tanács szociálpolitikai osztálya azzal a kéréssel fordult üzemünk brigádjaihoz, hogy vállalják a kerületben lakók, idős, elhagyott emberek segítését. Ez nekem nagyon tetszett. Segíteni azokon, akiknek senkije sincs! Milyen szép lenne! De hogyan vigyem ezt az én brigádom elé? Megbeszéltem a két szalagvezetővel, Koós Miklósáéval, és Téglás Istvénnéval. Ők helyeseltél, és biztosítottak segítségükről. Rözgyűlést tartottunk. Elmondtam a tervemet.. Nem valami nagy lelkesedéssel fogadták. Összesúgtak, mosolyogtak. Talán nem sikerül? Gondoltam ijedten, írtam egy felajánlást, melyben vállaljuk, hogy minden hónap ulén összeadunk annyi pénzt, ami tőlünk telik, és ezzel segítjük az idős embereket. Az ívét mindenki aláírta. A tanács által megadott címekre kimentünk, és kiválasztottunk négy idős nénit. A brigád előtt elmondottam, mit láttunk. Igyekeztem élethűen visszaadni azt a nyomort, kétségbeesést, amivel találkoztunk. A nénik nagyon elhagyatva, magányosan élnek. Nem csalódtam a brigád tagjaiban. Kinyíltak a szívek. A szépen gyűlt pénzt a szalagra feltett dobozba tették! Az összeget a négy brigádvezető négyfelé osztotta, és elmentünk vásárolni. Vettünk élelmet, gyümölcsöt, édességet, és ezzel felkerestük a néniket. Az egyiknek — a legjobban rászorultnak, most karácsonyra vettünk egy meleg ruhaanyagot, én varrtam meg. A szalagon gomblyukazták és gomboztak, és Urbánné brigádvezető vitte el. A másik három néni élelmet, gyümölcsöt, édességet kapott karácsonyra. Az ajándékhoz szakszervezeti bizottságunk is hozzájárult 2 kg süteménnyel. Nem tudom leírni azt a boldogságot, amit a brigád tagjai, az új élet megtestesítői szereztek az idős embereknek. Látni kellett volna ahogyan megsimogatták az eléjük kirakott ajándékokat. Szerettem volna, ha brigádunk tagjai is ott állnak mellettem. Bizonyára könynyeket csalt volna azoknak a szemébe is, akik eleinte gúnyosan mosolyogtak igyekezetünkön. Én nagyon, boldognak éreztem magam. Boldognak azért, mert hol egyik, hol másik munkatársam jön hozzám, és kéri, hogy meséljek „róluk"! Én örömmel teszem. Szakvezetőm — Koósné már tréfásan meg is jegyezte: „Olyan maga Szabókám, mint a jó kút, mindenki odajár”. Még egy eredményről szeretnék beszámolni. November 7-e tiszteletére vállaltuk munkánk minőségének javítását. Teljesen új technológiával varrjuk a gallérokat. Eleinte nehezen ment, 70—80 százalékos meg-visszavetésünk volt. Vállalásunk eredménnyel járt. Szalagvezetőnk állandó ellenőrző tevékenységének és a fokozott fegyelemnek az eredménye, hogy visszavetésünket napi 20—26—30 százalékra csökkentettük. Ugye érdemes ilyen brigáddal dolgozni? Ugye megér minden fáradságot? Brigádunknak — azt hiszem találóan — a ,,mozgalom brigád” nevet adtuk. Ez illik is rá, hiszen akármilyen megmozdulásról van szó, szívesen részt veszünk benne. Politikai előadáson, termelési értekezleten még a társadalmi munkák közül, is bármit elvállalunk. Szeretek a szalagon dolgozni, szeretem a brigádot, és úgy érzem, közös erővel eredményeinket tartani tudjuk, sőt a jövőben tovább növelni. Szeretnénk, ha a 2-es terem elnyerné a szocialista brigád címet. Ennek érdekében mindent megteszünk. Tervünket jó minőségű munkával teljesítjük. Úgy szeretnénk dolgozni, hogy vezetőink büszkék legyedeit összekötő igaz barátságot. Szabó Károlyné a 11-es szalag bizalmija Szabó Károlynné, a Férfi Fehérneműgyár 21-es szalagjának szakszervezeti bizalmija a következő levelet küldte szerkesztőségünkbe. „Ismertetőjelem - jobb kezemben Népszabadság” Így állt ez szó szerint abban a levélben, amit Molnár Istvánné négyszeres szocialista brigádja kapott névadójuk hozzátartozója után történő kutatásuk közben. Valójában kutatni kezdett a Hámán Kató- brigád névadójuk rokonai után. Mind többet megtudni a mártírról. Rövidnek bizonyult az életrajz. Ennél többet akartak tudni. És többet is tudnak. Ehhez segítette hozzá a Magyar Rádió és Televízió a — Válaszolunk hallgatóinknak — műsorán belül. Sőt ezt követően tartalmas levél birtokosai is lehettek. És még a mártír volt férje és Hámán György. Levelek jöttek, mentek. Az egyikben meghívás, a másikban a meghívás elfogadása állt. De hogyan ismerünk rá a kedves „ismeretlenre” a pályaudvaron? — találgatták a brigádtagok. A megoldást Tóth György elvtárs, a brigád névadójának férje adta, ar mikor az illegális munkában is használt módszerrel élt: „73 éves hajlott hátú öregember vagyok, ismertetőjelem, jobb kezemben Népszabadság” lesz. Az ismertetője beváltlag talált egymásra a „keresett” és a „kereső”. Korát meghazudtoló fürgeséggel ugrott le a vonatról, és mint „régi ismerős” üdvözölte és baráti csókkal illette a fogadására megjelenteket. Tótt György elvtárssal történt baráti beszélgetés során találkozott, és véleményt cserélt a három generációnk képviselete. Rövid ismertetés után ebéden látta vendégül a kedves vendéget a brigád. Ezt üzemlátogatás követte. Hogy milyen volt névadónk — Hámán Kató? Válasza egyszerűen hangzott: „olyan, mint önök — kommunista!” Idézték a múltat és mutattak a jövőben kísérőjével, a mozgalomban szerzett ismerősével — kihez 25—30 éves ismeretség fűzi — Varga József elvtárssal, szakszervezetünk főtitkárával. Kedves találkozó volt ez gyárunkban, amire szívesen emlékeznek viszsza a brigád tagjai. Továbbra is tartják a kapcsolatot a barátok egymás között. Sőt, Tóth elvtárs ígérete szerint ideje és egészségi állapota alakulásától függően méglátogatást, teszgyárunkban »vendéglátó brigádnál . Távozásaikon kívánta a brigád ■ tagjainak „legyenek olyan kommunisták, mint Hámán Kató volt.” Úgy gondolom, ez a brigád méltó követője lesz mártír névadójának. Javasoltuk, ápolják ezt a barátságot, korunk generációit összekötő igaz barátságát. Zseli Gyula, a Zalaegerszegi Ruhagyár tudósítója Köszönöm az újévi jókívánságot Mindurek Ferencné nyugdíjas a XIV. kerületi Hungária körúti szociális otthonból, levelet küldött szakszervezetünk elnökségének, melyben a következőket írja: „Nagyon jól esik számomra azt érezni, hogy nem vagyok egyedül. Életemnek befejeződött az a szakasza, amikor egy nagy kollektívában éltem, mint annak egyik dolgozója. Az első hónapokban nagyon nehéz volt tudomásul venni, hogy kívül maradtam a dolgozók közösségén. Szakszervezetünk vezetői nagy figyelemmel kísérik életünket. Megkaptam szilveszteri jókívánságukat, és szilveszteri műsorukra szóló meghívót. Nagyon köszönöm. Ez minden értéknél, ajándéknál jobban esett. Olvastam az újságban, hogy a ruházati üzemek egy része nem tudja teljesíteni éves tervét. Ez nagyon szomorú tény. Úgy érzem, többet kellene tenni a vezetőknek és a dolgozóknak is azért, hogy a kormányunk által meghatározott tervet maradéktalanul teljesítsék. Engedjék meg, hogy egy régi emlékemet elmondjam. 1890 augusztusában volt egy szegény szabó, akinek nem volt munkája. Feleségével és két kis gyermekével a Dunába ugrott, és mindnyájan életüket vesztették. Akkor én hét éves voltam. Az a szabó, aki a Dunába menekült anincstelenség elől, 34 éves volt. Meg tudják-e érteni azok, akiknek ma biztosítva van a holnapi kenyér is, hogy milyen szörnyű időket éltünk át mi öregek. Köszönöm, hogy elküldik a Ruházati' Muncást. Mindig elolvasom az utolsó betűig, mert érdekel, hogy mi történik a ruházati üzemekben. Köszönöm, hogy gondoltak rám, hogy elküldték jókívánságaikat. A magam részéről a szakszervezet minden dolgozójának, a szervezett dolgozóknak sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok." Enyhülés várható a ruhaipar anyagellátásában SZAKSZERVEZETÜNK központi vezetőségének december 19-én megtartott ülésén Horváth Gyula miniszterhelyettes tájékoztatta a vezetőség tagjait a terv teljesítéséről, és a következő év feladatairól. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy pályunk központi vezetősége nagy gonddal foglalkozik a termelés kérdéseivel, ismételten napirendre tűzi, és vizsgálja a jelentkező problémákat, határozatot hoz megoldásukra. A Könnyűipari Minisztérium is tervszerűbben és előrelátóbban készült fel az éves terv teljesítésére, az év feladatainak meghatározásaira. Részletesen ismertette a ruhaipar várható tervteljesítését, majd a problémákra tért át. Elsőnek említette, hogy az alkalmazotti létszám állandóan emlik. Ennek megszüntetése minden vállalatnak kötelező. A prémiumfeltételekben az alkalmazotti létszám csökkentése is szerepel. Jelentősek az exporttervek teljesítései, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a határozatokat, melyek a belkereskedelemre vonatkoznak. Az ide vonatkozó terveket is teljesíteni kell. NAGYOBB GONDOT kell fordítani arra, hogy az exporttervek teljesítésében a Szovjetuniónak és a tőkés országoknak szállítandó áruk minősége megfelelő legyen, és mindkét kötelezettséget időben, pontosan teljesítsék. 1964-ben az anyagellátás lényegében nem fog javulni. Néhány intézkedést tett a minisztérium a problémák enyhítésére. Ezek közül a legjelentősebbet említette meg. Ezen túl a textiliparnak az az ára is exportárunak fog számítani, amit a ruházati üzemek dolgoznak fel export tervük teljesítésében. A textiliparban prémiumfeltételként szerepel a ruházati üzemek jobb anyagellátása. Bizonyára ez a két intézkedés is segíteni fogja a ruházati üzemek eredményesebb munkáját. Végezetül válaszolt a feltett kérdésekre.