Ruházati Munkás, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Növeljük tovtibb ered­m­ényeinket! Lapunk megjelenése után néhány nappal ül össze az új esztendőben első alkalommal szakszervezetünk központi vezetősége. Az ülé­sen napirendre kerül a kongresszusi munka­verseny értékelése, és az 1967. évi termelési feladatok teljesítésére való felkészülés. Ez alkalommal számol be elnökségünk a két köz­ponti vezetőségi ülés között végzett munkáról. Az előzetes információ alapján látható, hogy iparágunkban a kongresszusi munkaver­seny nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az 1966-os évben az iparági tervek az előirány­zottnál kedvezőbben alakultak, illetve meg­valósultak. Az iparág I—III. negyedévi terme­lési érték nettó folyóáras tervét 103,8 száza­lékra teljesítette. Az időarányos kiszállítási kötelezettséget a belkereskedelem részére a program szerint 101,5 százalékra, a külkeres­kedelem felé 105,3 százalékra teljesítette. To­vább fejlődött iparágunk műszaki, technikai színvonala. Kielégítő eredményt értünk el a termelés és a gyártmányok korszerűsítése te­rén. A választékbővítésben is előrehaladtunk. A vásárlóközönség igényeit kielégítve elegendő habszivacs, orkán, szinte­tikus szálakkal átszőtt ballonkabát, női jersey ruha és kosztüm került a belkereskedelmi for­galomba. Nincsen birtokunkban még a IV. ne­gyedév, illetve az egész 1966-os év eredmé­nye, azonban biztosak vagyunk abban, hogy a ruhaipar eredményesen zárta az elmúlt évet. A mennyiségi terv teljesítése, a választék bővítése mellett a kongresszusi verseny idő­szaka alatt tovább fejlődött az iparág üzemei­nek termelési, műszaki színvonala, javult a munka szervezettsége. Vállalataink vezetői több intézkedést tettek elsősorban a belkeres­kedelemnél hiánycikként jelentkező ruházati cikk út legyártására. Több vállalatunk bedolgo­zási rendszer bevezetésével bővítette kapaci­tását. Hozzájárult a keresett termékek növe­léséhez az is, hogy sok helyen a munkaverseny keretén belül vietnami műszakokat szervez­tek. Elnökségünk, bár korlátozott mértékben vasárnapi műszakot is engedélyezett ott, ahol ez nagyon indokolt volt. A kongresszusi ver­seny idején az előző év azonos időszakához viszonyítva a dolgozók egy napi keresete ipar­ági szinten 7,5 százalékkal, 50,59 forintról 54,87 forintra emelkedett, mely 3,88 forint napi többletkeresetnek felel meg. A szocialista munkaverseny szervezésénél, módszereinél és anyagi ösztön­zésnél is jelentős előrehaladást értünk el, bár sok volt még a versenyt gátló tényező, és ta­lálkozni még mechanikus, bürokratikus eljá­rásokkal is. Javulás tapasztalható a verseny­ben élenjáró egyének és kollektívák erkölcsi és anyagi elismerésében is. Az anyagi elis­merésre ez évben csaknem mindenütt na­gyobb összeget fordítottak. A verseny idősza­kában a versenyző kollektívák a gazdaságos termelés teljesítésén túl fő feladatunk a szo­cialista brigádmozgalom továbbfejlesztését tűzték ki célul, így jelenleg az újonnan létre­jött brigádokkal együtt a dolgozók 33 száza­léka szocialista brigádban dolgozik. Ezek a kis közösségek a célkitűzések mielőbbi meg­valósításához, a feladatok határidőre való tel­jesítéséhez a különböző vállalások alapján nagy segítséget nyújtottak. A gazdasági mun­ka segítésén túl, jelentősen hozzájárultak az emberek neveléséhez a jó kollektív szellem kialakításához. Eredményyek kell értékelni azt is, hogy a már meglevő többszörösen cí­met nyert szocialista brigádok magasabb cím elnyerését tűzték ki célul. A szalagokon dol­gozók kollektíváján kívül egyéb területek dol­gozói is egyre többen bekapcsolódnak a ver­senybe. Például iparágunkban több mint ötszáz brigád közül ma már — a korábbi 97-tel szem­ben — 112 olyan brigádunk van, amely a sza­lagon kívül különböző állománycsoportokba tartozó dolgozókból tevődik össze. (Raktár, karbantartás, adminisztratív, műszaki stb.) Összefoglalva megállapítható, hogy a ruha­ipar ez évi tervét és minden mutatóját előre­láthatólag­ teljesíteni fogja. Ehhez nagymér­tékben hozzájárultak a kongresszusi munka­versenyben résztvevő versenyző kollektívák kiemelkedő eredményeikkel. Az 1966-ban szer­zett jó tapasztalatokat az 1967-es év munkájá­nál, annak előkészítésénél figyelembe kell ven­ni. A kongresszusi munkaverseny lendületét, a dolgozók kezdeményező készségét tovább kell fejleszteni ebben az évben is. Az 1967-es év vállalati és iparági tervei fokozott követelmé­nyeket tartalmaznak, ezért szükséges, hogy a jó módszerek továbbfejlesztése, és alkalmazása mellett felszámoljuk azokat a hiányosságokat, melyek gátolják a termelést. Központi vezető­ségünk részletesen fogja elemezni ezeket a hiányosságokat, és javaslatot tesz azok felszá­molására. Központi vezetőségünk a feladatok meghatá­rozásánál részletesen elemzi a szakszervezeti bizottságok feladatait is az adott problémák megoldásá­ban. Az illetékes elvtársak tájékoztatása alap­ján központi vezetőségünk javasolni fogja, hogy a termelésben jelentkező problémákat, és azok megoldására tett javaslatokat tárgyalják meg a szakszervezeti bizottságok, és vigyék a termelési tanácskozásokra. Törekedjenek arra, hogy a dolgozók világosan lássák a tennivaló­kat, kérjék ki véleményüket, javaslataikat, mert csak így lehetséges az adott ütemben ha­tékonyan munkálkodni a termelési feladatok eredményes végrehajtásában. A továbbiakban központi vezetőségünk fel­hívja a szakszervezeti bizottságok figyelmét arra, hogy kísérjék fokozottabb gonddal a vál-'­lalatok tervezési munkáját, támasszanak igényt a műszaki vezetés elé a dolgozókat érintő min­den kérdésben. Vizsgálják felül a vállalati sza­bályzatokat (munkarend, bérszabályzat), és készítsék el az 1967. évre szóló egészségügyi, munkavédelmi komplex tervet. Mindezeknél támaszkodjanak az illetékes szakszervezeti ak­tivistákra, kollektívákra. Az 1967-es év megnövekedett feladatainak végrehajtásához szükséges, hogy a szakszerve­zeti szervek a maguk területén, és a maguk eszközeivel ehhez hozzájáruljanak. A célkitű­zések megvalósításához elengedhetetlenül szükséges az üzemi demokrácia szélesítése. A munkásfórumok a taggyűlések, termelési ta­nácskozások jobb előkészítésével, a kritikai légkör kialakításával növeljék a munkásde­mokráciát. A termelésben felmerülő akadá­lyok elhárításával a dolgozók mindennapos ügyes-bajos dolgainak, panaszainak gyors, bürokráciamentes intézésével teremtsenek olyan légkört, amelyben minden munkás, és alkalmazott jókedvvel és zavartalanul végez­heti munkáját. Központi vezetőségi ülésünkön — úgy, aho­gyan az előzőeken is — bizonyára sok véle­mény és kritika fog elhangzani. Ezért követ­kező számunkban visszatérünk az ülés vitá­jára. Boldog új esztendőt! VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLTETEK! A MA OKA A RUHÁZATIPARI DÓZG­ŐZÖK SZAMZ£KV£Zerfl/NK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ÁRA 50 FILLÉR 1967. JANUÁR Nemzetközi világkereskedelmi konferencia A VI. szakszervezeti világkongresszus ha­tározata alapján a Szakszervezeti Világszövet­ség rendezésében december 14 és 17 között Budapesten az Építők Szakszervezetének kongresszusi termében kereskedelmi világ­­konferenciát tartottak. A négynapos konfe­renciára a világ valamennyi részéből, több mint ötven országból érkeztek küldöttek, az SZVSZ tagszervezeteinek és a kívülálló szak­­szervezeteknek a képviselői. A magyar szak­­szervezeteket Beckl Sándor, a SZOT titkársá­gának vezetésével hattagú küldöttség képvi­selte a tanácskozáson. A világkonferenciát Claudio Allemani, a konferencia elnöke nyi­totta meg, majd Louis Saillant, az SZVSZ fő­titkára egészítette ki az írásos beszámolóját. Saillant elvtárs bevezetőjében a világ orszá­gainak gazdasági életében jelentkező és a dolgozó lakosság életszínvonalára visszaható nemzetközi kereskedelmi és gazdasági kapcso­latok egyre fokozódó jelentőségét hangsú­lyozta. Erre utalt egyebek között a Kereske­delmi Világkonferencia egyik célkitűzését hir­dető jelmondat is: „Közös szakszervezeti ak­ció a nemzetközi kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztése a dolgozók és a népek érdekében.” A tanácskozáson a küldöttek be­számoltak hazájuk gazdasági helyzetéről és kifejtették véleményeiket a kereskedelmi kér­désekkel kapcsolatban. a­z elmúlt év legjelen­tősebb belpolitikai eseménye, pártunk IX. kongresszusa volt. Ha­sonlóan az előző kongresz­­szushoz, összegezte az el­múlt évek eredményeit, feltárta a jelentkező hiá­nyosságokat, és utat mu­tatott az elkövetkezendő évekre. Egy rövid cikk kere­te nem ad lehetőséget arra, hogy a kongresszuson fel­vetődött minden kérdést megemlítsünk, így csak azokra a feladatokra térünk ki, melyeknek megoldásában az üzemeknek, a tömegszer­vezeteknek tevékenyen részt kell venniök. A IX. pártkongresszus ha­tározata hangsúlyozza, hogy az új gazdasági mechaniz­mus bevezetésével nagyobb lehetőség nyílik a demokrá­cia fejlesztésére az üzemek­ben. A kérdések többségében a vállalatok az üzemek veze­tői maguk döntenek és szá­mukra is fontossá válik, hogy kollektívájuk tapasz­talataira, véleményére tá­maszkodjanak. Ugyanebbe az irányba hat a fokozódó anyagi érdekeltség. A dolgo­zók anyagilag is érdekeltté válnak abban, hogy a veze­tők figyelmét idejekorán fel­hívják a gazdálkodás hiá­nyosságaira, velük együtt közreműködjenek a hibák kijavításában. A szocialista demokrácia kiterjesztésében alapvető a dolgozó tömegek politikai tudatának fejlesz­tése, a rendszeres, sokoldalú tájékoztatás, és olyan politi­kai légkör megteremtése, amelyben kötelességüknek érzik, hogy mint az ország gazdái, részt vegyenek min­den fontos kérdés eldöntésé­ben. Ebben fontos szerepük van a szakszervezeteknek. Igen jelentős pártunk ha­tározata a családi pótlékra, az anyák és sokgyermekes családok segítésére vonatko­zóan. Az elmúlt években pártunk javaslatára több íz­ben megemeltük a családi pótlékot. Erőnkhöz mérten bővítettük az óvodai, bölcső­dei férőhelyeket, javítottuk a­­ gyermekek felnevelését elősegítő egészségügyi háló­zatot. Eddigi erőfeszítéseink nem tudták megoldani a problémákat, továbbra is nagy a különbség a több­­gyermekes és a gyermekte­len családok életszínvonala között. Indokoltnak tartjuk, hogy a családi pótlék 1966- ban végrehajtott emelését, ahogyan azt anyagi erőnk megengedi, a későbbi évek­ben további lépések köves­sék. Azt tervezzük, hogy a termelőszövetkezeti tagok családi pótléka 1970-ig érje el a bérből és fizetésből élők szintjét.­­ondoskodni kell arról,­­ hogy az anyákat, és különösen a sokgyer­mekes családokat nagyobb társadalmi megbecsülés övezze. A kongresszus java­solja megvizsgálni, hogyan lehetne növelni a gyermekes családok anyagi biztonságát és milyen további könnyíté­seket nyújtana a társadalom a dolgozni és tanulni akaró gyermekes anyáknak. Java­solta a kongresszus — és ezt kormányunk már rendelet­ben is megerősítette —, hogy 1967-ben gyermekgondozási segélyt vezessenek be. A 600 forintos gyermekgondozási segély lehetővé teszi, hogy a dolgozó anya munkaviszo­nyából eredő jogainak fenn­tartása mellett két és fél évig otthon maradhasson. Meg­könnyíti a nők helyzetét, el­sősorban a gyermekes anyá­két a napi 4—6 órás munka és a bedolgozás. A kong­resszus javasolja, hogy ezt a két lehetőséget nagyobb mértékben kell biztosítani a nők részére. A kongresszus határozata a népgazdaság fejlődésével is behatóan foglalkozik. A harmadik ötéves terv célja: folytatjuk hazánkban a szo­cialista társadalom teljes felépítését, tovább gyara­pítjuk az ország erőforrá­sait, növeljük a nemzeti jö­vedelmet, és rendszeresen javítjuk a lakosság életkö­rülményeit, kulturális és szociális ellátását. El kell érnünk az ipari termelés évi 6%-os növekedését, ennek 80 százalékát a termelékeny­ség emelkedésével kell fe­deznünk. A beruházások összege öt év alatt érte el a 250—260 milliárd forintot. A dolgozók reáljövedelme 14—16 százalékkal legyen magasabb. A fejlődés okozta új körülmények — mondja ki a határo­zat — napirendre tűzték a gazdasági mechanizmus re­formját. Gazdálkodásunk je­lenlegi módszerei már a mai helyzetnek sem felelnek meg teljesen. Társadalmi, gazda­sági fejlődésünk adott fokán lehetővé és szükségessé vált a tervgazdálkodás továbbfej­lesztése. A reform fő célja, hogy elősegítse szocialista rendszerünket, segítse a szo­cialista társadalom teljes f­elépí­tését, kibontakoztassa a szocialista tervgazdálkodás előnyeit, lehetővé tegye gaz­daságpolitikánk következe­tesebb megvalósítását. A gazdasági reform legfonto­sabb célkitűzései: — a nép­gazdaság dinamikusabb, ki­egyensúlyozottabb fejlődése, — a termelés és a fogyasz­tás szerkezetének olyan vál­tozása, amely megegyezik a népgazdasági szükségletek­kel, és kielégíti azokat — a nemzetközi munkamegosz­tásba való intenzívebb be­kapcsolódás, külkereskedel­münk gazdaságának javulá­sa — a tudomány és a technika eredményeinek gyorsabb behatolása a ter­melésbe és a fogyasztásba —, a dolgozók tevékeny, és ha­tékony részvétele vállala­tunknál a gazdasági f­lya­­matok irányításában és el­lenőrzésében — összességé­ben: eredményesebb gazdál­kodás az életszínvonal­emelés további bázisainak megteremtéséhez. A reform megvalósítása mélyreható politikai folyamat is, amely egész társadalmunkat érinti. Az életszínvonal alakulá­sával kapcsolatban a hatá­rozat hangsúlyozza, hogy az alapvető gazdaságpolitikai elvnek megfelelően a lakos­ság életszínvonala a nép­gazdaság fejlődésében elért eredmények alapján a jövő­ben is rendszeresen emel­kedik. A harmadik ötéves terv időszakában az egy főre jutó reáljövedelmet 14—16 százalékkal növeljük. Az egy keresőre jutó reálbér 9—10 százalékkal emelkedik. Az életszínvonal emelésében az eddiginél nagyobb szerep jut a reálbérek növelésének. Az új gazdasági rendsze­rünkben arra törekszünk, hogy az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedjék a jól dolgozó, az átlagosnál többet nyújtó munkások és alkal­mazottak keresete. Megértek a feltételei annak, hogy bér­rendszerünket tovább javít­suk. A bérkategóriákat úgy kell szabályozni, hogy azokban jobban kifejeződjék a nehéz fizikai, a kvalifikált és a nagyobb felelősséggel járó munka megbecsülése. A vállalatok c­égozói egyéni és kollektív erőfeszítéssel emel­jék a vállalati jövedelmező­séget, ehhez az eddiginél job­ban kapcsolódjék saját sze­mélyi jövedelmük, egyszer­smind meg kell teremtenünk a növekvő és differenciál­tabb igények kielégítésének feltételeit T­ovább kell folytatni a már eddig 170 ezer munkást érintő mun­kaidőcsökkentést. 1970 végé­re az egészségre ártalmas és különösen nehéz fizikai munkát igénylő összes mun­kakörben be kell vezetni a munkaidő eddigi mértékű csökkentését. Vállalatonként, üzemenként az eco.telje­sítményt és munkabért biz­tosítva 1968-tól kezdődően 1970 végéig fokozatosan az összes ipari dolgozók munka­idejét átlagosan heti 44 órá­ra kell csökkenteni. A kong­resszus felkéri a kormányt, és a szakszervezeteket, hogy a munkaidőcsökkentés beve­zetésének részletes rendjét szabályozzák. G­ IKi feladatok HM

Next