Ruházati Munkás, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1970-05-01 / 5. szám

Köszöntjük a Könnyűipar kiváló dolgozóit Április 4 alkalmából a könnyűipari minisz­ter a „Könnyűipar Kiváló Dolgozója” kitün­tetéssel jutalmazta a következő dolgozókat: Debreceni Ruhagyár, Ábri Mihályné beta­nított munkás, Ács Miklósné varrónő, Arany István szabász, Bagdi István csoportvezető, Barcza Józsefné vasaló, Bene Margit részva­saló, Buglyó Istvánná nyugdíjas, Éliás István­ná kézimunkás, Fekete II. Józsefné meós, Ju­hász Józsefné előadó, Kulik Józsefné géprész, Kraudi Gyuláné diszponens, Lukács Albertné vasaló, Makai Mihályné gépész, Miklós Dezső­­né bérelszámoló, Miksztai Árpádné raktáros, Mészáros Béláné meós, Mózsik László cso­portvezető, Nagy I­. Róza kézimunkás, Nagy Lászlóné előadó, Cs. Nagy Kálmán rajzoló, Orbán Mihályné gépész, Pallagi Imréné gé­pész, Papp Lajosné gépész, Pócs Gáborné meós, Szakács Lajosné előadó, Szatmári Er­zsébet osztályvezető. Divattervező Vállalat: Darvas Károly tech­nikus, Csikós Gézáné szabász, Haár Istvánná gépész, Németh Lajosné ügyintéző, Vidor Sán­­dorné csoportvezető. Férfi Fehérneműgyár: Ali Istvánná csoport­­vezető, Dominkó Ilona géprész, Fekécs Margit előadó, Fél Imréné előadó, Major Antal mű­szerész, Mózer József osztályvezető, Med­­gyasszai Zsuzsa gépész, Novák Pálné gépész, Pál Józsefné meós, Perjéssy Ervin főosztály­­vezető, Pintér Sándorné meós, Prandovszky Sándorné ügyintéző, Princz Józsefné gépiész, Sándor Péterné varrónő, Szabó Károly meós, Szász Istvánná speciálgépes, Szép Józsefné technikus, Szilákká Sándor üzemvezető, Türei Sándor dekorációs, Tóth Pálné gépiész, Vand­­lik János meós, Zsigovits István mintavarró. Kaposvári Ruhagyár: Babai Mártonná var­rónő, Barabás Ferenc szabó, Bernáth József könyvelő, Bíró Lajos instruktor, Bund István kőműves, Erdélyi János szalagvezető, id. Fa­ludi Ferenc nyugdíjas, Fazekas Pál szalagve­zető, Gergely József szalagvezető, Holtgold Márton osztályvezető, Horváth János szalag­vezető, Hotter Károly technikus, Illés József vasaló, Kalmár Lajos gépész, Kéri József sza­lagvezető, Kiss Istvánné varrónő, Lengyel Sándorné gép­ész, Németh Sándorné gépész, Perényi Miklós szalagvezető, Raj Jenő sza­lagvezető, Romhányi Ferenc kőműves, Szabó János szabászata vezető, Szőnyi József rajzoló, Tallián Ferenc technikus, Tinusz Károlyné szalagvezető, Tóth István raktárvezető, Tóth Gyula meós, Torma János raktárvezető, Zá­­bó Ottóné gépész. Női Fehérneműgyár: Bajsza Ferencné cso­portvezető, Barta Károlyné raktáros, Farkas Józsefné varrónő, Földvári Dezső osztályveze­tő, Gádor Jenő raktáros, Ganzé Sándorné var­rónő, Holcz Jánosné művezető, Herényi Bélá­­né varrónő, Kokály Lajosné laboratóriumi felfektető, Kucsák Ferencné szabász, dr. Nagy Lászlóné csoportvezető, Saári Istvánné mű­vezető, Szabó Sándor István meós, Táborosi János főosztályvezető, Veres Ágostonná meós, Vass Béláné mun­kaerőgazdálkodó, Wincz Ká­rolyné varrónő. Szegedi Ruhagyár: Bogdán Imréné gépész, T. Buzder János főművezető, Hedrich Károly­né gépész, Á. Tandari Jánosné gépiész. Seif­­mann Béláné, anyagbeszerzési előadó, Ludá­­nyi László kellékraktárvezető, Mácsai Jenőné félkészáruraktári munkás. Május 1, Ruhagyár: Ágotai Lajosné cso­portvezető, Barthó Géza szalagvezető, Boór Im­réné gépész, Drösböth Lajos géprész, Farkas Józsefné gépész, Fenyvesi István szalagvezető, Gajdos Zoltán főművezető, Gál Béla ügyinté­ző, Harr Pál raktárvezető, Kádár Miklós üzemvezető, Kornfeld János műszerész, Ko­vács Benőné kézimunkás, Kovács László mű­szerész, Kovács Imre I. meós, Kovács Imre II. szabász, Lakat Kálmán osztályvezető, Máder G­yála meós, Nagy Ferenc csúcsmecs, Németh Mihályné segédmunkás, Papp Gyula csoport­­vezető, Pataki Jánosné polg. véd. törzspa­rancsnok, Rákóczy Ferencné ügyintéző, Rős­­ner József rendész, Szabó Ferenc szalagveze­tő, Szépe Sándor géprész, Vass János esztergá­lyos, Varga Ferencné szalagvezető. Soproni Ruhagyár: Csiszár Jánosné meós, Horváth Lászlóné normál, Horváth Teréz diszponens, Kálmán Gizella géprész, Kondor Gyuláné meós, Körmendi Ferenc szabász, Ruisz Ilona teremírnok, Rosta János szabász, Seidl Ferenc vasaló, Zsejki József asztalos. Vörös Október Férfiruhagyár: Barna Kami­ meós, Barát Ferenc csoportvezető, Bostai Pál­né géprész, Czimber Józsefné kompresszorke­zelő, dr. Diera Pál üzemigazgató, Bokor Dé­nes csoportvezető, Eiler Károlyné varrónő, Erdős Miklós csoportvezető, Fazekas Mihály csoportvezető, Fehér János meós, Furu­­lyás László osztályvezető, Gergő Ferenc fő­művezető, Grabarics József gőzvasaló, Hegyi Győző művezető, Jóni Ferenc bel­ső ellenőr, Keller Sándor osztályvezető, Ki­rály Tibor osztályvezető, Kiscsák Pálné var­rónő, Koltai Lajos igazgató, Komlódy Ferenc meo­vezető, Missurai János meós, Nógrádi Jó­zsefné segédmunkás, Pálóczi Istvánné előadó, Pest Tamás gondnok, Pintér Mihályné gé­pész, Sáfár Jánosné meós, Sárközi Mihály művezető, Schneider Ferenc géprész, Szabó Éva gépész, Szabó Károly szabász, Szabó Sándor­né előadó, Szegő Sándorné ügyintéző, Szeker­­ka József művezető, Tomona Károlyné géprész, G. Tóth Ferenc varrónő, Úri Imre raktárve­­zető-h., Vász Lajos főrművezető, Zlatarics Mi­hály meós. A Ütést tartott szakmai szövetségünk Textil-, Bőr- és Ruhá­zati­pari Dolgozók Szak­szervezetei Szövetsége elnökségének néhány héttel ezelőtti vizsgálata megállapí­totta: a szociális és a kultu­rális alapok, valamint a béren kívüli juttatások mértéke és színvonala nem csökkent, sőt néhány vonatkozásban sokat javult az 1968. január 1-én életbe lépett gazdaságirá­nyítási rendszer óta. Érvé­nyesült a szakszervezetek XXI. kongresszusának állás­pontja: „... az üzemi hatáskör­be kerülő juttatásokat a je­lenlegi szinten kell tartani, és ha mód van rá, fejleszteni... A továbbfejlesztésről a helyi gazdasági­ és szakszervezeti szerveknek kell gondoskodni­­ok. Az adatok szerint a szociá­lis, kulturális, sport és egyéb kiadások összege 1969-ben 13,7%-kal haladta meg az 1967-es évit. Ezen belül szo­ciális célokra 8,9, kulturális alapként 16,9, a sporttámoga­tásra 15,9, egyéb célokra pe­dig 62,9 százalékkal használ­tak fel többet. A növekedés üteme tehát jelentős. Mértéke azonban elmarad a részesedési alap 25,3 százalékos emelke­désétől. Ebből következik, hogy a felhasználás aránya csökkent. 1967-ben a részese­dési alap 14,7, 1968-ban 12,9, 1969-ben pedig 13,3 százaléká­ból képeztek szociális, kultu­rális és sportcélokat szolgáló alapot a vállalatok. Az általában kedvező képen belül nagyok az eltérések. A vizsgált időszakban például sok új vállalati üdülő létesült Ennek következtében 1969-ben 45 százalékkal többet költöt­tek a vállalati üdülők fenntar­tására, mint két évvel koráb­ban. A gyermekintézményeknél viszon­t alig van változás. Az óvodák és a bölcsődék fenn­tartása lényegében az 1967. évi alacsony szinten történik. A kulturális alap felhasz­nálása kissé egyoldalú. A ki­adásoknak csaknem feléből a társadalmi ünnepek, évfor­dulók és egyéb rendezvények költségeit fedezik. A sportnak adott támogatás döntő többségét az önálló sportkörök kapják. A tömeg­sportra fordított kiadások eb­ből nehezen szűrhetők ki. S­zakmai szövetségünk el­nökségének megállapí­tása szerint a vállala­tok szakszervezeti tanácsai — egyetértési, döntési és ellen­őrzési jogukkal élve — igye­keztek befolyásolni a vállalati alapok képzését és felhaszná­lását. Néhol azonban formális a közreműködés. Előfordul, hogy a vállalat által készített felhasználási tervet a szak­szervezeti szervek mó­dosítás nélkül elfogadják, ak­kor is, ha indokolt lenne az ellenvetés. Egy-két esetben olyasmi is előfordult, hogy a szakszer­vezet észrevételeit figyelmen kívül hagyta az igazgató, ez ellen nem tiltakozott a szak­­szervezeti tanács. A szövetségünk elnöksége éppen ezért úgy határozott, hogy a szakszervezeti tiszt­ségviselőket jobban fel kell készíteni a vállalati alapokkal történő helyes gazdálkodásra. El kell érni, hogy a tanácsok rendszeresen éljenek döntési jogkörükkel, s az szb-titkárok ellenjegyzése nélkül semmifé­le költséget ne számoljanak el a keretek terhére. Szüksé­gesnek tartja az elnökség, hogy a SZOT és a Pénzügymi­nisztérium közös intézkedést adjon ki , milyen költségek számolhatók el a részesedési alap szociális, kulturális és sport kereteinek terhére. Élenjárók a véradásban A Debreceni Ruhagyár edelényi telepén véradó­ na­pot ren­dezett a járási Vöröskereszt, amihez a telep dolgozói nagyon szép eredménnyel járultak hozzá. A Vöröskereszt titkára be­szélt a véradás jelentőségéről, elmondotta, hogy a vérből mennyi gyógyszer készül, és milyen sóit életet mentenek meg vele. Dolgozóink ezt nagyon megértették és szívügyükké tet­ték, amit abból is láthatunk, hogy telepünk 150 dolgozója kö­zül hetvenen jelentkeztek véradásra. A hetvenből hatvanhár­­man először adtak vért. A szalagok közül kiemelkedett a né­gyes szalag, ahol 30 dolgozó közül huszonketten jelentkeztek véradásra. Dolgozóink jól vizsgáztak, emberbaráti szeretetből. Dr. Dicső Szabolcsné ­Új üzemet avattak Jánosaknán 1967. májusában a megüresedett bányász szálló épületei új gazdát találtak a Nógrád megyei kis bányásztelepülésen, Jánosaknán. A Női Fehérneműgyár létrehozta telephelyét. A szénbányászat leépítése tette szükségessé ezt a lépést, hogy megfelelő munkalehetőséget biztosíthasson a dolgozni akaró r­ók számára. Sok nehézséggel indult meg a termelő mimika. Olyan dolgozókkal indultunk, akik a varrás műveletét akkor kezdték megismerni. Az anyaüzem megfelelő szakembereket biztosított, akik rövid idő alatt komoly eredményeket értek el. A fáradozásuk eredményét ma már termékeink mennyisége és minősége is bizonyítja. Üzemünk termékeit már nemcsak a hazai fogyasztók, hanem külföld is megismerte. Jó kollektíva alakult ki a tömegs­zervezeteink irányítása alatt. A kialakult brigádok között verseny indult, amely to­vább növelte a munka eredményességét. Egységes volt a küz­delem a felajánlások teljesítéséért. Dolgozóink többsége már száz százalékon felüli teljesítményt is elért, de van olyan dol­gozónk is, aki 140 %-ot teljesített. A létszám emelkedése vál­tozásokat követelt. Az igényeknek megfelelően a régi Csepel varrógépeink helyébe gyorsfordulás Textima gépeket kaptunk." Az épületek nem feleltek meg a követelményeknek, így meg­kezdték egy új üzem építését. Az elmúlt hónapban kettős ünnepet tartottunk. Székely Józsefné üzemünk igazgatója ünnepi megemlékezést adott ha­zánk felszabadulásának 25. évfordulójáról, és eszménk nagy vezére, Lenin elvtárs születésének századik évfordulójáról. El­ismeréssel szólt üzemünk eddigi munkájáról, elért eredménye­inkről, kiemelve a törzsgárdát, melynek tagjai kezdettől fog­va az üzem erősségét alkotják. Ebből a gárdából alakult ki az új műszaki csoport, mely már képes a szalagok szakszerű ve­zetésére. Legjobbjaink közül tíz dolgozónk részére a „Kiváló dolgozó” jelvényt adta át. Ez után az igazgató elvtársnő átadta a mintegy 23 millió forintos beruházással épített új üzemet. Itt is a bánya öröké­be léptünk, a volt irodaház és az új épületünk már egy egé­szet képez, ami a tulajdonunk. Ezt jelzi a bejárat fölé tett üzemi névtábla, a védjegyünkkel, a pávával. Leleplezésre ke­rült egy emléktábla, mely arra emlékezteti az arra járókat, hogy üzemünk a Lenin-centenárium évében került átadásra. Az új üzem átadása lehetővé tette a létszám emelését. Újab­ban két szalag alakult, így létszámunk már eléri a 370 főt. Je­lenlegi viszonyaink még további hét szalag beindulását teszik lehetővé. Az üzem átadásánál képviseltette magát a megyei és a városi pártbizottság, a könnyűipari minisztérium és szak­­szervezetünk. Szabados Józsefné Köszönöm Hivatalos leveleink között egy kedves, megható írást talál­tunk. „Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete Elnöksége és Munkatársai!” — így hangzik a megszólítás. A levél szövege a következő: „Meghatottan vettem kézhez az elmúlt év végén az új évi jókívánságokat tartalmazó kis borítékot. A Nemzet­közi Nőnap alkalmából örömmel nézegettem az üdvözlő lapon küldött kedves, szép csokorba kötött virágokat, amivel en­gem is üdvözöltek. Engem, a rokkant járadékos beteg asszonyt. Nagyon jólesik,, hogy gondolnak rám. Úgy érzem, mellettem vannak, számíthatok segítségükre. Fiatal korom óta tagja va­gyok a szakszervezetnek. Ez idő alatt sokszor éreztem a kö­zösség szeretetét, törődését, és ez nagyon jó érzés. Továbbra is hű tisztelettel üdvözlöm szakszervezetünk elnökségét és mun­katársait. Köszönöm szíves figyelmüket. Sashegyi Lajosné Budapest, IX., Napfény u. 1. A nyugdíjasokra vonatkozó jogszabályokról Alkotmányunk kimondja, hogy egyenlő munkáért egyen­lő bért kell fizetni. Megismét­li ezt a Munka Törvénykönyve is, amikor kimondja a 18. § (3) bekezdésében, hogy a mun­kaviszony létesítése és a mun­kaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek meghatározá­sa során nem szabad hátrá­nyos megkülönböztetést ternni a dolgozók közt, nemük, ko­ruk stb. szerint. Mégis, amikor arra kerül a sor, hogy már nyugdíjban le­vő dolgozókat alkalmaznak, ezekről a rendelkezésekről számos helyen megfeledkez­nek. Ezért került kiadásra a Munkaügyi Minisztérium és a SZOT közös állásfoglalása is (megjelent a Munkaügyi Köz­löny 1968. évi 12. számában), melynek 192. sz. elvi határo­zata foglalkozik a nyugdíja­sok kérdésével. Ez az elvi ha­tározat kimondja, hogy a nyugdíjban levő és újból mun­kába állított dolgozókat ugyanolyan jogok illetik meg, mint az aktívakat, természe­tesen munkaidejük és munka­bérük arányában. Kimondja ez az elvi határozat, hogy a nyugdíjas dolgozót munkába állítása esetén újból be kell sorolni. Meg kell állapítani, hogy teljes munkaidővel való foglalkoztatása esetén milyen bérezésben részesülne és en­nek figyelembevételével kell megállapítani, hogy havi 500, illetve évi 6000 forintért meny­nyi időn át kell a számára meghatározott besorolás sze­rinti munkakörben munkát teljesítenie. Megilleti a nyug­díjas dolgozót a szabadság is. Ennek kiszámításáról a 230. sz. elvű határozat rendelkezik, és elrendeli a részfoglalkozás­nak megfelelő részszabadság kiadását. Nem szabad megfeledkezni az 5/1967. (X. 8.) MüM sz. ren­delet 8. §-áról, mely kimond­ja, hogy bármilyen hosszú megszakítással történt a mun­kaviszony bármilyen címen való megszüntetése, mindezek­re figyelem nélkül, minden munkaviszonyban töltött időt egybe kell számítani. Mivel a nyugdíjasnak a nyugdíjba menetele előtt már feltétlenül volt munkaviszonya, a nyugdí­jas két munkában töltött idő­höz ezt is hozzá kell számíta­ni, és ennek alapján — a részfoglalkoztatásnak megfele­lően — kell a szabadságát meg­állapítani, és kiadni. A nyugdíjast tehát minden jog éppen úgy megilleti, mint azt a dolgozót, aki még aktív. A munkáltatónak viszont fennáll az a kötelezettsége, hogy ha a nyugdíjas elérte a folyó évben a 6000 forintot, akkor azt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál jelenteni tarto­zik. A 6000 forintos korlát nem a vállalatot, hanem a nyugdíjast köti. Ugyanis, ha a nyugdíjas munkája után járó összeg több, mint 6000 forint, azt részére ki kell fizetni. Ha azonban a dolgozó több, mint 6000 forintot vett fel, akkor őt az a hátrány éri, hogy a mun­kaviszonyából még abban az évben háralevő időre nyugdí­jat nem fog kapni. Nem érinti viszont az évi 6000 fo­rintos keretet a szabadság­­megváltás, a nyereségrészese­dés és a jubileumi jutalom összege. A nyugdíjast jubileu­mi jutalom is megilleti a tör­vényes keretek között. Ebben a vonatkozásban több prob­léma merült fel, melyek te­kintetében a helyes eljárást az alábbiakban ismertetjük. 1. Abban az esetben, ha a nyugdíjas még aktív korában vált jogosulttá a jubileumi ju­talomra, de azt a vállalat nem fizette ki, akkor a nyugdíjas­nak annál a vállalatnál kell megkapnia a jubileumi jutal­mat, ahol az ehhez való jogo­sultságát elérte. A jubileumi jutalom mértéke: a jogosult­ság időpontjában a dolgozót megillető alapkereset. Ez leg­feljebb 3 éven belül érvénye­síthető. Ha viszont az esedé­kességtől 3 év már eltelt, ak­kor ez az igény már elévült. Ezzel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tör­vényt visszamenőlegesen al­kalmazni nem lehet. Nem le­het tehát az 1968. január 1. óta érvényben levő törvény alap­ján számítani a jubileumi ju­talomhoz szükséges időt (mun­kaviszonyokat összeadni) és ennek alapján a régi helyen jubileumi jutalom igénnyel fellépni. 2. Ha a nyugdíjas aktív ko­rában nem szerezte meg a jo­gosultságot, hanem a 25. évet nyugdíjasként tölti be, úgy a jubileumi jutalom a 25 év be­töltésének időpontjában meg­levő havi alapkereset. Ez havi 500 forintnál több is lehet, mi­vel az új szabályozás nem havi 500, hanem évi 6000 forint ki­fizetését engedélyezi a nyug­díjasnak. 3. Ha a nyugdíjas korábban már megkapta a jubileumi ju­talmat a 25 év munkaviszony­ban töltött ideje alapján, ak­kor a 40 éves jubileumi jutal­mat a jogosultság időpontjá­ban, de a 25 éves jubileumi jutalom esedékességétől, illet­ve kifizetésétől számított 15 év munkaviszony után kaphat­ja csak meg. A vállalatnak joga van ettől a szabálytól a dolgozó javára eltérni. Ha pél­dául a dogozó 1967-ben kapta meg — 32 éves szolgálata után — a jubileumi jutalmat, mert a munkaviszony folyamatossá­gi hiány miatt ez csak 1967- ben vált esedékessé — legko­rábban 15 év múlva, illetve nyugdíjbamenetel esetén már 10 év múlva kaphatja meg a jubileumi jutalmát. Mivel et­től a vállalat a 10/1967. (X. 8.) MüM rendelet 8. § alapján a dolgozó javára eltérhet, nem követ el törvénysértést, ha 1970-ben — amikor a dolgozó nyugdíjba megy és 35 éves szolgálata van — a jubileumi jutalmat kifizeti. 4. Ha valaki megkapta a 25 éves jubileumi jutalmat, újabb 10 év után mint nyugdíjas, nem kaphatja meg a **e évest. Ez a kedvezmény csant **okat­ a dolgozókat illeti meg, akik a 25 éves jubileumi jutalom kifizetése után még legalább 10 évet munkaviszonyban töl­töttek akkor, amikor nyugdíj­ba mennek. Azonban akik már nyugdíjban vannak, ezt a kedvezményt nyugdíjasként már nem élvezhetik. Dr. Varga Gáborné, a szakszervezeti jogtanácsosa HELYREIGAZ­ÍTÁS Előző számunkban a kor­­mánykitüntetéssel és a szak­­szervezeti munkáért kitünte­téssel jutalm­a­zottak névsorá­ban több hibás közlés történt. A helyes szöveg a következő: Frányó Mária, a Kaposvári Ruhagyár szb-titkára, Mari Sándorné, a Szegedi Ruha­gyár VSzT titkára, a központi vezetőség tagja. Lovas László­né, a Női Fehérneműgyár VSzT titkára, a központi veze­tőség tagja. Antal Györgyné, a Május 1. Ruhagyár műhely­bizottsági titkára.

Next