Ruházati Munkás, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

Központi vezetőségünk napirendjén Vállalataink tervei, eredményei A ruhaipari vállalatok középtá­vú terveiről, az 1986. évi ruha­ipari gazdasági eredményekről és az 1987. évi tervekről tárgyalt december 18-án központi vezető­ségiünk. A napirend előadója Cseh József ipari miniszterhe­lyettes és Wittich Tamás, szak­­szervezetünk titkára volt Igények és realitások Mint az ipari minisztériumi elő­terjesztésből kitűnik, a VII. ötéves terv a textilruházati ipartól azt igényli, hogy az ipar átlagának megfelelő fejlődési dinamikát érjen el; a mind jobban differenciálódó belföldi igényeket egyre magasabb színvonalon elégítse ki, növekedjen az iparág exportorientáltsága. A mi­nisztériumi alapítású vállalatok VII. ötéves tervei alapján viszont az álla­pítható meg, hogy a vállalati terme­lési szándékok nem érik el a nép­­gazdasági terv számítási anyagában elvárt növekedést. A tervek a terv­időszak első két évében nagyság­rendcsökkenést, illetve stagnálást, későbbre dinamikus növekedést tartalmaznak. A minisztérium állás­pontja az, hogy meg kell fordítani az évek óta tartó kedvezőtlen folya­matokat. Az 1987. évben az iparág­nak önerőből, a szabályozás keretei között a tartalékok további erőteljes igénybevételével, a szakmai, szelle­mi tudás fokozott hasznosításával kell eredményesen gazdálkodnia. Világpiaci élénkülés nem várható, de a piaci munka fokozása elősegít­heti a tervek megvalósítását. A szakszervezet álláspontja sze­rint a ruházati ipar a legfontosabb célkitűzéseket az 1986. évben telje­sítette. Az évindítás a rossz alap­anyag-ellátás miatt gyenge volt, ezt a hátrányt az év végéig nem sike­rült behozni. Romlott a piaci hely­zet, ebben a helyzetben a tervtől 2%-kal elmaradó tőkés export nagy eredmény. A kapacitás sem volt elég a tervteljesítéshez, ennek oka a nagymértékű létszámcsökkenés és a műszaki fejlesztés elmaradása. A nyereség is elmaradt a tervezet­től, vállalatonként különböző mér­tékben. Mindezek ellenére azt mondhatjuk, hogy a ruházati ipar az 1986-os évben, a tehetségéhez ké­pest nagyszerűen teljesített. A múlt esztendő nem mondható a belső tartalékok feltárása évének, ami már jelzi is az 1987-es feladato­kat. A szakszervezet ajánlja, hogy a vállalatoknál a három évforduló — a nagy októberi szocialista forrada­lom 70., a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete fennállásának 95., a textilruházat-ipari szervezett újító­mozgalom 10. évfordulója — tiszte­letére szervezzenek munkaverseny­­szakaszokat. Vélemények Az előterjesztéshez többen elke­seredett hangnemben szóltak hoz­zá. Juhász Péterné például kifejtet­te: nehéz ma ebben az ágazatban lelkesíteni akkor, amikor anyagellá­tási hibák miatt kényszerszabadság­ra kell küldeni a dolgozókat, utána pedig túlórával próbálnak szépíteni. A sok túlórát már a család sem vise­li el. Szabó Bálintné megkérdezte: mikor jut nyitott fülekhez a ruha­ipari dolgozók sok keserve? Papp Ferenc véleménye szerint a várható szabályozások miatt bizonytalan helyzetbe kerülnek a vállalatok. Ecsédi Károlyné véleménye: bűn, hogy a sok megoldatlan probléma miatt az iparág szakmai színvonala folyamatosan romlik. Szarvas And­­rásné országgyűlési képviselő, aki meghívottként vett részt az ülésen, optimistábban nyilatkozott, mert hisz a ruházati dolgozók kitartásá­ban és bízik az iparág jövőjében. Markovics Frigyesné hozzászólásá­ból: „Egyetértünk azzal, hogy telje­sítményarányos legyen a bérezés, de nekünk pont az a gondunk, hogy nem az.” A központi vezetőség ülésén részt vett Kósáné dr. Kovács Magda, a Szakszervezetek Országos Tanácsá­nak titkára. Hozzászólását a követ­kezőkkel kezdte: „Úgy érzem, köte­lességem, hogy az ilyen nehéz hely­zetükben meghallgassam Önöket. Ilyen helyzetben sokan közömbö­sek, vállvonogatók lettek, de az Önök előterjesztéséből azt látom, hogy nem váltak közömbössé. A Szakszervezetek Országos Ta­nácsának vezetése egyetért azzal, amit a központi vezetőség az októ­ber 29-i ülésén elfogadott. Elmond­hatom, hogy gondjaiban a ruhaipari ágazat nincs egyedül. A SZOT veze­tése tudja azt, hogy az új keresetsza­bályozás intézkedései ezt az ágaza­tot nehéz helyzetbe hozták. A SZOT Elnökségének van egy elképzelése a legégetőbb bérezési feszültségben lévők helyzetének rendezésére, köz­tük szerepelnek a ruhaipari dolgo­zók is. Olvashatták, hogy a SZOT és a kormány tárgyalásán e rétegek bérének emelésében megállapodni nem tudtunk. De ez nem jelenti azt, hogy a SZOT nem képviseli tovább érdekeiket. Mi a záloga annak, hogy azok a remények, amelyek a kongresszu­sukon melengettek bennünket, megvalósulnak? Az alkotó, a terem­tő ember. Legyenek meggyőződve arról, hogy mindaz, amit a kong­resszuson elmondtak, nem pusztá­ba kiáltott szó. A SZOT számon tartja ezeket, és problémáik megol­dását képviseli.” Állásfoglalás A központi vezetőség állásfoglalá­sa az 1986. évi teljesítményt elisme­rő sorok után tartalmazza azokat az ajánlásokat, amelyeket az 1987. évi tervek teljesítéséhez ad. S ezeket a vállalatok vezetői megkapják. Az ál­lásfoglalás tartalmazza azokat a ké­réseket is, melyeket az alapszerve­zeti szakszervezeti testületekhez in­tézett a központi vezetőség. A terje­delmes állásfoglalás tükrözi azt a szemléletet, amelyet Czerván Már­tonné főtitkár összefoglalója tartal­mazott: „Problémáink ne legyenek takarói a hanyag, felelőtlen maga­tartásnak. A mi magatartásunk csak egy lehet: a ruházati ipar tag­sága érdekeit védeni, képviselni és ütköztetni.” * A központi vezetőség elismeré­sét és köszönetét fejezte ki a ru­haipari dolgozóknak és család­tagjaiknak a végzett munkáért és a sok megértésért. Szabad vállalkozni Beszélgetés SZABÓ IMRE államtitkárral Textiltechnikus, szövettervező, majd textilmérnök, aki hosszú ideig vezette a Könnyűipari Minisztérium ruházati főosztályát. 1977-ben mi­niszterhelyettes, majd az Ipari Mi­nisztérium államtitkára lett. Egész életében, hivatásában, családjában mindig jelen volt a divattal való fog­lalkozás.­­ A divatipar sikeres ágazatnak számít a magyar népgazdaságban. Mindnyájan emlékezünk rá, hogy fejlődésünk első periódusában az volt a legfontosabb feladatunk, hogy felruházzuk a lakosságot, de már akkor is teljesített az ipar ex­portfeladatokat. Ez az exportorien­táltság — úgy gondolom — előnyé­re vált az ipar fejlődésének, meg ne­künk, fogyasztóknak is. Ugyanis az exportra kényszerített iparágak és vállalataik mindig kénytelenek megküzdeni a konkurenciával, na­ponta érzékelik, hogy a világon mi a divat, mit lehet eladni és mennyiért, és ez visszahat az ipar fejlesztésére, valamint az árviszonyokra is. — És itt jutunk el az árrendszer­hez. — Mai árrendszerünk olyan, hogy ha valamilyen termékcsoport­ban egy vállalat kiemelkedő ered­ményt ér el, ezzel egyidejűleg nem javul az export hatékonysága, mert amit az egyik árucsoporton nyert, azt egy másikon el kell engedni. Et­től csökken a vállalat érdekeltsége. Az elv helyes, csak az lenne jó, ha az árleszállításra nem az árrend­szer, hanem a verseny késztetné a vállalatokat. Sajnos, miután a pia­cunk hiányos vagy nem valós piac, az árrendszerünk sem a kínálati pi­ac versenyét tükrözi, és ezek a tor­zulások kihatnak a kínálatra is. — A termelési ciklus is sok gon­dot okoz a ruházati iparnak. — Ha évente, félévente ki kell cserélni divatosabbra a termékeket, akkor ehhez nemcsak új festéket, új nyersanyagot kell venni, hanem új gépeket is. Az elmúlt néhány évben sok gondot okozott — és okoz ma is — az a körülmény, hogy nem volt elegendő gépünk a divat követésé­re. Sajnos, több pénzünk a jövőben sem lesz, de ami van, azt okosabban kell elkölteni. El kell tudni menni a lényegtelen dolgok mellett, kegyet­lenül kell megszüntetni azt, ami rossz, hogy ne egye a pénzt és ne kelljen a veszteséges épületekhez, gyártmányokhoz gépet, eszközöket, embereket lekötni. Ez tarthatatlan helyzet. Erőszakosan meg kell sza­badulni attól, ami nem hoz hasznot, és erőteljesebben koncentrálni azokra a területekre, ahol nagyobb esélyünk van a divathoz, a korsze­rűbb termékhez, sőt a csúcstechno­lógiákhoz felzárkózni. — Hogyan? Milyen eszközökkel, milyen emberekkel, milyen bérek­kel? — A magyar ruházati ipar, több vállalat helyzete — különösen egyes méteráru-termelőké — na­gyon nehéz. Ennek belső, külső okai vannak. A közelmúltban mi­nisztériumunk, a szakszervezetek és a nagyvállalatok vezetői együtt vizsgálták az ipar helyzetét, és ja­vaslatokat tettek az államilag szük­séges intézkedésekre. Valamennyi kormánybizottság a közeljövőben ezt a helyzetet várhatóan tárgyalja, és a stabilizáláshoz a megfelelő ha­tározatokat meghozza. Azonban tá­mogatva jól még senki sem boldo­gult! Egy nehéz helyzetből kijönni mindenkinek magának kell. A ruhá­zati iparnak is. Muszáj az iparunkat hatékonyabbá tenni, muszáj jobban alkalmazkodnunk a piacváltozás­hoz, a feltételek változásaihoz, és a saját szabályozóinkhoz is jobban meg kell tanulni alkalmazkodni. Itt (Folytatás a 3. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A R­U­HÁZ­ATI­PAR­I DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XXV. évfolyam, 1. szám Ára: 2,50 forint 1987. JANUÁR ELNÖKSÉGÜNK TÁRGYALTA A Modex tevékenysége A Modex Konfekciókereskedelmi Közös Vállalat tevékenységéről adott tájékoztatást elnökségünknek a decemberi ülésen Konitz József igazgató. Mint ismeretes, a vállalat 1983. január 1-jén alakult meg, a magyar konfekcióipar jelentős ter­melővállalatai, szövetkezetei és a Hungarotex Külkereskedelmi Vál­lalat társulásával. Az alapító válla­latok a következők voltak: Color Ruházati Vállalat, Egri Ruhaipari Szövetkezet, Hegyalja Ruházati Szövetkezet, Kaposvári Ruhagyár, Május 1. Ruhagyár, Salgótarjáni Ruhagyár, Styl Ruházati Vállalat, Szegedi Ruhagyár, Vörös Október Férfiruhagyár, Zalaegerszegi Ruha­gyár és a Hungarotex. Mint a tájékoztató tartalmazta, az új típusú vállalat létrehozásának célja az volt, hogy a termelés és a kereskedelem összekapcsolásával, a közös érdekeltség megteremtésével a korábbiaknál hatékonyabb, rugal­masabb értékesítési formát teremt­senek a magyar konfekciótermékek külkereskedelmében. A közös vállalat működéséhez szükséges alaptőkét az alapító válla­latok adták. A tagvállalatok megál­lapodtak, hogy a külkereskedelem­ben és a termelésben együttműköd­nek, az elért eredményből közösen részesednek és a veszteséget is kö­zösen viselik. Ennek érdekében a Modex és az alapítók kölcsönösen kötelezettséget vállaltak abban, hogy a termelők csak a Modexen keresztül értékesíthetik exportáru­­alapjukat, és a Modex alapvetően a tagvállalatok exporttermékeinek ér­tékesítésével foglalkozik. A kizáró­lagosságra vonatkozó megállapodás 1985. december 31-én járt le, moder­nizálása folyamatban van. A közös vállalat irányító szerve­zete az igazgatótanács, amelyben minden alapító vállalat vezetője vesz részt. A Modex igazgatóját és igazgatóhelyettesét az igazgatóta­nács nevezi ki, illetve menti fel. Ahogy Kánitz József igazgató el­mondta, a Modex tevékenysége a megállapodás értelmében a felsőru­házati konfekciótermékek tőkés és szocialista exportjára, az ehhez szükséges és az alapító vállalatok által igényelt méteráru és kellékek importjára terjed ki. Az alapítók ter­melésének jelentős hányada export­ra kerül, ezért a Modex szerepe a magyar textilruházati külkereske­delemben meghatározó, indulásától kezdve az iparág tőkés exportjának mintegy 50 százalékát bonyolítja. A vállalat megalakulása óta első­rendű feladatának tekinti az alapító vállalatok felajánlott kapacitásának értékesítését. A cél elérését azon­ban nehezítette, hogy megalakulá­suk egybeesett a textilruházati piac kedvezőtlen konjunktúrájával, és ezzel egy időben a belső gazdasági helyzet is nehezebbé vált. A kedve­zőtlen tendenciák ellenére tőkés ex­portjuk az első két évben dinamiku­san növekedett. A világgazdasági helyzet rosszabbodása azonban a ruházati piacon is egyre koncentrál­tabban éreztette hatását, a kereslet visszaesése számos piacon komoly árcsökkentési törekvéssel párosult, így 1985-től az exportnövelés lehe­tősége korlátozódott. Itthon továbbra is fennáll, sőt rosszabbodik mennyiségben és vál­laszt­ékban is a méteráru-ellátottság, így a forgalom jelentős részét csak külföldi méteráruval tudják bonyo­lítani. Ugyanakkor a hazai szabá­lyozás elsősorban az export növelé­séhez kapcsolja az iparvállalatok ér­dekeltségét. Ebben a helyzetben pe­dig a belső és a külső feltételek, a külkereskedelem erőfeszítései elle­nére sem engednek lehetőséget az (Folytatás a 2. oldalon)

Next