Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. augusztus-december (1. évfolyam, 1-118. szám)
1920-08-07 / 3. szám
MAGYAR A RUSZINSZKOI MAGYAR JOGPÁRT POLITIKAI NAPILAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Ungvár, Szobránczi utca 11. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ: ZOMBORY DEZSŐ dr. Kiadótulajdonos: I. ÉVFOLYAM Uzshorod (Ungvár), szombat, 1920. augusztus 7. 3. SZÁM Ruszinszkói Lapkiadóvállalat részv.-társ. Ungvár Ungvár, 1920. aug. 7. Legendás idők. Pedig egyáltalán nem élünk legendás időket, de hát az ember, ha újságot olvas, állandóan legendákra bukkan, anélkül, hogy egy cseppet is meglepődnék rajta. Itt van például a Kun Béla sorsa. Szedőgépeket használtak el a neve miatt a nyomdászok és minél tovább használják, annál legendásabb kezd lenni. Vagy nem estünk hanyatt a bámulattól, mikor kisült, hogy kicsempészték Ausztriából ? Csehszlovákián keresztül utazott, de Oderbergnél már nem találták a vonaton. Légneművé vált. Hipp-hopp! Kun Bélát már Moszkvában fogadják rettentő nagy ünnepséggel. Ismét hipp-hopp! és Kun Béla Németországban van. A német kormány foglya. A világ ámul-bámul. De alig ámul, megtudja, hogy Kun Béla már megint szabad, mint a madár. Várjon miért? Hogy miért?... Na itt jön az újabb legenda: a kiadatása ügyében útnak indított magyar külügyminiszteri futár eltűnik. Nincs sehol! (Uram Isten, talán csak nem Oderbergnek küldték azt is?) Tomory, magyar nemzetgyűlési képviselő, ijedtében egy interpellációban keresi. Ott sincs sehol. A futár eltűnt és, ha tovább várunk, kisül, hogy nem is Kun Bélát fogták el. Nem is vitték Stettinbe, így hát nem is engedhették szabadon, mert. . . mert. . . talán nem is fogtak el senkit Németországban, mint ahogy senkit sem fogadtak ünnepélyességgel Moszkvában, mert hiszen a legendák korát éljük!! Az újságírók a „fantázia drótnélküli távírón“ kapják a legendás álhíreket és a jámbor olvasó egy cseppet sem lepődnék meg azon, ha azt hallaná, hogy a lecsapott államfő valahol egy ausztriai kis faluban ábrándozik, ennek a legendás életnek ocsmány múlandóságáról. * Elvfenntartás. A Magyarország ellen kimondott bojkott erejére és kiterjedtségére, valamint arra is, hogy az érdekeltségbe vont államok azt milyen komolyan veszik, érdekesen rávilágít a bécsi központi bizottság híradása, amely szinte örömmel állapítja meg, hogy a bojkottnak elvben való fentartása mellett a magyar élelmiszerek kiszállítására sikerült új utat találni. Megállapítja, hogy ezen az úton egy 500 vasúti kocsiból álló s Ausztriának szánt krumpli szállítmányt Jugoszlávia útján kivittek máris. Sőt, hogy a bojkott egészsége még nagyobb legyen, beszámol egy Csehszlovákia és Magyarország között megkötött kompenzációs üzletről, amelynek értelmében Magyarország liszt ellenében csehszlovák szenet, s 30.000 hí borért Magyarország Csehszlovákiától ■agymennyiségü textilárut és lábbelit fog kapni. A bojkott dolga tehát úgy áll, hogy a megszokott utak tényleg, vagy szinleg el vannak zárva ugyan, de az elv szentségének érintése nélkül a kölcsönös kereskedelmi érintkezés vígan folyik tovább. Mindehhez nem kellett egyéb, mint a bojkott szó fogalmát kiterjeszteni, mint ahogy az emberi leleményesség az utóbbi történelemben igen sokat kiterjesztett már és mindannyiszor az elv fenntartásának hangsúlyozása mellett. A sokolok. Amit városunkban e néven ismerünk — arról kevesen tudják, hogy az annak a történelemnek egy darabja, amely Magyarország földjét s vele együtt a magyar fajt is szétdarabolta. A sport jegyében alakult, hogy port hintsen a vaksággal amúgy is megvert osztrák diplomácia szemébe s ennek leple alatt ez a tornaegylet olyan eseményeket készített elő, amelyek nagyban hozzájárultak a térképek megváltoztatásához. Az oroszországi „Ochrana“-val egyidejűleg a 80-as évek vége felé kezd felmerülni először. Mindkettő egy célt tűz ki, a szlávság politikai egyesítését, akkor még orosz cári rubeleken a Romanovok jogara alatt. Lassan és óvatosan az egész világ szlávsága e zászló alá kerül. A sokol ünnepek százezreket hoznak össze Csehországban, Oroszországban, Szerbiában, Amerikában — sőt akkor még Bolgárországban is. Az egésznek mozgatói között főhelyen már akkor is Masaryk elnök áll. A cseh-szlovák egység legerősebb propagáló neve ez már a 90-es évek elején. 1915-ben Masaryk egy angol nyelvű röpiratot ír a cseh-szlovák törekvésekről, amelyben a republikánus elemekkel szemben a Romanovokat és a monarchikus államformát veszi védelmébe és pedig azzal a kétségtelenül helyes érveléssel, hogy a cseh és szlovák népet tradíciói a királyság intézménye felé vonják. A szlovákság a turócszentmártoni „Múzeumi társaság” keretében propagálja ugyanezt az eszmét, Mudron, Dula, Hurban Vajansky, Jedlicka és Hlinka stb. vezetése alatt, akiknek nagy része azóta csalódottan ellenzékbe vonult. A háború előtt ezek az egyesületek a Sokolok titkos jelszavával a „Nazdar“-ral sűrűn látogatják egymást, külcimre kulturális megbeszéléseket folytatva, de a titkos kohók öntik az ágenseket minden irányban, hogy gazdasági, pénzügyi és nagy iparvállalatok létesítésével behálózzák az érdekkörükbe kívánt területeket. A háború már olyan tökéletes szervezetben találja őket, hogy a kitűzött célért való öntudatos küzdelemben részt vesz már a diplomácia, a vezérkar s a közkatonaság maga is, amely erejének tudatában passiv rezistenciával felel a háborúk és monarchiák legnagyobb hatalmasságának, a militarizmusnak is. Az eredményt tudjuk és látjuk szemeink előtt. Nem tehetünk ellene semmit s az ellen sem tehetünk, hogy működését nálunk is folytassa, de kötelességünknek tartjuk felvilágosítani magyarságunkat, hogy ennek az egyletnek kebelében nincsen helye annak, aki magát magyarnak vallja. _ar. POLITIKAI ÉLET ÉS KÜLFÖLD. A tescheni döntésről. A Bohemia angol nyelvű melléklete a következőket írja: Néhány félhivatalos szócsőtől eltekintve az egész cseh sajtó neheztel a szövetségesekre Teschen megosztása miatt. — A cseh nemzeti demokrata párt főorgánuma — amely egyébként vak követője azon elveknek, amelyekkel annak idején közép Európa országait darabokra vágták, mint egy gyümölcsös rétest — most hibásnak találja ugyanezt az elvet, mert egy területet, melyre Csehország történeti igényt támasztott, darabokra szelték. — A Narodni Listy írja: „Megdöbbenve értesül a nemzet a párisi vereség híréről. Sohasem fogjuk ezt az igazságtalanságot elismerni elkerülhetetlen és megváltozhatatlan szükségességnek. A lengyelek elfelejtik az extázisukban, hogy ők szolgaságban is voltak, hogy az ő országuk fel volt darabolva, hogy az osztatlan Lengyelország helyreállítása volt az ő fő politikai törekvésük. A népek túlélik a konferenciák határozatait és az embereket, kik azt csinálták. Részünkre július 28 nem az utolsó állomás a Teschenért való küzdés terén.“ Ezen cikkhez a Bohémia hozzáfűzi, hogy sokat lehetne ezen manifestációk felett elmélkedni és sok megjegyzést fűzni, ha Európának a nyelvi és történeti térképét vennők szemügyre. Politikai gyilkosság-e! Budapest, aug. 5. A budapesti Club kávéházban lefolyt véres verekedés áldozatainak gyilkosait tudvalevőleg statáriális bíróság elé állították, ahol a királyi ügyész észreveszi, hogy egy képes hetilap felvételt akar csinálni Rigócziról és tiltakozik a felvétel ellen, mert szerinte itt politikai gyilkosságról tárgyalnak. A bíróság megállapítja, hogy itt nem politikai bűntényről, de közönséges és aljas gyilkosságról van szó és a fényképezést megengedi. A DTK mai táviratai lapzártáig nem érkeztek meg. Egyes szám ára 80 fillér.