Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1922. január-június (3. évfolyam, 1-145. szám)

1922-02-21 / 42. szám

2. oldal RUSZINSZK­I MAGYAR HÍRLAP 1922. február 21. talánoknak mondják s tőzsdei manőve­rekre vezetik vissza. RÓMA, febr. 20. Népgyüléseken ha­tározatokat hoztak, amely kimondja, hogy szükségesnek tartja a kormánynak Bonomi vagy Nicola elnöklete alatti ujáalakítását. Amennyiben ezeknek nem sikerülne a kormányalakítás, ügy, Orlando megbízását kívánják. PÁRIS, febr. 20. A Bonomi kormány bukása következtében itteni politikai kö­rökben szinte bizonyosnak tartják a genuai konferencia elhalasztását. BUDAPEST, febr. 20. Az „Amerikai Magyar Népszava“ közli, hogy Sixtus pármai herceg, Zita fivére, rövidesen Amerikába vándorol ahol nagy farmot vásárol. Ruszin pártvezérek harca a sajtóban Ungvár, febr. 10. Lapunkban annak idején beszámoltunk arról a küzdelemről, mely a sajtóban az ukrán irányzatú ruszinok és az ide való ruszin nyelv alapján állók között a múlt hetekben a legnagyobb he­vességgel megindult. A mindkét részről jött erős támadások után mintha a harci zaj­ egy kissé elcsendesedett volna. Úgy látszik ez a csend csak új erők gyűjtése céljából következett be. A Kaminszky Párt hivatalos orgánuma, a „Karpa­­o Ruszkij Visztnik“ u. i. legutóbb meg­jelent számában „Képmutatás“ cím alatt a kö­vetkezőket írja: A Chlyiborobszka Partija urai tisztességtelen rágalmakkal illeték és illetik az egyesült ruszin pártokat. Mi megfeleltünk nekik, mire ők bíró­ság elé állítottak minket. Rendben van. Ott ké­szek vagyunk igazolni, ki volt és ki most is népünk árulója. Ezek az urak nem örülnek an­nak, hogy a ruszin földművesek egy erős párt­ban egyesültek, ezért kiabálnak. Pedig eleinte ők is egyesültek, azután kiváltak, mint rendesen tenni szokták A pártközi tárgyalásokról lapjuk­ban semmit sem írtak, mert látták, hogy az összes földművesek ellenük voltak A „Ruszka Néva“ látva azt a bajt, mibe a chiyiborok urak belekerültek, 5. számában be akarja bizonyítani, hogy a ruszin pártok között „csak egy van, mely tiszta és igazi ruszin, ez a Chlyiborobszka Partija“. Nevetni kell ezen. Így ir Brascsajkó Mihály, ki mindég nagy magyar volt, ki magyarságát azzal dokumentálta, hogy magyar nemzeti viseletben járt. Mikor 1914 ben Rahón ügyvédi irodát nyitott, de úri és gazda családoknál hisz magyar ruhában mutatkozott be. A magyar Kaszinóban szavalta el a „Talpra Magyar“-t. A román megszállás idején bátyjával, Bajor Gyulával együtt Mihályi máramarosszigeti román főispánhoz és Király alispánhoz memo­randumot adott be a román fenhatóság alatt álló ruszin autonómia és Bajor Gyula kormány­zósága érdekében. És Volosin atya? Leközöljük az ő saját sza­vait, a­hogy ő a forradalom előtt beszélt és irt. Mint a kántor tanitói egyesületnek az elnöke ez egyesületnek 1918. szept. 5-iki gyűlésén a következő szavakkal nyitotta meg a gyűlést: „A midőn ma, a világháború borzalmai közepette legelőször jöttünk össze, nem lehet magaszto­­­­sabb kötelességünk, mint annak örvendetes meg­állapítása, hogy az a nép, melyet mi nevelünk mi tanítunk, mi vezetünk, a világháború meg­próbáltatásai között oly példaszerűen tette le az egyház és a haza iránti hűség, a honvédelem kötelességtudásának nagy érettségi vizsgálatát. Igen mi büszkén állapítjuk meg, hogy a hazai rutén nép szembeszállt a kísértés, a csábítás erejének, az ellenséges betörés alkalmával szikla­­szilárdan őrizte meg hazafias tradícióit és nem esett be a hit és haza ellenes áldemokrácia terébe sem itthon, sem kint a hadifogoly tábo­rokban“. 1916. január 16-án pedig a következőket írja: „A ruthének eltótosodási folyamata figyelmet érdemel úgy a ruthén nép érdekében, mint a magyar német szempontjából is. A ruthén nép-­­­nek nem érdeke, hogy eltávolodjék és a magyar-­­ Ságba való beolvadása a messze jövőbe kitolas­­sék, mert hiszen a nép ezzel jóval később jut a magyar kultúra elsajátításával járó erkölcsi és anyagi előnyökhöz. A magyarságra sem lehet közömbös, hogy a ruthénség a tótok javára ve­szítsen tért, mert ez egy jelentékeny számú és a magyarosodásra kevésbé fogékony nemzetiség erősödését jelenti.“ „Mi nem tótosítani, hanem magyarosítani і akarjuk a ruthén népet, ezért nem akarunk oly­­ injekciót adni a betegnek, mely csak szenvedéseit hosszabbítaná meg.“ „ Ilyen bölcsességeket idézhetünk, amennyit csak tetszik. („Gör. hát. Szemle“ c. újság.) Hogy milyen chigiborok Zseltvay Viktor atya,­­ az meglátszik azon cikkéből, mit ő 1917 októ-­­­ber 7-én „Mezőhegyes“ c. alatt irt. Dicséri a magyarokat, hogy milyen kedvesek, okosak és szorgalmasak, majd így fejezi be: „Fájó szívvel megyek el tőlük. Visszajővem, sokat gondolok rájuk. Különösen a mintaszerűen vezetett birtokért fáj a lelkem, melyet a most vajúdó demokrácia talán a gazdáknak fog felosztani, hogy majd fe­lére redukálja a föld jövedelmét.“ Hej, hej Uram, önnek nem kellett sem a demokrácia, sem a­z „Utolsó vacsora“ Ez a сіте Kernstok Károly ké­pének сіте, melyet Berlinben festett. A műtörténelem mesterei által sokszor megalkotott bibliai jelenetbe, mikor Krisztus utol­jára ül együtt tanítványaival, a testvéri szeretetnek és égő gyű­löletnek, a mesianizmusnak és a meztelen erőszaknak kísér­teties szintézisét vitte bele a a magyar festő (Panoráma ké­pes hetilap Bécs, második év­folyam 1. szám.) Bemutatom Kernstokot úgy, amint én őt hit­ből ismerem. A magyar festők egyik legtehetsé­gesebb művésze, aki már fiatal korában szép sikereket ért el és azok fajtájából való, aki nem a kávéházi asztaloknál festegetett, hanem komoly műteremben vagy a természetben. Végig csinálta a hagyományos polgári művé­szetnek minden változatát és mindig sikerrel. De Kernstok ne­m az az ember, aki megelégszik egy-két állomással. Szakított a polgári ízlésű művészettel s irányt változtatott. Eleinte értel­metlenül álltak egy-egy újabb irányú képe előtt, melyek látszólag úgy voltak megfestve, mintha valamely nagyon kezdő embert megszállt volna az ihlet. Később már kezdték megszokni irányát, de nagyon kevesen. Ő is részese a művészeti forradalomnak, ami végig vonul egész Európá­ban. Az „Utolsó vacsorá“-ja is művészeti és politikai forradalmár lelkéből fakadt. Sajnos, nincs módomban reproduktió alakjá­ban bemutatni, megkísérlem tehát leírni. Ne képzeljük az „Utolsó vacsorát“ egyház, vagy kialakult vallásos modorban. A bibliához is csak annyi köze, hogy tizenhárman vannak­­együtt. A mester itt is az asztal középen foglal helyet, körülvéve tizenkét agyonsanyargatott fa­natikus proletártól. Mindegyik arcán fájdalom és kétségbesés látszik. Az egyik elfordul a társa­ságtól és számit magában, ez a modern besúgó. Odakint a rendőrség késziti a csapdát. A mes­ter tudja ezt és két tenyerébe hajtja lázas hom­­okát és mondja: Engem még ma el fog árulni valaki közületek s lehet, hogy holnap már bitó­fán függök.“ A mester háta mögött áll egy erős zömök proletár, egyik kezében pohár bor, má­sikban kenyér és még mond valamit mielőtt szá­jához vinné. Ez Péter apostolra emlékeztet. Mel­lette egy síró fiatal­ember, aki valamit­­jegyezni látszik egy noteszbe, talán a kijelentéseket. Az utolsó vacsora tele van izzó szenvedéllyel. E kép lélektani kibontakozása figyelemre méltó. Úgy tett Kernstok, mint az első keresztény mű­vészek tettek, kik lerombolták lelkekben Athén és Róma rafinált patriciusi művészetét és kezd­ték elölről, primitív eszközökkel, de lelket ke­restek, amit sok esetben nagy sikerrel meg is leltek. Kernstok „Utolsó vacsorája“ is primitiv rajz­zal s még primitiv festés móddal készült, de a lelket, amit keresett megtalált benne. Ha össze­hasonlítom Leonardo da Vinci utolsó vacsorá­jával, melyen az apostolok tisztes ruhákba öl­­tözvék, aminthogy másként nem is lett volna helyes, abban az időben festeni, azt látom, hogy Kernstok össze-vissa kuszáit és gyűrt proletárok­kal népesítette be képét, az első keresztény mű­vészek is így lettek, de Kernstoknak mondani­valója van ezzel, amit sokan világosan meg is értenek Itt Krisztus fejét nem övezi semmi fény, tehát nevezzük egyszerűen mesternek. Egy ra­jongó csoport feje, vezére, kinek szavát követik vakon s kitől az utolsó vacsorán az elválás na­gyon nehéz. A berlini kommunista körökben bi­zonyára sokat beszéltek e képről, mint sajátok­ról, melynek nemcsak műtörténelmi de kortörté­nelmi jelentősége is van. Ijjász Gyula: földreform. És most?! Piszkos dolog a politika. Nagyon helyesen írja a „Szvoboda“, hogy önöknek „nem kell át­orientálódni“. Igaz, önök az orientálódás minden szakán már keresz­tül mentek. 1., Magyar azon nyelv alapján: Nincsenek ruszinok, csak ruszinul beszélő ma­gyarok. 2., Ruszka Krajna a magyarokkal. 3., Ukrajna. 4, Románia. 5., Csehszlovákia. — A­hogy akarod. És aki nem megy önökkel, azt önök magyaráznak, kacapnak, bolsevikinek, áru­lónak nevezik. Színházi mulatság: Zádor és Reinitz Ungvár, febr 19. Szombaton este fél kilenc órai kezdettel kevés, de előkelő közönség jelenlétében tartották meg a Ruszinszkói Hivatásos Újságírók első nagy­stílű hangversenyét, melyen Zádor Dezső szász kamara énekes, a berlini Statsoper tagja, a ki­váló baritonista énekest Reinitz Béla hírneves zeneszerző zongorakísérete mellett. A világhírű mester ez alkalommal is méltó volt önnmagá­­hoz. Úgy német, mint magyar szövegű dalai le­írhatatlan hatást értek el. Fellépése, technikai fölénye, hangjának kiapadhatatlan érce és hang­anyagának hatalmas szélessége, egybeolvadva szédítő orgánumával, minden póz és affektáltság nélkül adták őt, a mindenek felett álló művészt. Égő kíváncsisággal leste mindenki a még is­meretlen Ady dalok leghivatottabb értelmezőjét. Az „Halálvilág : a csók“, „Egyedül a tengerrel“, „Ének a porban“, „Páris: az én Bakonyom“, „Új vizeken járok“ stb. pat­ogó tapsvihart vál­tottak ki a lelkesült publikumból, úgy,­­ hogy a hangverseny befejeztével a közönség nem akarta leengedni a pódiumról a művészt. Partnere, a kedves megjelenésű Reinitz Béla, pontos, odaadóan behízelgő zongora­játékával emelte a művész dalainak hatását, s mind­annyiszor mosolyogva hajolt meg, valahányszor felzúgott a taps. Az erkölcsi sikerben elsőrangú hangverseny a Ruszinszkói Hivatásos Újságíróknak a zene­ének művészet iránti kifinomult ízlését dokumen­tálja. A közönség nagy része távolmaradásával tüntetett, amelyet a közért dolgozó újságírók sehogysem érdemeltek meg. BUDAPESTI ZÁRLAT. Febr. 17. Napóleon 2565 Font 2920 dollár 665 675 lengyel 191/s frank 5900 márka 320-330 lira 3225 osztrák 10­75 és 1175 rubel 52, lei 502— 512, sokol 1240 1260 Svájc 11300 dinár 830— 840, London 2920 Newyork 667’50 677 50, Berlin 310—320 Milánó 3290 Páris 5925, Prága 1247 50 -1257 50, — Zürich 13025, Bécs 10—11 Zágráb 207 50-217­ 50. Olvassuk és terjesszük a Ruszinszkói Magyar Hírlapot!

Next