Kárpáti Magyar Hírlap, 1934. (15. évfolyam, 2-145. szám)
1934-01-05 / 2. szám
védelme érdekében hozott intézkedések nagy része olyan helyzetet idézett elő, mely nagymértékben megnehezíti a rendes kereskedelmi szerződések megkötését még az olyan államokkal való relációban is, amely államok egyrészt gazdasági szempontból fontos partnereknek tekinthetők. — Lapunk következő száma a Vizkereszt ünnep miatt csak kedden jelenik meg. — (Gör. kath. olvasóinknak) boldog karácsonyi ünnepeket kíván a szerkesztőség és kiadóhivatal. — (Kavasch Ernő temetése.) Óriási részvét mellett folyt le kedden délután Kavasch Ernő ungvári építész és volt polgármesterhelyettes temetése. A temetést Margócsy Aladár ev. főesperes végezte segédlettel. A főesperes magas szárnyalású gyászbeszédben búcsúztatta el az elhunytat, majd Moór I.lelkész tartott német nyelvű búcsúbeszédet. A Magyar Pártszövetség koszorút küldött az elhunyt koporsójára, míg a simái az ungvári magyarság nevében Köszörű Károly pártszövetségi főtitkár búcsúzott megható szavakkal az elhunyttól. A városi tanács nevében Rauser polgármester beszélt csehül. (Rómeó és Julia válik) сіте a „Délibáb“ rendkívül érdekes és vidám új regényének. A népszerű képeslap 84 oldal. Rádióműsorok, beszámolók, pletykák, színdarabok, filmrovat, rejtvények és közel száz kép. Ára : 2 Ke. — (Az Ungvári Katholikus Leányklub) és szent Ferenc harmadrendje jan. 7-én (vasárnap) délután fél 5 órai kezdettel teadélutánnal egybekötött műsoros előadást rendez a r. kath. iskola helyiségében, melyre a nagyközönséget ezúton is meghívja a rendezőség . Szombaton, 6-án fél 5 órai kezdettel az előadás a gyermekek részére lesz megtartva. A tiszta jövedelem a keresztény népkonyha javára lesz fordítva. (Megváltoztatták a hivatalos ténykedések utáni illetékszedés szabályzatát.) A törvények és rendeletek gyűjteményének december 29-iki számában kormányrendelet jelent meg, mely módosítja a hivatalos ténykedéssel kapcsolatos illetékek szedésének szabályzatát. (Valószínűleg ismét emeli az illetékeket. Szerk.) („Vegye le kalapját,) tolja bal fülét előre, öltse ki a nyelvét, s akkor udvarias ember lesz Tibetben“, —írja egy Indiában élő magyar „Tolnai Világlapjáénak. A népszerű képeslap a világ minden részéről kapja az érdekességeket és szebbnél szebb képeket. Ára : Ke 2.50. KÁRPÁTI MAGYAR HÍRLAP Öngyilkos lett a görög posta vezérigazgatója BÉGS, jan. 4. Athéni jelentés szerint Constantám, a görög posta vezérigazgatója, öngyilkosságot követett el, mert a postasztrájkért a kormány őt tette felelőssé. Ma adják át a Lubbe-perben felmentett három bolgár kommunistát az orosz szovjetnek BÉGS, jan. 4. Lipcsei jelentés szerint a Lubbe-perben szereplő három bolgár kommunista, akit a bíróság felmentett, ma hajózták be, hogy az orosz szovjetnek átadják. "Támadj meg, mersz!" a világ legkisebb hadseregének vezérkara egy őrnagy, két liszt és 6 tizedes BÉGS, jan. 4. Az általános leszerelési készség közepette operettszerűen hat az, hogy Andora köztársaság önálló hadsereget szervezett. A hadserege élén egy őrnagy és két tiszt áll. A „legénységet“ hat tizedes oktatja és vezeti. A katonák egyenruháján lévő gombokon ékeskedik: „Támadj meg, ha mersz.“ Ezt a jelmondatot Andora köztársaság 1816-ban kikikáltott függetlenségének emlékére használta s igy került e büszke mondás a „hadsereg“ egyenruháinak gombjaira... (A spanyolnátha következőményeiként) fáradság, gyengeség lép fel. Az izmok elernyednek, az idegek feszülnek. Masszíroztassa magát orvosi előírás szerint Alpa-sósborszesszel. Megélénkíti a vérkeringést, megerősíti az izmokat, felfrissíti az idegeket. Hintsen szét lakó- és társashelyigében Alpát! Dezioficiálja a levegőt. Kérjen eredeti Alpa-csomagolást, érintetlen plombával. (A csehagrárok a müzsir fogyasztás ellen.) A cseh agrárpárt húsipari szakosztályának prágai ülésén foglalkoztak a müzsir fogyasztással s annak korlátozására vonatkozólag preventív intézkedések életbeléptetésének lehetőségeit taglalták. (Adják olcsóbban a sertészsírt s magától megoldódik a müzsikfogyasztás korlátozásának kérdése. Szerk.) X (Anker Pain Expeller) egy világhírű fájdalomcsillapító szer. Rheuma, köszvény, boszorkánylövés, végtag- és izomfájdalmaknál, fáradtság, hideglázaknál stb. kitűnően bevált. Miután bedörzsölésnél teljesen beszívódik, belsőleg is hat, és nem rontja el a gyomrot, mint ama szerek, amelyeket be kell venni. Dr. Richter, gyógyszertár, Prag I. un ІнИ Ц—. Hirdetmény Legina Michálanyban eladó egy 120 m. hosszú, 3 m. széles kőből épült, cseréppel fedett, terménykereskedésre kiválóan alkalmas , alatta pince, 679 □ ös területtel, kuttal. Ugyanott eladó a községhez közel 14.000-öl jókarban levő elsőosztályu föld és 2020 ö-ös , fundus. Venni szándékozók jelentkezzenek a református félkésznél Legyna Michalany. Küldje be mindig pontosan a díjakat, hogy az előfizetése támogatás lehessen Főpénzügyigazgatóság — Ütegvár. Adóvallomások a jövedelemadóhoz, az általános kereseti adóhoz és jövedelemadóhoz az 1933. adóévért az adófizető lakhelye (székhelye) szerint az illetékes pénzügyigazgatóságnál nyújtandó be 1934 január 1-től február végéig terjedő időben. I. Jövedelemadóvallomást köteles beadni, akinek az 1933. évben az adó alá eső jövedelme (a feleség, társa, és kiskorú gyermekek jövedelmével egyetemben) 7000 fg-t tett ki. Családfők négy családtaggal (özvegyek 3-al) vallomást kötelesek adni, amennyiben jövedelmük a családtagok jövedelmével együtt meghaladta a 8200 Kc-t, öt családtaggal bíró családok (özvegyek 4-el), 9200 Kc-t, hat családtaggal bíró családfők (özvegyek öttel), amennyiben ezen jövedelmük meghaladta a 11.000 Kc-t. Szolgálati járandóságot élvezők, akiknek jövedelemadója rendesen le lett vonva, vagy pedig a pénzügyig. által ki lett vetve és akiknek (a családtagok jövedelmével együtt) nincsen 500 %-át meghaladó egyéb más jövedelmük, mentesítve vannak adóvallomás alól, amennyiben erre külön nem lennének felszólítva. II. Általános kereseti adóvallomást köteles adni, aki saját nevében keresetszerzés céljából hasznothajtó foglalkozást folytat. III. Járadékadóvallomást kötele beadni, aki ezen adó alá eső jövedelmeket húz, amennyiben az azok után járó tőkekamatadó nem levonás útján szedetik be és amenynyiben ezen jövedelmek önmagukban, vagy pedig a jövedelmet élvező egyéb jövedelmeivel, illetve azon családfő jövedelmivel, amelyhez tartozik, nem haladják meg a fenti legalacsonyabb jövedelemadó alá eső jövedelemösszegeket. IV. Magasabb illetmények adója alá eső szolgálati járandóságok (amelyek évi 100.000 Kg-t meghaladnak) a jövedelemadóvallomásban tüntetendők fel. Jövedelmek, hasznok, illetmények oly összegben vallandók be, mint amilyet az 1933. évben tényleg elértek. A 100 kat. holdig terjedő birtokkal rendelkező földművesek, jövedelemadó vallomásaikon kijelenthetik, miszerint beleegyeznék abba, hogy adójuk a mezőgazdálkodás azon átlageredménye alapján vetessék ki, melyet a pénzügyminisztérium által adott irányelvek szerint az ungvári főpénzügyigazgatóság állapít meg a podkruszi mezőgazdák képviselőivel folytatott tárgyalás alapján. Ez esetben nem szükséges a gazdálkodás eredményének részletes feltüntetése. Az átlagok összegeire nézve felvilágosítás kapható az illeték a pénzügyigazgatóságoknál. Mily okmányok kellenek, fel van tüntetve a vallomásokon. Vallomások a hivatalos nyomtatványokon adhatók be (dohánytőzsdékben kaphatók). Aki vallomását a megállapított határidőben nem adja be, annak adója, hivatalból állapítható meg, az ő további közreműködése nélkül. Külön felhívás vallomás beadására nem szükségeltetik. Büntethetők, akik a vallomásban helytelen adatokat vallanak be. Az adófizetők saját érdekükben pontosan, olvashatóan írják ki vezeték- és keresztnevüket, lakhelyüket, házszámlákat, foglalkozásukat, vállalatukat; a vallomás rovatait pontosan töltsék ki és az előnyomott utasításokhoz igazolódjanak. Főpénzügyigazgatóság. A spanyol nátha újból járványszerűen lép föl! Védekezzen idejében a fertőzés ellen. A spanyolnátha okozói a szájon és légzőszerveken keresztül jutnak a testbe Használja azért szájöblítéshez és gargalizáláskor az ALPA mentholos sósborszeszt, amelyet kis adagokban a vízbe kell adni. Alpa desinficiál. — Fertőzés megakadályozza. Kérdezze meg orvosát Mint egy kivételesen remekbe sikerült, minden érzékünket, fantáziánkat felcsigázó és kielégítő regény elolvasása után, Кимр azzal a kábító érzéssel’távoztunk tegnap a Városi Mozgóból а9ЯК0ііПУвІІІІіІ f felöltáSó premierjéről A csillogó élet fellegeiből a fájó élet mélységeibe, a párisi szalonok divatkreációinak álomszerű csodáiból a börtön darócigúnyájába zuhan bele az elkényeztetett, könnyelvű, eszményin szép nábob-leány. Mérhetetlen vágyak teljesülése... undor az élettől... vágy az új élet után... A szerelemnek egy kápráztató variációja: tergárhulláinkon, báltermeken és penészillatú börtöncellán keresztül. Nem is film ez, de az élet romantikája, mesteri Városi megírásban, megrendezésben és megjátszásban. fNforgó Nézze meg okvetlenül!