STUD - Statisztikai Tudósító, 1940. október (8. évfolyam, 201-226. szám)
1940-10-01 / 201. szám
20 oldal STUD/1940. október 1 . Sedd. Amíg a vegyészeti gyárak termelésüket 145 millióról 342 millióra emelték, természetesen az iparcsoport belső szerkezete is lényegesen átalakult De bizonyos tekintetben a változás mégsem szembeötlő, így 1913-ban egy-egy vegyészeti gyár átlagosan 65 munkást foglalkoztatott, 1939-ben 71 munkás volt az átlag, ez valóban nem nagy eltérés®? A vegyészeti gyárak átlagosan nem túlnagyok, kevés közöttük a mammut-üzem. Ugyanígy meglepően állandónak mutatkozik a gyárakban előállított érték is: az átlag 1915-ban 975 000 P volt, tavaly is alig valamivel több fél milliónál. Ez meghaladja gyáriparunk átlagos termelési értékét , ami tavaly gyáranként mintegy 050® 000 P-ettett. S ez az érték 1913-ban is majdnem pontosan ugyanannyi volt. A vegyészeti gyárakban tehát a termelés átlagos értéke emelkedett, kétségtelenül annak folytán, hogy az előállított iparcikkek minősége javultIparunk ma egészen más feladatokat old meg, mint egy negyedszázaddal ezelőtt. Viszont az alkalmazottaknak kifizetett átlagos összeg majdnem a felével nőtt: 19'3-ban átlag egy gyár évente 97.500 pengőt teremtett elő fizetések és bérek céljaira, tavaly már e célra 148*000 pengőre volt szükség. Miután ez meghaladja a termelt érték emelkedését ez azt jelenti, hogy a bérek és fizetések aránya más ma mint békében volt. Akkor a nyers termelési értéknek kereken tíz százalékát emésztette fel a fizetés és a bér, tavaly pedig 13*5 % volt az arány* Tisztán csak a munkabérek összege míg kisebb ennél, miután a vegyészeti iparban más iparágakhoz mérten igen nagy a műszaki és kereskedelmi tisztviselők aránya a munkássághoz mérten* 1938-ban a vegyészeti ipar 23*401 alkalmazottja közül 3 957 volt a tisztviselők száma, vagyis minden öt munkásra esett egy tisztviselő. A gyáriparban együttvéve az átlag ennek pontosan a kétszerese volt, azaz minden tisztviselőre tíz munkás esett. S miután a vegyészeti iparban a tisztviselői kar műszaki képzettsége magas, a tiszti fizetések aránya is jóval meghaladja itt az általános gyáripari átlagot. A hazai gyáripar 1938-ban összesen 484, 4 millió pengőt fizetett ki alkalmazottainak,s ebből 104,6 milliót a tisztviselőknek, ami csak kevéssel több az egyötödrésznél. A vegyészeti ipar ellenben 40*4 milliós alkalmazotti kiadásból 15,5 millióval részesítette tisztviselőit, ami erősen megközelíti a kétötödrészt. l£aga a munkabér a vegyészeti iparágakban meglehetősen nagy szélességek között váltakozik, így a termelt nyers értékből a kőolajfinomításnál mindössze 20 % esik munkabérekre, ez az ipar teljesen gépi erővel dolgozik. A falepárlásban viszont a munkabérek hányada az egyötödrészt majdnem eléri.Igaz, hogy ez még mindig messze van a kő-, föld-, agyag- és üvegiparban kialakult 26 fb-től, vagy éppen a nyomdaipartól, ahol a késztermékek értékének átlagban több, mint egyharmada megy munkabérekre * Viszont ez a vegyészeti iparban egészen kivétetelesen magas arány, mert az iparcsoport átlaga 7*4 fő, tehát a termelt értéknek csak egytizenharmaadrésze esik munkabérre. ""Bizonyos szempontból érdekes, hogy miután a termelés értéke és a munkáslétszám a vegyészeti iparban körülbelül ugyanabban az arányban emelkedett, az egy munkásra eső termelési érték is nagyjából ugyanaz maradt. 1913- ban 150 000 P volt ez az átlag, 1937-ben 1800G0 P, tavaly 160 000«-. Természetesen miután a Vegyészeti iparban a munkáslétszám más iparágakhoz mérten aránytalanul kicsiny, itt és a szám. non mond sokat. A gyáriparban általában is élő cáfolata annak a közkeletű állításnak, mintha a termelés értéke a fizikainak nevezett munka eredménye volna, amz, hiszen itt a kifizetett munkabér csak egy nyol сайг észben szerepel az ipari termék átalakító tényezői között, a vegyészeti iparban meg éppen szélsőségesen látszik, hogy a gyáripari termelés nem a fizikai, hanem a szellemi munkának az eredménye. A vegyészeti ipar egyes csoportjaiban nagy az eltérés a munkások átlagos keresete tekintetében is. A legrosszabb a helyzet ezzel a mérték-