Magyar Sakkélet, 1951 (1. évfolyam 1-12. szám)
1951. augusztus / 8. szám
SAKKÉLET Hozzászólás a lebonyolítás problémáihoz A gyakorlati sakkozó önképzésének legnehezebb szakasza a középjátékra vonatkozó technikai ismeretek gyarapítása és rendszerbe foglalása. Sakkirodalmunk ugyanis e téren meglehetősen szűkkörű. Romanovszkij és Euwe nálunk alig ismert művei mellett legfeljebb Tarrasch „300 Schachpartie“-ját és Nimzovics „Mein System“-jét tekintjük ilyen irányú kísérletnek. Utóbbiak közös hibája azonban, hogy dogmatikusak és csak a vizuálisan érzékelhető motívumokkal, a hadállások szemmel látható jellegzetességeivel foglalkoznak. Ezért hézagpótló jelentőségű az a cikksorozat, melyben dr. Asztalos Lajos nemzetközi mester e lap hasábjain a lebonyolításnak, mint középjátékbeli motívumnak a vizsgálatát választotta tárgyul. Ehhez a témához, melynek tanulmányozása kezdőtől mesterig minden versenyző számára hasznos és szükséges, szeretnék alábbiakban néhány kiegészítéssel hozzájárulni. Nézetem szerint a probléma vizsgálatát úgy könnyíthetjük meg, ha pontosan meghatározzuk a lebonyolítás fogalmát és elhatároljuk a többi ismert középjáték-motívumtól. A lebonyolítás lényege az egyszerűsítés, tehát formailag: cseremanőver. Célja: a bonyolult, mindkét fél számára taktikai esélyeket nyújtó állásban érzékelhető anyagi vagy helyzeti előny átvitele olyan taktikai veszélyektől mentes helyzetbe, melyből az előny tisztán technikai művelettel érvényesíthető. A lebonyolítás tehát éppoly céltudatos lépéssorozat, mint pl. a nyitott bástyavonal birtoklására, a hetedik sor elfoglalására, izolált gyalogra, szabadgyalog érvényesítésére, stb. való „rájátszás“, kivitelezése azonban azért nehezebb, mert a vizuálisan vagy geometriailag fölismerhető támpont hiányzik. Ilyen körülmények között a lebonyolítás fogalmának tudatosítása és a helyes kivitelezésre való tanítás csak úgy lehet eredményes, ha olyan szemléltető példákat választunk, melyekben a fentebbi célt megvalósító lépéssorozat tisztán, egyéb (esetleg zavaró) motívumtól mentesen fordul elő. Ilyen volt dr. Asztalos tanulmányában a Denker—Yanovsky, Kan—Liszkin és■ mint mentés — a Szokolszkij—Flohr játszma, a többi példában inkább egyéb motívum volt a döntő. A felsoroltakhoz kiegészítésül kínálkozik alábbi néhány hadállás: . " Szmiszlov—Rethevssey, Világbajnokság, 1948 Két pillanatképet látunk ugyanabból a játszmából. Ami a kettő között történt: nagymesteri lebonyolítás ! A kritikus állásban világos pozíciója kedvezőbb, de sötét Hd7—f6—e8 manőverrel tartós védeke zésre készül. Szmiszlov ezt így előzte meg: 1. Fe6:, fe: 2. Vh4:, Vd7 (Vh4: 3. gh:, d5 4. ed:, ed: 5. Bd5: után is nyer világos) 3. Vd8+1, Vd8: 4. Fd8:, Hd7 5.1 Fc7, Hc5 6. Bd6:, Bc8 7. Fb6, Ha4 8. Be6:, Hb2: 9. Be5: — és a világos könnyen győzött. A vezércserét erőszakoló lebonyolítás a pozícióelőnyt váltotta át anyagi előnnyé, ellenjáték kizárásával. Marshall—Ed. Lasker, New-York, 1924 Ebben a példában viszont világos gyalogelőnye tűnt el, hogy helyette a vezérszárnyi gyalogtöbblet és a „rossz“ futó ellenében maradó erős huszár képében könnyen realizálható pozícióelőny maradjon. Miért? Mert a kritikus állásban a várható huszárlépésre sötét Vd3! mar komoly ellenjátékhoz jutott volna. Ezért választotta világos a bonyodalommentes lebonyolítást: 1. e5!, Fe5: 2. Ve5:, cd: (Ve5:?—He7t!) 3. Vd6:, Bd6: 4. c5! — és az elért állás nyerő esélyeit csak világos későbbi hibája rontotta a döntetlenre. Minél élére állítottabb a helyzet, annál inkább érdeke az előnyösebben álló félnek, hogy ellenfele taktikai esélyeit egyszerűsítéssel — ha kell, az előny részleges visszaadásával is — csökkentse. Iskolapélda erre az alábbi híres játszma mintaszerű lebonyolítása: dr. Lasker—Napier, Cambridge—Springs, 1904 A kritikus állás itt valóban rendkívüli: világosnak teljes bástyaelőnye van, de két futója közvetlenül, két bástyája pedig közvetve ütésben áll, amellett királya helyzete is bizonytalan. Bármelyik futó lenyerése esetén sötét a szabadgyalogjaival még nyerő esélyekhez is jutna. Lasker azonban a bástyaelőny visszaadásával megtalálja az előnyös végjátékra vivő egyszerűsítést: 1. Fh5:1. Fh5: 2. Bh5:, Hg3: (A másik bástya lenyerése nem megy a Hd2: 3 Kf2, Hb1 utáni g6 fenyegetés miatt.) 3. Kg2, Hh5: 4. Bb7: (fenyeget Ba7:, két szabadgyaloggal a vezérszárnyon) 4..., a5 5. Bb3, Fg7 (Ismét az egyetlen, hogy ...) 6. Bh3, Hg3 (... után g6-ra h6 jöhessen. Azonban .. .) 7. Kf3 — és az f4 gyalog nem védhető, (Bf8-ra Hg6t) a gyalogelőnyös végjáték megnyerése pedig a sötét király rossz helyzete miatt nem okoz problémát. Végül egy példa arra, hogy tiszthátránnyal is lehet lebonyolításra törekedni, ha az elérhető végjátékban annál nagyobb értékkel, érvényesíthető szabadgyaloggal rendelkezünk . Capablanca—Schröder, New York, 1916 Világos tisztáldozattal zavarta a sötét királyt a kritikus állásban látható helyzetbe és a játszmában következett 1..., f5 2. Vg7, Be7 3. Ve5, Bc6? hiba után 4. Bc5-tel gyorsan nyert. Sötét módszeres védekezésére, mely a kellemetlen kötések feloldását eredményezte volna, Capablanca a következő tanulságos lebonyolítást tervezte: 1..., Bc7 2. h5, Bec8 3. h6, Fd6 4. Va5:1. Ka5: 5. Bc7, Bc7: 6. Bc7:, Fc7: 7. f4, Fd8 8. g 4, Ff6 9. g5 — és sötét tehetetlen a fenyegető e4—f5—g6—g7 előnyomulás ellen. E sokrétű példák nyomán merész kísérlet lenne a lebonyolítás kérdését rendszerbe foglalni. Amit a technikai készség növelésére ajánlhatunk, az az egyszerűsítésnek, mint döntő jelenségnek szem előtt tartása és minél több ismert végjátékbeli motívummal való öszszekapcsolása, hogy helyes irányt válasszunk a végcél felé. Lényegében tehát a lebonyolítás problémáját is a szovjet sakkiskola csigorini alapelvének maradéktalan alkalmazásával oldhatjuk meg: minden állást annak természete és sajátosságai szerint, dogmáktól mentesen és elfogulatlanul kell értékelnünk. Ez a titka a fiatal szovjet mesterek sokszor meglepő sikereinek és ezen az úton kell nekünk is keresnünk minőségi színvonalunk emelését. Dr. Szily József Elért állás Kritikus állás Elért állás Elért állás Krititikus állás Kritikus állás Kritikus állás Elérhető állás 179