Magyar Sakkélet, 1958 (8. évfolyam 1-12. szám)
1958. július / 7. szám
Itlogifar A MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG FOLYÓIRATA VIl. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 1958. JÚLIUS BÁN JENŐ: BALATONFÜREDI NAPLÓJEGYZETEK A DR. ASZTALOS LAJOS EMLÉKVERSENYRŐL Kinek írjuk a lapot? — Mikszáth Kálmán kezdi ezzel a címmel ízes humorú aprómunkáinak egyikét s kifejti benne, hogy az újságírónak — bármi legyen is mondanivalója — legelőbb is maga elé kell képzelnie valakit, aki konkréten, egyszemélyben megtestesíti előtte az Érdeklődő fogalmát, akinek kedvéért érdemes papírra vetni mindazt, ami a tollból kikívánkozik. Bevallom, sokat töprengtem a füredi verseny napjaiban, jegyzetek készítgetése közben, ki is legyen az a néma beszélgetésre gondolatban meginvitált partner, akinek igénye és ízlése szerint elmesélem majd ezeknek az izgalmas csatáiknak és az eredmény kialakulásának történetét. Az a boglyas sörényű kisdiák legyen, aki most habzsolja nagykanállal a sakkrejtelmek világát felderítő tengernyi új ismeretet? — Vagy az a nyurga, nagyobbacska, aki már betéve tudja Maróczy és Szokolszkij megnyitás-elméletének számos fejezetét? — Legyen tán egyike azoknak a nehéz munkából fáradtan hazatérőknek, akik egyszeriben felfrissülnek egy-egy szép játszma, csattanós kombináció láttán s máris elképzelik, hogyan játsszák majd meg ugyanazt az üzemi csapatbajnokságon? — A vérbeli szurkolóhoz szóljak, aki csak a saját kedvencéről akar hallani, vagy a szigorú elméletbúvárhoz, aki csak a »varik« megdöntését keresi? — A versenyzőhöz, aki mesteri és nagymesteri babérokra tör, vagy inkább ahhoz a gyéren ősz kedves öreghez, akit a sakkozás szépsége már érdek nélkül érdekel... ? Nehéz a választás. S ahogy régi és újabb ismerősök százainak képe elvonul előttem, egy közülük mindig, makacsul vissza-visszatér. Atyai barátomat és munkatársamat, mesterkorom tanítómesterét, dr. Asztalos Lajost látom az íróasztala mögött, szorgos munkában. Ez a kép fogadott szinte mindig, ahányszor csak átléptem Lajos bácsiék Pasaréti úti házának küszöbét. Sakktábla és írógép mellett, halomnyi könyv és folyóirat között találtam rendszerint. S így kezdődött a beszélgetés: — Min dolgozol, Lajos bácsi? — Csak néhány játszmát meg végjátékot jegyeztem itt ki, majd bemutatom holnap a gyerekeimnek ... Ezek a »gyerekek« kereskedelmi és pénzügyi alkalmazottak voltak, hatvan—hetven évestől lefelé a legifjabb korosztályig. Meteor-sakkozók, akiket Asztalos dr. éveken át oktatott. Más alkalommal, amikor »A sakkjáték elemekéhez gyűjtött anyagot. — Nos, találtál példákat, Lajos bácsi? — Van egy-két érdekes egyszerű állás a témánkhoz, Jenőkém, de még ne vedd fel ezeket. Előbb megkérdezem a gyerekeimet, tetszik-e nekik. Ezek a gyerekek a központi utánpótlás-iskola tagjai voltak, akik közül az ő nevelése nyomán ma már többen serdültek mesterré. — Készül a tornakönyv? — kérdeztem egy ízben, amikor szovjet bajnoki bulletinekkel volt telerakva az íróasztal. — Szépen haladok vele, csak — tudod — sok érdekes új megnyitási gondolat van a játszmákban és most ezeket előbb külön kiírom, hadd tudják a gyerekek idejében feldolgozni... És vitte az anyagot a »gyerekeinek«, az olimpiai keret tagjainak, akik az ő kapitányi irányítása mellett készültek a nagy erőpróbára. Lajos bácsi gyerekei!... A magyar sakkozók nagytáborának mily népes családja fér meg e fogalomban! Másként látom már a sok-sok ismerős ezerféle arcát: öregjefiatalja, mestertől — kezdő amatőrig mind-mind hasonlít valamiben egymásra, — ők azok, akik Asztalos dr. előadásaiból, cikkeiből és könyveiből megtanulták a sakk szeretetét és megszerették a sakk tanulását. Megvan tehát. Lajos bácói egyik »gyerekét« kell magam elé képzelnem. Neki írom a beszámolót. Röviden a lényegről A Magyar Sakkszövetség a Balatoni Intéző Bizottsággal karöltve 1958. június 14—28 között nemzetközi mesterversenyt rendezett Balatonfüreden az 1956. őszén elhunyt (lásd M. Sz. 1956. évi 242—44. old.) Dr. Asztalos Lajos (1889—1956)