Magyar Sakkélet, 1958 (8. évfolyam 1-12. szám)

1958. április / 4. szám

magyar nem rendelkező mestereink kerültek. Eré­nyeik — s esetleges hibáik is — köz­ismertek lévén, csak röviden szólunk róluk: Szilágyit hatalmas ambíciója vitte előbbre, szokatlanul gyenge indulás után. Pogáts dr. iskolázottan, meg­bízható egyenletességgel játszott; stí­lusa és játékereje csapatversenyzés szempontjából az eddiginél fokozot­tabb figyelembevételt érdemel. Klu­ger ismét gyakran állt hadilábon az idővel, ezen jó néhány fél pontja úszott el. Szily dr. a verseny első felében fénykorára emlékeztetett, a 3—4. hely esélyesének látszott, de azután kifáradt. Flórián és Tipary pontszáma ke­vesebbet mutat tényleges képessé­geiknél. Lengyel nagy igyekezetét a függőjátszmák tömkelege jelzi: a második héten mind az öt játszmája függőben maradt! Bár ők hárman elszakadtak kissé a mezőny tömörebb első felétől, mentegetőzésre nincs okuk, teljesítményükkel válogatott élversenyzőink közé tartozásukat így is igazolták. A mezőny utolsó harmada az elő­zőkhöz szorosan zárkózik. Gasztonyi és Ozsváth az első helyezettek elleni jó eredménnyel tűnt ki, László és Varnusz Bilek legyőzésével szólt bele az élcsoport sorrendjének alakulá­sába. Androvitzkynak hosszabb, Haj­tannak rövidebb próbálkozások után sikerült , kevesebb, mint ameny­­nyire számítottak. Róbert formán kí­vül volt, a verseny öt időtúllépése közül négy az ő nevéhez fűződik. A bajnokság játszma­anyagának válogatott szemelvényeit a játszma­részben közöljük, az érdekesebb had­állások közül pillanatképek formá­jában mutatunk be egy tucatnyit. Mindezek, a többi játszmával együtt már a verseny tartama alatt, fordu­lónként napvilágot láttak sokszoro­sított bulletin formájában. A kom­mentár nélküli teljes játszmagyűjte­mény gyors és pontos közreadása Ejury Jenő főtitkár érdeme, a csak­nem hibátlan stencilezés Czapkó Endréné jó munkáját dicséri. A rendezésben és a lebonyolítás­ban a budapesti alszövetség számos aktívája nyújtott jó segítséget Balogh László nemzetközi versenybírónak, aki legfőbb irányítóként ezúttal is feladata magaslatán állt. Záró­akkordként Bojta Béla dr., a sakkszövetség elnöke méltatta a baj­noki döntő résztvevőinek elismerést érdemlő teljesítményeit, a fejlődést jelző eredményeket, majd kiosztotta a bajnokság díjait. A főhatóság kép­viseletében jelen volt Bonn Ottó, az MTSH főelőadója. Tanúja lehetett a szövetség messzemenően takarékos gazdálkodásának, a díjak ugyanis alig lépték túl egy szerény üzemi­­sportköri háziverseny kereteit. Ebből az egy szempontból a 13. bajnokság díjnyertesei­­ valóban nem voltak szerencsések... Bán Jenő­ r ! KETTEN BESZÉLNEK — No, ne viccel­jen! Szóval az idén is­ végigülte? — Igen. És lá­tom, maga az idén is csodálkozik raj­ta. Tizenhárom­ éve minden télen csodálkozik, hogy részt vettem a sakk­­bajnokságon. — A nézőtéren. Mint pancser! — Maga ehhez nem ért. Pancser csak az lehet, aki fent a színpadon játszik. Aki lent ül és csak néz, az nem lehet pancser. — Dehát hogyan tud annyi órán át egyhelyben ülni egy széken? — Ugyanúgy, mint teszem azt, Kluger fent a színpadon. Az ember észre sem veszi, hogy múlik az idő. f v¥ r A FEJLŐDÉS A gladiátor lent küzdött az arénában, a Császár fent ült a tribünön, kényelmes páholyában. A gladiátor az életéért ve­rekedett, mert minden játszmája életre­­halálra ment. A Császár ezzel szemben, ha kedve tartotta, odafigyelt és gúnyos megjegyzéseket tett a gladiátor testtar­tására, esetleg oda sem figyelt, mert az aznapi sportlapot olvasta, vagy narancs­szörpöt ivott, vagy a konzul csinos fele­ségének udvarolt, vagy — ami olykor szintén előfordult — egyszerűen felkelt a helyéről, kocsijába ült és hazament állam­ügyeket intézni. A Gladiátor és a Néző kapcsolatában kétezer év alatt mit sem változott a hely­zet. Hidegkúti erejének végső megfeszí­tésével próbál gólt rúgni a második fél­idő negyvenedik percében, de Kovács úr már a kijárat felé ballag, hogy villamost kapjon. S ugyanilyen fölényben van min­den más sport nézője is. Akkor jön, ami­kor akar s közben azt csinál, amit akar. A sakkban — egyebek között — azt is becsülöm, hogy ezt az egyenlőtlen álla­potot megszüntette. A sakkversenyző — ha éppen kedve tartja — már néhány lépés után kibékül ellenfelével, akkor adja fel a küzdelmet, amikor akarja, s nagyon jólesett látnom, hogy az ifjú mes­ter, akinek soron következő lépését szo­rongva vártam, hirtelen felkel a helyé­ről és kiballag a büfébe kávézni. Nincs még egy ilyen demokratikus sport. Itt a gladiátor is Császár. PÉLDÁZAT A TÖRTÉNELEMBŐL A sorsolás szeszélye úgy hozta magá­val, hogy a világuralom nagy esélyese, Bonaparte Napóleon 1815. június 18-án egy kis belga falu, Waterloo közelében került szembe riválisával, Wellingtonnal. Napóleon déltájban kezdte meg a döntő fontosságú mérkőzést. Éles nyitólépéseire Wellington az akkoriban igen hatásos Blüeher-csellel válaszolt és néhány ügyes húzással három órai kemény harc után sikerült is visszavernie Napóleon vala­mennyi kezdeményezését. Ekkor még Napóleon a döntetlent tarthatta volna, de neki az egész pontra szüksége volt s to­vább erőszakoskodott. Eközben — mint az történni szokott — elnézte Bülow ezredest a vezérszárnyon. Este hét órára, amikorra a játékidő letelt, Napóleon teljesen reménytelen ál­lásba került. Hadseregét Wellington tel­jesen szétszórta. A francia nagymester már csak egykedvűen húzogatott ide-oda, de nem tudta rászánni magát arra, hogy a játszmát feladja. Ahhoz még nagyon sütött a nap. Üzent tehát Wellingtonnak, hogy a harcot függőben hagyja. Csak éjfélkor kapitulált, a koromsötét­ben. (Kaján Tibor rajzai) IDILL Egy rokonszen­ves fiatalember s egy még rokon­szenvesebb leány ült előttem az utolsó széksorok egyikében, már órák óta mozdulat­lanul. Az ifjú jobb­karja a leány vál­lán, a leány feje kissé balra billen­ve az ifjú vállán, termespár, állapítottam meg, s tet­szett az ötlet, amellyel felfedezték, hogy a legolcsóbban, legzavartala­­nabbul s feltűnés nélkül egy sakk­versenyen simulhatnak egymáshoz. A cuk­uszdák, presszók, mozik tömve, az eső már dél óta esik. Itt bent csend és nyugalom. Mindenki a táblákat nézi. Még csókolózhatnak is, ha akarnak. Csalódtam szerelmükben. Mert a kislány egyszer csak megszólalt: — És ha a huszárt beopferolja be haton ? Nincsenek gyerekek. TABI LÁSZLÓ 51

Next