Magyar Sakkélet, 1976 (26. évfolyam 1-12. szám)

1976. július / 7. szám

MAGYAR SAKKÉLET Külföldi események • Erőpróba a zónaközi előtt A Las Palmas-i versenyek mindig komoly vonzerőt jelentenek a nemzet­közi sakkéletben. (Ehhez természete­sen hozzájárul a festői környezet is.) A május hónapban megrendezett tor­nára is rangos mezőny gyűlt össze, a zónaközibe jutottak közül rajthoz állt Portisch Lajos mellett Geller és Ceskovszkij, R. B­yrne és Rogoff, Larsen, Hübner és Gheorghiu is. A győztes Geller nagymester ki tudja hányadik virágzását éli, és az utóbbi időben hányadik sikeres ered­ménye ez. A „hazai pályán” szereplő Larsen az utolsó fordulóban vesztette el az első helyet. Portisch Lajos aktív stílusban, megalkuvás nélkül játszott, de a jobb helyezés elérését néhány nem várt negatív eredmény döntően be­folyásolta. Három érdekes játszma a tornáról. SZICÍLIAI VÉDELEM E 57/a Geller—Hübner 1. e4, c5 2. Hf3, e6 3. d4, cd­ 4. Hd4­, a6 5. Fd3, g6 6. 0—0, Fg7 Érdekes, hogy az utóbbi időben egyre több nagymester alkalmazza e védelmet, bár a statisztika nem túl bíztató sötét részére. 7. c3! Bárczay nagymester 7. Hf3! mellett tör lándzsát az MSE 1976/80. oldalán közölt elemzésében. Ez a húzás sem kisebb értékű, mivel megvédi a centrumba került tisztet, és lehetőség nyílhat egy királyszárnyi gyalogroham megindítására 12—14- gyel. Erre jó példa az Adorján—­­Karpov játszma az MSE 1976/109. oldalán. Geller nagymester más utat választ, ez pozíciósabb jellegű. 7. —, Hf6 8. Hd2 Erősen meggondolandó volt 8. Fg5 is. 8. —, Vc7 9. a4!? Célba­­veszi a b6 mezőt egy a5—Hc4 után. 9. —, 0—0 10. Bel, d6 11. a5, Hbd7 11. —, Hc6-ra 12. Hc6:, de: 13. Hc4!, Fb7 (13. —, d5 ?! 14. ed:, ed: 15. Hb6, Ba7 16. Hc8:, Vc8: 17. Ve2 +.) 14. e5, de: 15. He5: is előnyösebb. 12. Hc4, d5 13. ed., Hd5, 14. Ff1, Hc5?! Jobb volt 14. —, He5!, amely a veszé­lyes c4H lecserélésére irányul. 15. Fg5, f6 16. Fh4, e5 17. Vf3! Előrecsá­bította a gyalogokat világos és ezáltal a d5H gyökér nélkül maradt, így ér­telmet nyer az a5—Hc4 manőver, sikerül megszállni a b6 pontot. 17. —, Hf4 Hiba 17. —, Bd8 ?, mert 18. He5:!, fe: 19. Fc4, e4 — 19. —, ed: 20. Be7! — 20. Fd8:, Vd8: 21. Be4:! +—, 18. Hb6, bb8 19. Fg3, g5 Hübner nagymestert a Hce6 megtételétől alig­hanem 20. Ba4 ! következményei riasz­tották vissza. 20. Ff4:, gf: 21. b4!, He6 21. —, ed: 22. be:, Vc5: 23. Vf4:, vagy 22. —, de: 23. Vc3:, Ff5 24. c6! +. 22. Fc4!, Be8 22. —, ed:-re egyszerűen 23. cd:! és a kötés továbbra is fennáll, így viszont sötét minőséget veszít, ami el is dönti a játszma sorsát. 23. Hc8:, Vc4: 24. Hd6, Hd4: 25. cd:, Ve6 25. —, Vd4: 26. Badl, majd Vd5:, a d5 pontot őrizni kell. 26. He8:, Ve8: 27. de:, fe: 28. Bad, Vf7 29. Bedl, Be8 30. Ve4, Ff8 31. Bd5, Vg6 32. Be1, Ve4: 33. Be4:, Bc8 Az e5 gyalog nem tart­ható. 33.­­, Fg7 34/ Bd7: 34. Bde5:, Fb4: 35. Be8f, Be8: 36. Be8:f, Kf7 37. Bb8, Fa5: 38. Bb7:f, Kg6 39. Ba7 és világos néhány lépésben nyert (1 : 0). VEZÉRINDIAI VÉDELEM D 35/a Larsen—Gheorghiu 1. d4, Hf6 2. Hf3, e6 3. g3, b6 4. Fg2, Fb7 5. 0—0, c5 6. c4, cd­ 7. Vd4­, d6 8. Hc3, a6 9. Bd1, Hbd7? Erre vilá­gos egy váratlan húzással kerül előny­be, ez elméleti értéket ad a partinak. 10. Hg5­, Fg2, 11. Kg2­, Vc7 12. Hge4, He4, 13. He4­, He5 14. b3, Bd8 15. Fe3 A tizedik lépésben megkez­dett manőver befejeződött, és látható, hogy a d6- és b6 gyalogok milyen ag­gasztóan gyengék. Ezenkívül sötét királyszárnya teljesen fejletlen. Anya­gi egyenlőség van a táblán, mégis az állás már -­----jelet érdemel. 15.­­, b5 16. Vb6!, Vb6: 17. Fb6:, Bd7 18. eb:, ab: 19. Bad, f6 20. Bc8f, Kf7 21. f4, Hg4 22. h3, d5 22. —, Hh6-ra 23. Hc5! (Hd6:f is épp olyan erős) 23. —, Be7 24. Bd6:, Hf5 25. Bd3. Sötét kombinatív úton próbál sza­badulni, Larsen azonban erélyesen dönti meg ezt a próbálkozást. 23. Kg:, Bb7 24. Bf8:f!, Kf8: 25. Fcet, Kg8 26. Hd6, Bb8 27. f5, ef: 28. gf., h6 29. Fa7, Bd8 30. Hb5­, Kh7 31. a4, Bhe8 32. Hd4, Be4 33. a5 — sötét feladta (1:0). ANGOL MEGNYITÁS A 25/c Portisch—Larsen 1. c4, Hf6 2. Hc3. e6 3. Hf3, Fb4 Nagy divat az utóbbi években 3. —, b6 4. e4, Fb7-tel játszani a megnyi­tást. Különösen Karpov világbajnok kedveli ezt a változatot sötéttel. A tavalyi milánói versenyen Portisch és Larsen között is ez került terítékre, de a dán nagymester 5. d3, c5 6. e5, Hg8 7. d4, cd: 8. Hd4:', Hc6 9. Hdb5­, a6 10. Hd6f, Fd6: 11. ed.1 után hátrányba került. Larsen most változtat, és a régi receptet veszi elő. 4. Vc2, 0—0 Sötét megtarthatja futó­párját 4. —, c5-tel, hogy 5. a3-ra Fae jöhessen. Itt világos két folytatás kö­zött választhat: a) 6. e3, Hc6 7. d4, d6 8. Fd3, 0—0 9. 0—0, Ve7; b) 6. g3, 0—0 7. Fg2, d5 8. 0—0, Fc3, 9. Vc3­, d4 10. Vc2, Hc6 mindkét esetben közel egyenlő játékkal. 5. a3, Fc3, 6. Vc3., d6 6. —, b6 7. e3, Fb7 8. Fe2, VIII. Nemzetközi verseny Las Palmas 1970. IV. 3—24. Geller Larsen Byrne Hübner Portisch sN CG­ o CG 05 O Gheorghiu o c0 1 02 Rogoff Debarnot Hernandez Garcia & 133híce A Rodriguez _o jcS Menvielle ■j§ T. P Geller nk. nin. - szovjet 2020i i 1 i 1 i 1 i 1 0 1 1 1 4 1 1()1 Larsen nk. nm. — dán 2­125i­­i 0 0 1 1 1 4 4 1 1 1 1 1 1 2 10 Byrne R. nk. nm. - USA 2540i i -4 4 1 i 1 1 4 1 4 1 j J2 1 9J Hübner nk. nm. - NSZK 25850 1 i -4 1 i 4 4 1 1 1 0 i 1 1 9.1 Portisch nk. nm. - magyar 2025i 1 4 1 -0 i 1 0 1 1 1 0 1 12 9 Ceskovszkij nk. nm. - szovjet 2550i 0 i 1 1 -i 1 1 4 4 0 1 1 1 ] 9 (Jheorghiu nk. nm. - román 2540i 0 i 1 1 I -i 1 4 1 4 4 1 1 1 9 Sigurjonsson nk. nm. - izlandi 25300 1 12 1 0 1 i ~ 4 4 1 0 1 1 1 1 84 Rogoff nk. m. - USA 21801 1 0 i 1 0 4 4 -4 I i 1 2 4 4 1 8 Debarnot m. - argentin 23500 \ 4 0 0 12 i 4 1 1 0 4 1 1 1 Hernandez R. nk. ni. - kubai 24001 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 1 4 1 1 0 Garcia H. - argentin 23500 0 I 0 0 1 i 1 1 1 0 -0 0 0 1 54 Fraguela m. - spanyol 23800 0 0 1 1 0 i 0 4 4 0 1 -1 0 1 54 Rodriguez O. nk. m. - perui 24350 0 1 1 1 0 0 0 4 0 4 1 0 -4 1 5| Bellon nk. m. - spanyol 24751 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 1 1 4 -0 4 J Menvielle ni. - spanyol 23000 1 2 0 0 1 2 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 -O 1 ■i-2 155

Next