Sakkélet, 1990 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1990-03-10 / 1-2. szám
Meghalt Flórián Tibor Még mindig nem hisszük el azt, amit hónapok óta sejtettünk, tudtunk... Hosszan tartó, súlyos betegség után január 28-án, 71 éves korában elhunyt Flórián Tibor az utóbbi évtizedek hazai sakkozásának kiemelkedő személyisége. Talán ő az utolsó magyar sakkpolihisztor, sikerember, de aki a sikerekért megküzdött, és néhány év kivételével azt művelhette, amivel 7-8 évesen eljegyezte magát, amit sokféleképpen szeretett - a sakkozást! Már fiatalon megízlelte a sikert, 14 évesen első a British Chess Federation nemzetközi feladványversenyén! Sikert arat a középiskolások egyéni bajnokságain, főtornajátékosként. És az is siker, nagy siker, hogy a háború vérzivatarából élve került ki. Hazatérte után, 1945-ben folytatódott a félbeszakadt sakkpálya, folytatódott a sikersorozat, előbb megszerezte a mesteri címet, majd ugyanazon évben megnyerte a magyar bajnokságot. Tárgyilagos szemléletét tükrözi, hogy sohasem hallgatta el, azon a bajnokságon nem játszott Szabó László és Barcza Gedeon. 1948-ban teljesítette a nemzetközi mesteri normát, és az ötvenes évek elején a FIDE akkor vezette be a ma is használatos címeket - az elsők között kapta meg a nemzetközi mester címet. A sakkozástól akkor sem szakadt el, amikor külügyi szolgálatba került. A moszkvai nagykövetség kulturális attaséja, s ebben a munkakörben alkalma nyílott, hogy felvegye a kapcsolatot a szovjet sakkszövetséggel. A nagy hírű, de még külföldre aligalig eljutó szovjet kiválóságok 1949-es budapesti szereplése igazi társadalmi ünnep volt. A magyar válogatott ugyan súlyos vereséget szenvedett, de a kialakult kapcsolat a magyar sakkozás további fejlődésére nagy hatást gyakorolt. És az is siker, amikor a Rajk-per idején hirtelen hazarendelték - kollégái a nagykövetségen úgy búcsúztatták, mint akit az életben többé nem látnak...-, a perszerkesztő bizottság elé idézték, de nem találták „bűnösnek”. Munkásságának legnagyobb sikere, legnagyobb értéke az 1962-1984 közötti időszak. Ekkor, mint a Magyar Sakkszövetség főtitkára a sakk népszerűsítésével és terjesztésével magasra emelte a mércét, s a hetvenes-nyolcvanas években a magyar sakkozás a verhetetlennek hitt Szovjetunió legerősebb vetélytársa lett. De Flórián Tibor nemcsak hivatalnokként irányította a szövetség munkáját, hanem edzői, pedagógiai, írói eszközökkel. És ezekben a „műfajokban” is sikeres! A fiatal Portisch Lajossal mintegy tíz évig dolgoztak együtt, foglalkozott Ivánka Máriával, Csonkics Tündével, Kas Ritával és az utolsó években - félig-meddig visszavonultan - a két kisebbik Polgár lánnyal, Zsófival és Judittal. A BEAC- ban tartott edzéseit - ahol évekig játszott -, még ma is emlegetik az egykori tanítványok. Sikeres könyveiben megismerhettük - és külföldön is megismerhették a klasszikus elveket valló írót, számtalan újságcikkében, elemzésében a szellemes, kissé ironikus, széles látókörű publicistát. Hosszú évekig képviselte a FIDE-ben a magyar érdekeket, diplomáciai múltjának köszönhetően különböző fontos tisztségekkel bízták meg. Sikeres versenybíró itthon és az olimpiákon, sokszor vezetett „rázós” versenyeket. De sikeres a levelezési sakkozásban, a Vilolimpián ezüstérmes magyar válogatottban szerepelt. Élete egybeforrt a sakkal, s ez az élet most megszakadt. Ma még nem tudjuk felmérni, hogy mekkora űrt hagyott maga után, de áldozatos, sokirányú tevékenysége kitörölhetetlen a magyar sakkozás történetében. Búcsúznak Flórián Tibortól a barátok, a tisztelők, a magyar sakkozók sokezres tábora, búcsúzik lapunk szerkesztősége is a kollegától, az egykori szerkesztő bizottság elnökétől. Nyugodjék békében. (M. Cs.)