Sakkélet, 1990 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1990-03-10 / 1-2. szám

Meghalt Flórián Tibor Még mindig nem hisszük el azt, amit hónapok óta sejtettünk, tudtunk... Hosszan tartó, súlyos betegség után január 28-án, 71 éves korában elhunyt Flórián Tibor az utóbbi évtizedek hazai sakkozásának kiemelkedő személyisége. Talán ő az utolsó magyar sakkpolihisztor, si­kerember, de aki a sikerekért megküzdött, és néhány év kivételével azt művelhette, amivel 7-8 évesen eljegyezte magát, amit sokféleképpen szeretett - a sakkozást! Már fiatalon megízlelte a si­kert, 14 évesen első a British Chess Federation nemzetközi feladványversenyén! Sikert arat a középiskolások egyéni bajnokságain, főtornajátékos­­ként. És az is siker, nagy si­ker, hogy a háború vérzivata­rából élve került ki. Hazatérte után, 1945-ben folytatódott a félbeszakadt sakkpálya, folytatódott a si­kersorozat, előbb megszerez­te a mesteri címet, majd ugyanazon évben megnyerte a magyar bajnokságot. Tár­gyilagos szemléletét tükrözi, hogy sohasem hallgatta el, azon a bajnokságon nem játszott Szabó László és Barcza Gedeon. 1948-ban teljesítette a nemzetközi mesteri nor­mát, és az ötvenes évek elején­­ a FIDE akkor vezette be a ma is használatos címeket - az elsők között kapta meg a nemzetközi mester címet. A sakkozástól akkor sem szakadt el, amikor külü­gyi szolgálatba került. A moszkvai nagykövetség kulturális attaséja, s ebben a munkakörben alkalma nyílott, hogy felvegye a kapcsolatot a szovjet sakk­­szövetséggel. A nagy hírű, de még külföldre alig­­alig eljutó szovjet kiválóságok 1949-es budapesti szereplése igazi társadalmi ünnep volt. A magyar válogatott ugyan súlyos vereséget szenvedett, de a kialakult kapcsolat a magyar sakkozás további fej­lődésére nagy hatást gyakorolt. És az is siker, amikor a Rajk-per idején hirtelen hazarendelték - kollégái a nagykövetségen úgy búcsúztatták, mint akit az életben többé nem lát­nak...-, a perszerkesztő bizottság elé idézték, de nem találták „bűnösnek”. Munkásságának legnagyobb sikere, legna­gyobb értéke az 1962-1984 közötti időszak. Ek­kor, mint a Magyar Sakkszövetség főtitkára a sakk népszerűsítésével és terjesztésével magas­ra emelte a mércét, s a hetvenes-nyolcvanas években a magyar sakkozás a verhetetlennek hitt Szovjetunió legerősebb vetélytársa lett. De Flórián Tibor nemcsak hivatalnokként irányította a szövetség munkáját, hanem edzői, pedagógiai, írói eszkö­zökkel. És ezekben a „műfa­jokban” is sikeres! A fiatal Portisch Lajossal mintegy tíz évig dolgoztak együtt, foglalkozott Ivánka Má­riával, Csonkics Tündével, Kas Ritával és az utolsó években - félig-meddig visszavonultan - a két kisebbik Polgár lánnyal, Zsófival és Judittal. A BEAC- ban tartott edzéseit - ahol éve­kig játszott -, még ma is emle­getik az egykori tanítványok. Sikeres könyveiben megis­merhettük - és külföldön is megismerhették­­ a klasszi­kus elveket valló írót, számta­lan újságcikkében, elemzésében a szellemes, kissé ironikus, széles látókörű publicistát. Hosszú évekig képviselte a FIDE-ben a magyar érdekeket, diplomáciai múltjának köszönhetően különböző fontos tisztségekkel bízták meg. Sike­res versenybíró itthon és az olimpiákon, sokszor vezetett „rázós” versenyeket. De sikeres a leve­lezési sakkozásban, a Vil­­­olimpián ezüstérmes magyar válogatottban szerepelt. Élete egybeforrt a sakkal, s ez az élet most megszakadt. Ma még nem tudjuk felmérni, hogy mekkora űrt hagyott maga után, de áldozatos, sokirányú tevékenysége kitörölhetetlen a magyar sakkozás történetében. Búcsúznak Flórián Tibortól a barátok, a tiszte­lők, a magyar sakkozók sokezres tábora, búcsú­zik lapunk szerkesztősége is a kollegától, az egy­kori szerkesztő bizottság elnökétől. Nyugodjék békében. (M. Cs.)

Next