Szabolcs-Szatmár-Bereg megyi Sakkhiradó, 1993 (4. évfolyam, 4. szám)

1993 / 4. szám

Versenyről versenyre Emá­gi Ipör£ Nyírségi Torna ’93 NEMZETKÖZI SAKKVERSENY NYÍREGYHÁZÁN Sokan gyülekeztek július 10-én a 110.sz. Ipari Szakközépiskolában. Közel másfélszáz sakkozó adott itt randevút egymásnak, hogy részt vegyenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sakkszövetség által éven­ként megrendezett hagyományos nagy sakkfesztiválján. Ez évben immár 12. alkalommal kerül sor a Nyírségi Torna elnevezésű nemzetközi sakkversenyre. A versenyzők zöme megyénkbeli, de az ország 10 megyéjéből 120 fő,míg határainkon túlról 13 sakkozó érkezett, így összesen 133-an vártak a főbíró jelzésére, a "sötét órát indít" utasításra, hogy megkezdőd­jenek a "csaták". Figyelve az érkezett versenyzőket minden évben feltűnnek új arcok, de sok az ismerős, a rendszeresen visszatérő is. Négy olyan versenyző is van a gyülekezők között, akik az eddig rendezett minden Tornán el­indultak: Molnár István /Mezőkövesdi MSE, Bátyi Sándor /Záhonyi VSC/, Hagymási János /Alkaloida SE, Tiszavasvári/ és Molnár Mihály /Nyíregy­házi Vízügy SE/. Az idegen beszélgetésekből kivehető, hogy már nem­csak a volt Szovjetunióból érkeztek versenyzők, de román sőt dán és svéd sakkozók is ellátogattak Nyíregyházára. Megyénk legnagyobb szakosztálya az OB I/B-be most felkerült NYVMK SC 37 fővel van kép­viselve. Örvendetes, hogy sok hölgy versenyző is érkezett, hiszen az évek során már"Megszokott" 2-3 fővel szemben most 13-an képviselik a "gyengébb" nemet. A verseny szervezői reprezentálni is akartak és a sakk-készleteket attól a romániai Biró Sándortól rendelték meg, aki a tavalyi debre­ceni Európa Sakk-csapat Bajnokságra is biztosította a készleteket és Kaszparov világbajnoknak is megnyerte a tetszését. A Szervező Bizottság nevében Bodor Lajos üdvözölte a versenyzőket. Külön kiemelte azokat, akik minden Tornánkon résztvettek. Üdvözölte a nyíregyházi VMK SC játékosait, akik a megyét először képviselik ősztől az OB I/B-be. Köszöntötte a Záhonyi VSC-t, akik a második évüket kezdik az OB II-ben és a Tiszavasvári Alkaloida SE játékosait, akik az új bajnoki évben szintén az OB II-ben szerepelnek. Kiemelt tisztelettel köszöntötte a megye éljátékosát Mihalkó József mj.-et, aki igen sokat tesz azért, hogy a nyíregyházi fiatalokkal megkedvel­­tesse a sakkot. Üdvözölte a mezőny legfiatalabb játékosát a 6/1/ éves Galambos Áront és a legidősebb indulót a 83 /1/ éves Galter Gábort a Budapesti Honvéd sakkozóját. Ezután dr.Bodnár Ákos a megyei Sakkszövetség elnöke üdvözölte a megjelenteket. Megköszönte, hogy ilyen sokan elfogadták meghívásunkat és sportszerű küzdelmet kérve eredményes versenyzést kívánt a részt­vevőknek . Ezt követően elindultak a sakkórák, hogy kilenc napi küzdelemben el­döntsék a versenyzők, kik a legjobb sakkozók a FIDE, az "A", a "B" és a "C" /gyermek­­csoportban. Lakkfi­radó K­UI -3 — 4993 ZT áf A. stb.

Next