Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1892 (1-53. szám)
1892-12-25 / 52. szám
Az elmés nyúl. (Vadászemlékeimből.) Az emberiség igazságtalan. Megrögzik hibás ítéleteiben, akár kisebbítik azok az igaz erényt, vagy érdemet, akár túlozzák a hibát. A nyúl például az emberek szemében örökké csak gyáva. Mintha bizony a nyúlnak nem is volna egyébb jellemvonása, mint a gyávaság. Már pedig a nyúl is csak úgy szalad a vadász elöl, mint például a róka s a rókára még sem mondja senki, hogy gyáva , azt mindig a ravasz jelző díszíti. Igen ám, mondják az előítéletben megrögzöttek, de a rókának, a mellett, hogy fut a vadász elöl, még furfangos esze is van. Hát a nyúlnak talán nincs ? Már hogy ne volna. Mindjárt elmondok egyet mást vadászemlékeimből s meglátják abból, hogy némelyik nyúlnak több esze van, mint akármelyik rókának, sőt néha több, mint magának a vadásznak. Először is határozottan mondhatom, hogy a nyulak ismerik a vadászati törvényt s igen jól tudják, hogy ők február 1-től augusztus 15-éig nincsenek veszedelemben. A tilalom idejében sokkal bátrabbak, mint a saison alatt. Némelyik a tilalom alatt épenséggel hetyke. Ismertem egy lusta vén baknyulat, mely az egész nyáron át a mi luczernásunkba járt délutáni fiestára. Teli gyomorral, lomhán kullogott be s a hűvös magas gazban nagyokat aludt. Néha mértéktelenül beebédelt, ilyenkor gyomorégése volt s nem igen aludt el, csak nyöszörgő«. Hogy ilyen esetekben segíthessen magán, egy skatulya bicarbonicát helyeztem el a luczernásba. Másnap már nem volt ott az orvosság, megette az öreg. A skatulyát pedig hazavitte gyermekeinek, hogy gurigázást játszanak vele. Elhatároztam, hogy augusztus 15-én az öreg lesz első vadászzsákmányom. Ki is mentem puskámmal a luczernásba, a vadászati szabadság ezen első napján, mindjárt délután. Hiába, — az öreg nem jött el többé. Nem az, — februárig csak itt-ott igen meszsziről láthattam a vadászatokon. Hanem az uj kis süldők bizony még butácskák úgy augusztus és október között. Naivan ugranak fel s lassan keresztben futnak a vadász előtt, míg a tapasztalt öreg nyúl mindig meglepően pattan ki fekhelyéből s tarka csimbókját mutatva, eszeveszetten iramodik tova. A süldő arra a butaságra is képes, hogy útközben még a lövés előtt megáll s mosolyogva nézi meg a vadász uj sárga kamásliját. Úgy látszik, a nyúlifjúság tankötelezettsége csak októberben kezdődik, hanem aztán a kis kedvesek igen gyorsan tanulnak. Miből ismerik meg a rossz és a jó jövőt, azt nem tudom, de tapasztaltam, hogy októbertől fogva már valamennyi tisztában volt egész vadásztársaságunkkal. Náczi bácsit, aki már öreg láger volt, igen komolyan vették. Messzire pattantak fel előtte s szörnyen szedték a lábaikat. Már magammal szinte sértő konfidencziával bántak. Kényelmesen vártak be s nem rontották feleslegesen a tüdejüket. Ha már lövéseim eldördültek volt, akárhány nyúl leült előttem és gúnyosan csóválta a fejét. Én persze minderre ráfogtam, hogy »kapott« a szélből, csak a puskámnak nincs elég »brandja«. Vigasztalt azonban, hogy Zsótér Kis Berczit még kevesebbe vették. Ha ez velünk volt, még magam is jó vadásznak éreztem magamat. Ezt, az én nyárról ismerős öreg baknyulam fektében is bevárta A mulatozó nyulak.