Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1892 (1-53. szám)

1892-12-25 / 52. szám

Az elmés nyúl. (Vadászemlékeimből.) Az emberiség igazságtalan. Megrögzik hibás íté­leteiben, akár kisebbítik azok az igaz erényt, vagy érdemet, akár túlozzák a hibát. A nyúl például az emberek szemében örökké csak gyáva. Mintha bizony a nyúl­nak nem is volna egyébb jellemvonása, mint a gyávaság. Már pedig a nyúl is csak úgy szalad a vadász elöl, mint például a róka s a rókára még sem mondja senki, hogy gyáva , azt min­dig a ravasz jelző dí­szíti. Igen ám, mondják az előítéletben meg­rögzöttek, de a róká­nak, a mellett, hogy fut a vadász elöl, még furfangos esze is van. Hát a nyúlnak talán nincs ? Már hogy ne volna. Mindjárt elmondok egyet mást vadászem­­lékeimből s meglátják abból, hogy némelyik nyúlnak több esze van, mint akármelyik rókának, sőt néha több, mint magának a vadásznak. Először is határozottan mondhatom, hogy a nyu­lak ismerik a vadászati törvényt s igen jól tudják, hogy ők február 1-től augusztus 15-éig nincsenek ve­szedelemben. A tilalom idejében sokkal bátrabbak, mint a saison alatt. Némelyik a tilalom alatt épenség­­gel hetyke. Ismertem egy lusta vén baknyulat, mely az egész nyáron át a mi luczernásunkba járt délutáni fiestára. Teli gyomorral, lomhán kullogott be s a hűvös magas gazban nagyokat aludt. Néha mérték­telenül beebédelt, ilyenkor gyomorégése volt s nem igen aludt el, csak nyöszörgő«. Hogy ilyen esetekben segíthessen magán, egy skatulya bicarbonicát helyez­tem el a luczernásba. Másnap már nem volt ott az orvosság,­­ megette az öreg. A skatulyát pedig ha­zavitte gyermekeinek, hogy gurigázást játszanak vele. Elhatároztam, hogy augusztus 15-én az öreg lesz első vadászzsákmányom. Ki is mentem puskám­mal a luczernásba, a vadászati szabadság ezen első napján, mindjárt délután. Hiába, — az öreg nem jött el többé. Nem az, — februárig csak itt-ott igen mesz­­sziről láthattam a vadászatokon. Hanem az uj kis süldők bizony még butácskák úgy augusztus és október között. Naivan ugranak fel s lassan keresztben futnak a vadász előtt, míg a ta­pasztalt öreg nyúl mindig meglepően pattan ki fekhelyéből s tarka csimbókját mutatva, eszeveszetten iramodik tova. A süldő arra a buta­ságra­ is képes, hogy útközben még a lövés előtt megáll s moso­lyogva nézi meg a va­dász uj sárga kamás­­liját. Úgy látszik, a nyúlifjúság tankötele­zettsége csak októ­berben kezdődik, ha­nem aztán a kis ked­vesek igen gyorsan tanulnak. Miből isme­rik meg a rossz és a jó jövőt, azt nem tu­dom, de tapasztaltam, hogy októbertől fogva már valamennyi tisz­tában volt egész va­dásztársaságunkkal. Náczi b­ácsit, aki már öreg láger volt, igen komolyan vették. Messzire pattantak fel előtte s szörnyen szed­ték a lábaikat. Már magammal szinte sértő konfidencziával bántak.­ Kényelmesen vártak be s nem rontották feleslegesen a tüdejüket. Ha már lövéseim eldördültek volt, akárhány nyúl leült előttem és gú­nyosan csóválta a fejét. Én persze minderre rá­fog­tam, hogy »kapott« a szélből, csak a puskámnak nincs elég »brandja«. Vigasztalt azonban, hogy Zsótér Kis Berczit még kevesebbe vették. Ha ez velünk volt, még ma­gam is jó vadásznak éreztem magamat. Ezt, az én nyárról ismerős öreg baknyulam fektében is bevárta A mulatozó nyulak.

Next