Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1892 (1-53. szám)
1892-03-06 / 10. szám
fejt ki egyik másik kis képében, mint akár egy Dagnan vagy Bastien Lepage a maguk hatalmas vásznaikon. Széles ecsetkezelés egyszerű vonalban, egyszerű pontban. Majd semmi részlet; a velenczei legködösebb, legpárásabb tájban is benne van valami a festőnő őseréjéből. Színeinek merészsége pedig mindent felülmúl (aquarelleben). Van egy képe mely a legérdekesebb szinhatások egyike mit valaha láttam. Csupa rózsaszín az egész, (amely nála sokkal hatalmasabb szín, sok más festő pipacsverésénél), rózsaszínű tenger és rózsaszínű házak alján ott valahol a Canale Granden, egy narancsszín bárka lebeg a nyugodt habok felett. Csodálatos symphoniája a lehetetlen színeknek. Egy másik velenczei impressio: halványszürke párákból, amelyekbe alig vet egy színesebb opálszerü foltot a mármár felkelő nap, mint egy álomkép, halványan, színtelenül, elmosott körvonalakban merül föl Velencze egy csodás réme... a ködös vizió-szerü kép előtere hosszú gondola czölöp, a mely még elmosottabbá teszi a lehelletszerü hátteret. Majd meg egy bánatos, elhagyott sienai temető szürke tónusaival, sötét csonka cziprusaival, amelyeknek szomorúsága szinte megakasztja a korty theát a sok nemzetközi amateur torkán. »C’est trop triste« mondja az egyik egy sandwichet majszolva. »Surtout pour un Canard« gondolom én hozzá. És egész délután jönnek-mennek. Cannes kitárja elegantiáját; ruhasuhogás, banális frázisok, s künn az örök nap örök sugarai ... a mely végre mégis csak beadja derekát s lenyugszik, mig a társaság lassan viszszavonul. Egyedül maradtunk; a festőnő, barátnője Jackowska kisasszony és a lengyel zongoraművésznő. Az est-alkonyat a falon fehér paneau-it fátyollal vonja be, az aranyozás, a színek eltűnnek. . . Nyitva a ködös, szürke valóság! Minden csendbe, homályba vész. És ekkor a szegény, szegény mellbeteg Plucinska odaül a zongorához, s odavisz zenéjének szárnyain, honnan Cannes oly messze, oly igen messze sodort. Chopin és Schumann zenéjén keresztül az est lelkébe látunk; az alkonyat árja átsuhan a szobán. A cannes-i fogatok folytonos moraja, az uralkodó és nem uralkodó herczegek, a szállodák hideg, fagyos, lelketlen világa, ez a talmi tavasz, amely semmit, de semmit sem ad azért az igazi tavaszért, amelyet örökre elvesztettünk, mind ez az a »quoi bon? « belevész a zongora hangjába, és mi közeledünk önmagunkhoz, ahhoz, ami belőlünk a jobb, az igazabb, ami még itt is él, hol minden hamisított, még a lét is: a művészethez, amely még visszahozza nekünk a szegény haldokló művésznő már-már eliramló lelkét... 2 Justh Zsigmond: Villa Achilleion. Egy hatalmas uralkodói szóra, feltámadt évezredes hallottaiból az utánozhatlan költészetü görög építkezés és Corfu szigetének legfestőibb pontján fennen hirdeti egy ábrándos, mélyen sebzett lélek eszményi világát, mely a megvalósulásában igyekszik némi enyhülést és megnyugvást találni. Amit a természet pazar keze a művészet legválogatottabb, legihlettebb alkotásaival egyetemben teremteni képes, azt páratlan egésszé olvadva látjuk a mesés gyorsasággal létesült Villa Achilleion-ban, Erzsébet királynő legújabb Tusculumában. Báró Warsberg, az »Odyssea« helyszínének tudós kutatója, irányzó királynőnk figyelmét a történelmileg ép oly érdekes, mint változatos vidék rendkívüli szépségeire. A Gasturi dombon fekvő szerény Villa Braila, már régóta nagy hírnek örvendett elragadó fekvésénél fogva s Corfu fő-fő vonzerejét képezé. Ott lakott királynőnk több hónapon át s kívánságára hihetetlenül rövid idő, azaz másfél év alatt, a kis lakház helyén létrejött a derült és tiszta jellegű görög kastélyok legremekebb példánya, mit modern szem láthat és modern szellem és képzelet festeni tud magának. A királynő »Achilleion« névre keresztelte »buon retiro«-ját, tán egyetlen fiának megrendítő sorsára emlékezve, ki mint a görög hős, oly ifjú korban ragadtatott ki az élők sorából. Az »Átriumban« óriási márványcsoportozat tünteti fel a haldokló Achillest, míg a falak freskói különböző jeleneteket ábrázolnak az ifjú hős életéből. A domb keleti lejtőjét, mely a tengerre néz, olajfa erdő lepi el, míg túlsó odala terrassierozva, virágos parkká alakíttatott át. Ritka exotikus fák és bokrok tömege, s százezer rózsatőnél több, valódi paradicsommá varázsolják e parkot. S e park legköltőibb, legmelancholikusabb pontján emelkedik Heine Henrik, a királynő kedvencz költőjének szobra. A főbejárat a déli homlokzatról nyílik, mely előrehajló ereszével, loggiáival és tornáczaival leirhatatlanul festői hatást tesz. Az előcsarnok (vestibale) pompásan dekorált, tág salonnal áll összeköttetésben, melynek plafondját Paliotti festette, a Négy Évszakot ábrázolva. Jobbra van a byzanczi stylü, nemes ízlésű házi kápolna, balra az olasz Renaissance szellemében tartott fejedelmi ebédlő. Ebből a pompei stylü szivarozó szobába lépünk. Remek bronze oszlopos kartámasszal ellátott Vignettánk egy híres régi keramika tálat ábrázol, melyen egy hárfázó és éneklő Siréa és Odysseus hajóraja látható,