Sárospataki Lapok, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-11-07 / 45. szám
831 SÁROSPATAKI LAPOK. hiányzik a nemzetiségijelzés, s a hitvallások között van megnevezve a 81.689 izraelita. Az említett vármegyéknek ezen 1 milliót meghaladó összes lakosságából a tiszáninneni ref. egyházkerületre 124.309 lélek esik. 474.100 római katholikus, 180.300 görög katholikus, 104,400 ág. hitv. evangélikussal szintén. Az említett statisztikai mű hivatalos adatai szerint, ezek közül a reformáltak közül 17,350 nem beszél magyarul , hogy hányan tartoznak ide tényleg s valósággal azok közül, a kiket a hivatalos számlálás a nyelvben jártasok gyanánt vett, hadd maradjon az most eldöntetlen. Az egyházkerület életéből maga az elnöklő püspök, Kun Bertalan hozott fel évi jelentésében néhány tanulságos vonást, a folyó évi ápril havában tartott közgyűlésen. Kiemelte az egyházi élet haladó irányát, a missióügy rendezését, az oktatás terén észlelhető föllendülést, azon áldozatkészséget, mely az utóbbi évben összesen 127,900 frt adományban nyilvánult, melyet aztán jobbára építkezésekre fordítottak. Épült 1 templom, nagyobb mérvben javíttatott 7 templom, 8 lelkészlak s 9 iskola. Gyülekezetek, lelkészek, tanítók és ezek özvegyeinek gyámolítására 231.000 frt osztatott ki. Egyéb hivatalos forrásokból megtudjuk, hogy az egyházkerületnek van egy nyugdíj- és gyámintézete, a lelkészek számára 40,627 frt, a tanítók számára 14.000 frt alappal. Magyarhon és Erdély összes reformált egyházában ez alap főösszege amazoknál 758,040, ezeknél 165,165 írtra rúg. Kun püspök a gyűlésen jelentést tett egyházlátogatásáról is, melyet a zempléni egyházmegye 28 anyaegyházában s a hozzájuk tartozó leánygyülekezetekben 1886. julius 10—25. végzett. A püspök sajnálkozását fejezi ki a papok csekély fizetése fölött — 400. 500. 600. 700 frt s csak egy egyházban haladja meg az 1200 frtot — ép úgy a gyülekezeteknek még csekélyebb jövedelme fölött, melyek ekként kénytelenek adókivetéssel (C durch Umlagen) fedezni egyházi és iskolai szükségleteiket. Ha nem tagadhatjuk meg protestáns részvétünket eme viszonyok panaszolásától, protestáns jogérzetünk meg nem képes fölfogni a püspöknek egy másik panaszát. Látogatási jelentésében közli: «az egyháztartást több gyülekezetben azok csekély létszáma — a zempléni egyházmegye 28 egyházából vannak, a melyek csak 32, 40, 46, 52, 102, 108, 121, 151, 154, 160 stb lelket számlálnak — aztán meg az nehezíti, hogy szláv és ruthen elemek közé vannak ékelve.» Valóban Zemplén megye (népessége 272,175) szláv lakossága 51 — 68°/0-ra rúg, a magyar csak 31—39%, s épen ezért kétszeres aggodalmakat támaszthat, ha a püspök azt panaszolja jelentésében, hogy «több ref. gyülekezet van, a hol nehezen magyarosodnak a hívek.» «Az istentisztelet» — újra tovább — «közöttük szláv nyelven tartatik s erre való tekintettel elérkezettnek látván azt az időt, hogy a főtiszteletű egyházkerület elrendelné, hogy kezdetnének meg nemzeti nyelvünkön az isteni tiszteletek, a körülmények tekintetbevételével, az ily egyházakban is, és váltakozva szlávul és magyarul tartatnának . Indokolva látom ezt két dolog által: az első az, hogy amíg mi ezt el nem kezdjük, a magyarosodás lehetetlenné lesz hosszú időre, talán örökre; mert, ha tanul is magyarul az ifjú nemzedék, amint az iskolából kilépett, a szláv szülői háznál elfelejti azt is, amit az iskolában tanult, így legalább a templomban hallaná a magyar nyelvet s ösztönt nyerne a nép, hogy tanuljon magyarul, hogy a prédikációt mielőbb megértse. Én, ahol szükséges volt, mindenütt buzdítottam a népet a magyar nyelv tanulására s az elöljáróságoknak kötelességévé tettem, hogy e tekintetben jó példával járjanak elől! Aztán felhozza Kun püspök, hogy a vásárhelyi leánygyülekezetben — összes lakosság 973, belőle 18 magyar, 893 szláv, 460 reformált — mily szép példát talált reá. szorgalmas oktatás mennyire viheti a szláv gyermeket a magyar nyelvben, de szomorúan tapasztalta egyszersmind azt is, hogy az ottani derék tanító az egyház néhány rakoncátlan tagjától üldöztetik, hálátlansággal jutalmaztatik, mily közönyösen, sőt mily idegenséggel viselkednek a szlávnyelvű szülők a magyarosodással szemben. Erkölcsi eszközökkel kell tehát elkötelezni a népet, hogy magyarúl beszéljen s gyermekeinél ne engedje feledségbe menni, a mit ezek az iskolában tanultak. Míg az egyházkerület képviselete a püspök látogatási jelentését köszönettel véve helyeslő tudomásul, fájdalmasan érezte magát érintve azon közlés által, hogy 3 gyülekezetben nemcsak hogy nem halad a magyarosodás, hanem folyvást szláv nyelven tartatik az istenitisztelet, s kimondást szólíttassék föl a felsőzempléni egyházmegye, hogy ott, ahol szükséges, hitsorsosaink között a magyarosodás fontos ügyének előbbvitelére minden lehető alkalmat adjon meg, főleg pedig a helyi viszonyok biztos megvizsgálása mellett, működjék oda már most, hogy ahol az isteni tisztelet eddig mindig szlávul tartatott, addig is, míg éberebb gondozás majd nemzeti nyelvünk kizárólagos használatát lehetővé teszi, fölváltva magyarul és szlávul tartassák az.» Valóban ámulva kérdezi az ember, egyház, keresztyén, evangyéliumi egyház vagy magyarosító egyesület művelte-e ezt? Ez az eljárás gonosz hasonlóságot mutat ahoz, amilyet az oroszok alkalmaznak a német evangélikus egyházzal szemben a kelet-tengermelléki tartományokban, bárha különben épen Magyarországon az orosz üzelmek iránt igen kevés rokonszenv nyilvánul. A reformált egyház Magyarországon bizonyára más eszközökkel alapíttatott és tartatott fenn s más szellem élt benne, a mikor az ősök a régi zsinatokon becikkelyezték, gondja legyen a püspöknek reá, hogy rendben menjen minden s béke uralkodjék minden gyülekezetben, midőn cikkeikben követelték, hogy az ifjúságnál szorgalmazni kell a katechismust, hogy a prédikációkat a nép nyelvén (sermone populari) kell tartani, s kimondták azt a meggyőződésöket, hogy az egyházaknak fiú- és leányiskolákat kell állítani, anyanyelven való oktatással, melyek a biblia olvasását s a prdikációnak nagyobb haszonnal való hallgatását munkálják. Kétségtelen, hogy a magyarhoni pret. egyház*, mely az augsburgi hitvallás alapján az evang. németekkel épígy bánik, az új ösvényen, a melyre reálépett, önnön szétmállásának kezdetéhez jutott; bár megtérne, amíg késő nem lesz. KÖNYVISMERTETÉS. „Physiologiai lélektan.“ Középiskolák használatára írta Parddi Kálmán. Hét kőnyomata ábrával. Kolozsvárit. A szerző költségén. 1887. Ára 80 kr. 93 lap. nagy 8.-r. Az alapbölcsészet tanításának szüksége középiskoláinkban vita tárgyát ez idő szerint nem képezi. Meglehetősen megállapodott az a nézet is, mi a tanítandó. Hanem a tanítás mikéntje, ez vitás. Mindenki tisztában van azzal, aki bölcsészeti tanulmányokkal foglalkozik, hogy a gimnáziumban lélektant és logikát kell tanítani. Hiszen a modern bölcsészet alapja a lélek- és észtan. A nézeteltérés csak abban van, formai észtant kell-e tárgyalni a maga merev aristotelesi szárazságában, vagy a logikát, mint tudományt, a mint azt Stuart Mill és Bain * Célzás az 1886. évi október 13—15. luth. convent ismert határozatára. 832