Sárospataki Lapok, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-08 / 36. szám

735 létében, ezek írásbeli nyilatkozata nélkül jelentkezik az V. osztályba való felvételre, a választott irányt bejelenti, de az írásbeli nyilatkozatnak 8 napon belül beszerzé­sére utasíttatik. Ha a tanuló a határidő elteltével sem mutatja be a kívánt nyilatkozatot, az igazgató értesíti a szülőket, illetőleg gyámot, hogy a tanuló mely irányra jelentkezett, oly hozzáadással, hogyha 5 nap alatt ellen­kező értesítést nem kap, a tanuló választása végleges­nek fog tekintetni. A bevallott iránytól való eltérés, illetőleg tantárgy­változtatás iránt, a törvény 4. §-a határoz. Tantárgy­változtatás az idézett §. szerint kötelező fölvételi vizs­gálat mellett rendszerint csak a tanév elején eszközöl­hető; az 1883: XXX. törvénycikk 13. § ában megszabott módozat mellett évközben történt intézetváltoztatás ese­tén a tantárgyváltoztatás kívánatra csak akkor enged­hető meg, ha az intézetben, melybe a tanuló átlépett, az általa eddig követett irányban tanfolyam nincs be-­­ rendezve. Hogy mennyiben és mily módozatok mellett engedhető meg addig is, míg a törvény által kilátásba vett tanfolyamok a gimnázium mind a négy felső osztályában berendezve lesznek, az V-nél magasabb osztályú magán­tanulónak tantárgyváltoztatás mellett a vizsgálat letétele, s aziránt a döntést esetről-esetre magamnak tartom fel. Az V. osztály pótló tanfolyamában használandó tankönyvek, melyek részint készen vannak, részint a tanév kezdetéig használatra készen lesznek, a következők : az a) tárgycsoportra nézve 1. Magyar olvasó­könyv, melynek részletes címét még a jövő tanév megkezdése előtt fogom közölni. 2. Görög és római állami régiségek dr. James Gory műve után (Számos ábrákkal. Budapest,­­ 1890. Eggenberger kiad.). A görög állami régiségekről­­ szóló rész. 3. Thukydides történelme, egyelőre Zsoldos­­ Benő fordítása nyomán megrövidítve és szemelvényekben. b) A rajzhoz, mely fali táblák útján gyakoroltatik, tankönyv nem szükségeltetik, hanem az intézet részére beszerzendők a következő táblás munkák: 1. Szemlér Mihály «Rajzlapok szabadkézzel való rajzoláshoz» című 4 füzete 12—12 kisebb lap (Ajánlott mű. Ára 3 frt 20 kr). 2. Balló Ede stilszerű rajzminták gyűjteménye. Színes­­ ékítmények (1 füzet. Ára 1 frt 40 kr). 3. Amennyire meg­jelenése folyó évi december haváig kilátásba van helyezve: Várdai Szilárd fali táblák sorozata (Ára 24 frt.). Eshetőleg 4. Andél Antal színes ékítményekből álló nagyobb gyűj­teménye (12 füzet összesen 80­­. Egy-egy füzet ára 3 frt.). A többi tanfolyamokban használandó tankönyvek jegyzékét annak idején fogom közölni. Az V. osztályi tanfolyam részére igényelt s két tanár közt megosztó 4 óratöbblet mellett tanerő-szaporítás szüksége az 189°/i-ik iskolai évben még nem forog fen, de a tanítás zavartalan eszközlése és mindennemű össze­ütközés lehető kikerülése végett, különös gond fordítandó az órarend egybeállítására és a tanhelyiségek célszerű­­ kihasználására. Önként értetődik, hogy a párhuzamosan eszközlendő tanítás órái legalkalmasabban a leckeórák elejére és végére tehetők. Helyiségek tekintetében ott, hol az egyik párhuzamos tanfolyam számára külön terem nem áll rendelkezésre, a rajztermen kívül fölhasználha­tók a kísérleti terem és az alsó osztályoknak a kisebb óraszám mellett üresen álló termei; ezekbe vonul a ke­vesebb növendékből álló tanfolyam, míg az ifjúság nagyobb csoportja osztálytermében marad. Fölhívom a főigazgatóságot, lássa el a vezetése alatt álló 8, illetőleg 6 osztályú gimnáziumok igazgatóit a jelzett nézőpontokból az adott személyi és helyi viszo­nyok figyelembevételével oly utasításokkal, hogy a pótló tanfolyam az 189°/1- tanév elejével akadálytalanul és kívánatos siker kilátásával életbe léptettessék. Ha valamely intézetnél a pótló tanfolyam szerve­zése körül nagyobb nehézségek merülnének fel, erről hozzám haladék nélkül jelentős teendő. A tanári testületektől elvárom, hogy e rendeletemet, melynek a törvény intenziójához képest célja az egyéni hajlamnak és rátermettségnek megfelelő irányok kije­lölésével a középiskola nyújtotta ismeretkör intenzívebb elsajátítását biztosítani, legjobb tehetségük szerint, oda­adó buzgalommal és minden elfogultságtól menten vég­rehajtsák.» * Tanterv azon gimnáziumi tanulók számára, kik az 1890. évi XXX. törvénycikk alapján a görög nyelvet helyettesítő tárgyakat tanulják. (Kiadatott a magyar királyi vallás- és közoktatás - ügyi miniszter 1890. évi 30.820. számú rendeletével). I. Magyar írók bővebb tanulmányozása kapcsolatban éz görög klasszikusok fordításban való ismertetésével. V. osztály. (2 óra), a) Bővebb szemelvények a magyar prózaírókból. Például: Kármán József értekező munkáiból, Kazinczy és Berzsenyi leveleiből, Kölcsey szónoki művei­ből, továbbá Salamon «A török hódítás» című munká­jából a Hunyadiak kora. Költői olvasmány: Lyrai szemel­vények a klasszikus iskolához tartozó költők műveiből (főképen Berzsenyi), b) Összefüggő részek olvasása Thuky­dides művéből tárgyi és szerkezeti magyarázattal. Görög állami régiségek. VI. osztály. (2 óra), a) Bővebb szemelvények, főleg a régibb elmélkedő, szónoki és történeti irodalomból. Például: Mindszenty, Pázmány, Zrínyi, Bethlen Miklós, Szalárdy, Cserei, Apor, Faludy, Mikes, b) Az Ilias és Odysseia olva­sása és ismertetése. Görög hitéleti és magán régiségek. A görög művészet. VII. osztály. (2 óra). Bővebb olvasmányok főleg régibb költészetünk kiválóbb képviselőiből. Például : Balassa, Zrínyi, Gyöngyösi, Csokonai, Kisfaludy Sándor műveiből, b) Ais­­chylos, Sophokles, Euripides egy-egy drámájának olvasása. A görög költészet történetének ismertetése. VIII. osztály. (2 óra) Bővebb olvasmányok újabb pró­zairodalmunk kiválóbb képviselőiből. Például: Széchenyi, Wesselényi, Kölcsey, Eötvös, Kemény politikai és elmé­leti irataiból, b) Szemelvények Platonnak és Aristotelesnek főkép etnikai műveiből. A görög prózairodalom fejlődésé­nek ismertetése. II. Szabadkézi és geometriai rajz. V. osztály. (2 óra). Stilizált levelek és virágok, gö­rög, arab és középkori (román, góth) sík diszítmény-ele­­mek, szalagdíszek stb. rajzolása egyszerű színezéssel fali táblák után. VI. osztály. (2 óra). Renaissance díszítmény-elemek,, továbbá különféle stílű ékítmények, építészeti részek (osz­­lopfők, talapzatok és párkányrészletek) rajzolása graphi­­kus és domború mintákról árnyékolással is. VII. osztály (2 óra): a) Díszítmények, folytatva archi­­tektonikus ismertetésekkel, azután az emberi fejnek raj­zolása jó graphikus mintákról s a részek arányainak magyarázatával. b) A térelemek derékszögű ábrázolása és viszony­lagos vonatkozásaik. A képsíkok és a téralakok helyzet­változásai. (A kiszabott idő nagyobb része b) pont alatt elsorolt tananyagnak tárgyalására fordítandó). VIII. osztály. (2 óra). a) Folytatólag: emberi fejek, kezek és lábak rajzolása graphikus minták és öntvények után. b) Szögletes testek (gúla, hasáb, szabályos test) ábrázolása, síkkal és egyenes vonallal való átmetszéseik, kifejtések. Gömbölyű testek (kúp, henger, gömb) ábrá­zolása, vonatkozásaik a térelemekre és kifejtések (A kiszabott idő nagyobb része a bj pont alatt elsorolt tan­anyagnak tárgyalására fordítandó). SÁROSPATAKI LAPOK: 736

Next