Sárospataki Lapok, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-22 / 8. szám

149 ref. szent eklézsia hívta maga közé, a hova a fent írt esztendőben el is érkezett. Itt folytatván szent hivatalát 1735-ben superintendensnek választatott és ezen hivata­lában felséges VI. Károly római császár és magyar ki­rály által meg is erősíttetett. Megházasodott ugyan másodszor is, feleségül vevén néhai tiszt. Igó György szathmári prédikátor elmaradott özvegyét, Csengeri Erzsébetet, — de a kitől semmi gyer­mekei nem lévén, ismét meg­vált 1744-dikben. Ugyan abban az esztendőben, Deczember 26. napján magát is már harmad ízben érvén a gutaütés, a következett 1745. esztendő márczius 6-ik napján életét elvégezte. Ezen tiszt, férfiú együtt viselvén — a mint már fel­jebb megjegyeztetett — a superintendensséggel a borsodi esperességet és a hivatalban is legelső lévén, azonkívül hogy a superintendensi hivatalnak is fundamentomát meg­vetette s az esperesieket a superintendensnek tartozott subordinatiohoz — noha nem minden villongás nélkül — hozzá szoktatni kezdette, semmi olyan nevezetes dolgot nem tehetett, a mely különös figyelmetességet érdemelne. Közli: Mokos Gyula. GÖRÖMBEY PÁL 1820—1892. A beregi ev. ref. egyházmegye lelkészi karának ismét egy nevezetes tagja dőlt ki: Görömbey Pál, halábori lelkész. •71 éves volt; elaludt, mint mécs, melynek olaja kiégett. Született Berczelen (Szabolcsmegye) 1820-ban, cse­kély vagyonnal bíró földmives szülőktől. Mint mondá, a falusi mesterektől vett ismereteivel ment Sárospatakra, már 13 éves korában. Bár abban az időben kevesebb pénzt igényelt az ismeretszerzés, mégis csakhamar érezni kezdte a szülei segély hiányát, s hogy pályáját folytat­hassa a hiány pótlása céljából az 1840. évben Gyöngyösre ment tanítónak. Miért volt itt csak egy évig? talán elérte célját ? minő élményei voltak ? nem tudom; csak annyit tudok, hogy Heiszler József (most dombrádi lelkész) volt itt legbensőbb barátja. Innen visszament Sárospatakra, hol a papi tudományokat bevégezvén Nagy-Beregre jött fitanítónak 1846-ban. Ez állásában működött 4*/2 évig, mely idő alatt egy nemzedéket nevelt. Ma is szeretettel s hálával emlékeznek róla. Az 1850-ik évben megvált az iskolától, lett ugyanitt káplán. 1855-ben Benébe rendel­tetett rendes lelkészül, ekkor vette feleségül főnökének leányát, Bereczky Juliánnát. 1861-ben Plaláborra ment lelkésznek. Ifjú lelkész korában a beregi ev. ref. egyház­megye által fentartott 4 osztályú gimnáziumba szerették volna az intézet ügyeit vezetők tanárnak megnyerni, de nem akarván a Tisza vizétől megválni, nem fogadta el az ajánlatot. Az 1863. év tavaszán, éjjel tűz ütött ki parochiáján; mindene elégett; a cselédet, kinek gondat­lansága idézte elő a vészt, már-már a tűzből — mikor más nem vállalkozott — ő mentette meg. Ez alkalommal meghalt, betegségbe esett; . . . előbbi erejét, egészségét soha nem nyert vissza. Az utóbbi években hétről-hétre gyengült, de azért hivatalos dolgait pontosan végezte. Még a folyó év első reggelén prédikált, január 5-én este, váratlanul bezárta szemeit örökre. Különösebb ápolásra csak pár óráig volt szüksége. A­mi tanítói működését illeti, a felnőttek szerették mint kántort. Mondják, hogy gyönyörű csengő szoprán hangja s szabatos szép éneklése szinte vonzotta a népet a templomba. A gyermekek imádták mint tanítót. Magá­tól tudom: tanítói szereplésének első mozzanata volt, hogy az iskolaterem egyik szögletében elhelyezett mogyoró­pálcanyalábot eltávolította és „te kölyök!“ helyett ez volt megszólítása: „édes gyermekeim!“ Ennek természe­tes következménye lett, hogy tanítványai, kik azelőtt búj­tak a tanítótól, őt üdvözölni — ha végig ment a közsé­gen — a házból is előhívták egymást. Már ő írva taní­tott olvasni. És pedig a kezdőkkel nem palatáblára vagy papírosra íratott, hanem a tornácon lefektetett két lécet párhuzamosan, közeit megtöltötte száraz homokkal; ez lesimítva képezte az író lapot, író vessző pedig volt a gyermek ujja. A szülők csodálták mesterségét. Nem mer­ték volna még gondolni sem, minő meglepetést szerez nektek ez a játék. Alig egy év múlva egyik szülő is, meg a másik is örömmel újságolta, hogy az ő fia már a zsoltárból meg a bibliából is olvas. Tankönyvet alig használt, de azért volt tanítványainak egy része még ma is időrendben recitálja a világ és egyháztörténelem neve­zetesebb eseményeit. Tanítványai közé az egyház- és világtörténelemből vett részleteket, életrajzokat, leírásokat, erkölcsi elbeszéléseket a gyermekek által könnyen érthető stílusban, vonzó kidolgozással mint cirkdárékat bocsátott ki, melyekre minden gyermek tartozott az elolvasás után nevét és az elolvasás idejét feljegyezni. Gyakran kivezette őket a mezőre, erdőbe­­ tanított úton-útfélen; nem kerülte ki figyelmét semmi jelenség, a­mivel vallásosságra, erényre, erkölcsre hatni lehetett. Tanítását röviden így lehet jelle­mezni : az életre tanított. Mint jeles tanítónak, híre Patakra is eljutott . Árvai József, Kolozs Dániel, kik a népnevelés ügyében buzgólkodtak, örömmel ajánlották fel neki barát­ságukat; kérve­ kérték szóval és levelekben, hogy neve­lési elveit, ismereteit közölje a lapokban. Mint egyházi író — tudtommal — két egyházi beszédet bocsátott a nyilvánosság elé: a „Márgócsi Protestáns Egyházi beszédtár“ 1870. és 1871. évi folyamaiban egyet­­egyet. Ezek azonban csak mutatványok voltak. Könyv­­szekrényében elrejtve, gondosan osztályozva, nagymeny­­nyiségű egyházi munkát találtak fiai. Az utóbbi években versírással foglalkozott. Költe­ményeinek mindenikén a közeli halál sejtelme vonul végig. E költeményekből lenne egy kis kötet. Ha férj, gondos, szerető apa, lelkiismeretes, pontos hivatalnok s jó barát volt. Mondják, hogy Haláboron elődeinek alig volt kenyerök. Az ő házánál módosságot lehete szemlélni. Gyermekeit kifogástalan nevelésben része­sítette ; e mellett özvegyének sem kell a megélhetés felől aggódnia. Négy gyermeke közül a legidősebb lelkésznő, egy fia tanító, a másik törvényszéki jegyző, a legifjabb leány egyik lelkésztársunk menyasszonya. Nagyobb egyházakban lelkészkedő sógorainak gyak­ran mondogatta, hogy nem cserélne velük ekklésiát. Szó­val megelégedett, mondhatni, boldog volt. Én részemről ki az 189°/.. egyházi évben segédje voltam — mond­hatom — kevés boldogabb embert, de jobb családapát nem ismertem. Áldott legyen emléke! N.-Bereg, 1892. február 10. Vígvári Mihály, ev. ref. k­. lelkész. SÁROSPATAKI LAPOK. KÖNYVISMERTETÉS. Költemények. Irta Szabolcska Mihály. Kiadja a »Csokonai kör.« Debrecen, 1891. (Vége). A fiatal költőnek vallásos érzelmein kívül legtöbb baja van a szerelemmel. És itt a legőszintébb, legköz­vetlenebb, legegyszerűbb, leggondosabb, egyszóval leg­­költőibb tárgyban, hangban, kifejezésben. Mai lírikusa- 150

Next