Sárospataki Református Lapok, 1943 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1943-06-19 / 25. szám
25. szám Sárospataki Református Lapok 100. oldal sik az emberre ... És ha most lelkünk tükrét az az Örökkévalóság felé irányítottam, egyszerű, világos és könnyen megérthető képet mutatott az nekünk. De hogyha ugyanezt a tükröt, gyors fordulattal, az Örökkévalóságról a múló világ felé fordítom: meg kell állapítanom, hogy ez alig elszenvedhető szomorú képet fog mutatni. Szomorú, sőt nem egyszer lesújtó ítélet mered reánk e képből és ez az ítélet elsősorban saját személyünket éri el. Vajjon olyan szilárdak volnánk mi egyenként és személy szerint; olyan biztos a mi látásunk; olyan csalhatatlan a mi ítélőképességünk ; olyan megingathatatlan szokott lenni a mi jóra való elhatározásunk; olyan acélos a mi energiánk, hogy magunkat kifogástalanul megbízhatóknak és csalhatatlanoknak tartjuk ? Váljon a bajok, szenvedések és nyomorúságok áradatából önmagunkat ki tudnánk-e ragadni? Várjon sohasem szégyenített volna meg bennünket a mi önbizalmunk és soha sem ért-e csalatkozás ? Mélyen tisztelt konferencia ! Ezekre a kérdésekre sorozatosan csak nemmel felelhetünk. Magunk megítélése, ha őszinték vagyunk, csak önváddal végződhetik. Ha pedig Isten ítél meg bennünket, az az ítélet számunkra nem lehet más, mint teljes elítéltetés ! Bizony, meg kell állapítanunk, hogy vágyaink, törekvéseink minduntalan akadályokba ütköznek, a csalódottság vesz erőt az embereken. A józanság iránytűje veszedelmes kilengéseket mutat: egyszer bízunk a délibábban is, máskor nem tudnak bizalmat kelteni a kézzelfogható, való tények sem. A vezetőktől ábrándok megvalósítását várjuk és ugyanakkor nem hiszünk nekik, amikor utunkat a reális élet alapzatán építik. Aki ilyen csalódásokon keresztülment, elveszti bizodalmát önmagában és elveszti másokban is. Pedig építeni, haladni csak bizodalommal lehet és előttünk az országépítés nehéz, mindannyiunkra nézve felelős munkája áll. Az Isten mindenbe bizodalmat oltott, ami él. Végtelen bizalom tölti el a csírázó magot is, amely a kősziklába is belekapaszkodik gyenge gyökerecskéivel. És hányszor átsegíti a természet akadályain ez az isteni bizodalom ezt a csírázó magot, hányszor látunk fejlődő növényt a kőszik lán is, amelyet gyökereivel mállaszt és termővé tesz. Hát gyengébbek lennénk mi, emberek az apró magnál is ? Sajnos, nem egyszer az a benyomásunk, hogy ez a gyengeség közülünk sokat elfog és megbénít. Az önbizalom és a közbizalom hiányát sok vonatkozásban látjuk és szomorúan szemléljük a napi életben. A bizalom örök értelméről már szólottam, most nézzük ennek a kérdésnek köznapi értelemben vett lényegét és vizsgáljuk meg ezt a helyzetet. Honnét van ez a bizalmi válság, elsősorban önmagunkban és azután másokkal szemben is, feljebbvalóinkkal, vezetőinkkel szemben? A léleknek milyen mélységéből engedjük felszabadulni a kételkedést, hogy az emberi munka és küzdelem céltalansága tűnjön elénk és ezzel erőink, amelyeket az Isten munkára és küzdelemre adott, elernyedjenek, Isten földi országának építésében tévé ketlenekké váljanak ? Ez a mélység, mélyen tisztelt konferencia, a kishitűség, az emberi gyengeségnek az a fajtája, amelyet Krisztus Urunk szent szavai ismételten megbélyegeztek, kárhoztattak és aminek sötétségét a keresztyénség fénye oly diadalmasan áttörte. A bizalmi válság forrása az Istenbe vetett bizalom megrendüléséből fakad és ebből származik mindaz a gyengeség, mindaz a válság, amely társadalmat és államokat megrázkódtat e világban. Az önbizalom és a közbizalom hiánya innét származik és amikor az önbizalmat és közbizalmat helyre akarjuk állítani, akkor, mint beszédem elején már mondottam, erősíteni kell a lelkekben az Istenbe vetett bizalmat. Küzdelmes napjainkban a szélsőséges kritika és a túlhajtott önérdek járvánnyá hatalmasodott el. Mindenki okosabb akar lenni másoknál, pedig a bölcseséget valamennyiünknek, vezetetteknek és vezetőknek egyaránt Istenből kell merítenünk, a szent Evangéliumból, egyházunk tanításából és e nagy bölcseség előtt alázattal kell állania az egyénnek, mert az istenfélelem és az alázat a józan ítélőképesség előfeltétele. Ne ítéljünk gyarló emberi ésszel, hanem mérlegeljünk mindig Krisztus szavai szerint, különben mi ítéltetünk el a magunk sorsában és utódainkéban. Minden, ami Istentől van, magán viseli az örökkévalóság ismertetőjelét. Emberi mértékkel mérve, ilyen örökkévalónak kell lennie a nemzetnek is, ha annak minden tagja Isten útját járja. A magyarság e hazában több, mint ezer esztendő óta fennáll és betölti hivatását. Ezt a magyar örökkévalóságot ápolnunk kell, a benne rejlő erőt együttes akarattal fokoznunk kell, hogy így szolgáljuk Isten rendelését és nemzetünk küldetését. Ha bennünk az Isten, akkor Isten velünk van és a nemzet nem tántorodhatik meg. Akiben pedig az Isten lakozik, az eltelik önbizalommal, azt áthatja Isten bölcsesége, belőle bizalom árad, felettesei iránt és az a bizalom megingathatatlanná teszi a nemzeti társadalom erejét. Mélyen tisztelt Konferencia ! Úgy érzem, nem hiába mutattam rá ennek a bizalomnak szükségességére, sorsdöntő fontosságára éppen most, amikor a második világháború vérzivatarában áll a magyarság. Ha az emberi bizalom erős, a mennyek kapuit is döngetni képes, kiköveteli onnét az Isten segítségét, olyan csodálatos jeleket, amelyeket Teremtőjétől válságos időkben már sokszor látott a világ és amelyeknek irányító világánál a válságok elsimultak, mint a Genezáret tó háborgó vize az Üdvözítő intésére az ő lábai alatt. Mélyen tisztelt Konferencia, ünnepélyesen bizonyságot teszek most Önök előtt arról, hogy én hiszek abban, hogy Isten az elsodródó világban újra tesz csodát és ad nekünk jeleket, amelyekkel irányítja életünk útjait. Ad tiszta sugárzást azoknak arcára, akik Isten közeléből lépnek embertestvéreik elé. És ad emberismeretet mindnyájunknak arra, hogy megismerjük, ki az Isten embere és ki nem az. És megnyugodjunk abban : kiben bízhatunk és kiben nem. Az én látásom szerint ez lesz egy új és tisztultabb világ erjedési pontja. Mert vallom, úgy